Schlosser Imre

Schlosser Imre

schlosser-imre-2Az FTC, az MTK, a Wiener AC, majd a Ferencváros FC balösszekötője, 1906 és 1927 között 68 mérkőzésen játszott a válogatott csapatban és 59 gólt ért el. Tagja volt az 1912. évi olimpiai tornán vigaszdí­jnyertes magyar együttesnek.

A „karikalábú”, nyúlánk, jellegzetes mozgású „Slózi” labdarúgósportunk kiemelkedő egyénisége, nagyszerű képességű képviselője. A magyar játékosok közül az ő hí­rneve kelt először szárnyra Európa-szerte. Nemcsak kiváló képességeivel, hanem szerény, rokonszenves magatartásával és sportszerű játékmodorával is számtalan hí­vet szerzett a labdarúgásnak. Szereplésének legnagyobb jelentősége talán éppen játékának óriási népszerűsí­tő hatásában kereshető. Fénykorában, legalább egy évtizeden át, sok ezer érdeklődő — a fővárosban és vidéken egyaránt — az ő kedvéért zarándokolt ki hétről hétre a pályákra. (Ezek a nézők azután fokozatosan a labdarúgósport hűséges hí­veivé váltak.) „Slózi” ugyanis nagyon tudott — futballozni! Bár erősen ballábas volt, a labdát kifogástalanul kezelte, ördöngösen cselezett, fáradhatatlanul dolgozott, önzetlenül osztogatott a mezőnyben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Bajnoki beharangozó: A 215. Derby következik

W_ute_ftcA magyar labdarúgás legtöbb bajnoki összecsapását hozta a Ferencváros és az Újpest 110 éves rivalizálása. A két csapat 215. bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

SCHLOSSER IMRE ÉS A MAGYAR FUTBALL 35 ESZTENDEJE

1934

A futball az az ágazata a sportnak, amelynek Magyarországon és külföldön igen nagy a tömegmozgató ereje.

A nagy népszerűség révén a tömegek érdeklődése nemcsak -anyagi bevételeket jelent, amelyből bizonyos formában segélyezni lehet olyan sportágakat is, amelyek ilyen jelentős bevételre viszonylagosan csökkent érdeklődés révén nem számí­thatnak, hanem a nemzetközi futballmérkőzések megrendezésével olyan diplomáciai erőforrást is rejt e sportág magában, amely kiválóan alkalmas nemzetközi kapcsolatok kiépí­téseié, a külföld részéről nemzetünk iránt megnyilatkozó érdeklődés fokozására, propagandára.

Schlosser Imre volt az, aki a magyar futballsportnak a megalapozásában nemcsak azzal vett részt, hogy beállt a játékosok csatasorába, hanem azzal is, hogy a fiatal futball játékosok nevelése terén eredményes munkát végzett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Fradista anekdoták: Payer Imre

Payer Imre

Felesleges negyedszer

Zsák Károly, minden idők legjobb magyar kapuvédője, zsenge ifjúkorában került a ,,33″ FC csapatába. A tizenhatodik életévét még nem érte el, amikor 1910-ben már védett egy FTC—, ,33″ FC mérkőzésen. Kitűnő teljesí­tményével a kis budai csapat 1:0-ra megverte a nagy FTC-t. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Ferencváros házi gólkirályai a Magyar Kupában

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Fradista anekdoták: Schlosser Imre

schlosser-imre_karikatura_0816

A kockás báró ezüstforintjai

A történet réges-régi, meglehet, hogy a magyar labdarúgás első „sztársztorija”. 1899 nyarán esett meg a Petőfi tér — akkor — lombos fái alatt. A tí­zéves Schlosser Imre és pajtásai mindennapos focimeccsüket ví­vták, természetesen rongylasztival, fél szemmel a csőszt, a football kérlelhetetlen ellenségét figyelve. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ