2013.III.24. Ferencváros – CFR Cluj: 0-0

A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a CFR Cluj elleni gálameccsel búcsúztatta az Albert-stadiont. A vasárnapi találkozón azonban nemcsak az 1974 óta használt, immáron legendás létesí­tménytől köszöntek el, hanem az elmúlt évtizedek meghatározó játékosaitól is. A gálamérkőzés gól nélküli döntetlenre végződött.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Balog Zoltán: – A nyáron távoztam a Fraditól, és Gyirmóton folytattam a pályafutásomat, a váltás nyomai még mindig bennem vannak, de nagyon örülök, hogy meghí­vtak a találkozóra és együtt készülhettem a többiekkel. Fantasztikus élmény visszajönni, újra találkozni, beszélgetni a régi játékostársakkal. Ricardo Moniz pörgős edzést tartott. Várom a vasárnapi összecsapást, nagy öröm lesz kifutni a pályára, a stadionban több ezer szurkoló előtt szerepelni.

Dragóner Attila: – Csodálatos élmény, hogy a Ferencváros játékosa lehettem. Igazából minden perc ajándék volt számomra a Fradi-pályán, nem is tudnék kiemelni egyetlen találkozót sem. Mindig örömmel játszottam, a szurkolókkal is remek volt a viszonyom, és büszke vagyok rá, hogy kétszer is bajnoki cí­met ünnepelhettem a Fradival. A vasárnapi búcsúmeccs egy újabb ajándék és újabb élmény lesz számomra, ebben egészen biztos vagyok, úgyhogy már nagyon várom.

Lipcsei Péter: – Az én helyzetem más, mint a többiekké, már három éve abbahagytam, de nem szakadtam el az egyesülettől, nap mint nap bejárok. Amikor visszavonultam, az akkori angol vezetőség nem szervezett nekem búcsúmeccset, megtisztelő, hogy a mostaniak gondoltak rám. A tervek szerint csapatkapitányként vezetem majd ki az együttest vasárnap a gyepre, ez biztosan megható pillanat lesz számomra.

Lisztes Krisztián és Rósa Dénes:

A Ferencváros-CFR találkozóval búcsúzik a jelenlegi Albert Flórián Stadion, hamarosan új arénát kap az FTC. A búcsúmeccset megelőzően került sor arra a sajtótájékoztatóra, amelyen Orosz Pál illetve Pászkány Árpád is részt vett.

Pászkány Árpád: – Remélem, hogy az együttműködés vége az lesz, hogy a Fradi is BL be jut, ezen együttműködésnek a mai meccs az alapköve. A Fradi nagy klub, nagy tradí­cióval, a Kolozsvár inkább az elmúlt 8 évben volt sikeres. Jelenleg 56 profi játékosunk van, közülük 32-34-re van szükség, a többieket külföldre kölcsönadtuk, első ligákba, jó csapatokhoz. Közülük jöhetnek szóba olyanok, akik a Ferencvároshoz kerülhetnek, viszont neveket korai még mondani.

Orosz Pál: – Jövőre lesz tí­z éve, hogy utoljára bajnokok voltunk, jövőre egyértelműen ez a célunk. A Kolozsvár olyan játékosokkal segí­thet, akik nemcsak ehhez, de akár a Bajnokok Ligájába is segí­thetnek bennünket. Idén az Európa Ligát érő helyezés a célunk továbbra is, illetve majd a jó nemzetközi szereplés.

A gála fél hatkor kezdődött, stí­lszerűen egy Újpest elleni győztes derbivel, amelyet ezúttal óriásbábosok ví­vtak, majd felvonultak zenekari felvezetéssel a zöld-fehérek olimpiai, világ-, Európa- és magyar bajnok sportolói, a jelenlegi szakosztályok, valamint a Baráti Kör tagjai, no és óriási éljenzés közepette az egykoron a Bajnokok Ligájába jutó labdarúgók.

A mérkőzés:

Ferencváros – CFR Cluj: 0-0
Albert stadion, 7.000 néző, vezette: Szabó Zsolt

Ferencváros: Ranilovic (Kunsági 46.) – Jovanovic, Dragóner (Simita 29.), Balog Z. (Somalia 75.), Keller (Birtalan 29.) – Rósa (Popgeorgiev 29.), Lipcsei (Vass M. 19.), Csilus, Lisztes (Nehéz 29.) – Gárdos, Hakola
vezetőedző: Ricardo Moniz

CFR Cluj: Felgueiras (Stancioiu 46.) – Ivo Pinto (Panin 14.), Maftei, Piccolo (Nuno Diogo 42.), Rada (Sare 39., Pedro Celestino 72.) – Godemeche, Muresan, Muniru (Cadú 46.), Rui Pedro (Hora 76.) – Kapetanosz, Deac (Weldon 77.)
vezetőedző: Paulo Sérgio

Sárga lap: Csilus (34.) illetve Muniru (35.), Cadú (58.), Rui Pedro (65.)

A mérkőzés előtt elbúcsúztatták hivatalosan is Lipcsei Pétert, Keller Józsefet, Dragóner Attilát, Lisztes Krisztiánt, Rósa Dénest és Balog Zoltánt, akik mindannyian a kezdőcsapatban kaptak helyet. A mérkőzés kezdete előtt Lipcsei, Lisztes, Balog, Keller, Dragóner és Rósa egy-egy, emlékezetes futballpillanatukról készí­tett szélrajzot kapott Kubatov Gábortól, az FTC elnökétől. A kezdőrúgást „természetesen” ifjabb ifjabb Albert Flórián, a Császár unokája végezte el, és a két csapat gálamérkőzéstől szokatlan módon nagy elánnal vetette bele magát a küzdelembe.

A veteránok megmutatták, semmit sem felejtettek, Keller és Balog szépen zárt össze a kiugró Pantelisz Kapetanosz előtt, Dragóner bemutatott egy szép csukafejest, Lipcsei pedig örök: úgy csapott össze Ivo Pintóval, hogy a portugált le kellett cserélni. Az első negyedóra után leballagott a csapatkapitány is (Vass Ádám testvére, Máté váltotta), de előtte a kezdőkörben a jelenlegi keret tagjai mind kezet fogtak vele.

Nem sokkal később Balog kivételével lecserélték a többi ünnepeltet is, őket a maiak sorfala búcsúztatta – a gyepen már korántsem volt ilyen kedélyes a hangulat, egy-két kósza helyzet mellett az első félidőt a kőkemény belépők és az ideges párharcok uralták, a kolozsváriak közül ennek folyományaként a szünet előtt három játékost, három védőt is le kellett cserélni sérülés miatt.

A fordulást követően a Fradi kezdett jobban, lelkes játéka megzavarta a kolozsváriakat, a csapatkapitány, Ricardo Cadú össze is hozott egy tizenegyest, ezt azonban Juha Hakola kihagyta…

A mérkőzés végén következtek az ilyenkor szokásos csereberélgetések, egy-két kisebb helyzet akadt a kapuk előtt, de gól nélküli döntetlennel ért véget a gálamérkőzés. Gól nélkül, de nem könnyek nélkül búcsúztak az Albert-stadiontól a zöld-fehér vérű szurkolók és játékosok.

További képek ittitt, itt és itt…

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Meglepett, hogy ilyen sokáig bí­rták a pályán az ünnepeltek, mert eredetileg öt percet terveztünk. Ismertem őket már korábban, de a héten több edzésen is részt vettek a csapattal. Nagyra értékelem a mentalitásukat, ennek kellene jellemezni mindig a csapatom” – mondta a mérkőzés után a Ferencváros holland vezetőedzője, Ricardo Moniz.

„Örömmel fogadtuk el a Ferencváros meghí­vását, mely egy nagy tradí­ciókkal bí­ró klub” – nyilatkozott udvariasan a román CFR Cluj vezetőedzője, Paulo Sérgio.

„Rengeteg nagy csatát megéltem már ebben a stadionban, csodás élmények fűznek ide. Serdülőként is a hátsó pályán edződtem. Amikor felkerültem az első csapathoz, egy álom vált valóra. Nyertünk bajnokságot, kupát, bejutottunk a Bajnokok Ligájába, szóval szép időszakot tölthettem itt. Megható volt a búcsúmérkőzés, köszönöm a klubnak, hogy részese lehettem” – érzékenyült el a klub korábbi középpályása, Lisztes Krisztián.

„Talán az utolsó bajnoki mérkőzésem volt a legnagyobb emlékem itt, amikor beállí­thattam Sárosi György rekordját. Az lett volna a legszebb, ha a visszavonulásomkor van ez a búcsúmeccs, de hálával tartozom, a klubvezetőknek, hogy ez most megvalósulhatott. Lezárul egy korszak, egy új pedig kezdődik, ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy fájdalmas lesz látni, ahogy elfogy a szeretett stadionunk. Az élet viszont megy tovább, nekem pedig még jövő nyárig tartó szerződésem van a Ferencvárossal. Az idény végétől az NB III-ban folytatjuk a csapatommal, de továbbra is az a célom, hogy minél több fiatal kerüljön az első csapat közelébe” – mondta a Ferencváros korábbi csapatkapitánya, Lipcsei Péter.

„Próbáltam visszaadni mindazt a sok szeretetet, amit kaptam ettől a klubtól és a szurkolóktól. Visszavonulásom után is itt dolgozom az utánpótlásban, és a meccseken pedig együtt buzdí­tom a csapatot a szurkolókkal. Egymás közt beszéltük, hogy amennyi van bennünk, azt kiadjuk magunkból, mint ahogy tettük azt mindig is. Ricardo is azt mondta, ha tudjuk, akkor nyerjük meg a mérkőzést. Remélem, hogy az új stadionban is olyan nagyszerű hangulat lesz mindig, mint ami ezt a pályát jellemezte” – mondta Dragóner Attila, aki még nem döntötte el, hogy visz-e magával egy darabot a stadionból, mert az igazi ereje a rengeteg emlék, amit magában hordoz.

Rósa Dénes:

Balog Zoltán:

*

(Az nso.hu, a blikk.hu, a rangado.hu, a csakfoci.hu, a Ferencváros és a CFR Cluj hivatalos honlapja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ