SÁBIÁN-tól – ZSIVÓTZKY-ig
Vilezsál Oszkár
“A Salgótarjáni Bányászból jött át, és ma már úgy él köztünk, mintha itt nőtt volna fel. Ő is csatárból lett fedezet, és ezen a poszton nyújtotta a legtöbbet. Hosszú játékos-pályafutása tekintélyt biztosít számára a fiatalok előtt. Jogos tekintélyt. Oszi az a típusú élvonalbeli labdarúgó, akit soha nem emeltek az egekig, de soha nem is pocskondiáztak.” – írta róla Mészáros József. Tovább olvasom
Strasser Emil
Strasser 1916 nyaráig a K(ereskedelmi) A(lkalmazottak) O(rszágos) E(gyesülete) csapatában játszott. Ekkor a KAOE kiesett az I. osztályból a Vasas elleni osztályozón és a klub futballszakosztálya szüneteltette működését, játékosai pedig szabadon igazolhatók voltak.
Az FTC-be többen is átléptek. Közülük Strasser és Wilheim az első csapatban is helyet kaptak. Tovább olvasom
Vörös Zoltán: 53
Junior csapatunk támadója egyetlen felkészülési mérkőzésen lépett pályára 1984 nyarán. Tovább olvasom
dr. Sárosi György
SÁROSI I (STEFANCSICS) György dr. (1912-1993), a Ferencváros FC középfedezete és belsőcsatára, 1931 és 1943 között 62 mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt és 42 gólt szerzett. 1934-ben tagja volt az angolok ellen először győztes (2:1) és a világbajnokságon szerepelt, valamint az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek.
A három évtizeddel ezelőtt népszerű „Gyurka” labdarúgósportunk legkiválóbb egyéniségeinek egyike. Még ifjúsági korban volt, amikor Orth György így nyilatkozott róla: „Megvan az utódom!” Sárosi valóban Orth-szerű adottságokkal és képességekkel rendelkező játékossá vált. Kitűnő fizikai felépítése mellett tökéletes technikai-taktikai felkészültsége és nagy játékintelligenciája volt. Élvonalbeli pályafutását középfedezetként kezdte. Már 20 esztendős korában karmesterként irányította nemcsak a Ferencváros, hanem a válogatott csapat játékát is. Kitűnően támogatta a csatársor munkáját. Hosszabb távolságra is hajszálpontos átadásokat juttatott társaihoz. Bátran tört előre és lövésekre is vállalkozott. A védekezésben szintén teljes értékűnek bizonyult. A közelharcot ugyan lehetőleg elkerülte, de kivételes ütemérzékével és pompás fejjátékával a labdát csaknem mindig elcsípte ellenfelei elől. Hamarosan kiderült, hogy a támadósorban szintén kiemelkedő teljesítményre képes. Irányítókészségét, helyzetfelismerését, mint csatár is maradéktalanul érvényesítette. Ehhez járult még nagy gólképessége. A helyzetek előkészítésében és kihasználásában egyaránt mesternek bizonyult. Korának legjelesebb játékosai között emlegették Európa-szerte és világklasszis labdarúgónak ismerték el. 1937. június 20-án, a Közép-Európa—Nyugat-Európa mérkőzésen (3:1) a Közép-Európa együttesének balösszekötője, egyben csapatkapitánya is ő volt. Több kitűnő alakítása közül az 1937. szeptember 19-én, a Csehszlovákia elleni középcsatár-játéka emelkedik ki. A 8:3 arányú nagy győzelemből hét góllal vette ki a részét! Ezt a „rekordot” azóta sem érte el magyar labdarúgó válogatott mérkőzésen. 1935-ben az osztrákok ellen (6:3) három gólt szerzett. A II. világháború után még egy ideig az élvonalban szerepelt. A negyvenes évek végén — öccséhez hasonlóan, szintén engedéllyel — Olaszországba távozott.
Szabó László
Óriási tehetségnek számított, fényes jövőt jósoltak neki. A Bozsik utódaként emlegetett tehetség aztán korai búcsúra kényszerült.
Pedig szépen kezdődött minden: Tizenhat évesen az ifi centere, 1953-ban már az első csapat fedezete. A Kinizsi felnőtt csapatában meccsről meccsre remekel. ’53-ban annak az UEFA-torna győztes magyar ifi válogatottnak volt a stabil tagja, amely kapott gól nélkül nyerte a fiatalok – nyugodtan mondhatjuk – akkori világbajnokságát! És szintén ifistaként Sebes Gusztáv az aranycsapat mellé veszi és a válogatott edzőmérkőzéseken Puskásékkal szerepelteti.
Négyszer már a B-válogatottban is pályára lép és az utánpótlás nagy reménységei között tartják számon. A nagyválogatottság karnyújtásnyira, amikor egy utánpótlás válogatott találkozón véget érnek álmai: olyan súlyos sérülést szenved, hogy nincs folytatása szép reményű pályájának.
Zavadszky Gábor
Zava igazi futballista-családból származott, hiszen a nagypapa (más források szerint a nagypapa fivére), Závodi István – a MÁVAG egykori jobbszélsője, aki 1935-ben majdnem a Ferencváros igazolt játékosa lett – kétszer is szerepelt a magyar válogatottban az 1932-es esztendőben, Prágában gólt is szerzett.
A Ferencváros saját nevelésű játékosa tizenkilenc évesen mutatkozott be a nagycsapatban egy MTK elleni kupamérkőzésen.
1994 márciusában szerezte első találatát, amely három bajnoki pontot jelentett a Sopron ellen. Négy mérkőzésen lépett pályára a Bajnokok Ligájának csoportkörében, de csak az atlantai olimpia után lett a csapat alapembere. Az 1996 /97-es szezonban 32 bajnoki mérkőzésen szerepelt és öt gólt is szerzett. Tovább olvasom
Zsiborás Gábor
Csupa kéz, csupa láb kis fickó volt. Noha nagyon szeretett csatárkodni, nem veszélyeztette sem a válogatott, de még csak a Ferencváros támadóinak helyét sem a csapatban. Egyszer Rózsa Lajos, azt mondta Gábornak.
“Látnád magad Gábor milyen esetlenül nyargalsz a pályán, kérés nélkül a kapuba somfordálnál.”
A nyurga kölyök megfogadta mestere tanácsát és beállt a kapuba. Az ifiknél, Vincze Géza kezei alatt már nem ellenkezett, őrizte a kalitkát. Tovább olvasom
Tátrai Sándor
Rákosszentmihályon kezdett futballozni, majd Salgótarjánba került, ahol Zsengellérrel játszott együtt a csatársorban. Innen igazolta le a Fradi, ahol először jobbösszekötőként szerepelt és negyedik bajnoki meccsén már az ő két góljával győzött a Fradi a Phőbus ellen 2:0-ra.
Első jobbhátvéd játékára Portóban került sor, 1937 januárjában. A megbízható, egyenletes teljesítményt nyújtó Tátrai 1944 karácsonyáig, Budapest ostromáig rendszeresen tagja volt a Ferencváros bajnok és kupagyőztes csapatainak. Tovább olvasom
Weszely Ferenc
Az 1910/11 évi bajnokcsapat védője.
A tanulmányai folytatása miatt távozó Rumboldot igyekezett pótolni 1910 őszén.
Végül négy győztes bajnokin állta az ellenfelek rohamait Manglitz oldalán. Tovább olvasom
Takács József
A „kis Taki”, Takács I. Géza öccse, minden idők legkiválóbb magyar csatárainak, a legeredményesebb góllövőknek egyike. Pedig csak jobb lábbal tudott lőni és fejjátéka sem állt arányban erényeivel. Nagyszerűen cselezett, kivételes érzékkel foglalkoztatta szélsőjét. A kapu előtt páratlanul találékonynak, szemfülesnek, gólveszélyesnek bizonyult. Minden helyzetben feltalálta magát. Ösztönösen jól helyezkedett, szinte megérezte a labda várható útját. Fordulásból nagyon kevés magyar csatár tudott úgy lőni, mint ő. Góljainak jó részét közelről szerezte, de távoli lövései is veszélyt jelentettek a kapura. A legreménytelenebb esetekben is rajtolt a labdára. Mindig számított a védők, főleg a kapus esetleges hibájára. Ilyen esetben ő mindig ott termett és kérlelhetetlenül juttatta a labdát a hálóba. Szemfülességének rengeteg gól lett az eredménye. Az utódok közül Kocsis Sándor játéka sok tekintetben hasonlított „Taki”-éhoz. A kitűnő csatár óriási népszerűségét nemcsak képességeinek és góljainak, hanem példás emberi magatartásának, szerénységének is köszönhette. Minden szempontból méltó volt az általános megbecsülésre.
Sváb Dániel: 27
Tizennégy esztendősen került a Fradiba 2004 nyarán, Salgótarjánból, majd szorgalmasan végigjárta a “szamárlétrát”.
Balhátvédünk 2008 őszén mutatkozott be egy Ligakupa mérkőzésen Bobby Davison csapatában.
Simon Tibor
Serdülőként a Pénzügyőrben, ifistaként a KSI-ben nevelkedett, aztán próbajátékra jelentkezett a Fradinál, de elutasították, így Ferencváros helyett Zugló következett: rövid ideig a BVSC játékosa volt.
Saját bevallása szerint sem volt “istenáldotta tehetség”, de futni, focizni és nyerni nagyon szeretett és az sem zavarta, ha mérkőzésről-mérkőzésre más poszton kap játéklehetőséget, a lényeg a játék volt, lehetőleg zöld-fehérben.
1985 (más források szerint egy évvel korábban) elején újra bejelentkezett a Fradinál, végül Vincze Géza “igazolta” le a junior-csapathoz (1985. február 20-án lett a klub igazolt-, de csak 1987 februárjától lett szerződtetett játékosa).
Először Dalnoki Jenő kezei alatt, ’85 nyarán került az első csapat közelébe, augusztusban játszott először az “egyben”, novemberben az NB I-ben is bemutatkozott.
Ahogy a kezdetekben sem ment minden simán, úgy a folytatás is nehézkes volt: 1988 áprilisáig mindössze 6 bajnokin és 4 kupameccsen kapott szerepet… jellemzően Mucha József csapatában, a juniorok közt szerepelt, időközben katonaidejét is letöltötte. Tovább olvasom
Sinka György
A Hungáriától igazolt balszélső első gólját harmadik meccsén rúgta, aztán sorrendben három meccsen is betalált az ellenfelek kapujába. Tovább olvasom
dr. Seprűs Zoltán
1959 júliusában igazolt a Ganz-MÁVAG-tól az Üllői útra.
Tartalékcsapatunk jobbösszekötője az 1960-as olimpiai idején három alkalommal erősítette az első csapatot. Tovább olvasom
Szalai József
1924 augusztusában Belgrádban mutatkozott be a csapatban a MAC-tól érkezett balösszekötő. Tovább olvasom
Vincze Ottó: 43
Az Ózdi Kohász csapatában kezdte pályafutását, 1986-ban került a Ferencvároshoz. 1990-ben, mindössze 16 esztendősen a svájci, FC Sion csapatának ifjúsági, később profi játékosa lett.
A svájci kitérő után hazatért: 1994-ben a Vasas vette kölcsönbe az ifjú Vinczét. 1995 tavaszán betalált a Fradi elleni 1-1-es találkozón, majd nyáron a Ferencvároshoz igazolt a remek rúgótechnikával megáldott középpályás.
A bajnokcsapatban 17 (2 gól), a kupagyőztes csapatban 7 (2 gól), a Bajnokok Ligájában illetve az odavezető úton 8 (2 gól) találkozón lépett pályára.
A bajnoki idény végén visszatért a Sionhoz, majd kölcsönbe került a Barcelona B csapatához 1997 tavaszán.
1997-től két szezont ismét zöld-fehér színekben töltött el. Tovább olvasom
Wágner Károly
Közel öt évet szerepelt zöld-fehérben 1920 és 1925 között, de az ifjúsági csapatból felkerült csatár idényenként csak egy-két meccsen jutott szóhoz az első csapatban.
Öt bajnoki fellépésével, két-két ezüst illetve bronzérmes csapat tagja.
Legfontosabb gólját az UTE elleni 1921/22-es kupadöntő megismételt mérkőzésén szerezte. Az Ő góljával hódította el másodszor a kupát az FTC. Tovább olvasom
