A KK története – 1931: Osztrák házidöntő

A Közép-európai Kupa első fordulójának sorsolását már áprilisban megtartották. A páro­sítás sokak elégedetlenségét váltotta ki, hiszen az induló két magyar együt­tes két osztrák, míg a két csehszlovák klub két olasz ellenféllel került szembe. Felvetődött a sorsolás megváltoztatása is, ugyanis a májusi berlini FIFA kongresszuson ott volt minden érdekelt nemzet képviselője.

A FIFA berlini ülésére összejött delegátusok meg is tartották külön KK értekezletüket. Miután a bizottság már korábban kimondta és szabály­ba foglalta, hogy a sorsolásban változtatás csak egyhangú döntéssel lehetsé­ges, először is ezt a kérdést kellett tisztázni. Csehszlovákia bejelentett vétója alapján így minden további vita tárgytalanná vált, azaz maradt az eredeti sor­solás.

A KK ezévi rajtjánál a Nemzeti Sportban nem nagy derűlátással taglalták a magyar esélyeket:

A magyar futballt ebben az évben a bajnokság második és negyedik helyezettje, a Hungária és a Bocskai képviseli ebben a nehéz küzdelemben, miután a bajnok Újpest és a harmadik Ferencváros a dél-amerikai túrát előnyösebbnek tartotta a KK küzdelmében való részvételnél. Így a mi két legjobb csapatunk idegen országok útjait rója. Egy bizonyos, nagyon áldanunk kell majd a sorsot, ha egy magyar csapat bekerül az idei KK döntőjébe. A Bocskai már szombaton belevágja fejszéjét a nagy fába, Bécsben száll szembe a bajnok Viennával.

I. FORDULÓ

Teleki Pál

1931. június 27. Bécs, 8.000 néző. Jv: Christ (csehszlovák)
VIENNA – BOCSKAI 3-0 (2-0)
Góllövők: Gschweidl, Hoffmarni
Vienna: Horesofsky-Rainer, Blum-Kaller, Hoffmann, Machu-Marat, Adelbrecht, Gschweidl, Tögel, Ertl
Bocskai: Budai-Molnár, Moharos-Villányi, Móré, Keviczky-Markos, Gyurcsó, Teleki, Mátéffy, Ormos

A magyar csapatok közül a Bocskai volt az első vidéki gárda, amely a KK-ért játszott. Rajtjuk gyengén sikerült. Már a kezdés előtt, a bemelegítés alatt balszerencsések voltak. Vincze a bemelegítés alatt megsérült, így az utolsó pillanatban változtatni kellett a debrecenieknek. Aztán 1:0-ás osztrák vezetésnél nagy egyenlítési lehetőséget szalasztott el Teleki: átjátszotta a védőket, elfektette a kapust, majd 5 lépésről az üres kapu mellé helyezte a labdát! Szünetben a vendéglátás alapvető követelményeit sem nyújtó házigazdák okoztak bosszúságot: a debreceniek hat percig nem tudtak a zárt öltözőjükbe bejutni, majd hiába kerestek ivóvizet és citromot. A II. félidőben, egy kihagyott Bocskai helyzet után a bécsiek megszerezték harmadik góljukat is.

Hugo Meisl: – Nem láttunk nagy játékot egyik féltől sem. Észre lehetett venni, hogy a Bocskai tartalékos. Nem volt a játékban semmi nagyvonalúság. A Bocskaiból mindkét bekk tetszett. A csatársorban Teleki technikája tűnt ki, de lőni egyik csatár sem tud az öt közül.

* * *

1931. július 5. Debrecen, 5.000 néző. Jv: Christ (csehszlovák)
VIENNA – BOCSKAI 4-0 (1-0)
Góllövők: Tögel, Adelbrecht, Ertl, Ertl
Vienna: Horesofsky-Rainer, Blum-Kaller, Hoffmann, Machu-Marat, Adelbrecht, Gschweidl, Tögel, Ertl
Bocskai: Budai-Moharos, Molnár-Villányi, Móré, Keviczky-Markos, Vincze, Teleki, Mátéffy, Ormos

Mivel mindkét csapat meze kék-sárga volt kis vita támadt a mérkőzés előtti órákban. A problémát végül úgy oldották meg, hogy a Debreceni Vasutasok zöld-fehér mezét vették fel a hazaiak. Nagy hangzavarban kezdődött Magyarország első vidéken rendezett KK mérkőzése.

Az első pillanatban hatalmas Huj-huj hajrá! rezegteti meg a levegőt, a drukkerek tölcsérből kiabálnak s olyan nagy a hangzavar, hogy a bíró lefújja a játékot, s nem jut szóhoz a bámulattól: csak áll és néz — a hangos publikum láttán. Néhány perc múlva elered az eső, villámlik, dörög az ég.
A 39. perc eseményei: Teleki jó labdát kap Mátéffytól, átjátssza magát a védelmen, a kornervonal közeléből lő, s a labda már félig a hálóban van, amikor Blum gyorsan visszarúgja. A megmentett labda Ormos elé kerül, aki nyugodtan berúghatná a hálóba, de miután azt hiszi, hogy már előbb gól volt, nem is ér a labdához. Mindez már 1-0-ás Vienna vezetésnél történt — és a későbbiekben is a vendégek irányították a játékot, lőtték a gólokat.

TOVÁBBJUTOTT: A VIENNA (7-0)

* * *

 

1931. augusztus 13. Hungária út, 10.000 néző. Jv: Christ (csehszlovák)
WAC – HUNGÁRIA 5-1 (0-0)
Góllövők: Hiltl, Hanke, Huber, Hanke, Hiltl, Barátky
WAC: Hiden—Becher, Sesta—Braun, Boreczky, Jany—Cisar, Müller, Hiltl, Hanke, Huber
Hungária: Újvári—Nagy, Mándi—Kléber, Kalmár, Sebes—Titkos, Cseh II., Héjas, Barátky, Hirzer

Keserű csalódással és nagy kiábrándulással hagyta el a hatalmas közönség a Hungária utat és szomorú megcsalatással nézett a vereséget szenvedett Hungáriára. Nem talált ebben a csapatban egyetlen játékost, akit tapssal jutalmazott volna, nem talált vigaszt a fájó vereségre, egyik magyar játékos művészetében sem, hanem vállra kapta Hident, az osztrák kapust és őt ünnepelte.

A mérkőzés eredménye érdekesen alakult: egy órai játék után még csak 0-1 volt az állás, aztán 8 perc alatt három gólt kaptak a kék-fehérek! Fodor dr. a nagy gólarányú vereséghez képest szokatlan nyilatkozatot adott:

— Nem érdemelte meg a csapat ezt a vereséget és egyáltalán nem igazságos az eredmény. Ha visszagondolok az első félidő szép játékára, állíthatom, hogy fordítva is történhetett volna. Egyetlen negyedóra katasztrófája szülte a súlyos vereséget.

* * *

1931. augusztus 19. Bécs, 14.000 néző. Jv: Christ (Csehszlovákia)
HUNGÁRIA-WAC 3-1 (2-0)
Góllövők: Cseh II, Kalmár, Titkos, Hanke
Hungária: Újvári—Mándi, Kocsis-Wéber, Kléber, Sebes-Titkos, Cseh II., Kalmár, Barátky, Hirzer
WAC: Hiden— Becher, Sesta-Jany, Boreczky, Braun-Cisar, Müller, Hiltl, Hanke, Huber

A kék-fehérek szenzációsan kezdtek: a 3. percben már 2-0-ra vezettek! A második félidő legelején már három góllal vezetett a Hungária és utána is fölényben volt. Ez volt az a pillanat, amikor a magyar csapat még egyre elkeseredett rohamokra hajszolta magát, gólhelyzetet teremtett, kapufát lőtt és csak még egy utolsó erőfeszítés kellett volna, amikor hirtelen átfordult a sors, munkába lépett a bíró, felvonult az erejét összeszedő WAC és ugyanakkor a Hungária mellől csalfa módon elpárolgott a szerencse. A bravúr így elmaradt… (Sporthírlap)

Fodor Henrik dr.: – Megvagyok elégedve a csapattal. Az eredménnyel már kevésbé. A bíró három égbekiáltó dolgot követett el ellenünk. Elnézte Barátky arculcsapását, hamis 11-est diktált ellenünk és ránk erőszakolt egy offszájd gólt. Hirzer és Kalmár elemükben voltak, Cseh II. csak percekre tűnt fel. Barátky índiszponált volt. A többi? Nagyszerűen dolgozott.

Hugo Meisl: – A Hungária rehabilitálta magát. A WAC gólja offszájd volt.

Az ezévi kiírásban  a Hungáriának és a Bocskainak is ugyanaz a bíró vezette valamennyi KK meccsét! A csehszlovák Christ 360 percen át fújta a sípot.

TOVÁBBJUTOTT: A WIENER AC (6-4)

Az első forduló többi eredményei:

július 7. Prága: Roma – Slavia 1-1
július 12. Róma: Roma – Slavia 2-1
július 12. Torino: Juventus – Sparta 2-1
július 22. Prága: Sparta – Juventus 1-0
szeptember 2. Bécs: Sparta – Juventus 3-2

TOVÁBBJUTOTT: a ROMA (3-2) és a SPARTA (5-4)

ELŐDÖNTŐK:

szeptember 20. Róma: Vienna – Roma 3-2
szeptember 24. Bécs: Vienna – Roma 3-1
szeptember 10. Bécs: Sparta – WAC 3-2
szeptember 17. Prága: WAC – Sparta 4-3
október 7. Prága: WAC – Sparta 2-0

TOVÁBBJUTOTT: a VIENNA (6-3) és a WAC (8-6)

DÖNTŐK:

Két osztrák csapat jutott a kupadöntőbe. A legnagyobb kérdés az volt, hogy hol rendezzék a döntő mérkőzéseit.

Két osztrák csapat maradt állva a Közép-európai Kupa 1931-es döntőjében. Amilyen kétségtelenül nagy sportbéli sikert jelent ez a tény, annyira elszomorodott szívvel vették ezt tudomásul a bécsi futballsport fináncpolitikusai, akik azonnal megérezték, hogy a közönség szélesebb köreinek érdeklődésében milyen mérsékelt érdeklődést jelentene a Vienna—WAC küzdelem megújrázása. Hiszen a bécsi publikum a múlt bajnoki év alatt éppen négyszer látta már ezt a küzdelmet: két bajnoki és két Téli Kupa mérkőzésen, amely utóbbiakat szintén a késő tavasszal bonyolítottak le.
Azonnal híre kelt tehát, hogy a KK idei döntőmérkőzései közül az érdekelt két bécsi egyesület csak az első mérkőzést fogja lejátszani, a másodikat pedig a vesztes lemondottnak tekinti. Most kapjuk aztán a hírt, hogy mégis a sportszerűség győzött és a döntő küzdelmet mégis két mérkőzésben fogják lebonyolítani. Az egyik a Práter pályán, a másik a Hohe Warte-n kerül megrendezésre. Időközben felmerült még egy harmadik lehetőség is. Az érdekeltek tapogatózni kezdtek és máris előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az irányban, hogy az első mérkőzést Genfben játsszák le.

A döntő első mérkőzését végül nem Genfben, hanem Zürichben, a Grasshoppers pályán játszották le.

 

1931. november 8. Zürich, 16.000 néző. Jv: Mattea (Olaszország)
VIENNA — WAC 3-2 (1-2)
Góllövők: Hanke, Müller, Tögel, Adelbrecht, Gschweidl
Vienna: Horesofsky-Rainer, Blum-Machu, Hoffmann, Schmaus-Brosen- bauer, Adelbrecht, Gschweidl, Tögel, Ertl
WAC: Hiden-Becker, Sesta-Braun, Lőwinger, Kubesch-Cisar, Müller, Hiltl, Hanke, Huber

A WAC már 2-0-ra vezetett, amikor a Vienna került nyomasztó fölénybe. Három gólt is szereztek a mérkőzés ezen periódusában. A mérkőzésnek 45.000 svájci frank volt a bevétele, ebből a Grasshoppers 20.000 frank részesedést kapott, a két osztrák csapat pedig fele-fele arányban osztozott a jó üzletet hozó kupadöntő bevételén.

1931. november 12. Bécs, 25.000 néző. Jv: Barlassina (Olaszország)
VIENNA-WAC 2-1 (2-0)
Góllövők: Ertl, Ertl, Hanke
Vienna: Horesofsky-Rainer, Blum-Machu, Hoffmann, Schmaus—Brosen- Bauer, Adelbrecht, Gschweidl, Tögel, Ertl
WAC: Hiden-Becker, Sesta-Braun, Lőwinger, Kubesch—Cutti, Müller, Hiltl, Hanke, Huber

A játék nívója nem mozgott a vándordíj előkelő rangjának magaslatán. Az I. félidőben még látni lehetett a tetszetős akciókat, a II. félidőben azonban tartalom nélküli játék folyt. Az érdektelen játékban időnként az hozott humort, hogy Barlassina bíró valahányszor figyelmeztetett egy játékost, egy kis könyvecskébe felírta a nevét.

A magyar KK küldöttek már nem láthatták, amint Mauro a győztes csapat tagjainak átadta a KK-t (Gschweidl, a Vienna kapitánya vette át) és az érmeket. A mi delegátusaink ugyanis csak az első félidőt nézték meg, azután taxiba ültek és siettek a pályaudvarra, hogy elérjék a pesti gyorsot.

A Vienna 1931. évi csapata

* * *

Heinrich Hiltl

A KK 1931. évi gólkirálya: Heinrich Hiltl (WAC) 7 gól. 6 gólos: Hanke (WAC).

A bécsi KK konferencián elhatározták, hogy a kupagyőzteseket maradandó emlékkel is jutalmazzák. Úgy döntöttek, hogy a győzteseknek ezentúl fekete márványtáblát adnak, amelyen ezüst koszorútól körítve a kupa domborműve van. A koszorút a négy résztvevő nemzet színei díszítik. Ezt a plakettet visszamenőleg is adták, így a Fradi 1928-as kupasikerének emlékére szintén megkapta.

(Nagy Béla írásainak és az IFFHS információinak felhasználásával)

2 hozzászólás a(z) A KK története – 1931: Osztrák házidöntő bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák