lalolib
Feljegyzések a fotelból – Csúcsbeállítás, negatív előjellel
1952+1985+2012=13. Mielőtt még bárki azonnal visszazavarna az általános iskola első osztályába, szomorúan kell közölnöm, hogy a fenti egyenleg nem a számolási képességemet prezentálja és nem is a legújabb matematikai felfedés eredménye, hanem a Ferencvárosi labdarúgás bajnoki szereplésének negatív eredményét mutatja. Eddig összesen három alkalommal fordult elő az a „szörnyűség”, hogy egy bajnoki szezonban 13 vereséget mérjenek ránk. Az 1952-es szereplésünket még fel is tudom menteni, hiszen az akkori rendszer mindent elkövetett annak érdekében, hogy eltörölje a Ferencvárost a Föld színéről. Az 1984/85-ös majdnem kiesésünkről eddig azt gondoltam, hogy annál mélyebbre már soha nem fog kerülni a Ferencváros. Tévedtem, mert a 2011/12-es szezonban sikerült, sőt ha az utolsó fordulóban Pakson egy újabb zakó kerül a statisztikába, akkor már egyedül fog ülni a negatív trónuson az idei bajnoki idény. Ez meg mindent elmond arról, amit most érzek a Siófok elleni vereség után. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – „Eltiltások, sérülések és egyéb okok”
Elég rossz előjelekkel készültem a derbire. Péntek egy elátkozott nap volt, tele olyan eseménnyel melyek eléggé magasra tornászták az ingerküszöbömet. Ne tessék semmi rosszra gondolni, főleg nem Détári Lajos szerződéshosszabbítására, mert annak a bejelentése nem járt semmilyen romboló hatással. Egy hónapja még örültem volna neki, ma tudomásul veszem. A gondot apró kis előre be ne tervezett „rosszaságok” okozták, melyeken egy szürke hétköznap közönyösen túllépek, de egy nappal a derbi előtt elég nehezen viseltem. A csúcspontot az ebéd jelentette, nővérem vendégeként (aki mellesleg csodálatosan, igazi „hasnövelő” módon főz). Ahogy lehuppantam a székre, szemem olyant látott, mely után először ledermedtem, majd tágra nyíltak a pupilláim, és mint aki nem jól látja a vele szemben ülő alakot, tétován, motyogó hangon csak ennyit tudtam kibökni: „Ez meg micsoda?” – mutattam a velem szemben ülő unokaöcsémre, aki szégyenszemre lila-fehér pólóban várta a mama főztjét. Ráadásul egy fogászati beavatkozás után volt, így elég bágyadtan és értetlenül nézett rám, mint akinek halvány sejtelme sincs arról, hogy vajon a vele szemben ülő „öreg” miért is akadt ki a csodaszép pólója láttán. Tovább olvasom
Speciális muzeális beharangozó – Derbi előtt
A zöld-fehérbe bújt játékosokhoz hasonlóan én sem vagyok csúcsformában. Azon vettem észre magam, hogy a szombati kábulat nem múlt el nyomtalanul. Arra is gondoltam, hogy megkérem Jack Malone csapatát, hogy próbálja megtalálni az elvesztett hitemet, de már a Nyomtalanul sorozat csapata is szétszéledt, a szőke Samantha már vörösben nyomoz „felejthetetlenként”, a többiek meg talán azt sem tudják, hogy Magyarországon mit is jelent Fradistának lenni. Azt tudják, hogy a derbi(y) szónak mi a jelentése, de azt már nem, hogy annak milyen mély gyökerei vannak hazánkban. Mert ha derbi, akkor az Fradi-Dózsa, egy miniháború Európa közepén, mely a múltban néha ökölharcokkal volt fűszerezve, de igazán soha nem a háborúról szólt, hanem egy érzésről, a győzelemről, a vesztesek megalázásáról, egy több mint száz éves hagyományról, melynek ápolása egyet jelent a ma élő Fradizmusunkkal. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Egy idős Fradista könnyei
Amikor a hármas bírói sípszó véget vetett a szombat esti szenvedésnek csak meredten néztem magam elé. Már álltunk a lelátón és talán kiabáltunk is nem éppen szalonképes jelzőket az öltözőbe bandukoló játékososok felé, de a fejemben Ady Endre Finita című versének néhány mondata kalapált. Ott, abban a pillanatban tényleg úgy éreztem, hogy “vége van, a függöny legördült” ahol egy komisz darabot játszottak mely végleg megbukott. Én is egy komisz poétának éreztem magam, ki „lángra gyúl, remél, szeret”, és akit rútul becsaptak, és akitől az sem kérdezték meg, hogy „kell ennél hálásabb szerep”? A lépcsőn már némán lépkedtünk lefele a kijárat felé. A mondatok még mindig ott dübörögtek az fejembe, párosulva azzal a borzalommal, amit ma játék címszó alatt le akartak nyomni a torkunkon. Gyorsabban értem le a többieknél, ezért a kijárat előtt megálltam. Nem akartam felnézni, nem akartam a mellettem elhaladó szurkolótársakra kínosan mosolyogni. Szégyelltem magam. Tovább olvasom
113 év – Boldog születésnapot Ferencváros!
Három betű és három szám. A betűk állandók, a számok változnak. A betűk adják a hitünket, a számok adják a változást. Betűk és számok, nevek és életkorok. Amióta létezünk, a betűk adják a nevünket, a számok mutatják az életünk múlását. Egyszer vége lesz a névnek, a szám is megáll, de az emlékezésben örökre megmaradnak együtt, de vannak olyan betűk és számok, melyek soha nem múlhatnak el, melyek örökké élnek. Csak a számok változnak. Három egyforma betű: EEE, mely soha nem változhat és három szám: 113, mely az élet körforgatagában 365 naponként eggyel növekszik. 2012. május 3.-án ezek együtt jelentik a Ferencvárost.
Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Esélyünk sem volt
Reggel a kávéivás közben bekapcsoltam a tévét. Nem az éppen aktuális politika vircsaftra voltam kíváncsi, helyette inkább a NatGeo csatornára kapcsoltam, ahol egy érdekes dokumentumfilmet adtak az emberi génkutatás legújabb vívmányáról, az úgynevezett „harcos gén” meglétéről. Tudósok rátaláltak arra a génre, mely az egyik emberi tulajdonságunkért „felel”, mely meghatározza a kritikus helyzetekben a viselkedésünket és mely eldönti, hogy mennyire vagyunk harcosak, hogy az indulatainkat mennyire tudjuk kordában tartani. Rájöttek arra is, hogy ez a „harcos” gén (a tudósok nevezték így el) nem minden emberben található meg, és tulajdonképpen ezért is viselkedünk másképpen a „rázós” helyzetekben. Természetesen a gén megléte nem jelenti azt, hogy aki rendelkezik vele, abból eleve indulatos vagy éppen jó feszültségmegoldó ember válik, de annyit már bebizonyítottak, hogy akik rendelkeznek vele, azok sokkal harcosabban viszonyulnak a környezetükhöz. Tovább olvasom
Bajnoki címeink: 1940/41 – „Egy tizenegyért, tizenegy egyért!”
A Ferencvárosi labdarúgás történetének több, mint száz évét elég sokszor befolyásolták a világtörténelmi események. Bár eredetileg a labdarúgást nem arra „találták” ki, hogy a politikai eszköze legyen, de sajnos a XX. század többször bizonyította, hogy a politika eszközeivel még ezt a csodálatos sportot is a giotin alá lehet hajtani. Ez meg kettőzötten jelentkezik akkor, ha nem csak a belpolitika áldozatává válik a labdarúgás, hanem egy, az egész világot felégetni szándékozó őrület eszköze lesz. Néhány pillanat erejéig, amikor kifutnak a csapatok a pályára talán ki lehet kapcsolni az agyakból a borzalmat, de ez csalóka és hamis. Főleg akkor, ha teljesen ki vagyunk szolgáltatva az erőszaknak, egy örült ámokfutásának, és közelgő világégés rémképének. Egy ilyen közegben bajnokságot nyerni minden bizonnyal nem volt könnyű feladat. És nem elsősorban a pályán való küzdelmekre értve, hanem a 16. bajnoki címünket övező borzalmak miatt, hiszen az 1940/41-es bajnoki címünk nem csak arról szól, hogy a csapat tagjai tovább gazdagították a dicsőséges múltunkat. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Egyfélidős győzelem
A Kecskemét elleni mérkőzések mindig különleges érzéseket váltanak ki bennem. Bács-Kiskun megyei lakosként az átkos rendszerben mindig irigykedtünk a többi megyére, hogy bezzeg nekik van NB I-es csapatuk, nekünk meg több száz kilométert kell utaznunk azért, ha látni akarjuk a legfelsőbb osztály valamelyik csapatát. A Fradi természetesen mást jelentett már akkor is, de egyfajta lokálpatrióta érzés még akkor is csörgedezett bennem, ha túlságosan nem lelkesedtünk a Kecskemét név hallatán. Ezért nem az ott lakó „hirös” emberek tehettek, egyszerűen az átkos rendszer politikája miatt városunk mindig az utolsó helyen „kullogott” ha fejlesztésről volt szó (Kalocsa, mint érseki székhely nem volt a kommunista hatalom szíve csücske). Amikor 2006-ban a jogtalan kizárásunk után egy csoportban kerültünk azzal a Kecskeméttel mely az ottlétünk során többször is megalázta a Ferencvárost, tovább bonyolódott a helyzet. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Érzelmes döntetlen
Nem könnyű a tegnapi napról érzelemmentesen mesélni. Ha most egy hollywoodi producer lennék, minden bizonnyal újraforgatnám Natalie Portman főszereplésével az „Érzelmek viharában” című filmet, hiszen a Győr elleni mérkőzés lefújásának pillanatáig annyi könnycsepp terhelte meg az érzelembimbóimat, hogy ha azt bemutatják, nem marad száraz zsebkendő a moziteremben. Pedig tegnap elsősorban azért zötykölődtünk több, mint száz kilométert, hogy „élőben” lássuk a magyar bajnokesélyes csapatot a Szentély színpadán… amely sajnos nem a Fradi volt, de mivel zöld-fehérekről van szó és melynek a kispadján egy ősfradista ült, ráadásul már régen elkönyveltük magunkban, hogy ebben a szezonban nekünk a középmezőny a cél, így ez a tény nem okozott olyan túl nagy lelki megrázkódtatást. Ez ugyan nem, de voltak olyan események előtte, melyek arról tettek tanúbizonyságot, hogy az érzelmek viharában néha még ötvenen túl is el lehet veszni. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Pokolból a Mennyországba
Ahhoz elég nagyot kéne füllentenem, hogy azt állítsam, a szokásos mérkőzés előtti idegesség lett volna úrrá rajtam vasárnap reggel. Lassan már megszoktam, hogy ez a fajta feszült várakozás, az egész napos bizsergető érzés úgy illant el az elmúlt évek alatt, mint ahogy a viharos szél „tüntette” el a meggyfák virágszirmait. Ehhez meg húsvétnak sincs köze, főleg a főtt sonkának mely hústartalma úgy tűnt el az évek során mint a Fradi bajnokesélyes álmai. Évekkel ezelőtt anyám már reggel felrakta a sokát főzni, melynek illata estére a lassú fortyogás közepette körbelengte az egész házat és olyan állapotba hozta az ízlelőbimbóinkat, hogy mire a húsvéti vacsorára került sor még arra sem volt alkalma, hogy sóhajtson egyet, mert azonnal eltűnt a család férfitagjainak falánk torkán. Ma meg a „spárgával” fogságba ejtett műsonka a kukta szorításában fél óra alatt kész. Ezzel oda az illúzió, oda a feszült várakozás és oda az egész húsvéti hangulat. Tovább olvasom
Rósa Dénes: 35
Dini számára elég hosszú és kalandos út után nyílt meg a lehetőség, hogy a Ferencváros játékosa lehessen. 1996-ban, 19 évesen mutatkozott be az NB I-ben a BVSC színeiben. Az ott eltöltött közel két év jó ajánlólevélnek bizonyult ahhoz, hogy a Győri ETO-hoz szerződjön. Garami József hívó szavára érkezett meg Győrbe, de nem találta meg igazán a számítását. Kölcsönbe került, majd 2002-től Dunaújvárosba tette át a székhelyét. A szebb napokat megért vidéki együtteshez akkor érkezett, amikor az már a „haláltusáját” vívta. Ki is estek az első osztályból, így Dininek is mennie kellett. Testvére hívta Újpestre, ahol hamar be is illeszkedett és jól is érezte magát, de akkor, 2003 nyarán jött a Ferencváros hívó szava. Tovább olvasom
Játékosból lett szertáros – Szőke László: 64
A történet még tavaly kezdődött. Egy csodaszép nyári napon Novák Dezső vendégei lehettünk balatoni házában. Órákig a mesék és az anekdoták világába csöppentünk, előjöttek a régi játszótársak a dicsőséges múlt, a bajnoki címek, de nem maradt ki a világválogatottság sem. Ahogy az sem, hogy a nagyszerű játékosok mellett milyen fontos szerepet játszottak a „mellékszereplők”: az orvosok, a gyúrók, és a szertárosok, akik nélkül szinte ki sem tudott volna futni a csapat a pályára. Így került szóba Szőke László, akit Novák Dezső invitált a Fradihoz és akihez régi ismeretség fűzte. A „tömény” információhalmazban akkor elveszett az a néhány mondat ami róla szólt, de néhány napja, amikor keresgéltem honlapunk játékos adattárában, megakadt a szemem egy néven: Szőke László, aki egyetlen hazai kupamérkőzésen lépett pályára 1969.06.18.-án a Nagytétényi Kohász elleni MK mérkőzésen. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Ennél csak jobb jöhet
Visszagondolva az elmúlt hónapok fotelszurkolós bejegyzéseire meg kellett állapítanom, hogy elhagytam a kifakadásokat és a bírálatokat. Egy olyan méla belenyugvás lett rajtam úrrá, mintha hitemet vesztettem volna. Pedig nem erről van szó. Rá lehetne fogni a koromra is, hiszen állítólag az ember ötvenen túl már higgadtabban szokta fogadni a pofonokat és a lelkesedés is át tud alakulni beletörődéssé. Persze egy kicsit vigyáznom kell a vérnyomásomra és a szívem sem már a régi (legalábbis “motor” szinten), de talán még sem az előbbiekben kell keresni a “csendesebb” időszakot. Pedig ennek ellentmond az, hogy bár fotelszurkolóként “híresültem” el, de barátommal minden hazai meccsre elzötykölődünk több mint 200 kilométert, bár ebben nagy szerepet játszanak szerkesztőtársaim és szurkolóbarátaim akikkel mindig örömteli a találkozás. Még akkor is, ha hazai pályán mostanság nem nagyon megy a játék, de még a legrosszabb periódusban is el tudtuk intézni azzal, hogy legalább mi találkoztunk. Tudom azt is, hogy a baráti kapcsolatok is fel tudnak értékelődni egy olyan időszakban, amikor nem csak a pályán, de a mindennapos életünk során egyre-másra kapjuk a hatalmas taslikat. Tovább olvasom
Lipcsei Péter: 40
A Ferencvárosi labdarúgás több mint száz éves történelme során szinte minden évtizednek megvoltak a meghatározó játékosai. Olyanok, akik a játékukkal, a góljaikkal, a Fradihoz fűződő viszonyukkal örökre beírták magukat a történelmünk lapjaira. A legtöbbjüket sajnos csak a videókon láthattuk játszani, vagy emléküket a megsárgult újságok hasábjain tudjuk ápolni, de mivel az emlékezet megőrizte őket a jövőnek, soha, de soha nem merülhetnek a feledés homályába.
Azt, hogy szerencsés korban születtünk-e, nehéz eldönteni, de ahogy az elején írtam, minden kornak megvoltak és megvannak a legendás alakjai, akik közül néhányan olyan helyet vívtak ki maguknak, mely ténylegesen örökké belé fog ivódni minden Ferencvárosi szurkoló szívébe. Lipcsei Péter ilyen helyet foglal el. Egy élő legenda, aki szinte egybeforr a Ferencvárossal. Peti pályafutása, góljai, kiállása a Fradiért a nehéz időkben, példát mutat a három E betű igazi értelmének. Tovább olvasom
Lipcsei Péter 40. születésnapjára – videó
A hűséget nem lehet követelni, a hűséget nem szabad kérni és a hűséget nem szabad ígérni. Hűséget csak adni lehet és elfogadni. Lipcsei Peti adja a hűséget, mi szurkolók meg elfogadjuk, mert tudjuk, a kapott hűségtől leszünk mi is jobbak és a kapott hűségtől válunk igazi Fradistává.
Lipcsei Péter ma ünnepli 40. születésnapját. Szerkesztőségünk egy zenés képeslappal köszönti a Ferencváros legendás játékosát.
Isten éltessen Péter!
„A siker az állhatatosság, a kitartás és az elszántság függvénye.”
Feljegyzések a fotelból – Szomorkás vasárnap este
Azzal a tudattal ébredni vasárnap reggel, hogy ma otthon a fotelból kell meccset nézni, vegyes érzéseket okozott. Egyrészt hiányoltam, hogy ebéd után nem kell útra kelni és a Szentély semmivel sem pótolható hangulatával átitatva átadni magunkat a bizsergető napsütésnek. Másrészt adott egy kis plusz reményt arra, hogy folytatva az elmúlt hónapok hagyományát, győztesen kerülünk ki a két zöld-fehér együttes párharcából. Ez is adott egy kis pikantériát az estének, hiszen bár számunkra csak egyetlen zöld-fehér klub létezik, de ettől függetlenül igazán soha nem tudtam igazi „ellenfélként” tekinteti a Haladásra, ahogy a Győrre sem. Még akkor sem, ha a szombathelyiek „sztár” játékosa gondolt egy nagyot, és írói munkásságának részeként elég lekezelően beszélt a Fradiról. A „nálunk jobb képességű játékosok vannak” állítás először alaposan felverte a vérnyomásomat, hiszen az ilyen üzengető stílus inkább a kissé erőszakra hajlamos ökölvívókra jellemző. Tovább olvasom
Szokolai László: 60
Szokolai László
Nem született csatárnak. Alacsony volt, amikor először láttam kifutni a Szentély zöld gyepére a hetvenes évek vége felé, azt gondoltam, itt valami tévedés történt. Amikor a mellettem ülő idős szurkoló látva elképedésemet, csak ennyit mondott: – Alacsony fiam, ez tény, de olyan rugói vannak, mint annak idején Kocsis Sanyinak és olyan ütemben tud érkezni, hogy mire a nagy darab védők feleszmélnek, már Szoki fejét simogatja az egész csapat! Élete első “válogatóján”, ahol a Csepel keresett fiatal tehetségeket, könyörtelenül tehetségtelennek titulálták, sőt meg is jegyezték, hogy ilyen alacsony termettel semmi helye sincs az élmezőnyben. Tévedtek, és bár nem született csatárnak, de góllövőnek igen. 283 mérkőzésen lépett pályára a Ferencváros színeiben, és 149 gólt szerzett, ezzel a Fradi 17. leghatékonyabb gólszerzője! Kisebb nagyobb kitérők után 1977-ben Győrből került a Ferencvároshoz, ahogy jellemezte „az álmok csataterére”. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Gól nélkül nincs győzelem
A történet közel harminc éves. Azért mesélem el, mert ez sokkal szalonképesebb annál, mint azok a mondatok melyeket a szurkolók mormoltak a Szentélyből kivonulóan a vasárnap mérkőzés lefújása után. Két falusi település „rangadóján”, mely mindig baráti ölelkezéssel kezdődött, majd kocsmai verekedéssel zárult az esti bálon, 0:0-s döntetlennel végződött. A lefújás után Pista bácsi a korlátnak támaszkodva hetykén odaszólt a bírónak: „minek fújta le a meccset amikor még nem is láttunk gólt?” A „bíróspori” felnézett és először durvábban akart válaszolni, hiszen Pista bácsi az egész meccsen szemüveget akart az orrára biggyeszteni, de mikor észrevette az öreg nagyfröccsös, pirospozsgás orrát, inkább békülékenyebbre fogta a mondókáját. „Nem tudom mit szólt volna a kedves felesége, ha néhány napig nem megy haza, mert itt bizony gól még akkor sem született volna, ha kapusok nélkül játszották volna le a meccset.” Nem várta meg az öreg válaszát, gyorsan az öltözőbe sietett, igaz Pista bácsi már nem is neki mondta, inkább saját magának mormolta el: „Annak inkább én örültem volna.” Arcára kaján mosoly húzódott és szép lassan elindult a kocsma irányába. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Fontos győzelmet arattunk!
Fontos győzelmet arattunk. Talán ez így túl egyszerű szummázata a mérkőzésnek, hiszen egészen más jelzőket is használhattam volna melyek jobban kifejezik a győzelmünket, de erről egy kicsit később. Ha egyből lelövöm a poént akkor teljesen fölöslegesen ücsörgök a gép előtt hiszen azokkal be is fejezhetném a jegyzetet, de most egyáltalán nincs kedvem gyorsítani a tempót. Győztünk és begyűjtöttük azt a három pontot mely miatt vált igazán fontossá a győzelem. Kertelni meg most sincs kedvem, hiszen elég volt a találkozó előtt ránézni a tabellára ahhoz, hogy nagyon fontossá váljon a pécsi vendégeskedés, ahol eddig nem nagyon voltak udvariasak a vendéglátók (eddig még nem kaptak ki hazai pályán). Ehhez meg ha hozzávesszük, hogy a szombati forduló számunkra eléggé felemásra sikeredett, hiszen a „sorstársak” (ma nem fogom leírni azt a bizonyos helyet ahonnan el akartunk kerülni) közül ketten győztek és meg is előztek, de a többiekkel kikaptak (az Újpesti zakó plusz örömet is szerzett). Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Nincs igazság
Már a mérkőzés lefújásának pillanatában tudtam, hogy nem lesz könnyű a Debrecen elleni vereségről írnom. A gondot nem a vereség tudata okozta, hiszen az elmúlt időszakban igazán hozzászokhattam az ilyen lelki állapothoz, ráadásul most még időm is volt a gondolatok tisztítási folyamatára. Nem a fotelból kellett feltápászkodnom és egyből a számítógép elé ülnöm és tudatni a „világgal” az élet igazságtalanságát, hiszen amióta a hazai mérkőzésekre a Szentélybe költöztettem a fotelomat, a jegyzetek is késnek minimum 120 kilométert. Ráadásul a vereség ellenére sem maradt el a mérkőzés utáni „szeánsz” a Parában, de a viszontlátás örömén, és egy elmaradt disznófej pikantérián túl (erről inkább többet nem is írok, nehogy bárki is megsértődjön) a szomorúság és a tétova bizakodás nyomta rá a bélyegét a sörös korsókra. Még a nedű is lassabban folyt le a torkokon és talán szótlanul ücsörgünk egymás szomorúságát vizslatva, ha nem hangzik el egy tétova mondat, mely szerint nincs igazság a földön. Tovább olvasom
Dzurják József: 50
Dzurják József
Bizonyára sokan emlékeznek egy 1989. júniusi, Vasas elleni mérkőzésre a Szentélyben. Azokban az években fogyott a legtöbb pénztárgépszalag az országban és nem is volt igazi szurkoló az, aki nem tömött táskával érkezett a stadionba. A tábor előtt rács is volt még, amit egyrészt hangulatosan lehetett rázni, másrészt egy-egy hazai gól után remek kis falmászást lehetett tartani rajta. Ezen a bizonyos Vasas elleni mérkőzésen (amit 4:0-ra nyerünk meg), Dzurják Csöpinek volt egy „alakítása”, amely egyből az eszembe jut, ha róla esik szó. Amikor a második félidő elején, egy remek Dukon vágta utáni beadásból, a menetrendszerűen érkező Csöpi bevágta a Fradi harmadik, saját maga második gólját, és ugyanazon lendülettel, egy igazi falmászókat megszégyenítő módon felkapaszkodott a szurkolók előtt tornyosuló rácsra, úgy vált pillatok alatt eggyé a táborral. Tovább olvasom
Pusztai Lászlóra emlékezünk
Pusztai László
A sors örökké kiszámíthatatlan marad.
Soha nem tudhatjuk, miért sodort minket az áramlat éppen ahhoz a szigethez, ahová sodort, és miért nem ahhoz, ahova eredetileg el akartunk jutni. Pusztai László és felesége 1987. július 6-án, Polgárdi közelében biztosan nem arra gondolt, hogy egy szemközti sávban közlekedő autó defektje miatt egy olyan szigetre sodorja őket a sors, ahová még nem akartak megérkezni, hiszen az élet olyan feladatokkal ajándékozta meg őket, amit még teljesíteni akartak. Tovább olvasom
Bajnoki beharangozó – debreceni prológus Détárival és Lisztessel
Hétfő reggel szerkesztőtársam egy érdekes információval ébresztett fel: „Jelenlegi csapatunkból csak Lisztes Krisztián tudott a DVSC kapujába találni. 1993. december elsején, Döme távozása után a csapatba kerülő ifjú Lisztes gólja három pontot jelentett a Fradinak. Azért az örömbe üröm is vegyült, ugyanis Krisztánt kiállította Puhl Sándor a második sárga lapja után.” Első nekifutásra, az érdekességen túl nem tulajdonítottam olyan túl nagy jelentőséget az információnak, de mivel szerkesztőtársam ilyen jellegű hírei mögött általában egyéb összefüggések is szoktak társulni, így egy kicsit kutakodni kezdtem a történelmünk dicső oldalain. Nem kellett sokáig keresgélnem ahhoz, hogy a szombati rajtra betervezett muzeális lapszemlénk kapjon egy előzetest, hiszen a Détári-Lisztes-Debrecen „összeállítás egy igazi muzeális kalandozásra hív. Tovább olvasom
Múlt és jelen soroksári köntösben
Ma ismét rá kellett döbbennem, hogy a múlt mennyire ismeretlen és még mennyi újdonságot és felfedezni vágyó ritkaságot rejt magában. Ráadásul van olyan, amikor a vele foglalkozók, elsiklanak a múlt apró rezdülései mellett, de ilyenkor jön egy véletlen, egy megmagyarázhatatlan villanás és már képtelenek vagyunk túllépni az eddig fel sem tűnt történéseken. Belénk hatol a kényszer, a múlt felfedezésének bizsergő érzése és innentől már nincs visszaút. Fel kell tárnunk amit eddig nem vettünk észre, aminek nem tulajdonítottunk jelentőséget, bár a múlt archívumában szerepel. A mai történet elég banális kezdődött. Azt tudtam, hogy ma (2012.02.25) 11 órakor edzőmeccset játszunk a Soroksár NB III-as csapatával, a bajnoki nyitány előtt egy héttel. A tervek szerint a Debrecen elleni összecsapás főpróbájának szántuk az NB III-as Soroksár elleni mérkőzést. Tovább olvasom
„Ha nem vagyok ott, akkor is ott vagyok” – beszélgetés Novák Dezsővel
• Telelés volt?
Igen, egy kis kikapcsolódás, az Olimpiai Bajnokok Klubja szervezte Egerben.
• Ilyenkor az egy négyzetméterre eső aranyérmesek száma jelentősen megugrik, gondolom.
Á, már nem annyira… Egyre nehezebben mozdul ki a többség.
• Nehéz lehet nem szembenézni azzal, hogy rohan az idő…
Ez már csak így van, ráadásul mindig jön egy újabb hír, most szegény Rusorán Petiről. Sajnos elértünk abba a korba, amikor már csapkod közénk a villám. Ettől függetlenül azért el tudjuk engedni magunkat ilyen alkalmakkor, voltunk a Szépasszony-völgyében is egy kis borozgatáson. Jó társaság jött össze, zömmel labdarúgók, bár azért messze voltunk attól a duhajkodástól, ami a régi szép időkben ment. Tovább olvasom
Hivatalos meccs nélkül a helyi magyarokat szórakoztatta a Ferencváros és a Vasas
Ha nem is hivatalos körülmények között, azért kispályán csak tartott egy bemutató meccset a helyi magyaroknak a Dallasban túrázó FTC és Vasas. A két csapat nem sokkal később összepakolt, és hazaindult az alighanem örökre felejthetetlen kirándulásról. Tovább olvasom
HOZZÁSZÓLÁSOK