A KK története – 1935: A Sparta másodszor

Ebben az évben ismét 16-os mezőny rajtolt a kupáért, országonként 4—4 csapat. Magyar részről a „három nagy” mellett a bajnokságban negyedik helyen végző Szeged FC vívta ki az indulási jogot.

A KK átigazolási szabályairól Fodor Henrik dr., a kupabizottság tagja többek között így nyilatkozott:

— Semmi akadálya sincs annak, hogy a Közép-európai Kupába bejutott csapatok a szabályok adta rendes módon új játékosokat szerződtessenek. A KK szabályai csak annyit mondanak ki, hogy a mérkőzéseken az illető találkozó előtt 24 órával szerződtetett és bejelentett játékosok szerepelhetnek. Ezért tehát az első mérkőzést megelőzően minden klub bejelenti a teljes játékoslistáját, és ha ebben később változás állna be, akkor erről je­lentést tesz a kupabizottságnak, legkésőbb 24 órával a következő mérkő­zés előtt. (Korábban ennél jóval szigorúbb szabályok voltak.)

A KK ezévi bevételei több klubnak igen szép hasznot hoztak: Austria (140.000 pengő), Sparta-Slavia (70-80.000 pengő). Ezután a Ferencváros következett mintegy 40.000 pengővel.

A Ferencváros életében talán leg­nagyobb jelentőségű a kis tartalékvagyon szerzése, mint más bel vagy kül­földi egyesületnél, hiszen a Ferencváros igazán és kizárólag közönségének fillérjeiből tartja fenn magát. Most a 40 ezer pengővel a takarékban nyugodt szívvel tekint az őszi szezon elé.

(A KK-t többek között ezért is alapították …)

A jó üzlet ellenére volt egy csapat, amely húzódozott a KK-ban való indulástól. A Juventus vezetői kérték a szövetséget, hogy ne kelljen a KK-ban indulniuk. Nincs elég emberük, fáradtak a bajnokság megnyerésétől, stb. Az olasz szövetség azonban kimondta, hogy a mindenkori bajnokcsapatnak kötelessége a KK-ban elindulni!

I. FORDULÓ

1935. június 16. Róma, 14.000 néző. Jv: Frankenstein (Ausztria)
AS ROMA – FERENCVÁROS 3-1 (2-1)
Góllövők: Scopelli, Cattaneo, Móré, Scopelli
Roma: Mazetti—Monzeglio, Gadaldi—Frizoni, Bernardini, Fusco—Cattaneo, Scopelli, Guaita, Scaramelli, Tomassi
Ferencváros: Háda-Polgár, Korányi-Lyka, Sárosi, Lázár-Táncos, Kiss, Toldi, Móré, Kemény. Edző: Blum Zoltán

Újra a régi betegséget észleltük. Mi játszottunk szépen, mi támadtunk, az ellenfél védekezett, néha lefutott és gólokat rúgott. Melyik a szebb? Tessék választani! Itt Rómában az tetszett, amelyik kevesebb támadással, de több góllal járt.

A Nemzeti Sport megállapításai után idézzünk egy olasz lapot:

A kétgó­los különbség Budapesten sok is lehet, meg kevés is. A római védelemtől függ a dolog, de a Ferencváros nem tud úgy győzni, hogy behozza a két­gólos különbséget. A Ferencváros ugyanis nemzetközi kvalitású csapat, csak teljesen gólképtelen …

Klement Sándor azonban bízott a fiúkban és a vereség után is ezt mond­ta: — Budapesten majd visszaadjuk …

Bővebben …

* * *

Sárosi György

1935. június 22. Üllői út, 12.000 néző. Jv: Pfützner (Csehszlovákia)
FERENCVÁROS – AS ROMA 8-0 (3-0)
Góllövők: Sárosi, Sárosi, Sárosi, Toldi, Sárosi, Kemény, Kemény, Kiss
Ferencváros: Háda-Polgár, Korányi—Lyka, Móré, Lázár-Táncos, Kiss, Sárosi, Toldi, Kemény. Edző: Blum Zoltán
Roma: Mazetti—Monzeglio, Gadaldi—Frizoni, Bernardini, Fusco—Cattaneo, Scopelli, Guaita, Scaramelli, Tomassi

 

A ferencvárosi fiúk „a gólképtelen” jelzőre alaposan rácáfoltak!

A Fe­rencváros előre bejelentette, hogy ezen a mérkőzésen már céltudatosan meg­erősíti védelmét azzal, hogy Lykát mintegy harmadik hátvédként fogja az egész mérkőzés alatt hátultartani, hogy ne maradjon fedezetlenül egyik sem a három előretolt olasz csatár közül. Elől pedig semmi állítgatás, tolo­gatás. A labda gyorsan vándorolt lábról-lábra s a kapu előtt is sokkal hatá­rozottabb volt, sokkal többet lőtt kapásból ez a csatársor, mint az utolsó év akármelyik meccsén. Aztán hullottak is a gólok — igaz, hogy három „csak” tizenegyesből. . . Leírhatatlan volt az öröm a mérkőzés végén.

 

– Gyurikám – ölelgeti valaki Sárosit boldogan —, tudjátok, milyen régen várt a magyar futball erre a nyolc gólra?!

 

A higgadt Blum Zoltán edző megragadja önmagát és minden bevonuló játékosát sorra öleli, csókolja …

Érthető volt ez a nagy öröm, hiszen az olaszok mind válogatott, mind klubszinten ekkor már egy évtizede nagyon sok keserűséget okoztak. A Fe­rencváros volt az első magyar gárda, amely a KK-ban olasz csapatot kivert a kupából!

TOVÁBBJUTOTT: A FERENCVÁROS (9-3)

* * *

Cseh II. László

1935. június 15. Bécs, 10.000 néző. Jv: Caironi (Olaszország)
ADMIRA – HUNGÁRIA 3-2 (2-0)
Góllövők: Durspekt, Hahnemann, Müller, Müller, Vogel II
Admira: Platzer—Pavlicsek, Janda—Urbanek, Hummenberger, Mirschitzka -Vogel II, Hahnemann, Stoiber, Durspekt, Vogel I
Hungária: Ujvári-Mándi, Kis-Egri, Sebes, Dudás-Sas, Müller, Hadrévi, Cseh, Titkos. Edző: Senkey Imre

Az Admira már félidőben 2—0-ra vezetett, de a 61. percben már 2—2 volt az eredmény! Ezután a Hungária bár mezőnyfölénybe került, a bécsi­ek rúgtak egy kapufát és egy – gólt. Nem lehetett szép mérkőzés, mert a hazai közönség kifütyülte a győztes Admirát!

Hugo Meisl: — Az Admira mérsékelt formát árult el. De azért a Hungária sem imponált. Taktikája sem ideális, lövőképessége gyenge. Csak a magyar csapat önfeláldozása volt mintaszerű. Sebes, Dudás, Titkos volt a legjobb a Hungáriában, míg Platzer és Vogel I árult el csupán KK formát az Admirában.

* * *

Titkos Pál

1935. június 23. Hungária út, 6.000 néző. Jv: Csejnár (Csehszlovákia)
HUNGÁRIA – ADMIRA 7-1 (1-0)
Góllövők: Titkos, Cseh, Cseh, Hummenberger, Cseh, Titkos, Titkos, Müller.
Hungária: Ujvári-Mándi, Kis-Egri, Sebes, Dudás-Sas, Müller, Cseh, Turay, Titkos. Edző: Senkey Imre
Admira: Platzer-Pavlicsek, Janda-Hummenberger, Urbanek, Mirschitzka —Vogel II, Hahnemann, Stoiber, Durspekt, Vogel I

Nem úgy indult a mérkőzés, hogy gólzáporos kék-fehér győzelmet ígért volna. Az első negyedóra után a tribünön szerte hallani lehetett a véleményt:

— Ezt az Admirát nem lehet megverni.

És a Hungária ezt az Admirát meg­verte! Megverte, méghozzá olyan gólaránnyal, amilyenre csak ritkán találunk példát a nemzetközi futball nagy eredménykönyvében. Sokáig hullámzott a küzdelem, amíg a KK múlt évi finalistáját megadásra tudta kényszeríteni a Hungária.

Az örömmámorban úszó közönség a mérkőzés végén betódult a pályára és úgy ünnepelte dicső harcosait. Turayt, Titkost és Cseht vállukra emelik …

Kisfalvi dr: — Klasszis magasságokat ért el a Hungária játéka. Szívvel és lélekkel játszottak, ezzel érték el ezt a világraszóló eredményt.

Senkey: — Boldog vagyok, mert kiváló játékkal értük el ezt a megsemmi­sítő győzelmet.

Preisszmann, a Hungária alelnöke: — Szerfelett örülök a győzelemnek, annál is inkább, mert a huszonnegyedik órában jött. Már-már kezdett elho­mályosodni az a nagy respektus, amelyet a régi MTK és a Hungária szerzett a kék-fehér színeknek. Végre egy igazi nagy győzelem, amelynek nagy vissz­hangja lesz! De azért egy kicsit szomorú vagyok mégis. Kicsi volt a nézőszám ezen a pazar meccsünkön. Alig ötezer fizető néző volt kíváncsi ránk. Kép­zeljék uraim, nem több, mint ezer pengőt hozott nekünk ez a KK meccs. Nem is olyan nagyon régen, Bivalytasnádra nem mentünk el ennyi tiszta keresetért …

Eredetileg úgy tervezték, hogy egy pályán kerül megrendezésre a Hungária-Admira és a Ferencváros—Roma KK mérkőzés. A bomba program elmaradt, mert mindkét magyar csapat továbbjutási eséllyel küzdhetett — így egyik sem akart semmilyen hátrányt (nagy melegben előmeccs, stb). A két klub vezetői megegyeztek abban, hogy az egyik találkozót szombaton, a másikat vasárnap rendezik — mindenki a saját pályáján. A döntést a sorsra bízták. A sorsolást a Hungária „nyerte”, így ők játszhattak vasárnap, míg a Fradi szombaton. Ami azonban a lényeg volt: mindkét magyar csapat — gólzápo­ros — győzelmet aratva továbbjutott!

A mérkőzés szünetében Brüll elnök kíséretében Mailinger Béla, a Ferencváros elnöke is belátogatott a kék-fehérek öltözőjébe és így buzdított: – Nagyszerűen játszotok fiúk, csak így tovább! Nem csüg­gedni!

Brüll Alfréd meghatódva jegyezte meg: — Hát fiúk, a Fradi elnökének ezt a kedvességet honorálni kell!

Mindez 1—0-nál történt. A meccset a Hungária 7—1-re nyerte!

A Hungária szurkolók küldöttsége a meccs végén felkereste a Nemzeti Sport páholyát és az újság útján nyilvánosan köszönték meg a Ferencváros szurkolótáborának, hogy olyan szépen résztvettek a kék-fehérek buzdítá­sában.

TOVÁBBJUTOTT: A HUNGÁRIA (9-4)

* * *

1935. június 16. Üllői út, 10.000 néző. Jv: Christ (Csehszlovákia)
FIORENTINA – ÚJPEST 2-0 (2-0)
Góllövők: Comini, Gringa
Fiorentina: Amoretti—Gazzari, Magli—Pizziolo, Bigogno, Neri— Comini, Fazonelli, Viani, Petrazollo, Gringa
Újpest: Hóri-Futó, Sternberg-Seres, Szűcs, Borsányi-Pusztai, Vincze, Avar, Jávor, Balogh. Edző: Jánossy Béla

Nincsenek nagy igényeink a kupameccsekkel szemben, már ami a játék szépségét illeti. De ilyen gyatra futballra nem voltunk elkészülve. A szép játékkal leginkább az újpesti csatársor maradt adós, amelynek elsősorban szárad lelkén ez a gyenge eredmény.

Ridolfi, a Fiorentina elnöke: — Szép, lovagias küzdelem. Mi csak szeren­csénkkel jutottunk a két gólhoz. Újpest idegessége miatt nem tudott gólt lőni.

Jánossy Béla, edző: – Csatársorunk végtelen lassúsága a vereség oka. Be lehet hozni Firenzében, de akkor sokkal nagyobb lelkesedéssel kell ját­szani.

* * *

Avar István

1935. június 23. Firenze, 15.000 néző. Jv: Rosenberger (Ausztria)
FIORENTINA – ÚJPEST 4-3 (2-1)
Góllövők: Fazonelli, Avar, Fazonelli, Comini, Avar, Seres, Fazonelli
Fiorentina: Amoretti-Gazzari, Magli—Pizziolo, Bigogno, Neri-Comini, Petrazzolo, Fazionelli, Scagliotti, Gringa
Újpest: Sziklai—Futó, Sternberg—Seres, Szűcs, Borsányi—Tamássy, Vincze, Avar, Jávor, Kállai. Edző: Jánossy Béla

A Fiorentina a II. félidőben már két góllal vezetett, de az újpestiek ki­egyenlítettek! Aztán a befejezés előtt 6 perccel elveszett minden: a meccs is, a továbbjutás is.

Avar: — Ha a II. félidőben sikerül az a lövésem, akkor miénk a győzelem.

Tamássy: — Szerencsés órában születtek ezek az olaszok …

Rosenberger bíró: — Újpest balszerencsével játszott.

A legnagyobb “pech” az volt, hogy a bíró két lesgólt megadott az olaszok javára …

TOVÁBBJUTOTT: A FIORENTINA (6-3)

* * *

1935. június 16. Szeged, 5.000 néző. Jv: Mies (Ausztria)
SLAVIA – SZEGED FC 4-1 (2-1)
Góllövők: Kopecky, Kopecky, Bognár, Kopecky, Bradács
Slavia: Vojta-Klus, Daucsik-Vodicska, Csambal, Krcsil-Hermanek, Ko­pecky, Bradács, Puc, Vytlacyl
Szeged: Pálinkás-Miklósi, Raffai-Gyurcsó, Somogyi, Bertók-Korányi II, Bognár, Vastag, Mester, Berecz

Szeged nagy ambícióval készült erre a mérkőzésre, ám megártott neki, hogy nagyon respektálta nagynevű ellenfelét és emiatt elidegeskedte a mérkőzést. Az elején az ismeretlen környezetbe került Slaviát könnyen meglep­hette volna, de a két vezető Slavia gól után már nem sok reménye lehetett a győzelemre.

Fischer dr., a KK ellenőr: — A szegediek idegesen játszottak. Különösebb jelenteni valóm a kupabizottság előtt nem lesz. A reális eredmény szerintem 3-1 lehetett volna.

A szegediek első KK gólja egyébként fejesből született: a 30. percben Bognár közelről, védhetetlenül talált a kapuba.

* * *

135. június 23. Prága, 10.000 néző. Jv: Pozzoni (Olaszország)
SZEGED FC – SLAVIA 1-0 (0-0)
Góllövők: Mester
Szeged: Pálinkás-Miklósi, Raffai-Gyurcsó, Somogyi, Bertók-Korányi II, Bognár, Vastag, Mester, Berecz
Slavia: Vojta—Klus, Daucsik—Vodicska, Csambal, Krcsil—Hermanek, Ko- pecky, Sobotka, Puc, Vytlacyl

Prágában is fellobbant a magyar virtus! A Szeged reménytelenül ment a küzdelembe, mindenki elparentálta. Az volt az általános vélemény, hogy könnyű zsákmánya lesz a Slaviának és — otthonában megverte a csehszlovák bajnokot! Sokszor nem látszott utópiának, hogy a továbbjutást is kiharcol­ják! Ez annál könnyebben sikerülhetett volna, mert a Slavia észrevehetőleg lebecsülte ellenfelét.

Loss, a Slavia főtitkára: — Szeged harcos csapat, de játszani is tud. A győ­zelmet megérdemelte.

Villányi Armand, a Szeged FC ügyvezető elnöke: – A II. félidő egy részé­ben olyan fölényben voltunk, hogy a Slavia egészen megzavarodott. De nem volt szerencsénk. Bognár holtbiztos helyzetben hibázott, Vastag pedig szin­tén holtbiztos helyzetben — a bíró szerint — lesre futott. Ha ez a két gól bent van, akkor talán még a továbbjutást is kiharcoltuk volna Prágában. . .

TOVÁBBJUTOTT: A SLAVIA (4-2)

Az első forduló többi eredménye:

június 18. Bécs: Sparta – Vienna 1-1
június 22. Prága: Sparta – Vienna 5-3

június 16. Pilsen: Juventus — Viktória Pilsen 3—3
június 23. Torino: Juventus — Viktória Pilsen 5—1

június 16. Brünn: Zsidenice — Rapid 3—2
június 23. Bécs: Zsidenice – Rapid 2-2

június 16. Milano: Austria — Ambrosiana 5—2
június 23. Bécs: Austria — Ambrosiana 3—1

TOVÁBBJUTÓ: a SPARTA (6-4), a JUVENTUS (8-4), a ZSIDENICE (5-4), és az AUSTRIA (8-3)

II. FORDULÓ

1935. június 30. Brünn, 17.000 néző. Jv: Scorsoni (Olaszország)
ZSIDENICE – FERENCVÁROS 4-2 (2-0)
Góllövők: Rulc, Nyvlt, Kiss, Sárosi, Sterc, Prusa
Zsidenice: Burkert-Neder, Cserny-Smolka, Pospihal, Raffinszky-Sterc, Nyvlt, Prusa, Motak, Rulc
Ferencváros: Háda—Polgár, Korányi-Lyka, Móré, Lázár-Táncos, Kiss, Sárosi, Toldi, Kemény. Edző: Blum Zoltán

Háda József

Teljesen egyforma képességeket vonultatott fel a két csapat és a Ferenc­város csak a szerencsétlen körülmények összetalálkozása folytán hagyta mind­két pontot a morva fővárosban. 3—3 lett volna a reális eredmény — írták a Sporthírlapban.

 

Háda: — A Zsidenice győzelmét nem tartom reálisnak. Balszerencsénk is volt, na meg a pálya talaja. . . A labda pattanását nem lehetett kiszámítani. Idehaza feltétlenül győznünk kell. Meg is indoklom, hogy miért: a Zsidenice védelme nagyon gyenge lábon áll. Igaz, viszont, hogy a csatársora veszé­lyes. Ha fiúknak csak 70 százalékkal több szerencséjük lesz, mint Brünnben, akkor biztos a továbbjutás.

* * *

1935. július 6. Üllői út, 20.000 néző. Jv: Mies (Ausztria)
FERENCVÁROS – ZSIDENICE 6-1 (2-1)
Góllövők: Sárosi, Sterc, Kiss, Sárosi, Toldi, Táncos, Toldi
Ferencváros: Háda—Polgár, Korányi—Lyka, Móré, Lázár—Táncos, Kiss, Sárosi, Toldi, Kemény. Edző: Blum Zoltán
Zsidenice: Burkert-Neder, Cserny-Smolka, Pospihal, Raffinszky-Sterc, Nyvlt, Tichy, Motak, Rulc

A Ferencváros többet lőtt kapura ezen a meccsen, mint máskor három mérkőzésen. Ennek arányában több gólt is rúgott. Ez az eredmény értéke­sebb a Róma elleni eredménynél, mert nehezebben született meg.

Pataki Mihály: — A szívnek, a nagy akarásnak, a sportszerű felkészülésnek az eredménye ez a győzelem. Minden játékos igyekezett betartani a kapott utasításokat. Különösen nagy megelégedéssel töltött el, hogy az egész csa­pat mozgott, hogy a nagy lelkesedés egyik játékosról szinte átragadt a má­sikra.

A Fradi eddigi két KK szereplése nemcsak, hogy visszahódította a Fradi számára a publikumát, de szinte lázba hozta az egész magyar futballvilágot.

A Fradit most Fortuna is kegyeibe fogadta. De az istenasszony szekere bizonytalan: régi igazság, hogy okosan kell ülni rajta. Nem elég tudomá­sul venni a szerencsés körülményeket: ki is kell tudni használni azokat!

TOVÁBBJUTOTT: A FERENCVÁROS (8-5)

* * *

1935. június 30. Hungária út, 12.000 néző. Jv: Beranek (Ausztria)
JUVENTUS – HUNGÁRIA 3-1 (0-0)
Góllövők: Ferrari, Gabetto, Diena, Müller
Juventus: Valinasso—Rosetta, Foni—Varglien I, Monti, Bertolini Diena, Borel, Gabetto, Ferrari, Cesarini
Hungária: Ujvári-Mándi, Kis-Egri, Sebes, Dudás-Sas, Müller, Cseh, Turay, Titkos. Edző: Senkey Imre

A magyaroknak már nagy volt a mellénye a Ferencváros és a Hungária múltheti nagy győzelmei nyomán, de a Juventus biztos és nagyszerű győzelmével meggyőzte őket arról, hogy az olasz futball hanyatlásáról szó sincs, sőt mindig tud újabb és újabb erőtartalékokat harcba dobni. A hidegvér győ­zött. A Juventus, mint mindig, most is tömör egység volt. Egyetlen vonalá­ban sem ingadozott, méltó volt az olasz bajnok büszke címéhez. – írta a Gazetta dello Sport

Tény — és ezt a magyar újságok is megállapították —, hogy az olasz baj­nokcsapat megérdemelten győzött a sokat tologató, helyzeteit kihagyó Hungária ellen.

* * *

1935. július 6. Torino, 20.000 néző. Jv: Bizik (Csehszlovákia)
JUVENTUS – HUNGÁRIA 1-1 (1-0)
Góllövők: Ferrari, Titkos
Juventus: Valinasso—Rosetta, Foni—Varglien I, Monti, Bertolini—Diena, Borel, Gabetto, Ferrari, Cesarini
Hungária: Ujváry—Kis, Bíró—Egri, Sebes, Dudás—Sas, Müller, Cseh, Turay, Titkos. Edző: Senkey Imre

A Hungária dicső elvérzése a KK-ban még a soványnál is soványabb vigasz. Akik látták a mérkőzést, azt mondják, hogyha Budapesten győztek volna a kékek, akkor Torinóban nem lett volna — döntetlen az eredmény.

Mindezt a Sporthírlap — a Hungáriával szimpatizáló kék színű újság írta. Az egész meccsről mindössze ennyit írt és nem többet …

TOVÁBBJUTOTT: A JUVENTUS (4-2)

A második forduló többi eredménye:

június 30. Prága: Sparta — Fiorentina 7—1
július 7. Firenze: Fiorentina — Sparta 3—1

június 29. Prága: Slavia — Austria 1—0
július 7. Bécs: Austria — Slavia 2—1
július 14. Bécs: Austria – Slavia 5-2

TOVÁBBJUTOTT: a SPARTA (8-4), és az  AUSTRIA (7-4)

ELŐDÖNTŐK:

Kiss Gyula

1935. július 21. Üllői út, 25.000 néző. Jv: Pfüztner (Csehszlovákia)
FERENCVÁROS – AUSTRIA 4-2 (1-1)
Góllövők: Sindelar, Sárosi, Kiss, Sárosi, Sindelar, Kiss
Ferencváros: Háda-Polgár, Korányi—Lyka, Móré, Lázár-Táncos, Kiss, Sá­rosi, Toldi, Kemény. Edző: Blum Zoltán
Austria: Zöhrer-Najemnik, Sesta-Adamek, Nausch, Gall Molzer, Stroh, Sindelar, Schilling, Viertel

 

1—1-es félidő után a második játékrész számunkra kedvezően alakult. Szünet után mindjárt Kiss talált a kapuba, majd Sárosi megszerezte a har­madik gólt is! Ezután Sindelar volt még eredményes, majd Kiss gólja alakítot­ta ki a végeredményt.

Pataki Mihály így összegezte a látottakat: – 3-1 -nél volt a mérkőzés fordulópontja. Ha akkor jobban megy és nem csúszik be az a pár gikszer, akkor könnyen nagyobb lehetett volna a győze­lem aránya. Így a mérkőzés eredményének realitásához kétség sem férhet.

Egy nagy feltűnést keltő hír is megjelent:

Gyalog megy a Fradi szurkoló Bécsbe a Ferenc­város-Austria mérkőzésre. Erre az egy szál pesti szurkolóra gondoljanak a Fradi játékosok meccs közben, ne az ötvenezer bécsire …

Bővebben …

* * *

Toldi Géza

1935. július 28. Bécs, 54.000 néző. Jv: Pfützner (Csehszlovákia)
AUSTRIA – FERENCVÁROS 3-2 (1-1)
Góllövők: Sindelar, Jerusalem, Adamek, Toldi, Toldi
Austria: Zöhrer—Andritz, Sesta—Adamek, Nausch, Najemnik— Molzer, Stroh, Sindelar, Jerusalem, Viertel
Ferencváros: Háda – Polgár, Korányi – Lyka, Móré, Lázár – Táncos, Kiss, Sárosi, Toldi, Kemény. Edző: Blum Zoltán

Soha még ennyi magyar nem volt Bécsben! Hacsak nem Mátyás király idejében. Az éttermek tele vannak magyarokkal, az utcán is egyre-másra lát­ni a piros-fehér-zöld zászlókkal felszerelt magyarokat. Meg-megállnak egy-egy sarkon egy kis hangpróbára. Bömböl a tölcsérből a biztatás: Hajrá Fradi!

Mintegy 2500-ra teszik a felránduló szurkolók számát. A Ferencváros szállója előtt ismerős arcokra bukkanunk. Ki hinné – budapesti jegyüzérek, akik: egy külföldi útról sem riadnak vissza, ha jó üzlet lehetősége kínálkozik. Egy 6 schillinges jegyet 12 schillingért adnak …

A 60 ezres stadionban a Ferencváros jön ki először. A B-közép sorra veszi a játékosokat, s valamennyit harsányan üdvözli.

A Ferencváros tovább­jutását jelentő Toldi gól a 68. percben született meg – Sárosi átadását óriási erővel bombázta a hálóba! A mérkőzést követően a boldog ferencvárosi szurkolók befutottak a pályára és ölelték, csókolták Toldiékat. Egy fehér­ruhás kislány Lázárnak még virágcsokrot is adott a puszi mellé …

Két osztrák újság értékeléséből való ez a két idézet:

Még mielőtt meg­kezdődött a játék, az 50 ezer bécsi néző már elvesztette a kupamérkőzést a 3—4 ezer magyar ellen.  (Sport Vom Sonntag)

Az Austria KK tragédiája… Azért a végeredmény nem szégyen. Ilyen csapatot, mint a Ferencváros csak különleges teljesítménnyel lehet kiver­ni …(Der Morgen)

A mérkőzés az IFFHS statisztikái szerint minden idők harmadik (hármas holtversenyben) leglátogatottabb KK mérkőzése volt.

TOVÁBBJUTOTT: A FERENCVÁROS (6-5)

Az elődöntő másik ágán:

július 16. Prága: Sparta — Juventus 2—0
július 21. Torino: Juventus – Sparta 3—1
július 28. Basel: Sparta — Juventus 5—1

TOVÁBBJUTÓ: A SPARTA (8-4)

Címlapon a Ferencváros

DÖNTŐK:

1935. szeptember 8. Üllői út, 30.000 néző. Jv: Walden (Anglia)
FERENCVÁROS – SPARTA 2-1 (2-0)
G: Toldi, Kiss, Braine
Ferencváros: Háda—Polgár, Korányi—Mikes, Móré, Bán—Táncos, Kiss, Sárosi, Toldi, Kemény. Edző: Blum Zoltán
Sparta: Klenovecz-Burger, Cstyroky-Kostyalek, Boucsek, Srbek-Faczinek, Zajicsek, Braine, Nejedly, Kalocsay

A Ferencváros kezdeti lendülete csak egy félidőn át vitte a csapatot és amikor a játék második részében a halfsor ellankadt, a védelem néhány nagy hibája az egész csapat (és az egész közönség) idegeit megviselte. Mindeneset­re le lehet szögezni: amint győzhetett volna a Ferencváros akár öt góllal is, ugyanígy — ugyanezzel a játékkal ki is kaphatott volna egy góllal. Ezen az alapon örülni is lehet az eredménynek.

Három semleges nyilatkozat a 3 gólos kupadöntőről:

Fischer Mór: — A Ferencváros szünet után feladta fölényes pozícióját. Úgy látszik a régi ferencvárosi állóképességet kell újra visszaszerezni.

Hugo Meisl: — Az első félidőben a Ferencváros kezében volt az egész meccs. Nem sikerült kihasználni a helyzeteket. A II. félidőben feljött a Sparta és igen tisztességes eredménnyel zárta le a meccset.

Boas, holland bíró: — A Ferencváros már az első 20 percben eldönthette volna az 1935. évi KK sorsát. Szünet után a bírónak feltétlenül pártatlan, de nagyon szerencsétlen ítélkezései döntő hátrányba hozták a Ferencvárost.

Mr. William Walden, angol bíró vezette az Üllői úti KK döntőt. A magyarok elégedetlenek voltak néhány ítéletével, ő pedig elégedetlen volt a pálya talajával. Nem csoda: bokarándulást szenvedett, úgy vezette a mérkőzés egy részét!

Bővebben …

* * *

A mérkőzés belépőjegye (Fotó: magyarfutball.hu).

1935. szeptember 15. Prága, 56.000 néző. Jv: Fogg (Anglia)
SPARTA – FERENCVÁROS 3-0 (2-0)
Góllövők: Faczinek, Braine, Korányi (öngól)
Sparta: Klenovecz—Burger, Cstyroky-Kostyalek, Boucsek, Srbek-Faczinek, Zajicsek, Braine, Nejedly, Kalocsay
Ferencváros: Háda—Polgár, Korányi—Mikes, Móré, Bán—Táncos, Kiss, Sárosi, Toldi, Kemény. Edző: Blum Zoltán

A prágai KK döntőre a Sparta vezetői azt kérték a Ferencvárostól, hogy a mérkőzés előtt legyen zászlócsere — mert nekik nincs ferencvárosi zászlójuk. Ami volt, az 1934-ben a klubház égésénél elpusztult …

Elvégeztetett… Nem sikerült magyar földre hozni a Közép-európai Kupát. Pedig reális körülmények között elhódítottuk volna. A balszerencse azonban túlságosan nagy súllyal nehezedett a magyar színek képviselőjére. A tartalékos, sérülésektől elgyötört Ferencváros kikapott a legjobb összeállításában szereplő Spartával szemben. A gólarány túlzott, a mezőnyben a Ferencváros volt a jobb. Az első félidőben — amikor 0—0-ra állt az ered­mény — holtbiztos ferencvárosi gólhelyzetek sorozata maradt ki. Sárosi, Toldi és a többi csatár legalább fél tucat gólt rúghatott volna! Hogy milyen gólokat kaptunk? íme a balszerencsés öngól: Korányi belép Braine lövésé­be, de a labda így amelyet Háda a jobb sarokba várt — a bal sarokba vágó­dik. Mikes leborul a földre és úgy sír. . . Még vége sincs a meccsnek, már durrogni kezdenek a pálya mellett az ágyúk, amelyek a Sparta kupagyő­zelmét hirdetik.

A kupát Coppola, a KK bizottság elnöke a pályán adta át Burgernek, a Sparta csapatkapitányának.

A mérkőzés az IFFHS statisztikái szerint minden idők második leglátogatottabb KK mérkőzése volt.

A Sparta 1935. évi csapata. Balról a második a később a Fradiba szerződő Kalocsay Géza.

* * *

Sárosi György

A KK 1935 évi gólkirálya: Sárosi György (Ferencváros) 9 gól. 8 gólos: Sindelar (Austria), 7 gólos: Braine (Sparta), Zajicsek (Sparta), 6 gólos: Borel (Juventus), Toldi (Ferenc­város), Kiss (Ferencváros), Facsinski (Sparta)

(Nagy Béla írásainak és az IFFHS informácóinak felhasználásával)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

    TFU_20020100_Fma_001 - 0018
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 10.20. 19:30 PAFC-FTC (TV:M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST