Nagy lehetőség

A korábbi holland utánpótlás-válogatott Quenten Martinus nagy reményekkel igazolt klubunkhoz.

Quenten Martinus több holland élvonalbeli, valamint másodosztálybeli mérkőzéssel a háta mögött döntött úgy, hogy pályafutását a Ferencvárosi Torna Clubban folytatja. A 21 éves labdarúgó eddigi ferencvárosi tapasztalatairól, legnagyobb céljairól, valamint arról is beszélt, hogy kivel szeretett a leginkább együtt játszani a holland utánpótlás-válogatottban.

– Hogyan merült fel, hogy klubunkba igazolj?
– A Heerenveennél vélhetően kevesebb játéklehetőséget kaptam volna, de mivel még fiatal vagyok, ezért éppen ez az, amire jelenleg a leginkább szükségem van. Egyre inkább megérett bennem, hogy egy új kihí­vásra van szükségem. A Fradiról jó hí­reket hallottam, tisztában voltam vele, hogy Ricardo Moniz remek edző. Úgy érzem, hogy jó döntést hoztam, amikor elfogadtam a klub ajánlatát.

– Egy ideje már a csapatunkkal készülsz. Milyenek az első benyomásaid?
– A legfontosabb, hogy jó emberek alkotják a klubot. És itt nem csak közvetlenül a csapatra, hanem a háttérstábra, az irodai dolgozókra is gondolok. Mindenki nagyon kedves, és segí­tőkész volt velem az első pillanattól kezdve.

– Mekkora segí­tséget jelent a számodra, hogy több honfitársad is a klubunknál keresi a kenyerét?
– Talán az egyik legfontosabb dolog ez volt, amikor eldöntöttem, hogy a Fradihoz igazolok. Nagyon sokat segí­t, hogy nemcsak az edzőm, hanem több csapattársam is holland nemzetiségű.

– Mik az elsődleges céljaid csapatunknál?
– Amint emlí­tettem, még a fiatal játékosok közé tartozom, ezért szeretnék minél több mérkőzésen játszani, hogy fejlődjek. Szeretnék hasznos tagja lenni a Fradinak, mert ez a klub megérdemli, hogy éremért harcoljon a bajnokságban. Az a célom tehát, hogy a csapattal együtt én is minél többet fejlődjek.

– Hogy érzed, eddig melyik klubodban tettél szert nagyobb tapasztalatra, a Heerenveennél, vagy a Sparta Rotterdamnál?
– Fiatalként egy bombaerős Heerenveenbe kerültem fel. Akkor az én posztomon játszott Assaidi Tannane, aki jelenleg a Liverpoolban futballozik, valamint Luciano Narsingh, aki most a PSV-t erősí­ti. Mindkettő fantasztikus játékos, megtisztelő volt velük együtt játszani, de mellettük kevés lehetőséghez jutottam, ezért is igazoltam kölcsönbe annak idején a Sparta Rotterdamhoz.

– A Heerenveennél volt egy magyar csapattársad, az utánpótlás-válogatott Otigba Kenneth. Mi a véleményed róla?
– Amikor a Fradi felmerült, akkor többek között őt is kikérdeztem a klubról, és elmondhatom, csupa pozití­v dolgot mesélt. Ő egy remek srác, akinek kiváló fizikai adottságai vannak. Idővel hasznos tagja lehet a Heerenveennek.

– Te is utánpótlás-válogatottnak vallhatod magad. Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre?
– Tagja voltam az U16-os, U17-es, valamint az U18-as holland válogatottnak is. Remek gárdákban játszhattam, amelyek magját mindig is a Feyenoord-Ajax-PSV trió adta, nehéz volt odaférkőzni közéjük. Ugyanakkor rengeteg tapasztalatot szereztem a nemzetközi meccsek során, remek kis csapatunk volt mindig is. Azt viszont sajnálom, hogy ugyan a legtöbb kvalifikációs meccsen játszottam, de a nagy tornák előtt mindig közbejött egy kisebb sérülés, ami miatt nem vehettem részt rajtuk.

– Kivel szerettél a legjobban együtt játszani a holland válogatottból?
– Nehéz kérdés, nehéz választani. Ha csak pár embert mondhatok, akkor Wesley Sneijder öccsét, a jelenleg a Waalwijket erősí­tő Rodney Sneijdert, valamint az Ajaxos Ricardo van Rhijnt emlí­teném. Mindkettő kivételes labdarúgó.

(fradi.hu)

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ