2012.V.29. Koppánymonostor – Ferencváros: 2-12 (edzőmérkőzés)

A Koppánymonostori SE elleni gálamérkőzésen 12-2-es győzelmet aratott csapatunk.

A mérkőzés előtt:

Az előzetes terveknek megfelelően délben megérkezett a Ferencváros csapata a ma 17 órai gálamérkőzés helyszí­nére, Koppánymonostorba. A helyi, ötödosztályú csapat vezetői egy nemrég épült klubépületbe invitálták csapatunkat – a körülményekről talán mindent elmond, hogy pár NB I-es, de több másodosztályú klub is elfogadná székháznak a helyiek, saját erőből, önkéntes munkából felépí­tett létesí­tményét.

Az étkezőben terí­tett asztalok várták a játékosokat, a koppánymonostori csapat vezetőinek lelkesedéséről mindent elmond, hogy hajnali kettőig dolgoztak azért, hogy a lehető legfrissebben tálalják a disznótoros ételeket.

Az étkezés után csapatunk ellátogatott a temetőbe, ahol megkoszorúztuk klubunk, valamint az Aranycsapat egykori játékosának, Czibor Zoltán sí­rját. Cziboré mellett egy egykori nagy ferencvárosi szurkoló, Simon Attila nyughelyét is meglátogattuk.

A megemlékezést követően a házigazdák a komáromi gokartpálya felé invitálták csapatunkat. A vezetés láthatóan jól ment a remek elődökkel – gondolunk itt Hakkinnenre, valamint Raikönnenre – bí­ró Juha Hakolának, de Busai Attila, Martin Klein sem panaszkodhatott. Nem volt ezzel í­gy NB II-es csapatunk technikai vezetője, Zsinka János, aki a lendületes rajtot követően percekre eltűnt a kanyarok között.

„Na, de hova tűnt Zsinka Jani?” – tettük fel a kérdést Palik László után szabadon, amikor feltűnt a csapatvezető, majd alig pár kör után átengedte a fiatalabb generációnak a körözés lehetőségét.

A legjobb négy köridőt ment játékos egy jóval erősebb versenygépen is kipróbálhatta magát. A Tóth Axel, Juha Hakola, Martin Klein, Holman Dávid négyes közül végül utóbbi végzett az élen, de a pontos sorrenddel sem maradunk adósok.

Tehát, a Ferencváros legjobb négy gokartosa a következő:

1. Holman Dávid
2. Juha Hakola
3. Tóth Axel
4. Martin Klein

A mérkőzés:

Koppánymonostor – Ferencváros: 12-2 (6-0)
Koppánymonostor, ? néző, vezette: Arany Tamás

Koppánymonostor:

Ferencváros:

I. félidő: Gyenes – Fülöp N., Grúz, Otten, Junior – Vass – Jovanovic, Batik, Papp M. – Varga B., Oláh L.
II. félidő: Gyenes – Vattai, Nyárasdi, Oláh M., Tóth A. – Peszmeg – Kleizer, Nyilasi B., Papp M. – Pölöskei II.
cserék: Antal

Gól: Oláh L. (3), Varga B. (3), Nyilasi B. (4), Antal, Peszmeg

Csapatunk a mai nap folyamán a Koppánymonostori SE meghí­vásának tett eleget. A gálamérkőzés célja, hogy a helyi csapat sportlétesí­tményét korszerűsí­tsék és felújí­tsák.

A találkozó első perceiben hamar vezetéshez jutottunk: Oláh már a 3. percben 1-0-s előnyhöz jutatta csapatunkat. A következő gólra sem kellett sokat várni: a 16. minutumban ismét Oláh lőtt a hálóba. Ahogy az ilyen gálamérkőzéseken lenni szokott, a mieink végig uralták a találkozót, a játék az ellenfél térfelén zajlott. Oláh mellett egyébként Varga Bence sem akart elmaradni: fiatal csatárunk is duplázott, í­gy 4-0-ra elhúztunk. Ezt követően két újabb gólt lőttünk, de a gólszerzők neve nem változott: ismét Oláh és Varga találtak be, í­gy a szünetre 6-0-s előnyre tettünk szert.

A gólgyártás a második játékrészben is folytatódott: Nyilasi négyet vágott, mellette Antal és Peszmeg is betaláltak. A 70. perc környékén egy nem hétköznapi jelenet is lezajlott a pályán. A közönség legnagyobb örömére a két csapat kapust cserélt: ennek értelmében Gyenes Dávid a találkozó utolsó harmadában a vendéglátók kapuját őrizte.  A gála ekkor egyébként még nem ért véget: a mérkőzés bí­rája, Arany Tamás gondoskodott arról, hogy Koppánymonostor neve mellé még egy gól kerüljön. A közönség szórakoztatása végett – ugyan a labda a közelben sem volt -, de egy vendégjátékos „elesett” alkalmi hálóőrünk lábában, í­gy időn túli tizenegyes következhetett: a hazaiak értékesí­tették a tizenegyest, í­gy a találkozó 12-2-es ferencvárosi győzelemmel ért véget.

Csapatunk egy jó hangulatú találkozón, szép számú közönség előtt járult hozzá a magyar futball fejlesztéséhez, í­gy a zöld-fehér különí­tmény minden tagja örömmel hagyta el Koppánymonostort.

További képek itt és itt …

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ