Yearly Archives: 2009

2003.V.10. MTK Hungária – Ferencváros: 0-0

Vukmir idő előtt mehetett zuhanyozni

Csapatunk roppant értékes pontot szerzett az MTK otthonában és továbbra is öt pont előnnyel vezeti a tabellát a kék-fehérek előtt. Az örökrangadó gólnélküli döntetlennel ért véget, az eredmény azonban a rendkívüli körülmények miatt óriási bravúrnak számít. Tovább olvasom

Muzeális lapszemle: MK Döntő, 2003.V.6. Ferencváros – DVSC 2:1

Nem szeretem 2003 májusát. Sőt, még attól is irtózom, hogy azokról a napokról írjak. Hét éve készülök rá, de még mindig nem készültem fel. Ahogy ismerem magam, nem is fogok soha sem készen állni. Most mégis írnom kell róla, mert a borzalom mellett jó is történt akkor. Május 6.-án megnyertük a magyar kupát. A gond az, hogy a Debrecen ellenében. Tudom, egy győzelem esetén teljesen mindegy, hogy ki ellen nyertünk, főleg egy kupadöntőben, de ahogy meglátom a dátumot és az ellenfelet, már le is blokkoltam. Tovább olvasom

2003.V.3. DVSC – Ferencváros: 1-1

Lipcsei 250. bajnokiját játszotta Debrecenben

A Ferencváros szerencsés körülmények között korán vezetést szerzett, ettől kezdve azonban gyakorlatilag végigvédekezte a mérkőzést. A harcosan játszó hazaiak erejéből viszont csak az egyenlítésre futotta. Tovább olvasom

2003.IV.30. Magyarország – Luxemburg: 5-1

Parádésan sikerült Gera Zoltán visszatérése a válogatottba. Tovább olvasom

2003.IV.29. BKV Előre – Ferencváros: 1-5 (edzőmérkőzés)

Jovic mesterhármast szerzett

Csapatunk szokatlan összeállításban is könnyedén nyert a BKV Előre elleni előkészületi meccsen. Tovább olvasom

2003.IV.26. Ferencváros – Győri ETO: 1-0

Csapatunk nagyon értékes 1-0-s győzelmet aratott a Győr ellen és már 4 pont előnnyel vezet az MTK előtt. A mérkőzés nagy részében mi irányítottunk, a győrieknek a második félidőben voltak felvillanásaik, de a győzelmünk nem forgott komoly veszélyben. Tovább olvasom

2003.IV.23. Ferencváros – Újpest: 2-1

Csapatunk óriási csatában 0-1-ről fordítva nyert 2-1-re az ősi rivális Újpest ellen. Az első félidőben óriási fölényben játszottunk, lefociztuk ellenfelünket a pályáról, gól azonban nem esett. Tovább olvasom

2003.IV.19. Siófok – Ferencváros: 2-1

Csapatunk hihetetlenül balszerencsés körülmények között, két perccel a vége előtt kapott tizenegyesgóllal vesztett 2-1-re a Siófok otthonában. Szarka játékvezető vitatható büntetőt adott a házigazdáknak. Tovább olvasom

2003.IV.16. MK, BKV Előre – Ferencváros: 1-2

Csapatunk nyolc év után ismét bejutott a Magyar Kupa döntőjébe! A mieink a legjobb négy között óriási csatában győzték le 2-1-re a BKV Előrét. Mindkét gólunkat Tököli Attila szerezte. Tovább olvasom

2003.IV.11. Ferencváros – MTK Hungária: 2-1

Csapatunk óriási csatában, 38 percig emberhátrányban játszva győzte le 2-1-re az MTK-t. A találkozó egyik hőse Szűcs Lajos volt, aki nagyon kritikus helyzetben kivédte Illés büntetőjét, ezzel óriási érdeme van a három pont megszerzésében. Tovább olvasom

A rájátszás előtt

Garami: 67 pont kell a bajnoksághoz

A hétvégén megkezdődik a bajnokság rájátszása, csapatunk az élen várja a folytatást.

A mieink az alapszakaszban jól szerepeltek a felsőházba jutott együttesek ellen: a Siófokot és a Győrt „oda-vissza” legyőztük, az MTK és az Újpest ellen egyaránt egy győzelem és egy vereség a mérleg. A Debrecen ellen sajnos csak egy pontot tudtunk szerezni, a Loki ellen egyszer döntetlent értünk el, egyszer pedig kikaptunk.

Az alapszakaszban ezen csapatok ellen az MTK valamelyest jobban szerepelt nálunk, az Újpest és a Debrecen viszont lényegesen kevesebb pontot szerzett eddig a felsőházba jutott csapatok ellen. Tovább olvasom

2003.IV.5. Ferencváros – Videoton: 1-0

Csapatunk nagy csatában, nagyon nehéz időjárási körülmények között 1-0-ra nyert a Videoton ellen és a rájátszás előtt ismét az első helyen áll a tabellán. Tovább olvasom

2003.IV.2. EB selejtező, Magyarország – Svédország: 1-2

Bár a magyar válogatott jól játszott a svédek elleni EB-selejtezőn, Gellei Imre csapatának telt ház előtt nem sikerült pontot szereznie. Henrik Larssonék 1-0-s félidő után 2-1-re bizonyultak jobbnak a mieinknél. Csapatunk gólját az ex-ferencvárosi Lisztes Krisztián szerezte, aki talán a magyar gárda legjobbja volt. A svédeknél pedig Allback volt eredményes, a támadó kétszer is betalált. A kezdőcsapatban ezúttal is három ferencvárosi játékos kapott helyet: Dragóner Attila, Lipcsei Péter és Tököli Attila. Tovább olvasom

2003.III.29. EB selejtező, Lengyelország – Magyarország: 0-0

Továbbra is veretlen az idei EB-selejtező sorozatban a magyar válogatott, nemzeti együttesünk 0-0-s döntetlen ért el Lengyelországban. Tovább olvasom

2003.III.29. Ferencváros – Ferencváros: 2-0 (edzőmérkőzés)

Több szempontból is rendhagyó összecsapást játszott ma csapatunk. Délelőtt a Ferencváros megmérkőzött a Ferencvárossal, három harmadon át. Tovább olvasom

2003.III.26. Ferencváros – REAC: 6-1 (edzőmérkőzés)

Baljak három gólt is szerzett

Csapatunk magabiztosan, 6-1-re nyert a REAC ellen. A próbajátékon szereplő Baljak Srdjan három gólt szerzett. A két együttes nem volt egy súlycsoportban, a mieink az első félidőben negyed óra alatt négy gólt szereztek, ezzel el is döntötték a találkozót. Tovább olvasom

2003.III.22. ZTE – Ferencváros: 1-1

Csapatunk az idei bajnokság legjobb teljesítményét nyújtotta idegenben, mégis be kellett érnie a döntetlennel a bajnoki címvédő Zalaegerszeg otthonában. Csapatunk a 83. percben szerzett vezetést Lipcsei révén, de a hazaiak a 92. percben Gyánó találatával egyenlítettek. Bár ezen a mérkőzésen nem érvénytelenítették egyetlen szabályos gólunkat sem, a játékvezető két jogos tizenegyestől fosztott meg bennünket. Tovább olvasom

2003.III.15. Ferencváros – Győri ETO: 5-2

Csapatunk elsősorban szenzációs második félidei játékának köszönhetően 5-2-es, kiütéses győzelmet aratott a Győr ellen. Tovább olvasom

2003.III.12. DVSC – Ferencváros: 2-0

Csapatunk öt zsinórban megnyert bajnoki mérkőzés után Debrecenben sajnos 2-0-ás vereséget szenvedett a hazaiaktól. A debreceniek góljait Ilie és tizenegyesből Éger szerezték. Tovább olvasom

2003.III.8. Ferencváros – Újpest: 1-0

Csapatunk óriási küzdelemben, Tököli Attila 89. percben szerzett góljával 1-0-ra legyőzte az Újpestet és továbbra is az első helyen áll a bajnokságban. A mieink az első tíz percet leszámítva végig irányították a játékot, ellenfelünk mindössze egyszer lőtt kapura a 90 perc alatt. Tovább olvasom

2003.III.4. MK, Ferencváros – ZTE: 2-0

Csapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében kiegyenlített első félidő után a második játékrészben nyújtott jobb teljesítményének köszönhetően megérdemelten győzte le 2-0-ra a bajnoki címvédő Zalaegerszeget. Tovább olvasom

2003.II.28. Ferencváros – Százhalombatta: 3-2 (edzőmérkőzés)

Csapatunk egygólos, 3-2-es győzelmet aratott a tavaszi szezon előtti utolsó felkészülési mérkőzésén. Ellenfelünk az NB I/B-s, korábban az Újpestet és Siófokot is megverő Százhalombatta volt. Góljainkat Dragóner, Sowunmi és Tököli szerezték. A mieink végig irányították a mérkőzést és megérdemelt győzelmet arattak, az eredmény az ellenfélre nézve hízelgő. Tovább olvasom

2003.II.22. Ferencváros – Kaposvár: 1-3 (edzőmérkőzés)

Csapatunk ma a Népligetben a Kaposvár együttesét fogadta. A mérkőzést a vendégek nyerték meg 3-1-re. Amint az az eredményből is kitűnik, sajnos a mai összecsapáson a helyzetkihasználás nem volt az igazi. Garami József csapatából a hosszú időre kidőlt Gyepes Gábor mellett Gera Zoltán is hiányzott. Tovább olvasom

Részvénytársasággá alakult a Ferencváros

Átalakulással létrejött a Ferencváros labdarúgását működtető részvénytársaság. Az FTC Labdarúgó és Sport Kft. taggyűlése még a 2002-es évben fogalmazta meg azt a szándékát, hogy a Kft.-t, részvénytársasággá kívánja átalakítani. Tovább olvasom

2003.II.17. Ferencváros – LG AnYang FC: 2-1

Győzelemmel búcsúztunk a ciprusi edzőtábortól, csapatunk ma 2-1-re nyert az LG AnYang együttese ellen. Ellenfelünk erejét jelzi, hogy több játékosuk szerepel a dél-koreai felnőtt és a korosztályos válogatottban. Tovább olvasom

Stadion-jövő a múltból 2.

Egy terv, amely megvalósult

Kommentár nélkül tesszük közzé az elmúlt bő tíz év Üllői út 129. sz alatti  stadion építési terveket, esetenként az építés tényének kijelentőmódban történő közlését, annak ütemezési terveit.

2002

Az első “… épít – nem épít…” huzavona

Tovább olvasom

2003.II.15. Ferencváros – Sinnik: 2-1

A szombaton a tervezett két edzőmérkőzés helyett egy találkozót játszottak a mieink, amelyen 2-1 arányban legyőztük az orosz bajnokság 6. helyezettjét, a Sinniket. Emellett jó hír, hogy a mérkőzésen a jelek szerint senki nem sérült meg, bár – amint arról már beszámoltunk – Tököli Attila torokfájás miatt kihagyta az összecsapást. Tovább olvasom

Az oldal támogatói:

OLDALAK

FTC – Siófok

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

Pethő Zoltán adománya

Felújított emlékezés

NB 1945-1958

NB 1958-1974

Albert album 1941-2011

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>

Stadion történet

Tempó Fradi!

ARCHÍVUM

NAPTÁR KERESŐ

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031