EBEDLI-től – KVASZTA-ig
Hámori László
Az alacsony termetű fedezet megbízható, fegyelmezett, nagyon hasznos játékával emelkedett az élvonalba. A védelemben és a támadásban egyaránt jól megállta a helyét. Fejjátékával is kitűnt, mert nagyon ruganyos volt.
Hámori Ferenc: 45
A rutinos, 9-szeres válogatott támadó 2000 őszén igazolt az Üllői útra.
Ferencvárosi pályafutását sérülések árnyékolták be, a 2000/01 évi bajnokcsapatban nem is lépett pályára.
2001 telén ugyan végigjátszotta a felkészülési találkozókat, de egyetlen tétmeccsére már a következő szezonban került sor, így tagja lett a 2001/02 évi ezüstérmes csapatnak. Tovább olvasom
dr. Hahn Sándor
– 1923 tavaszáig a II. osztályú bajnokságot nyert Budapest Sport Egyesület játékosa voltam, majd átléptem az FTC-hez. Eleinte a II. csapatban játszottam, majd bekerültem abba a túracsapatba is, ahol Törökországban 3-0-ra győztünk a válogatott ellen. 1924 márciusában komoly sérülés ért egy barátságos meccsen, ezzel véget ért futballista karrierem. Ettől kezdve a Club választmányi tagja voltam, egészen a II. világháború végéig. 1946-ban elnökségi tagnak választottak meg és eljövetelemig ezt a tisztséget meg is tartottam.
Hahn Sándor a későbbiekben külföldre távozott Tovább olvasom
Klein Péter
Egykori fedezetünk az I. világháború idején, 1914 őszén és 1915 tavaszán játszott az FTC csapatában. Az Auguszta-serleg győztes csapatban egyszer, az Amatőr Ligabajnokságban élen végzett zöld-fehér gárdában kétszer lépett pályára. Tovább olvasom
Kispéter Mihály
Magas termetű, kitűnő fizikumú labdarúgó volt. Nagyszerűen fejelt és rúgott — főleg bal lábbal. Helyezkedése és szerelési készsége mintaszerűnek bizonyult. Hosszú lábaival rengeteg elérhetetlennek vélt átadást csípett el ellenfelei elől. Lelkesedésben és sportszerűségben példát mutatott társainak. Képességei és kitűnő átlagteljesítménye, megbízhatósága alapján többször is helye lett volna a legjobb tizenegyben. A mellőzés azonban nem csökkentette akaraterejét.
Hahn Vilmos
Egykori fedezetünk 1904 októberében egy bajnoki mérkőzésen kapott szerepet Bródy távollétében, így tagja volt az ezüstérmes csapatnak. Tovább olvasom
Horváth Dezső
Valamikor a 70-es évek vége felé a Csepel SC serdülőjének egyik sorsdöntő bajnoki mérkőzésén nem jelent meg a csapat kapusa, így nem volt mit tenni, a mezőnyjátékosok közül kellett valakinek a háló elé állnia. Az addig csatárként remeklő Horváth Dezsőke magára vállalta a nem könnyű feladatot és sokak ámulatára egész jól védett. Aztán bent is ragadt a kapuban. Tovább olvasom
Gerstl Ede
A jobbszélső ILSZ-válogatottként került az FTC-hez a BTK-tól.
Két ferencvárosi bajnokcsapatnak, továbbá az FTC első nemzetközi sikerének, a Challenge Cup-ot megnyert zöld-fehér gárdának is részese volt. Tovább olvasom
dr. Kalocsay Géza
A szélsőtársaihoz képest magas, erőteljes játékos szélvészgyors, lendületes labdarúgó volt. Különösen villámgyors rajtjaival tűnt ki. A labdát jól kezelte, pontosan adott be. Kapura is határozottan tört és erőteljesen lőtt. A Kárpátaljáról származó csatár 1934-ben az ezüstérmet szerzett csehszlovák válogatott világbajnoki keretének volt tagja. Egy évvel később a prágai Sparta csapatában lépett pályára a Közép-európai Kupa döntőjében az Üllői úton.
A labdarúgás mellett a tanulást is fontosnak tartotta. Miközben csehszlovák bajnok és Közép-európai Kupa győztes lett, a helyi jogi egyetemen tanult és doktorált. Tovább olvasom
Forintos József
A Ferencvárosi nevelésű játékos 1973 és 1976 között mindössze négyszer ölthette magára a zöld-fehér mezt az első csapatban.
Pályafutásának legjelentősebb részét a Volánban töltötte. 1979 és 1986 között öt elsőosztályú idényben is erősítette a közlekedésiek csapatát, ahol hozzá hasonlóan mindig lehetett “találni” egy-két Fradistát. Tovább olvasom
Hruby József
Egykori védőnk 1954 őszén mutatkozott be a Kinizsiben.
Legközelebb 1957 tavaszán volt tagja a nagycsapatnak, majd az 1957/58-as idényben több felkészülési találkozón is lehetőséget kapott.
Végül nyolc mérkőzésen öltötte magára a zöld-fehér mezt, mindannyiszor győztes csapat tagjaként. Tovább olvasom
Korcsik István
1954 szeptemberében egy győztes barátságos mérkőzés erejéig alkotott párt a fedezetsorban Ombódival. Tovább olvasom
Keller József: 52
Legendás balhátvédünk hosszú pályafutást tudhat maga mögött: első és utolsó bajnoki mérkőzése között egy hónap híján 21 év telt el.
A kiskanizsai grundokon kezdte rúgni a labdát, a nagykanizsai MÁV NTE csapatában lett igazolt játékos, majd pár hónap után átkerült az Olajbányászhoz. Innen igazolt az EB-győztes ifi-válogatott tagjaként az Üllői útra 1984 nyarán. Ugyanezen év augusztusában már behívót kapott az “A”-válogatott keretébe is. Egy év múlva alapembere volt a világbajnokságot veretlenül záró U20-as válogatott csapatnak. Tovább olvasom
Giron Zsolt: 60
Egykori saját nevelésű, 45-szörös ifjúsági válogatott védőnk bő három éven át szerepelt az elő csapatban. Harminckét tétmeccsen lépett pályára, egyetlen bajnoki gólját a Videotonnak lőtte. Tagja volt egy-egy ezüst- és bronzérmes, valamint egy kupadöntős és két kupagyőztes csapatnak is. Tovább olvasom
Kemény Tibor
A jó felépítésű, gyors játékos lendületes elfutások után pontosan adott be és bátran vállalkozott lövésre is. Hátrányt jelentett viszont számára, hogy csak bal lábbal rúgott jól. Fejjátéka sem volt kifogástalan. E hiányosságok ellenére megbízható, hasznos csatárnak bizonyult a legjobbak között is.
Tizenöt esztendős volt, amikor először öltötte fel a zöld-fehér mezt. Akkoriban ez nagy eseményt jelentett egy kisdiák életében. Így emlékezett vissza a hófehér hajú Kemény Tibor: Tovább olvasom
Ebedli Ferenc: 65
Egykori saját nevelésű, KEK döntős játékosunk ’74 őszén szerepelt az első csapatban. Tovább olvasom
Kocsis Sándor
Az „aranycsapat” legjobb képességű játékosainak egyike volt. Tökéletes technika, magas fokú játékintelligencia, kitűnő áttekintés és sziporkázó szellemesség jellemezte. Társait — főleg szélsőjét — pompás átadásokkal foglalkoztatta. Váratlan húzásokkal bontotta meg az ellenfél védelmi sorait. Eredményességben, a helyzetek kihasználásában kimagasló teljesítményt nyújtott. Mindkét lábbal és fejjel állandó veszélyt jelentett a kapura. Fejjátékával az egész hazai mezőnyből kiemelkedett. Kalmár Jenő óta nem akadt magyar labdarúgó, aki hasonlóan tudott tájékozódni a levegőben. Páratlan ruganyosságának és ütemérzékének köszönhette, hogy rendszerint a felugró kapus kinyújtott karjánál is magasabbra lendült, ahonnan nagy biztonsággal és pontossággal irányította fejeseit. Fénykorában a világ legkiválóbb jobbösszekötőjének tartották. Tovább olvasom
