SÁBIÁN-tól – ZSIVÓTZKY-ig
Vilezsál Oszkár
“A Salgótarjáni Bányászból jött át, és ma már úgy él köztünk, mintha itt nőtt volna fel. Ő is csatárból lett fedezet, és ezen a poszton nyújtotta a legtöbbet. Hosszú játékos-pályafutása tekintélyt biztosít számára a fiatalok előtt. Jogos tekintélyt. Oszi az a típusú élvonalbeli labdarúgó, akit soha nem emeltek az egekig, de soha nem is pocskondiáztak.” – írta róla Mészáros József. Tovább olvasom
Schwarcz Ernő
Az „amerikai magyar futball” Henni Géza mellett másik nagy klasszikusa, sőt időben az első. Az FTC ificsapatában tűnt fel az 1916/17-es idényben, gyorsasága mellett rendkívüli gólérzékenységével.
A nagycsapatba 1920 szeptemberében került be. Az FTC-ben mindössze két évet játszott. Nem volt gyors csatár, de a kaputól 30-35 méterre már veszélyesen “tüzelt”. Óriási erejű lövéseiből igen sok gólt szerzett. Majdnem annyi gólt lőtt ahány Fradi-meccsen játszott!
1922-ben a válogatottba is bekerült, a finnek ellen két gólt is szerzett. Tovább olvasom
Tőrös István
Rövid ideig szerepelt a IX. kerületben. A középfedezet posztján Bukovit kellett volna kiszorítania a csapatból. Aztán mire lehetőséget kapott már az ifjú Sárosi is helyet követelt magának a fedezetsorban.
1934-ben már a Phöbus FC jobbhátvédjeként volt a válogatott csapat tagja. Tovább olvasom
Schlosser Imre
Az FTC, az MTK, a Wiener AC, majd a Ferencváros FC balösszekötője, 1906 és 1927 között 68 mérkőzésen játszott a válogatott csapatban és 59 gólt ért el. Tagja volt az 1912. évi olimpiai tornán vigaszdíjnyertes magyar együttesnek.
A „karikalábú”, nyúlánk, jellegzetes mozgású „Slózi” labdarúgósportunk kiemelkedő egyénisége, nagyszerű képességű képviselője. A magyar játékosok közül az ő hírneve kelt először szárnyra Európa-szerte. Nemcsak kiváló képességeivel, hanem szerény, rokonszenves magatartásával és sportszerű játékmodorával is számtalan hívet szerzett a labdarúgásnak. Szereplésének legnagyobb jelentősége talán éppen játékának óriási népszerűsítő hatásában kereshető. Fénykorában, legalább egy évtizeden át, sok ezer érdeklődő — a fővárosban és vidéken egyaránt — az ő kedvéért zarándokolt ki hétről hétre a pályákra. (Ezek a nézők azután fokozatosan a labdarúgósport hűséges híveivé váltak.) „Slózi” ugyanis nagyon tudott — futballozni! Bár erősen ballábas volt, a labdát kifogástalanul kezelte, ördöngösen cselezett, fáradhatatlanul dolgozott, önzetlenül osztogatott a mezőnyben. Tovább olvasom
Szálkai Zsolt: 32
A 2005/06-os idényben ötször lépett pályára saját nevelésű védőnk, majd az idény végén a másodosztályú Pápa csapatába igazolt. Tovább olvasom
Soós László: 68
1964-ben került az Izzó csapatából az Üllői útra.
Évekig szerepelt a tartalékok között a balszélső, míg egyszer az első csapatban is pályára lépett, így tagja lett az 1969. évi bronzérmes ferencvárosi gárdának. Tovább olvasom
Tátrai Antal: 69
1965-ben Diósdról került az Üllői útra.
Négy év múlva, 21 évesen egy örökrangadón tette be Lakat Karcsi bácsi az első csapatba.
Egy hónap múlva ismét lehetőséget kapott, ezúttal a kezdőcsapatban. A csepeliek ellen két gólt is szerzett a Szőke Pista helyén szerepet kapó jobbszélső.
Az őszi örökrangadón ismét a kapuba talált, így hat bajnoki mérkőzésen három góllal vette ki a részét a bronzérmes csapatból. Tovább olvasom
Takács Lajos
A hátvéd 1922-től négy éven át szerepelt a csapatban. A legendás Takács I., Hungler II. bekkpáros tartalékjaként csak ritkán jutott játéklehetőséghez. Tovább olvasom
Suhai István
Alacsony termetű jobbszélsőnk, amatőr csapatunk (1938-39) tagja Biró Danit helyettesítette 1940 tavaszán. Nem is rosszul.
Az 1939/40 évi bajnokcsapat tagjaként 11 mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.
Tevékeny részese volt a 1940-es tavaszi menetelésnek, góljait a Kispest és majdani klubja, az Újpest ellen szerezte. Tovább olvasom
Vörös Béla
A tehetséges kapus két bajnoki szezonban állt a Fradi rendelkezésére Géczi mögött.
Tagja volt az 1972. évi MNK győztes csapatnak továbbá az UEFA kupában az elődöntőig menetelő együttesnek.
A Wolverhampton elleni mérkőzések során ő állt mindkét találkozón a kapuba. Tovább olvasom
Tátrai Sándor
Rákosszentmihályon kezdett futballozni, majd Salgótarjánba került, ahol Zsengellérrel játszott együtt a csatársorban. Innen igazolta le a Fradi, ahol először jobbösszekötőként szerepelt és negyedik bajnoki meccsén már az ő két góljával győzött a Fradi a Phőbus ellen 2:0-ra.
Első jobbhátvéd játékára Portóban került sor, 1937 januárjában. A megbízható, egyenletes teljesítményt nyújtó Tátrai 1944 karácsonyáig, Budapest ostromáig rendszeresen tagja volt a Ferencváros bajnok és kupagyőztes csapatainak. Tovább olvasom
Sándor József
Eisenhofferhez hasonlóan Kispestről került az FTC-be. Huszonöt éves korára még azt is elérte, hogy válogatott legyen.
A fedezetsorban rendre megbízhatóan szerepelt. Szorgalma, munkabírása, és megbízhatósága emelte a legjobbak közé. Rendkívül sokat vállalt magára. Hiányossága között említették a gyorsaságát illetve a passzjátékát.
Az 1925/26-os szezonban már a csatársorban tudott a csapat legeredményesebb támadója lenni olyan társak előtt, mint Pataki és Kohut. A leghíresebb „beugrása” a ferencvárosi csatársorba egy Vasas elleni meccsen történt (1926. március 7. FTC-Vasas 4:1).
“Az FTC kitűnő válogatott halfja segítségére sietett a sérülések miatt meggyengült csatársornak. Kiváló képességeinek nemcsak ötletes mezőnyjátékkal adta tanújelét, hanem szemfüles és eredményes góllövőnek is bizonyult. Sorozatban lőtt négy pompás gólja büszke és ritka rekord.” Tovább olvasom
Szkukalek Igor: 41
Huszonöt esztendősen került a Fradihoz a cseh Drnovice csapatából. Csank Jánosnál, majd Garami Józsefnél is a középpálya bal oldalán szerepelt. Az első két idényben a csapat alapembere volt.
A harmadik szezonjától folyamatosan kiszorult a csapatból. Ebben sérülései valamint Leandro leigazolása, majd Huszti visszatérése is közrejátszott. Pintér Attilánál már csak csereként lépett pályára, majd László Csabánál már csak felkészülési találkozókon illetve egy pécsi kupamérkőzésen kapott lehetőséget.
2002 augusztusában ment a legjobban a játék Igornak. A rendkívül hasznos mezőnymunkája mellett a góllövésből is kivette a részét, előbb a Honvéd (4-0), majd az UEFA kupában az AEL Limasszol (4-0) ellen is a kapuba talált. Tovább olvasom
Takács József
A „kis Taki”, Takács I. Géza öccse, minden idők legkiválóbb magyar csatárainak, a legeredményesebb góllövőknek egyike. Pedig csak jobb lábbal tudott lőni és fejjátéka sem állt arányban erényeivel. Nagyszerűen cselezett, kivételes érzékkel foglalkoztatta szélsőjét. A kapu előtt páratlanul találékonynak, szemfülesnek, gólveszélyesnek bizonyult. Minden helyzetben feltalálta magát. Ösztönösen jól helyezkedett, szinte megérezte a labda várható útját. Fordulásból nagyon kevés magyar csatár tudott úgy lőni, mint ő. Góljainak jó részét közelről szerezte, de távoli lövései is veszélyt jelentettek a kapura. A legreménytelenebb esetekben is rajtolt a labdára. Mindig számított a védők, főleg a kapus esetleges hibájára. Ilyen esetben ő mindig ott termett és kérlelhetetlenül juttatta a labdát a hálóba. Szemfülességének rengeteg gól lett az eredménye. Az utódok közül Kocsis Sándor játéka sok tekintetben hasonlított „Taki”-éhoz. A kitűnő csatár óriási népszerűségét nemcsak képességeinek és góljainak, hanem példás emberi magatartásának, szerénységének is köszönhette. Minden szempontból méltó volt az általános megbecsülésre.
Varga János
A BAK csapatától érkezett jobbösszekötő három győztes bajnokin háromszor volt eredményes és kétszer volt bajnokcsapat tagja. Tovább olvasom
Turay József
Turay a magyar labdarúgás legkiválóbb és legérdekesebb egyéniségeinek egyike. Az egyszerű munkásfiú szinte egyik napról a másikra került a sportélet élvonalába. A nagyszerű tulajdonságokkal rendelkező, rokonszenves fiatalember mégis nagy utat tett meg, míg “Suttyó”-ból “Császár” lett.
Szikár termetű, szívós, páratlanul munkabíró játékos volt. Mindkét lábbal kitűnően rúgott és nagyszerűen fejelt. Játéka hű tükre volt emberi egyéniségének. Nem a csillogás, hanem az egyszerű, de értékes és hasznos megoldások hívének bizonyult. Mint középcsatár jó érzékkel osztogatott. Lábbal és fejjel egyaránt veszélyt jelentett az ellenfél kapujára. Tovább olvasom
Szécsi Géza
1915 és 1916 tavaszán két mérkőzésen szerepelt a hátvéd.
Debütálása igencsak érdekes körülmények között esett: Tovább olvasom
