mjozef22
Ungár Gyula
Az ifiben már együtt játszott Patakival és Blummal. A tízes évek elején az FTC „aranykorszakában” került az első csapatba. Bár nem okozott csalódást. Fritz Alajost, az első számú kapust nem sikerült kiszorítania.
Néhány nagyszerű védést így is produkált, a legnagyobbat éppen a labdarúgás tanítómestereinek, az angolok otthonában. Az időpont: 1912, London. Az English Wanderers elleni mérkőzésen már az első félidőben is, többször is bravúrral védte az angol játékosok lövéseit. A második játékrészben „az angolok fokozott iramát már csak Ungár ügyes védései teszik ártalmatlanná, miközben meg is sérült, de szerencsére labdával érte el. Másnap a lapok a fotográfiáját is hozták „a briliáns magyar kapuvédő” címmel.” – (Nemzeti Sport)
Ő volt az FTC történetének az első kapusa, aki tizenegyest lőtt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Nemes (Neufeld) Sándor
A nagykereskedő családból származó Nemes (eredetileg és később: Neufeld) Sándor a magyar futball nagy világvándorainak egyike.
1916 júniusában egy ificsapattól, az ILK-ból érkezett az FTC-hez. Alig több mint 17 esztendősen mutatkozott be az első csapatban. A rendkívül gyors, gólerős csatár rövid ideig szerepelt zöld-fehérben. Többnyire jobbszélső volt, de a Fradiban több poszton is szerepelt. Az 1916/17 évi hadibajnokságban az FTC legeredményesebb góllövője 8 góljával. 1918 májusában Svájc, 1919 júniusában és 1919 októberében Ausztria ellen a magyar válogatottban is szóhoz jutott.
Szabó László
Óriási tehetségnek számított, fényes jövőt jósoltak neki. A Bozsik utódaként emlegetett tehetség aztán korai búcsúra kényszerült.
Pedig szépen kezdődött minden: Tizenhat évesen az ifi centere, 1953-ban már az első csapat fedezete. A Kinizsi felnőtt csapatában meccsről meccsre remekel. ’53-ban annak az UEFA-torna győztes magyar ifi válogatottnak volt a stabil tagja, amely kapott gól nélkül nyerte a fiatalok – nyugodtan mondhatjuk – akkori világbajnokságát! És szintén ifistaként Sebes Gusztáv az aranycsapat mellé veszi és a válogatott edzőmérkőzéseken Puskásékkal szerepelteti.
Négyszer már a B-válogatottban is pályára lép és az utánpótlás nagy reménységei között tartják számon. A nagyválogatottság karnyújtásnyira, amikor egy utánpótlás válogatott találkozón véget érnek álmai: olyan súlyos sérülést szenved, hogy nincs folytatása szép reményű pályájának.
Sárosi Béla
A „kisebbik” Sárosi, Sárosi György öccse, hatalmas termetű, remek fizikumú játékos volt. Mindkét lábbal kitűnően rúgott. Alkati adottságait a levegőben is nagyszerűen érvényesítette. Munkabírása kifogástalan volt. Igen jó érzékkel látta el a védelemben feladatát, bár ezt a posztot kevésbé kedvelte. A támadó fedezet szerepkörében mozgott igazán otthonosan. Pontos, jól időzített, hosszú átadásokkal támogatta a csatárokat. Gyakran vállalkozott előretörésekre. Óriási erejű lövésekkel veszélyeztette az ellenfél kapuját. A támadás kedvéért a védekezésről olykor megfeledkezett. Ez volt egyetlen lényeges hibája. Tagja volt az 1938-as világbajnoki ezüstérmet nyert csapat keretének is (ún. nem utazó, biztonsági tartalék volt). 1946-ban — az MLSZ hozzájárulásával — Olaszországba távozott.
Takács Béla
1958-ban lett a Haladás játékosa és egy év múlva már az élvonalban is bemutatkozott.
1960-ban bevonult katonának és a Bp. Honvéd kapujának őrzését vette át.
A Honvédból érkezett az Üllői útra az akkor B-válogatott kapus.
Jellemzően Géczi sérülése idején került az első csapatba, méghozzá úgy, hogy ezzel bajnoki aranyérmeket is elérhetett. Mexikói túramérkőzéseken, VVK meccseken is védte a ferencvárosi kaput. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Kökény József
– Hol, hogyan kezdődött labdarúgó pályafutásod?
– Cegléden, 14 éves koromban kezdtem a Vasutasban. Előtte a bátyám is ott játszott, aki nagy-nagy tehetség volt, az ifi válogatottba is meghívták, aztán Szegeden folytatta. Én 18 éves koromban kerültem fel Budapestre, az Előréhez igazoltam. Két szép évet töltöttem ott, amikor megkeresett az SBTC. Már-már úgy volt, hogy Salgótarjánba igazolok, amikor a Fradiból is megkerestek. Monostori Karcsi bácsi és Del Medico Toncsi bácsi hívtak az Üllői útra. Aztán egy Park szállóbeli beszélgetés végén igent mondtam. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
dr. Borbás Gáspár
Az FTC legendás balszélsője szerezte az FTC első bajnoki gólját (1901. április 21. FTC – MUE 3-5), a magyar válogatott első gólját (1903. április 5. Magyarország – Csehország 2-1) és ő volt az első a magyar labdarúgók közül, aki doktorált (1908-ban ügyvédként szerzett doktori oklevelet, majd ügyvédi szakvizsgát tett).
Továbbá ő volt az első nemzetközi színvonalat elért, kiváló képességű csatárunk is. 181 cm-es termetével kimagaslott a szélsők közül. Pompás labdakezelés, sima labdavezetés és nagy gyorsaság jellemezte játékát. Több jelentős atlétikai versenyen is diadalmaskodott a legjobb hazai rövidtávfutók ellen. Kellő időben és pontos beadásai rengeteg gólt eredményeztek. Európa legjelesebb balszélsői között emlegették. Schlosser Imrével együtt határainkon túl is hírneves balszárnyat alkotott. Még az „utolérhetetlen” angolok elismerését is kivívta. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Furmann Károly
Igen jó képességekkel megáldott labdarúgó volt. Tökéletes technika, pompás helyezkedés, ötletesség, könnyedség és példás sportszerűség jellemezte a játékát. Két hiányosság akadályozta meg abban, hogy a legnagyobb fedezetek közé emelkedjen: nem volt elég gyors és erőteljes. Passzolni viszont úgy tudott, ahogy kevés magyar fedezet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Amsel Ignác
Az FTC első klasszis, válogatott kapuvédője erős fizikumú, gyors mozgású és vakmerő őre volt a hálónak. Nagyszerű ütemérzékével, jól időzített kifutásaival és pompás helyezkedésével szinte vonzotta a labdát. Ezért a tulajdonságáért kapta kortársaitól a „Pók” becenevet.
Amsel a KAC ifi csapatában kezdte pályafutását, majd 1921-ben a Kispest vendégszereplése alkalmával Békéscsabán maradt és ott az Előre kapuját védte. A magyar labdarúgás történetében Ő az első vidéki játékos aki bekerült a válogatottba. Amsel Ignác a lengyelek elleni találkozón a II. félidőben Zsák helyett védett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Takács József
A „kis Taki”, Takács I. Géza öccse, minden idők legkiválóbb magyar csatárainak, a legeredményesebb góllövőknek egyike. Pedig csak jobb lábbal tudott lőni és fejjátéka sem állt arányban erényeivel. Nagyszerűen cselezett, kivételes érzékkel foglalkoztatta szélsőjét. A kapu előtt páratlanul találékonynak, szemfülesnek, gólveszélyesnek bizonyult. Minden helyzetben feltalálta magát. Ösztönösen jól helyezkedett, szinte megérezte a labda várható útját. Fordulásból nagyon kevés magyar csatár tudott úgy lőni, mint ő. Góljainak jó részét közelről szerezte, de távoli lövései is veszélyt jelentettek a kapura. A legreménytelenebb esetekben is rajtolt a labdára. Mindig számított a védők, főleg a kapus esetleges hibájára. Ilyen esetben ő mindig ott termett és kérlelhetetlenül juttatta a labdát a hálóba. Szemfülességének rengeteg gól lett az eredménye. Az utódok közül Kocsis Sándor játéka sok tekintetben hasonlított „Taki”-éhoz. A kitűnő csatár óriási népszerűségét nemcsak képességeinek és góljainak, hanem példás emberi magatartásának, szerénységének is köszönhette. Minden szempontból méltó volt az általános megbecsülésre.
