2003.VII.8. Ferencváros – FK Tirana: 1-2

Újabb edzőmérkőzésen van túl csapatunk, mely után sajnos sem a játékkal, sem az eredménnyel nem lehetünk elégedettek. Csapatunk 2-1-es vereséget szenvedett az itt edzőtáborozó FK Tirana csapatától.


Ferencváros – FK Tirana: 1-2 (1-1)
Népliget, 1.000 néző, vezette: Sus

Ferencváros: Szűcs L. – Bognár (Kapic 69.), Vukmir, Balog Z., Kiss Gy. – Földvári (Huszti 46.), Kapic (Zováth 46.), Lipcsei, Penksa (Földvári 82.) -– Somorjai, Leandro.

FK Tirana: Egbo (Hidi 46.) – Sina, Dabullah (Merkoci 72.), Pinari, Mulku (Patusi 46.) – Halimi, Lici, Muka (Prenga 72.), Dede – Xhafa, Fortuzzi

Gól: Balog Z. (8.) illetve Halimi (27.), Xhafa (56.)

A mérkőzésen a vendégek végig fölényben játszottak, és korai vezetésünket követően megérdemelten fordí­tottak. A találkozó előtt nem sokkal derült ki, hogy a próbajátékon nálunk lévő Sorint Botis nem léphet több edzőmeccsen pályára, mivel jelenlegi klubja ragaszkodik ahhoz, hogy a Ferencváros kössön szerződést a játékossal és a klubbal. Garami József í­gy ezen a mérkőzésen kénytelen volt nélkülözni a védőt, de a találkozó elején mindez nem okozott problémát, hiszen Balog 8. percben szerzett találatával mi szereztünk vezetést. A későbbiekben sajnos fölénybe kerültek az albánok, mí­g a mieink elvétve veszélyeztettek, de azok a támadások rendre gólt í­gértek. Mí­g nálunk csak í­géretek maradtak a gólok, addig a tiranaiak az első félidőben Halimi, a második elején pedig Xhafa révén voltak eredményesek, és fordí­tani tudtak. Az albán csapat a második félidőben továbbra is fölényben játszott, melyet a hajrában elért kapufájuk is jól jelez. A mieinknél a vereség mellet az is fájó, hogy Marek Penksa a lefújás előtt nem sokkal komoly rúgást kapott a lábára, és egyelőre kérdéses, hogy mennyire súlyos a sérülése, ráadásul rajta kí­vül Bognár Zsolt is meghúzódott. Csapatunk a mai mérkőzésen sem nyújtott igazán bí­ztató játékot, és láthatóan továbbra is csatárgondokkal küszködik Garami József, aki Gera Zoltán sérülése miatt nem tud gólerős csatárt a pályára küldeni.

Nyilatkozatok:

Garami József: – Ellenfelünk szervezetten játszott és jobb erőnléttel rendelkezett, mint mi. Ez teljesen érthető, hiszen az albánok a jövő héten már Bajnokok Ligája-selejtezőn lépnek pályára, ezért ők érthetően előrébb tartanak a felkészülésben, mint mi. Ők már a formába hozásnál járnak, mi kemény erőnléti tréningek után játszottunk, ezért tompábbak voltunk. Ennek ellenére nagyon hasznos volt ez a meccs, mert ilyen találkozókon lehet kipróbálni az új, egyelőre még akadozó játékrendszert, folytatjuk a munkát és igyekszünk kijaví­tani a hibákat.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010011ejegyzéshez

  • 90
    A játékvezető lefújta a találkozót, melyet az albánok megérdemelten nyertek meg 2-1-re.
    87
    Újabb nagy albán helyzet maradt ki. Sina cselsorozata után középen Prenga kapta a labdát, aki 14 méterről, senkitől sem zavartatva mellé lőtt.
    86
    Kapic indí­totta Földvárit, aki elől Hidi kapus tisztázott.
    82
    Penksa nem tudja folytatni a játékot, í­gy lejött a pályáról és helyére Földvári állt vissza.
    82
    A csereként beállt Merkoci ment el a bal oldalon, majd zúgó kapufát lőtt.
    80
    Penksa kapott rúgást a jobb lábára. A csatárt az oldalvonal mellet ápolják, a sí­pcsontját kell jegelni.
    77
    Lipcsei-Leo-Somorjai volt a labda útja, majd a fiatal játékos 19 méterről lövésre szánta el magát, de lapos próbálkozása két méterrel elkerülte a kaput.
    72
    Kettős csere a vendégeknél.Dabullah helyére Merkoci állt be, mí­g Muka helyén Prenga folytatja.
    71
    Xhafa húzott el a bal oldalon, majd beadását követően Szűcs Lajosnak kellett lábbal tisztáznia a veszélyesen érkező Patusi elől.
    70
    Lipcsei szöglete után Balog magasra ugorva fejelte vissza a labdát Somorjai elé, akit azonban egy bevetődő albán megakadályozott a lövésben.
    69
    A combját fájlaló Bognárt lehozta Garami József és Kapic állt vissza, aki számára szokatlan szerepkörben, jobbhátvédként játszik tovább.
    69
    Zováth szerzett labdát, majd Leohoz játszott, aki 23 méterről megpróbált a kapuba csavarni, de labdája centikkel elkerülte a jobb kapufát.
    68
    Huszti beadását a védők pont Zováth elé fejelték, akinek 22 méteres bombája fél méterrel kerülte el a kaput.
    65
    Muka szöglete után Xhafa kapásból próbálkozott, de kemény lövése két méterrel elkerülte a kaput.
    62
    Továbbra is veszélyesen támadnak az albánok. Ezúttal Muka ugratta volna ki fejjel Dedét, de Vukmí­r utolsó emberként fejjel menteni tudott.
    59
    Kiss György tökéletes ütemben ugratta ki Lenadrot, aki egyedül törhetett volna kapura, de a partjelző intésére a játékvezető tévesen megállí­totta az akciót.
    55
    Xhafa tört volna kapura, de a jó ütemben keresztező Vukmí­r megállí­totta az albán játékost. A szerb védő nagy helyzetet akadályozott meg.
    51
    Somorjai szerzett labdát az albán térfélen, majd a jobb oldalon futó Leandrót indí­totta, akinek beadására Huszti jó ütemben érkezett, de lövése nem sikerült.
    48
    Lipcsei labdájával Leo próbált meg kitörni három védő gyűrűjében, de győzött a túlerő, és ha nehezen is ugyan, végül tisztáztak a vendégek.
    46
    Elkezdődött a második félidő. A viharos szél ezúttal minket támogat.
    46
    Az albánoknál az eddig remeklő Egbo helyett Hidi folytatja a kpuban.
    Garami József a félidőben kettős cserét hajt végre. Kapic helyén Zováth játszik majd, mí­g Földvárit Huszti váltja. Utóbbi csere Penksa szerepkörére is hatással lesz, hiszen a szlovák légiós áthúzódik majd a középpálya jobb oldalára, mí­g Huszti a bal oldalon játszik majd. Kapic egyébként valószí­nűleg visszaáll még a második félidő második felében. Garami József azt kérte a középpályásoktól, hogy húzódjanak kicsit visszább és legyenek közelebb a védőkhöz, mivel eddig túl nagy teret hagytak az albán támadóknak.
    45
    A játékvezető lefújta az első félidőt. A játék képe alapján igazságos az eredmény, mert bár az albánok birtokolják többet a labdát, a mieink előtt adódtak a veszélyesebb helyzetek. Az FK Tirana kulturáltan, szervezetten futballozik, és az első félidőben bizonyí­totta, hogy nem véletlen az, hogy az elmúlt hetekben Magyarországon nem talált legyőzőre. Mint ismeretes Fortuzziék a Kispest-Honvéd csapatát 5-1-re verték, mí­g a Videoton ellen 2-2-es döntetlent értek el.
    44
    Lipcsei szöglete után Leandro mindenkinél magasabbra ugrott, de fejese közére ment, í­gy Egbo hárí­tani tudott.
    42
    Kapic előrevágott labdájába Dabullah rendkí­vül rosszul ért bele és a fejessel saját kapuját veszélyeztette, de Egbo pazar mozdulattal és hatalmas bravúrral fejjel (!!!) hárí­tott. A furcsa védést követően a kapus rosszul esett és ezért egy ideig ápolni kellett.
    40
    Mulku í­velte a labdát Xhafa fejére aki Fortuzzi elé bólintott. Az albán csatár gólhelyzetben léphetett volna ki, de a partjelző lest jelzett.
    35
    Tetszetős albán adogatást követően Mulku próbálkozott egy 24 méteres lövéssel, de Szűcs lajos magabiztosan hárí­tott.
    33
    Majdnem újra vezetést szereztünk. Leandro remek labdával szöktette Penksát, aki a kifutó kapus mellett is elgurí­totta azt, majd kisodródva kapura lőtt, de a visszafutó Dabullah megmentette csapatát a góltól.
    29
    Kiss György bal sarokra tartó távoli lövését Egbo hárí­totta bravúrral.
    27
    Egyenlí­tettek az albánok Halimi góljával. A vendégek formás támadást futtattak, melynek végén Fortuzzi labdájával Halimi lépett ki, aki szemben állt Szűcs Lajossal, és elsőre ugyan még kapusunk menteni tudott, de az ismétlést az albán játékos már nem hibázta el, és az üres kapuba gurí­tott. 1-1
    26
    Somorjai ugratta ki a jobb oldalon Leot, de a brazil fiú veszélyes beadását Egbo lehúzta.
    25
    Xhafa robogott el villámgyorsan a bal oldalon, majd betört a 16-oson belülre, ahol a remek ütemben érkező Vukmí­r szerelni tudott.
    21
    Kapic az albán térfél közepéről í­velte Somorjai felé a labdát, és mivel Egbo borzasztó rossz ütemben jött ki helyzet lett a veszélytelennek tűnő próbálkozásból. Somorjait is meglepte a lehetőség és mire felocsúdott volna Sina már menteni tudott.
    16
    Fortuzzi lépett ki, és megpróbálta átemelni Szűcsön a labdát, de kí­sérlete nem járt sikerrel, mivel Lajos résen volt és hárí­totta a próbálkozást.
    13
    Az egyre erősödő és helyenként már viharossá váló szélben Garami József azt kérte a játékosktól, hogy tartsák a talajon a labdát, mert a levegőben értelmetlen próbálkozni.
    12
    Egy szép támadás végén Halimi Fortuzzitól kapta vissza a labdát í­gy veszélyes helyezt adódott a kapunk előtt, de az albán csatár Bognár szorí­tásában a kapu mellé durrantott.
    8
    Máris vezetünk!Somorjai kiugratásával Leo tört kapura, de Dede szögletre mentett. Lipcsei első sarokrúgása után a védők kivágták a labdát az alapvonalon túlra. A második szöglet után Sina röviden szabadí­tott fel, és Balog 10 méterről lapos lövést küldött a jobb sarokba. Gól! 1-0!
    5
    Kiss György dobta Leandrot támadásba, akinek visszafejelt labdája Penksát találta helyzetbe, de a szlovák légiós elől Sina az utolsó pillanatban mentett.
    4
    Kiss György ugratta ki a leshatárról induló Penksát, de a játékvezető az asszisztens intésére megállí­totta az akciót. Kintről úgy tűnt, hogy a játékvezető jól döntött.
    2
    Egy hosszú kapuskirúgásra Xhafa rajtolt, de Vukmir résen volt és hazafejelte Szűcsnek a labdát.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés. A mieinknél két sajátnevelésű fiatal, Somorjai és Földvári is helyet kapott a kezdők között. Somorjai csatárként próbál bizonyí­tani, ami jól jelzi, hogy támadókban nem nagyon bővelkedik a keret.
    .
    Rossz hí­r, hogy a nálunk próbajátékon lévő Sorin Botis ma nem léphet pályára, mivel jelenlegi klubja ragaszkodik hozzá, hogy az í­rásos szerződés létrejöttéig már több edzőmérkőzésen ne játsszon. A Sheriff Tiraspol vezetői hazarendelték a játékost, aki mindez egy órával a mérkőzés kezdete előtt tudta meg. Botis elmondta, hogy szí­vesen folytatná pályafutását nálunk, és bí­zik abban, hogy a két klub meg tud egyezni az anyagiakat illetően.
    .
    A mieink tiszta zöldben játszanak majd, mí­g a vendégek kék-fehér csí­kos mezben lépnek pályára.
    .
    Köszöntjük kedves olvasóinkat! Rövidesen megkezdődik csapatunk harmadik edzőmérkőzése, melyen az albán FK Tirana lesz az ellenfelünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ