Daily Archives: 2012. július 4. szerda

Oldal:1

2012.VII.4. Ferencváros – Veszprém: 1-2 (edzőmérkőzés)

A nyári felkészülés első edzőmérkőzését az NB II-es Veszprém ellen kezdte meg csapatunk. A találkozóra a 3-as edzőpályán került sor, Détári Lajos kihirdette a kezdőcsapatot, amelyben Cukic, Böde és Gyömbér is helyet kapott. A csapatkapitányi karszalagot Otten kapta meg. Tovább olvasom

BL időpontban kezdünk az első három fordulóban

Elkészült az OTP Bank Liga sorsolása

Az MLSZ Elnökségének döntése alapján – a versenysemlegesség, a pártatlanság és a fair-play teljes körű biztosítása érdekében – a 2012-2013-as bajnoki szezon mérkőzéseinek sorsolása egy többlépcsős, összetett folyamat eredményeként, számítógépes módszerrel történt, figyelembe véve a magyar labdarúgás érdekeit, biztosítva a csapatok esélyegyenlőségét. Érdekesség, hogy a szezon DVSC-Győr rangadóval kezdődik, míg az Újpest-Ferencváros fővárosi derbit már a 4. fordulóban megrendezik. Tovább olvasom

1954. július 4.: Egy elvesztett VB-döntő és egy barátságos mérkőzés

Vannak vereségek melyekbe bele lehet törődni és el lehet fogadni azt a tényt, hogy az ellenfél jobb volt, de vannak vereségek melyekbe bele lehet halni. 1954. július 4-én egy ország halt bele egy elvesztett mérkőzésbe. Miközben egy másik csapat éppen Bécsben lépett pályára egy barátságos mérkőzésen. Hogy is van ez? Először nem is akartam hinni a szememnek, amikor megláttam a július 4-i Fradi naptárat, benne egy rövid hírrel, mely arról szól, hogy a Bp. Kinizsi (helyesebben Ferencváros) 2:1-re győzött az FC Wien csapata ellen. Azon a napon amikor Pesten majdnem forradalom tört ki egy elvesztett mérkőzés miatt. Ami nem volt más, mint az 1954-es VB döntője az aranycsapattal. Amelynek elvesztésében egy ország halt bele… és nem csak képletesen szólva. Tovább olvasom

Sternberg László

Sternberg II (Sátori) László (1905. május 28. – 1982. július 4.), az Újpest FC hátvédje, 1928 és 1936 között 19 esetben lépett pályára címeres mezben. 1934-ben tagja volt az angolok ellen először győztes (2:1) és a világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 4.

gomb_naptar

Évfordulók:

29 éve hunyt el Budai László
44 éve született Radosavljevic, Zoran
64 éve hunyt el Sándor József Tovább olvasom

Oldal:1

A velünk élő történelem

OLDALAK

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

NB 1945-1958

NB 1958-1974

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">További címkék</label>

HOZZÁSZÓLÁSOK

Stadion történet