K@rcsi

Kiss György: 37

Kiss György

Szülővárosában, Nyíregyházán lett élvonalbeli játékos 1998 őszén. Egy idénnyel később már Dunaújvárosban szerepelt. A bajnokságot nyert csapat alapemberének mondhatta magát Egervári Sándor csapatában. Három és fél szezont húzott le a Duna partján.

Miután a dunaújvárosi futball a végnapjait élte a bal oldali védőjátékos is a távozás gondolatával foglalkozott. Hívta korábbi mestere a Hungária körútra, de 2003 januárjában a Fradiba igazolt csapattársával, Zováth Jánossal együtt. Az öltözőben több ismerős arc is fogadta, hiszen ekkor már zöld-fehérben rúgta a labdát Tököli Attila és Marek Penksa is.

Tovább olvasom

A Fradi naptára, május 22.

gomb_naptar

Évfordulók:

37 éve született Kiss György

Mérkőzéseink ezen a napon:

1906. Millenáris, Ferencváros – Chelsea: 1-3, nemzetközi barátságos
1910. Millenáris, Ferencváros – NSC: 4-0, MK
1921. Üllői út, 33 FC – Ferencváros: 0-4, NB1 Tovább olvasom

Németh Gábor: 37

Németh Gábor

Édesapja NB II-es játékos, keresztapja pedig az olimpiai bajnok, szombathelyi legenda Szarka Zoltán volt, így tulajdonképpen beleszületett a labdarúgásba. Répcelakról került Szombathelyre, ahol végigjárta a szamárlétrát. 1996-ban mutatkozott be az élvonalban.

1999-ben a Videotonhoz igazolt, ahol bajnoki címet nyertek a másodosztályban Csank János vezetésével. 2000 nyarán követte mesterét és ő is a Fradihoz igazolt. Tovább olvasom

Virág József

virag-jozsef

Virág József

Egykori kapusunk távol az Üllői úttól, az FTC ausztrál túráján mutatkozott be az első csapatban. A 17 mérkőzés 34 félidejéből 13 félidőt védett (15 gólt kapott). A Népstadionban a Slovan Bratislava elleni 4-1-es meccsen lépett először pályára.

Tovább olvasom

A Fradi naptára, május 21.

gomb_naptar

Évfordulók:

9 éve hunyt el Bányai Lajos
37 éve született Németh Gábor
73 éve született Virág József Tovább olvasom

A Fradi naptára, május 20.

gomb_naptar

Évfordulók:

54 éve hunyt el Káldi Gyula

Mérkőzéseink ezen a napon:

1906. Amerikai út, BAK – Ferencváros: 0-5, egyéb hazai díjmérkőzés
1907. Bécs, Wiener SC – Ferencváros: 1-4, nemzetközi barátságos
1909. Millenáris, Törekvés – Ferencváros: 0-5, NB1 Tovább olvasom

A Ferencváros, Siófok elleni mérkőzései

Tovább olvasom

Siófok elleni gólösszefoglalók

Tovább olvasom

2012.V.19. NB II., MTK – Ferencváros II.: 7-1

Az NB II-es bajnokság Nyugati csoportjának 28. fordulójában második csapatunk kiütéses vereséget szenvedett a kék-fehérek otthonában. Tovább olvasom

2012.V.19. Ferencváros – Siófok: 0-1

A labdarúgó NB I 29., utolsó előtti fordulójában a Ferencváros a Siófokot fogadta, és egygólos vereséget szenvedett ellenfelétől. Tovább olvasom

Opata Zoltán

Opata Zoltán

Opata (Ormos, Patai) Zoltán az MTK, a Hungária FC, majd a miskolci Attila FC csatára 1922 és 1930 között 17 válogatott mérkőzésen szerepelt és 6 gólt ért el. Tagja volt az 1924. évi olimpiai játékokon részt vett magyar együttesnek. A sokoldalú csatár a támadósor minden helyén szerepelt nemcsak az MTK-ban, hanem a válogatott csapatban is. Leggyakrabban középcsatárt játszott.

Tovább olvasom

A Fradi naptára, május 19.

gomb_naptar

Évfordulók:

80 éve született Varga János
30 éve hunyt el Opata Zoltán

Mérkőzéseink ezen a napon:

1904. Margitsziget, Ferencváros – MAFC: 3-2, egyéb hazai díjmérkőzés
1907. Bécs, Vienna – Ferencváros: 0-0, nemzetközi barátságos
1918. Hungária krt, MTK – Ferencváros: 5-0, NB1 Tovább olvasom

Muzeális bajnoki beharangozó: 1990.IV.7. Ferencváros – Siófok 4:0

Az egyre bővülő adatbázisunkban válogatni egy muzeális lapszemle anyagát a legtöbb esetben könnyű feladat. A magyar labdarúgás élvonalában szereplő csapatok jelentős része már évtizedek óta próbálja megközelíteni a Ferencváros dicsőséges múltját. Vannak olyanok akik a régmúltban még lépést tudtak tartani, de a jelenük már inkább a Fradiéhoz hasonlít, vagyis finoman fogalmazva a múltjukból élnek és próbálnak kilábalni a nehézségekből. Ezen túl minden évtizednek vannak „ügyeletes” sztárcsapatai, akik szereznek ugyan néhány bajnoki címet, de ahhoz, hogy megközelítsék az örök ranglistán a Ferencvárost, magyarosan mondva még elég sok víznek kell lefolynia a Dunán. Rajtuk kívül sokan vannak olyanok, akik bár elég régen alakultak, de NB I-es tagságuk nem tekint sok évre vissza. Ilyen a mai muzeális lapszemlénk „szereplője” a Siófok csapata is, akivel bár 1956-ban játszottunk egy magyar kupa-mérkőzést, de bajnoki találkozóra először 1985-ben került sor. Tovább olvasom

A Siófok otthon érzi magát az Üllői úton

A két csapat 38. bajnoki mérkőzése következik. Ez történt a múltban.

Tovább olvasom

A Fradi naptára, május 18.

gomb_naptar

Évfordulók:

26 éve született Kemenes Szabolcs

Mérkőzéseink ezen a napon:

1912. Üllői út, TTC – Ferencváros: 0-0, NB1
1927. Szombathely, Sabaria – Ferencváros: 2-3, NB1
1930. Üllői út, Kispest – Ferencváros: 1-9, NB1
1932. Drezda, vegyes DSC, Guts-Muths – Ferencváros: 1-5, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

10 éve hunyt el Kubala László

Kubala László

A világ egyetlen, három ország válogatottjában is szerepelt futballistája, akinek barcelonai ragyogását még Johan Cruyff sem tudta soha, egy fél pillanatra sem elhomályosítani. Vélhetően ha egy kvízjátékban szerepelne e mondat, már nem kellene többet lamentálni, mindenki tudná, Kubala Lászlóról van szó. Arról a futballistáról, aki az aranycsapat tagjainak kortársa, s a háború után az első honfitársunk volt, aki az Európa-válogatottba is meghívást kapott. Mégis – bár temérdek a barátainak, még több távoli tisztelőinek száma – soha nem kapta meg Magyarországon a neki járó méltatást. Pedig akik látták játszani, akik közelről ismerik, akár eskü alatt is vallják: Kubala neve kihagyhatatlan a magyar futball legjobbjainak strigulázásakor. Egy olyan futballista soroltatik „minden idők képzeletbeli álomtizenegyébe”, aki összesen három idényben játszott magyar első ligás csapatban… Tovább olvasom

A Fradi naptára, május 17.

gomb_naptar

Évfordulók:

10 éve hunyt el Kubala László

Mérkőzéseink ezen a napon:

1902. Millenáris, Ferencváros – Boldklub: 0-7, nemzetközi barátságos
1903. Millenáris, vegyes FTC, MFC – Wiener FC: 5-0, nemzetközi barátságos
1908. Millenáris, Ferencváros – BTC: 1-0, NB1 Tovább olvasom

2012.V.16. Jubileumi mérkőzés, Siklós – Ferencváros: 1-6

Ahogy várni lehetett, nagy sikert aratott az NB I-es Ferencváros labdarúgócsapatának vendégjátéka, 700-an voltak kíváncsiak a hírverő mérkőzésre, amelyet a vendég zöld-fehérek a házigazda Thermal-Spa Siklós FC ellen 6-1-re megnyertek. Tovább olvasom

Nacer Bouiche: 49

Nacer Bouiche

1991 tavaszán szerepelt az algériai támadó Nyilasi Tibor csapatában. A tizenkilenc tétmérkőzésen pályára lépő játékos nyolc gólig jutott. Találataival bajnoki pontok sorsát döntötte el.

Az élvonalban az Újpest és a Szeged ellen is Ő szerezte a mérkőzés győztes gólját. A Békéscsaba és a Volán ellen lőtt találatai is pontot jelentettek a szezon végére a második helyig jutó csapatnak. Tovább olvasom

Tóth II. József

Tóth II. József

A sokoldalú csepeli csatár klubcsapatában a támadósor minden helyén szerepelt. A válogatott együttesben csak a jobbszélen játszott — kitűnően. Technikás, jól cselező, gyors és kapura is veszélyes szélsőnek bizonyult. A kombinatív játékban ügyesen vett részt. Beadásai használhatók voltak. Bátorsága, küzdőszelleme ellen sem lehetett kifogást emelni. Tovább olvasom

A Fradi naptára, május 16.

gomb_naptar

Évfordulók:

82 éve született Forgács Ernő
3 éve hunyt el Katona Sándor
49 éve született Nacer, Bouiche
83 éve született Tóth II. József Tovább olvasom

A Fradi naptára, május 15.

gomb_naptar

Évfordulók:

84 éve született Kertész Tibor
64 éve született Bartosik János
19 éve született Erdei Gábor
105 éve született Korányi Lajos
91 éve született Ónodi II. Béla Tovább olvasom

A Fradi naptára, május 14.

gomb_naptar

Évfordulók:

30 éve született Szeróvay Mihály
36 éve született Tököli Attila

Mérkőzéseink ezen a napon:

1905. Amerikai út, UTE – Ferencváros: 0-3, egyéb hazai díjmérkőzés
1911. Üllői út, Ferencváros – MAC: 5-1, NB1
1916. Üllői út, Ferencváros – MÁV Gépgyár: 1-0, egyéb hazai díjmérkőzés Tovább olvasom

A Fradi naptára, május 13.

gomb_naptar

Évfordulók:

37 éve született Lazic, Bojan
25 éve született Medgyesi József

Mérkőzéseink ezen a napon:

1917. Üllői út, Ferencváros – Vasas: 2-1, NB1
1923. Üllői út, BTC – Ferencváros: 3-3, NB1
1925. Hungária krt, VAC – Ferencváros: 1-1, MK Tovább olvasom

A Ferencváros, Újpest elleni mérkőzései

Tovább olvasom

Újpest elleni gólösszefoglalók

Tovább olvasom

2012.V.12. Újpest – Ferencváros: 1-1

A ferencvárosi főszereplő

Nem bírt egymással az Újpest és a Ferencváros a labdarúgó NB I 28. fordulójának talán legjobban várt mérkőzésén. Grúz Tamás az első félidőben a vendégeknek szerzett vezetést, majd Dusan Vasziljevics tizenegyesből egyenlített a hajrában. Tovább olvasom

Az oldal támogatói:

OLDALAK

Paks – FTC

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

Pethő Zoltán adománya

Felújított emlékezés

NB 1945-1958

NB 1958-1974

Albert album 1941-2011

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>

Stadion történet

Tempó Fradi!

ARCHÍVUM

NAPTÁR KERESŐ

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031