lalolib

Sípszó előtt: Ferencváros – MOL Vidi (Videoton)

sipszo-elottA két csapat 97. bajnoki mérkőzése következik vasárnap az új Sóstói arénában.

Ha megnézzük a Ferencváros vidéki csapatok elleni összesített statisztikáját, számos érdekességre bukkanhatunk. Labdarúgásunk 117 éves története során több olyan csapattal találkoztunk, akikkel több mérkőzést játszottunk, mint a szerdai ellenfelünkkel, és akikkel a jelenben egyenlőre nincs mód arra, hogy azok növekedjenek. Pécs, Győr, Szeged, Tatabánya, Salgótarján – mind olyanok csapatok, akikkel közel annyiszor találkoztunk, mint a Videotonnal. Ennek köszönhetően a jelenlegi NB1-s vidéki csapatok közül két olyan együttes van, akivel többször mértük össze az erőnket mint a Videoton: Haladás és a Diósgyőr (a DVTK csak 2 meccsel több). Ha azonban szembesülünk azzal, hogy a Videotonnal először bajnoki mérkőzésen 1968-ban találkoztunk, már érthető, hogy a közelmúltunk egyik legeredményesebb vidéki csapata miért is nem tartozik a Ferencvárosi labdarúgás nagy múltú ellenfeleinek népes táborába.

Az eddigi 96 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 43 győzelem, 28 döntetlen, 25 vereség, 150 lőtt és 106 kapott gól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

dr. Koch Róbert: 57

Koch Róbert

A Ferencvárosi labdarúgás 118 éves története során számtalan olyan játékos szerepelt zöld-fehérben, akik a professzorai voltak ennek a csodálatos játéknak, de erről „hivatalos” diplomával nem rendelkeztek. Közel harmincan azonban vagy a pályafutásuk közben, vagy utána szerezték meg azt a tudományos fokozatot, mely után már doktorként folytatták hétköznapi életüket. Köztük voltak olyanok is, akik a profi foci mellett végezték felsőfokú tanulmányaikat, ezzel nem kis feladat elé állították saját teljesítőképességüket. Foci vagy tanulás? Tanulás vagy foci? Örök kétely, melyre csak személyenként lebontva lehet a válaszokat megfogalmazni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Izgalmas végjáték

Talán még a szurkolók között sem eldöntött tény, hogy vajon milyen taktika vezet egy örömteli győzelemhez. A manapság oly divatos és Rebrov mester által is előszeretettel alkalmazott célfutball, mely nem látványos, nem lehengerlő és főleg nem közönségszórakoztató, de célravezető, vagy a régmúltat idéző, az ellenfélből minden apró szuszt is kipréselő játék. Mely ugyan magába hordozza az ellenfél kontra lehetőségét, de a győzelem íze sokkal zamatosabb. Tudom, a lényeg mindkét esetben a három pont, és a Mezőkövesd elleni győzelem is néhány nap múlva más értelmet fog kapni, de a hármas sípszó után kellett egy nagyot fújtatnom, miközben az egész meccsen azon járt az agyam, hogy vajon most örülnöm kéne vagy bosszankodjak egy nagyot. Győztünk és ha a végét nem nehezítjük meg saját magunknak, talán az egész bevezetés más színezetet kap. Bár már az első félidő után csóválgattam a buksimat, a 20. perc táján inkább felálltam a monitor mellől és percekig szöszmötöltem a kávéfőzővel, vagyis inkább a kávékapszullákat szortíroztam, “ec pec kimehetsz” játékot játszottam, legalább telt az idő. Csészével a kezemben sétáltam vissza a monitor elé, bízva abban, hogy talán már kettővel vezetünk, de nem, olyan érzésem volt, mintha “lefagyott” volna a kép, ugyanazt látom, mint öt perccel ezelőtt. Annak ellenére, hogy a kezdés előtt volt bennem egy kis lelkiismeret furdalás, hogy az év utolsó hazai meccsét nem az arénában szurkolom végig, de utólag már annyira nem bánom. Pedig győztünk, rúgtunk három gólt (igaz kettőt kaptunk is), és az eredmény nem is fejezi ki a két csapat közti különbséget, ráadásul ezzel a győzelemmel élen is búcsúztatjuk az évet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sípszó előtt: Ferencváros – Mezőkövesd Zsóry

sipszo-elottSzombaton a 10. bajnoki mérkőzésünket játsszuk a  Mezőkövesd Zsóry csapata ellen a Groupama arénában.

Mivel a szombati ellenfelünkkel eddig “tíz alatti” bajnoki mérkőzést játszottunk, így ezek ismeretében bajnoki beharangozót írni a közös múlt ismertetésével nem nagyon lehet. A Ferencvárosi labdarúgás 118 éves történetében közel 50 olyan csapat szerepel, akik ellen tíznél kevesebbszer léptünk pályára bajnoki mérkőzésen. Azt persze előre még nem tudni, hogy mit hoz a jövő, de ahhoz több évet el kell tölteni az NB1-ben a Mezőkövesdnek, hogy ők is csatlakozzanak azon csapatokhoz, akikkel van számottevő közös múltja a Ferencvárossal. Addig meg nem tehetünk mást, mit bemutatjuk a sárga-kékeket és megnézzük az adattárunkban, hogy a bajnoki mérkőzések mellett még milyen tétmérkőzésen találkozott egymással a két csapat.

Az eddig 9 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 6 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség, 17 lőtt és 6 kapott gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Tükörsima hármas

A múltheti Kisvárda elleni gyengélkedőre sikerült győzelem után tagadhatatlanul voltak bennem kételyek. Egyrészt nagyon nem szerettem volna ha megint feltámad a paksi mumus, bár az inkább az Üllői úton szokott galibákat okozni, másrészt az eddigi Rebrov-korszak ahhoz elég hektikusra sikeredett, hogy az atom tövében nyugodtan lehessen felülni a megújult lelátóra. Már aki ebben a zimankós hidegben vállalkozott erre a nemes feladatra – tisztelet is érte! Arra meg végképp nem számítottam, hogy olyan tükörsima győzelmet aratunk, hogy abban még legkritikusabb “szagértők” sem fognak kivetni valót találni. Pedig ők Maradonát is lepipáló módon brillíroztak a mérkőzést felvezető műsorukban. Először is hosszú percekig próbálták belénk szuggerálni a paksiak pontszerzését, természetesen néhány remekbe szabott Hahn góllal. Egy-két pillanat erejéig még én is meginogtam (ennyit ér egy jól irányzott agymosás), de a szerkesztők gondoskodtak róla, hogy ez egy pillanat alatt váltson át vidám szombati mókává. Először sehogy sem sikerült a Sigér-Nandó kettőst jól felhelyezni a “mágnestáblára”, Sigér lett Nandó, Nandó meg Sigér, majd észrevéve, hogy “sugárzó örömet” csaltak a Fradisták arcára, gyorsan váltottak és közvetlenül a kezdő sípszó előtt Nandóból, aki ugyebár Sígérként kezdte, betetőzve szakmai “szagértésüket” Cserniket fabrikáltak, ezzel egy kis frászt hozva ránk, aggódva, hogy Nandó a bemelegítésnél megsérült. Elsőre persze hihetetlennek is tűnt, mert ha Nandó nem tudott volna a pályára lépni, akkor biztosan Bőle áll a helyére, de arra azért jó volt, hogy a szerencsétlen szerepcsere borzolja az idegeinket. Mely ténylegesen csak addig tartott, amíg nem indult útjára a “gyönyör” és nem tűnt fel a baloldalon Nandó. Mert az előttünk álló/forgó 90 perc olyan tükörsimára sikeredett, hogy ha abban Hamupipőke meglátta volna magát, biztosan nem fut el a Herceg elől és főleg nem veszti el azt a fránya cipellőt és a Hercegnek sem kellett volna körbejárni az egész országot a boldog végkifejlethez. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sípszó előtt: Ferencváros – Paks

sipszo-elott

A 23. bajnoki mérkőzésünk következik szombaton Pakson a Fehérvári úti stadionban.

Ez lesz a két csapat 31. tétmérkőzése, a bajnoki találkozók mellett 4 Magyar Kupa és 4 Ligakupa találkozó színesíti a nem nagy múltra visszatekintő statisztikát. Az első négy összecsapásra a Magyar Kupa keretében került sor. 1971. július 25-én a Vörös – Martos, Horváth Á., Vépi – Bálint, Rákosi – Szőke, Branikovits, Albert, Mucha, Füsi (csereként: Németh M., Bartosik) összeállításban pályára lépő ferencvárosi csapat Branikovits 3, valamint Horváth Á., Rákosi, Füsi és Szőke góljaival 7-2-re győzte le a harmadosztályba feljutott tolnai csapatot.

Az eddigi 22 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 9 győzelem, 9 döntetlen, 4 vereség, 39 lőtt és 26 kapott gól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Gyenge hármas

Egy győztes meccs után ritkán fordult velem elő, hogy perecekig tétován meredjek az üresen tátongó jegyzetfüzetre. Inkább a fordítottja szokott előfordulni, már hazafele “zötykölődve” Laudetur barátommal szinte egymás szavába vágva (nem mintha egyszerű lenne őt “megállítani”) addig örömködünk a közel két órás úton, hogy fejben a jegyzet fele már meg is születik. Ez még akkor is így van, ha szerkesztőtársam, akiért pesti lévén a vidéki “taxi” érkezik, ellentételezés végett bizonyos lapos üveggel vendégel meg, mely egyből vidámabbá teszi az előttünk álló 90 percet. És ha ehhez egy győzelem is párosul, egyből happy a világ, égig is érnek az Üllői úti fák, bár azokat emlegetni a jelenben talán nem kéne, mert oly messze vagyunk a ’95-ös BL csapattól mint anno Makó lovag Jeruzsálemhez. Aki elindult ugyan a “hitetlenek” ellen egy kis keresztes csetepatéra, de már Csanád közelében eltévedt és inkább visszatért az asszonyhoz és a jó meleg kályha tövében elmélkedett a történelem furcsaságain. Nekünk nem furcsaságok jutottak, hanem dicsőségek, még ha ezekből nem is túl sok, de készülve a 2019 februári Novák utánpótlás tornára kezembe akadt egy 1995-s újság, mely azokról az Üllői úti fákról áradozott, melyek a BL csoportkör tiszteletére nőttek az égig. Ehhez képest hol tartunk ma? Készülünk a következő megmérettetésre…a gond az, hogy ezt már évek óta tesszük, eredménytelenül. Miközben a benzinkút, ha nem is BL-t, de egy csoportkört azért abszolvált. Számukra az öröm és a plusz pénzike mellé bajnoki pontvesztések is párosultak, ami egy kissé csillapítja a jogos “féltékenységünket”. Mely azért is fontos, mert a bajnokság kezdete óta sokunk számára egy bizonyos plusz csillag megszerzése sokkal fontosabb mint bármilyen európai csili-vili szereplés…de akkor vajon miért is nosztalgiázom az égig érő Üllői úti fákról? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Dragóner Attila: 44

dragó-tempóA „rossznyelvek” szerint már gyerekkorában felborította az asztalt, ha veszteni látta magát a Ki nevet a vége társasjátékban. Pedig belül már akkor tudta, az asztalborogatás nem jó válasz, az csak arra való, hogy az indulataink önálló útra térjenek. Személyisége mégis onnan indult el, de az idő megtanította arra is, hogy egyszerűen csak meg kell előzni a vereséget és mindig hinni kell a győzelemben. A hit, az akarás és a hűség nagyon ritkán jár egy utcában. De ha betéved, akkor egy olyan ember lép ki rajta, mint Dragóner Attila. Ha most ismét a „rossznyelvekre” hagyatkoznék, leírhatnám róla, hogy vándormadár életet élt. Többször elment, de mindig hazajött. Többször próbált új impulzusokat és új kihívásokat keresni, meg akarta hódítani a világot, pedig belül érezte, az ő világa a szívében létezik. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Rémálom a Rohonci utcában

Freddy Krüger feltámadt. Hollywood hiába nyugdíjazta már évekkel ezelőtt, az öreg ijesztgetős vaskarmú gyilkolászógépet nem olyan egyszerű talonba tenni. Bár megunta a diáklányok zargatását és a maszkmesterek sem voltak hajlandók a továbbiakban ráadni förtelmes külsejét, úgy döntött, hogy átteszi a székhelyét Európa közepébe. Van is itt egy ismerőse, igaz már “magyarosabban” hívják, mint annak idején a film fővárosában, de mégis csak forgatott néhány kultikus történetet. Arra persze nincs magyarázat, hogy 2017 őszén mit is keresett a Haladás stadion avatóján (bár voltak ott diáklányok szép számmal), de tény, olyan mélyen vájta a Fradista szívünkbe a vaskarmait, hogy az bizony a végén a bajnoki címünkbe is került. Akkor még nem Freddy vaskarmaira fogtuk a vereséget, bajszunk alatt talán még kacsintottunk is, végül is nagy örömet szereztünk a stadionavatón és a vereség ellenére még vezettük is a tabellát, bár a végén azért egy kicsit más volt a véleményünk. Mindez persze a kezdő sípszóig nem nagyon befolyásolta a tegnapi napunkat, el is felejtettük a néhány hónappal ezelőtti eseményeket. Újfent vezetjük a tabellát, a Haladás úgyszintén, igaz a másik irányból nézve. A múlt héten jól játszottunk és magabiztosan nyertünk az MTK ellen, a héten nyilatkozott edző, játékos, hogy minden rendben van, tudjuk mit kell játszanunk a győzelemhez, a sérültek is kezdenek javulgatni…vajon mi kell még egy békés, nyugodt szombat esti győzelemhez? Tudnék frázisokat pufogtatni a lendületről, az alázatról, a pontosságról és még a bírókról is, de ennek most tényleg nem látom értelmét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sípszó előtt: Haladás – Ferencváros

sipszo-elottA 126. bajnoki mérkőzésünk következik szombaton a Haladás ellen Szombathelyen, a Rohonci úti új stadionban.

Az idősebbek (helyesebben inkább: akik régebb óta követik a magyar labdarúgás eseményeit) azok emlékezhetnek arra, hogy az akkori sportsajtó a bajnoki szezonok után mindig különböző tabellákkal “szórakoztatta” (helyenként idegesítette) a focikedvelőket. Ilyen volt a Budapest-Vidék összeállítás, mely vidékiként mindig dühösített egy kicsit, hiszen volt benne egy apró kis fellengzőség, de mivel azokban a Fradi általában jól szerepelt, így mindig megbocsájtottam nekik. Régebben a rangadó jelzőt is kizárólag pesti csapatok egymás elleni mérkőzései kaphatták, igaz akkortájt szinte minden a fővárosban volt elérhető (könnyebb volt az ellenőrzés, a felügyelet). Azóta fordult egy kicsit a világ, és ha most visszacsatolunk a Budapest-Vidék rangsorhoz, akkor a szombati ellenfelünkkel, a Szombathelyi Haladással a közös történelmet nézve, rangadót fogunk játszani, hiszen a vidéki csapatok közül a mostani mezőnyből a Haladással játszottunk a legtöbbször.

Az eddigi 125 mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 76 győzelem, 26 döntetlen, 23 vereség, 248 lőtt és 119 kapott gól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Célfutball

Még ha akarnám is, akkor sem tudnám eltitkolni a mérkőzés előtti kételyeimet. Laudetur barátomat még talán meg tudnám győzni, hogy ne “árulkodjon”, de mivel voltam olyan balga, hogy a Szentélybe lépve aki felém jött, azzal meg is osztottam, hogy bizony tartok egy kicsit az örökrangadótól, utólag, az eredmény tudatában már veszett fejsze nyele lenne a magyarázkodás. Ráadásul egy ideig olyan voltam, mint egy élő reklámtábla, a nyakamba is akaszthattam volna egy tacepaót mely fennkölt hangon hirdeti, hogy itt sétálgat az idő múlásával egyre népesebb zöld-fehér kavalkádjában egy rossz előérzettel felvértezett szurkoló. Egy rövidke idő után már kezdett kellemetlenné válni a helyzetem, volt aki csak mosolygott, volt aki úgy nézett rám, mint “borjú az új kapura”, volt aki lelkesen mutogatott az orvosi autó felé. Ebből a szorult helyzetből meg csak egyféleképpen tudtam kikecmeregni – bedobtam Böde Danit a “mélyvízbe”. Őt mindenki szereti, jöhet ide bárki a nagyvilágból, Dani már olyan helyet foglal el a Fradi történelmében, hogy nem csak a pályán dönt el mérkőzéseket, de már a nevének említése is megoldotta a helyzetemet. A reklámtábla is lekerült a nyakamról és az orvosi autó is arrébb állt, de ha már így belevetettem magam a kételyek kusza és néha teljesen átláthatatlan világába, némi magyarázkodásra mégis csak rákényszerülnék…ha lenne legalább egy olyan ok, mely alá tudná támasztani a bennem szunyókáló kételyeket, de nincs, még utólag, néhány órai alvás után sem tudom megfejteni, hogy tegnap egész nap miért gondoltam azt, hogy nem lesz könnyű dolgunk a 214. örökrangadón. Pedig az volt. Nem volt egy sétamenet, a kék-fehérek nem feltartott kézzel érkeztek (volt játékosunk ennek még hangot is adott az “előzetesben”), mi sem sziporkáztunk a 90 perc alatt, mégis egy könnyed, szinte habkönnyű győzelmen vagyunk túl, izgalmat is csak Andó-Szabó nyújtott néhány félresikerült ítéletével okozott, és persze ott volt még országunk Sanyija is, akit jó néhányszor fogadtunk “kegyeinkbe”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
HOST