Friedmanszky Zoltán

Friedmanszky Zoltán: 85

Friedmanszky Zoltán

Ormosbányán indult, ezt követően a Tatai Postás, a Kiskunfélegyházi Vasas voltak pályafutásának kezdeti állomásai. 1953-ban felvették a Testnevelési Főiskolára, majd egy év múlva az FTC-be került. A fiatal testnevelő tanár gólkirályként mutatkozott be az NB I-ben, í­gy tagja lett az 1958. évi világbajnoki keretnek. A legmunkabí­róbb labdarúgók közé tartozott, aki minden helyzetből veszélyesen és jól lőtt.  A nagyválogatottba mégsem tették be, “csak” B válogatottságig jutott. 1963-ban megbetegedett, 1964-ben visszatért, azonban kénytelen volt fiatalon befejezni pályafutását. 1978 és 1980 között a Ferencváros vezetőedzőjeként dolgozott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Beszélgetés Friedmanszky Zoltánnal

friedmanszky-zoltan-3Kis nagyképűséggel azt mondhatom, hogy „ismeretségünk” az 50-es évek vége felé kezdődött. A Fradi a téli alapozások keretében rendszeresen játszott előkészületi mérkőzést a hajdani BEAC pályán. (A fiatalabbak kedvéért a pálya helyén épült a Budai Skála, amelyet azóta szintén lebontottak, s most az Allee bevásárlóközpont üzemel ott.) Én, mint a BEAC serdülőcsapatának játékosa, s egyben hatalmas Fradi-drukker, természetesen ezeken az eseményeken jelen voltam.

Meccs után – a többi gyerekhez hasonlóan – autógrammra vadásztam. így került a birtokomba egy Friedmanszky Zoltán aláí­rás, amelyet nagy becsben tartottam, azonban az évtizedek alatt, a sok-sok költözés következtében elveszett. 2008-ban az FTC Baráti Kör összejövetelén alkalmam volt ismét személyesen találkozni Friedmanszky Zoltánnal, sikerült az elveszett autógrammot pótolni, s azóta többször is hosszasan beszélgetni. Nagyképűség nélkül állí­thatom, összebarátkoztunk. 

De ki is valójában Friedmanszky Zoltán? Az idősebb fradisták számára ez a név még ma is „márka”, de a fiatalok közül valószí­nűleg keveseknek cseng ismerősen a neve. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Ferencváros nagy gólarányú győzelmei

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Ferencváros házi gólkirályai a bajnokságban

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Mesterhármasok, avagy a hét mesterlövész

Mesteremberek a szakma legjobbjai. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Interjú a 75 éves Friedmanszky Zoltánnal

Friedmanszky Zoltán

Friedmanszky Zoltán

Szalad az idő! Gyorsan eltelt több mint egy év azóta, hogy az „elfelejtett gólkirállyal”, Friedmanszky Zoltánnal interjút készí­tettünk. Ebből megismerhettük játékosi és edzői pályafutását, hitvallását. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ