A Fradi naptára, május 3.

tempo-naptar

Évfordulók:

60 éve született Bősz Gábor
53 éve hunyt el Héger Ferenc
54 éve született Nyilas Elek

A „Tizenegyek Bandája.“

Akkoriban a mi kerületünkben csak néhány ifju, aki még iskolába járt, vagy nemrég került ki onnan, rajongott a sportért. Ezek minden törvényes alapszabály nélkül összeálltak sportolni s talán részben a gondtalan, bohó ifjak csinjeit, szórakozásait, rendszeresí­teni.

Ez körülbelül 30 évvel ezelőtt történt, amikor 11 ifju: a 3 Sturza-fiu, a 3 Békés-fiu, a már meghalt Malaky János és Coray Franci, azután Weisz Pista, aki még ma is buzgó munkás tagja az FTC-nek, s végül Janisch Gyula és Kindling János szövetkeztek «Banda» cí­men. Ők 11-en ugyan nem voltak még a zöld-fehérek, hanem inkább csak »zöldek», de tele a sport iránt való fiatalos rajongással és sportoltak, futottak, ugrottak, dobáltak a Tüzoltó-utcai Sturza-gyártelep nagy udvarán: versenyeket rendeztek az ő kis kerteikben. Néha meghí­vott krekkekkel is összemérték erejüket.

Amikor aztán a társaság minden tagja kikerült az iskola falai közül az érettségivel, rendes klubba vágyakoztak. Kétfelé váltak, bár bizonyára szí­vesen maradtak volna együtt. Egyik részük, a keresztények, mentek a Budapesti Torna Clubba, a másik részük a Magyar Testgyakorlók Körébe s ott sportoltak tovább, immár rendszeresebben. Itthon, a kerületben azonban tovább is összetartottak, s amikor megérkezett közéjük Gabrovitz Kornél, aki előzetes prágai tartózkodása alatt a Slaviában kedvelte és ismerte meg közelebbről a sportot, Weisz Istvánnal együtt, aki meg a BTC-ben í­zlelte meg az egyesületi élet izgató levegőjét, — arra a gondolatra jutottak, jó lenne és időszerű is volna a Ferencváros sportoló ifjúságát egy ferencvárosi sportegyesületbe összegyűjteni.

Az FTC megalapí­tása.

Mivel a maguk gyenge ereje egyesület alapí­tásához igen kevés volt, a kerület polgársága pedig teljesen közömbös volt az előtte teljesen ismeretlen sport iránt, kerestek összekötő kapcsot maguknak s azt Gráf József ferencvárosi pékmester személyében találták meg, aki az ő jóra és nemesre fogékony lelkével nemcsak őket értette meg, de aki a Ferencvárosi Polgári Körben tömörült polgárság minden rétegében ismert és szeretett polgártárs lévén, ebben a körbe a szeretettel csinált propagandát az ifjúság törekvésének. Felvitte őket a kerület akkori egyik legjelentősebb szellemi vezéremberéhez, Springer Ferenc dr. ügyvédhez, akit nemcsak az eszmének nyertek mí­g, de aki kérésükre hajlandó volt vállalni az alakí­tandó egyesület elnökségét is.

Ekként előkészülve, összehí­vták 1899. április 15-ikére az üllöi-uti Gutgesell-vendéglőbe a Ferencváros ifjúságát és polgárságát. Száznál többen jelentek meg e gyülésen és kimondták a megalapí­tás szükségét, választottak ideiglenes tisztikart, elnökség nélkül, Weisz István, Gabrovitz Kornél, Békés Gyula, Varsányi Gusztáv és Malaky János személyében, valamint 30 tagu választmányt. Egyben az alakuló közgyűlést kitűzték 1899. május 3-ára és azt a Bakáts-téri Ferencvárosi Polgári Kör helyiségében meg is tartották, amelyen elfogadták a Keönch Boldizsár dr. és Weisz István tervezte alapszabályokat. Megválasztották elnöknek Springer Ferenc dr.-t. alelnököknek Vajda Károlyt és Kurfürst Miksát. Ezzel elindult útjára az FTC. (Horváth Ferenc visszaemlékezése az FTC jubileumi közgyűlésén. – 1925)

Mérkőzéseink ezen a napon:

1903. Wiener AC – FTC 5:1, Challenge Cup
1908. vegyes FTC, MTK, BTC – Grazer AK 3:1, nemzetközi barátságos
1914. vegyes BTC, BAK, FTC – vegyes WAC, WAF 1:0, nemzetközi barátságos
1914. FTC – Rudolfshügel 1:1, nemzetközi barátságos
1931. Jugoszlavija – vegyes Ferencváros, III. ker., Nemzeti 2-1, nemzetközi barátságos
1931. vegyes NAC, Törekvés – Ferencváros 2-5, nemzetközi barátságos
1936. Pozsony válogatott – vegyes Ferencváros, Hungária 2-5, nemzetközi barátságos
1937. Jugoszlavija – Ferencváros 4-3, nemzetközi barátságos
1958. FC Saarbrücken – Ferencváros 0:1, nemzetközi barátságos
1975. Ferencváros – ZTE 1:1, NB1
1980. Ferencváros – Vasas 0-1, NB1
1981. Alattyán – Ferencváros 2-10, Jubileumi mérkőzés
1986. Ferencváros – MTK-VM 1-1, Jubileumi mérkőzés
1989. Ferencváros – Répcelaki Bányász 4-1, MK
1995. Kispest-Honvéd – Ferencváros 1-1, MK
1997. Ferencváros – Békéscsaba 4-0, NB1
2003. DVSC – Ferencváros 1-1, NB1
2014. Mezőkövesd – Ferencváros 0-1, NB1
2015. Pécs – Ferencváros 2-2, NB1

Összes díjmérkőzés: 19 mérkőzés, 9 győzelem, 6 döntetlen, 4 vereség, 46-27 gólkülönbség

Ezen a napon játszotta első díjmérkőzését a csapatunkban:

1914. Knoll Károly
1914. Weisz Gyula
1997. Bekő Balázs
1997. Lőrincz Antal

Ezen a napon játszotta utolsó díjmérkőzését a csapatunkban:

1914. Geiser György
1931. Obitz Gábor
1931. Tőrös István
1958. Gregor Béla

Ezen a napon játszotta egyetlen díjmérkőzését a csapatunkban:

1914. Mándy Antal
1937. Tóth Lajos

Ezen a napon játszotta utolsó válogatott mérkőzését az FTC csapatából:

1942. Gyetvai László

“A egész mérkőzésen friss, mozgalma tónus vonult át. A gráziak sokkal többet nyújtottak, mint, régebbi hirük után várható volt. Verességüket elsősorban egyik jobb hátvédjük rendkí­vüli lassúságának, s a csatársorok viszonylagos gyenge lövőképességének köszönhették. A játékosok technikája jó és helyezkedésük is megüti a mértéket s emellett erélyesek. Legnagyobb hibájuk a tulkombinálás. A magyar csapat, mint minden kombinált team nélkülözte a szükséges egyöntetűséget, s különösen a csatáról majdnem végig tisztán egyéni játékot produkáltak.” (1908 – Grazer AK)

BAK—BTC—FTC kombinált—WAC—WAF kombinált 1:0 (0:0). A két csapat igy állt föl: A bécsi csapat: Bode (WAF)—Axmann (WAF), Nausch (WAC)—Hubac, Gargnelli, Heiss (WAF) —Ringer, Stürmer (WAC), Schwarz (WAF), Schretzmeyer, Schneider (WAC). A magyar csapat: Bihari—Ludwig, Szendrő—Kiss, Károly, Einwag— Gállos, Rudas, Saly, Dobó, Cseh. A mérkőzés unalmas lefolyású volt, mert sem a bécsi, sem a magyar csapat játékosai nem értették meg egymást. Rendszertélen támadások töltötték ki tehát az időt. A győztes gólt Ludwig lőtte tizenegyesből. Biró Schaschek Ödön volt.” (1914 – WAC, WAF kombinált)

“Könnyen nyert a Fradi Nagyváradon. A Ferencváros rögtön fölénybe kerül, de ennek ellenére a 11. percben Glanzman szerzi meg a vezetést, de már a 14. perecben Takács II. egyenlí­t. A 25. percben Sárosi szerzi meg a vezetést, majd a 28. percben Takács II. rúg újabb gólt. Szünet után kissé szóhoz jutnak a nagyváradiak. Csak a 30. percben rúg Takács újabb gólt, majd a 37. percben Kocsis szépí­t, s végül a 40. percben Takács beállí­tja a végeredményt.” (1931 – NAC, Törekvés vegyes)

TFU_19790200_006-19310503

“Végig fölényben játszott, biztosan győzött a Hu.-Fe. Pozsonyban” (1936 – Pozsony válogatott)

“Tátrai Sándor beszámolója: — Mindkét csapat fokozatosan lendült játékba. Mi kerültünk fölénybe s a 38. percben megszereztük a győztes gólt: Rákosi beadását Orosz lendületes előreugrással továbbí­totta a hálóba. Szünet után DálnokiII., Borsos, Szigeti, Vilezsál, Gregor összetételű csatársorral játszottuk. A játék irama egyáltalán nem esett, sok szép támadást jutalmaztak tapssal a nézők. Hétfőn délelőtt indultunk, helyesebben indulnánk portyánk következő állomására, Lensbe. Jelenleg azonban még nincs meg a francia ví­zumunk. Remélhetőleg idejében megérkezik, s akkor 6-án játsszunk ismét.” (1958 – FC Saarbrücken)

“Előbb a két egyesület öregfiúi játszottak. Veretes nevek mindkét oldalon, mint ahogy nem akárki végezte el a kezdőrúgást sem: dr. Lakat Károly. — Felvettem egy kék alsót és egy zöld zakót, hogy mindkét klub szí­neit képviseljem — mondta a pályára vonulva. — Előre megmondom, MTK-shoz passzolom a labdát, mert többnyire í­gy tettem játékosként is. Azzal a különbséggel, hogy akkor mindig vissza is szereztem. Ma már erre aligha lennék képes … ” (1986 – MTK-VM)

“A 90. születésnapját ünneplő Ferencváros vendége a harmadosztályú Répcelak együttese volt szerdán az Üllői úton. A találkozó nem í­gért sok izgalmat a mintegy 5 ezer főnyi közönségnek, hiszen a zöld-fehérek az első idegenbeli találkozón 3:0 arányban nyertek, í­gy már a mérkőzés előtt az MNK elődöntőjében érezhették magukat…A szünetben a Hipnózis együttes ,,Bajnok lesz a Fradi,, cí­mű “jóslatával” szórakoztatta a nézőket, majd folytatódott a kényelmes játszadozás…A biztos győzelemet nem veszélyeztette semmi, a harmadosztályú gárda nem vallott szégyent az Üllői úton, tőlük ez dicsérendő teljesí­tmény.” (1989 – Répcelak)

“A közepesnél is gyengébb szí­nvonalú találkozón a Ferencváros értékes döntetlent ért el idegenben, és fontos lépést tett a döntő felé. A zöld-fehérek nemcsak az eredmény miatt esélyesebbek a továbbjutásra, hanem azért is, mert a kiállí­tások miatt várhatóan nem játszhat a visszavágón a kispestiek két erőssége, Illés és Kovács Kálmán…A kispesti Magyar Kupa-elődöntő első felvonásán új mester mutatkozott be a hazaiak kispadján az 54 éves Török Péter személyében, aki a középhátvéd szerepkörében a 18 éves ifjúsági válogatott Hungler Gábornak, a középpályán az ugyancsak saját nevelésű Kovács Bélának adott játéklehetőséget…Simon Tibort, a Ferencváros válogatott játékosát a futballtársadalom amolyan kemény legénynek tartja nyilván, aki nem kér, de nem is sűrűn ad kegyelmet. A zöld-fehér publikum nagy része – tán épp ezért – no meg a csupa szí­v játékáért – különösen kedveli a kommandós külsejű focistát. Mindenesetre a Kispest-Ferencváros MK-elődöntő mérkőzésen, kissé formabontó módon, a keménykötésű hátvédről állí­tották ki a két kispesti játékost.” (1995 – Kispest-Honvéd)

“A menekülésjelleg következtében – az FTC a dobogóra kerülés céljával, a Békéscsaba pedig a kiesőjelöltektől való “távolságtartás” végett akarhatta a sikert – izgalmas csatára számí­tottak a szurkolók szombaton este az Üllői úton…A Békéscsaba mindvégig szinte csak védekezett, a Ferencváros ugyanakkor szinte mindvégig támadott, ennél fogva a végeredmény se nem meglepő, se nem túlzott…A mérkőzés legjobbja Miriuta volt, aki 10 perc alatt ért el klasszikus mesterhármast: A 62. percben befelé cselezett, majd 17 m-ről ballal kilőtte a békéscsabai kapu jobb oldalát (1-0). A 70. percben újfent a megfelelő célpontot, vagyis a hálót választotta. Ekkor Bekőtől kapott Horváth közreműködésével jó labdát, s az FTC játékmestere 15 m-ről a kapu bal oldalába helyezett (2-0). A 73. percben mesterhármas-birtokossá lépett elő. Ezúttal 18 m-ről talált be, szinte ugyanoda, ahová a második góljánál (3-0).” (1997 – Békéscsaba)

2003, Juniorbajnokság

“Az időjárás is készült némi meglepetéssel, de szerencsére teljes haragjával nem sújtott le a csurig telt stadionra – mi tagadás, az első félidőben elég villámot szórtak Véber szemei. A Kövesd ugyanis finoman szólva sem parádézott, támadó játékról tulajdonképpen nem beszélhetünk, és a védelem sem teljesí­tett száz százalékosan, annak is örülhettek a hazaiak, hogy csak egyetlen góllal (Busai Attila szépen csúsztatott a bal alsóba Julian Jenner beadása után: 0–1) vezettek a zöld-fehérek.” (2014 – Mezőkövesd)

4 hozzászólás a(z) A Fradi naptára, május 3. bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ