A mai napon …
…ült utoljára az FTC kispadján Tóth-Potya István
1943.V.23. Ferencváros – Csepel 3:1
Derbymérkőzés volt, tehát…
biztosan győzött a Fradi
Feljegyzések a fotelból – Kényelmes győzelem
Nem így terveztem a szombat délutánomat. Bár a győri vereség nem esett túlzottan jól, de már hétfő délelőtt terveztük a szombati örökrangadóra a programot. Melyből végül is nem lett semmi, maradt a fotel és a skype. Jobb lett volna személyesen ott lenni, találkozni „élőben” a játékosokkal, a barátokkal, a szurkolótársakkal. Bárhogyan is alakulnak a dolgaink és bármennyire is messze kerültünk a dobogótól, azért a hazai mérkőzéseknél a szív akaratlanul is beindítja az autót, és 120 km ide-vagy oda, Laudetur barátommal fogjuk a batyut, melyben néha még hamuba sült pogácsa is landol, útközben végigverjük az egész NB I-et, és a megbeszélt időpontban, szinte óramű pontossággal parkírozunk le szerkesztőtársam otthona előtt. A legtöbb esetben még mobilon sem kell értesítenem az érkezésünkről, már ott toporog zöld-fehér mezben, sállal a nyakában és kezében a “beugró” dobozos sörrel. Irány a stadion ahol már órákkal a kezdés előtt összefutunk barátokkal, akik már évek óta bérlet és padtársaink, akik eredményektől és időtől függetlenül mindig ott vannak. Ahogy mi is – kivétel ma, amikor is csak képzeletben foghatunk kezet és csak a skype-n keresztül ölelhetjük át egymást. Nem lustaságból, nem csalódottságból. Az autó is rendben van, benzint is tudnánk venni és talán még pogácsát is kapnánk útravalónak. Tovább olvasom
A Ferencváros győzni fog! A Hungária fog győzni!
Az örökrangadóról akartam muzeális beharangozót írni, de szerkesztőtársam egyetlen húzással átírta a forgatókönyvet. Amikor az elmúlt héten “elővadászott” számomra egy közel 70 éves újságot és elolvastam a cikket, úgy éreztem ennél jobb és szellemesebb felvezetését az örökrangadónak nem is lehetne találni. Mesélni a harmincas évekről, amikor az örökrangadó még igazi társadalmi esemény volt, amikor nem csak a két csapat feszült egymásnak, hanem a kulturális és irodalmi élet is kihegyezte a pennáját. Azokban az években még természetes volt, hogy a híres pesti kávéházakban, nem csak Babits, Kosztolányi, és Illyés Gyula írta a verseit és szerkesztette a Nyugat c. irodalmi újságot, hanem olyan fiatal és tehetséges “írópalánták” is ott nyüzsögtek, mint Aszlányi Károly vagy Tabi László. Akik amellett, hogy koruk egyik legtehetségesebb fiatal íródeákjai voltak, még a labdarúgást is imádták. Tabi László huszonévesen, 1932-ben került a Nemzeti Sporthoz – rejtvény-rovatvezetőnek. Aszlányi Károly néhány évvel volt idősebb, mely nem csak az évek számában mutatkozott meg, de az életvitelben is. Amíg Tabi László egy visszahúzódó, csendes, de nagyon ambiciózus fiatal volt, addig Aszlányi a harmincas évek nagyvilági életét élte. Tovább olvasom
A mai napon …
KEK Döntő, 1975.V.14. Dinamo Kijev – Ferencváros 3:0
1975. május 14. ünnep a Ferencváros történelmében. Még akkor is az, ha azon a mérkőzésen ahol a KEK serlegért játszottunk a Dinamo Kijev csapatával, vereséget szenvedtünk. Ritkán adatik meg egy csapat életében az, hogy a vereség is dicsőséget és büszkeséget hoz. Magyar csapatnak meg rég ritkábban.
Ebben is, mint a legtöbb statisztikai összevetésben a Ferencváros érte el a legjobb eredményeket a magyar csapatok közül. KK és VVK győzelem, VVK és KEK döntő, BL és UEFA csoportkörben való szereplés. Mind-mind olyan eredmény és siker, melyre igazán büszkék lehetünk, mert bearanyozták a Ferencvárosi labdarúgás történelmét.
Ezért sem tudok rosszkedvűen és kritikai hangon írni az 1975-ös KEK döntőről. Mert az egy igazi ünnep volt, még akkor is, ha az akkori média nem nagyon értékelte a Fradi teljesítményét. Érdekes, hogy az 1975-ös Népsport első oldalán is fontosabb volt a Felszabadulás Kupáról képet közölni, mint a Fradi csapatképet kitenni (a részletesnek éppen nem mondható tudósításban már szerepel), valamint egy „Méltó kezekbe került a kupa” főcímmel egy kicsit „lejáratni” az elért sikert.
Feljegyzések a fotelból – Ismét bajnokságot nyertünk a Győrnek
“Az elmúlt időszakban többször is hibáztunk, így elveszítettük annak a lehetőségét, hogy a sorsunk a saját kezünkben legyen.” – ezt a nagyon tanulságos mondatot Ricardo Moniz mondta a Győr elleni mérkőzésünk előtt. És ebben benne is van minden. Csak rá kell nézni a tabellára és fel kell idézni azokat az elhullajtott pontokat melyekért most nagy árat kell fizetnünk. Egerben, Siófokon és Kaposvárott elvesztett 5 pontot (és az utóbbit csak egy ponttal számoltam) nehéz magyarázni. Azokkal együtt sem lenne bérelt helyünk a dobogón, de legalább saját kezünkben lett volna a sorsunk. Ahhoz azonban győzni kellett volna egy olyan mérkőzésen ahol az előzmények ismeretében valójában nem is nyerhettünk. A győri lányok BL sikere, valamint a Videoton veresége után, végre telt ház volt Győrött, mely nem elsősorban a hazaiak eddigi játékának szólt, hanem a Fradinak és annak a történelmi ténynek, hogy mi már háromszor „odaajándékoztuk” a bajnoki címet az ETO-nak. Tovább olvasom
Napi “T-ajánló”
Nagy Norbi
Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék a jelen sikereit, és figyelmeztessenek, hogy milyen sérülékeny az életünk. Sokféleképpen értelmezhetjük törékeny létezésünket, sokféleképpen adhatunk neki jelentést, de az emlékeink adják meg a célját, és adnak hozzá összefüggést.
Nyugodj békében Norbi. Láthatod, a jelentben élők még figyelnek rád.
Feljegyzések a fotelból – Győzelem az édesanyáknak
Lassan hagyománnyá válik, hogy úgy kell kezdenem egy fotelszurkolós jegyzetet, hogy (megint) nehéz héten vagyunk túl. Bár már eltelt egy hét, de nehéz túltenni magunkat a Videoton elleni vereségen és az utána jövő MLSZ ajándékon. Mert sok minden elveszni látszott, főleg az előző napok fieszta hangulata után. Győztünk a Ligakupában, újra úgy éreztük, hogy egységesek és hatékonyak vagyunk, újra viszont láttuk az őszi csapatot, ami sajna 90 perc alatt újra romokká változott. Kikaptunk, távolodni látszott a dobogó, és a magyar labdarúgás irányítói újra akkorát rúgtak belénk, hogy lélegeztető maszkot kellett magamra kapnom, mert órákig olyan érzéseim voltak, mint az ominózus 2003-s Debrecen elleni meccs után, amikor megfogadtam, hogy soha nem teszem be a lábam a Szentélybe. Igazságtalannak és túlzónak tartottam az ítéletet, mely megfelelt az ötvenes évek eljárásainak. Most nem ez a hely ahol elő kell állnom a védőbeszéddel, de a bajnokság után minden bizonnyal meg fogom tenni, mert társadalmi problémákat nem lehet pénzbüntetésekkel annulálni. Nem beszélve Jenner „kivételét” a csapatból – első alkalommal, egyből három mérkőzésre. Tovább olvasom
Napi “T-ajánló”
Boldog születésnapot FRADIKA
Egyszerű szerdai hétköznap volt. Senki sem tudhatta, hogy a sporttörténelem ezt a napot hányszor, de hányszor felidézi. Ezen a napon hivatalosan is megalakult – mindmáig a legnépszerűbb magyar sportegyesület – a Ferencvárosi Torna Club!
Napi “T-ajánló”
Hargitai Károly
Beszélgetés a rendszerváltás időszakának ügyvezető elnökével (2009)
Ha megkérdeznénk egy fradistát arról, ki is volt a klub elnöke a rendszerváltás idején, ki vezette át a klubot a – mondjuk így – modern korba, alighanem sokan nem tudnák a választ. Pedig Hargitai Károly ma is olyan gondolatokat fogalmaz meg, amelyekből sokat meríthetne a klubvezetés. Nemcsak vérbeli fradista, aki mindig a Ferencváros érdekeit tartotta szem előtt. Igazi ember is, aki bölcsességével, humanizmusával, klubhűségével példakép lehet mindannyiunk számára. Érdemes lenne megfogadni tanácsait.
Feljegyzések a fotelból – Csalódás, avagy dobogó helyett középmezőny?
Könnyű helyzetben lennék, ha most át tudnám adni a képzeletbeli mikrofont a huhogók népes táborának. Mielőtt bárki valamiféle történelmi párhuzamra gondolna, itt nem azokra a királypárti felkelőkre gondolok a francia forradalom idejéből akik a gerillaharcban bagolyhuhogással jeleztek egymásnak, hanem azokra, akik a szerdai sikeres Ligakupa győzelmünk után gúnyosan veregették meg a vállam, miközben kimondták az örök igazságot: „nem a csatát kell megnyerni, hanem a háborút”, hozzátéve még azt, hogy „a Ligakupa nem ér sokat, de ha vasárnap nem tudtok nyerni, akkor oda a dobogó”. Mivel azonban én soha nem tartoztam a huhogók táborába, azért valamiféle magyarázattal kéne szolgálnom, bár legszívesebben itt be is fejezném a jegyzetet, mert végül is igazuk lett az „aggódóknak”, mert tegnap nem csak három pontot vesztettünk, hanem annál sokkal, de sokkal többet. Tovább olvasom
Kupagyőztes! Kupagyőztes!
Kupagyőztes! – arra nincs „bizonyítékunk”, hogy száz évvel ezelőtt, az első magyar kupagyőzelmünk után skandálta-e a Fradi tábor ezt a szívet és lelket melengető szavat, de arra már sokan emlékszünk, hogy 2004. május 5-én, a Puskás Stadion lelátóin már orkán erejű szélként süvített végig a pesti éjszakában. Három hétre a 20. magyar kupagyőzelem után már a 28. bajnoki címünket ünnepeltük egy varázslatos estén az Üllői úton, telt ház előtt, helikopterrel, tűzijátékkal, egymás nyakába boruló, könnyező Fradistákkal. Akkor még senki sem gondolta, hogy még egy évünk lesz a „boldog békeidőkből” és azt sem, hogy ezt az időszakot egy soha el nem feledhető emlékű elbukott magyar kupadöntő zárja le. Addig sem volt fenékig tejföl az életünk, hiszen 2004 nyarán a bajnoki címet és magyar kupát nyert Pintér Attilától „összeférhetetlenség” címén megvált a klub. Pinyőt, László Csaba követte, aki bár nem tudta megvédeni a bajnoki címet, de a sikertelen BL selejtező után, UEFA csoportkörbe vezette a Fradit. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Két pontot hagytunk Diósgyőrött
Néhány nap alatt nagyot tud fordulni a világ. A keddi vereség és főleg a mutatott játék után nem mondhatom, hogy nyugodtan foglaltam el a helyem a fotelomban. Bár az elmúlt 32 év veretlensége nyugtatóan hatott, ráadásul a nehéznek ígérkező mérkőzéseken jól szoktunk játszani, de a Honvéd elleni vereség után napokig azon törtem a fejem (még jó, hogy kemény, mert a buta „elméleteimtől” már régen szilánkjai kellett volna törnie), hogy vajon mi is lehet az oka a csapat visszaesésének. Kapásból meg is találtam néhány okot a sok sérülttel, bár tudtam, hogy ennél azért sokkal komolyabb a háttér. Az meg végleg nem tett boldoggá, hogy nyilvánosságra került Leonardo bejegyzése, amit elsőre egy brazilos csínynek véltem, de mikor jött Orosz Pál nyilatkozata a fizetések elmaradásáról, már komolyan aggódni kezdtem. No nem azért, hogy nem jut a játékosoknak vacsorára pénz, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből Puskás Öcsi „legendás” mondását a kis pénzről, melyhez állítólag nagyon kicsi foci párosul. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Ez most nagyon gyenge volt
Igazán nem tudom az okát, de valahogy már a mérkőzés előtt rossz érzésem támadt. Talán az elmúlt hetek egy kissé feltupírozott dicsfénye lett egyre zavaróbb, melyhez párosult az őszi mérkőzés szomorkás bemutatkozása amit másnap a Nemzeti Sport címlapja még tetézett is. A jó és eredményes tavaszi menetelésünk tegnap este véget ért. Lehetne sorolni az okokat és talán később meg is próbálok néhányat összeszedni, bár kedvet nem nagyon érzek hozzá. De túl kell esni rajta, hiszen a győztes meccsek után könnyű poénkodni, könnyű a mennybe menni és könnyű elhinni azt, hogy nélkülünk már a nap sem kel fel. Persze ősszel is szenvedtünk vereségeket és azóta is voltak olyan mérkőzések melyeket az utolsó pillanatban nyertünk meg, mégis úgy éreztük a derbi után, hogy ezek után már senki sem fogja megállítani a Ferencvárost. Tovább olvasom
HOZZÁSZÓLÁSOK