K@rcsi

Mészöly Pál: 54

Mészöly Pál

Mészöly Pál

Az ÉPGÉP csapatából került a Fradi serdülőbe. Tehetsége hamar megmutatkozott, így már ekkor is felfelé játszott. Az ifiben Rákosi Gyula volt az edzője, majd 19 esztendősen mutatkozott be a Fradi első csapatában Brnoban egy KK mérkőzésen. Aztán az angyalbőr (a Kossuth KFSE-ben Budai Laci bácsi volt az edzője, mint oly sok Fradistának) és egy súlyos sérülés hátráltatta pályafutásának mihamarabbi felívelését. Az 1978/79-es szezontól vált a csapat alapemberévé, két éven át meghatározó tagja volt a Ferencváros támadóalakzatának. Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 17.

gomb_naptar

Évfordulók:

54 éve született Mészöly Pál
20 éve született Antal Zsolt
52 éve született Davison, Bobby
66 éve született Juhász István dr.
105 éve született Kohut Vilmos

Mérkőzéseink ezen a napon: Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 16.

gomb_naptar

Évfordulók:

44 éve hunyt el Kiss III. László
46 éve született Kulcsár Sándor

Mérkőzéseink ezen a napon:

1921. Pozsony, PMTK – Ferencváros: 3-4, nemzetközi barátságos
1939. Üllői út, Ferencváros – Bologna: 4-1, KK
1949. Pöstyén, Sokol Piestany – Ferencváros: 3-8, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

Tátrai Antal

Tátrai Antal

Huszonegy évesen egy örökrangadón tette be Lakat Karcsi bácsi a csapatba. Egy hónap múlva ismét lehetőséget kapott, ezúttal a kezdőcsapatban. A csepeliek ellen két gólt is szerzett a Szőke Pista helyén szerepet kapó jobbszélső. Az őszi örökrangadón ismét a kapuba talált, így hat bajnoki mérkőzésen három góllal vette ki a részét a bronzérmes csapatból.

1969-ben 15 találkozón lépett pályára, amit ’73 tavaszán további három találkozó követett. Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 15.

gomb_naptar

Évfordulók:

71 éve született Aczél László
37 éve hunyt el Amsel Ignác
85 éve született Henni Géza
63 éve született Tátrai Antal

Mérkőzéseink ezen a napon:

1922. Lipcse, Leipzig – Ferencváros: 3-5, nemzetközi barátságos
1928. Kassa, 1. FC Kosice – Ferencváros: 1-6, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

2011.VII.14. EL selejtező, Ferencváros – Aalesund FK: 2-1

Abdi szerezte a győztes gólt (Fotó: Németh Ferenc, NSO)

A Ferencváros túlzás nélkül lefocizta a norvég Aalesundot az El-selejtező 2. fordulójának első meccsén. Volt, hogy a vendégek percekig a térfelüket is alig lépték át. Hiába játszott azonban hatalmas fölényben a Fradi, rengeteg helyzetet kihagytak a hazaiak, míg a norvégok első és egyetlen nagy lehetőségüket gólra váltották. A Ferencváros azonban hatalmasat küzdve megtudta fordítani a mérkőzést, köszönhetően első sorban a nagyon lendületesen futballozó Liban Abdinak, aki egy hatalmas góllal eldöntötte a találkozót – a Ferencváros 2-1-re győzött. Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 14.

gomb_naptar

Évfordulók:

122 éve született Mandl Gyula

Mérkőzéseink ezen a napon:

1937. Üllői út, Ferencváros – Vienna: 2-1, KK
1928. Kassa, Kassai válogatott – Ferencváros: 1-8, nemzetközi barátságos
1929. Sao Paulo, Palestra Italia – Ferencváros: 5-2, nemzetközi barátságos
1931. Montevideo, Wanderers M. – Ferencváros: 5-2, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

A Fradi New Yorkban VI. – Aki kiszakította a hálót Belgrádban

Mike István

A mérkőzés utáni hétfőn pihenőnapot tartottunk. Magyarok vendégei voltunk, New Yorktól mintegy 80—90 kilométernyire. Olvasóim közül bizonyára számosan emlékeznek Mike Pistára, ő volt a házigazdánk. Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 13.

gomb_naptar

Évfordulók:

58 éve született Kereki Zoltán

Mérkőzéseink ezen a napon:

1927. Vulkán, Minerul – Ferencváros: 1-7, nemzetközi barátságos
1957. Melbourne, Austria Wien – Ferencváros: 1-3, nemzetközi barátságos
1958. Dorog, Dorog – Ferencváros: 1-5, NB1 Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 12.

gomb_naptar

Évfordulók:

91 éve született Suhai Imre

Mérkőzéseink ezen a napon:

1920. Bern, FC Bern – Ferencváros: 2-4, nemzetközi barátságos
1930. Üllői út, Ferencváros – Slavia Praha: 1-0, KK
1931. Montevideo, Uruguay – Ferencváros: 2-1, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

Deszatnik Péter: 45

Lipcsei két, Deszatnik egy gólt szerzett a Levszki elleni KEK visszavágón

A csatár huszonöt esztendősen öltötte magára a zöld-fehér mezt 1991 nyarán. A Fradiban töltött két szezon alatt nyert bajnokságot, magyar kupát. A bajnokcsapatban négyszer talált a kapuba, míg a Magyar Kupa 1991/92-es kiírásában a Fradi legeredményesebb góllövőjének bizonyult.

A hazai mérkőzések mellett, nemzetközi színtéren is eredményes volt. A Levszki Szófia elleni hazai visszavágón Ő szerezte a Fradi harmadik gólját.

A Fradi naptára, július 11.

gomb_naptar

Évfordulók:

45 éve született Deszatnik Péter

Mérkőzéseink ezen a napon:

1929. Rio de Janeiro, Brazilia – Ferencváros: 2-0, nemzetközi barátságos
1937. Bécs, Vienna – Ferencváros: 1-0, KK
1947. Brno, Zidenice – Ferencváros: 2-2, nemzetközi barátságos
1987. Graz, Sturm Graz – Ferencváros: 0-2, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

2011.VII.10. Lokomotiv Moszkva – Ferencváros 0:1

A Ferencváros labdarúgócsapata nemzetközi felkészülési mérkőzésen Rósa Dénes tizenegyesből szerzett góljával 1–0-ra legyőzte az orosz Lokomotiv Moszkvát. Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 10.

gomb_naptar

Évfordulók:

18 éve hunyt el Kiszely István

Mérkőzéseink ezen a napon:

1920. St. Gallen, FC Brühl – Ferencváros: 1-4, nemzetközi barátságos
1927. Petrozsény, CAMP – Ferencváros: 1-8, nemzetközi barátságos
1928. Rózsahegy, RSC – Ferencváros: 2-8, nemzetközi barátságos
1934. Brno, Moravska Slavia – Ferencváros: 2-5, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 9.

gomb_naptar

Mérkőzéseink ezen a napon:

1939. Bologna, Bologna – Ferencváros: 3-1, KK
1958. Népstadion, Ferencváros – Tatabánya: 2-2, NB1
1972. Győr, Rába ETO – Ferencváros: 1-1, NB1 Tovább olvasom

A Fradi New Yorkban V. – A lengyelek maradnak

Fullasztó hőség szakadt New Yorkra. Szinte ette az embert a levegő. Valahányszor csak a lengyel csapat neve szóba került, annak a bizonyos kihagyott tizenegyesnek a pillanata idéződött fel a fiúkban és akárhogy is alakult a helyzetünk, látszott rajtuk, hogyha pályára lépnek a lengyelek ellen, akkor bizonyítani akarnak. Biztosan vannak játékosok, akik a pályán is “diplomaták”, az igazi labdarugótól ilyet — szerintem — nem lehet elvárni. Az győzni akar.

Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 8.

gomb_naptar

Évfordulók:

27 éve született Tarcsa Bence
97 éve született Tátrai Sándor

Mérkőzéseink ezen a napon:

1927. Lupény, AC Jiul – Ferencváros: 3-9, nemzetközi barátságos
1928. Zsolna, SK Zilina – Ferencváros: 1-2, nemzetközi barátságos
1934. Kladno, Kladno – Ferencváros: 4-1, KK
1945. Üllői út, NSC – Ferencváros: 0-9, NB1 Tovább olvasom

2011.VII.7. EL selejtező, Ulisses – Ferencváros: 0-2

Gólöröm ...

Liban Abdi és Oláh Lóránt góljaival Jerevánban is nyert a Fradi, így kettős győzelemmel jutott a selejtező következő körébe. Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 7.

gomb_naptar

Évfordulók:

29 éve született Csiszár Zoltán

Mérkőzéseink ezen a napon:

1918. Üllői út, Ferencváros – UTE: 6-0, NB1
1919. Bécs, vegyes Germania, WAF – vegyes FTC, MTK: 3-5, nemzetközi barátságos
1920. Bázel, FC Basel – Ferencváros: 2-1, nemzetközi barátságos
1929. Rio de Janeiro, Rio válogatott – Ferencváros: 3-3, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 6.

gomb_naptar

Évfordulók:

18 éve hunyt el Berkessy Elemér
8 éve hunyt el Kotász Antal
87 éve született Mike István
24 éve hunyt el Pusztai László
90 éve született Rudas Ferenc Tovább olvasom

Kű Lajos: 63

Kű Lajos

Húsz évesen a Videoton csapatában mutatkozott be az első osztályban, majd a Fradiba szeretett volna igazolni. A székesfehérváriak nem adták ki a zöld-fehéreknek, így az 1969-es évben várnia kellett a játékengedélyre. A várakozásból hét hónapot katonaként töltött, ahol egy laktanyai meccsen eltört a lába. 1970-ben a félidényes bajnokságban lépett először pályára egy salgótarjáni bajnoki mérkőzésen dr. Kalocsay Géza csapatában. Rögtön góllal bizonyított a középcsatárként lehetőséghez jutó játékos. Az 1970-es szezon bajnoki döntőjéig menetelt a Fradi, de a döntőben az Ú. Dózsa jobbnak bizonyult. Kű ekkor már a csapat alapemberének mondhatta magát.

Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 5.

gomb_naptar

Évfordulók:

31 éve született Borbély Csaba
63 éve született Kű Lajos

Mérkőzéseink ezen a napon:

1919. Bécs, Wiener AC – Ferencváros: 1-4, nemzetközi barátságos
1927. Arad, vegyes AMTE, Gloria – Ferencváros: 1-4, nemzetközi barátságos
1928. Pozsony, Bratislava – Ferencváros: 2-5, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 4.

gomb_naptar

Évfordulók:

28 éve hunyt el Budai László
63 éve hunyt el Sándor József

Mérkőzéseink ezen a napon:

1919. Bécs, Rudolfshügel – Ferencváros: 6-1, nemzetközi barátságos
1929. Rio de Janeiro, America – Ferencváros: 1-1, nemzetközi barátságos
1936. Zágráb, Zágráb válogatott – Ferencváros: 2-4, nemzetközi barátságos Tovább olvasom

Családtag maradt

Rudas Ferenc, a Ferencváros egykori jobbhátvédje július 6-án lesz 90 éves. Ha nem sérül meg 1950-ben, tagja lehetett volna az Aranycsapatnak. Zöld-fehér mezben 1941 és 1954 között 363 mérkőzésen játszott, a Fradi Baráti Kör elnökeként ma is a fradizmus egyik megtestesítője. Tovább olvasom

Rab Tibor: Védőért ennyit még nem ígértek, az OTSH mégsem engedett el

Rab Tibor

A Ferencvárosban összesen 467 mérkőzésen lépett pályára, s megannyi sikernek a részese lehetett. Akár azt is mondhatnánk, hogy 20-21 évesen már a csúcson volt, hiszen 1976-ban bajnoknak, kupagyőztesnek, s KEK-döntősnek mondhatta magát. Hátvédért annyit még nem kínált külföldi csapat, amennyit érte fizetett volna a görög OFI, ám 1983-ban az OTSH elnöke csak annyit mondott: te még ennél is többet érsz, így – nem mehetsz… S ezzel egy életre elvágták Rab Tibor légiós karrierjét, aki 33 évesen játékos-edzőként az osztrák Gattendorfban mégis belekóstolhatott a külföldi létbe. Hogy aztán búcsút is intsen az edzői pályának, hiszen ma már – teljesen más területen dolgozik … Tovább olvasom

A Fradi naptára, július 3.

gomb_naptar

Évfordulók:

20 éve hunyt el Magda István Béla

Mérkőzéseink ezen a napon:

1920. Chemnitz, Chemnitzer BC – Ferencváros: 1-6, nemzetközi barátságos
1927. Temesvár, Temesvári Kinizsi – Ferencváros: 1-2, nemzetközi barátságos
1932. Üllői út, Ferencváros – Juventus: 3-3, KK
1938. Üllői út, Ferencváros – Zidenice: 3-0, KK Tovább olvasom

Kocsis György képtára

Kocsis György


Tovább olvasom

Az oldal támogatói:

OLDALAK

Paks – FTC

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

Pethő Zoltán adománya

Felújított emlékezés

NB 1945-1958

NB 1958-1974

Albert album 1941-2011

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>

Stadion történet

Tempó Fradi!

ARCHÍVUM

NAPTÁR KERESŐ

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031