A Ferencváros nagy sorozatai II.

Veretlenségi szériák a bajnoki pontvadászatban

Az első hosszabb (tí­z mérkőzés fölötti) veretlenségi sorozatát már az 1905-ös évben elérte az FTC: 1905. február 19. és 1905. november 5. között 13 mérkőzésen maradt veretlen (9 győzelem és 4 döntetlen).

Újabb öt év telt el, amikor 14-re nőtt a veretlen mérkőzések száma: 1910. február 13. és 1910. október 30. között 100%-os sorozatot produkáltak a zöld-fehérek.

Az 1912-13-as években 19-re, 1918-19-ben már 25-re növekedett a sorozatban veretlenül megví­vott mérkőzések száma, végül a máig klubrekordnak számí­tó 36 mérkőzéses sorozatot 1931-32-ben érte el Blum Zoltán csapata.

1901 óta tucatnyi alkalommal a húsz mérkőzést is meghaladta a pontszerző mérkőzések száma, sőt négy alkalommal több, mint harminc bajnoki találkozón nem találtak legyőzőre Blum Zoltán, dr. Lakat Károly és Thomas Doll taní­tványai. Nézzük az utóbbiakat!

*

1919 tavaszán még hivatásos edző nélkül állí­totta fel az  akkor klubrekordnak számí­tó 25 meccses sorozatát az FTC, amelynek az aranykorát élő MTK (0:2) vetett véget 364 nap után. Az FTC mindkét bajnoki idényben a kék-fehérek mögött végzett a bajnoki tabellán.

1., 1917/18 – 1918.06.09. Üllői út, BAK – Ferencváros: 0-2
2., 1917/18 – 1918.06.13. Üllői út, III. Kerület – Ferencváros: 0-2
3., 1917/18 – 1918.06.23. Népsziget, UTE – Ferencváros: 1-1
4., 1917/18 – 1918.06.29. Üllői út, Vasas – Ferencváros: 0-2
5., 1917/18 – 1918.06.30. Halom u., MÁV Gépgyár – Ferencváros: 1-3
6., 1917/18 – 1918.07.07. Üllői út, Ferencváros – UTE: 6-0
7., 1918/19 – 1918.08.25. Üllői út, Ferencváros – Kispesti AC: 4-0
8., 1918/19 – 1918.09.08. Üllői út, Ferencváros – UTE: 2-1
9., 1918/19 – 1918.09.15. Üllői út, Ferencváros – BAK: 1-1
10., 1918/19 – 1918.09.22. Halom u., Vasas – Ferencváros: 0-2
11., 1918/19 – 1918.09.29. Üllői út, Ferencváros – MTK: 2-2
12., 1918/19 – 1918.10.13. Üllői út, Ferencváros – Törekvés: 0-0
13., 1918/19 – 1918.11.10. Üllői út, Ferencváros – 33 FC: 3-0
14., 1918/19 – 1918.11.17. Üllői út, Ferencváros – BTC: 4-0
15., 1918/19 – 1918.12.01. Üllői út, Ferencváros – MÁV Gépgyár: 6-1
16., 1918/19 – 1918.12.08. Üllői út, Ferencváros – TTC: 2-0
17., 1918/19 – 1918.12.15. Üllői út, Ferencváros – III. Kerület: 2-1
18., 1918/19 – 1919.02.16. Üllői út, BTC – Ferencváros: 0-3
19., 1918/19 – 1919.02.23. Népsziget, UTE – Ferencváros: 0-0
20., 1918/19 – 1919.03.02. Üllői út, Kispesti AC – Ferencváros: 0-2
21., 1918/19 – 1919.03.09. Üllői út, BAK – Ferencváros: 0-3
22., 1918/19 – 1919.03.16. Üllői út, TTC – Ferencváros: 0-1
23., 1918/19 – 1919.03.23. Üllői út, 33 FC – Ferencváros: 0-1
24., 1918/19 – 1919.03.30. Halom u., Törekvés – Ferencváros: 0-1
25., 1918/19 – 1919.04.13. Határ u., III. Kerület – Ferencváros: 0-4

*

Tóth-Potya István csapata közel 11 hónapon át maradt veretlen 1928 decembere és 1929 novembere között, aztán jött a szegedi Bástya elleni 0:3-as mérkőzés… Ezt a váratlan vereséget újabb tizennégy pontszerző találkozó követte, í­gy viszont még várni kellett a klubrekordra, igaz nem váratott sokat magára… Az 1928/29-es idényben a Hungária, egy szezonnal később az Újpest mögött végzett a Ferencváros.

1., 1928/29 – 1928.12.16. Üllői út, Ferencváros – Bocskai: 5-1
2., 1928/29 – 1928.12.19. Üllői út, Ferencváros – Budai 33: 4-0
3., 1928/29 – 1929.03.03. Üllői út, Somogy – Ferencváros: 1-5
4., 1928/29 – 1929.03.17. Debrecen, Bocskai – Ferencváros: 1-3
5., 1928/29 – 1929.03.24. Üllői út, Ferencváros – Újpest: 3-1
6., 1928/29 – 1929.04.07. Üllői út, Ferencváros – Vasas: 2-2
7., 1928/29 – 1929.04.21. Üllői út, Budai 33 – Ferencváros: 2-6
8., 1928/29 – 1929.04.28. Hungária krt, Hungária – Ferencváros: 2-2
9., 1928/29 – 1929.05.09. Üllői út, Ferencváros – Sabaria: 6-0
10., 1928/29 – 1929.05.12. Kispest, Kispest – Ferencváros: 1-6
11., 1928/29 – 1929.05.19. Hungária krt, Nemzeti – Ferencváros: 1-2
12., 1928/29 – 1929.05.26. Szombathely, Sabaria – Ferencváros: 0-1
13., 1928/29 – 1929.06.02. Szeged, Szegedi Bástya – Ferencváros: 0-6
14., 1928/29 – 1929.06.05. Üllői út, Ferencváros – III. Kerület: 2-1
15., 1929/30 – 1929.09.15. Miskolc, Attila – Ferencváros: 1-3
16., 1929/30 – 1929.09.22. Üllői út, Ferencváros – III. Kerület: 8-0
17., 1929/30 – 1929.09.29. Üllői út, Ferencváros – Bocskai: 1-1
18., 1929/30 – 1929.10.13. Üllői út, Ferencváros – Budai 11: 2-1
19., 1929/30 – 1929.10.20. Hungária krt, Hungária – Ferencváros: 0-4
20., 1929/30 – 1929.10.27. Üllői út, Ferencváros – Somogy: 5-0
21., 1929/30 – 1929.11.10. Megyeri út, Újpest – Ferencváros: 1-2

*

Ami nem sikerült Potyának, az összejött az őt váltó Blum Zoltánnak. 1931 áprilisa és 1932 novembere közt 36 mérkőzésen nem talált legyőzőre a Ferencváros (a 37.-en a III. kerület bizonyult jobbnak 3:2-re). Az bronzéremmel zárult 1930/31-es bajnokságot, a 100%-os bajnoki cí­m követte, majd az 1932/33-as bajnoki pontvadászatban ugyancsak a dobogó harmadik fokára szorult a Ferencváros.

1., 1930/31 – 1931.04.26. Üllői út, Budai 11 – Ferencváros: 0-4
2., 1930/31 – 1931.05.10. Hungária krt, Hungária – Ferencváros: 1-4
3., 1930/31 – 1931.05.17. Hungária krt, Ferencváros – Pécs-Baranya: 4-0
4., 1930/31 – 1931.05.31. Üllői út, Ferencváros – Bocskai: 6-2
5., 1931/32 – 1931.09.06. Üllői út, Ferencváros – III. Kerület: 7-2
6., 1931/32 – 1931.09.13. Hungária krt, Budai 11 – Ferencváros: 1-7
7., 1931/32 – 1931.09.27. Hungária krt, Ferencváros – Bocskai: 6-1
8., 1931/32 – 1931.10.11. Szombathely, Sabaria – Ferencváros: 1-3
9., 1931/32 – 1931.10.18. Üllői út, Ferencváros – Nemzeti: 7-0
10., 1931/32 – 1931.10.25. Üllői út, Ferencváros – Vasas: 5-1
11., 1931/32 – 1931.11.01. Üllői út, Ferencváros – Hungária: 4-2
12., 1931/32 – 1931.11.15. Üllői út, Ferencváros – Attila: 4-0
13., 1931/32 – 1931.11.22. Üllői út, Ferencváros – Újpest: 1-0
14., 1931/32 – 1931.11.29. Üllői út, Ferencváros – Kispest: 5-2
15., 1931/32 – 1931.12.03. Üllői út, Ferencváros – Somogy: 6-1
16., 1931/32 – 1932.02.28. Hungária krt, Nemzeti – Ferencváros: 1-5
17., 1931/32 – 1932.03.06. Miskolc, Attila – Ferencváros: 0-3
18., 1931/32 – 1932.03.13. Üllői út, Kispest – Ferencváros: 0-2
19., 1931/32 – 1932.03.27. Hungária krt, Hungária – Ferencváros: 1-5
20., 1931/32 – 1932.04.03. Üllői út, Vasas – Ferencváros: 0-5
21., 1931/32 – 1932.04.07. Üllői út, Ferencváros – Sabaria: 5-1
22., 1931/32 – 1932.04.10. Megyeri út, Újpest – Ferencváros: 0-5
23., 1931/32 – 1932.04.17. Debrecen, Bocskai – Ferencváros: 1-4
24., 1931/32 – 1932.05.01. Kaposvár, Somogy – Ferencváros: 1-10
25., 1931/32 – 1932.05.31. Üllői út, III. Kerület – Ferencváros: 1-3
26., 1931/32 – 1932.06.12. Üllői út, Ferencváros – Budai 11: 3-1
27., 1932/33 – 1932.08.28. Hungária krt, Ferencváros – Soroksár: 8-2
28., 1932/33 – 1932.09.04. Kispest, Kispest – Ferencváros: 0-8
29., 1932/33 – 1932.09.11. Miskolc, Attila – Ferencváros: 0-1
30., 1932/33 – 1932.09.25. Üllői út, Ferencváros – Budai 11: 3-0
31., 1932/33 – 1932.10.16. Hungária krt, Ferencváros – Nemzeti: 2-0
32., 1932/33 – 1932.10.23. Hungária krt, Ferencváros – Szeged FC: 7-1
33., 1932/33 – 1932.11.06. Hungária krt, Hungária – Ferencváros: 0-0
34., 1932/33 – 1932.11.13. Debrecen, Bocskai – Ferencváros: 1-1
35., 1932/33 – 1932.11.20. Üllői út, Ferencváros – Újpest: 3-3
36., 1932/33 – 1932.11.27. Üllői út, Ferencváros – Somogy: 7-2

*

Blum Zoltán távozása után két győztes meccsre ugrott be Bródy Sándor, majd Sándor József egy döntetlennel és hat győzelemmel vette ki a részét az ezüstéremből 1937 tavaszán. 1937 őszén már Rauchmaul Emil (12 győzelem és 1 döntetlen) dirigálta majd vezette bajnoki cí­mre a csapatot.

1., 1936/37 – 1937.03.14. Üllői út, Ferencváros – Szeged: 8-1
2., 1936/37 – 1937.03.21. Üllői út, Kispest – Ferencváros: 0-10
3., 1936/37 – 1937.04.04. Üllői út, Ferencváros – Hungária: 3-3
4., 1936/37 – 1937.04.18. Hungária krt, Ferencváros – Budafok: 8-0
5., 1936/37 – 1937.05.02. Üllői út, Ferencváros – Újpest: 4-2
6., 1936/37 – 1937.05.06. Hungária krt, III. Kerület – Ferencváros: 1-2
7., 1936/37 – 1937.05.17. Üllői út, Ferencváros – Bocskai: 5-1
8., 1936/37 – 1937.05.30. Üllői út, Ferencváros – Nemzeti: 3-0
9., 1936/37 – 1937.06.06. Hungária krt, Ferencváros – Haladás: 7-2
10., 1937/38 – 1937.08.22. Hungária krt, Hungária – Ferencváros: 3-3
11., 1937/38 – 1937.08.29. Üllői út, Ferencváros – Nemzeti: 5-4
12., 1937/38 – 1937.09.05. Kispest, Kispest – Ferencváros: 3-4
13., 1937/38 – 1937.09.22. Üllői út, Ferencváros – Budafok: 5-2
14., 1937/38 – 1937.09.26. Latorca u., Elektromos – Ferencváros: 1-2
15., 1937/38 – 1937.10.03. Üllői út, Ferencváros – Újpest: 3-1
16., 1937/38 – 1937.10.17. Szeged, Szeged – Ferencváros: 0-1
17., 1937/38 – 1937.11.01. Debrecen, Bocskai – Ferencváros: 2-3
18., 1937/38 – 1937.11.07. Üllői út, Ferencváros – Szürketaxi: 4-3
19., 1937/38 – 1937.11.21. Hungária krt, Budai 11 – Ferencváros: 1-3
20., 1937/38 – 1937.11.28. Üllői út, Ferencváros – Győri ETO: 5-1
21., 1937/38 – 1937.12.05. Üllői út, Ferencváros – Törekvés: 12-1
22., 1937/38 – 1937.12.12. Üllői út, Ferencváros – Phöbus: 5-0

Szót érdemel Hlavay György is, aki 1938 októberétől majdhogynem napra pontosan egy éven keresztül remekelt a csapattal. Hogy nem kerülhet fel a húszas listára abban megintcsak a Szeged (2:4) volt a ludas, ugyanis 19 veretlen meccs után és újabb 8 veretlen előtt győzték le a Fradit.

*

Az 1939/40 ill. az 1940/41-es bajnokságban két bajnoki elsőséggel büszkélkedhetett Dimény Lajos csapata. Huszonkét pontszerző találkozó után újra egy kiscsapat, ezúttal a Diósgyőri MÁVAG (0:1) vetett véget a sorozatnak. Dimény sorozata akár harminc fölé kúszhatott volna, hiszen újabb kilenc veretlen mérkőzés következett a sorban.

1., 1939/40 – 1940.04.14. Hungária krt, Hungária – Ferencváros: 0-2
2., 1939/40 – 1940.04.21. Üllői út, Ferencváros – Kispest: 5-1
3., 1939/40 – 1940.04.28. Latorca u., Elektromos – Ferencváros: 0-0
4., 1939/40 – 1940.05.05. Üllői út, Ferencváros – Gamma: 3-0
5., 1939/40 – 1940.05.12. Üllői út, Ferencváros – Bocskai: 5-0
6., 1939/40 – 1940.05.23. Kassa, Kassai AC – Ferencváros: 0-1
7., 1939/40 – 1940.05.26. Üllői út, Ferencváros – Törekvés: 6-0
8., 1939/40 – 1940.06.02. Sport u., Taxisok – Ferencváros: 1-7
9., 1940/41 – 1940.08.25. Mező u., Gamma – Ferencváros: 2-2
10., 1940/41 – 1940.09.01. Üllői út, Ferencváros – Elektromos: 2-0
11., 1940/41 – 1940.09.08. Diósgyőr, Diósgyőri MÁVAG – Ferencváros: 3-6
12., 1940/41 – 1940.09.15. Üllői út, Ferencváros – Törekvés: 6-3
13., 1940/41 – 1940.09.22. Csepel, WMFC – Ferencváros: 2-6
14., 1940/41 – 1940.10.10. Üllői út, Ferencváros – BSZKRT: 4-4
15., 1940/41 – 1940.10.20. Salgótarján, SBTC – Ferencváros: 2-3
16., 1940/41 – 1940.10.27. Szombathely, Haladás – Ferencváros: 1-4
17., 1940/41 – 1940.11.01. Üllői út, Ferencváros – Szolnoki MÁV: 4-0
18., 1940/41 – 1940.11.03. Megyeri út, Újpest – Ferencváros: 0-5
19., 1940/41 – 1940.11.10. Üllői út, Ferencváros – Tokod: 4-1
20., 1940/41 – 1940.11.17. Kispest, Kispest – Ferencváros: 3-4
21., 1940/41 – 1940.11.24. Üllői út, Ferencváros – Szeged: 4-0
22., 1940/41 – 1941.02.23. Latorca u., Elektromos – Ferencváros: 2-3

*

A legendás 1948/49-es bajnokcsapat Lyka Antal vezetésével huszonhárom meccsen nem talált legyőzőre, majd az MTK (2:4) állí­totta meg Rudasékat.

1., 1948/49 – 1948.08.29. Salgótarján, SBTC – Ferencváros: 1-3
2., 1948/49 – 1948.09.05. KISTEXT pálya, KISTEXT – Ferencváros: 1-5
3., 1948/49 – 1948.09.12. Kispest, SZAC – Ferencváros: 0-5
4., 1948/49 – 1948.09.26. Szeged, Szeged – Ferencváros: 0-7
5., 1948/49 – 1948.10.09. Üllői út, Ferencváros – Haladás: 5-1
6., 1948/49 – 1948.10.17. Soroksár, Soroksár – Ferencváros: 0-6
7., 1948/49 – 1948.10.31. Tatabánya, Tatabánya – Ferencváros: 0-5
8., 1948/49 – 1948.11.01. Üllői út, Ferencváros – Győri ETO: 13-0
9., 1948/49 – 1948.11.14. Üllői út, Ferencváros – MATEOSZ: 2-1
10., 1948/49 – 1948.11.21. Üllői út, Ferencváros – Kispest: 2-1
11., 1948/49 – 1948.11.28. Üllői út, Ferencváros – Vasas: 4-2
12., 1948/49 – 1948.12.08. Csepel, Csepel – Ferencváros: 2-6
13., 1948/49 – 1948.12.12. Megyeri út, MTK – Ferencváros: 1-1
14., 1948/49 – 1948.12.19. Mező u., Goldberger – Ferencváros: 1-7
15., 1948/49 – 1948.12.26. Megyeri út, Újpest – Ferencváros: 3-5
16., 1948/49 – 1949.02.20. Megyeri út, MATEOSZ – Ferencváros: 1-5
17., 1948/49 – 1949.02.27. Üllői út, Ferencváros – Soroksár: 3-0
18., 1948/49 – 1949.03.06. Szombathely, Szombathelyi Lokomotiv – Ferencváros: 0-4
19., 1948/49 – 1949.03.12. Üllői út, Ferencváros – Szeged: 9-2
20., 1948/49 – 1949.03.20. Üllői út, Ferencváros – SZAC: 2-1
21., 1948/49 – 1949.03.26. Üllői út, Ferencváros – KISTEXT: 8-0
22., 1948/49 – 1949.04.03. Üllői út, Ferencváros – SBTC: 7-1
23., 1948/49 – 1949.04.24. Üllői út, Ferencváros – Goldberger: 2-0

*

Lakat és Mészáros az 1948/49 évi bajnokcsapatban játékosként vették ki a részüket a sikerekből, ’60-as években már a kispadon tették ugyanezt.

Az 1963-as év hibátlanul indult, a tavasz végén bajnoki cí­met ünnepelhetett Mészáros József csapata. Aztán ősszel minden úgy folytatódott, ahogy tavasszal abbamaradt, egészen a novemberi Bp. Honvéd elleni 2:7-ig. Ezt a vereséget további kettő követte, í­gy az újabb aranyérem helyett meg kellett elégedni a bronzzal.

1., 1962/63 – 1963.03.24. Üllői út, Ferencváros – Komló: 3-1
2., 1962/63 – 1963.03.31. Népstadion, Bp. Honvéd – Ferencváros: 0-1
3., 1962/63 – 1963.04.07. Népstadion, Újpesti Dózsa – Ferencváros: 0-2
4., 1962/63 – 1963.04.10. Üllői út, Ferencváros – Dorog: 1-1
5., 1962/63 – 1963.04.21. Népstadion, MTK – Ferencváros: 1-1
6., 1962/63 – 1963.04.28. Üllői út, Ferencváros – Győri ETO: 5-3
7., 1962/63 – 1963.05.12. Tatabánya, Tatabánya – Ferencváros: 0-3
8., 1962/63 – 1963.05.22. Pécs, Pécsi Dózsa – Ferencváros: 0-1
9., 1962/63 – 1963.05.26. Népstadion, Ferencváros – Vasas: 2-2
10., 1962/63 – 1963.06.09. Szombathely, Haladás – Ferencváros: 0-2
11., 1962/63 – 1963.06.16. Üllői út, Ferencváros – DVSC: 2-0
12., 1962/63 – 1963.06.23. Salgótarján, SBTC – Ferencváros: 1-2
13., 1962/63 – 1963.06.30. Népstadion, Ferencváros – SZEAC: 3-1
14., 1963 – 1963.08.19. Komló, Komló – Ferencváros: 0-4
15., 1963 – 1963.08.25. Népstadion, Ferencváros – MTK: 0-0
16., 1963 – 1963.08.28. Népstadion, Vasas – Ferencváros: 2-2
17., 1963 – 1963.09.01. Debrecen, DVSC – Ferencváros: 1-5
18., 1963 – 1963.09.07. Üllői út, Ferencváros – Csepel: 4-0
19., 1963 – 1963.09.15. Győr, Győri ETO – Ferencváros: 2-4
20., 1963 – 1963.09.29. Üllői út, Ferencváros – Tatabánya: 1-1
21., 1963 – 1963.11.07. Üllői út, Ferencváros – Pécsi Dózsa: 5-1
22., 1963 – 1963.11.10. Népstadion, Ferencváros – Újpesti Dózsa: 1-0

*

1966-ban Tátrai Sándor három győzelemmel kezdte meg azt a 31 meccses szériát, ami elsősorban dr. Lakat Károly nevéhez fűződik. Hogy ez miért nem lett több azt már sok helyen “megénekelték”…

1., 1966 – 1966.11.06. Dorog, Dorog – Ferencváros: 1-3
2., 1966 – 1966.11.13. Népstadion, Ferencváros – Csepel: 4-1
3., 1966 – 1966.11.20. Ózd, Ózd – Ferencváros: 0-6
4., 1967 – 1967.03.05. Népstadion, Ferencváros – DVTK: 3-1
5., 1967 – 1967.03.12. Pécs, Pécsi Dózsa – Ferencváros: 0-2
6., 1967 – 1967.03.18. Népstadion, Ferencváros – SBTC: 4-0
7., 1967 – 1967.03.26. Győr, Győri ETO – Ferencváros: 1-2
8., 1967 – 1967.04.02. Népstadion, Ferencváros – Tatabánya: 2-1
9., 1967 – 1967.04.09. Népstadion, Ferencváros – Csepel: 2-0
10., 1967 – 1967.04.16. Népstadion, Újpesti Dózsa – Ferencváros: 0-3
11., 1967 – 1967.04.29. Hungária krt, Ferencváros – Haladás: 2-0
12., 1967 – 1967.05.04. Dunaújváros, Dunaújváros – Ferencváros: 1-1
13., 1967 – 1967.05.14. Eger, Eger – Ferencváros: 2-4
14., 1967 – 1967.05.17. Hungária krt, Ferencváros – Komló: 4-2
15., 1967 – 1967.05.28. Népstadion, MTK – Ferencváros: 0-2
16., 1967 – 1967.06.10. Népstadion, Ferencváros – Bp. Honvéd: 2-0
17., 1967 – 1967.06.17. Népstadion, Vasas – Ferencváros: 1-2
18., 1967 – 1967.06.25. Népstadion, Ferencváros – SZEAC: 5-0
19., 1967 – 1967.07.30. Tatabánya, Tatabánya – Ferencváros: 1-1
20., 1967 – 1967.08.06. Népstadion, Ferencváros – Győri ETO: 2-0
21., 1967 – 1967.08.13. Salgótarján, SBTC – Ferencváros: 0-3
22., 1967 – 1967.08.20. Népstadion, Ferencváros – Pécsi Dózsa: 2-1
23., 1967 – 1967.08.27. Diósgyőr, DVTK – Ferencváros: 1-2
24., 1967 – 1967.08.31. Népstadion, Ferencváros – Dunaújváros: 5-0
25., 1967 – 1967.09.10. Népstadion, Bp. Honvéd – Ferencváros: 1-7
26., 1967 – 1967.09.17. Népstadion, Ferencváros – Vasas: 2-2
27., 1967 – 1967.10.01. Szeged, SZEAC – Ferencváros: 1-5
28., 1967 – 1967.10.15. Népstadion, Ferencváros – MTK: 5-0
29., 1967 – 1967.10.22. Komló, Komló – Ferencváros: 0-4
30., 1967 – 1967.11.06. Népstadion, Ferencváros – Eger: 1-0
31., 1967 – 1967.11.12. Népstadion, Ferencváros – Újpesti Dózsa: 3-3

Aztán hogy ezt még lehet fokozni azt 1968 áprilisa és 1969 májusa között időszak mutatta meg. Ezúttal 34 mérkőzésen maradt veretlen a Lakat-csapat. A 35. mérkőzésen a későbbi bajnok Újpesti Dózsa bizonyult jobbnak 2:0-ra. Két bajnoki arany (1967, 1968) után, a bronzérem (1969) jutott a Ferencvárosnak.

1., 1968 – 1968.04.14. Népstadion, Ferencváros – Videoton: 1-0
2., 1968 – 1968.04.21. Népstadion, Ferencváros – DVTK: 1-0
3., 1968 – 1968.05.19. Népstadion, Újpesti Dózsa – Ferencváros: 2-2
4., 1968 – 1968.06.02. Szeged, SZEAC – Ferencváros: 1-6
5., 1968 – 1968.06.05. Népstadion, Ferencváros – Haladás: 2-1
6., 1968 – 1968.06.09. Népstadion, Ferencváros – Egyetértés: 1-1
7., 1968 – 1968.06.15. Népstadion, Ferencváros – Győri ETO: 1-1
8., 1968 – 1968.06.22. Népstadion, Vasas – Ferencváros: 0-1
9., 1968 – 1968.08.04. Hungária krt, MTK – Ferencváros: 0-0
10., 1968 – 1968.08.11. Szombathely, Haladás – Ferencváros: 2-3
11., 1968 – 1968.08.17. Népstadion, Ferencváros – Újpesti Dózsa: 1-1
12., 1968 – 1968.08.25. Salgótarján, SBTC – Ferencváros: 1-3
13., 1968 – 1968.08.28. Népstadion, Ferencváros – Tatabánya: 4-1
14., 1968 – 1968.09.01. Pécs, Pécsi Dózsa – Ferencváros: 0-1
15., 1968 – 1968.09.07. Népstadion, Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-0
16., 1968 – 1968.09.15. Székesfehérvár, Videoton – Ferencváros: 0-3
17., 1968 – 1968.11.02. Népstadion, Ferencváros – Csepel: 4-0
18., 1968 – 1968.11.10. Népstadion, Ferencváros – Dunaújváros: 3-0
19., 1968 – 1968.11.24. Soroksár, Egyetértés – Ferencváros: 0-2
20., 1968 – 1968.11.27. Diósgyőr, DVTK – Ferencváros: 1-2
21., 1968 – 1968.12.01. Népstadion, Ferencváros – Vasas: 2-1
22., 1968 – 1968.12.08. Népstadion, Ferencváros – SZEAC: 4-0
23., 1968 – 1968.12.15. Győr, Győri ETO – Ferencváros: 2-3
24., 1969 – 1969.03.02. Népstadion, Ferencváros – Egyetértés: 2-0
25., 1969 – 1969.03.09. Népstadion, Bp. Honvéd – Ferencváros: 2-3
26., 1969 – 1969.03.16. Népstadion, Ferencváros – Haladás: 6-1
27., 1969 – 1969.03.22. Népstadion, Vasas – Ferencváros: 2-2
28., 1969 – 1969.03.30. Népstadion, Ferencváros – Pécsi Dózsa: 2-0
29., 1969 – 1969.04.04. Diósgyőr, DVTK – Ferencváros: 0-0
30., 1969 – 1969.04.20. Népstadion, Ferencváros – SBTC: 3-1
31., 1969 – 1969.04.27. Tatabánya, Tatabánya – Ferencváros: 1-1
32., 1969 – 1969.04.30. Népstadion, Ferencváros – Eger: 6-2
33., 1969 – 1969.05.04. Népstadion, Ferencváros – Rába ETO: 2-1
34., 1969 – 1969.05.10. Hungária krt, MTK – Ferencváros: 3-4

*

Majd negyedszázadot kellett várni a következő “TOP 20”-as szériára. A két időpont között Dalnoki Jenő bajnokcsapata 1975 májusa és 1976 áprilisa között 16 meccsen maradt veretlen. Ennek a csapatnak volt oszlopos tagja az a Nyilasi Tibor, aki 1991 november és 1992 szeptembere között már edzőként vezette a csapatot 22 veretlen mérkőzésen át (a 23. meccsen a Pécs vitte el a bajnoki pontokat az Üllői útról).

1., 1991/92 – 1991.11.23. Siófok, Siófok – Ferencváros: 1-1
2., 1991/92 – 1991.11.30. Üllői út, Ferencváros – DVTK: 3-2
3., 1991/92 – 1992.03.04. Üllői út, Ferencváros – Veszprém: 2-0
4., 1991/92 – 1992.03.07. Üllői út, Ferencváros – Vác: 3-1
5., 1991/92 – 1992.03.14. Népstadion, Vasas – Ferencváros: 1-1
6., 1991/92 – 1992.03.21. Üllői út, Ferencváros – BVSC: 1-0
7., 1991/92 – 1992.03.28. Szombathely, Haladás – Ferencváros: 1-1
8., 1991/92 – 1992.04.04. Üllői út, Ferencváros – ZTE: 7-0
9., 1991/92 – 1992.04.11. Bozsik stadion, Kispest – Ferencváros: 0-2
10., 1991/92 – 1992.04.18. Üllői út, Ferencváros – Videoton: 2-0
11., 1991/92 – 1992.04.25. Győr, Győri ETO – Ferencváros: 1-6
12., 1991/92 – 1992.05.02. Üllői út, Ferencváros – UTE: 3-2
13., 1991/92 – 1992.05.08. Hungária krt, MTK – Ferencváros: 0-2
14., 1991/92 – 1992.05.16. Üllői út, Ferencváros – Tatabánya: 3-1
15., 1991/92 – 1992.05.23. Veszprém, Veszprém – Ferencváros: 0-2
16., 1991/92 – 1992.06.06. Üllői út, Ferencváros – PMSC: 2-0
17., 1991/92 – 1992.06.13. Üllői út, Ferencváros – Siófok: 5-0
18., 1991/92 – 1992.06.20. Diósgyőr, Diósgyőr – Ferencváros: 0-2
19., 1992/93 – 1992.08.15. Csepel, Csepel – Ferencváros: 0-2
20., 1992/93 – 1992.08.22. Üllői út, Ferencváros – Békéscsaba: 2-1
21., 1992/93 – 1992.08.29. Népstadion, Kispest – Ferencváros: 0-1
22., 1992/93 – 1992.09.02. Megyeri út, UTE – Ferencváros: 0-0

*

A következő széria az FTC történetének képzeletbeli dobogójára is felfér. Thomas Doll csapata “lemásolta” az 1968-69-es hadjáratot és 2014 őszétől több, mint egy éven át, 34 mérkőzésen át maradt veretlen.

1., 2014/15 – 2014.10.18. Groupama Aréna, Ferencváros – Pécs: 2-0
2., 2014/15 – 2014.10.26. Debrecen, Nagyerdei Aréna, DVSC – Ferencváros: 2-2
3., 2014/15 – 2014.11.01. Groupama Aréna, Ferencváros – Paks: 0-0
4., 2014/15 – 2014.11.07. Bozsik stadion, Bp. Honvéd – Ferencváros: 2-3
5., 2014/15 – 2014.11.23. Székesfehérvár, Videoton – Ferencváros: 0-0
6., 2014/15 – 2014.11.29. Groupama Aréna, Ferencváros – Kecskeméti TE: 3-1
7., 2014/15 – 2014.12.05. Groupama Aréna, Ferencváros – Pápa: 2-0
8., 2014/15 – 2015.03.01. Dunaújváros, Dunaújváros PASE – Ferencváros: 0-1
9., 2014/15 – 2015.03.07. Groupama Aréna, Ferencváros – Győri ETO: 3-0
10., 2014/15 – 2015.03.14. Nyí­regyháza, Nyí­regyháza – Ferencváros: 0-0
11., 2014/15 – 2015.03.22. Groupama Aréna, Ferencváros – MTK: 2-0
12., 2014/15 – 2015.04.03. Felcsút, Pancho Aréna, PFLA – Ferencváros: 1-2
13., 2014/15 – 2015.04.12. Groupama Aréna, Ferencváros – Újpest: 2-0
14., 2014/15 – 2015.04.18. Szombathely, Haladás – Ferencváros: 0-3
15., 2014/15 – 2015.04.25. Groupama Aréna, Ferencváros – DVTK: 3-0
16., 2014/15 – 2015.05.03. Pécs, Pécs – Ferencváros: 2-2
17., 2014/15 – 2015.05.10. Groupama Aréna, Ferencváros – DVSC: 1-1
18., 2014/15 – 2015.05.16. Paks, Paks – Ferencváros: 0-1
19., 2014/15 – 2015.05.24. Groupama Aréna, Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-0
20., 2014/15 – 2015.05.30. Groupama Aréna, Ferencváros – Videoton: 2-0
21., 2015/16 – 2015.07.19. Szombathely, Haladás – Ferencváros: 0-2
22., 2015/16 – 2015.07.26. Groupama Aréna, Ferencváros – DVTK: 3-1
23., 2015/16 – 2015.08.01. Illovszky stadion, Vasas – Ferencváros: 0-2
24., 2015/16 – 2015.08.08. Székesfehérvár, Videoton – Ferencváros: 1-3
25., 2015/16 – 2015.08.15. Groupama Aréna, Ferencváros – MTK: 2-0
26., 2015/16 – 2015.08.22. Debrecen, Nagyerdei Aréna, DVSC – Ferencváros: 0-3
27., 2015/16 – 2015.08.29. Groupama Aréna, Ferencváros – Paks: 2-0
28., 2015/16 – 2015.09.12. Szusza stadion, Újpest – Ferencváros: 1-2
29., 2015/16 – 2015.09.19. Groupama Aréna, Ferencváros – Békéscsaba: 1-0
30., 2015/16 – 2015.09.26. Felcsút, Pancho Aréna, PFLA – Ferencváros: 0-0
31., 2015/16 – 2015.10.03. Groupama Aréna, Ferencváros – Bp. Honvéd: 2-1
32., 2015/16 – 2015.10.17. Groupama Aréna, Ferencváros – Haladás: 3-1
33., 2015/16 – 2015.10.24. Diósgyőr, DVTK – Ferencváros: 0-2
34., 2015/16 – 2015.10.31. Groupama Aréna, Ferencváros – Vasas: 5-1

*

Az utolsó hosszabb széria ugyancsak Thomas Doll nevéhez fűződik, 17 meccsen maradt veretlen csapatával, amit az őt váltó Szerhij Rebrov további 5 mérkőzéssel megtoldott, í­gy hét hónapon át 22 bajnoki találkozón maradt veretlen a Fradi.

1., 2017/18 – 2018.03.10. Groupama Aréna, Ferencváros – Balmazújváros: 5-0
2., 2017/18 – 2018.03.17. Groupama Aréna, Ferencváros – PFLA: 3-1
3., 2017/18 – 2018.03.31. Szusza stadion, Újpest – Ferencváros: 0-0
4., 2017/18 – 2018.04.07. Groupama Aréna, Ferencváros – Mezőkövesd: 3-0
5., 2017/18 – 2018.04.14. Debrecen, Nagyerdei Aréna, DVSC – Ferencváros: 1-1
6., 2017/18 – 2018.04.21. Groupama Aréna, Ferencváros – Paks: 2-2
7., 2017/18 – 2018.04.28. Groupama Aréna, Ferencváros – Haladás: 2-1
8., 2017/18 – 2018.05.05. Felcsút, Pancho Aréna, Videoton – Ferencváros: 0-0
9., 2017/18 – 2018.05.12. Groupama Aréna, Ferencváros – Vasas: 1-1
10., 2017/18 – 2018.05.19. Bozsik stadion, Bp. Honvéd – Ferencváros: 1-1
11., 2017/18 – 2018.05.27. Groupama Aréna, Ferencváros – DVTK: 4-0
12., 2017/18 – 2018.06.02. Balmazújváros, Balmazújváros – Ferencváros: 3-3
13., 2018/19 – 2018.07.22. Groupama Aréna, Ferencváros – DVTK: 4-1
14., 2018/19 – 2018.07.29. Hidegkuti stadion, MTK – Ferencváros: 1-4
15., 2018/19 – 2018.08.04. Groupama Aréna, Ferencváros – Haladás: 3-1
16., 2018/19 – 2018.08.11. Kisvárda, Kisvárda – Ferencváros: 0-2
17., 2018/19 – 2018.08.18. Groupama Aréna, Ferencváros – Paks: 1-1
18., 2018/19 – 2018.08.25. Mezőkövesd, Mezőkövesd – Ferencváros: 0-1
19., 2018/19 – 2018.09.02. Groupama Aréna, Ferencváros – MOL Vidi FC: 2-2
20., 2018/19 – 2018.09.15. Hidegkuti stadion, Bp. Honvéd – Ferencváros: 0-1
21., 2018/19 – 2018.09.29. Groupama Aréna, Ferencváros – Újpest: 1-0
22., 2018/19 – 2018.10.06. Groupama Aréna, Ferencváros – DVSC: 2-2

Az élmezőny:

36: Blum Zoltán (1931-32)
34: dr. Lakat Károly (1968-69), Thomas Doll (2014-15)
31: dr. Lakat Károly (1966-67) – (Tátrai Sándor: 3, Lakat: 28)
25: hivatásos edző nélkül (1918-19)
23: Lyka Antal (1948/49)
22: Rauchmaul Emil (1937)  – (Bródy Sándor: 2, Sándor József: 7, Rauchmaul: 13); Dimény Lajos (1940-41); Mészáros József (1963); Nyilasi Tibor (1991-92); Thomas Doll (2018) – (Doll: 17, Szerhij Rebrov: 5)
21: Tóth-Potya István (1928-29)

3 hozzászólás a(z) A Ferencváros nagy sorozatai II. bejegyzéshez

  • Szép munka, hiányolom viszont a HAZAI verestlenségi és IDEGENBELI veretlenségi rekord statisztikáit, főképp hogy most az előbbi még él (vagy már megdőlt?). A Nemzeti Sport mélyen hallgat, ők valószí­nűleg nem bí­rják összeszedni/kiszámolni. Üdv!

    • Ki lehet számolni, de a Millenárison, a Népstadionban vagy éppen a Hungária körúton lejátszott “hazai” meccsek miatt egy nagyon torz kép jön ki.
      Pl. Az Üllői úton 1995 novemberétől 1998 márciusáig nem kaptunk ki bajnokin.
      A jelenlegi hazai veretlen sorozatban 2012 augusztusában kaptunk ki utoljára az Üllőin, de közben másfél évet a Puskásban játszottunk.

      • Köszönöm, valóban árnyalt a kép, egyszerűsí­tve pályaválasztóként értelmezném a hazai meccset és a Haladás elleni Puskás stadionos vereség óta számolnám.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ