TOVÁBBÁ …

Oldal:1

Takács Béla

Bár pályafutásáról keveset tudunk, annyit mindenképpen, hogy az MTK mellett játszott a Fradiban is! Pontosabban védett, mert kapus volt. Tovább olvasom

Zöld-fehér forgácsok: Jamesz „bácsi”

Aki sajátjának érzi a Fradi vízilabdacsapatát, feltétlenül olvassa el Karinthy Ferenc Tó fölött, víz alatt című kötetének egyik elbeszélését. A „kis” Karinthy – Karinthy Frigyes fia – a Fradiban pólózott egy akkor alakuló csapatban, amelynek edzője és világklasszis középcsatára Németh János, népszerű nevén „Jamesz” volt.

Az Újpest elleni rangadóra készültek. Az ellenfélnél a félelmetes termetű Kislégi ontotta a gólokat, lehetetlennek látszott a semlegesítése. Elsöpörte bármelyik hátvédet. Jamesz számára persze kabinetkérdés volt, hogy Kislégit valamiképp kivonják a játékból, hisz ő is középcsatár volt, s nem lelkesedett volna, ha az újpesti óriás elhomályosítja hírnevét.

„Te fogod majd!” – mondta Karinthynak, aki elkékült a váratlan ajánlattól. Hogy is tudna bármit kezdeni Kislégivel…
Hosszú beszélgetések következtek. A még mindig kételkedő Karinthynak Jamesz újra meg újra elmagyarázta az egyetlen üdvözítő taktikát. A „kis” Karinthy még mindig kételkedett, végül mégis ráállt a dologra.

Elkezdődött a meccs. Tovább olvasom

Zöld-fehér forgácsok: Bélus

Háray Béla (fotó:wikipédia)

Háray Béla (fotó:wikipédia)

Ó, azok a vasárnap délelőttök! Már szombaton felvillanyozva loholtunk haza az iskolából (akkor még szombaton is tanítás volt), és Klucsik Laci barátommal megtárgyaltuk, hányra jöjjön értem. Laci legalább akkora fradista volt, mint én. Édesapjától, Jenő bácsitól örökölte vonzalmát, édesanyja, Mednyánszky Mária, a halhatatlanok csarnokának tagja , sokszoros asztalitenisz világbajnok volt.

Vasárnap délelőttönként játszották a jégkorong-rangadókat a Műjégpályán. Az ideiglenes falelátók már félórával a meccsek előtt tömve voltak, mielőtt fölmásztunk a lépcsőkön, forralt borral hangoltunk. Lelkesedésünk érthető volt: a Fradinak kitűnő csapata volt, minden évben bajnokesélyes gárda.

Három egyesület váltogatta egymást az élen, a Fradi, a Vörös Meteor és az MTK (már nem emlékszem, milyen névre változtatva.) A Vörös Meteorban a hátvéd Pásztor és a csatár Kenderesi vitathatatlanul nagy klasszis volt, mellettük Vagyóczkyra és Martinuzzira emlékszem. A kék-fehérek kapuját Hircsák védte, a legjobb magyar kapus, akit Európában is jegyeztek. Előtte az alacsony, pokróckemény Bárány és a jól megtermett Rendi alkották a hátvédpárt, a csatársor jobb szélén pedig a félelmetes Szamosi varázsolta a korongot. Tovább olvasom

Zoli bácsi nyugdíjban

Hunyadvári Zoltán

Nem hinnénk, hogy akadna valaki is a fradisták nagy családjában, aki ne ismerné Hunyadvári Zoltánt, vagy ahogy őt már hosszabb ideje szólítják: a Zoli bácsit. Mitagadás, a „bácsi” dukál is neki, hiszen a korát tekintve nem tartozik az ifjak közé, 60 éves múlt. S a hat évtizedből csaknem ötöt az Üllői úton, a zöld—fehérek táborában töltött el még akkor is, ha nem mindig itt dolgozott. Kölyök futballista korában jegyezte el magát az FTC-vel, s noha a sportpályán nem jutott el olyan magasra, mint sok egykori társa, mégis mindig megbecsülték, szerették. Tovább olvasom

Weisz István

Tovább olvasom

Zalka András

Tovább olvasom

Radványi Pál

Tovább olvasom

Magdics László

Tovább olvasom

Major János

Tovább olvasom

Magyar Zoltán

Tovább olvasom

Molnár Béla

Tovább olvasom

Logodi László

Logodi László és Puskás Ferenc

Tovább olvasom

Krausz Sándor

Tovább olvasom

Kellner István

Tovább olvasom

Karinthy Ferenc

Karinthy Ferenc

Tovább olvasom

dr. Juhász József

dr. Juhász József és dr. Lakat Károly

Tovább olvasom

Havasi Mihály

Tovább olvasom

dr. Gyarmati Jenő

Tovább olvasom

dr. Farkas Endre

Tovább olvasom

Eisemann László

Eisemann László

Tovább olvasom

Dóka György


A labdarúgócsapat egykori híres gyúrója két évtizeden át mintegy kétezer különféle mérkőzésen adta tudása legjavát, hogy a játékosok felkészülten léphessenek pályára. Számos kitüntetés, siker után döbbenetes gyorsasággal szólította el a gyógyíthatatlan betegség a sportpályáról a kórházba. 1976-ban hunyt el, sírkövét 1979-ben avattuk. Tovább olvasom

Bauer Miklós

Tovább olvasom

Balázs László

Tovább olvasom

Aszlányi Károly

Aszlányi Károly (1908—1938): író, sportújságíró. Tovább olvasom

Agárdi Ferenc

Tovább olvasom

dr. Trethon Ferenc

Pénzügyminiszter-helyettes, majd 1977-től – nyugdíjba vonulásáig – munkaügyi miniszter. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége alelnöke, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság elnöke, aki munkásságáért többek között 1982-ben a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetésbén részesült. Tovább olvasom

Oldal:1

A velünk élő történelem

OLDALAK

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

NB 1945-1958

NB 1958-1974

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">További címkék</label>

Tempó Fradi!

Stadion történet