SÁBIÁN-tól – ZSIVÓTZKY-ig
Zsiborás Gábor
Csupa kéz, csupa láb kis fickó volt. Noha nagyon szeretett csatárkodni, nem veszélyeztette sem a válogatott, de még csak a Ferencváros támadóinak helyét sem a csapatban. Egyszer Rózsa Lajos, azt mondta Gábornak.
“Látnád magad Gábor milyen esetlenül nyargalsz a pályán, kérés nélkül a kapuba somfordálnál.”
A nyurga kölyök megfogadta mestere tanácsát és beállt a kapuba. Az ifiknél, Vincze Géza kezei alatt már nem ellenkezett, őrizte a kalitkát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Szeitler Károly
A Ferencvárosi születésű és a Gyep utcában élő, Szeitler (Seidler, Szeidler; játékosként: Szerényi, Székely) Károly – egy rövid temesvári kitérőt leszámítva – Budapest IX. kerületében élte le egész életét.
Az FTC igazolt játékosai közt 1904 szeptemberében (15-16 évesen) bukkan fel a neve.
1906 nyarán még tréning-, 1907 őszén már bajnoki mérkőzésen találkozhatunk Szeitlerrel az FTC csatársorának balszélén. Ettől kezdve a csapat alapemberének mondhatta magát.
1908 májusában lett a Ferencvárosi Torna Club tagja. Ugyanebben az évben az FTC football-osztály jegyzőjének választották meg, mely tisztséget évekig betöltötte. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Staller János: 65
Egykori védőnk 1969-ben került a Fradihoz a Gödöllői Vasasból és 13 alkalommal lépett pályára zöld-fehérben a hetvenes évek közepén. A ’75/76-os bajnokcsapatban kétszer jutott játéklehetőséghez. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Vépi Péter: 70
“Tizenegy Vépivel bármikor bajnokságot nyerek.”
A sokat sejtető mondatot Dalnoki Jenő mondta róla.
Az FTC saját nevelésű játékosa kapusként kezdte, majd a csatárposzton folytatta. Később fedezet, majd beállós, végül szélsőhátvéd lett belőle. Nem volt született tehetség. Szorgalma, akarata, kitartása révén érte el eredményeit. Vépinek sohasem volt “bérelt” helye, a játéklehetőségért mindig meg kellett küzdenie. Sohasem mondták róla, hogy “… ebből a fiúból válogatott lesz”, mégis bekerült a legjobbak közé. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Ungár Gyula
Az ifiben már együtt játszott Patakival és Blummal. A tízes évek elején az FTC „aranykorszakában” került az első csapatba. Bár nem okozott csalódást. Fritz Alajost, az első számú kapust nem sikerült kiszorítania.
Néhány nagyszerű védést így is produkált, a legnagyobbat éppen a labdarúgás tanítómestereinek, az angolok otthonában. Az időpont: 1912, London. Az English Wanderers elleni mérkőzésen már az első félidőben is, többször is bravúrral védte az angol játékosok lövéseit. A második játékrészben „az angolok fokozott iramát már csak Ungár ügyes védései teszik ártalmatlanná, miközben meg is sérült, de szerencsére labdával érte el. Másnap a lapok a fotográfiáját is hozták „a briliáns magyar kapuvédő” címmel.” – (Nemzeti Sport)
Ő volt az FTC történetének az első kapusa, aki tizenegyest lőtt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Zsinka János: 54
Serdülő játékosként Dunaújvárosban szerepelt, ifistaként már a Videoton játékosa volt.
Még 17 sem volt amikor bemutatkozott az élvonalban 1982 augusztusában. A ’82/83-as idényben tizennégy meccsen lépett pályára a székesfehérvári csapatban, egyszer a kapuba is betalált.
Egy idénnyel később a budapesti Volánhoz igazolt, a közlekedésiek színeiben tizenöt mérkőzésen két gólt szerzett. Az ifi EB-győzelem idején még a rákospalotaiak játékosa volt, 1984 nyarán igazolt a Fradihoz.
Vilezsál Oszkár
“A Salgótarjáni Bányászból jött át, és ma már úgy él köztünk, mintha itt nőtt volna fel. Ő is csatárból lett fedezet, és ezen a poszton nyújtotta a legtöbbet. Hosszú játékos-pályafutása tekintélyt biztosít számára a fiatalok előtt. Jogos tekintélyt. Oszi az a típusú élvonalbeli labdarúgó, akit soha nem emeltek az egekig, de soha nem is pocskondiáztak.” – írta róla Mészáros József. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Vörös Zoltán: 55
Junior csapatunk támadója egyetlen felkészülési mérkőzésen lépett pályára 1984 nyarán. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
dr. Sárosi György
SÁROSI I (STEFANCSICS) György dr. (1912-1993), a Ferencváros FC középfedezete és belsőcsatára, 1931 és 1943 között 62 mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt és 42 gólt szerzett. 1934-ben tagja volt az angolok ellen először győztes (2:1) és a világbajnokságon szerepelt, valamint az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek.
A három évtizeddel ezelőtt népszerű „Gyurka” labdarúgósportunk legkiválóbb egyéniségeinek egyike. Még ifjúsági korban volt, amikor Orth György így nyilatkozott róla: „Megvan az utódom!” Sárosi valóban Orth-szerű adottságokkal és képességekkel rendelkező játékossá vált. Kitűnő fizikai felépítése mellett tökéletes technikai-taktikai felkészültsége és nagy játékintelligenciája volt. Élvonalbeli pályafutását középfedezetként kezdte. Már 20 esztendős korában karmesterként irányította nemcsak a Ferencváros, hanem a válogatott csapat játékát is. Kitűnően támogatta a csatársor munkáját. Hosszabb távolságra is hajszálpontos átadásokat juttatott társaihoz. Bátran tört előre és lövésekre is vállalkozott. A védekezésben szintén teljes értékűnek bizonyult. A közelharcot ugyan lehetőleg elkerülte, de kivételes ütemérzékével és pompás fejjátékával a labdát csaknem mindig elcsípte ellenfelei elől. Hamarosan kiderült, hogy a támadósorban szintén kiemelkedő teljesítményre képes. Irányítókészségét, helyzetfelismerését, mint csatár is maradéktalanul érvényesítette. Ehhez járult még nagy gólképessége. A helyzetek előkészítésében és kihasználásában egyaránt mesternek bizonyult. Korának legjelesebb játékosai között emlegették Európa-szerte és világklasszis labdarúgónak ismerték el. 1937. június 20-án, a Közép-Európa—Nyugat-Európa mérkőzésen (3:1) a Közép-Európa együttesének balösszekötője, egyben csapatkapitánya is ő volt. Több kitűnő alakítása közül az 1937. szeptember 19-én, a Csehszlovákia elleni középcsatár-játéka emelkedik ki. A 8:3 arányú nagy győzelemből hét góllal vette ki a részét! Ezt a „rekordot” azóta sem érte el magyar labdarúgó válogatott mérkőzésen. 1935-ben az osztrákok ellen (6:3) három gólt szerzett. A II. világháború után még egy ideig az élvonalban szerepelt. A negyvenes évek végén — öccséhez hasonlóan, szintén engedéllyel — Olaszországba távozott.
Szabó László
Óriási tehetségnek számított, fényes jövőt jósoltak neki. A Bozsik utódaként emlegetett tehetség aztán korai búcsúra kényszerült.
Pedig szépen kezdődött minden: Tizenhat évesen az ifi centere, 1953-ban már az első csapat fedezete. A Kinizsi felnőtt csapatában meccsről meccsre remekel. ’53-ban annak az UEFA-torna győztes magyar ifi válogatottnak volt a stabil tagja, amely kapott gól nélkül nyerte a fiatalok – nyugodtan mondhatjuk – akkori világbajnokságát! És szintén ifistaként Sebes Gusztáv az aranycsapat mellé veszi és a válogatott edzőmérkőzéseken Puskásékkal szerepelteti.
Négyszer már a B-válogatottban is pályára lép és az utánpótlás nagy reménységei között tartják számon. A nagyválogatottság karnyújtásnyira, amikor egy utánpótlás válogatott találkozón véget érnek álmai: olyan súlyos sérülést szenved, hogy nincs folytatása szép reményű pályájának.
