SÁBIÁN-tól – ZSIVÓTZKY-ig
dr. Sárosi György
SÁROSI I (STEFANCSICS) György dr. (1912-1993), a Ferencváros FC középfedezete és belsőcsatára, 1931 és 1943 között 62 mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt és 42 gólt szerzett. 1934-ben tagja volt az angolok ellen először győztes (2:1) és a világbajnokságon szerepelt, valamint az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek.
A három évtizeddel ezelőtt népszerű „Gyurka” labdarúgósportunk legkiválóbb egyéniségeinek egyike. Még ifjúsági korban volt, amikor Orth György így nyilatkozott róla: „Megvan az utódom!” Sárosi valóban Orth-szerű adottságokkal és képességekkel rendelkező játékossá vált. Kitűnő fizikai felépítése mellett tökéletes technikai-taktikai felkészültsége és nagy játékintelligenciája volt. Élvonalbeli pályafutását középfedezetként kezdte. Már 20 esztendős korában karmesterként irányította nemcsak a Ferencváros, hanem a válogatott csapat játékát is. Kitűnően támogatta a csatársor munkáját. Hosszabb távolságra is hajszálpontos átadásokat juttatott társaihoz. Bátran tört előre és lövésekre is vállalkozott. A védekezésben szintén teljes értékűnek bizonyult. A közelharcot ugyan lehetőleg elkerülte, de kivételes ütemérzékével és pompás fejjátékával a labdát csaknem mindig elcsípte ellenfelei elől. Hamarosan kiderült, hogy a támadósorban szintén kiemelkedő teljesítményre képes. Irányítókészségét, helyzetfelismerését, mint csatár is maradéktalanul érvényesítette. Ehhez járult még nagy gólképessége. A helyzetek előkészítésében és kihasználásában egyaránt mesternek bizonyult. Korának legjelesebb játékosai között emlegették Európa-szerte és világklasszis labdarúgónak ismerték el. 1937. június 20-án, a Közép-Európa—Nyugat-Európa mérkőzésen (3:1) a Közép-Európa együttesének balösszekötője, egyben csapatkapitánya is ő volt. Több kitűnő alakítása közül az 1937. szeptember 19-én, a Csehszlovákia elleni középcsatár-játéka emelkedik ki. A 8:3 arányú nagy győzelemből hét góllal vette ki a részét! Ezt a „rekordot” azóta sem érte el magyar labdarúgó válogatott mérkőzésen. 1935-ben az osztrákok ellen (6:3) három gólt szerzett. A II. világháború után még egy ideig az élvonalban szerepelt. A negyvenes évek végén — öccséhez hasonlóan, szintén engedéllyel — Olaszországba távozott.
Szabó László
Óriási tehetségnek számított, fényes jövőt jósoltak neki. A Bozsik utódaként emlegetett tehetség aztán korai búcsúra kényszerült.
Pedig szépen kezdődött minden: Tizenhat évesen az ifi centere, 1953-ban már az első csapat fedezete. A Kinizsi felnőtt csapatában meccsről meccsre remekel. ’53-ban annak az UEFA-torna győztes magyar ifi válogatottnak volt a stabil tagja, amely kapott gól nélkül nyerte a fiatalok – nyugodtan mondhatjuk – akkori világbajnokságát! És szintén ifistaként Sebes Gusztáv az aranycsapat mellé veszi és a válogatott edzőmérkőzéseken Puskásékkal szerepelteti.
Négyszer már a B-válogatottban is pályára lép és az utánpótlás nagy reménységei között tartják számon. A nagyválogatottság karnyújtásnyira, amikor egy utánpótlás válogatott találkozón véget érnek álmai: olyan súlyos sérülést szenved, hogy nincs folytatása szép reményű pályájának.
Zavadszky Gábor
Zava igazi futballista-családból származott, hiszen a nagypapa (más források szerint a nagypapa fivére), Závodi István – a MÁVAG egykori jobbszélsője, aki 1935-ben majdnem a Ferencváros igazolt játékosa lett – kétszer is szerepelt a magyar válogatottban az 1932-es esztendőben, Prágában gólt is szerzett.
A Ferencváros saját nevelésű játékosa tizenkilenc évesen mutatkozott be a nagycsapatban egy MTK elleni kupamérkőzésen.
1994 márciusában szerezte első találatát, amely három bajnoki pontot jelentett a Sopron ellen. Négy mérkőzésen lépett pályára a Bajnokok Ligájának csoportkörében, de csak az atlantai olimpia után lett a csapat alapembere. Az 1996 /97-es szezonban 32 bajnoki mérkőzésen szerepelt és öt gólt is szerzett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Zsiborás Gábor
Csupa kéz, csupa láb kis fickó volt. Noha nagyon szeretett csatárkodni, nem veszélyeztette sem a válogatott, de még csak a Ferencváros támadóinak helyét sem a csapatban. Egyszer Rózsa Lajos, azt mondta Gábornak.
“Látnád magad Gábor milyen esetlenül nyargalsz a pályán, kérés nélkül a kapuba somfordálnál.”
A nyurga kölyök megfogadta mestere tanácsát és beállt a kapuba. Az ifiknél, Vincze Géza kezei alatt már nem ellenkezett, őrizte a kalitkát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Tátrai Sándor
Rákosszentmihályon kezdett futballozni, majd Salgótarjánba került, ahol Zsengellérrel játszott együtt a csatársorban. Innen igazolta le a Fradi, ahol először jobbösszekötőként szerepelt és negyedik bajnoki meccsén már az ő két góljával győzött a Fradi a Phőbus ellen 2:0-ra.
Első jobbhátvéd játékára Portóban került sor, 1937 januárjában. A megbízható, egyenletes teljesítményt nyújtó Tátrai 1944 karácsonyáig, Budapest ostromáig rendszeresen tagja volt a Ferencváros bajnok és kupagyőztes csapatainak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Takács József
A „kis Taki”, Takács I. Géza öccse, minden idők legkiválóbb magyar csatárainak, a legeredményesebb góllövőknek egyike. Pedig csak jobb lábbal tudott lőni és fejjátéka sem állt arányban erényeivel. Nagyszerűen cselezett, kivételes érzékkel foglalkoztatta szélsőjét. A kapu előtt páratlanul találékonynak, szemfülesnek, gólveszélyesnek bizonyult. Minden helyzetben feltalálta magát. Ösztönösen jól helyezkedett, szinte megérezte a labda várható útját. Fordulásból nagyon kevés magyar csatár tudott úgy lőni, mint ő. Góljainak jó részét közelről szerezte, de távoli lövései is veszélyt jelentettek a kapura. A legreménytelenebb esetekben is rajtolt a labdára. Mindig számított a védők, főleg a kapus esetleges hibájára. Ilyen esetben ő mindig ott termett és kérlelhetetlenül juttatta a labdát a hálóba. Szemfülességének rengeteg gól lett az eredménye. Az utódok közül Kocsis Sándor játéka sok tekintetben hasonlított „Taki”-éhoz. A kitűnő csatár óriási népszerűségét nemcsak képességeinek és góljainak, hanem példás emberi magatartásának, szerénységének is köszönhette. Minden szempontból méltó volt az általános megbecsülésre.
Simon Tibor
Serdülőként a Pénzügyőrben, ifistaként a KSI-ben nevelkedett, aztán próbajátékra jelentkezett a Fradinál, de elutasították, így Ferencváros helyett Zugló következett: rövid ideig a BVSC játékosa volt.
Saját bevallása szerint sem volt “istenáldotta tehetség”, de futni, focizni és nyerni nagyon szeretett és az sem zavarta, ha mérkőzésről-mérkőzésre más poszton kap játéklehetőséget, a lényeg a játék volt, lehetőleg zöld-fehérben.
1985 (más források szerint egy évvel korábban) elején újra bejelentkezett a Fradinál, végül Vincze Géza “igazolta” le a junior-csapathoz (1985. február 20-án lett a klub igazolt-, de csak 1987 februárjától lett szerződtetett játékosa).
Először Dalnoki Jenő kezei alatt, ’85 nyarán került az első csapat közelébe, augusztusban játszott először az “egyben”, novemberben az NB I-ben is bemutatkozott.
Ahogy a kezdetekben sem ment minden simán, úgy a folytatás is nehézkes volt: 1988 áprilisáig mindössze 6 bajnokin és 4 kupameccsen kapott szerepet… jellemzően Mucha József csapatában, a juniorok közt szerepelt, időközben katonaidejét is letöltötte. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Vincze Ottó: 45
Az Ózdi Kohász csapatában kezdte pályafutását, 1986-ban került a Ferencvároshoz. 1990-ben, mindössze 16 esztendősen a svájci, FC Sion csapatának ifjúsági, később profi játékosa lett.
A svájci kitérő után hazatért: 1994-ben a Vasas vette kölcsönbe az ifjú Vinczét. 1995 tavaszán betalált a Fradi elleni 1-1-es találkozón, majd nyáron a Ferencvároshoz igazolt a remek rúgótechnikával megáldott középpályás.
A bajnokcsapatban 17 (2 gól), a kupagyőztes csapatban 7 (2 gól), a Bajnokok Ligájában illetve az odavezető úton 8 (2 gól) találkozón lépett pályára.
A bajnoki idény végén visszatért a Sionhoz, majd kölcsönbe került a Barcelona B csapatához 1997 tavaszán.
1997-től két szezont ismét zöld-fehér színekben töltött el. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Toldi Géza
A magyar labdarúgás „szívembere” magas, kitűnő alakú csatár volt. Játékát mindent elsöprő lendület, fáradhatatlan mezőnymunka, nagy lövőerő és harcos küzdőszellem jellemezte. Fejjátéka pompás volt. Labdakezelése is megfelelt. Az összjátékban jól helytállt, különösen szélsőjét foglalkoztatta ügyesen. Titkos Pállal Európa-hírű balszárnyat alkotott. A mérkőzéseken hatalmas munkát vállalt magára. Elől-hátul rengeteget mozgott. Egyik pillanatban a védelemben szerelt, a másikban már hosszú átadással szöktette valamelyik társát. Ekkor sem állt meg, hanem jellegzetes futásával, teljes rohamban követte a támadást. A kellő pillanatokban a kapu előtt is rendszerint a helyén volt. Ha hozzákerült a labda, lábbal és fejjel egyaránt nagy erővel célozta meg a kaput. Egyetlen jelentős hiányossága akadt: az idegein gyakran nem tudott uralkodni. Hamar ki lehetett hozni a sodrából. Ilyenkor több gondot fordított a törlesztésre, mint a játékra. Toldi Géza a magyar labdarúgás legjelesebb egyéniségei közé tartozik önfeláldozó, az egész csapatot magával ragadó harcmodora révén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Sárosi Béla
A “kisebbik” Sárosi, Sárosi György öccse, hatalmas termetű, remek fizikumú játékos volt. Mindkét lábbal kitűnően rúgott. Alkati adottságait a levegőben is nagyszerűen érvényesítette. Munkabírása kifogástalan volt. Igen jó érzékkel látta el a védelemben feladatát, bár ezt a posztot kevésbé kedvelte. A támadó fedezet szerepkörében mozgott igazán otthonosan. Pontos, jól időzített, hosszú átadásokkal támogatta a csatárokat. Gyakran vállalkozott előretörésekre. Óriási erejű lövésekkel veszélyeztette az ellenfél kapuját. A támadás kedvéért a védekezésről olykor megfeledkezett. Ez volt egyetlen lényeges hibája. Tagja volt az 1938-as világbajnoki ezüstérmet nyert csapat keretének is (ún. nem utazó, biztonsági tartalék volt). 1946-ban — az MLSZ hozzájárulásával — Olaszországba távozott.
