fotelszurkoló

Feljegyzések a fotelból – Pókember most nem segített

Annak ellenére, hogy valamikor tanultam statisztikát, sőt még vizsgáznom is kellett belőle, annyira soha nem kedveltem, jobban vonzottak a szavak mint a számok. Ráadásul engem még az átkos rendszerben okítottak, ahol az elsődleges cél az volt, hogy a számokból mindig az derüljön ki, hogy teljesítettük az ötéves tervet. Az akkori tanárom aki a statisztikai hivatalban dolgozott, az órákon mindig bevetett néhány “örök igazságot”, melyek főleg a nőkre célozgattak (a miértekről akkoriban nem nagyon lehetett kérdezni). Ilyen volt a kedvenc mondása is, miszerint a statisztika olyan, mint a nőkön a ruha, sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja. Jót kuncogott rajta, de azt már nem vette észre, hogy ezzel éppen azt a módszert kritizálja, amit éppen tanítani próbál. Ez a kis intermezzo sem jutott volna eszembe, ha tegnap nem olvasom a MOL Fehérvár új kisfőnökének nyilatkozatát, mely szerint ő szereti a statisztikákat böngészni és talált is egy nagyon biztató adatot: “amióta Imi nálunk dolgozik, a Fradi egy ponttal szerzett többet nálunk”. Majd kiestem a székből, még szerencse, hogy volt karfája, így csak az egér csusszant ki a kezemből, olyan ívben repült le az asztalról, mint ahogy az űrhajók szoktak a Föld vonzáskörébe érkezni. Akkor ötlött fel a régi mondás, abból is a “lényeg” eltakarása, természetesen nem úgy, ahogy a statisztikus tanárom gondolta. Sallói uraság csak a valódi lényeget felejtette el, hogy ez idő alatt (Szabics edzői ténykedése) legyőztük őket, megnyertük a bajnokságot, ráadásként bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe. Őket meg simán lehagyta a “testvérfalu” csapata, plusz ősszel kihullottak a Konferencia Liga második fordulójában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Megfogyva bár, de győztesen

Kemény és mozgalmas 80 nap előtt állunk. Nem utazzuk körbe a Földet, és nem is kötünk fogadást mint Fogg Verne Gyula regényében és egy Scotland Yard nyomozó sem fogja követni a csapatot azért, hogy megakadályozza a terveink megvalósulását. Ha nem is a Földet, de Európa “szegleteibe” el fogunk jutni, a Glasgow, Sevilla, Leverkusen hármast összekötve egy szabályos háromszöget is kaphatnánk, de mi nem a csapat mértani ismereteire leszünk kíváncsiak, hanem arra, hogy a Peter Stöger irányította Fradit ebből a “flúgos menetből” mennyit tud kihozni. Közel három hónap alatt 13 bajnoki, 6 EU csoportkör és 1 Magyar Kupa, melyhez jön még 4 válogatott mérkőzés is. Tekintélyes menetelés, melytől meg is ijedhetnénk és keresgélhetnénk a kifogásokat is, de mivel ilyen sorozatot 2019 és 2020 őszén már eredményesen teljesítettünk, a jelen számára adva van a feladat: megismételni azt, amit a Rebrov-érában elértünk. Tudom, nem mindig szerencsés összehasonlítani időszakokat, de a fejlődés velejárója, hogy célokat tűzünk ki és megadjuk az “alapot”. Ebből meg szurkolóként nem szeretnék engedni. Nem azt várom, hogy megnyerjük az EL G csoportját, de azt igen, hogy pontocskákat és gólokat szerezzünk. A bajnokságban már ennél magasabbak az igények, ott még ebben a “Mad Max-s” futamban is az élen kéne zárni az őszt. Ezt 2019-ben (4 pont előny) és 2020-ban (9 pontos előny) is teljesítette a csapat. Ezek után “törvényszerű”, hogy ezt 2021-ben is hozzuk. Magasak az elvárásaim? Lehetséges, de az elmúlt három évben el voltunk kényeztetve, mely azzal is jár, hogy sokkal nehezebben viseljük el azt, ha nem úgy alakulnak az eredmények, ahogy azt várjuk. Ilyen volt a Kisvárda elleni vereség, de sokak számára ilyen volt nem bejutni a BL csoportkörébe. Ettől függetlenül eddig eredményes a Stöger-menet, de az igazi megmérettetés csak ezután jön. Melynek első állomása Kispestre vezetett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Győzelem mellékzöngéi

A keddi BL kiesést sokféleképpen éltük meg. Amikor éjfél magasságában hazafele gurult az autónk volt időnk kibeszélni magunkból a magunk mögött hagyott 90 percet. Kérdések és válaszok özönét öntöttük egymás nyakába, volt akinek hiányérzete volt, volt aki elfogadta a kiesést, volt aki örült annak, hogy egy kimondottan színvonalas, hajtós meccset láthattunk és volt olyan is, aki még nem ismerve az Európa Liga csoportbeosztását, már tavaszi menetelést vizionált. Annak utólag már nincs jelentőség, hogy az előbbi állítások melyikünkhöz is tatoztak, hiszen volt mikor egyszerre mind az öten próbáltuk az igazunkat a többiekre erőltetni. De nem csak a “kalocsai légió” (Bocsi után szabadon) között alakult ki “káosz”, de másnap a média hasábjain is eltérő vélemények csaptak össze, amit a pénteki sorsolás nagyon hamar rövidre is zárt, bár előtte olyan tippverseny alakult ki arról, hogy ki milyen ellenfeleket szeretne, hogy a tippmix radar már jelzett a központban, hogy talán ki kéne találni egy új szuper odds tétet. Péntek délután a csapatok ismeretében (melyben a zöld-fehér az “úr”) meg ténylegesen elindult a tippverseny. Vajon verhető ellenfeleket kaptunk, vajon könnyebb csoportba is kerülhettünk volna, vajon a Szentélyben vagy a Puskásban lesznek a meccsek, vajon mennyi pontot fogunk szerezni és ezzel mennyi zsetonnal fog növekedni a páncéltermünk? Mindezek talán arra jók voltak, hogy végre leülepedjen bennünk a Young Boys elleni két mérkőzés minden izgalma, lelkesedése, öröme és bosszúsága. Mert volt részünk mindenben, de az élet megy tovább, szeptember végén kezdődnek a csoportmérkőzések és itt van még a “mennyei” is, amit a halasztások miatt egy kicsit parkolópályára raktunk, bár ha ránéztem a tabellára, még a mínusz két mérkőzés ellenére sem volt örömteli. Váratlan és sokféleképpen magyarázott vereség a Kisvárda ellen, majd egy könnyed négyes a Mezőkövesdnek. Tegnap délután meg jött az újonc Loki, kispadján a Fradi volt saját nevelésű játékosával, Huszti Szabolccsal. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Döccenő után egy négyes

Túl sok időnk nem maradt ízelgetni az újabb lépést a legmagasabb osztály felé. Pedig szívesen váltunk volna Krúdy Szinbádjává, természetesen Latinovits Zoltánnal a főszerepben. Valamikor réges-rég az első örökké emlékezetes filmélményem volt amikor Szinbád leül a szépen megterített asztalhoz, kihozzák a gőzölgő húslevest, majd elhangzik a film egyik ikonikus mondata (volt belőle néhány): “hozhatom a velős csontot, nagyságos uram?”, melyre csak bólogatás a válasz, majd mikor a pincér elindul, a senkihez sem hasonlítható orgánummal Latinovits Szinbádja hozzáteszi: a pecsenyét és táfelspiccet is készítse elő. Az utóbbi ételről sokat nem tudok, pedig Krúdy egyik kedvence volt, állítólag a napi étkezési menetrendhez igazolva három fajtát is megkülönböztetett. Amikor a nekünk nem éppen kedvezgető német bíró kedden hármat fújt a sípjába, legszívesebben még órákig ott maradtam volna a fotel édes ölelésében és úgy ízelgettem volna reggelig a továbbjutást, mint ahogy Latinovits tette azzal a bizonyos táfelspiccel. Lassan, komótosan, minden percét kiélvezve. Kellett is néhány perc kalandozás, hiába tekerte a hűvösebb levegőt a légkondi, még folyt rólam a víz, éreztem magamon a feszültséget, Civic kiállítása után a szemem már többször volt elrejtve a pupilláim mögé mint a tévé képernyőjére szegezve. De kibírtuk, kivertük az esélyesebb Slaviát, ezzel bejutva az Európa Liga csoportkörébe és odaérve az álmaink kapujához, amit a svájci Young Boys ellen nyithatunk ki. Az sem lesz könnyű, de addig még van dolgunk a magyar bajnokságban is, ráadásul a Kisvárda elleni nyitó mérkőzésen elszenvedett vereség figyelmeztető jel is volt: senkit nem lehet lebecsülni és ahhoz, hogy jövőre újra a BL-ben szerepeljünk, eggyel tovább kell léptetni a Szentély monitor számlálóját. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Megégtünk a nyitányon

Mozgalmas nyárba csöppentünk. A nap is kétszersült akciókat indított, voltak napok amikor késsel lehetett vágni a meleget, és úgy rimánkodtunk az esőért mint anno Kovács Kati a nyolcvanas évek közepén. A koszovói bajnok elleni első félidő elsősorban nem a mutatott játék miatt marad emlékezetes, hanem a 45 percig ránk tűző napsugarak miatt, mely olyan erővel zúdult ránk, hogy a huszadik perc tájékán már önként beleugrottam volna egy szilvaaszaló kemencében, bár én már egy kicsit rágós vagyok és nem is vagyok édes (bár a cukorszintemmel vannak gondok), plusz nem is szeretném magamat aszalt állapotban egy élelmiszerbolt polcán látni. Inkább maradok a fotelom biztonságában, mely 500 nap után, a Prishtina elleni mérkőzésen újból a Szentélybe költözhetett. A covid is szabira ment, adva egy kis szabadságot, bár az is lehet, hogy csak elutazott a tengerpartra feltöltődni, hogy egy újabb mutáns képében tudjon ősszel visszatérni. Jó lenne ha belefulladna a vízbe, hagyjon minket élni, szabadon utazni és teltházak előtt folytatni azt a sorozatot, mely az elmúlt három évben oly sok örömet okozott. Ehhez most új edzőt “találtunk”, a játékosállományunk is egy kissé átalakult, egyre mélyebbre tudunk nyúlni a zsebbe. Elvárások vannak, a bajnoki címek, az EL és BL csoportkör után megnőtt az étvágy, mely nem vegán és nem is diétás. A “kötelezőnek” címkézett első két fordulót simán vettük a BL-ben még akkor is, ha néha-néha akadozott még a gépezet. Főleg a hátsó alakzatokban, de erre meg sokan rávágják, hogy mi a fene gondon volt vele, hiszen négy meccsen csak két gólt kaptunk. És ha ehhez még hozzávesszük az edzőmérkőzéseket (4) is, akkor a “pontveszteség” mellé csupán egy kapott gólt lehet felírni a jegyzőkönyvekbe. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Csúcsközelben

“Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse…” – Évtizedeken át zenget ez a bájos kis dalocska a munka ünnepén, gyerekként volt részem benne, sőt egyszer még az a “felemelő” érzés is kijutott, hogy vidéki kisiskolásként felvittek minket Pestre és a kirendelt tömeggel együtt vonulhattunk. Jó kis móka volt, a tribün előtt integetni kellett (ezt vagy százszor elmondták a séta során), bár nem nagyon értettük, hogy kik is ácsorognak a “magasban”. Másnap meg is kérdeztem nagypapám, hogy ők miért voltak olyan kevesen, mire az öreg maszek (soha nem dolgozott állami cégnél) egy kevéske kis mosollyal az arcán csak annyit mondott: belőlük annyi is elég. Mikor kimondta, már érezte, hogy rossz fát tett a tűzre, mert egy finom suhintás simogatta végig a fejét, amit nagymama törölgető rongyától eredt. Ne beszélj hülyeséget a gyereknek – mondta, majd engesztelésként megsimogatta ott, ahol az előbb a “suhintás” landolt. Kedves emlék még akkor is, ha néhány év múlva már teherként éltük meg ezeket a felvonulásokat, bár az utána következő vurslis-virslis-sörös triumvirátus mindig kellemessé tette május elsejét. Ahogy tegnap is ünnep volt, bár nem olyan értelemben mint régen. Sokan, sokféleképpen várták a Mezőkövesd elleni bajnokit, egyrészt harc folyt azért, hogy meglegyen kellő számú beoltott az újabb nyitási akcióhoz, másrészt meg jöttek az aggódó hangok, hogy talán mégsem kéne még teltházas bajnokit rendezni a Groupama-arénában. A végletek között meg ott voltunk mi szurkolók, akik csak kapdosták a fejüket, de végül nagyon bölcsen és okosan döntöttek. Úgy gondolták/gondoltuk, talán korai még a közös ünnep, túl hosszú és túl fájdalmas volt az elmúlt egy év, sokunk családjában történt tragédia ahhoz, hogy most egyetlen mérkőzés miatt sutba dobjuk a biztonság fontosságát. Még akkor is, ha közben a szívünk szakadt meg, mert jó lett volna ott lenni, ünnepelni a triplázó bajnokcsapatot, Rebrov mestert, az egész Ferencvárost, akik hozzájárultak ahhoz, hogy labdarúgásunk egyik legeredményesebb időszakával írják tovább az emlékezés aranykönyvét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Könnyed vasárnapi ujjgyakorlat

Harminckettő. Azt hittem néhány nappal tovább fog tartani az örömködés, de úgy látszik, a megszokás tényleg nagy úr tud lenni a konyhában. Pedig a triplázás nem egy hétköznapi elfoglaltság, legyen bármilyen dicsőséges is labdarúgásunk múltja, ez eddig csak egyszer sikerült, annak is közel száz éve. De visszagondolva az elmúlt három évre, valójában mindhárom bajnoki címünk tükör sima és könnyed volt. És persze profi, nagyon profi. Valójában komolynak nevezhető vetélytárs még akkor sem akadt, ha volt rá önként jelentkező, aki évente tett hitet arra, hogy majd jövőre igenis megszorongatják a Fradit. Melyre rátett egy lapáttal a média is, tegnap délután a mérkőzés kommentátora is elejtett egy szösszenetet, miszerint ha az idei szezont nézzük, akkor a Fradi kicsivel jobb volt mint a Fehérvár. Tényleg egy kicsivel, jelenleg 22 ponttal és egy BL csoportkörrel. Az persze tény, hogy a kicsi fogalmát is többféleképpen lehet értelmezni, hiszen egy bébi elefánt egy ideig elfér anyja gondoskodó hasa alatt, de ha egy egérke találkozik vele, az éppenséggel nem nevezné kicsikémnek. Valami hasonló történt tegnap délután is, a szavakban mindig nagyon lelkes fehérvári alakulat a tervezés szintjén megpróbált belepiszkálni az ünnepi hangulatba, de a kísérlet elég balul sült el. Pedig még sorfalat is álltak a bevonuláskor (nekem elég bizarr és hiteltelen), hátha ezzel szereznek egy kis szimpátiát, hátra a “nemesnek” látszó cselekedet után a bajnokcsapat megkönyörül rajtuk és lehetőségük lesz a pályán is bizonyítani azt, amit a szavak szintjén oly sűrűn emlegetni szoktak. Hát, ez biza nem jött össze. Pedig Rebrov mester meg is kavarta a kezdőt, hiszen a lilák elleni kezdőből csak négyen maradtak. Mielőtt bárki is rosszra gondol, a mester nem a hegycsúcsról nézett le a völgybe, hanem csak gyakorolt egy játékrendszert, amit már alkalmaztunk egy-két BL csoportmeccsen, de az ősszel volt, azóta változások is történtek a hátsó alakzatba, így az újakat is meg kellett nézni, vajon az ebben a rendszerben hogyan állják a “sarat”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések fotelból – Mesterhármas!

Harmadszorra sikerült. Ahogy a nagykönyvben meg van írva: légiesen, könnyedén, stílusosan a derbin, a mesterhármashoz igazodva, három góllal. Most ténylegesen könnyűnek érzem magam. Olyan, mintha a nap sugarain ülnék, mely az Üllői út 129 felett fénylenek és körbeölelik az üres arénát. Legszívesebben leugranék, egyenesen a C4 szektor közepére, ehhez csak be kell hunyni a szemem és már ott is vagyok, körülöttem a barátok ölelkeznek, táncolnak, a hangszórókból süvít a Freedom, majd ahogy a játékosok elébünk érnek, már a Queen legendás rigmusaival ünnepeljük az újabb bajnoki címünket. A harminckettediket! “Mi vagyunk a bajnokok, ez most nem a vesztesek ideje, mert mi állunk a világ tetején” – énekli varázslatos hangján Mercury a győzelem himnuszában. Az ünneplés valódi, a csapat ölelkezik, de a lelátó kong, mi nem lehetünk ott, csak a szívünk ölelése, de most a jelenünk komorsága mellett ez jelenti a boldogságot. 118 év telt el az első bajnoki címünk óta, több mint egy emberöltő, de a Ferencváros örök. Érdekes dolog az emlékezés. Néha csak felütjük a fényképalbumot vagy a lexikont, rábökünk egy képre egy szóra és máris a célhoz érünk. Néha meg addig keresgetünk és kutatunk, míg csak azon kapjuk magunkat, hogy már órák teltek el és hiába akar a jelen visszakényszeríteni a hétköznapok szürkeségéhez, már az elébünk táruló múlt fogságába estünk. Szabadulni meg nem nagyon akarunk, mert amit ott látunk és  amit ott olvasunk az annyira kedves a szívünknek, hogy legszívesebben örökre ott maradnánk. Most mégis csukjuk be az emlékezés nagykönyvét, mert az aranykönyv utolsó bejegyzése így szól: 2020/21, bajnok a Ferencváros! Harminckettedik alkalommal. Történelmünk során másodszor mesterhármassal, benne egy EL és egy BL csoportkörrel. Ez a csúcs, ez több mint aranybetű, egy gyémánt, mely számunkra megelőzi a világ legnagyobb drágakövét, amit Lesotho-ban bányásztak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Halasztás 2.0

Nem erre készültünk. Újfent csalódnunk kellett. Egy hete az arénában már telepítették a tűzijátékot, minden bizonnyal az öltözőben készenlétben álltak a 32-s feliratú pólók. Nem csak a klub, de a szurkolók is készültek. Én is voltam olyan balga, hogy már a Felcsúti meccs előtt “gyártottam” egy ünnepi képet, amit a lefújás után akartam egyből a világ elé tárni a facebook oldalunkon. De elkészült az új, helyesebben a 31-s számot lecserélő bannerünk is és a fotelszurkolós grafikára is rábiggyesztettem a 32-s számot. Hogy jött volna ki, hogy miközben már bajnokok vagyunk, a Fradi labdarúgásának történetét feldolgozó oldalunkon a banner nem hirdeti az újabb diadalt? Kár volt ennyire sietnem. A múltheti hazai iksz után még úgy voltam vele, jó-jó, egy kicsit előre dolgoztam, de a Rebrov-i hagyományokat követte, idén is idegenben leszünk bajnokok. Bele is nyugodtam, hiszen bár jobb lett volna a Szentélyt megtisztelni egy újabb arannyal, de szurkolók nélkül lassan már az is egy üres farkasveremmé válik, melyben csak akkor van élet, ha abban 4-5 farkaskölyök az anyjuk biztonságában készül a nagy betűs életre. Abban is biztos vagyok, ha a lelátó megtelhetett volna, a bajnoki címünk már hetekkel ezelőtt megszületik. Nem engedtük volna ezt a lagymatag, erőtlen és hit nélküli játékot. Az is valószínű, hogy a játékosok sem vállalták volna fel. De most megtehették és meg is tették. A Felcsút ellen még megbocsájtható volt (az sem volt könnyű), de amit tegnap Kisvárdán láttunk, attól már sötétbe borultak a zöld-fehér házak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Elhalasztott ünnep

Nem a legkellemesebb dolog az, amikor nagyon készülsz a születésnapodra, amikor minden vendéged megkapta a meghívót, amikor az üstben már fortyog a halászlé, amikor a hűtőben indulásra készen sorakoznak a pezsgők, és mikor már teríted az asztalt, egyszer csak ránézel a naptárra és rájössz, hogy fölösleges volt minden előkészület, elnézted a dátumot, a szülinapi buli csak a jövő héten aktuális. Egy pillanatra el is bizonytalanodsz, gyors keresés a fiókok mélyében, valahol meg kell lennie a születési anyakönyvi kivonatnak. Mikor szembesülsz a ténnyel, tétován állsz a szoba közepén, fanyar mosoly kíséretében pásztázod végig a megterített asztalt, majd kintről hallod, hogy vadul csahol a kutya, az odakozmált halászlé már úgy lövelli ki az üstből a halászlevet mint a Vezúv 2100 évvel ezelőtt, mely maga alá temette Pompeii-t. Tegnap este olyan szerencsétlenség nem ért minket mint annak idején Nápoly környékét, de az tény, nálunk is meg volt terítve az asztal, a pezsgős üvegek készenlétben álltak a nagy pukkanásra, valószínűleg a tűzszerészek is körbe “aknázták” az arénát és néhány mázsa szerpentin és konfekti arra várt, hogy betöltsék őket az ágyúba. Mert ünnepre készültünk, Kubatov elnök úr is bizakodva lépkedett a zöld gyepen miközben emlékeztetett arra, hogy utoljára 1926-1928 között fordult elő az, hogy a Ferencváros háromszor egymás után bajnoki címet szerezzen. Biztos volt benne, hogy ez a ritka bravúr tegnap este újból megtörténik. Ráadásul Szerhij Rebrov először a Szentélyben ünnepelhette volna a bajnoki címet. Az előző kettőt “idegenben”, 2019-ben a harmadik csillagot a Honvéd elleni vereséggel, majd 2020-ban szintén a Hidegkuti stadionban, szintén a Honvéd ellen, de már győzelemmel. Idén megadatott az, amit minden játékos, edző, szurkoló szeretett volna, hogy a Szentélyben véglegesítsük a bajnoki címünket, mely az egész szezon alatt egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben. Sajnos mi nem lehettünk a lelátón, de olyan “kósza hírek” járták körbe az Üllői út környékét, hogy bizony ott is folynak előkészületek a bajnoki ünneplésre. Utólag abban is biztos vagyok, ha tegnap este megtelhetett volna a lelátó, nem veszett volna “kárba” a behűtött pezsgő és nem kellett volna a közvetkező napokban ideiglenesen leszerelni a fényekkel a csillagokig kilövő 32-s számot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
09.22.20:00 M4 Sport
09.26. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 09.30. 21:00 M4 Sport
10.03. 17:00 m4 Sport
10.16. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 10.19. 16:30 M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ