2012.III.25. Haladás – Ferencváros: 2-1

A labdarúgó NB I 21. fordulójában a tizenegyedik Haladás a kilencedik Ferencvárost fogadta, és győzte le egy forró hangulatú rangadón.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

El vannak kényeztetve a vasi futballbarátok. Egyrészt a Haladás három meccse nem kapott ki és ha fel nem is lélegezhet, de egyre jobban távolodik a kieső zónától. Másrészt egymást érik a rangadók. Az egyik ősi rivális után máris a másik ősi riválissal játszunk: Egerszegi vendégjáték után a Fradit várjuk a Rohonci útra…

– Egy kicsit önmagamat tudom ismételni. Én vallom, hogy minden bajnoki meccsen ugyanúgy három pontot osztanak és nekünk most az a legfontosabb, hogy abból minél többet szerezzünk. Ebben nincs különbség rangadó és egy másik meccs között. Viszont az biztos, hogy holnap jó meccs lesz, sok néző előtt, remek hangulatban. Ez plusz motivációs erő kell, hogy legyen a játékosaimnak – mondta a Nyugat.hu-nak Artner Tamás.

A vezetőedző ezúttal is győzni küldi fel a csapatát a pályára, pedig azt mondja, nagyjából egyforma játékerőt képvisel a két együttes.

– Nehéz egyértelműen válaszolni arra a kérdésre, hogy a Haladás vagy a Fradi a jobb csapat. Szerintem nagyjából egyforma játékerőt képvisel a két gárda. Ennek ellenére a három pont megszerzése a cél. Hazai pályán nem is lehet más. Azt gondolom, hogy a siker kulcsa lehet a támadóvonalunk játékkészsége, gyorsasága, futómennyisége. Hiszem, hogy képesek lesznek a Fradi védelmét megverni. Bí­zom benne, hogy a srácoktól ugyanazt a pozití­v hozzáállást fogom tapasztalni, mint eddig.

*

– Ahogy minden mérkőzés előtt, úgy most is győzelmet várok – fogalmazott Détári. – Ha megnézzük, akkor az Albert-stadionba több alkalommal is úgy jönnek az ellenfelek, hogy beállnak védekezni, nem akarnak futballozni. Háromszor is 0-0-t játszottunk hazai pályán, nyilván erre is felkészülünk, de úgy tűnik, hogy idegenben, ahol a másik fél is játszani akar, könnyebb dolgunk van.

A Haladásnál nemrég edzőcsere történt, Aczél Zoltán helyét Artner Tamás vette át.

– A szombathelyi egy fiatal csapat, amely egy új edzővel dolgozik. Egészen biztos, hogy sok néző látogat majd ki a találkozóra, minden kétséget kizáróan nagyon jó hangulat lesz majd – folytatta várakozásai taglalását szakvezetőnk, aki arról is beszélt, hogy milyen lehet csapatunk Somalia nélkül. – Egy ilyen gyors játékost nagyon nehéz pótolni, de más módon igyekezünk csökkenteni a hiányát. Nélküle is meg kell nyernünk a találkozót.

* * *

A mérkőzés:

Haladás – Ferencváros: 2-1 (0-0)
Szombathely, 8.000 néző, vezette: Kassai Viktor (Vámos, Szalai)

Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Devecseri (Oross 77.) – Nagy I. G. (Kulcsár K. 67.), Iszlai – Nagy D., Radó, Halmosi – Kenesei
kispad: Mursits, Búrány, Horváth A., Sipos, Sluka
edző: Artner Tamás

Ferencváros: Jova – Grúz, Balog Z., Klein – Jovanovic, Busai, Lisztes (Beliczky 84.), Józsi (Sváb 88.), Junior –  Kulcsár D. (Abdi 74.), Pölöskey
kispad: Kunsági, Oláh L., Rósa, Zsivóczky
edző: Détári Lajos

Gól: Kenesei (86. – 11-esből, 90+2.) illetve Kulcsár D. (56.)
Sárga lap: Nagy I. G. (20.), Kulcsár K. (88.) illetve Grúz (33.), Kulcsár D. (57.), Pölöskey (79.)

Vérbeli és hárompontos rangadót ví­vott egymással a két zöld-fehér csapat: vérbelit, mert magyar szinten igenis örülni kell a közel tí­zezer fős nézőseregnek, és hárompontosat, mert a Haladás egy győzelemmel megelőzhette volna a forduló előtt a kilencedik helyen álló Ferencvárost. Bátor játékkal nyitott mindkét gárda, bár igazi ziccer nem alakult ki az első negyedórában, a lüktető iram miatt felváltva dolgoztatták meg a támadósorok a védőket. A félidő közepére várható módon leült kissé a mérkőzés, a vendégek sem tudták már alkalmazni a Haladásnak eleinte oly’ sok nehéz pillanatot okozó egészpályás letámadást, a hazaiak pedig Nagy Dániel gyorsaságát kihasználva próbáltak ellentámadásokat vezetni, amelyek végén a középre behúzódó Halmosi Pétert keresték a labdákkal. Az első félórát elérve Kenesei Krisztiánról és Jova Leventéről szóltak a percek: előbbi minden rutinját összeszedve kiharcolt egy büntetőt, de utóbbi védte azt a jobb sarok előtt, kisvártatva pedig egy távoli szabadrúgást emelt a lécre a Haladás csatára. A kihagyott tizenegyes érdekes módon nem a fővárosi, hanem a hazai együttest rázta fel, és innentől egészen a szünetig a Haladás uralta a játékot, félpercenként szálltak a beadások, lövések Jova kapuja felé. A legnagyobb ziccert ki más, mint Kenesei hagyta ki: Radó András kiváló beadását az ötösről bombázta fölé.

Egy gól és más semmi

Kenesei a fordulás után egy újabb gólszerzési lehetőséget hibázott el, és ez felébresztette a Ferencvárost, mert innentől kezdve a következő negyedórára nyomasztó mezőnyfölénybe került. Ennek az 56. percben lett meg a látszatja a mérkőzés jegyzőkönyvében is: Pölöskey Péter beadását egy lépésről vágta a kapuba Kulcsár Dávid. 0–1. Nehezen pörgött fel a Haladás, de Kenesei csakhamar ismét főszerepbe került: előbb Jova vágta fel őt az ötösön (szerk: a TV felvétel alapján Kenesei gyönyörű műesést mutatott be), ám Kassai Viktor nem í­télt tizenegyest, majd egy szabadrúgásból a léc után a jobb oldali kapufát is megdöngette az ék. A hajrá viszont a szombathelyieké volt: a csereként beállt Oross Márton fejesét előbb Jova védte nagy bravúrral, majd amikor a támadó a gólvonal mögé juttatta a labdát fejjel, akkor Kassai nem í­télt gólt, a védők pedig kirúgták a labdát. Öt perc volt még hátra a rendes játékidőből, amikor az ördöngős Radó kiharcolt egy tizenegyest, Keneseinek pedig volt mersze odaállni, és a jobb sarokba bombázott. 1–1. És ezzel sem volt vége: a legvégén Jova ejtett ki egy ártatlan előreí­velést, Oross középre játszott, Kenesei pedig ezt a ziccert már nem hibázta el. 2–1.

Nem bocsátkoznánk hosszas elemzésbe zárásképpen, de talán nincs is most erre szükség, mert ez a mérkőzés magáért beszél: soha ne lássunk unalmasabb bajnokit a magyar élvonalban!

További képek …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Artner Tamás (Haladás): – Az első 15 percben teljesen mást játszott a Fradi, mint amire készültünk, ez egy kicsit megzavarta a csapatot. Aztán rendeztük a sorokat, és nem csak uraltuk, de akár el is dönthettük volna a találkozót. A második félidőt megint jól kezdte a Fradi, de a csapat mentális erejét mutatja, hogy a végén fordí­tani tudtunk, és megnyertük a mérkőzést.

Détári Lajos (FTC): – Nagyon izgalmas, a nézők számára élvezetes mérkőzést játszottunk. Az első 20-25 percben jól kezdett a csapatunk, majd a Haladás érthetetlen módon tizenegyeshez jutott. Ezt kihagyták, amit követően valamiért megzavarodtunk, ekkor a Haladás átvette az irányí­tást. A szünetben sikerült rendezni a sorokat, gólt szereztünk. Az utolsó 15 percről nincs mit mondanom. A játékvezetővel nem akarok foglalkozni.

Döme a Sport TV kamerája előtt az alábbiakat nyilatkozta:

” – Nem vagyok ideges, kellemes délutánon vagyunk túl, gratulálok a csapatnak. Elvettek tőlünk három pontot, ezt mindenki látja. Mindenki mondhatja a magáét, még egyszer elmondom elvettek tőlünk három pontot. Aki itt volt láthatja mi történt, nem akarok eltiltást.”

(Az nso.hu, a Nemzeti Sport, a Nyugat.hu, a Sport TV, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111011100ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ