Mérkőzések

Az 1914-1916 évi mérkőzések

Tovább olvasom

Az 1913/14 évi bajnoki szezon mérkőzései

Az MTK diadalmas előretörése: veretlenül nyert bajnokság, kétszeres győzelem az FTC ellen. És az évad végén három erősen „jótékonycélú” döntetlen a fegyvertársak, a Törekvés, a 33 FC és a III. ker. ellenében. (Hoppe László) Tovább olvasom

Az 1912/13 évi bajnoki szezon mérkőzései

A legtöbbet emlegetett nap: december 1. A mozgósítás miatt lezárta a katonaság az újpesti hidat, márpedig a Népszigetről csak azon át lehetett megközelíteni az UTE népszigeti pályáját. A későn este, esőben, hidegben hazaigyekvő közönség csónakokon át akart hazatérni. A ponton elmerült, a ladik feneke beszakadt —, ezren vettek hidegfürdőt. Csoda, hogy nem maradt halottja az MTK—MAC mérkőzésnek! (Hoppe László) Tovább olvasom

Az 1911/12 évi bajnoki szezon mérkőzései

Az év nagy labdarúgó-eseménye az MTK Hungária körúti pályájának megnyitása volt, vagy talán még inkább az új edző (Robertson) szerződtetése és egy angol játékos leigazolása (Lane). Mégis kevesen gondolták, hogy az MTK, illetve Brüll Alfréd elnök ezzel a hármas húzással készíti elő az FTC győzelmi sorozatának megtörését. (Hoppe László) Tovább olvasom

Az 1910/11 évi bajnoki szezon mérkőzései

Az új pályáját felavató FTC-t alaposan megijesztette a 33 FC. Mindjárt a harmadik fordulóban legyőzte 1:0-ra. De az FTC vezetősége (Malaky Mihály, Horváth Ferenc!) híres volt éberségéről, sasszeméről és szabályismeretéről. Kisütötte, hogy a 33 FC új kapusa nincs az MLSZ-hez leigazolva, csak az akkor már hét éve működő ifjúsági szövetséghez, az ILSZ-hez. (Az MLSZ akkor még nem rendezett ifjúsági bajnokságot, s az egyesületek — részben a miniszteri tilalom miatt — fel sem vettek tagjaik közé középiskolást.) Hiába védett tehát remekül az újonc — Zsák Károly! — a mérkőzést megsemmisítették, s az újrajátszást már az FTC nyerte. (Hoppe László) Tovább olvasom

Az 1909/10 évi bajnoki szezon mérkőzései

Az FTC a bajnok. Az MTK—BTC őszi bajnoki mérkőzés viszont félbeszakadt. A hiányzó 16 percet (ez volt a szabály), pótlólag le kellett játszani. Félbeszakításkor az MTK vezetett 2:1-re, de a BTC támadott. Mégis az MTK jutott egymás után kétszer is 11-es-hez és — mind a kettőt elhibázta! (Hoppe László) Tovább olvasom

Az 1908/09 évi bajnoki szezon mérkőzései

Az FTC összeszedte magát, biztosan nyerte a bajnokságot, aztán a legjobb vidéki csapat címet elnyerő Észak-kerületi bajnokot, a Kassai AC-ot is legyőzte 11:0-ra. Ez volt az első országos bajnoki döntő — és jóidéig az utolsó is. (Hoppe László) Tovább olvasom

Az 1907/08 évi bajnoki szezon mérkőzései

Végre — négy kerületben — lebonyolították az első vidéki ajnokságokat. De a vidéki bajnokok nem döntötték el maguk között az elsőséget és így ki sem hívhatták az országos bajnoki cím elragadásáért az immár csak budapesti, de az országos bajnoki címet így természetszerűleg elnyerő győztest, az MTK-t. Az FTC-t Borbásék kilépése megingatta. (Hoppe László) Tovább olvasom

Az 1906/07 évi bajnoki szezon mérkőzései

Az MLSZ áttért az őszi—tavaszi, iskolaév szerinti beosztásra. Az új bajnokságot az FTC nyerte. Amelyben most „ugrott ki” az ifjú Schlosser Imre, az első világháború előtti kor leghíresebb, legjobb és legnépszerűbb játékosa. (Hoppe László) Tovább olvasom

Az 1906. évi tavaszi szezon mérkőzései

A Brüll serleg

Az MLSZ áttért az őszi—tavaszi, iskolaév szerinti beosztásra. Az üresen maradt 1906. évi tavaszt a Brüll Alfréd felajánlotta serlegért folyó mérkőzések töltötték ki. Ezt a díjat az MTK nyerte. (Hoppe László) Tovább olvasom

Az 1905. évi bajnoki szezon mérkőzései

Eddig is rengeteg óvás és zöld asztal mellett hozott döntés alakítgatta a bajnoki sorrendeket. Mindez eltörpült az 1905. évi mellett. A Postás nyerte a bajnokságot, már a többiek is felköszöntötték, amikor egy tengerikígyó hosszúságú óvás végén — az ellenfél játékosainak megkörnyékezése címén — megsemmisítették a Postás — Főv. TC 7:0-ás eredményt, mindkét csapatot vesztesnek nyilvánították 0:0 gólaránnyal, ezáltal az FTC pontszámban beérte a Postást és jobb gólaránya folytán meg is előzte. A Postás, elkeseredve, feloszlatta labdarúgó szakosztályát. Legjobbjai, Csüdör, Bodor, az MTK-ba léptek. (Hoppe László) Tovább olvasom

Az 1904. évi bajnoki szezon mérkőzései

Az MLSZ még csak egy kétosztályos bajnokságot írt ki, ebben indulhattak volna vidéki csapatok is —, ha hajlandók voltak minden mérkőzésüket Budapesten lejátszani. Erre egyik sem vállalkozott. Most alakítottak már nyolc vidéki kerületet, ki is írtak bajnokságokat —, de egyiket sem bonyolították le. A bajnokságot először nyerte az MTK. (Hoppe László) Tovább olvasom

Az 1903. évi bajnoki szezon mérkőzései

Vége a BTC-korszaknak. Az FTC tört az élre. Megtette azt az udvarias lépést, hogy az ellene csak tíz játékossal felsorakozó Törekvés ellen — szintén csak tíz játékost küldött a mérkőzésre. (Hoppe László) Tovább olvasom

Az 1902. évi bajnoki szezon mérkőzései

Öt csapat indult az I. osztályban, de csak négy fejezte be a bajnokságot. A MUE, a korai idők legjellegzetesebb nevelő egyesülete (a városligeti „Mesterséges”, azaz felöntéssel készült jégpálya nyári homoktengerében sportolgató gyerekek gyűjtőmedencéje) — visszalépett (Hoppe László). Tovább olvasom

Az 1901. évi bajnoki szezon mérkőzései

A tavaszi—őszi rendszerben megrendezett I. és II. osztályú bajnokságban – egy sereg, a többi sportágból átruccant kiválóság vett részt. Hajós Alfréd olimpiai úszóbajnok (később kiváló műépítész), Gillemot Ferenc hosszútávfutó és kerékpáros bajnok (Gillemot László műegyetemi professzorunk édesapja), a sokoldalú Manno Miltiades (olimpiai ezüstérmes szobrász és grafikus), az angol származású Yolland Artúr teniszbajnok (később egyetemi tanár), a két Kandó fiú, akik közül azonban nem Kálmán, a feltaláló, hanem öccse volt a jobb labdarúgó (Hoppe László). Tovább olvasom

Az oldal támogatói:

OLDALAK

Paks – FTC

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

Pethő Zoltán adománya

Felújított emlékezés

NB 1945-1958

NB 1958-1974

Albert album 1941-2011

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>

Stadion történet

Tempó Fradi!

ARCHÍVUM

NAPTÁR KERESŐ

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031