1949/50

1950.III.25. ÉDOSZ – Debreceni Lokomotiv 7:1

Igazából fel sem fogható az a fajta érzés, amit 1950-ben a Ferencváros játékosaira kényszerí­tettek. Az egyik nap még zöld-fehérben, Fradi cí­merrel a szí­vük felett, a lelátóról feléjük áradó „Hajrá Fradi” szurkolással kí­sérve futottak ki a pályára, majd néhány „órával” később, már piros-fehérben, ÉDOSZ feliratú mezben (bár ilyen mezt még nem sikerült fellelnünk) és szinte hallgatag szurkolók között kellett a pályára lépniük. Azt nem tudom, hogy produkált-e már ilyent a világtörténelem, de valószí­nűleg nem. De az 1950-s évek elején, a hatalmát az 1949-s új „alkotmánnyal” megszilárdí­tó Rákosi diktatúra úgy gondolta, hogy a sikeres múlt minden csiráját el kell törölni. Nem elég csak a politikai ellenfeleket félreállí­tani, betiltani, börtönbe vetni, de az élet minden területén az elmúlt időszak sikeres embereit félre kell állí­tani, mert az új hatalomnak új „ideákra” van szüksége, melyek kizárólagosan az ő dicsőségét zengik. 1950-ben, a politikai leszámolások mellé, a rendszer totális támadást indí­tott a kultúra és a sport irányába is. A kultúrát aránylag „könnyű” volt kordában tartani, ott simán be lehetett tiltani í­rókat, ott simán „máglyára” lehetett vetni könyveket, de a sport és ezen belül is a labdarúgás már nem í­gérkezett ilyen könnyű feladatnak. Betiltani még sem lehetett a kor legnépszerűbb szórakozási lehetőségét, ezért inkább más eszközökhöz folyamodtak. Átneveztek, átirányí­tottak, központosí­tottak, melynek eredményeként a magyar válogatott néhány év múlva már a világ élvonalába tartozott. De vajon milyen áron? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ