LABORCZFALVI-tól – RUTTKAY-ig
Onhausz Tibor
Az 1974-ben a Rákosi Gyula edzette ifi bajnoki címet nyert csapat tagja, olyan játékostársakkal szerepelt egy csapatban, mint Rab, Takács, Giron, Kelemen, Magyar, Csider, Mészöly, Ebedli vagy Nyilasi.
Az ifi csapatban remek teljesítményt nyújtó Onhausz már a 19. születésnapja előtt bemutatkozott a nagycsapatban, 1974. május 25-én élete első NB I-es mérkőzésén a kezdőcsapatban kapott helyett. Tovább olvasom
Mészöly Pál: 60
A labdarúgás nem állt távol a családtól, hiszen a papa, id. Mészöly József a BVSC kapusa (és a későbbi remek Fradi-hálóőr, Aczél vetélytársa) volt az ’50-es évek végén.
A bátyja, József ugyancsak a Fradi igazolt játékosa volt.
A kisebbik Mészöly-fiú, az ÉPGÉP csapatából került a Fradi serdülőbe. Tehetsége hamar megmutatkozott, így már ekkor is felfelé játszott. Az ifiben Rákosi Gyula volt az edzője, majd 19 esztendősen mutatkozott be a Fradi első csapatában Brnoban egy KK mérkőzésen. Aztán az angyalbőr (a Kossuth KFSE-ben Budai Laci bácsi volt az edzője, mint oly sok Fradistának) és egy súlyos sérülés hátráltatta pályafutásának mihamarabbi felívelését. Az 1978/79-es szezontól vált a csapat alapemberévé, két éven át meghatározó tagja volt a Ferencváros támadóalakzatának. Tovább olvasom
Mándi Gyula
A kitűnő képességű játékos a magyar labdarúgás legkiválóbb hátvédjei közé tartozik. A védőjátékban új iskolát teremtett. Nem a nagy lendülettel és hatalmas rúgásokkal játszó elődök példáját követte. Viszonylag gyenge fizikumával erre nem is lett volna képes. Kimondottan „észhátvéd” volt. Fölényes játékintelligenciája és technikai tudása kivételes ütem- és helyezkedési érzékkel párosult. Szinte kiszámította a labda várható útját és annak megfelelően helyezkedett. Kortársai „a helyezkedés művésze és a tempóérzék világbajnoka” címmel ruházták fel — méltán. Eleinte ugyan nem nagyon értették meg játékfelfogását. Rövid, fedezetszerű átadásait valósággal kigúnyolták. Idővel azonban rájöttek, hogy ez a korszerű, ez felel meg a fejlődés irányának. 1924-ben súlyos térdficamot szenvedett, amely hosszú időre visszavetette. Leküzdhetetlen szívóssága és akaratereje állította ismét talpra, öt évi szünet után a válogatottban is visszaszerezte a helyét. Természetesen hiányosságai is akadtak. Veszélyes helyzetekben is erőltette a rövid felszabadító rúgásokat. Elég gyakran mentett fölöslegesen partra és szögletre. A kézzel való „játékot”, az ellenfél visszahúzását is alkalmazta. Ezek a hibák azonban nem csökkentik felsorolt erényeinek értékét, játékának jelentőségét. Közel járt a negyedik x-hez, amikor abbahagyta a labdarúgást. A kék-fehér színekhez végig hű maradt. Tovább olvasom
Pokorny József
Az FTC első gólkirályát a századfordulón, a Budatétényben nyaraló Békés testvérek “fedezték” fel. A szünidő végén elhívták őt az FTC-be.
Pokorny hátvédként kezdte 17 éves korában, majd a csatársor közepébe került, mint a legígéretesebb fiatal játékos.
Nehéz Máté: 24
2012 nyarán került az MTK korosztályos csapatától a Fradi második csapatába.
Az NB II-ben gólerősen játszott csatárunk, tizenkilenc bajnoki találkozón tizenegyszer volt eredményes, ezzel a 2012/13-as idénye legeredményesebb ferencvárosi játékosa volt.
A téli felkészülési szezonban már az első csapatban is bemutatkozott, tétmérkőzésen azonban nem kapott játéklehetőséget. Tovább olvasom
Pálmai Sándor
A VVK győzelem után New Yorkban túrázott a csapat, így a soros Magyar Kupa mérkőzésre a Zalaegerszegi Építők ellen a tartalékcsapatát játszatta a Ferencváros.
Bajáról igazolt csatárunk balszélsőt játszott egyetlen ferencvárosi díjmérkőzésén. Tovább olvasom
Maróti Csaba
A VVK győzelem után New Yorkban túrázott a csapat, így a soros Magyar Kupa mérkőzésre a Zalaegerszegi Építők ellen a tartalékcsapatát játszatta a Ferencváros.
Ifi bajnoki címet nyert játékosunk jobbfedezetet játszott egyetlen ferencvárosi díjmérkőzésén. Tovább olvasom
Rudas Ferenc
A legkiválóbb magyar hátvédek közé sorolható. A zöld-fehérek nyúlánk termetű, nagyszerű alakú labdarúgójának játékát nagy gyorsaság, kitűnő technikai felkészültség és taktikai érettség jellemezte. Rendkívüli könnyedséggel, elegánsan, magabiztosan játszott. Kiváló képességei azonban olykor könnyelműségre csábították, ami főleg pontatlan helyezkedésben nyilvánult meg. Gyakran „elengedte” szélsőjét. Ilyenkor villámgyorsan eredt utána. Az esetek többségében utol is érte és látványosan szerelte ellenfelét. De — nem mindig… Éveken át Európa legjobb hátvédjei között emlegették — méltán.
Pusztai László
A sors örökké kiszámíthatatlan marad.
Soha nem tudhatjuk, miért sodort minket az áramlat éppen ahhoz a szigethez, ahová sodort, és miért nem ahhoz, ahova eredetileg el akartunk jutni. Pusztai László és felesége 1987. július 6-án, Polgárdi közelében biztosan nem arra gondolt, hogy egy szemközti sávban közlekedő autó defektje miatt egy olyan szigetre sodorja őket a sors, ahová még nem akartak megérkezni, hiszen az élet olyan feladatokkal ajándékozta meg őket, amit még teljesíteni akartak. Tovább olvasom
Mike István
A rendkívül erőteljes, robbanékony, hatalmas lövőerejű játékost nehezen tudták feltartóztatni, ha megindult. A Fradiban középcsatárként, a válogatottban jobbszélen szerepelt.
Hogy a Ferencváros történetének egyik csatárzsenijéről beszélünk, azt a következő bizonyítja: 80 bajnoki mérkőzésen 93 gólt lőtt!
Erre mondják manapság azt, hogy lehetetlen. Pedig nem is volt a vezetők és az edzők, de még egyes játékostársak “szíve csücske” sem. Tovább olvasom
Lisztes Krisztián: 41
Krisztián pályafutásáról egy regényt lehetne írni, hiszen abban a 25 évben, amit „hivatalosan” a pályán töltött benne van minden: felfedezés, kaland, sérülés, siker és könnyek. Egy olyan korban volt a magyar labdarúgás egyik legfényesebb csillaga, amikor a szurkolók már lassan el is felejtették, hogy milyen érzés egy olyan labdarúgót látni a pályán aki szinte egymaga képes eldönteni egy mérkőzést és aki olyan cseleket és trükköket tud bemutatni, amiért érdemes meccsre járni, amiért érdemes rajongani és imádni ezt a csodálatos játékot. Ettől függetlenül pályafutása nem tudott kiteljesedni, közbeszólt a magyar labdarúgás színvonal esése (a 90-s években egyedül az 1996-os olimpián vettünk részt, de VB-re és EB-re nem jutottunk ki), valamint egy súlyos sérülés. Tovább olvasom
Ruttkay Károly
Az 1916/17-es idényben többször volt a kezdőcsapat tagja, hol balösszekötőben, hol a balszélső posztján szerepelt.
A tehetséges futballista élete tragikus véget ért. Halálhíréről így értesültek a korabeli sportrajongók: Tovább olvasom
Lukács Ede
A nagyváradi születésű csatár a helyi Crisanában kezdett futballozni 1934-ben, a ’37/38-as idényben már az első csapatba is bekerült. ’39 nyarán került a Nagybányai SE-hez. Ekkor már román B-válogatottat is megjárta, éppen a magyarok ellen játszatták. 1940-ben pályára lépett Erdély válogatottjában és két gólt is lőtt Pálinkás kapujába, későbbi csapata a Ferencváros ellen. Tovább olvasom
Nagy Norbert
NB I-es pályafutását a Nyíregyháza csapatában kezdte, 1992 augusztusában az UTE ellen lépett először pályára az élvonalban.
Később megfordult Diósgyőrben, majd az elsőosztályú Stadler FC játékosa lett, ahonnan a válogatottba is bekerült. 1995 szeptemberében a törökök elleni EB selejtezőn húzhatta magára először a válogatott címeres mezét.
Az 1995/96-os bajnokság téli szünetében igazolt Novák Dezső csapatába. Tovább olvasom
Pósa Béla
Egykori válogatott szélsővédőnket Izsák Zsazsa a nagy játékosfelfedező és nevelő hozta a grundról a Fradiba. Jól mutatkozott be és leigazolták előbb az amatőrökhöz, majd később profi szerződést is kapott.
„Prakker” vékony, szikár de roppant szívós és technikás labdarúgó volt. Ügyesen szerelt, jól helyezkedett és pontosan adogatott. Eredetileg szélsőfedezetet játszott, aztán a WM-rendszerben -fegyelmezett játéka miatt- a szélsőhátvéd helyére került.
Csupa szív, lankadatlan küzdőmodorával nagyon értékes játékosnak bizonyult. Góljait büntetőrúgásokból szerezte, megbízható ítélet-végrehajtónak bizonyult. Tovább olvasom
Megyeri Győző
Egykori balhátvédünk 1969 nyarán játszotta egyetlen tétmérkőzését a Fradiban. Tovább olvasom
Polgár Gyula
A kitűnő alakú, erős fizikumú Polgár a legsokoldalúbb labdarúgóink közé tartozott. A válogatott csapatban hét szerepkörben is játszott. (A hátvédhármas mindhárom, a két szélsőfedezet, továbbá a középcsatár és balösszekötő helyén.) Tulajdonképpen csatárnak indult, de Korányi I emlékezetes lábtörése alkalmával (1933-ban az 1:0-s olasz—magyar mérkőzésen) kiderült, hogy a védelemben sokkal jobban érvényesülnek kitűnő adottságai. A roppant gyors „Drumi” mindkét lábbal nagyszerűen rúgott és pompásan fejelt. Kifogástalanul szerelt, jól indított és veszélyesen lőtt kapura is. A második világháború idején a korszerű labdarúgás útjára lépő magyar válogatott első nemzetközi színvonalú középhátvédje lett.
