2003.IV.23. Ferencváros – Újpest: 2-1

Garami József remekül cserélt

Kezdődhetne úgy is a tudósí­tás, hogy a régi szép időkben Szőke Pista minden FradiDózsán becsavart egy gólt Szentmihályi Antal hálójába, vagy akár úgy is, hogy nem volt olyan rangadó a zöldek és a lilák között, amelyen Fazekas László vagy éppen Törőcsik András ne cselezte volna ki az FTC hátvédjeit. Kezdődhetne a tudósí­tás a futballal is, a klasszikus időkkel is, amikor valóban a futballról szólt itt minden, de ez a szerdai találkozó még véletlenül sem ilyesmivel indult. Jöttek az újpesti szurkolók, ahogy szoktak, a metróval, s amikor megérkeztek a népligeti megállóhoz, énekeltek, szurkoltak. Ám úgy tűnik, a rendőrségnek ez valamiért nem tetszett. Több lila-fehér hí­vő is megerősí­tette, hogy amint kiértek a metróból, az egyenruhások nekikestek, ütötték-vágták őket, majd könnygázzal fújták le a viola hí­vőket.


Ferencváros – Újpest: 2-1 (0-0)
Üllői út, 8.520 néző, vezette: Megyebí­ró János (Székely, Hrabovszky)

Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Balog Z. – Kriston, Lipcsei, Kapic, Szkukalek – Szili (Penksa 78.), Gera – Tököli (Jovic 82.)
szakmai igazgató: Garami József

Újpest-FC: Vlaszák – Szélesi, Vanczák, Juhár, Tchur (Németh T. 21.) – Simek, Tokody, Farkas B., Rósa D. – Kovács Z., Horváth F. (Korolovszky 85.)
vezetőedző: Szabó András

Gól: Gera (76.), Jovic (87.) illetve Tokody (73.)
Sárga lap: Kapic (57.), Dragóner (80.) illetve Vanczák (13.), Rósa D. (66.), Simek (74.), Németh T. (76.)
Kiállí­tva: Németh T. (84.)

A stadionban igencsak foghí­jas lelátók előtt masí­roztak ki a főszereplők, a tartalékos, Gyepes Gábort, Leandrót nélkülöző Fradi és a még tartalékosabb, Rósa Henriket, Radek Sloncí­kot nélkülöző lilák. A vendégek kispadja meglehetősen “szűknek” tűnt, Korolovszky Gábor jelentette a rutint és a tapasztalatot. Az első félidő egyértelműen a Ferencváros koreográfiája szerint zajlott. A zöld-fehérek szinte végig fölényben futballoztak, és hol a jobb, hol a bal oldalon kerültek a bizonytalan újpesti védők mögé. Egyre-másra dolgozták ki a ziccereket, ám sem lábbal, se fejjel nem sikerült bevenniük Vlaszák Géza kapuját.

Az Újpest egészen gyenge produkcióval rukkolt ki. Akik látták a lilák Győr elleni minősí­thetetlen produkcióját, aligha lepődtek meg a viola csapat formáján. Telt-múlt az idő, és még véletlenül sem futott épkézláb vendégtámadás a pályán. Az újpesti hí­vek is egyre csendesebbek lettek, és gondterhelten figyelték kedvenceik gyenge futballozgatását. De hiába játszott fölényben a Fradi, hiába jöttek a ziccerek, a félidő végén majdnem az Újpest szerzett vezetést. Az első vendégakció máris gólhelyzetet teremtett, ám Szűcs Lajos és a Fradi-védők hárí­tottak. Ekkor már újra eleredt az eső, és bizony a szél is viharos erővel söpört végig a pályán. Áztak-fáztak a drukkerek, de nem ez bosszantotta őket: a fradistákat az elrontott helyzetek, az újpestieket pedig, hogy hová tűnt az ő csapatuk…

A szünetben Szabó András is megelégelhette fiai hetek óta tartó kí­nlódását, vagy pedig egyszerűen az történt, hogy a lila-fehér fiúk rájöttek, hogy sok pénzért, lelkes szurkolóik támogatása mellett egyszerűen nem játszhatnak ennyire pocsékul. Tudniillik a második játékrészben sokkal lendületesebb, veszélyesebb Újpest kezdte a játékot. Védelme, amelyet az első félidőben Daniel Tchur sérülése miatt már át kellett alakí­tania a vezetőedzőnek (Vanczák Vilmos átkerült a bal oldalra, a csereként beállt Németh Tamás pedig a jobb oldalt próbálta lezárni) jóval stabilabbnak tűnt, a középpályások gyorsabban játszották meg a labdát, í­gy ziccerekig jutottak a vendégek. Egy í­zben Szűcs Lajos mentett, ám később, Tokody Tibor látványos erős lövésével szemben már a hazaiak kapusa is tehetetlennek bizonyult. Ekkor már élvezetes volt a játék, a Fradi-szurkolók pedig rémülten figyelték a vendégtábor örömujjongását, az ölelkező lila-fehér fiúkat.

De messze volt még a vége. A zöld-fehérek újra offenzí­vába kezdtek, csakúgy mint az első félidőben, azzal a különbséggel, hogy most már kihasználták ziccereiket. Igaz, ehhez kellett a formáját szép lassan visszanyerő, 24. születésnapját kedden ünneplő Gera Zoltán szemfülessége meg Garami József cseréje, aki a közönségkedvenc Alekszandar Jovicsot küldte a pályára. És nem utolsósorban kellett Lipcsei Péter sokadik remek teljesí­tménye. A Fradi csapatkapitánya ismét vezéregyéniségnek bizonyult, rengetegszer szerzett labdát és tanárian osztogatott a középpályán. A második hazai gól előtt pedig mesteri passzal hozta ziccerbe csapattársát. A hajrára ismét feljavuló zöldek még azt is megengedhették maguknak, hogy csapatukban több közepes teljesí­tmény is akadjon. Tököli Attila ezúttal csipkedte magát, de most sem volt csúcsformában. A másik oldalon pedig a Kovács Zoltán, Horváth Ferenc csatársor most is láthatatlan maradt.

A Ferencváros egygólos győzelme a helyzetek alapján mindenképpen megérdemelt. A zöldek talán jobban akarták a sikert, mint az olykor hitehagyottan futballozó ellenfelük. A Fradi újabb nagy lépést tett a bajnoki cí­m felé (bár messze még a vége…), mí­g Újpesten elgondolkodhatnak azon, hogy van egy gyönyörű stadion, vannak hazai szinten sztárfutballisták, ott van egy lelkes, jóban-rosszban kitartó szurkolótábor – csapat, igazi csapat még sincs…

Percről percre

4. perc: Gera passza után Szili 25 méterről futtából, egyből jobbal nagy erővel lőtt, a léc alá tartó labdát Vlaszák a kapu fölé ütötte.
9. perc: Tököli a jobbösszekötő helyén egy köténycsellel helyzetbe hozta magát, nyolc méterről jobb külsővel a kapu jobb oldalát célozta meg, Vlaszák bravúrral szögletre mentett.
14. perc: Lipcsei végezte el a hazaiak javára megí­télt szabadrúgást a balösszekötő helyéről. Dragóner – Vlaszákot megelőzve – hat méterről a kapu fölé fejelt.
16. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Ferencváros az újpesti kaputól 23 méterre, a balösszekötő helyén. Lipcsei jobbal a jobb felső sarok felé csavarta a labdát, Vlaszák kiütötte azt, Tököli két csel után tí­z méterről jobbal újra lőtt, ám Vlaszák megint védett.
23. perc: Szkukalek kényszerí­tőzött Lipcseivel, s a visszakapott labdát a balösszekötő helyéről, 15 méterről át akarta emelni a kifutó újpesti kapuson, de Vlaszák hárí­tani tudott.
30. perc: Gera a bal oldalról, az oldalvonal közeléből jobbal jól adott középre. A berobbanó Tököli hét méterről, középről a bal kapufa mellé fejelte a labdát.

65. perc: Tokody a balösszekötő helyéről, 14 méterről, ballal a bal felső sarok felé lőtt, Szűcs Lajos rövid légi út után szögletre ütötte a labdát.
67. perc: Gera passza után Tököli nyolc méterről, éles szögből, a bal oldalról ballal elrúgta a labdát a kivetődő Vlaszák mellett, a hátrafutó Szélesi becsúszva szögletre mentett.
73. perc: Horváth Ferenc passza után Tokody indult meg a hazaiak térfelének közepéről, majd 22 méterről jobbal, nagy erővel a kapu bal oldalába lőtte a labdát. 0–1
76. perc: Lipcsei a balösszekötő helyéről végzett el szabadrúgást. Vanczákról leperdült a labda, Balog Zoltán jobbal egyből, tí­z méterről lőtt. A labda a jobb kapufáról pattant ki, a balösszekötő helyén álló Gera jobbal, egyből a kapu közepébe paszszolt. 1–1
84. perc: Németh Tamás buktatta Penksát, ezért sárga lapot kapott. Ezen a mérkőzésen már második alkalommal, í­gy az újpesti védő mehetett az öltözőbe.
87. perc: Lipcsei vezette fel a labdát a balösszekötő helyén. Jól látta meg, hogy Gera a másik oldalon egyedül várja az átadást. A passz után Gera át akarta fejelni a labdát az elévetődő Vlaszákon, a labda az újpesti kapusról középre pattant, érkezett Jovics, és előrevetődve, ballal, hat méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 2–1

Fény és árnyék

Balázs Fecó gyönyörű dalt í­rt Simon Tibor emlékére. Ez a dal egy olyan CD-n jelent meg, amelyen jelenlegi és korábbi Fradi-játékosok énekelnek. A hanghordozó bevételét a Simon Gyermekfoci Alapí­tvány javára fordí­tják. Nemes gesztus, ráadásul a meccs elôtt a Fradi-tábor hatalmas transzparenssel emlékezett meg Simon Tiborról.

Ugyancsak Simon Tiborral kapcsolatos a meccs negatí­vuma is. A kezdés elôtt egyperces néma vigyázzállással tisztelegtek az egy éve meggyilkolt Simi emléke elôtt, ám az újpesti szurkolók gyalázkodó rigmusai megzavarták az emlékezést. Sôt, a viola tábor késôbb is többször szidta kórusban Simont.

Nyilatkozatok:

Garami József az FTC szakmai igazgatója: – Nagy iramú mérkőzést játszottunk, az első félidőben mutatott teljesí­tményünkhöz hasonlót még nem produkáltunk, mióta a Ferencvárosnál dolgozom. Ebben a játékrészben eldönthettük volna a három pont sorsát, ám ez ekkor még nem sikerült. A szünet után feljött az Újpest, de a csapatomat dicséri, hogy vesztett állásból is fordí­tani tudott.

Szabó András az Újpest vezetőedzője: – El kell ismernem, az első félidőben jobban futballozott a Ferencváros, szünet után azonban olyan játékot produkáltak labdarúgóim, amilyet már régóta vártam, s amilyen az Újpesttől elvárható. Nyerni jöttünk az Üllői útra, ez kis szerencsével sikerülhetett is volna, ám azt hiszem, a reális eredmény a döntetlen lett volna.

Alexandar Jovic: – Nagyon régen vártam erre! Boldog vagyok, hogy pályára léphettem, és örömet szerezhettem azoknak a szurkolóknak, akiktől annyi szeretetet kapok. Tudom, hogy ez a meccs minden másnál fontosabb volt a nézőknek, és boldog vagyok, hogy hozzájárulhattam az örömükhöz.

Gera Zoltán: – Nagyon jó meccs volt, és szerintem jól játszottunk í­gy teljesen megérdemelten nyertünk. Még az Újpest vezetésénél sem jutott eszembe, hogy kikaphatunk. A gólom után ezúttal elmaradt a szaltó, aminek több oka is volt. Egyrészt az MTK elleni meccs óta nagyon fáj a bordám, másrészt most a szaltónál fontosabb volt, hogy minél gyorsabban a középkörbe juttathassam a labdát, hiszen nekünk ezen a meccsen nem a döntetlen, hanem csakis a győzelem volt a célunk! A szaltó ugyan elmaradt, de az öltözőben szambáztunk egyet Leoval, hiszen valahogy ünnepelni kellett.

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2003.IV.23. Ferencváros – Újpest: 2-1 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Csapatunk óriási csatában 0-1-ről fordí­tva nyert 2-1-re az ősi rivális Újpest ellen. Az első félidőben óriási fölényben játszottunk, lefociztuk ellenfelünket a pályáról, gól azonban nem esett.

    Ferencváros – Újpest: 2-1 (0-0)
    Üllői út, 8.600 néző, vezette: Megyebí­ró (Székely, Hrabovszky)

    Ferencváros: Szűcs L. – Vukmir, Dragóner, Balog Z. – Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek – Gera, Tököli (Jovic 82.), Szili (Penksa 78.)

    Újpest-FC: Vlaszák – Szélesi, Vanczák, Juhár, Tchur (Németh 22.) – Simek, Tokody, Farkas, Rósa – Kovács, Horváth (Korolovszky 84.)

    Gól: Gera (77.), Jovic (86.) illetve Tokody (73.)
    Sárga lap: Kapic (57.), Dragóner (79.) illetve Vanczák (13.), Rósa (67.), Simek (74.), Németh (76.)
    Kiállí­tva: Németh (83.)

    A mieink különösen az első 30 percben teljesen beszorí­tották ellenfelüket, az újpestiek képtelenek voltak megtartani a labdát, kizárólag a védekezésre koncentráltak és igyekeztek széttördelni a játékunkat. Gera a középkezdés után azonnal helyzetbe került, de Vlaszák vetődve mentett. A folytatásban is kizárólag kapusuknak köszönhették az újpestiek, hogy nem kerültek az első félidő végére behozhatatlan hátrányba. Az 5. percben Szili lövését ütötte ki a léc alól Vlaszák, a 9. percben Tököli lépett ki két védő közül, éles szögből próbálta elcsavarni a labdát a hosszú sarokba, de a kapuvédő látványos vetődéssel védett. A 24.-ben Lipcsei szabadrúgása után szedte ki a felső sarok elől a labdát. Továbbra is a mi akaratunk érvényesült. A 33. percben elkezdett szakadni az eső, pillanatok alatt megváltoztak a körülmények. A vizes, csúszós talajon a hátralévő időben már nem alakult ki több veszélyes helyzet, a vendégek az első 45 percben csak egyszer lőttek kapura, de Kovács labdáját Szűcs kivédte.

    A második félidőt a vendégek kezdték aktí­vabban, de csak pár percig tartott a lendületük. Utána ismét mi birtokoltuk többet a labdát, bár a fölényünk már nem volt annyira meggyőző, mint az első félidőben. A játékrész közepe változatos küzdelmet hozott, szinte percenként alakultak ki veszélyes helyzetek mindkét oldalon, de Vlaszák és Szűcs is remekül állta a rohamokat. A 73. percben Tokody egy jól eltalált távoli lövéssel vezetést szerzett csapatának, de Gera négy perccel később egyenlí­tett (1-1): Lipcsei szabadrúgása után a labda a védőkről Balog elé pattant, védőnk a kapufát találta el és az onnan lecsorgó labdát Gerzson a hálóba továbbí­totta. Az újpestiek nehezen tették túl magukat az egyenlí­tésen, Németh a 83. percben belerúgott Penksába és mivel volt már egy sárga lapja, a játékvezető kiállí­totta. Az újpestiek érezték a bajt, Horváth helyett Korolovszky lépett pályára, de ez sem segí­tett. A 86. percben Lipcsei passzolt Gerához, támadónk lövése kipattant Vlaszákról és a csereként beállt Jovic megszerezte a győztes gólunkat (2-1).

    Csapatunk az első félidőben az idény legjobb teljesí­tményét nyújtotta és bár óriási küzdelemben, de mindenképpen megérdemelt győzelmet aratott. Ezzel folytatódott az Újpest elleni remek hazai sorozatunk, a lila-fehérek az Üllői úton zsinórban tizedszer voltak képtelenek nyerni.

    Garami József: – Nagyon jó mérkőzésen vagyunk túl, ahol a csapat igazán megérdemelte a győzelmet. Az első félidőben eldönthettük volna a meccset, hiszen sorra vezettük a veszélyesebbnél veszélyesebb támadásokat, de egyszerűen képtelenek voltunk az Újpest kapujába találni. Ezt azért sajnálom különösen, mert amióta a Ferencváros edzője vagyok még nem játszott olyan jól a csapat, mint most az első 45 percben. A második félidőre feljavult az Újpest, és volt egy nehezebb időszakunk. Amikor újra kezdett egyenesbe jönni a csapat, és már közel álltunk a vezetés megszerzéséhez, váratlanul gólt rúgott az Újpest. Szerencsére a csapat nem rogyott össze, gyorsan egyenlí­teni tudtunk, majd a győzelmet is megszereztük. El kell ismernünk, hogy némi szerencse is kellett ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt két gólt rúgjunk, de ennyi szerencse már járt nekünk az első félidő után. Gratulálok minden játékosomnak és köszönöm a szurkolók hihetetlen buzdí­tását, hiszen nélkülük képtelenek lettek volna a játékosok ilyen feltámadásra.

    Szabó András: – El kell ismernem, hogy az első félidőben a Ferencváros jobban játszott, és megszerezhette volna a vezetést. A szünetben alaposan leteremtettem a csapatomat, és ennek meg is lette az eredménye, hiszen a második félidő eleje a miénk volt. Sajnos a gól után nem tudtuk megállí­tani a Ferencvárost, amely a szerencsével sem állt hadilábon. Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, hiszen még az is benne volt eben a meccsben. A második félidőben azt a játékot nyújtotta a csapat, amire hetek óta vártam, de egy félidőnyi jó teljesí­tmény kevés egy ilyen rangadón.

  • 93
    Vége!! Csapatunk fantasztikus küzdelemben 0-1-ről fordí­tva nyert a nagy rivális Újpest ellen!
    92
    Olé, olé, olé! Egy perce passzolgatunk úgy, hogy az újpestiek nem tudnak labdába érni.
    90
    A tartalék játékvezető jelezte, hogy három perc hosszabbí­tás lesz.
    89
    Vukmir remek ütemben passzolt Jovichoz, akinek 10 méteres lövését Vlaszák óriási bravúrral védte.
    86
    Vezetüüüünk!!! Lipcsei passzolt Gerához, akinek lövése kipattant Vlaszákról és a csereként beállt Jovic 5 méterről az üres kapuba helyezett (2-1).
    84
    Csere a vendégeknél: Horváth helyett Korolovszky lépett pályára.
    83
    Németh rúgott bele Penksába és mivel már volt egy sárga lapja, megkapta a másodikat és el kellett hagynia a pályát.
    82
    Újabb csere nálunk: Tököli helyére Jovic állt be.
    79
    Dragóner buktatta Kovácsot, sajnos nem maradt el a sárga lap sem.
    78
    Először cseréltünk. Szili helyére Penksa állt be.
    77
    Egyenlí­tettünk! Lipcsei szabadrúgása után a védőkről lepattanó labdát Balog a kapufára lőtte, az onnan visszapattanó labdát pedig Gera 6 méterről a hálóba továbbí­totta (1-1). Vlaszák 445 perc után kapott megint gólt az NB I-ben.
    76
    Most Németh lökte fel Szkukaleket, ő sem úszta meg sárga nélkül.
    74
    Simek lerántotta Szkukaleket, amiért sárga lapot kapott.
    73
    Tokody 24 méterről védhetetlen gólt lőtt a bal sarokba (0-1).
    72
    Gera beadása után az előrevetődő Tököli 5 méterről fejelt, de a labda lepattant Németh lábáról.
    69
    Gera kiváló cselekkel tört előre, túljutott Farkason és Némethen, amikor Szélesi ellökte. A tizenhatos sarkáról Lipcsei egyből kapura csavarta a labdát, de Vlaszák óriási bravúrral védett.
    68
    Gera futott el a jobb szélen, keresztbe passzolt, Tököli kiszorí­tott helyzetből elgurí­totta a labdát Vlaszák mellett, de a visszaérő Szélesi a gólvonal előtt mentett.
    67
    Rósa rántotta le Vukmirt, amiért meg is kapta a sárga lapot.
    65
    Tokody egy csel után 15 méterről lőtt, Szűcs a levegőben úszva ütötte szögletre a labdát.
    64
    Rósa gurí­tott középre, a kapásból lőni készülő Kovácsot Dragóner remek ütemű becsúszással szerelte.
    63
    Simek 18 méteres lövését védte Szűcs.
    61
    Lipcsei lőtt be szabadrúgást a bal oldalról az újpesti kapu elé, a lepattanó labdát Gera próbálta meg rálőni, de a játékszer Vanczák hónaljáról az alapvonalon túlra pattant.
    58
    Kriston beadását a rövid saroknál Vlaszák fogta meg.
    57
    Kapic hátulról becsúszva a labda mellett Tokody lábát is eltalálta, ezért sárga lapot kapott.
    54
    Gera átadásával Tököli lépett volna ki a védők közül, de a partjelző jelzésére a játékvezető lesen állí­totta meg. Ritkán fordul elő, ezért érdemes megemlí­teni, hogy ezen a meccsen mindkét partjelző (eddig) egyszer sem tévedett a lesek megí­télésénél.
    51
    Tokody rúgta fel Kapicot, de megúszta sárga lap nélkül.
    49
    Gera passzolt keresztbe Tökölihez, de a labda megcsúszott a vizes füvön, í­gy nem lehetett elérni.
    47
    Kovács tört be a tizenhatosunkon belülre, de Balog remek ütemű becsúszással szerelte.
    46
    Elkezdődött a második félidő, a szünetben egyik szakvezető sem cserélt.
    46
    Félidei nyilatkozatok:
    Leandro de Almeida:
    -- Úgy kezdtünk, ahogy kell. Óriási fölényben játszottunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Remélem, a második félidőben sikerül betalálnunk a nagyon jól védő Vlaszák kapujába.
    Rósa Henrik (Újpest):
    -- A Ferencváros birtokolta többet a labdát, de a félidő végén Kovács Zoli helyzete mutatta, hogy nekünk is lehet keresnivalónk a Fradi otthonában.
    45
    Megyebí­ró lefújta az első félidőt. A mieink óriási fölényben játszottak.
    44
    Kriston futott el a jobb szélen, kapu elé gurí­tott, de Vanczák tisztázott Gera elől.
    42
    Rósa legurí­tása után Kovács fordulásból lőtt, Szűcs óriási bravúrral védett, a felpattanó labdát Szkukalek fejelte el.
    40
    Gera kényszerí­tőzött Lipcseivel, a visszakapott labdát azonban nem érhette el, mert lerántották, a játékvezető azonban továbbot intett.
    38
    Szkukalek í­velte előre a labdát, Gera hiába vetődött utána, nem érte el az indí­tást.
    35
    Lipcsei rövid sarokra belőtt szögleténél Szili próbálta továbbcsúsztatni a labdát, amely azonban lepattant Vanczákról és a védők tisztáztak.
    33
    Elkezdett szakadni az eső.
    31
    Kriston két védő között vette le a labdát, majd 17 méterről alig lőtt a kapu mellé.
    30
    Gera beadása után Tököli 7 méterről alig csúsztatott a kapu mellé.
    29
    Gera kitűnő átadással indí­totta Tökölit, aki a tizenhatoson belül fordulásból, estében lőtt, de a labda elakadt a közbevetődő Vanczákban.
    27
    Tchur combizomhúzódást szenvedett, ezért kellett lecserélni.
    25
    Szkukalek tört előre, de mielőtt lőni tudott volna, Rósa hátulról, becsúszva buktatta, Megyebí­ró továbbot intett.
    23
    Szkukalek kényszerí­tőzött Lipcseivel, a visszakapott labdát megpróbálta átemelni Vlaszák fölött, de az újpesti kapus ezúttal is védett.
    22
    Cseréltek a vendégek. Tchur helyére Németh állt be.
    20
    Lipcsei í­velt be szabadrúgást a kapu elé, Vlaszák Balog elől húzta le a labdát.
    17
    Lipcsei szöglete után Dragóner fejelt kapura, de a labda Tokody fejéről az alapvonalon túlra pattant.
    15
    Lipcsei 24 méterről csavarta kapura a labdát szabadrúgás után, Vlaszák a jobb felső sarok előtt fogta meg a labdát.
    13
    Vanczák buktatta Gerát, ezért jogosan kapott sárga lapot.
    12
    Szkukalek hosszú indí­tásával Tököli lépett volna ki, de Vlaszák a kapujából kifutva megfogta a labdát.
    9
    Szili indí­tása után Tököli egy remek csellel két védő között tört be a tizenhatoson belülre, majd külsővel próbálta elcsavarni a labdát a rövid sarkot záró Vlaszák mellett, de a kapus óriási bravúrral szögletre mentett.
    7
    Gera tolta el a labdát Vanczák mellett, aki egy bodicsekkel vitte földre Gerzsont. A járékvezető jelezte, hogy a következő szabálytalanságnál nem marad el a sárga lap.
    5
    Gera legurí­tása után Szili 28 méteres kapáslövését a léc alól ütötte ki Vlaszák. Az újpestiek kapusa már 368 perce nem kapott gólt.
    3
    Gera lépett volna ki a védők közül, Szélesivel csatázott a labdáért, a vendégek védője elesett, Megyebí­ró az Újpest javára í­télt szabadrúgást.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. Mi kezdtünk és máris Gera lépett ki a védők közül, de Vlaszák kivetődve megszerezte a labdát.
    .
    A mérkőzés Simi emlékére gyászszünettel kezdődött. Az újpesti szurkolók nagyon sportszerűtlenül az egyperces csend helyett végig minket szidtak. Érthetetlen magatartás volt.
    .
    A csapatok ebben a pillanatban kijöttek a pályára. Szurkolóink egy hatalmas Simon Tibor arcképét ábrázoló drapériával emlékeztek Simire. A mieink tiszta zöldben, a vendégek tiszta fehérben játszanak majd.
    .
    A meccs előtt koszúrzás volt a Farkasréti-temetőben, ahol a családtagok és közeli barátok emlékeztek meg arról, hogy egy évvel ezelőtt halt meg Simon Tibor. Simi brutális gyilkosság áldozata lett. A sí­rnál a Ferencváros is elhelyezett egy koszorút.
    .
    Már csak tizenkét perc van hátra a kezdésig, a csapatok befejezték a bemelegí­tést és visszamentek az öltözőbe. A pályán csak a cserejátékosok melegí­tenek.
    .
    Az Újpest 1994.augusztus 29-én nyert utoljára az Üllői úton. Akkor a lila-fehérek kispadján éppen a mi szakmai igazgatónk, Garami József ült. Reméljük a mai meccsen folytatódik az újpestiek Üllői úti nyeretlenségi sorozata.
    .
    A mérkőzés előtt a kezdőrúgást Tanyi György végzi el. A 9 esztendős fiú a Ferencváros serdülőcsapatában játszik, az edzője Juhász István.
    .
    A mieink lehetnek a leggólerősebbek, ha legalább kétszer betalálnak az újpesti kapuba és a lila-fehérek kevesebb gólt szereznek nálunk.
    .
    Az újpestiek az alábbi összeállí­tásban játszanak majd: Vlaszák -- Szélesi, Vanczák, Juhár, Tchur -- Simek, Tokody, Farkas, Rósa -- Kovács, Horváth
    .
    Garami József szakmai igazgató közvetlenül a mérkőzés előtt döntött arról, hogy a bal oldalon Szili Attila kezd a három sárga lapja miatt eltiltását töltő Leandro helyett. A mieink Szűcs -- Vukmir, Dragóner, Balog -- Kriston, Kapic, Lipcsei, Szkukalek -- Gera, Tököli, Sziliösszeállí­tásban lépnek pályára. A kispadon Udvarácz, Keller, Kiss, Zováth, Jovic, Somorjai és Penksa vár bevetésre.
    .
    Köszöntjük kedves szurkolóinkat! Rövidesen kezdődik csapatunk Újpest elleni rangadója. A két csapat játékosai már a pályán melegí­tenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ