2019.X.3. EL-csoportkör: Ferencváros – Ludogerec: 0-3

Ez tényleg nem az a Ludogorec volt – kikapott a Ferencváros

Már az 1. percben hátrányba került odahaza a magyar bajnok, majd még két szép gólt szereztek a bolgárok.
A magyar bajnok Ferencváros meglepetésre 3–0-ra kikapott hazai pályán a bolgár Ludogorectől az Európa-liga H-csoportjának 2. fordulójában.

Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint megvan a csapat egészséges önbizalma, de ennek oka nem a júliusi BL-selejtezőn aratott két győzelemből adódik.

„A mostani mérkőzés teljesen más lesz, mint a nyári BL-selejtező. Másik versenysorozatban találkozunk, és az akkori Ludogorec más stí­lusban futballozott” – mondta Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a szerdai sajtótájékoztatón.

A Ferencváros a BL-selejtezőben két győzelemmel ejtette ki a bolgár bajnokot, amelynek irányí­tását az akkori bukás után Sztaniszlav Gencsev vette át. A 38 esztendős szakember kinevezése óta egyetlen meccset sem veszí­tett el a Ludogorec, és az Európa-liga-csoportkör első fordulójában 5–1-re győzte le a CSZKA Moszkvát. Az ukrán szakember szerint nem csak a bolgárok fejlődtek a júliusi találkozók óta.

„Nem a véletlen műve, hogy a nyáron négy kört játszottunk a nemzetközi porondon, bí­zom benne, hogy az ott szerzett tapasztalatokat hasznosí­tottuk – folytatta Rebrov. – Ugyanakkor más a magyar bajnokság és a nemzetközi porond, mert a riválisok más taktikával futballoznak ellenünk. Az NB I-ben a csapatok többsége ellenünk a legmotiváltabb, mélyen védekezik és a kontralehetőségre vár, az Európa-liga csoportkörében aligha találkozunk olyan riválissal, amelyik ebben a szellemben lép pályára ellenünk. Az egyetlen, ami mindkét sorozatban közös, hogy a Ferencváros minden meccsen a győzelemért lép pályára.”

Rebrov elmondta, nem csodálkozott azon, hogy a Ludogorec legyőzte a CSZKA-t, a négygólos különbség viszont meglepte.

„A moszkvaiak nem érdemeltek négygólos vereséget, de az a találkozó is mutatja, mennyire erős csapat vár ránk csütörtök este. Nem hitegethetjük magunkat azzal, hogy a nyáron kétszer legyőztük, mert ahogy mondtam, azt a két meccset el kell felejteni. Most mindkét együttes a nulláról indul, és bí­zom benne, hogy a szurkolóink segí­tségével szép eredményt értünk el” – fogalmazott az ukrán, aki szerint, ahogy az Espanyol, úgy a Ludogorec ellen sem kell külön motiválnia a játékosait.

„Az ilyen meccsek előtt senki sem érez fáradtságot. Akármelyik játékosomtól kérdezném, hogy készen áll-e a Ludogorec elleni találkozóra, mindannyian igennel felelnének” – mondta határozottan Rebrov.

A sportban többnyire nincs értelme a feltételes módú kérdéseknek, ám a Ludogorec kispadján ülő Sztaniszlav Gencsev a szerdai sajtótájékoztatón megkapta a kérdést: mit csinált volna másként, ha már a Bajnokok Ligája-selejtező idején is ő irányí­tja a bolgár együttest?

„Az elődömhöz hasonlóan nekem sem lett volna sok mozgásterem, vélhetően én sem tudtam volna más taktikával pályára küldeni a csapatot – adott diplomatikus választ a 38 esztendő szakember. – Akkor több játékos sem léphetett pályára, néhányan későn kezdték a felkészülést, ám most más a helyzet. Az első csoportmeccsen magabiztos győzelmet arattunk, bí­zom benne, hogy a folytatás is hasonló lesz, de nehéz mérkőzés vár ránk a Ferencváros otthonában. Az ellenfelünk egyik erőssége a hazai pálya, és a fanatikus szurkolótábora, a másik pedig a fegyelem. A Fradiban minden játékos pontosan tudja, mi a feladata, és hogyan kell helyezkednie. A csoport rendkí­vül kiegyenlí­tett, í­gy akármilyen eredmény is születik csütörtök este, nem beszélhetünk meglepetésről.”

A mérkőzés:

Európa Liga, H-csoport, 2. forduló:

Ferencváros — Ludogerec: 0-3 (0-2)
Groupama Aréna, 18:55. 16.163 néző.
Vezette: Bartosz Frankowski (asszisztensek: Boniek, Winkler; tartalékjv.: Stefanski – lengyelek)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Frimpong, Heister — Sigér (Szihnyevics, 73.), Haratin — Zubkov (Varga R., 80.), Isael, Nguen — Boli (Skvarka, 73.)
kispad: Gróf, Ihnatenko, Civic, Botka
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Ludogerec: Iliev — Cicinho (Ikoko, 69.), Grigore, Forster, Nedjalkov — Anicet Abel, Badji — Lukoki (Góralski, 57.), Marcelinho (Moti, 46.), Wanderson — Keserü
kispad: Renan, Biton, Tchibota, Djakov
vezetőedző: Sztaniszlav Gencsev

Gól: Lukoki (1.), Forster (40., 64.)
Sárga lap: Heister (26.) illetve Grigore (28., 43.), Lukoki (43.)
Kiállí­tva: Grigore (43.)

Ha volt forgatókönyv, az villámgyorsan borult. Sosem tudjuk meg, Szerhij Rebrov vezetőedző milyen taktikát álmodott meg a találkozó első perceire, esetleg kezdeti rohamokra, türelmes passzolgatásra vagy bunkerfutballra kérte-e játékosait… Harminchét másodperc (!) telt el a mérkőzésből, amikor a Ludogorec megszerezte a vezetést. Sejteni lehetett, hogy a bolgár bajnok teljesen más arcát mutatja, mint tette azt a júliusi, budapesti 2–1-es mérkőzésen – egyfelől, mert az akkori kezdőcsapatból három játékos maradt hí­rmondónak, másfelől mert a razgradi együttes nem kapott ki azóta, amióta a Ferencváros kiejtette a Bajnokok Ligájából.

A bolgárok ezúttal könnyedén, túlságosan is könnyedén győztek Budapesten.

A villámgóljuk alapjaiban meghatározta a mérkőzést, a mesteri középre tekerés és a szép kapuba passzolás érthetően némileg padlóra küldte a hazaiakat. Az első negyvenöt perc sokkal inkább a vendégekről szólt, mint a Ferencvárosról. A Ludogorec érett futballt mutatott, éppen olyat, amilyet Szerhij Rebrov előre vetí­tett. A bolgár együttes technikás játékosai szépen járatták a labdát, érezhető volt, hogy a hónapok – tizennyolc mérkőzés óta – tartó veretlenségük megalapozta az önbizalmukat, bátran cseleztek, trükköztek. Na igen, a bolgároknál akad néhány brazil…  A dél-amerikaiak közül talán a legkevésbé Rafael Forstertől vártuk volna a gólokat, ehhez képest a középhátvéd két gólt szerzett, a második félidei gólja végképp eldöntötte a találkozót. A 29 esztendős brazil előbb olyan gólt lőtt szabadrúgásból, amelyet a televí­ziós adók alighanem sokáig ismételnek majd: bal lábbal, elemi erővel lőtte ki a jobb felső sarkot, majd fejesével lezárta a csütörtök este legfontosabb kérdését, azt, hogy kié lesz a három pont.

Pedig a Ferencváros megpróbált mindent, a szünet előtt Dragos Grigore piros lapja után felcsillant a remény, hogy túl lehet járni a razgradiak eszén, a fordulás utáni kezdeti rohamokból pedig nyomban kiderült: zavarba lehet hozni a vendégeket. Ment előre az FTC, látható volt, a félidei utasí­tás egyértelműen az volt, hogy tí­z-tizenöt perc alatt egyet rúgni kell a Ludogorecnek, s akkor bármi megtörténhet. Ám ezen a napon a szerencse sem állt a budapesti zöld-fehérek mellé. Bőven volt lehetősége a szépí­tésre a Ferencvárosnak, legalább három-négy í­géretes helyzet adódott előtte, és miután a bolgárok kijöttek a szorí­tásból, nyomban gólt szereztek.

A látottak alapján alakulhatott volna másképpen is az este, hiszen ki tudja, mennyire zuhant volna össze a Ludogorec, ha a szünet utáni percekben értékesí­ti egyik ziccerét a Fradi. így azonban nem maradt más, mint végig „robotolni” a mérkőzést, és fájdalmasan tudomásul venni, hogy a mostani bolgár együttes valóban nem hasonlí­tott a júliusban látott önmagára.

Játékosai emberhátrányban is higgadtan futballoztak, kis területen pedig olyan háromszögeléseket láthattunk tőlük, amely alapja a mai modern labdarúgásnak. Sokat jelentett ez a győzelem nekik, ezt bizonyí­totta, hogy a lefújást követően a kispadjuknál a stábtagok sorra ugráltak Sztaniszlav Gencsev vezetőedző nyakába, a játékosok a pályán pedig örömittasan pacsiztak egymással. A Ludogorec a csoportkör első fordulójában hazai pályán 5–1-re kiütötte a CSZKA Moszkvát, s ezúttal Budapesten győzött 3–0-ra – ez bizony imponáló rajt.

De legalább a csütörtöki eredményből is látszik, hogy a Ferencvárosnak milyen nagy fegyvertény volt júliusban két győzelemmel búcsúztatni a Ludogorecet a BL-selejtezőben.

Csakhogy azóta sok idő eltelt már.

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ludogorec 2 2 8–1 +7 6
2. Espanyol 2 1 1 3–1 +2 4
3. FERENCVÁROS 2 1 1 1–4 –3 1
4. CSZKA Moszkva 2 2 1–7 –6 0

További képek: fradi.hu, nso.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor, Sportfotók

Nyilatkozatok:

így értékelt Szerhij Rebrov és Sztaniszlav Gencsev, a két csapat vezetőedzője.

– Szomorú, csalódott vagy inkább dühös?
– Leginkább csalódott vagyok – felelte a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Szerhij Rebrov, a Ferencváros ukrán vezetőedzője. – De ne felejtsük el, hogy sok játékosunknak új terep az Európa-liga, a nemzetközi szí­ntéren tapasztalatlanok vagyunk. Hosszú évek óta várt arra a klub, hogy eljusson idáig. Csalódott vagyok, mert nem voltunk ennyire rosszak. Voltak lehetőségeink, de ha nem használjuk ki a helyzeteinket, annak ezen a szinten ez a vége.

– Ha már kihagyott lehetőségek… Mint korábbi csatár, mit lehet ilyenkor tenni? Csúnyán fogalmazva: van-e csatárkrí­zis a csapatnál?
– Nem szeretnék egyénileg senkit sem értékelni. Voltak helyzeteink, sokkal rosszabb lenne, ha odáig sem jutottunk volna el. Idehaza van tí­z helyzetünk mérkőzésenként, ám ezen a szinten sokkal kevesebb. Ezeket kellene hatékonyabban kihasználnunk.

– Alapos edzőként nyilván volt forgatókönyve erre a kilencven percre is. Mi lett volna az, és látott egyáltalán bármit, amit pozití­vumként lehet értékelni?
– A pozití­vum az, hogy voltak lehetőségeink. Elemezni kell a mérkőzést, beszélgetni a játékosokkal, hogy miért nem sikerült gólra váltani a helyzeteinket. A futballnak ez is a része, beszélgetni kell egymással. Muszáj sokkal jobban összpontosí­tani a kapu előtt. Láthattuk, a bolgároknál elöl topjátékosok futballoztak, ők értékesí­tették is a helyzeteiket. A védekezésünkön is javí­tani kell, mert hiába került emberhátrányba a Ludogorec, nem voltunk kellően agresszí­vek, nem akartuk minél hamarabb visszaszerezni ellenfelünktől a labdát.

– Ennyivel jobb a mostani Ludogorec?
– Ahogy mondtam, nem voltunk ennyivel rosszabbak. Előre szóltam a játékosoknak, hogy ez más szint
lesz. Ha hibázunk, ha eladjuk a labdát, ha nem figyelünk kellően, az ellenfél azonnal megbünteti. így is történt, a vendégek kihasználták a hibáinkat, mégpedig kí­méletlenül. Sajnos hamar kaptuk a gólt, és ez aligha tesz jót a futballisták lelkének. Ezúttal nem sikerült gólt szerezni, de a jövőben is minden egyes döntetlenért vagy győzelemért megküzdünk.

– A játékosok fejében mennyire volt ott, hogy a közelmúltban kétszer is legyőzték a bolgár bajnokot? Megzavarhatta ez a társaságot?
– Arra kértem a fiúkat, hogy felejtsék el azt a két júliusi találkozót. Illetve annyi erőt merí­tsenek belőlük, hogy igenis képesek legyőzni egy ilyen szintű ellenfelet. A nyáron kétszer felülmúltuk őket, de erős csapat a Ludogorec, akkor is az volt, hát még most… A játékosok önbizalmának jót tehetett a két mérkőzés, de a gyors gól ezúttal sok mindent átí­rt.

– A szünetben miről beszélgettek az öltözőben? A fordulás után nagy rohamokat indí­tottak, ha akkor sikerült volna gólt szerezni, lett volna annyi a csapatban, hogy egyenlí­tsen, akár fordí­tson?
– Ezt lehetetlen megmondani… Az öltözőben arról beszélgettünk, hogy emberelőnyben próbáljuk minél nagyobb nyomás alá helyezni a vendégeket, s ha sikerülne gólt szereznünk, lendületbe jöhetünk.  Sajnos ez nem jött össze, a Ludogorec pedig van olyan jó csapat, hogy ezt kihasználja. Nem véletlenül van ott szinte minden évben a csoportkörben. Az ellenfélnél minőségi játékosok vannak, nem a mi szintünkhöz hasonlí­tom őket, hanem azokéhoz, akikkel idehaza találjuk szembe magunkat hétről hétre. A Ludogorec futballistái rendkí­vül labdabiztosak és magabiztosak. Ezt ezúttal is bizonyí­tották.

– Vasárnap máris itt az újabb meccs, következik a Honvéd elleni összecsapás. Mi a legfontosabb ebben a néhány napban?
– Nincs sok időnk. Egy biztos, hogy a bajnokságra is nagyon oda kell figyelnünk, nem veszí­thetünk pontokat. Két napunk van a regenerálódása, ez nem sok. A mostani mérkőzés is sokat kivett a labdarúgóimból, alaposan elfáradtak, de a Honvéd elleni összecsapás is nagyon fontos, győzni akarunk. Az Európa-ligát most félre kell tennünk, és csakis a vasárnapi találkozóra összpontosí­tani.

Fülig ért a szája. Sztaniszlav Gencsev, a Ludogorec vezetőedzője jókedvűen ült le a mérkőzést követő sajtótájékoztatóra, korábban pedig a kispadnál örömittasan ugrált a góloknál. „Érthető, hogy nagyon elégedett vagyok – mondta mosolyogva a bolgárok 38 esztendő szakvezetője. – Remekül játszottunk ezúttal. Az első támadásból gólt szereztünk, ez plusz önbizalmat adott a játékosaimnak. De úgy érzem, ha nincs ez a korai gól, akkor sem lett volna gond, mi vagyunk a tapasztaltabb csapat, akkor is le tudtuk volna győzni a Ferencvárost, hogyha nem kerülünk olyan gyorsan előnybe.” Felvetettük a vezetőedzőnek, utólag elárulhatja, hogy a júliusi két vesztes mérkőzés után volt-e bármiféle revansvágy a labdarúgóiban.

„Nagy csalódást jelentett, hogy az első selejtezőkörben kiestünk, nagyon kellemetlen volt a klubnak, hiszen a Bajnokok Ligája csoportköre volt a cél – magyarázta Gencsev. – Ez egyértelműen pluszmotivációt jelentett ezen a napon játékosaimnak. A Ferencváros szervezett csapat, de mi a saját tervünkre és elképzeléseinkre összpontosí­tottunk. Alaposan elemeztük a ferencvárosiakat, a legutóbbi hat mérkőzésüket megnéztem, bajnoki és Európa-liga-találkozókat is, tisztában voltam az erejükkel, a tudásukkal.”

A Ludogorec két magabiztos győzelemmel rajtolt a csoportkörben, legutóbb 5–1-re felülmúlta a CSZKA Moszkvát, most meg három gólt szerzett. Vajon mi a célja a bolgár bajnoknak? „Ha a következő meccset is megnyerjük, biztos vagyok benne, hogy továbbjutunk a csoportból. A mai mérkőzés jól sikerült. A harmadik gólnak azért örültem nagyon, mert akkor éreztem biztosan, hogy megvan a három pont.”

* * *

A bolgár sajtó nagy sikerként élte meg, hogy a Ludogorec csütörtök este 3–0-ra legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 2. fordulójában.

„Elképesztő és történelmi sikert arattunk tegnap este!” – indí­tott a Ludogorec a hivatalos honlapján, ahol óriási volt az öröm. A zöldek történelmi diadalként élték meg a csütörtök esti győzelmet, hiszen eddig egyetlen bolgár csapat sem ünnepelhetett a Fradi ellen – a Lokomotiv Szófia, a Marek Dupnica, a Levszki és a CSZKA Szófia is kikapott a Ferencvárostól. A Ludogorecnél megjegyezték, hogy maga Gencsev edző is meglepődött Rafael Forster bődületes szabadrúgásgólján.

gong.bg szerint kulcsfontosságú volt, hogy a vendégek kapusa, Plamen Iliev nagyszerű formában védett a második félidő elején, ekkor ugyanis az FTC nyomás alatt tudta tartani a Ludogorecet. A bolgár lap kiemelte, hogy a harmadik gól nagyon kellett a vendégeknek, mivel nagyon keveset támadtak a fordulást követően, Forster második találatával azonban sikerült végleg lezárniuk a mérkőzést.

topsport.bg arról í­r, hogy a bolgár bajnok jelenleg az Európa-liga legjobb csapata – legalábbis az első két kör után. A második forduló végén mindössze öt olyan gárda maradt, amely százszázalékos (a Sevilla, a Getafe, a PSV, az Arsenal és a Ludogorec). Az emlí­tett együttesek közül az észak-londoninak és a bolgár bajnoknak van +7-es gólkülönbsége, ám az Arsenal hét gólt szerzett, mí­g a Ludogorec nyolcat, í­gy jelenleg valóban Sztaniszlav Gencsev alakulatának van a legjobb mérlege a 48 klub közül.

Több sportlap, köztük a sportal.bg is megjegyezte, hogy két meccs után egyelőre a CSZKA Moszkva a H-csoport leggyengébb tagja, amely jelenleg 0 ponttal, valamint 1–7-es gólkülönbséggel a tabella utolsó helyét foglalja el.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Ludogerec hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2019.X.3. EL-csoportkör: Ferencváros – Ludogerec: 0-3 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+2.

    PERC
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    90+2.

    PERC

    OD Sports
    @ODSport
    Large victory of @Ludogorets1945 against @Fradi_HU for #EuropaLeague #ferencvaros 0 #Ludogorets 3#ferencvarosludogoretshttps://futebolhardireito.blogspot.com/2019/10/liga-europa-bomba-de-forster-no-final.html …

    Kép megtekintése a Twitteren
    20:46 -- 2019. okt. 3.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    Tekintsd meg OD Sports egyéb Tweetjeit is
    90+2.

    PERC

    System Foot
    @SystemFoot
    [#UEL] #Ludogorets s’impose 0-3 í  #Ferencvaros !

    š½ï¸ #Lukoki 1’
    š½ï¸š½ï¸ #Forster 40’ 64’#FERLUD

    Kép megtekintése a Twitteren
    21:13 -- 2019. okt. 3.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    Tekintsd meg System Foot egyéb Tweetjeit is
    90+2.

    PERC

    90+2.

    PERC

    90+2.

    PERC
    Forster lett a mérkőzés embere.

    90+2.

    PERC
    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    90+2.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+4.

    PERC
    Véget ért a mérkőzés.
    90+2.

    PERC
    Blazic lép előre karmesternek már sokadszor, remekül löbböl jobbról a 16-os jobb sarka elől középre, Skvarka milliméterekkel marad le a passzról!

    90+1.

    PERC
    Zsinórban 19. mérkőzésén is veretlen maradt a Ludogorec, fél lábbal már tovább is jutott csoportjából.

    90.

    PERC
    Isael beadása a kapu tetején landol, Lovrencsics jobb oldali szögletét éles szögből az oldalhálóba fejeli Blazic.

    89.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    89.

    PERC
    Hátrajátsszák.

    89.

    PERC
    Forster passzával megindul a balon Góralski, de odalép Frimpong, sarokrúgás.

    82.

    PERC
    Ez a 6. meccse az idényben, 1 gólt sem lőtt.

    82.

    PERC
    Lovrencsics felfutása és pontos indí­tása után Isael lő a 16-os jobb sarka elől, kirúgás. Isael ma nem Csapájev elvtárs, sokat lő, de soha nem talál.

    81.

    PERC
    Varga 14 fellépésen 3 gólnál és 0 asszisztnál tart az idényben, Zubkov mérlege 15/3/5.

    80.

    PERC
    VargaZubkov
    80.

    PERC
    A román csatár, Keserü csalódást okozott ma.

    80.

    PERC
    Frimpong szereli a 16-oson belül férfiasan a kissé darabos Keserüt.

    80.

    PERC
    Zubkov le, Varga Roland be. Szélsőcsere.

    78.

    PERC
    Isael és Zubkov remekül játszik össze, sarkazás, körömpassz, Skvarka azonban jobbal 14-ről, középről a bal felső sarok fölé emel.

    77.

    PERC
    Keserü megindul, de csak amí­g nem találkozik Lovrencsiccsel.

    77.

    PERC
    Isael egy pocsék indí­tás után nem sokra kapura lő, de a 16-os elől feladja a labdát Ilijevnek. Blazic indí­totta szépen.

    76.

    PERC
    Jő a hajrá. Csoda, szépí­tés, csalódás? Meglátjuk.

    73.

    PERC
    Š kvarkaBoli
    73.

    PERC
    SignevichSiger David
    73.

    PERC
    Heister passza után a kapusba pazarolja ziccerét Zubkov, de megússza: les.

    73.

    PERC
    Szűrő helyett karmester, plusz ékcsere.

    72.

    PERC
    Kettős csere itt: Michal Skvarka és Mikalaj Szihnyevics be, Sigér és Boli le.

    71.

    PERC
    Ez volt ma a Fradi 14. kapura lövése, ebből 4 ment a kapu felületére.

    71.

    PERC
    Isael az ötös bal sarka elől ballal a kapu fölé lő, nem sokkal. Boli indí­totta remekül.

    70.

    PERC
    Eközben a CSZKA Moszkva és az Espanyol…

    70.

    PERC
    Zubkov meg Isael passzát 15-ről Motiba pazarolja.

    69.

    PERC
    IkokoCicinho
    68.

    PERC
    Jobhátvéd helyett jobbhátvéd.

    68.

    PERC
    Cicinho tényleg lesérült, Jordan Ikoko váltja.

    68.

    PERC
    Blazic szép ütempassza után Isael kissé jobbról, 15-ról a léc fölé lő jobbal.

    65.

    PERC

    64.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Forster (0–3)
    64.

    PERC
    Lovrencsics, Haratin és Blazic mellől…

    64.

    PERC
    Ó… Wanderson bal oldali, jobblábas szöglete után RAFAEL FORSTER véget vet a mérkőzés gyakorlati részének, az ötös bal sarkáról a kapu bal alsó, azaz túlsó sarkába csúsztatja fejjel a labdát. 0–3!

    62.

    PERC
    Cicinho meghúzódik, ápolás.

    62.

    PERC
    Cicinho löki, majd lerántja Bolit a 16-oson belül… TOVÁBB!

    62.

    PERC
    Kétemberes volt a sorfal, de nem Dibusz hibája, a végén jött ki a “kunkor” a lövésből. Ez a bekk első gólja a Ludogorecben.

    59.

    PERC
    Nguen passzával Boli remekül fordul le Nedjalkovról, jobbal az ötös bal sarka elől a kapu túlsó alsó sarka felé lő, de ezt is fogja a vetődő Ilijev.

    58.

    PERC
    Tokmac Nguen e párharc legjobb gólszerzője pedig, 1 góllal.

    57.

    PERC
    GóralskiLukoki
    56.

    PERC
    Lukoki tényleg megsérült, Jacek Góralski váltja. Szélső helyett középpályás.

    56.

    PERC
    KIHAGYJA A FRADI A MAJDNEM KIHAGYHATATLANT IS! Boli remek passzával ellép Nguen, kicselezi az ötös bal sarka előtt Cicinhót is, jobbal nyolcról a bal alsóba lőne, de vetődve véd Ilijev. Isaelé a kipattanó, aki jobbal tí­z méterről… a kapu fölé lő!

    53.

    PERC
    Boli elfut a balon, Moti löki, Forster eléáll, kirúgás. Lesz majd, Lukoki ápolását követően.

    51.

    PERC
    Boli nagyot esik az ötös és Moti előtt, de tovább.

    49.

    PERC
    Eközben a CSZKA Moszkva és az Espanyol…

    48.

    PERC
    Blazic jobbal 32-ről az égbe lő, füttyszó.

    48.

    PERC
    Badji meg kegyetlenül megtapossa a szűrőt, Zibkov rossz kapura lövése után.

    48.

    PERC
    Keserü hátba rúgja Haratint… tovább!

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Moti
    FÉLIDŐ

    Marcelinho le, Cosmin Moti be a vendégeknél, szélső helyett védelmi mindenes. És Ludo-legenda!

    FÉLIDŐ

    Gellei Imre

    FÉLIDŐ

    Pedig a Fradiban minden apró részletre odafigyelnek.

    FÉLIDŐ

    Vagy igaza van Limperger Zsoltnak?

    FÉLIDŐ

    Leandro ismét segí­tene?

    FÉLIDŐ

    32 százalékban birtokolta a labdát a Ferencváros az Espanyol elleni idegenbeli El-csoportmérkőzésen (1–1), a passzpontossága 76 százalékos volt (222 jó Fradi-passz), szemben a spanyol vendéglátók 89 százalékával (és 576 sikeres átadásával).

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45.

    PERC
    Lukoki
    45+1.

    PERC
    Badji derékon rúgja Bolit, de nem kap sárgát.

    45.

    PERC
    Egy perc a ráadás.

    45.

    PERC
    Isael ballal 33-ról az ötös jobb sarkára emel, Haratin a kapus ölébe fejel, de nem sokkal marad le a labdáról a bevetődő Nguen!

    44.

    PERC
    Hátulról jobbal vádlin cserdí­tette Bolit.

    43.

    PERC
    Grigore
    43.

    PERC
    NA, ESÉLY, DRAGOS GRIGORE megkapja második sárga lapját, PIROS!

    43.

    PERC
    Kétemberes volt a sorfal, de nem Dibusz hibája, a végén jött ki a “kunkor” a lövésből.

    40.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Forster (0–2)
    40.

    PERC
    Saját edzője sem hiszi…

    40.

    PERC
    MICSODA BOMBAGÓL, TE JÓ ÉG! RAFAEL FORSTER ballal 31-ről a jobb felsőbe rakétázik egy szabadrúgást. Föld-levegő rakétával: 0–2!

    39.

    PERC
    Kimarad ez is, Cicinho jobbal remekül emel jobbról a túlsó sarok előtt, Grigore ballal pocsékul ad középre.

    38.

    PERC
    Keserü indí­t, Blazic ment azonban az ötös előterében Lukoki elől.

    38.

    PERC
    Sigér passzát Nguen jobbal 23-ról nem sokkal vágja a léc fölé. Ilijev biztosí­tott.

    36.

    PERC
    A Zubkov indí­totta Lovrencsics jobb oldali beadását megelőzi Boli az ötösön, nem sokkal futott túl a lapos passzon! HELYZET!

    35.

    PERC
    Wanderson beadását kivágja a jobb sarok elől Blazic, Badji kornerét a jobb sarok mellé sodorja hétről Forster.

    32.

    PERC
    Isael beadása azonban Grigoréé.

    31.

    PERC
    Nguen kiharcol a balon egy kornert.

    31.

    PERC
    Sigér szép passzát Nguen nem tudja elvinni a 16-oson álló Wanderson mellett.

    29.

    PERC
    Heister bal oldali beadását Nguen ballal éles szögből, hatról kapura teszi, de véd a jobb alsó előtt lábbal a kapus. De les.

    28.

    PERC
    Grigore
    27.

    PERC
    Sárga lap az Isaelt becsúszva felrúgó Dragos Grigorének.

    27.

    PERC
    Nem bizony, Lukoki bal oldali beadását is csúnyán elméri, melléugrik, jobbal hat méterről jobbal kapura lő Anicet, de véd Dibusz, jobbra vetődve, Badji jobblábas, 20 méteres lövése meg Haratiné.

    26.

    PERC
    Heister
    26.

    PERC
    Ez eleddig nem a német légiós mérkőzése, szögezzük le.

    26.

    PERC
    Marcel Heister a balon egy rossz levétel után hatalmasat rúg Cicinhóba, a labda már egy méterrel volt tőlük…

    25.

    PERC
    8 labdarúgó van a Fradi keretében, aki az idénybeli kilenc nemzetközi kupameccs mindegyikén pályára lépett: Dibusz Dénes kapus, továbbá Miha Blazic, Lasa Dvali, Lovrencsics Gergő, Tokmac Nguen, Olekszandr Zubkov, Ihor Haratin és Sigér Dávid

    25.

    PERC
    A Fradi egyike a hat El-újoncnak. Az El nem BL, ezt látjuk eddig, de messze még a vége.

    25.

    PERC
    Zubkov passzol balról ballal milliméterekkel Isael elé. Oda a megindulás.

    24.

    PERC
    Belehúznak a Fradi-drukkerek, most kellene jönnie a Fradinak is.

    22.

    PERC
    Frimpong mellel szelidí­ti meg Badji beadását.

    21.

    PERC

    mshumanov
    @shumansko
    @JLukoki gave #Ludogorets the lead against Ferencvaros in the 1st minute! Great assist provided by Bulgaria international Anton Nedyalkov#UEL

    Beágyazott videó
    16
    19:06 -- 2019. okt. 3.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    Tekintsd meg mshumanov egyéb Tweetjeit is
    19.

    PERC

    Egyelőre a vendégek örülhetnek (Fotók: Borbola Bence)

    19.

    PERC
    Heister javí­tana Nguen megmozdulása után, balról ballal bead, de középen Boli hiába vetődik, nem éri el.

    16.

    PERC
    HEJJJ… Megúszta a Fradi, a balhátvéd Forster előreí­vel, ballal, a saját térfeléről, Frimpong és Heister nem figyel, Keserü ballal 12-ről kapura lő, de jobbra elmozdulva hatalmasat véd Dibusz!

    15.

    PERC
    Előbbi elkapja könnyedén Isael jobbról, jobbal, 27-ről feladott szabadrúgását.

    15.

    PERC
    Kettő született bolgár a kezdőben, a kapus Ilijev és Nedjalkov.

    14.

    PERC
    Zubkov készí­t elő most Sigérnek, aki ballal 19-ről, kissé jobbról kapura lő, de blokkol Wanderson.

    14.

    PERC
    Gyönyörű élőképpel jelentkeznek a szurkolók.

    12.

    PERC
    Lovrencsics okosan hazaad szorongatott helyzetből, Dibusz elrúgja, Nguen beadja, Sigér jobbal 19-ről rárúgja, de blokkol az ötös előtt Grigore.

    10.

    PERC
    NEM IGAZ! Cicinho elveszí­ti a labdát, majd löki Bolit a 16-oson belül, erre… Kifelé szabadrúgás.

    7.

    PERC
    Marcelinho ad be most balról ballal, Heister most sem figyel, szerencsére az ék ballal nyolcról eltöri a labdát.

    6.

    PERC
    Sigér indí­tja a balon Isaelt, de kicsit hosszan.

    2.

    PERC

    1.

    PERC
    Remekül fut el a balon Nedjalkov egy Wanderson-passzal, a beadás is pontos, középen meg a Heister által felügyelet nélkül hagyott JODY LUKOKI jobbal az ötösről a bal alsóba lő. A levegőből, szép mozdulattal, Dibusz még beleért, de hiába: 0–1!

    1.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Lukoki (0–1)
    1.

    PERC
    RÉMÁLOMKEZDÉS, VEZET A LUDOGOREC!

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hivatalos nézőszám: 16 163.

    El-himnusz után Himnusz!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek tiszta szürkében.

    Két alkalommal vezetett magyar csapatnak a lengyel bí­ró, Bartosz Frankowski: 2014 nyarán a Győri ETO 1–0-ra nyert idegenben a Göteborg elleni El-selejtező visszavágóján, 2017-ben a Videoton 2–1-re kikapott a Bordeaux-tól az El-selejtező 2 első meccsén.

    Egy kis örökmérleg: 2 meccs, 2 Fradi-sikerrel, 5, ill. 3 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK! Nincsenek ilyenek.

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Botka (csonthártyagyulladás), Bőle (bokaficam), Otigba (lábszárműtét után) sérült, a vendégektől Vlagyiszlav Sztojanov és Renan maródi.

    Csütörtökön a stabil védekezés lehet a jó eredmény egyik feltétele, a zöld-fehéreknek hátul legalább olyan jól kell zárniuk, ahogy az Espanyol otthonában: „Arra épí­thetünk, hogy az utóbbi meccseken egyszer sem kaptunk egynél több gólt, ám ahogy eddig, most is csak akkor fékezhetjük meg az ellenfelet, ha mindenki kiveszi a részét a védekezésből. A csatároktól kezdve a középpályásokon át mindenkinek fegyelmezetten kell visszazárnia, a taktikánk alapját ez adja.”

    „A három pont begyűjtése mellett nyilván a revans is fűti a bolgárokat, felkészültünk arra, hogy kettőzött erővel hajtanak a Groupama Arénában – mondta lapunknak Miha Blazic, a Fradi középső védője. – Az Espanyol elleni találkozón láthattuk, a nemzetközi kupameccs mentálisan és fizikailag is többet követel a játékosoktól, ám ezúttal még nehezebb kilencven percre számí­tok. A spanyolok nem ismertek minket, kissé talán le is becsültek, ám a Ludogorec másként áll a meccshez. Ezzel együtt a csoportkör első fordulójában bizonyí­tottuk, hogy nem véletlenül jutottunk el idáig, és a papí­ron esélyesebb együttesekkel is felvesszük a versenyt. Visszavágás ide vagy oda, nem fordulhat elő, hogy a Ludogorec motiváltabb legyen nálunk, mindenki a tudása legjavát nyújtja, ebben biztos vagyok. A barcelonai döntetlen ellenére a közvélemény továbbra is minket tart a legesélytelenebbnek a továbbjutásra, mi viszont többet szeretnénk kihozni a csoportkörös szereplésből. Mindannyian nagy sikerként éltük meg a főtáblára jutást, de ha már itt vagyunk, a lehető legtöbb pontot akarjuk megszerezni.”

    „Mindannyian izgatottan várjuk a mérkőzést, különösen azért is, mert telt ház várható. Biztosan csodálatos élmény lesz. Kellemes emlék az előző hazai meccs ellenük, hiszen gólt szereztem és gólpasszt adtam. Ezúttal még keményebb párharcra számí­tok, a Ludogorec sokkal erősebb lett azóta, ugyanakkor mi is nagyon keményen odatesszük magunkat” – mondta Tokmac Nguen a Fradi Médiának.

    Ferencvárosi TC
    @Fradi_HU
    ž¡ï¸ Let’s do it for the 3rd time tomorrow! š½ï¸#fradi #ftc #ferencvaros

    Beágyazott videó
    32
    17:43 -- 2019. okt. 2.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    Tekintsd meg Ferencvárosi TC egyéb Tweetjeit is
    „A versenynaptár valóban sűrű, de nem panaszkodom – hangsúlyozta Lovrencsics Gergő. – Örülök, hogy hétről hétre fontos, nagy tétre menő meccseken léphetek pályára, a segí­tséget meg a klubomban és otthon is megkapom. Erőt ad, amikor a meccsről vagy az edzésről hazaérve a gyerekeim rohannak felém, és a párom is segí­t abban, hogy minden harmadik nap a legjobb formában lépjek pályára. A Fradival elértük a nyáron kitűzött célt, bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe, a telt házas Groupama Arénában nem érezhetünk fáradtságot. Az utóbbi hetek mentálisan és erőnlétileg is sokat kivettek belőlünk, most olyan ellenfél érkezik hozzánk, amely revansot venne a nyári vereségekért. Ám állunk elébe, felvesszük a kesztyűt.”

    A 33-szoros válogatott labdarúgó nem unatkozott az utóbbi hónapokban, a Ferencvárossal három fronton (NB I, Magyar Kupa, Európa-liga) is versenyben van, emellett az Eb-selejtezőt játszó válogatottban is alapember. Adódik a kérdés: a meccsdömping közepette képes-e felpörögni és leküzdeni a fáradtságot?

    „Más vezetőedzővel, más taktikával és vélhetően más kezdőcsapattal érkezik a Ludogorec, a nyári meccsekből nem szabad kiindulni – folytatta a 31 éves hátvéd. – Csapatszinten akkor tudjuk megfékezni a bolgárokat, ha százszázalékos összpontosí­tással futballozunk. Az ellenfél nyilván visszavágna a korábbi vereségekért, de bennünk is nagy a bizonyí­tási vágy, szeretnénk megmutatni, mi is sokat fejlődtünk a legutóbbi egymás elleni meccsekhez képest. A szakmai stábtól minden segí­tséget megkaptunk, a többi rajtunk, játékosokon múlik.”

    „Eddig egy mérkőzést játszottunk a csoportban, a továbbjutás még nem téma – mondta a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón a zöld-fehérek csapatkapitánya. – Néhány találkozón még túl kell jutnunk, hogy valós képet kapjunk arról, hol a helyünk a csoport többi együtteséhez képest. Élveznünk kell a játékot, mert az ilyen meccsekért érdemes labdarúgónak állni. A nemzetközi porondon minden mérkőzés ünnep, szeretnénk megmutatni, az esélyesebb ellenféllel is felvesszük a versenyt. A lényeg, hogy a saját játékunkat játsszuk, és egy percig se gondoljuk, hogy a két nyári, BL-selejtezőbeli győzelem miatt könnyű kilencven perc vár ránk.”

    A csütörtök esti Ferencváros–Ludogorec Európa-liga-csoportmérkőzés minden pillanatát élvezni akarja Lovrencsics Gergő, a zöld-fehérek hátvédje, aki felkészült arra, hogy a bolgár labdarúgócsapatot a visszavágás vágya is fűti.

    47.9 millió euróra, vagyis csaknem 15.8 milliárd forintra becsüli a bolgár Ludogorec 27-es keretét a transfermarkt oldal, a Ferencváros 28-as keretének becsült piaci értéke ugyanakkor 19.3 millió euró, azaz átszámí­tva mintegy 6.4 milliárd forint.

    A bolgárok román csatára, Claudiu Keserü szerint most csak a három pont a tét, a visszavágás lehetőségéről nem érdemes beszélni.
    „Nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőjében kaptunk ki, most az Európa-liga csoportkörében találkozunk, a kettőnek nincs sok köze egymáshoz – mondta a támadó. – A CSKA Moszkva elleni meccs után sokan ismét öt egyes, vagy öt nullás győzelmet várnak tőlünk, ám ilyen különbséggel aligha nyerhetünk a Ferencváros otthonában. A három pontot viszont begyűjthetjük.”

    „Az elődömhöz hasonlóan nekem sem lett volna sok mozgásterem, vélhetően én sem tudtam volna más taktikával pályára küldeni a csapatot – adott diplomatikus választ a 38 esztendő szakember. – Akkor több játékos sem léphetett pályára, néhányan későn kezdték a felkészülést, ám most más a helyzet. Az első csoportmeccsen magabiztos győzelmet arattunk, bí­zom benne, hogy a folytatás is hasonló lesz, de nehéz mérkőzés vár ránk a Ferencváros otthonában. Az ellenfelünk egyik erőssége a hazai pálya, és a fanatikus szurkolótábora, a másik pedig a fegyelem. A Fradiban minden játékos pontosan tudja, mi a feladata, és hogyan kell helyezkednie. A csoport rendkí­vül kiegyenlí­tett, í­gy akármilyen eredmény is születik csütörtök este, nem beszélhetünk meglepetésről.”

    A sportban többnyire nincs értelme a feltételes módú kérdéseknek, ám a Ludogorec kispadján ülő Sztaniszlav Gencsev a szerdai sajtótájékoztatón megkapta a kérdést: mit csinált volna másként, ha már a Bajnokok Ligája-selejtező idején is ő irányí­tja a bolgár együttest?

    „Az ilyen meccsek előtt senki sem érez fáradtságot. Akármelyik játékosomtól kérdezném, hogy készen áll-e a Ludogorec elleni találkozóra, mindannyian igennel felelnének” – mondta határozottan Rebrov.

    „A moszkvaiak nem érdemeltek négygólos vereséget, de az a találkozó is mutatja, mennyire erős csapat vár ránk csütörtök este. Nem hitegethetjük magunkat azzal, hogy a nyáron kétszer legyőztük, mert ahogy mondtam, azt a két meccset el kell felejteni. Most mindkét együttes a nulláról indul, és bí­zom benne, hogy a szurkolóink segí­tségével szép eredményt értünk el” – fogalmazott az ukrán, aki szerint, ahogy az Espanyol, úgy a Ludogorec ellen sem kell külön motiválnia a játékosait.

    Rebrov elmondta, nem csodálkozott azon, hogy a Ludogorec legyőzte a CSZKA-t, a négygólos különbség viszont meglepte.

    „Nem a véletlen műve, hogy a nyáron négy kört játszottunk a nemzetközi porondon, bí­zom benne, hogy az ott szerzett tapasztalatokat hasznosí­tottuk – folytatta Rebrov. – Ugyanakkor más a magyar bajnokság és a nemzetközi porond, mert a riválisok más taktikával futballoznak ellenünk. Az NB I-ben a csapatok többsége ellenünk a legmotiváltabb, mélyen védekezik és a kontralehetőségre vár, az Európa-liga csoportkörében aligha találkozunk olyan riválissal, amelyik ebben a szellemben lép pályára ellenünk. Az egyetlen, ami mindkét sorozatban közös, hogy a Ferencváros minden meccsen a győzelemért lép pályára.”

    A Ferencváros a BL-selejtezőben két győzelemmel ejtette ki a bolgár bajnokot, amelynek irányí­tását az akkori bukás után Sztaniszlav Gencsev vette át. A 38 esztendős szakember kinevezése óta egyetlen meccset sem veszí­tett el a Ludogorec, és az Európa-liga-csoportkör első fordulójában 5–1-re győzte le a CSZKA Moszkvát. Az ukrán szakember szerint nem csak a bolgárok fejlődtek a júliusi találkozók óta.

    „A mostani mérkőzés teljesen más lesz, mint a nyári BL-selejtező. Másik versenysorozatban találkozunk, és az akkori Ludogorec más stí­lusban futballozott” – mondta Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a szerdai sajtótájékoztatón.

    Szerhij Rebrov vezetőedző szerint megvan a csapat egészséges önbizalma, de ennek oka nem a júliusi BL-selejtezőn aratott két győzelemből adódik.

    BŐVEBBEN AZ ELEMZÉS ITT!

    EDZŐVÁLTÁS, GYŐZELMI SZÉRIA

    A Bajnokok Ligája selejtezőjében a Ferencváros július 10-én (2–1) és július 17-én (3–2) verte meg a Ludogorecet, az azóta eltelt három hónap során viszont egyszer sem kapott ki a bolgár együttes. Ez idő alatt 18 tétmeccset játszott, közülük 12-t megnyert, hat döntetlen mellett. A veretlenségi sorozat ellenére az El-selejtező utolsó körének első meccse, a Maribor elleni 0–0, illetve a Szlavia Szófia elleni 0–0-s bajnoki után, néhány nappal a szlovéniai visszavágó előtt elköszönt a klub Szojcso Sztoev vezetőedzőtől és helyét addigi másodedzője, Sztaniszlav Gencsev vette át, előbb ideiglenesen, majd véglegesen is. Az ő vezetésével játszott 2–2-es döntetlent a Ludogorec Mariborban és jutott az El főtáblájára idegenbeli góljainak köszönhetően, majd utána hatból hat meccset nyert meg a csapat Gencsevvel a kispadon, köztük két hete a CSZKA Moszkva elleni csoportmérkőzést, 0–1-ről fordí­tva 5–1-re.

    PFC Ludogorets 1945
    œ”
    @Ludogorets1945
    Ludogorets arrived in Hungary https://ift.tt/2n6r7z6 #ludogorets

    Kép megtekintése a Twitteren
    3
    23:59 -- 2019. okt. 2.
    Twitter Ads-információk és Adatvédelem
    Tekintsd meg PFC Ludogorets 1945 egyéb Tweetjeit is
    Az Európa-liga-csoportkör 2. fordulója, a Ferencváros–Ludogorec mérkőzés előtt adta magát a feladat: megvizsgáltuk a Wyscout számainak segí­tségével, mi most a CSZKA Moszkvát az előző fordulóban 5–1-re legyőző Ludogorec fő erénye, kik a kulcsemberei, miben lépett előre a csapat azóta, hogy a nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőjében kétszer is kikapott a Ferencvárostól.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–LUDOGOREC EL-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ