2011.X.22. Ferencváros – Újpest: 3-0

A Ferencváros 3–0-ra megnyerte az Újpest elleni rangadót. A tizenegyest is hibázó zöld-fehérek szünet előtt mutatott kemény letámadásaira nem volt válasza a lila-fehéreknek az Albert-stadionban. Pölöskey Péter és Somália az első félidőben, Lisztes Krisztián a hosszabbí­tásban volt eredményes. Lisztes góllal ünnepelte 100. bajnokiját.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

„Minden soron következő ellenfelünket le szeretnénk győzni, í­gy az Újpestet is. Megértem, ha a szurkolóknak nagy boldogság az, ha az Újpestet megverjük, de mi profi sportolók vagyunk, nekünk minden mérkőzésen győzni kell, ugyanakkor a Ferencváros számára nem ez lesz a mindent eldöntő mérkőzés. Bí­zom a csapatban, bí­zom abban, hogy meg fogjuk szerezni a győzelmet. Ehhez hideg fej és meleg szí­v kell, és az, hogy mindenki érezze át, hogy milyen helyzetben vagyunk” – nyilatkozta az ftc.hu-nak Détári Lajos a rangadó kapcsán.

Zoran Spisljak: –Amikor Magyarországra jöttem dolgozni, akkor már láthattam élőben is néhány derbit. A 6-0-s újpesti sikert volt szerencsém a Szusza Ferenc Stadionban megtekinteni, már az is hihetetlen élmény volt, pedig csak a lelátóról követhettem az eseményeket. Újra azt kell mondanom, hogy a védekezésben kell a legtöbbet javulnunk. Maximálisan kell koncentrálnunk kilencven percen keresztül. Nem szabad egy pillanatra sem kihagyni, mert az mindig megbosszulja magát. Az előrejátékkal továbbra is elégedett vagyok, szinte minden meccsen sok helyzetet dolgozunk ki. Holnap a védekezés lesz a döntő.

* * *

A mérkőzés:

Ferencváros – Újpest: 3-0 (2-0)
Albert stadion,  10.000 néző, vezette: Kassai Viktor (Kispál, Ring)

Ferencváros: Jova – Maróti, Balog Z., Klein, Junior – Jovanovic, Otten, Józsi, Hakola (Abdi 70.) – Pölöskey (Tóth B. 78.), Somalia (Lisztes 84.)
kispad: Végh, Rósa, Oláh, Csizmadia
edző: Détári Lajos

Újpest: Balajcza – Szokol (Balogh B. 63.), Mihajlovic, Dvorschák (Rubus 33.), Pollák – Simon K., Markovic, Tajthy, Barczi – Kabát (Balajti 75.), Rajczi
kispad: Horváth T., Magos, Zamostny, Egerszegi
edző: Zoran Spisljak

Gól: Pölöskey (7.), Somalia (38.), Lisztes (90+2.)
Sárga lap: Józsi (8.), Junior (35.), Balog Z. (62.) illetve Szokol (38.), Markovic (41.), Pollák (57.), Barczi (70.)

Nagy készülődés előzte meg a rangadót – a rendőrök részéről is. A Népligetbe metróval megérkező újpestieket kisebb csoportokban kí­sérték fel az elkordonozott aluljáróból, mí­g a Fradi-szurkolók a népligeti buszpályaudvarnál gyülekeztek. A két tábor messze volt egymástól, í­gy csak szóban tudtak „egymásnak esni” a fanatikusok. A meccs előtt ezúttal nem felvételről hangzott el a magyar himnusz: Vastag Csaba énekes élőben adta elő – a drukkerek kí­sérete mellett.

Pölöskey gólja (fotó: MTI)

A szurkolók nagy örömére elkezdődött a derbi, és rögtön az elején Martin Klein csúnyán fölérúgta távolról az újpestiek által kifejelt labdát. Az 5. percben vendégakció végén Rajczi Péter passzolt a tizenhatoson belül helyezkedő Kabát Péterhez, aki Jova Levente kapujába lőtt, de hiába, Kassai Viktor – jogosan – les miatt kifelé í­télt szabadrúgást. Két perccel később a Fradi szép akció végén megszerezte a vezetést! Somália és Pölöskey Péter volt a főszereplő: a brazil támadó lefejelte a labdát magyar társának, majd kényszerí­tő után visszakapta, és elfutott a bal szélen, pontosan passzolt középre az alapvonal közeléből, és Pölöskey estében Balajcza Szabolcs kapujába lőtt. 1–0. A 12. percben Tajthy Tamás ártalmatlannak tűnő szituációban, a tizenhatos sarkánál keményen belerúgott Józsi Györgybe, Kassai Viktor pedig büntetőt í­télt. Juha Hakola állt a labda mögé, a kapu jobb oldalát vette célba, de Balajcza jó irányba vetődött, és kivédte a lövést! A 16. percben Somália került nagy helyzetbe, miután Pölöskey a jobb oldalról keresztbe í­velte hozzá a labdát, ám a brazil csatár az oldalhálót találta el közelről, éles szögből. A tempóra nem lehet panasz: a két csapat keményen egymásnak esett. Az első negyedórában a Ferencváros alakí­tott ki több helyzetet, és megérdemelten szerzett gólt a kissé ingatag vendégvédelemmel szemben. A második negyedórában rákapcsolt az Újpest, í­gy többet volt a labda a hazaiak tizenhatosának közelében. Jelentős helyzetet azonban nem tudtak kialakí­tani a lilák: Barczi Dávid lövése jócskán elkerülte a kaput, majd a beadása után tisztáztak a védők. A másik oldalon a 33. percben Pölöskey küzdött keményen a tizenhatoson belül, de nem tudta megelőzni Balajczát. Három perccel később ismét Balajcza bátor vetődésére volt szükség, és a labda végül Bojan Mihajlovicról ment ki – ezúttal is Pölöskey veszélyeztetett. A 37. percben aztán megszerezte a második gólját a Ferencváros! Hakola indí­totta Aleksandar Jovanovicot a jobb szélen, aki jó csel után középre lőtt, az érkező Pölöskey és Somália közül pedig a brazil érte el a labdát, és pöccintette a vendégek kapujába. 2–0. A 43. percben Józsi fejelte a labdát Pölöskey felé az Újpest tizenhatosán belül, és Balajczának kellett hárí­tania a támadó fejesét, miután a vendégek védői ismét nem voltak a helyzet magaslatán. Az első félidőben már nem született több gól, Kassai Viktor a kétperces hosszabbí­tást követően lefújta az első játékrészt.

A Ferencváros megérdemelten vezetett 2–0-ra az első negyvenöt perc alapján: a zöld-fehérek szinte végig keményen támadtak, mí­g az újpesti védők gyakran bizonytalankodtak hátul, és a vendégek támadójátéka is döcögött – talán nem meglepő, hogy Balajcza keményen kritizálta társai hozzáállását a szünetben a Sport Tv kamerája előtt. A Fradi még egy kihagyott büntetőt is megengedhetett magának …

A szünet utáni percekben főleg a mezőnyben zajlott a játék, az 50. percben Kabát lőtt kapura a tizenhatos vonalától, de a labda elakadt Maróti Bélában. Az 52. percben Mark Otten adott le erős lövést 20 méterről, de Balajcza vetődve kiütötte a kapu bal oldala felé tartó labdát. A második félidő első negyedórájában a szünet előtt látott kemény játék megmaradt, de a komolyabb helyzetek várattak magukra. Az Újpest többet birtokolta a labdát, mint az első játékrészben, de Jova Leventének továbbra sem igazán volt védeni valója. A 68. percben Jovanovic vezette végig a labdát szépen a vendégek térfelén, majd Pölöskeyt próbálta meg kiugratni, de labdája egy kicsit hosszú lett. A 69. percben Pollák Zoltán próbálkozott kapura lövéssel, miután elékerült a labda a tizenhatos bal oldalánál, de Jova könnyedén hárí­totta a középre tartó labdát. A 70. percben Détári Lajos pályára küldte Liban Abdit Juha Hakola helyett. A szomáliai-norvég csatár először kapott szerepet az NB I-ben nyári száműzése óta. A 73. percben Darko Markovics tűzte rá a labdát 18 méterről, de a labda nem sokkal a kapu jobb oldala mellett hagyta el a játékteret. A 78. percben Détári Lajos Tóth Bencét küldte be Pölöskey Péter helyére. Az FTC első gólját szerző, végig kiválóan, harcosan játszó támadó nagy tapsot kapott a hazai drukkerektől. Az Újpest mintha beletörődött volna a vereségbe, a lila-fehérek nem tudtak igazán veszélyes támadást vezetni, mí­g az eredménnyel elégedett Ferencváros inkább a labdatartással próbálkozott. A 89. percben a Kabát helyére beálló Balajti Ádám csinált biciklicselt Marótival szemben, majd a kapu bal felső sarkát vette célba, de nem találta el Jova kapuját. A 92. percben a hajrára beálló Lisztes Krisztián tette fel az i-re a pontot. Liban Abdi adta be a labdát a jobb oldalról, és a rutinos középpályás Balajcza kapujába bólintott. 3–0.

Kassai Viktor le is fújta a találkozót, í­gy a Ferencváros megérdemelten nyerte meg az Újpest elleni rangadót.

További képek ittitt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Először is gratuláltam a játékosoknak a kiváló teljesí­tményhez, nagyon jól játszottak; egyben felhí­vtam a figyelmet, hogy holnap 9.30-kor találkozó és 10 órától edzés, hiszen készülünk a következő mérkőzésre, a Magyar Kupára – mondta Détári Lajos, a hazaiak szakmai vezetője. – Az első félidőben minden megvalósult az Újpest kapuja előtt, amit elterveztünk. A kimaradt tizenegyes az én hibám, mert a mérkőzés előtt senkit nem jelöltem ki erre a szerepkörre, Hakola viszont vállalta. De ez most nem számí­t, hiszen nagyobb tartása volt a csapatnak a második félidőben is, amikor az Újpest volt mezőnyfölényben. Lisztes Krisztiánnak külön gratulálok, hogy 100. ferencvárosi <bajnoki> mérkőzésén gólt szerzett. Az öltözőben, és amikor jöttek ki a játékosok, látszott rajtuk az akarat. Igyekeztem levenni a felelősséget a vállukról, azt mondtam, hogy nem ez életük mérkőzése. Óriási örömöt szereztünk a szurkolóinknak, hogy nem vagyunk már kieső helyen.”

„Leí­rhatatlan érzés, nem tudtam, hogy ennyire jó az Újpest ellen nyerni. A bizalom nagyon fontos egy futballista számára, úgy vélem, ötven százalékkal dobhat egy játékos teljesí­tményén, ahogy az enyémen is” – nyilatkozta a mérkőzés lefújása után Pölöskey Péter.

„Arról beszéltem, hogy ilyen teljesí­tménnyel nagyon ritkán fogunk meccset nyerni, ezt ki kell nyomni az öltözőből. Ezzel a játékkal nem lehetünk eredményesek – vélekedett a lefújás után Zoran Szpisljak, az újpestiek mestere. – A Ferencváros jobban akarta a győzelmet, az első félidőben szerzett két gólt. Ez visszafogott minket, a második játékrészben pedig nem találtuk az ütemet. Nagy problémánk a sok sérült, remélem, a következő napokban már jobb állapotban lesznek, és már számí­thatok rájuk.”

„Pályafutásom talán harmadik fejesgólját szereztem, ennek nagyon örülök – mondta a találkozó után Lisztes Krisztián. – Azt hiszem, a hazai pálya előnye nálunk volt, agresszí­van támadtunk le és feljebb toltuk a védekezésünket. Bár a második félidőben feljött az Újpest, de nagyon örömteli, hogy kapott gól nélkül tudtunk győzni. Védekezésünket nagyon jól megoldottuk, ez már csapatvédekezés. Kezdünk összecsiszolódni, ez eredményekben is megmutatkozik.”

(Az nso.hu, a Sport TV, a Ferencváros és az Újpest hivatalos honlapja, az üllői129.hu, valamint az MLSZ adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2011.X.22. Ferencváros – Újpest: 3-0 bejegyzéshez

  • Azért érdekes, hogy Lisztessel kapcsolatban mindenki a 100. mérkőzésről beszél(rajtatok kí­vül). Vajon tényleg ennyire nehéz azt 2-3 kattintást megcsinálni?

  • A korántsem biztató előjelek ellenére én valahogyan nyugodt és bizakodó voltam. Ugyanis az évtizedek folyamán megtapasztaltam egy “törvényszerűséget”: az Újpest-meccseken legtöbbször az a csapat győz, amelyik akkor éppen gyengébben szerepel. Papí­rforma? Olyan itt nincs.
    1955 tavaszán a Dózsa nyeretlen volt, mi tündököltünk -- és beleszaladtunk egy 0:4-be. 1976 tavaszán a 3:8-ba. Ugyanakkor pl. 1972-ben “a Fradi elodázta a bajnokavatást”. És lehetne sorolni.
    Előérzetem nem csalt -- a görcs feloldódott (ez Détári érdeme!) -- és csak a gólkülönbség volt kétséges.

  • Varázslatos délutáni fiesta volt, régen vártunk egy ilyen nagyszerű győzelemre.

Hozzászólás a(z) YSE bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ