Jegyzetek

2017 ősz – Harmincadik felé, félúton

harmincadik-feléMinden jó, ha vége jó – ezt az örök érvényű mondást már Shakespeare is “tollba mondta” egy igazán keserédes komédiában, de vidámabb vizekre evezve ezt a néha közhelynek tetsző megállapítást egy magyar nóta is megénekli, tetézve azzal az igazán optimista kifejlettel, hogy egyszer az ég is kiderül. Ez a kijelentés meg ránk, Fradistákra 2017 nyarán és őszén hatványozottan érvényesült is. Sőt, ha a szívünk mélyén kezdtünk el kapiskálni, akkor a nyári hónapok inkább csalódottságot és keserűséget hoztak. Ezen meg túl kell esni, nem lehet a szőnyeg alá söpörni mert egy idő után a kidudorodó kupacon hanyatt esünk és vérző orral nézünk körbe, reménykedve, hogy senki sem látta a maflaságunkat. Még jó, hogy mindezen a kellemetlen perceken az elején túl tudunk esni és bár nem éppen olvasmányos a kezdet (őszintén nehezen is esik ezekre a hetekre visszaemlékezni), de a történetünk, ami a szemünk előtt pereg jobban fog hasonlítani egy Hollywoodi filmre, mint Shakespeare tragikomédiájára. Shakespeare-től még elfogadjuk a keserédes befejezést, de ha egy film végén nincs happy end, vagy nem csordulnak ki az öröm könnyei, akkor bizony a vetítés végén újra beállunk a sorba a pénztárnál és visszakérjük a pénzünket. 2017 decemberében nem kellett a pénztárosnak újra munkába állnia, a tél is hiába tette próbára a tűrőképességünket, a csapat teljesítette a bajnoki elvárásokat és bár ez nem annullálta a nyár keserveit, de “ha a vége jó”, akkor az ég is kiderül és bizakodva várhatjuk a tavaszt. De mielőtt elrévednénk az ünnepi hangulatba, ugorjunk vissza ahhoz az időszakhoz, mely nem csak nehézségeket hozott, de csalódottságot is…Nem is keveset. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Élen zárjuk az évet!

fotelszurkolo-29Mivel a kereskedelemben dolgozom, vasárnap meg bronzos nap, így ahhoz, hogy időben teljesíteni tudjam a “kötelező” penzumot, reggel már öt órakor kibújtam az ágyból. Ahogy kissé bágyadtan ácsorogtam a kávéfőzőt szuggerálva az járt a fejembe, hogy vajon a játékosok milyen lelkiállapotban léphettek pályára a számunkra oly “kedves” Dózsa stadionban, a Vasas ellen. Vajon mennyi plusz adhatott a Videoton elleni győzelem, és főleg az a tudat, hogy a Haladás megtette azt a szívességet, hogy nem csak minket vert meg, hanem a fő riválisunkat is, ezzel a győzelem azt jelentette volna, hogy három pont előnnyel telelhetünk a tabella élén. Ezt néhány hónappal ezelőtt, amikor 7 ponttal kullogtunk a Videoton mögött, talán a legvérmesebb Fradi szurkolók sem hitték. Köztük voltam én is, hiszen a szezon eleje a legrosszabb rémálmainkat hozta elő, de szerencsére augusztusban olyan játékosok kerültek a keretbe akikkel egy szinte tökéletes 10 meccses szériát produkáltunk. Ez még akkor is igaz, ha több olyan győztes meccsünk is volt, amikor szenvedtünk, küszködtünk, daráltunk, de nyertünk. A hazai meccsekkel általában nem volt gond, de mikor kimozdultunk a Szentélyből és felhúztuk azt a kissé “furcsa” színű idegenbeli mezt, többnyire szenvedtünk…és nyertünk. Ahogy tegnap este is, ezzel igazán széppé téve az évzárást. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Szuper, hú, de szuper!

fotelszurkolo-29Teleregényeket lehetne írni a szurkolók lélektanáról. Akár a Szomszédok, de még a Szabó család is csak jelenthetne, apáról unokára szállna az a megfoghatatlan és megfejthetetlen lélek, mely bennünk él. Menny és pokol lakozik bennünk, olyanok vagyunk mint André a materialista orvos, aki meghal a háborúban, saját elméjének börtönébe kerül, és a bűn, a kín, a gyötrelem, a bánat, a szomorúság, bűntudat, fájdalma égetik a lelkét… Kétségbeesik, reménytelenül küzd egy másik létben. Ebben a szörnyű világban marad mindaddig, amíg rá nem ébred, önmagának kell ezeket a súlyos rabláncokat felégetni, elszakítania. Egy hete a Haladás elleni vereség után mi is keservesen küzdöttünk lelkünk békéjével. Napokon át azt hittük, itt a világ vége, nincs tovább, mindenkinek mennie kell akik ránk hozták azt a gyötrelmet. Emlékeztek? Gyenge, hú, de gyenge – én sem kíméltem a csapatot, ezzel saját lelkemet is bebörtönöztem. Nem kerestem a kiutat, nem kerestem mentséget – szurkolóként nem is tehettem mást. Mert ilyenek vagyunk, mert ilyennek neveltek apáink és ilyennek nevelt a zöld-fehér színek szerelme. Ahogy Villon írta, “ha közeledben vagyok megőrülök, de ha nem vagy a közelemben, attól őrülök meg.” Ezért sem érdekelt szombat délután már az elmúlt napok önsanyargatása, nem érdekelt a zimankó, a ránk váró hideg (nagyon is közeleg a tél) és az a tudat sem tántorított el attól, hogy Laudetur barátommal beüljünk az autóba és elinduljuk a Szentély felé, hogy jelen helyzetünkben talán a Videoton esélyesebbnek látszott. Nem csak mi éreztük ezt, rajtunk kívül közel 10 ezren dacoltak minden ránk szakadt reménytelenséggel, mert mi igenis “Andrék” vagyunk, akik ha kell saját hitükkel is megküzdenek, de ha ott kell lenni, ha segíteni kell a csapatot, akkor még a szibériai zimankó sem tántorít el minket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1948. november 28. – Egy mérkőzés utóélete

NS-19481130-01-19481128
1948. Három évvel voltunk a második világégés után. Bár a Jaltai megállapodás alapján nyilvánvaló volt, hogy Magyarország (mint vesztes oldal) a Szovjetunió megszállási övezetébe fog tartozni, mégis az 1945-s, még demokratikus nemzetgyűlési választások bizakodásra adtak okot. De hiába nyert a Kisgazda-párt óriási többséggel, a hazánkban már akkor “ideiglenesen” itt állomásozó szovjetek kikényszerítették a koalíciós kormányt, mely előre vetítette a történeseket. A szovjet mintára végrehajtott tisztogatás után 1947-ben jött a manipulált kékcédulás választás, az ellenzéki pártok felszámolása, vezetőik bebörtönzése, mely után 1948-ban már létrejött az egypártrendszer, a totális kommunista diktatúra, élén Rákosi Mátyással. A politikai tisztogatásból természetesen a sport sem maradhatott ki. A londoni olimpián a megpróbáltatások ellenére jól szerepeltünk (10 arany), de érezhető volt, hogy a “gonosz szörny” nem csak a politikára, hanem a sportra, benne a labdarúgásra is ráteszi a kezét. Többen el is hagyták az országot, köztük volt Sárosi György, Toldi Géza és Kubala László is. Maga a labdarúgó szövetség is a párt irányítása alá került, a koncepciós perek irányítója, Péter Gábor “elvi” utasításait követve. Ennek esett áldozatul a Ferencváros is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Gyenge, hú, de gyenge!

fotelszurkolo-29Megérdemeltük. Ha tegnap este valami véletlen folytán a Groupama Aréna lelátóján ülök a barátaimmal, valószínűleg (sőt biztos), a “hú” szócskát más, egy ősrégi mesterség váltotta volna fel, de vasárnap reggel, egy aránylag pihentető alvás után és főleg labdarúgásunk dicsőséges történetét feldolgozó oldalunkon, mégis csak disztingválnom kell magam. Pedig még fortyog bennem a méreg és ha én is tagja lennék a hamarosan induló, újabb celebes agymosásnak (benne Kabáttal – nem a ruhadarabbal, a lilával) most jó hangosan felkiáltanék, hogy az elérjen az Üllői út 129-ig: szurkoló vagyok, ments ki innen! Ne kelljen tovább szenvednem, mert amit mostanság művelünk foci címén, az minden, csak nem szurkoló-barát. Még akkor sem, ha ezzel az alibi-focival sorra gyűjtögettük a három pontokat és mivel a Videoton is imádja eltékozolni a meccseit, volt olyan perc, amikor a tabella élén álltunk úgy, hogy tudtuk, december 2-án hozzánk jönnek és ha győzünk (mert miért is ne győznénk – legfeljebb szenvedve), a Télapótól már három csillagot kérünk karácsonyra. Mint “szemfedős” szurkoló én is beleestem ebbe a kátyúba (a levelet már el is küldtem a fehér szakállásnak), bár láttam és helyenként meg is írtam a csapat semmilyen játékáról a véleményem, de mivel meg volt három pont: puff neki, régen is volt mikor szenvedve győztünk, volt mikor Dalnoki Jenő rárúgta az öltözőre az ajtót és Lakat Károly is tartott néhány “meetinget”, ha Albert Flóri keze túl sokat pihent a derekán. Mielőtt most bárki orvoshoz szaladna segítségért, mert a fotelszurkoló megörült egy kicsit (tegnap azért közel voltam hozzá), az előbbi okfejtés csak egy olcsó hasonlat volt, melyeket a politikusok szoktak mondani, amit a választó elhisz, de most a Fradiról van szó, ezért a kezem inkább kihúzom a biliből, ha már a csapat tegnap este rám csapta az ajtót. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Gól az elején a végén, közte béke és nyugalom

fotelszurkolo-29Két héttel ezelőtt még azt hittük, hogy újra miénk a világ, hogy a nagy összeborulás után és a Loki legyőzésével már sokkal nyugodtabban várhatjuk a Mikulást. A zöld-fehér ajándék fele már a puttonyban pihen, a másik felére van még négy meccsünk, melyből egyik sem ígérkezik sétamenetnek – főleg a Videoton elleni “hatpontos” rangadó -, de a megegyezés adott annyi plusz energiát és erőt, hogy abban reménykedtünk, innentől már egy Big Bad traktor sem tudja leszorítani a csapatot a harmincas kilométerkőig vezető útról. Aztán még fel sem ébredtünk az előző esti kábulatból, vasárnap reggel olyan hírek fogadtak, melyek úgy tarolta le a magyar médiát, hogy attól még az 1997-es Paka-szupertájfun is vigyázzba vágta volna magát. A hírkavalkád azóta is tart, egyre bővülnek a rendőrségi dossziék, naponta rúgják ránk az ajtót, nehogy gyorsan felejtsünk, hogy örökre belénk égessék – ilyen borzadály még egyszer nem fordulhat elő egy labdarúgó mérkőzésen! Erre persze nincs garancia és hiába is hisszük azt, hogy “a Vizsgálat lezárult, felejtsük el!” után újra tisztán ébredhetünk, ez bizony örökké belénk fog ivódni és sokáig skarlát betűként fog éktelenkedni rajtunk. Ezek után nem maradt más, mint a puttonyból kilopott Mikulás ajándék “második részét” bezsebelni és nem engedni a behemót traktornak, hogy leszorítson minket az útról és a paksi elágazásnál nehogy rossz irányba forduljunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – A Sas leszállt

fotelszurkolo-29Egy gyors mozdulat és lekerül a Sas fejéről a takaró sapka. Szemei előtt kitárul a világ, kicsit aggódva néz körül az Aréna zöld-fehérbe öltözött forgatagában, keresi a gazdáját, szeretné már hallani a hívó hangot, látja a pálya közepén a dobogót, rajta a csalogató falatokkal. Indulni kéne, de szárnyai mintha megmerevedtek volna. Túl sok az ismeretlen arc, túl erős a hangorkán, mintha az arénán átlibbenő szellő sem hozná felé a jeleket. Kell egy kis noszogatás, mintha a gazda közeledne, csak el kéne indulni, neki itt feladata van, körbe kell szállni, köszönteni kell a szurkolókat, éltetni a Ferencvárost. Nem szabad megijedni, mert a félelem úgyis utolér. De ha szembeszállunk vele, akkor mi használhatjuk a félelmet, ahogy a madarak teszik a vadonban rájuk zúduló viharral: szembefordulnak vele és fölébe emelkednek. Most neki is ezt kell tennie. Már érzékeli a pódiumot, már a csőrébe érzi a friss hús illatát, de mintha megtorpanna, mintha elveszne az Aréna zsibongó őrületében. Átrepül a pódium felett, a gazdája aggódva követi, kiterjeszti hatalmas szárnyait, már élvezi a repülést, élvezi, hogy ennyien vagyunk, hogy egyek vagyunk, hogy három év után újra egyesült a család. Ez számára is furcsa érzés, a kapu mögött még soha nem látott ekkora tömeget. Ekkor gondol egy merészet, fittyet hány a hús bódító szagára, neki most nem itt kell landolnia, megcélozza a kapufa keresztlécét, ha most labda lehetne a “vinklibe” csapódna, de az legyen Varga Roli és Böde Dani dolga. Fenséges tekintettel ül a kapufán, nem Cukicot akarja utánozni, de onnan szép a világ, onnan látni a zöld-fehérbe öltözött tömeget. A Sas leszállt…a Tábor visszatért. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Amikor örökre elköteleztem magam az FTC mellett – Ultras Comeback, a „Tábor” visszatérése elé

b-közép-bélyegBárkit kérdezünk meg, hogyan vált FRADISTÁVÁ, mindenkinek, egyéni története van erről. Jómagam – már leírtam máshol, e hasábokon is – családi tradíciók mentén kaptam zöld-fehér alapokat, habzsoltam szeretett Nagy Bélánk könyveit, kívülről fújtam a Ferencvárosi TC futball történelmét, csüggtem a TV-n, ha játszott a Fradi, a vereségeknél egy hétig használhatatlan voltam, elkeseredett és „életunt” (tizenévesen.:-).) , ha nyertünk, akkor rohantam a játszótérre focizni másnap és én voltam, Ebedli, Nyilasi és Pogány (egy személyben…). Később, a győzelmek után, még a házibuliból is elszöktünk többed magunkkal a Blahára, ahol éjfél körül megjöttek az első Népsportok és olvasgattuk az osztályzatokat, habzsoltuk a tudósítást és boldogan szemléltük a tabellát: „1. Ferencváros…” De volt azért ott még valami. Valami, ami nem igazán SPORT, mégis elmaradhatatlan, utánozhatatlan kelléke annak, a kulissza, a körítés. A Fradi tábora. A 12. játékos, a szurkoló! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Következik: 02.24. 19:30 FTC-Honvéd (TV:M4)
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák