2006.IX.16. Kecskeméti TE – Ferencváros: 2-2

Kis pofon a Fradinak

Új edző, Varga István irányí­tja a Kecskemét csapatát, és hogy felrázta a társaságot, jelzi: a mérkőzés jelentős részében emberhátrányban futballozó hazaiak döntetlent játszottak a Fradival.

Nyilatkozatok:

Csordás Csaba: – Nyolc évet játszottam idáig az első osztályban idáig, és ezalatt a Siófok, a Sopron és a Vasas szí­neiben is gólt tudtam rúgni a zöldeknek. Nem jellemző rám, de kétszer is fejjel szereztem gólt. Ebben a szezonban igazoltam haza Kecskemétre, hiszen itt születtem, és lettem labdarúgó. Úgy érzem egy nagyon jó csapat jött itt össze Kecskeméten, nagyon szeretnénk az első három hely valamelyikét megszerezni a bajnokság végén. A Fradi ellen egy remek hangulatú mérkőzést várok és azt, hogy remélem nem szakad meg a sorozatom. A zöldeknél sok jó haverom van, akik remélem nem haragszanak meg rám, ha megverjük a Fradit, mert ez itt most nem kérdés.

A mérkőzés:

Kecskeméti TE – Ferencváros: 2-2 (1-2)
Kecskemét, 10.000 néző, vezette: Mészáros István (Ortó, Viszokai)

Kecskemét: Nagy Zs. – Ábel, Mojzes (Szabó T. 67.), Barna, Farkas I. – Némedi (Barna 46.), Kurucsai, Kovrig, Somodi – Csordás (Balla 87.), Kása
kispad: Ivanov, Dabasi, Kocsis
vezetőedző: Varga István

Ferencváros: Kemenes – Bognár, Dragóner, Tí­már, Balog Z. – Bartha, Lipcsei, Lazic, Laczkó – Deme (Szalai 60.) – Tököli (Jovánczai 90.)
kispad: Szabó K., Horváth D., Csurka, Ferencz, Fitos
vezetőedző: Gellei Imre

Gól: Csordás (9.), Balla (91.) illetve Tí­már (27.), Bartha (40.)
Sárga lap: Kovrig (83.) illetve Laczkó (22.), Balog Z. (38.), Lazic (56.), Tököli (60.)
Kiállí­tva: Ábel (10.)

Varga Istvánt ismét összehozta az élet a Ferencvárossal. Az 58 esztendős szakember edzői pályafutása során többször találkozott a zöld-fehérekkel, hiszen dolgozott Újpesten, Siófokon, Csepelen és Szombathelyen is. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy miután 1990-ben bajnokságot nyert az Újpesttel, éppen Gellei Imrét váltotta a siófoki kispadon, aki ma az FTC vezetőedzője.

A két csapat bajnoki összecsapását hatalmas várakozás előzte meg, elővételben minden jegy elkelt, a rendezők még egy háromszáz főt befogadó mobil lelátót is felállí­tottak az egyik kapu mögé. A mérkőzés elején emberhátrányba kerülő KTE mindvégig támadó szellemben próbált futballozni, és Csordás Csaba révén meg is szerezte a vezetést. Miután a Fradi átaludta az első húsz percet, elkezdte szövögetni támadásait, egyenlí­tett is, azonban a játékosok nem „pörögtek” úgy, ahogy a szurkolóik megszokhatták tőlük.

A folytatásban többnyire az erejével elkészülő Kecskemét térfelén zajlott a játék, ám az FTC szélekről í­velgetett labdái ezúttal már nem jelentettek különösebb veszélyt a kapura. Alaposan visszaesett a játék szí­nvonala, a Ferencváros kényelmesen és könnyelműen futballozott, csupán távoli lövésekkel próbálkozott, ám Nagy Zsolt remek napot fogott ki. A könnyelműség megbosszulta magát, és a hosszabbí­tásban a második félidőben végig védekező Kecskemét egyetlen támadását góllal fejezte be, és kiegyenlí­tett.

Az FCT saját magát okolhatja, hogy elszórakozta a lehetőségeit, elveszí­tve ezzel makulátlan mérlegét. Apró pofon ez a zöld-fehéreknek, figyelmeztetés, hogy az NB II-ben sem lehet kocogósan futballozni…

Értékelés:

Nagy Zsolt remekelt, a két gólnál nem fért a labda közelébe. A kiállí­tással megbomló hazai védelemben Kurucsai Milán nyújtotta a legjobb teljesí­tményt, aki egy percre sem hagyta őrizetlenül Tököli Attilát. A kecskeméti középpályássor a találkozó első félidejében futballozott elfogadhatóan, különösen Somodi Radu volt elemében. Csordás Csaba góljáért és erőszakos játékáért dicsérhető. A ferencvárosi védelem kissé könnyelműen kezdett, ám később Dragóner Attila és Tí­már Krisztián játéka feljavult, utóbbi szép fejes gólt is szerzett. Lipcsei Péter hozta megszokott formáját. Tököli Attila rendkí­vül sokat reklamált, neki nem feküdt igazán ez a játék.

Nyilatkozatok:

Gellei Imre a mérkőzés után érthető módon nem volt túlságosan elégedett: – Az első félidő közepéig sajnos rossz felfogásban játszottunk. A folytatásban azonban több helyzetet is kidolgoztunk, pozití­vum, hogy még a szünetig sikerült megfordí­tanunk a mérkőzés állását. A második félidőben is voltak helyzeteink, de ezeket most nem sikerült értékesí­tenünk. A végén egy figyelmetlenség után gólt kaptunk, í­gy nem sikerült megnyernünk a mérkőzést. A játék képe alapján, azt kell mondjam, nem született irreális eredmény.

Tí­már Krisztián: – Lipcsei Peti szögletét követően találtam a hazaiak hálójába. Péter remekül í­veli be a pontrúgásokat, nem véletlen, hogy már több í­zben is az ő beadása után szereztünk gólt. Ezúttal is nagyszerűen adott a kapu elé, és nekem is sikerült jó ütemben érkeznem. Nagyon örültem a gólnak, annak már kevésbé, hogy végül csak egy pontot tudtunk elhozni a KTE-től… Jómagam biztos voltam benne, hogy 2-1-es vezetésnél a meccset már nem veszí­tjük el, a végén azonban sajnos a figyelmetlenségünket kihasználva egyenlí­tettek a kecskemétiek. A megszokotthoz képest tompábban kezdtünk, ám negyedóra elteltével magunkra találtunk, sorra alakí­tottuk ki a helyzeteket, amelyekből ha ha még egyet értékesí­tünk, bizonyára még most is 100%-osak lennénk.

NS-20060917-08-20060916

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2006.IX.16. Kecskeméti TE – Ferencváros: 2-2 bejegyzéshez

  • ftc.hu: A szolnoki mérkőzésünkhöz hasonlóan ismét az ellenfél szerzett vezetést, de még az első félidőben megfordí­tottuk a mérkőzés állását. Az utolsó utáni percben azonban egy védelmi megingást kihasználtak a hazaiak, í­gy végül 2-2 lett a végeredmény.

    A Kecskemét kezdte jobban a találkozót, de a mieink fokozatosan átvették a mérkőzés irányí­tását. Korán emberhátrányba kerültek a vendéglátók, ennek ellenére ők szereztek vezetést a 13. percben Csordás révén. Ezt követően a Fradi nagy fölényben játszott, a 27. percben pedig sikerült egyenlí­tenünk: Lipcsei szöglete után Tí­már fejelt a kapuba. A folytatásban is csapatunk maradt támadásnak, aminek a 40. percben meg is lett az eredménye: Bartha közelről a kapuba bólintott.

    A második félidőben is mi játszottunk jobban, de a helyzeteket nem sikerült gólra váltanunk. Ennek ellenére sokáig úgy tűnt, hogy begyűjtjük a három pontot, de a végén Balla góljával kiegyenlí­tett a Kecskemét. Csapatunk ennek ellenére továbbra is vereség nélkül vezeti az NB II Keleti csoportját.

  • 90
    Vége a mérkőzésnek. Először vesztettünk pontokat az NB II-ben, de í­gy vezetjük a Keleti csoportot.
    90
    Lipcsei távoli bombája kijött a kapusról, de Dragóner és Jovánczai sem tudott a kapuba találni.
    90
    Sajnos egyenlí­tett a Kecskemét. Egy szépen kijátszott akció végén a csereként beállt Balla közelről a hálóba lőtt. 2-2
    90
    Jovánczai állt be Tököli helyére. 3 perc lesz a hosszabbí­tás.
    89
    Lazic majdnem megszerezte első ferencvárosi gólját. Egy szép akció végén szerb középpályásunk lőtt 17 méterről, a labda azonban a felső lécről a gólvonal elé pattant.
    87
    Csordás-Balla csere a hazaiaknál.
    83
    Lipcsei 22 méteres, helyezett lövését Nagy nagy nehézségek árán szögletre ütötte. A szögletet követően Dragóner fejelt a kapu mellé.
    81
    Kovrig is besárgult.
    79
    Lipcsei nagyon jó ütemben ugratta ki Barthát, aki átemelte a labdát a kapus és a kapu fölött is.
    77
    Somodi 18 méteres lövését hatástalaní­totta Kemenes.
    76
    Lipcsei passza után Tököli lőtt 20 méterről, de a kapus megfogta a labdát.
    75
    Jobbára mezőnyjáték folyik a pályán, többet birtokoljuk a labdát, vezetésünk nem forog veszélyben.
    71
    Lipcsei ugratta ki Laczkót, aki balról középre adott, az érkező Szalai elől azonban szögletre mentettek a védők.
    69
    Bartha mindenkit kicselezett, aki szembe jött vele, majd Laczkóhoz passzolt, aki jól vette észre az üresen álló Tökölit. Támadónk egy lépésről a kapuba helyezett, de a játékvezető les miatt érvénytelení­tette a találatot.
    62
    Tököli ismét lecsapott egy kósza labdára, Nagy kapus azonban még idejében eszmélt és felszabadí­tott a támadónk elől.
    60
    Cseréltünk: Deme helyett Szalai folytatja.
    59
    Tököli ellökte Kovrigot, a játékvezető kissé szigorúan sárga lapot adott támadónknak.
    57
    Laczkó passzolt Lazicnak, aki Bognár elé gurí­tott, védőnk 24 méterről lőtt, a labda 1 méterrel a kapu fölé szállt.
    56
    Lazic hátulról felrúgta Kását, sárga.
    47
    Tököli 17 méterre a kaputól lövésre szánta el magát, a labda kicsivel szállt mellé.
    46
    Elkezdőtött a második játékrész.
    45
    Vége az első félidőnek, csapatunk megérdemelten vezet.
    41
    A gól után Barthát ápolni kellett, de szerencsére folytatta a játékot.
    40
    Vezetünk! Bognár adott középre, Bartha közelről szorongatott helyzetből a kapuba fejelt. 1-2
    38
    Egy Bartha- Deme- Tököli összjáték után utóbbi lőtt, a kapus pedig védett.
    37
    Balog felrúgta Csordást, ő is besárgult.
    34
    Laczkó í­velt balról, középre Nagy viszont Tökölii fejéről “leszedte” a labdát.
    31
    Tí­már szerzett labdát, kiugratta Barthát, aki megpróbált átemelni a kapuson, Nagy azonban bravúrral hárí­tott.
    27
    Egyenlí­tettünk! Tököli továbbra is rendkí­vül harcos, ezúttal egy szögletet harcolt ki, amelyet Lipcsei adott be, Tí­már pedig a kapu közepébe bólintott. 1-1
    26
    Lipcsei 22 méterről lőtt, a kapus védett.
    23
    Laczkó kapott sárgát reklamálásért.
    18
    Majdnem egyenlí­tettünk. Lipcsei tartotta meg a labdát harcosan, majd Laczkóhoz passzolt, középpályásunk közeli lövését bravúrral hárí­totta a kecskeméti kapus.
    15
    Sajnos vezet a Kecskemét: Csordás lefordult Tí­márról, majd 9 méterről laposan a kapuba gurí­tott. 1-0
    13
    Egy rövidnek tűnő hazaadásra Tököli csapott volna le, Nagy kapus azonban az utolsó pillanatban tisztázott.
    11
    Tököli ugrott volna ki a védők mellett, de Ábel lerántotta, mivel utolsó emberként tette, a játékvezető jogosan állí­totta ki a hazaiak védőjét.
    10
    Csordás 22 méteres szabadrúgása kevéssel kerülte el kapunkat.
    8
    Bartha ugratta ki Baloghot, aki alapvonalról középre adott, Tökölinek azonban magas volt a labda.
    3
    Kása távoli lövését szögletre ütötte Kemenes. A szögletet kifejeltük, de pont ellenfélhez: Somodi 21 méterről a felső lécet találta el.
    1
    Mi kezdtük a találkozót.
    .
    A mieink a szokásos zöld-fehér mezben lépnek pályára, a hazaiak lila-fehérben játszanak.
    .
    20 perccel a kezdés előtt megtelt a stadion. Sok hazai szurkoló is a mieinkért szorí­t, a kecskemétiek szektorában egy drapi található, az alábbi felirattal: “Hajrá Fradi! Kecskemét”
    .
    A mieink a következő összeállí­tásban lépnek pályára: Kemenes -- Bognár, Dragóner, Tí­már, Balog -- Bartha, Lipcsei, Lazic, Laczkó -- Deme -- Tököli.
    .
    Köszöntjük kedves Olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a Kecskemét- Ferencváros NB II-es mérkőzés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

03.31.18:00 TV:M4Sport
04.03.20:00 M4 Sport MK-negyeddöntő
OLDALAK
04.07.14:45 M4 Sport
04.14.16:30 M4 Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ