Átigazolások – 2011/12 (tél)
Megállapodás született Kulcsár Dávid és a Ferencváros vezetősége között, így a korábbi utánpótlás válogatott játékos a Vasastól visszatér nevelőegyesületéhez és 2 és fél éves szerződést ír alá. Tovább olvasom
Hivatalos meccs nélkül a helyi magyarokat szórakoztatta a Ferencváros és a Vasas
Ha nem is hivatalos körülmények között, azért kispályán csak tartott egy bemutató meccset a helyi magyaroknak a Dallasban túrázó FTC és Vasas. A két csapat nem sokkal később összepakolt, és hazaindult az alighanem örökre felejthetetlen kirándulásról. Tovább olvasom
Törölték a dallasi négyes nemzetközi labdarúgó-tornát
A csütörtök éjjelről péntek hajnalra halasztott kezdés ellenére sem kezdődött el a torna Dallasban. Először az amerikai túrát szervező cég az előzetesen kiadott programhoz képest későbbre tette a mára tervezett mindkét mérkőzés kezdési időpontját. Így itteni idő szerint csapatunk hajnali 3 órakor játszott volna az UNAM Pumas csapatával, így csak arról volt szó, hogy pár órával később rendezik meg a Ferencváros és a mexikói Pumas meccsét Tovább olvasom
Szepesi György 90 éves!
,,Lőj, lőj, lőj, lőj! Dömötör, lő, goooól! Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok!All right, mister Wright!”.
Néhány legendás mondat azok közül, amelyek a 90. születésnapját ünneplő Szepesi György nevéhez fűződnek. A kivételes pályafutással büszkélkedő legendás riporter közvetítései egybeforrtak a múlt évszázad második felének magyar sportsikereivel, utánozhatatlan stílusával, hangjával, sokszor túláradó, de az objektivitást mindvégig szem előtt tartó lelkesedésével magyarok millióinak szerzett boldogságot Tovább olvasom
Elindult a Fradi Amerikába
A zöld-fehérek mellett ma a Vasas is elutazott az Egyesült Államokba, ahol mindkét csapat két tornán vesz majd részt. Tovább olvasom
Megérkezett a csapat Törökországba
Megérkezett a Ferencváros a törökországi edzőtáborozás színhelyére, a repülőút után busszal indul az együttes Belekbe, írja a Fradi hivatalos Facebook-oldala. Mint ismert, az elkövetkező héten (01.21. – 01.28.) három edzőmérkőzést is játszunk majd. Tovább olvasom
Deák „Bamba” Ferencre emlékeztek
1922. január 16-án született Deák „Bamba” Ferenc, minden idők egyik leggólképesebb csatára, aki 1977-ben átvehette az évszázad európai gólkirályát megillető trófeát is. A 90. születésnap alkalmából a Farkasréti temetőben levő sírhelyénél tartott megemlékezést az MLSZ, amelyen az 1998-ban elhunyt labdarúgó családtagjai is megjelentek.
Dr. Borbély Zoltán, a szövetség jogi- és sajtóirodájának vezetője Deák Ferenc teljesítményéhez, életpályájához méltó ünnepi beszédben idézte fel „Bamba” eredményeit. A Szentlőrincről indult labdarúgó pályafutásának csúcspontját a Ferencvárosban érte el (1947-1950), ahonnan csak kényszerűségből távozott Újpestre, ahol 1954-ben fejezte be élvonalbeli karrierjét.
BÚÉK 2012!
“Hiszek benne, hogy úgy fogom szemlélni ezt az új évet,mintha a következő 365 nap most peregne le először a szemem előtt – meglepetéssel és csodával fogom nézni a körülöttem lévőket, örömmel fedezve fel, hogy mellettem vannak, s megosztozunk a szeretet nevű valamin, amiről ugyan sokat beszélünk, de kevésbé értjük.”
A Ferencvárosé a futballcsapatot működtető gazdasági társaság 100%-a
A Ferencvárosi Torna Club szerdán visszavásárolta az FTC Labdarúgó Zrt. részvényeinek 99 százalékát az angol tulajdonostól.
Az FTC közleménye emlékeztet arra, hogy a klub március óta rendelkezett a futballt irányító zrt. menedzsment jogaival, de a részvényesi jogokat mint tulajdonos csak szerdától gyakorolhatja – 2008 után – ismét. Tovább olvasom
Nyilas Elek Pest Megyei Labdarúgásért díjat kapta
Nyilas Elek a Dunakanyar-Vác szakmai igazgatója, a Tempó Fradi alapítvány elnöke a Pest Megyei Labdarúgásért díjat kapta.
Újra összeáll a BL-Fradi!
Legalábbis egy dedikálás erejéig…
Tovább olvasom
111 éves a Ferencvárosi labdarúgás – Boldog születésnapot!
Három betű és három szám. A betűk állandók, a számok változnak. A betűk adják a hitünket, a számok adják a változást. Betűk és számok, nevek és életkorok. Amióta létezünk, a betűk adják a nevünket, a számok mutatják az életünk múlását. Egyszer vége lesz a névnek, a szám is megáll, de az emlékezésben örökre megmaradnak együtt, de vannak olyan betűk és számok, melyek soha nem múlhatnak el, melyek örökké élnek. Csak a számok változnak. Három egyforma betű: EEE, mely soha nem változhat és három szám: 111, mely az élet körforgatagában 365 naponként eggyel növekszik. 2011. december 3.-án ezek együtt jelentik a Ferencvárosi labdarúgást. Tovább olvasom
Elhunyt Gajda István
Gajda Istvánt egy gyönyörű kisgyermek és szerető család mellől szólította magához az Úr. A Maglódi TC elnöksége, játékosai, szurkolói osztoznak a labdarúgó hozzátartozóinak fájdalmában.
A ragyogó képességű támadó, mind az első, mind a másodosztályban letette névjegyét. Gajda István 10 évesen vált igazolt labdarúgóvá az Ikarus színeiben. Rövid Babylon FC-és kitérőt követően a Ferencváros kötelékébe került, Tovább olvasom
Rudas Feri bácsi ma 70 éve góllal mutatkozott be
Ma hetven éve hogy a Nemzeti Sport tudósításában egy bajnoki mérkőzésen a kapus Csikós neve után a Ferencváros összeállítása először így folytatódik…
… Ruck …

Rudas (Ruck) Ferenc
Meghívó a felújított TOLDI GÉZA síremlék átadására
Másfél hónappal ezelőtt (október 6.-án) egy felhívással fordult alapítványunk a Fradi családhoz. Toldi Géza sírjának felújításához kértünk segítséget. November 12.-én pedig már egy meghívót nyújtunk át, mely a felújított síremlék átadására hív. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Gyertyafényes emlékezés
Nehéz bármit is leírni. Lelkem mélyén még mindig a Szentély lelátóján állok, kezemben az emlékezés gyertyájával, szemem az eredményjelző táblára meredve: Albert Flórián (1941-2011). Néma csend telepszik a stadionra, nincs egy zizzenés, a felüljárón az autók is mintha motorhang nélkül suhannának el. 2011. november 6-án, este hat órakor megállt az idő. Kihunytak a reflektorok, a lelátón több mint tízezer gyertyafény lehozta az égboltot. Csillagokként ölelték magukhoz a fájdalmat, megpróbálták letörölni a könnyeket. Végérvényesen eljöttek a Ferencvárosi labdarúgás legfényesebb csillagágért, lágyan felemelték és magukhoz szorították. Szólni kellett volna, kiáltani teli torokból, hogy még ne vigyétek magatokkal, hagyjátok meg a családjának, a Ferencvárosnak, a magyar labdarúgásnak. Senki sem szólt. Csak a gyertyák világítottak és szívek szakadtak meg. Mindannyian tudtuk, ha lejönnek értünk a csillagok, már nem szabad harcolni ellene. Csak sírni szabad és emlékezni.
Eltemették Albert Flóriánt
A családtagok mellett állami és sportvezetők, neves közéleti személyiségek, egykori csapattársak, barátok és szurkolók több százan kísérték utolsó útjára Albert Flóriánt, a nemzet sportolóját vasárnap délben az Óbudai temetőben. Tovább olvasom
Elment egy világklasszis, aki a futball királya volt, pedig Császárnak hívták…
1.
Hogy 1964 véget, vagy 1965 elejét írtuk-e arra már nem emlékszem pontosan (a történet szempontjából édes mindegy), de az biztos, hogy állt még a régi Fradi pálya.
Az a szúette, recsegő, ropogó, kicsit már rogyadozó, picit már düledező fatribün, farkasszemet nézve a Pénzverdével, hátat fordítva a Fradi-kölykök, és Fradi, ifi örök birodalmának a hátsó- földes-pályának.
Tovább olvasom
Hegyi Iván búcsúja Albert Flóriántól
Hétfő hajnalban, hetvenéves korában elhunyt Albert Flórián, az FTC négyszeres bajnok, 75-szörös válogatott, 1964-ben Eb-bronzérmes, 1972-ben Eb-negyedik, VVK-győztes futball-legendája, az egyetlen magyar játékos, aki elnyerte az Aranylabdát. Tovább olvasom
Elhunyt Albert Flórián
Életének 71. évében elhunyt Albert Flórián, a Nemzet Sportolója, az egyetlen magyar labdarúgó, aki megkapta az Aranylabdát. A Ferencváros legendája, akiről a klub stadionját is elnevezték, 75-ször szerepelt a magyar válogatottban, s 1967-ben lett aranylabdás. Albert Flóriánt az FTC saját halottjának tekinti. Tovább olvasom


























HOZZÁSZÓLÁSOK