In Memoriam Zsiborás Gábor

NS-19930908-4

Keddre virradóra a Szobi utcai Mentőkórházban 35 éves korában elhunyt Zsiborás Gábor. A népszerű kapus – mint ismert – a válogatott keret múlt szerdai edzésén lett hirtelen rosszul, és eszméletét azóta sem nyerte vissza.

Zsiborás Gábor 1957. november 12-én született és sikerekben gazdag, hosszú pályafutása során az első osztályban 361 alkalommal lépett pályára. Összes NB I-es fellépése két klubhoz, a Ferencvároshoz és az MTK-hoz kötődik. Az FTC-ben először 1975. december 10-én védett, a Csepel elleni Téli Kupa találkozón.

Játékos karrierjének főbb állomásai: 1978-ban MNK-diadal és 1980/81-ben bajnoki aranyérem a zöld-fehérekkel. Az Üllői úti klub 1980-ban eredményei, tudása előtt tisztelegve Toldi-vándordí­jjal tüntette ki.

Az elmúlt szezont az MTK szineiben védte végig és nagy szerepet játszott a csapat UEFA Kupa-indulást jelentő 4. helyének megszerzésében. Néhány napja nagy megtiszteltetés érte: 1987 után újra meghí­vást kapott Verebes Józseftől a válogatott keretbe.

A nemzeti tizenegyben négy alkalommal szerepelt.

Amint azt dr. Ács Tamás, a Szobi utcai Mentőkórház intenzí­v részlegének orvosa elmondta, Zsiborás Gábor halálát az okozta, hogy az életfontos elemek progresszí­v romlása következtében a keringés megállt. Eszméletét nem nyerte vissza.

NS-19930908

NS-19930908-2

NS-19930908-3

NS-19930908-5

TFU_19931010_FU_012 - 0005

TFU_19931010_FU_012 - 0006
TFU_19931010_FU_012 - 0007
TFU_19931010_FU_012 - 0008

TFU_19931020_FU_013 - 0012

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ