1992.III.7. Ferencváros – Vác FC-Samsung 3-1

Nagyobb szí­v, jobb helyzetfelismerés – ez a ferencvárosi siker két legfőbb összetevője.


Ferencváros – Vác FC-Samsung 3:1 (1:0)
Üllői út, 8.000 néző, V: Bay

FTC: Balogh T. – Telek – Simon, Szekeres – Vaszil, Lipcsei, Fodor, Keller (Patkós 28.) – Schneider (Nagy Zs. 72.), Balogh G., Deszatnik

Vác: Koszta – Luis Carlos – Hahn, Szalai – Nagy T., Zombori, Kriska, Bereczki (Simon 79.), Horváth L. – Orosz, Romanek (Nyilas 22.)

Gól: Balogh G. (37.), Deszatnik (75., 78.) illetve Orosz (51.)
Sárga lap: Keller (22.), Vaszil (30.) illetve Luis Carlos (14.), Koszta (20.)
Jók: Telek, Szekeres, Balogh illetve Nagy T., Nyilas

A váciak őszi szereplése, első helyezésük alapján tippelhető volt, hogy telt ház várja majd a vidéki gárdát. Telt ház nem volt, és ennek oka bizonyára a televí­ziós közvetí­tés. Jelentős taktikai jellegű erőfelmérés folyt kezdetben, a hazai támadó triót követő emberfogással ellenőrizték a vendégek, a gólkirály-jelölt Oroszra pedig olykor hárman is figyeltek ferencvárosi részről. Irammal, lendülettel nem volt baj, de az esemény, az igazi futball hiányzott. így azután az eredményjelzőre más nem is kerülhetett fel, mint a Vico reklámja, videófilm-ajánlatainak jegyzéke, tudnillik ez a Kft. egyszerűen megvásárolta ezt a 90 percet. Később akadt esemény, méghozzá sajnálatos. A 22. percben Keller arcba talpalta Romaneket (később kiderült, hogy arccsonttörést szenvedett), aki összeesett, vérző arccal feküdt a füvön, a begördülő mentő vitte a váci játékost kórházba. Kellert Nyilasi Tibor vezetőedző nagyon helyesen le is cserélte. Botránytól lehetett tartani, szerencsére a labdával is törődni kezdtek a játékosok. A 37. percben Fodor átadását Balogh G. 20 m-ről, pompásan eltalált lövéssel küldte a jobb alsó sarokba (1:0), majd a félidő lefújása előtt a hórihorgas csatárnak ismét akadt egy távoli próbálkozása – labdája célt tévesztett.

A pihenő után egy egészen más felfogásu, küzdőmodoru váci együttes jött ki a gyepre, és hamarosan egyenlitett is. Nyilas ügyes jobboldali cselek után középre adott, a ferencvárosi kapuson megpattanó labdát Orosz egy lépésről a hálóba fejelte (1:1). Ezután olykor élvezetesen hullámzó játék folyt, érdemes volt feljegyezni a váci Nyilast, aki rendkivül felszabadultan, látványosan játszott, gyakran hozta zavarba a hazaiakat. A hajrában viszont Deszatnik állitotta megoldhatatlan feladat elé Koszta kapust, a 75. percben éles szögből, balról leadott bombája surrant a bal alsó sarokba (2:1). És hogy nyugodt lehessen a ferencvárosi közönség, rá három percre egy ideális koreográfiáju hazai támadás végén Deszatnik volt ujra eredményes, ügyesen emelt a kapuba (3:1).

Az NB I. állása:

1. Vác FC-Samsung 16 7 7 2 30-18 21 pont
2. Kispest-Honvéd FC 16 9 3 4 28-16 21
3. Ujpesti TE 16 6 8 2 25-16 20
4. Ferencváros 16 6 8 2 22-13 20
5. Siófoki Bányász 16 9 2 5 25-18 20
6. Videoton-Waltham 16 6 8 2 20-14 20
7. MTK 16 7 4 5 26-16 18
8. Pécsi MSC 16 6 6 4 11- 9 18
9. Vasas 16 6 4 6 17-14 16
10. BVSC-Novép 16 5 5 6 19-17 15
11. Haladás VSE 16 5 5 6 17-18 15
12. Győri Rába ETO 16 4 5 7 16-22 13
13. Veszprém FC 16 3 6 7 11-22 12
14. Diósgyőri FC 16 4 4 8 14-26 12
15. Tatabányai Bányász 16 3 6 7 10-25 12
16. Zalaegerszegi TE 16 – 3 13 9-36 3

Góllövőlista:

13 gólos: Orosz (Vác FC-Samsung)
10 gólos: Eszenyi (UTE)
8 gólos: Negrau (Kispest-Honvéd FC)
6 gólos: Fischer (Siófok), Farkasházy (BVSC-Novép), Vincze (Kispest-Honvéd FC)

NS-19920308-01-19920307-2

NS-19920308-03-19920307

NS-19920309-06-19920307

NS-19920308-06-19920307

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

10.20.17::45 M4 Sport
OLDALAK
EL: 10.24.18: 45 FTC-Nice TV:M4Sport
10.27.17:45 TV:M4Sport
10.31.12:30 M4 Sport
11.03.14:45 TV:M4Sport
EL: 11.07.21: 00 Dinamo Kijev-FTC-Nice TV:M4Sport
Tapolca, 2025.jan.11.
Categories
11.10.18:00 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
FOTELSZURKOLÓ