lalolib
A derbire készülve
Már a hét elején arra gondoltam, hogy orvoshoz kéne fordulnom, bár tudtam, hogy arra a betegségre mely kitört rajtam, nincs orvosság. Legfeljebb kapnék egy gumiszobát néhány nyugtató injekció kíséretében, jobb esetben le kéne dőlnöm a dili-doki díványára és elmesélni az életemet, de annak aztán végképp nem láttam értelmét, hiszen nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a tüneteim miből is fakadnak.
Mindez a hét elején kezdődött. Ahogy elmúlt a Videoton mérkőzés okozta kábulat és szép lassan rájöttem, hogy kivel is játszunk a következő fordulóban, eleinte furcsa bizsergést éreztem, de mivel nem most készülök először a derbire, tudtam, hogy ez még csak a kezdett. Tovább olvasom
A mi szurkolónk – Bujtor István emlékére
Örökre itt hagyott bennünket egy szurkoló, aki ha öblös hangján, teli torokból kiáltotta, hogy „Hajrá Fradi”, abba a Szentély tartópillérei is beleremegtek. Ő volt az, aki ötévesen, a papa nyakába kapaszkodva találkozott először a Fradizmussal. Ő volt az, akihez olyan filmek kötődnek, mint az Álmodozások kora, a Fiúk a térről, Az oroszlán ugrani készül, a Sándor Mátyás. Ő volt Petruchio a Makrancos hölgyben, és ő volt Bromden, az indián is és ő rendezte az emlékezetes Kaktusz virágát.
És ő volt Ötvös Csöpi, a ma már legendás magyar Bud Spencer, aki péppé pofozta a magyar alvilágot, és aki a filmjeibe mindig belecsempészte a legfőbb szenvedélyét, a Balatont és a vitorlázást.
Ő volt az, aki bevallása szerint nagyon rosszul tudta érezni magát, ha kikapott a Ferencváros, de a bosszúsága hamar el is szállt. De győzelem esetén öröme sokáig kitartott.
Róla emlékezünk, Bujtor Istvánról a színészről, a rendezőről, a Fradistáról.
Képtelenség felfogni a halálát, képtelenség elfogadni azt, hogy többé nem láthatjuk a színpadon, és nem oszthatja többé a fájdalom nélküli pofonokat.
Emléke örökké velünk marad. Nem csak a filmjei, a színházi szerepei és rendezései folytán, hanem töretlen Fradizmusa miatt is. Zöld-fehér lelke nyugodjon békében. Tovább olvasom
Heti zöld(ségek) – Meggyanúsítva
Amikor a vasárnapi ebéd hozzávalóinak beszerzése végett lementem a zöldségpiacra, még nem gondoltam, milyen kellemetlen esemény részese leszek. Pedig szeretem a zöldséget, rendszeresen oda is járok, hiszen tudom, akikkel ott találkozom, azok mind zöldben látják a világot. Megvettem mindent és már indultam haza, amikor a piac bejáratánál két marcona legény állta el az utamat.
Értetlenül meredtem rájuk, de ők nagyon határozottan közölték, most bizony elő fognak állítani, mert az egyik árus azt állította, hogy záptojásokat csempésztem a piac területére. Értetlenül és zavartam ráztam a fejem, és hiába bizonygattam, hogy oda, ahová szeretek járni soha nem szoktam piszkolni, hajthatatlanok maradtak. Megkérdeztem, hogy vajon miért utólag, bizonyítékok nélkül akarnak elmarasztalni, de csak mosolyogtak. Hivatkoztam az új tojástörvényre, mely előírja, hogy azokat dobálási szándékkal nem lehet alkalmazni és miért nem azokat akarják büntetni akik beengedték a záptojásokat a piac területére. Tán statáriális bíróság elé akarnak állítani? Tán bűnöző vagyok azért, mert szeretem a zöldségeket? Hivatkoztam arra is, hogy a tojás nem is zöldség és igazából nem is szabadna bevinni a piacra, de az sem érdekelte őket. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Dragó nélkül nem megy
Talán egyedül Csernus doktor tudná megmondani, hogy vajon milyen hatással lehetett a csapat felkészülésére a semmiből kirobbantott petárda-ügyirat. Mivel azonban Csernus doktor szerencsére eltűnt a képernyőről és bárhogyan is szerepel a csapat még nem szorulok pszichológusra, így csak a magam érzéseit tudom előhívni a válasz megadására. Tovább olvasom
Rósa százados
Rósa Dénes
Ma este 100. tétmérkőzésén lép pályára Rósa Dénes a Ferencvárosban! Tovább olvasom
Liga-expressz
Igazságtalanok lennénk, ha szó nélkül elmennénk csapatunk Ligakupa teljesítménye mellett. Azzal persze mindenki tisztában van, hogy ennek a sorozatnak csak erkölcsi jelentősége van, de talán éppen emiatt, az utóbbi időkben egy kicsit lejáratott és megroggyant három E betű talpra állása miatt is fontos a tegnapi győzelem.
Az értéke is ebben rejlik. Az elmúlt napok történései, kezdődően a magyar kupából való kieséssel, majd a debreceni vereséggel és az utána kirobbanó petárdákkal, a kelleténél jobban megtépázták a klub hírnevét. Azt persze nem állítom, hogy a Ligakupában eddig elért sikerek után újból a régi fények fognak körözni a Szentély felett, de talán megtanítanak minket egy kicsit örülni és bizakodni. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Egy félidő álom, egy félidő valóság
Amikor közel harmincöt évvel ezelőtt a történelem órán egy kitalált történettel akartam kibújni a felelés alól, megboldogult Beke tanár úr szúrós tekintettel rám nézett és csak ennyit mondott: – Fiacskám, ha egy vallomással akarod kikerülni a felelést, az már baj, hiszen az annyit jelent, hogy az Aranybulláról igazából halvány fogalmad sincs.
Emlékszel?
Emlékszel? Volt egy mérkőzés 2003. május 30.-án, amely megváltoztatta a világot. A mi zöld-fehér világunkat. Igazából talán soha nem néztünk szembe azzal a nappal. Igazából soha nem vontuk le a tanulságokat, igazából soha nem tisztáztuk az akkori eseményeket és az odáig vezető utat. Mert ott Fradista vert Fradistát, mert ott felborult minden értékrend, minden hagyomány és tisztelet mely minket ehhez a csodálatos klubhoz köt a mai napig.
Mert azon a napon több órán át tartó tömegverekedésbe, utcai harcokba és gyújtogatásba torkollott az eredetileg bajnokavató ünnepnek szánt péntek esti FTC-Debrecen bajnoki mérkőzés. Csapatunk a papírforma ellenére csak második helyen végzett a bajnokságban, miután a záró fordulóban csak 0-0-ás döntetlent játszottunk, és az addig azonos pontszámmal második helyezett MTK viszont 1-0-ra nyert Újpesten.
Vajon mi váltotta ki az eseményeket? Vajon a néma szomorúság miért váltott át mérhetetlen haraggá? Erre talán soha nem kapunk választ, pedig a múltunk e sötét napját jó lenne lezárni, már csak azért is, hogy egy Debrecen elleni mérkőzés előtt, ne kelljen megválaszolatlan kérdéseket feltenni.
Emlékszel? Volt egy mérkőzés 1999. április 10.-én, mely nem változtatta meg a világot, de akik látták, azoknak olyan emlékek tódulnak fel, melyek mindig rémképpé állnak össze, ha a csapat Debrecenbe látogat. Főleg a szerdai fiaskó óta többször eszembe jut az akkori 1:6-os vereség. A mérkőzésből csak pillanatok maradtak meg, emlékszem Vincze Ottó kiállítására, Nagy Norbi fantasztikus kapáslövésére mely a szépítő gólunk volt és egy debreceni csatárra (a nevét már nem tudom), aki mesterhármast lőtt. Magam sem tudom, hogy miért ez a mérkőzés jön elő rémálmaimban, hiszen a közelmúltban, 2003 őszén is volt egy komoly 5:0-ás vereség (érdekes, hogy ezt a mérkőzést teljesen kitöröltem az agyamból), de attól kezdve, ahányszor Debrecenbe megy a csapat, ez a mérkőzés bevillan, mint egy kezdődő gyomorgörcs előjátéka.
Emlékszel? Volt egy mérkőzés 2004. május 27.-én is, mely megváltoztatta a világot. A mi zöld-fehér világunkat, hiszen a dicső történelmünk 28. bajnoki aranyát szereztük meg azon a varázslatos estén, éppen a Debrecen ellen. Ki ne emlékezne Gera szaltójára, Tököli átemelős góljára vagy Lipcsei Peti parádés szólója utáni eufórikus örömére? Vagy arra a feszült várakozásra, hogy vajon az örök ellenség győzni tud-e a Puskás stadionban? Vagy az utána kitörő boldogságra, a bajnoki serleg helikopteren való megérkezésére? Sokan ezzel zárták le az egy évvel ezelőtti történéseket.
Emlékek. Amit emléknek nevezünk, az mindig itt él, és hat időtlenül, elevenen, és formálja az életünket. Jó tudni azt is, hogy jelenlegi életünk minden pillanatát nemcsak a múltunk sugallja, hanem a jövőnk is. Tudom azt is, hogy a szív memóriája a rossz emlékeket megpróbálja kivetni magából, a jókat pedig önkéntelenül felnagyítja, s ezzel az apró csalással érjük el, hogy el tudjuk viselni az olyan fájó emlékeket, melyekre néhány gondolat erejéig emlékeztem.
Volt közte vereség, döntetlen és győzelem is. Mindhárom eredmény előfordulhat vasárnap is a következő Debrecen-Ferencváros mérkőzésen. Jó lenne nyerni, jó lenne feledtetni a szerdai fiaskót, jó lenne tovább lépni a tabellán, de éppen a múlt emlékeiben való kutakodás mutatja meg nekünk, hogy az aktuális csapat erősségétől függetlenül milyen rázós mérkőzéseket vívtunk a Nagyerdei-stadionban.
Most nem igénylem, hogy a vasárnapi mérkőzés olyan legyen, hogy a jövőben emlékezők azzal kezdjék a beszámolójukat, mint amivel én kezdtem a visszatekintést.
Vasárnap, 2009. szeptember 20.-án, lesz egy mérkőzés Debrecenben, melyről még nem tudjuk, hogy megfogja-e változtatni a világot. A mi zöld-fehér világunkat.
- Lalolib -
Heti zöldségek – avagy a wellness jótékony hatása
Amikor először kilátogattam a „zöldségpiacra” még nem tudtam, hogy vissza fogok térni és mostantól, ha nem is rendszeresen, de szemezgetni fogok a zöld-fehér színű csemegékből. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – egy lépést tettünk előre
Amikor a vasárnapi írásomban „kiadtam a jelszót”, miszerint csak a győzelem számít, már akkor tudtam, hogy veszélyes vizekre evezek. Egyből motoszkálni kezdett bennem a kétely, mi van akkor ha nem sikerül és beleesek a vízbe? Azt eddig is tudtam, hogy nem vagyok egy Darnyi Tamás és ha igazán mély vízbe kerülök, az egyetlen lehetőség számomra ha Erika Eleniak utánam ugrik, bár abban azért nem vagyok biztos, hogy együtt sikerülne kikecmeregni a vízből. Tovább olvasom
Csak a győzelem számít!
Már abban sem voltam biztos, mikor leültem a gép elé, hogy az előre megálmodott címet hagyjam-e meg, vagy egy másikat válasszak melyre később majd utalni akarok. A címen túl még azon is gondolkodtam, hogy a mérkőzés előtt van-e értelme egy ilyen jellegű írásnak. Akik anno éltek az átkosban azok tudják, hogy ilyeneket főleg Aczél elvtárs rendelt meg, amikor „pártunk és kormányunk” úgy érezte, a propaganda eszközeivel kell enyhíteni a feszültséget és lelkesedést táplálni a meggyötört lelkekbe. Tovább olvasom
Videobeharangozó: MTK
(Lalolib)
Álljatok fel!
Az elmúlt hetek történéseire ezen az oldalon is kerestük már az igazságot, de úgy gondolom, néha leragadtunk a jelenben, és a mostani eredménytelenséget saját magunk háborgó lelkületén keresztül próbáltuk megérteni. Pedig az igazság annál sokkal mélyebb gyökereket vert, hogy minden baj okozóját egyedül az angol befektetőkben lássuk. A védő szerepét most sem akarom eljátszani, hiszen nem ismerem a vád bizonyítékait, és főleg indítékát, ezért inkább más megvilágításba helyezném a jelen gondjainak boncolgatását. Tovább olvasom
Heti zöld(ségek)
Az elmúlt hetek eseményei után azt gondoltam, olyan túl nagy meglepetést már nem tud szolgáltatni kedvenc csapatom. Ismét tévedtem. Nem először, és sajnos valószínűleg, nem is utoljára. Pedig tudhatnám, hogy Murphy szerint tévedni emberi dolog, de sajnos megbocsájthatatlan. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Kapusunk van, csapatunk nincs
Legutóbb úgy kezdtem a jegyzetemet, hogy nem sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz egyből a mérkőzés után leírni a gondolataimat. Annak ellenére kezdtem így, hogy akkor azt éreztem, a Haladás elleni döntetlennel megindultunk a felemelkedés rögös útján. Látszott valamiféle biztonság, igaz, ez elsősorban Megyeri érdeme volt, de úgy gondoltam, ha hátul stabilabbá válunk, akkor megjön a csatáraink aktivitása is. Ezentúl bíztam abban is, hogy a szakmai stáb is komoly változtatásokat fog eszközölni és végre megtalálja azt a csapatot mely eredményesen is tud játszani. Tovább olvasom
Egy kaposvári emlék
Más is kereste azt a csillagot 1977-ben
Amikor elolvastam K@rcsi bejegyzését és először megpillantottam az 1977-es újságot egy személyes emlék merengett fel a múltból. Olyan erőteljesen jöttek elő az emlékezés képei, hogy percekig egy különleges, és varázslatos érzés kerített hatalmába.
Az 1977-es emlékek duplán fontosak számomra. Az érettségim éve volt és a felkészülés jegyében, szeretett osztályfőnököm, Teréz néni úgy döntött, hogy egy Nyugat-Magyarországi történelmi kirándulással próbálja enyhíti az érettségi izgalmát. Csodás körút volt, mely keretén belül ellátogattunk Kaposvárra is, ha jól emlékszem a Rippl-Rónai villát és a Hősök templomát néztük meg, bár lehet, hogy keverem, mert a kaposvári kirándulás más miatt maradt emlékezetes. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelből – nem lettünk okosabbak
Amikor elvállaltam, hogy a mérkőzések után egyből leülök a számítógép elé és megpróbálom leírni az érzéseimet, a gondolataimat, nem sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz. Főleg a nyitó mérkőzés után, amikor oldalakon át tudtam volna repülni a szavak szárnyán. Aztán a folytatás egyre nehezebb lett. Tovább olvasom
Gondolatok a pokol tornácáról
Fradissimo mondta nekem a Paksi mérkőzés után, hogy most egy ideig a Fradi dicső múltjához fog fordulni egy kis erőgyűjtéshez. A csalódásunk pénteken még tovább fokozódott. A mérkőzés után, mint fotelszurkoló megpróbáltam túltenni magam az újabb fiaskón, de már a cikk írásakor tudtam, ez nagyon nehéz lesz. Annak ellenére, hogy tudtam azt is, hogy általában nem szoktam sokáig rágódni a csontokon, inkább odaadom szomszédom Füles kutyájának – mert ő még örül is neki -, és megpróbálom saját magam érzéseit és vágyait békésebb és főleg reménykedőbb mederbe terelni. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – elveszett illúziók
Azok akik követték az elmúlt napok eseményeit, azok szembesülhettek azzal a törekvéssel, hogy itt, a honlapon megpróbáltuk megfejteni az igazságot. Azt, amit igazából nem is lehet. Hogy mégis megpróbáltuk az egyetlen egy dologgal magyarázható, a féltéssel. Sajnos nem úgy alakultak az eredmények ahogy szerettük volna és két meccs után kitört az „országos pánik”. Mindenki kereste az okokat, mindenki kereste az igazságot. Tovább olvasom
Még mindig beharangozó, ezúttal videóban
Egy meccset nem lehet eléggé beharangozni. Különösen, ha a Fradi meccséről van szó.
Tovább olvasom
Hol itt az igazság?
Mivel a vasárnapi napomat főleg a PC előtt töltöttem, így volt időm különböző fórumokat olvasgatni. Nem voltam a géphez ragadva, csak a fotelem után most a derekam mondta fel a szolgálatot, így a fűnyírás helyett az egeremet dolgoztattam meg. Bár ne tettem volna. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – csalódás a Szentélyben
Először is köszönetet kell, hogy mondjak a felajánlásokért melyek a sérült fotelem javítására szolgáltak. Volt nagylelkű, aki egyből megjavította volna, de az egyik kedves szerkesztőtársam azzal az ötlettel állt elő, hogy nagyapámhoz hasonlóan, ha vonattal felcipelem a fotelt, a javítás költségeit ő fogja fedezni.
Természetesen meghatódva fogadtam a felajánlást, és mivel a gazdasági válság egy kicsit megtépázva anyagi lehetőségeimet, az ingyen javíttatás jól jött volna, de sajnos a technika ördöge közbeszólt, mivel városunkban megszűnt a vonatközlekedés. Tovább olvasom
Köszöntsük a 150. NB I-es meccsen pályára lépő Dragóner Attilát!
Holnap jubilál a Fradi 26-osa, Dragóner Attila.
A következő NB I-es mérkőzésen, jelen esetben a Paks ellen, a bíró kezdő sípszava, immár a 150. alkalommal találja a zöld gyepen Fradi-mezben.
Lalolib ebből az alkalomból készített egy videoösszeállítást. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – az expressz kisiklott
Az igazság az, hogy nem készültem fel ilyen estére. Bár öt óra környékén furcsa borzongás futott át rajtam és éreztem, a féltés, az aggódás járja át a testem. Nem tartott sokáig, megpróbáltam elhessegetni a kínos pillanatokat. Eldúdoltam magamban a Fradi indulót, megsimogattam a fotelt és arra kértem segítsen átlendíteni a holtponton. Biztos voltam benne, hogy nem haragszik rám a múlt heti baleset miatt, de azért ünnepélyesen megfogadtam, nem fogom rajta levezetni az érzelmi kitöréseimet. Tovább olvasom
Időtlen időkig
Vasárnap reggeltől egyforma gondolattal ébredek. Bevillan egy régen látott film története, igazából a címére sem emlékszem, csak a két főszereplőre, Bill Murrayre és főleg Andy McDowellre. A film arról szól, hogy Bill minden reggel úgy ébred fel, hogy mindig ugyanaz a nap van és mindig ugyanazokat az eseményeket éli meg újra és újra.
Ezek után valószínűleg mindenkinek azonnal beugrik, hogy a gondolataim miért is járnak éppen ezen a történeten. Milyen jó lenne, hogy minden nap augusztus 1-jével ébrednénk. Milyen jó lenne, ha minden nap átélhetnénk azokat a pillanatokat.
Kezdődött a feszült várakozással, a visszaszámolt percekkel, a készülődés izgalmával, majd beteljesedett az egész mérkőzés fergeteges hangulatával.
Ahogy eljátszottam a gondolattal, egyre több részlet rémlett fel a filmmel kapcsolatban és rájöttem arra is, hogy mégsem szeretnék Bill bőrébe bújni.
Az ok nagyon egyszerű. Miért gondolom azt, hogy a Zete elleni mérkőzést kell állandóan átélnem? Bár fantasztikus volt, de én többet akarok. Még több ilyen mérkőzést, még több ilyen hangulatos, varázslatos estét. Főleg úgy, hogy elmúlt negyven évben is volt részem hasonló élményekben. Sőt, ha a Diósgyőr-Szentély között megtett autóskalandra vagy az azt követő ünnepségre gondolok, még fölözték is a szombati élményt. Ettől függetlenül mégis napokon keresztül járt a fejemben az ötlet az állandó szombattal való ébredésről. Az okát is tudom.
Mert, most ismét nagyon jó Fradistának lenni. Mindig is jó volt, de az elmúlt évek gyötrelmei után, most mégis mást jelentett. Visszahozta a régi élményeket is.
Mert, most ismét jó volt ismerősökkel találkozni, jó volt a reggeli meleg kifliért bemenni a boltba, és mintha az eladó kislány is kedvesebben mosolygott, mint általában, öröm volt hallani az újságostól vasárnap reggel, hogy – a Sportújság, az bizony elfogyott. Tudja, a Fradi miatt.
Ma reggel – bár még titokban reménykedtem abba, hogy megint szombat van -, amikor betértem a kisboltba, egy ismerőssel futottam össze, aki egyből nekem is szegezte a kérdést: – a tegnapi henger után mire lesztek képesek pénteken?
Csodáltam a kérdését, mert eddig, ha találkoztunk mindig a horgászélményeivel traktált, de úgy látszik mindenhol beköszöntött a szép, új világ.
Vissza is zökkentem a normál kerékvágásba. Elfeledtem Bill Murrayt, az állandóan ismétlődő napot, mely egy idő után, bármennyire is csodálatos volt, unalmassá, egyhangú válik. Egyedül Andy McDowell varázslatos mosolyát nehéz feledni, de ez megint egy más történet.
A menetelés tegnap folytatódott, az esti Liga-kupamérkőzésen egy félidő alatt rámoltunk be egy négyest. Nem értékelem túl, a helyén kell kezelni ezt a győzelmet is, de a tanulságokat azért le lehet vonni. A „B” csapatok küzdelmében ennyivel vagyunk jobbak.
A tegnapi napon, a testvérfórumon egy komment figyelmeztetett: hogy visszább az agarakkal, nehogy kellemetlen csalódásban legyenk részünk. Válaszomban neki azt írtam, és most sem tudnék más felelni rá: ma még nincs kedvem visszafogni az agaraimat. Ma még ünnepelni akarok, ma még sütkérezni akarok a közös örömben és nem hagyom, hogy ebbe bárki is belerondítson.
Holnaptól már jöhet a munka, kezdődhet a féltés a pénteki mérkőzés miatt. Már látom előre a sorsom. Mert időtlen időkig benne vagyunk ebben a körforgásba, és bár szerencsénkre nem ismétlődnek a napok, mint a filmben, de aki egyszer is belekóstolt ebbe a csodálatos hangulatba, képtelen kilépni belőle.
Lalolib
Jelentés a fotelból – az első kipipálva
Egy sajnálatos balesettel kell kezdenem. A közel 50 éves, családi ereklyének tartott fotel, a tegnap esti mérkőzés 78.percében megsérült. Ahogy Kulcsár elfutott a bal oldalon és masnit kötött a Zete védő lábára, már úgy emelkedtem a fotelból mint annak idején Gagarin a kilövés pillanatában, majd mikor Pölö néhány méterről bepofozta a labdát, először a csillár volt veszélyben, de abban a pillanatban ahogy örömittasan visszazuhantam a fotelba, szegény öreg fotel reccsent egyet. Egy gyors mozdulattal a helyére raktam a megrepedt darabot és tovább már nem is foglalkoztam vele, de reggel mikor tüzetesen megvizsgáltam, akkor láttam, elég komoly a baj és sebészi beavatkozás vár rá. Emiatt néhány hétig biztos nem tudom a szeretett fotelemből szemlélni a világot. Tovább olvasom
HOZZÁSZÓLÁSOK