lalolib

Feljegyzések a fotelból – A kevés is néha elég

Ennyi év után pontosan már nem emlékszem rá, hogy vajon Vajda tanár úr (kémia), vagy Soltészné Göbös Terézia (matek) ajándékozott meg egy “bölcselettel”, miszerint néha a “kevécske is elég lehet egy kettecskéhez”, de visszagondolva az akkori matek tudásomra, valószínűleg Teréz néni volt, aki a szokásos, éppen csak görbülő dolgozatomat értékelte, amire nagyon büszke voltam, főleg annak fényében, hogy a “kettecske” is úgy jött össze, hogy abban Bátyai Karcsi barátomnak döntő szerepe volt. Teréz néni viccesnek szánt, de inkább röhejesnek tetsző “csé” betűi tegnap késő este óta, amikor is Pintér Csaba hármat fújt a sípjába és befejezettnek nyilvánította a Fradi kisvárdai stadionavatóját ötlött fel bennem, melyben nem csak a fiatalságom emléke okozott bizsergető érzést, hanem az a tény is, hogy legalább a másnap reggeli fotelos jegyzetemet valamivel el tudom indítani. Nem lesz egy világrengető alkotás, de azt tudtam, egy kicsit húzni kell majd az időt, mert magáról a 90+valahány percről túl sokat legfeljebb Solohov tudott volna írni, ha Kisvárdát áthelyezi a csendesnek éppen nem nevezhető Don folyó partjára. Mivel azonban nem vagyunk kozákok és az első világháborút is csak a történelem könyvekből ismerjük, így nem marad más, mint össze kell gyűjteni a foszlányokat és valamit le kell pakolni az asztalra. Legfeljebb ez csak egy “kevécske” jegyzetecske lesz (ígérem több “csé-vel” nem borzolom az idegeket), amiről főleg én tehetek mint amatőr firkász, de engedtessék meg egy halk megjegyzést, vagy inkább kritikát, hogy a semmiről tényleg csak az orosz irodalom klasszikusai tudtak köteteket megtölteni. Persze húzhatnám az időt magával a kisvárdai stadion avatójával is, viccelődhetnék is azzal, hogy itt bizony még “nem tűnt el a fű” mint a másik település csodastadionjában, ahol valószínűleg a locsolóember is hőgutát kaphatott. A pikírtség helyett inkább örömködni kéne, hogy itt az újabb vidéki fellegvár egy minden bizonnyal kedves kisvárosban (én is ilyen kedves kisvárosban lakom – stadion nélkül), ahol abban a hitben ringatták magukat, hogy először húzzuk fel a várfalakat és csak utána alapozzunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sípszó előtt helyett: Kisvárdán stadiont avatunk

Ha pedig stadionavatás, akkor…de inkább nem is folytatom, mert remélem, másodszor már nem fog megtörténni, hogy udvarias vendégként nem borítjuk fel az asztalt, hanem virágcsokorral a kezünkben érkezünk és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hazaiak méltón ünnepeljék meg az új stadiont. Ahogy azt Szombathelyen tettünk tavaly szeptember 25-én, ahol az elvesztett három pont, még ha áttételes is, de a bajnoki címünkbe került. Most meg Kisvárdán avatunk stadiont, mely egy Kalocsa (szülővárosom) nagyságú település, ahol bár van “stadion”, de az pont úgy néz ki, ahogy egy kisváros, “megye-egy” csapatához illik. Kisvárda ennél tovább jutott, az 1911-ben alakult klub kivívta az NB I-es tagságot, ennek örömére egy felújított (vagy új?) stadiont kapott, plusz két vereség után egy új edzőt is, aki még csak ismerkedik a környezettel, így ellenünk csak a lelátóról figyeli a leendő csapatát. A hazaiak nem indultak túl fényesen a 2018/19-es bajnoki szezonban, három mérkőzés, három vereség, 0-9 gólkülönbség, mely szinte “tükörképe” a Fradi szereplésének, ahol háromból három győzelem, 11-3-as gólkülönbséggel spékelve. Ezek alapján nem sok pénzt nyernénk a tippmixen egy sima Fradi győzelemre fogadva, csak hát egyrészt ott a stadionavatós “átok”, plusz volt egy kupa meccsünk is az akkor még csak NB II-es Várda ellen, ami nem éppen úgy sült el, ahogy az akkori erőviszony sejtették. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Tanulságos győzelem

Múlt és jelen. Mint két testvér, mint két szerető, mint két barát, úgy kapcsolódik össze, úgy öleli egymást, hogy tudja, egymás nélkül nem tudnak és talán nem is lehet élni. Különleges két napon vagyok túl, az előbbi bevezető mondatot sem egy dili-doki disszertációjából csentem, hanem részese lehettem. Pénteken kezdődött az “időutazás” Bátyán (Kalocsától 5 km), a már hagyományos Fokhagyma-fesztivál “nulladik” napján, a Fradi öregfiúk és a környék “öregjei” közötti mérkőzéssel. Annyira már sajnos nem vagyok fiatal, hogy akik a nyári tikkasztó hőségben kifutottak a zöld gyepre, azokat 10-20-30 évvel ezelőtt az égig érő Üllői úti fák árnyékában is láttam őrületbe kergetni az ellenfelet. Rab Tibi, Keller Fater, Bánki Dodó, Fischer Pali, Dukon Béla, Zoran Kuntics, Nyilas Elek…amikor a bíró a sípjába fújt, az emlékezés mellé egy gondolat is párosult: vajon szombaton este, a Haladás elleni csapatból, 10-20-30 év múlva hányan futnak majd ki a majdani öregfiúk zöld-fehér mezében? És vajon a mai magyar fociban és ezen belül a Fradi utánpótlásban mikor fognak ilyen játékosokat nevelni? Túl sokat nem morfondírozhattam rajta (pedig a választ könnyen meg lehetne adni), mert szombaton délután egy olyan időutazáson vehettem részt a barátaimmal, hogy nem is kellett felülnöm kedvenc Időgépemre, azt a 92 évesen is fitt Pethő Zoli bácsi egymaga, az emlékek tárházának felidézésével biztosította. Gondoljatok csak bele, egy olyan emberrel, egy olyan örök Fradistával együtt sörözgetni, akkor anno felülhetett a lelátóra a Lazio, az Austria elleni legendás mérkőzéseken, aki láthatta Toldit, Kiszelyt, Rudast, és az örök “szerelmet” Sárosi Gyurkát, akinek utolsó, 1948-as, Vasas elleni meccsén szintén a pályára rohant, hogy részese lehessen az ünneplésnek, és annak a varázslatos, legendás játékosnak az utolsó Fradi meccsén (akkor még nem tudták, hogy Gyurka néhány nap múlva elhagyja az országot) aki a harmincas-negyvenes években meghatározta a Ferencváros labdarúgást, sőt az európai labdarúgást. Közel két órán át tartott az emlékezés-cunami, Zoli bácsi minden “időskori” tünetet a sutba vágva (melyek rajtam harminccal “fiatalabb” kivitelben már jelentkeznek), még azt is felidézte, hogy azon az estén, amikor először adták elő Toldi Géza tiszteletére az “öregfiúk dalát”, a zongoránál ülő Fényes Szabolcs milyen színű nyakkendőt viselt – természetesen zöld-fehéret… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sípszó előtt: Ferencváros – Haladás

sipszo-elottA 125. bajnoki mérkőzésünk következik szombaton a Haladás ellen a Groupama Arénában.

Az idősebbek (helyesebben inkább: akik régebb óta követik a magyar labdarúgás eseményeit) azok emlékezhetnek arra, hogy az akkori sportsajtó a bajnoki szezonok után mindig különböző tabellákkal “szórakoztatta” (helyenként idegesítette) a focikedvelőket. Ilyen volt a Budapest-Vidék összeállítás, mely vidékiként mindig dühösített egy kicsit, hiszen volt benne egy apró kis fellengzőség, de mivel azokban a Fradi általában jól szerepelt, így mindig megbocsájtottam nekik. Régebben a rangadó jelzőt is kizárólag pesti csapatok egymás elleni mérkőzései kaphatták, igaz akkortájt szinte minden a fővárosban volt elérhető (könnyebb volt az ellenőrzés, a felügyelet). Azóta fordult egy kicsit a világ, és ha most visszacsatolunk a Budapest-Vidék rangsorhoz, akkor a szombati ellenfelünkkel, a Szombathelyi Haladással a közös történelmet nézve, rangadót fogunk játszani, hiszen a vidéki csapatok közül a mostani mezőnyből a Haladással játszottunk a legtöbbször.

Az eddigi 124 mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 75 győzelem, 26 döntetlen, 23 vereség, 245 lőtt és 118 kapott gól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Egy félidő foci, egy félidő “b…”

Azon hosszasan lehetne elmélkedni, hogy vajon a 115 éves múltra visszatekintő örökrangadó mikor és főleg miként gondolta úgy, hogy csupán az emlékezés tárházában van helye, a jelenben meg nem több mint bármelyik bajnoki mérkőzés. Persze a meccs előtt el lehet mélyedni a múltban, a korabeli újságok és visszaemlékezések olyan eseménnyé formálják a Ferencváros—MTK (Hungária) mérkőzést, melyek a történelem viharai közepette is nem csak sportélményt, de társadalmi és kulturális eseményt is varázsoltak Budapest utcáira és kávéházaiba. Ebből a jelenben nem maradt már semmi. Egyrészt a focink is silányabb lett, másrészt maga a világ is sokkal érzékenyebbé vált, még akkor is, ha a Földünk jelentős részén érvényesül a “vélemény szabad” elv. De vajon hogyan reagálnának a jelenben azokra a felnőttes csínytevésekre, melyeket a hatvanas években nagypapám és jó barátja (aki egyben “kupec” társa is volt), Tóni bácsi követett el egymás bosszantására egy-egy örökrangadó kapcsán. Én is csak arra emlékszem, hogy ha vesztett a Fradi (az “Aranylábú gyerekekkel” is előfordult), akkor mindig egy liba landolt nagypapa kertjében, amit mindig egy viccelődő, évelődő, borozgató este követett. A legszebb emlék mégis csak az volt, amikor a Fradi nyert és papa az előző vereség libáját “áldozta” fel a siker oltárán, amit természetesen kemencében sütöttek ropogósra, melynek zamatát még mindig érzem a számban. Azokra az ízekre jobban emlékszem, mint magára az ebédre, ahol az asztalnál természetesen Tóni bácsi családja is ott ült. Számomra ennyi maradt az örökrangadó varázsából, mely 115 év alatt annyit öregedett, hogy mára egy sima bajnokira “silányult”, és már a szavak szintjén is csak statisztikai adathalmazzá vált. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sípszó előtt: MTK – Ferencváros, az örökrangadó

sipszo-elottVasárnap a 213. bajnoki örökrangadó következik az MTK ellen a Hungária úton.

Labdarúgásunk hőskorában a foci nyelve az angol volt, számtalan kifejezés, jelző java része a mai napig ismert, de vannak olyanok is, melyeket az évtizedek folyamán “magyarosítva” lettek. Az ofszájd, kornert taccs, half, dribli, derby helyett manapság már les, szöglet, bedobás, középpályás, csel és rangadó szavakat használjuk, de vannak olyanok, melyeknek megmaradt az angol eredete, ilyen a passzolás és a centerezés. Ezek közül van olyan, mely idővel önálló útra lépett és kizárólag két csapat összecsapását jellemzi. Ha Fradi-Dózsa, akkor derby, ha Fradi-MTK, akkor örökrangadó. Az előbbi megtartotta az angol kötődést, az utóbbival meg egy olyan jelzőt alkottak az ősök, mely 114 éve fontos része a magyar labdarúgás történelmének (eddig 261 tétmérkőzésen lépett pályára egymás ellen a két csapat). A második világháborúig az örökrangadó nem csak egy mérkőzés volt, hanem “a” mérkőzés, mely nem csak a labdarúgást szerető szurkolókat “hevítette”, hanem a társadalmi, kulturális és a politikai életre is hatást gyakorolt.

Az eddig lejátszott 212 mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 86 győzelem, 48 döntetlen, 78 vereség, 337 lőtt és 327 kapott gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Más kávéház

A csütörtöki – sajnos már szokásosnak mondható – kizuhanásunk Európából bármennyire is nem illő dolog leírni, de túlságosan mély nyomokat nem hagyott bennem. Írhatnám többes számban is, hiszen a bajnoki “avató” mérkőzés előtti szeánszon a Szentély agorájában nem nagyon lehetett felfedezni az apátia jeleit. Persze a legtöbbünk méltatlankodott egy kicsit, de úgy éreztem, ez inkább a kötelező futam kategória, melynek a végén azért ott lapult egy kis keserűség is, mert kimondani a kegyetlen valóságot, miszerint egyenlőre nincs helyünk Európa térképén, nem éppen szívmelengető állapot. Ráadásul annak fényében, hogy éppen a Fradi volt az egyetlen magyar csapat, mely elvérzett az első fordulóban, még keserű szájvizet is locsolt a szánkba, de mielőtt lenyeltük volna, jött egy mondat: legalább csak a bajnokságra koncentrálhatunk – és máris repült a szánkból a keserű víz. Pedig ott kellett volna még tartani, többször öblögetve, hogy a keserűség a garatba is lenyomuljon, de mivel annyira megszoktuk az elmúlt évek nemzetközi keserveit, hogy a keserűség ellen simán beálltunk a büfé elé, kértünk néhány pohár sört, és máris elillantak a rossz szagok a szánkból. Hogy ez hiba? Valószínűleg igen. Sőt, biztosan az, de vajon mennyire lennénk jobb állapotban, ha néma (vagy hangos?) tiltakozásul nem ülnénk fel a lelátóra, ha zászlókat égetnénk, ha bekopogtatnánk az edzők ajtaján, vagy megállítanánk a buszt, leszállítva a játékosokat egy kis elbeszélgetésre. Voltak idők, amikor így működtünk, voltak idők, amikor néhány vesztes mérkőzés után olyan edzőket “zavartunk” el, mint Novák Dezső, Varga Zoltán, Nyilasi Tibor….Most meg a DVTK elleni kezdés előtt békésen sörözgettünk, néhány mondattal elintéztük az EL kiesést, egy kicsit szidtunk mindenkit, de ahhoz elég sűrűn néztük az óránkat, hogy vajon még hány perc van a kezdéséig, hogy az egésznek valami “forradalmi” hangulata lett volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Sípszó előtt: Ferencváros – Diósgyőri VTK

sipszo-elottVasárnap a 98. bajnoki mérkőzésünk következik a DVTK ellen a Groupama-Arénában, a 2018/19 bajnoki szezon első fordulójában.

A két csapat először (majd rögtön két nap múlva másodszor) az 1924/25 évi bajnoki szezon lezárásaként, az országos bajnoki döntőben játszott egymással az Üllői úton. Az első mérkőzés döntetlennel zárult, így meg kellett ismételni a találkozót. Az újabb mérkőzésen 2:1-es ferencvárosi siker született. A történelmi, első összecsapáson az Amsel – Takács I., Hungler II. – Furmann, Sándor, Blum – Tóth, Lyka I., Kelemen, Nikolsburger, Kohut összetételű csapat lépett pályára, a gólokat Nikolsburger, Kelemen illetve Völker II. (2) szerezték. A megismételt mérkőzésen Tóth, Lyka I. és Kelemen helyett Müller, Földessy és Steczovits lépett pályára. Kohut gólja mellett egy öngól is született a zöld-fehérek győzelmével végződő mérkőzésen.

Az eddigi 97 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 60 győzelem, 18 döntetlen, 19 vereség, 200 lőtt és 101 kapott gól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Megpattanó remények

Ha nincs hosszabbítás és ha nincs az az átkozott megpattanó labda, ma más történetet írunk. Egy sokkal boldogabbat, egy sokkal felszabadultabbat és főleg egy sokkal reménytelibbet. Talán még mindig ott ünneplünk az arénában, talán addig szürcsöljük mámorosan a hideg sört, amíg a hordók teljesen kiapadnak. De valami közbeszólt, valami földön túli erő úgy érezte, még nincs itt az alkalom, hogy a Ferencváros és a magyar labdarúgás megtegye az első, örömteli lépést. Pedig az egész héten benne volt a levegőben. Sokan – köztük én is – sokáig vívódtam, hogy egyáltalán a helyszínen szurkoljak-e. Hétköznap, másnap munka, plusz több mint 200 km autózás, melyhez jött az elmúlt évek elég lehangoló nemzetközi szereplése. Egyik sem volt csábító, de mégis csak motoszkált bennem a zöld “kisördög”, hogy gyerünk csak, ne a kényelmes fotel biztonságában ücsörögjem végig a 90 percet. Laudetur barátomat sem kellett noszogatni, reményeink szerint mégis csak jól igazoltunk és bár néhány hét (vagy néhány nap) valószínűleg nem volt elég az újak beépítésére, és a VB miatt annyira nem is voltam kiéhezve a kerek pöttyös látványára, de hát a Fradi az mégis csak Fradi, a Szentély meg “csak” 120 km-re van és nem több ezerre mint bármelyik orosz stadion. Ráadásul ott hiába játszanak “átkozottul” jó meccseket és bűvölhetik a labdát bemutatva az igazi foci szépségét, nekünk mégis csak a Fradi testesíti meg azt, ami olyan megmagyarázhatatlan szorongást és feszültséget okozott a mérkőzés lefújása után, amit még a közelgő VB-döntő sem tud überelni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Pusztai László

A sors örökké kiszámíthatatlan marad.

Soha nem tudhatjuk, miért sodort minket az áramlat éppen ahhoz a szigethez, ahová sodort, és miért nem ahhoz, ahova eredetileg el akartunk jutni. Pusztai László és felesége 1987. július 6-án, Polgárdi közelében biztosan nem arra gondolt, hogy egy szemközti sávban közlekedő autó defektje miatt egy olyan szigetre sodorja őket a sors, ahová még nem akartak megérkezni, hiszen az élet olyan feladatokkal ajándékozta meg őket, amit még teljesíteni akartak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 08.18. 17:00 FTC-Paks (TV:M4)
Következik: 08.25. 19:30 Mezőkövesd-FTC (stream: m4sport.hu)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák