Jegyzetek

Feljegyzések a fotelból – Könnyed hangolás

Az utóbbi években, főleg a “kitenyésztett” zenei sztárocskák világában, egy koncertnek nevezett hakniparádén, aki úgynevezett fél playbacket ad elő, azt már valamilyen zenei díjra felterjesztik. Nincs sok gond, elő kell venni a jó öreg Tesla magnót (abból is az orsósat, az idősebbek még emlékeznek rá), hozzá egy triódás, csöves erősítőt, abból is lehetőleg a nagy behemót Conracodot, mely cipeléséhez legalább két marcona legény is kellett annak idején, össze kell dugni őket, kézbe venni a mikrofont és indulhat a hakni. Ehhez nem kell hangmérnök, itt nem kell behangolni a zongorát, nem kell megkeresni a megfelelő basszust a gitáron, csak tövig kell tekerni a hangerőt és indulhat a buli. Itt nincs varázslat, nincsenek tiszta hangok, itt nincs improvizáció, csak dübörgés és hangzavar. Ez nem a zenekedvelők műfaja, ez csak arra jó, hogy félig bódult állapotban, kezünket a magasba emelve csápoljunk. Tegnap este az első félidő harmincadik percéig kb. ezt éreztem a Paks elleni meccsünket nézve. Tíz perc sem telt el és már újabb sör landolt a hűtőből, szerkesztőtársaimmal közösen szenvedve néztük egy hangmérnök nélküli előadást, ha nem “szkájpolunk”, talán el is bóbiskolok. Csápolni végképp nem volt kedvem, de kitartottunk, mert bíztunk benne, hogy a az előadás közepén mégis csak sutba dobják a jó öreg Conracodot, és ha nem is egy Loreena McKennitt koncertet élvezhetünk, de legalább igazi hangszeren folytatódik az előadás. Nem is kellett csalódnunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból: -1, +1, 3 pont

A csütörtöki fieszta után vissza kell zökkennünk a jelenbe. Az 5 éves nemzetközi kóma után teljesítettük azt, amit megkövetelt a “haza”. Innentől, bármennyire is fontos lenne a jó csoportkörös teljesítés, számomra első bajnokság, a bajnoki cím megvédése, hiszen enélkül jövőre sokkal, de sokkal nehezebb lenne lekopírozni az idei csoportkört. Ez meg akkor is igaz, ha papíron van két sorunk, de a hokiban is igaz, hogy általában az első sor hozza a gólokat, a második és főleg a harmadik meg megpróbálja védeni azt. Most nem akarok példálózni a múltheti felcsúti kisiklással, hiszen az ottani kisvasút még zötykölődik valahogy, de nekünk nagy pofon volt, amit csütörtök annullált ugyan, de sajnos a bajnoki táblázaton mégis csak ott éktelenkedik. Ráadásul a benzinkút, levetkőzve a vaduzi égési sérüléseket, sorra hozza meccseit, és futószalagon termeli a gólokat. A csoportkörös eufória mondathatja velünk, hogy nincs is gond, legyőzzük őket háromszor és helyreáll a világbéke, de tudjuk azt is, hogy ez sem olyan egyszerű mint az egyszeregy. Az is tény, hogy még 28 forduló (nekünk 30) még hátra van, de ősszel hat EL meccsünk lesz és megnézve a sorsolást, olyan “szerencsésen” jön ki, hogy utána mindig idegenbe megyünk, ami nekünk soha sem életbiztosítás. Ennyit a jósdai tevékenységről, zökkenjünk vissza a jelenbe. Vasárnap van, trópusi hőség, meccsnap egy olyan ellenfél ellen akit mostanság bucira vertünk (az utolsó négy meccsünk: 19-2), ezért rotálás ide vagy oda, nem okozhatott volna gondot a DVTK legyőzése. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Csoportkör és hullámvasút

Van egy mondás, mely szerint a siker az, amikor a tehetség találkozik a lehetőséggel. Csak az a lehetőség ritkán jön el, de akkor nagyon készen kell lenni rá. A Ferencváros 15 évet várt erre a lehetőségre és ha megnézzük honnan indultunk, milyen buktatókon vezetett idáig az út, akkor megértjük, miért is volt álmaink netovábbja a csoportkör. 2004 őszén amikor Tőzsér 30-ról bebombázta a szabadrúgást a Feyenoord kapujába (Babos még sorfalat sem állított) nem gondoltuk, hogy két év és minden egy “irányított” tollvonással szertefoszlik. Három év kínszenvedés után meg volt itt minden, csak stabilitás és foci nem, jöttek mentek a tulajok, a szélhámosok, a konténer játékosok és akkoriban már annak is örültünk, ha a 89. percben valaki megpróbálkozott a kapura lövéssel. Most meg beléptünk azon az ajtón mely a legendás történelmünk okán mindig is nyitva állt, csak az a fránya küszöb 15 éven át folyamatosan elgáncsolt, vagy nemes egyszerűséggel saját magunkat rúgtuk hátsó fertályon. Tegnap este is rezgett a léc, de néhány órát aludva a történtekre érdekel ez bárkit is? Szabad most mérleget vonni, felsorolni a hibákat, az infarktust okozó labdaeladásokat, az elszalasztott lehetőségeket? Vagy dőljünk hátra, hunyjuk be a szemünket és idézzük fel a góljainkat és a mérkőzés utáni fiesztát? Vagy nyissuk ki a “gúgli” térképet és barangoljunk a leendő ellenfelek útvonalán? Ma reggel bármit megtehetünk, még kritizálhatunk is ha úgy esik jó a lelkünknek, de a lábunkat is belelógathatjuk egy lavórba miközben azt hisszük, hogy az Adria partján, egy árnyas pálmafa alatt áldozunk a semmittevésnek. Megtehetjük azt is, hogy elutazunk Ohio-ba, és felülünk a Cedar Point park lélegzetelállító hullámvasútjára, a Valravn-ra. És ez már nem csak képzelet, hanem a tegnap esti valóság. Ohio behelyettesítve Budapesttel, a Cedar Point a Szentéllyel, a Valravn pedig a Süduva elleni Play-off meccsünkkel. Mert bizony az igazi hullámvasút volt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Berotáltunk

Most légy okos Domonkos! – anyám ezzel a felkiáltással adta rám mindig az iskolatáskámat, miközben szeretettel megsimogatta a fejem. Akkor még nem nagyon értettem miért hív engem Domonkosnak, de tudtam és főleg éreztem, hogy ez a szeretet jele. Azt már csak évekkel később tudtam meg, hogy az a bizonyos Domonkos a népi mondásban Domokos (erről Imre bátyám biztos többet tudna mesélni), de ez a fajta szójáték anyám kedvenc időtöltése volt, imádta a népi bölcseleteket idézni, de úgy, hogy egy-egy szót mindig “kicserélt”. A legkedvesebb ilyen tévedése, a ködben eltűnő marha szamár, amin mindig jókat nevettünk. Bocsánat, hogy régi emlékekkel traktálok, de próbálok időt húzni és legszívesebb az egész jegyzetet az emlékeknek szentelném, mely egy idő után biztos nagyon unalmas lenne, de legalább nem kéne a tegnapi kínkeserves 90 perccel foglalkoznom. A gondolataim már az ébredés pillanatában kikerülési állapotba kerültek, anyám “Domonkosa” is emiatt juthatott az eszembe, csak most a felkiáltás nem tőle eredt, hanem saját magamtól. Mert vajon mit is lehet írni egy ilyen szégyenteljes vereség után? Akkor könnyebb dolgom lenne ha a felcsúti rémálom nem keveredett volna össze a kissé túl dimenzionált csoportkörös vágyainkkal, hiszen akkor tényleg véres vitriolba márthatnám a billentyűket. De most más a helyzet, mert minden a csoportkör körül forog és úgy látszik ezért bármit be lehet áldozni. Azt is megtanultam már, hogy a “bármi” sem lehet mindig “bármi”, van mikor azért mérlegelni kell, hogy mit is veszthetünk. Tegnap nem csak három pontot vesztettünk, a Fradi bajnoki mérkőzésen, ilyen arányban röviden és tömören: nem kaphat ki, főleg nem Felcsúton. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Veszélyes döntetlen?

Amikor kiderült, hogy a litván bajnokot sodorta felénk a szél, az első gondolatunk az volt, hogy innentől már biztos a csoportkör. Még a Dinamo elleni visszavágó előtt voltunk, fél szemmel a BL-re kacsintottunk, árgus szemekkel figyeltük a norvég bajnokot, miközben a Süduva két győztes meccsen kiverte azt a Maccabit, akik tavaly minket “tréfáltak” meg. Azóta persze sokat változott a Maccabi ereje, de papíron még így is ötször annyit értek mint a litvánok. Bár a számok néha fejtetőre állnak, de az ötszörös szorzó a mi esetünkben a Dinamo ellen bejött, a visszavágó második félidejében – még ha fájdalmas is leírni -, de kivégeztek minket. Ezután már egy kicsit árnyaltabban néztünk a Süduva játékerejére, érték ide vagy oda, az elmúlt három évben mégis csak eljutottak a play-off körig, mi meg sorra elvéreztünk az első vagy a második körben. Azt nem néztem meg, hogy az a bizonyos “ötszörös szorzó” mikor szokott fejre állni, de minden bizonnyal ritkán és ezen esetek szokták a kivételeket erősíteni. Ettől függetlenül ahogy teltek az órák egyre bizonytalanabbá váltunk, elmúlt a magabiztosság, Rebrov mester is 50-50%-ról beszélt, melyben a kötelező egyensúly érzésén túl benne lehetett a Dinamo ellen pofon és talán még a Rákóczi elleni gólképtelenségünk is. Azt tudtuk a litvánokról, hogy általában 8-9 emberrel védekeznek, a buszokkal elfoglalják a saját térfelüket és megpróbálnak gyors kontrákkal operálni. Ennyi csupán a taktika, de elnézve az eredményeket, eddig hasznosnak tűnt. Vajon ellenünk is ezt fogják játszani? Vajon a csatáraink képesek leszek a góllövő csukát felhúzni, vajon az eltűnő (eligazolt) kreativitást valahogy vissza lehet csempészni a játékunkba? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Helyzetcunami

A keddi BL kiesésünk után, az EL Play-off előtt, két halasztott mérkőzéssel a hátunk mögött mi is bekapcsolódtunk a bajnokságba. Szerkesztőtársam, a ZTE meccs elhalasztása után azzal a zseniális ötlettel állt elő, hogy a Fradinak talán nem is kéne végigküszködnie a bajnokságot, elég lenne a végén egy bajnoki döntő és kész. Addig meg nyugodtan készülhetnénk valamelyik csoportkörre (most már tudjuk a helyünket), plusz nem is kéne annyi játékost “eltartani”, mert abban mindannyian biztosak voltunk, hogy Rebrov mester rotálni fog és a bajnoki küzdelmekben főleg azoknak fog szerepet adni, akik addig nem, vagy csak néhány percet töltöttek a pályán. Létszámban bőven megvagyunk, akár két csapatot is ki tudnánk állítani, ami egyrészt jó dolog, de bizony vannak buktatói. A Kaposvár ellen be is jöttek ezek a buktatók, mert mással nehéz magyarázni, mint a játékhiány, a kihagyott helyzetek sokaságát, mely majdnem meg is bosszulta magát. Ha az elején Zubkov nem talál be, ülhettünk volna a szégyenpadra. Néhány hete kering az interneten egy matematikai egyenlet mely eléggé felborzolta a számok szerelmeseinek ingerküszöbét. Az enyémet speciel nem, soha nem voltam egy matekzseni, sőt inkább az ellenkezője, de ha az a bizonyos számsor gondot okozott (inkább vitát), akkor amit tegnap este a mérkőzés után, búcsúsörrel a kezünkben állítottunk fel, az főleg a Fradi tábor idegrendszerét viselte meg egy kissé. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Egy ajtó becsukódott…

…de egy másik még nyitva van. Ha emlékeim nem csalnak, utoljára talán negyedszázada fordult elő, hogy egy kiütéses vereség után a lelátó felállva tapsolt és énekelt. Mindannyian tudjuk, akkoriban égig nőttek az Üllői úti fák, és hiába kaptunk egy ötöst az Ajaxtól, zúgott a “szép volt fiúk”. 1995 őszén a BL-csoportkört ünnepeltük, 2019 őszén meg azt, hogy legalább a selejtező (továbbra is utálom ezt a jelzőt) harmadik fordulójában szembesültünk a valósággal. Mely tegnap este jó nagyot csapott az arcunkba. Fájt, nagyon fáj és egy rövidke kis alvás után is még fáj. Talán túl nagyot mertünk álmodni, talán elhittük, hogy öt sikeresen “túlélt” meccs elegendő ahhoz, hogy nálunk sokkal nagyobb focitudással rendelkező horvát bajnokon is túljussunk. Mert a realitás mást súgott, de most nem hallgattunk senkire, nem akartunk semmilyen tényezőt figyelembe venni, szinte már görcsösen ragaszkodtunk az álmainkhoz, mely el is hitette velünk, hogy igenis képesek vagyunk a bravúrra. Mely benne is volt a “levegőben”, hiszen olyan első félidőt produkált a csapat, melyet 25 éve biztosan nem láttunk. És ha van egy kis szerencsénk, ha Tokmac meg tudta volna közelíteni a horvátok minőségét, talán már akkor eldől a továbbjutás. Javunkra. Magyar szinten elképzelhetetlen iram, lüktető játék, remek egyéni teljesítmények…mindezek megvoltak 45 percen át, csak az a fránya gól, csak a picinyke kis plusz hiányzott, mely végén nagyon is kiütközött a két csapat valódi tudása között. Tegnap este azzal is szembesültünk, hogy amit néha már “betegesnek” gondolunk, annak mégis csak van realitása. A Dinamó két fiatal játékosáért annyit kínálnak, mint az egész NB I játékosainak értéke, megszorozva kb. öttel. Azt sem tudnánk elképzelni, hogy a Fradi a Barcelona utánpótlásából, egy saját nevelésű 17 éves játékost “csalna” el Magyarországra, aki egy év múlva már stabil kezdő játékos, majd újabb egy év és már 40 millát ér…és tegnap este olyan dolgokat csinált (miközben azért fél szemmel már “kifele” kacsingatott), mely el is döntötte a továbbjutást. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Nyitva az ajtó

A XVII. században, ha az alattvalók vagy a nagykövetek audienciát akartak kérni a Napkirálytól először is el kellett utazniuk Versailles-ba, majd belépve a pompázatos kastély vaskapuin, több szobán át vezetett az út XIV. Lajosig. Az meg nem volt egy könnyű menet, hiszen nem csak az ajtók előtt strázsáló testőrökön kellett átvergődni, hanem a szobákat egy jó nagy pénzes ládával “védő” minisztereken is, akiknek ha nem csurrant-csöppent egy kis adomány, akkor jött Athos, Porthos, Aramis és D’Artagnan (oké, ők csak Dumas regényében próbálták megmenteni a királynő becsületét) és máris vagy a felcsernél, vagy a palota nagykapus bejárata előtt találta magát a vendég. Ha pedig nagy-nagy nehézségek árán el is jutottak a trónteremig, ott sem a Napkirály várta őket, hanem a mindig szigorú és agyafúrt Richelieu bíboros, aki végül is döntött, hogy a jobb vagy a bal oldali rejtett ajtót nyitja ki. Az egyik a királyhoz, a másik valamelyik miniszterhez, általában Colberthez vezetett. Már annak is lehetett örülni, de a végső cél, mégis csak a királyi lakosztály volt, a csodaszoba, mindenki álma, mert aki ide bejutott, annak örökre megváltozott az élete.

Szerhij Rebrov néhány hete öltötte fel legszebb ruháját és hű testőrei kíséretében indult el azon az úton, melyről tudta, hogy nehéz lesz, tudta, hogy többeket is hasonló szándék vezet, és nem is az ő csapata rendelkezik a legtöbb pénzzel, de felvértezve szívvel, ésszel és taktikai érzékkel eljuthat az “álmok szobájáig”, ahol már csak egy lépés és egy ajtó választja el a királytól, de ha Richelieu bíboros csak “másik” ajtót nyitja ki, már az is az álmaink birodalmát jelentené. Tegnap este nem Versailles csodás palotáján, hanem az Adria-i tengertől nem messze, egy elég furcsa kinézetű stadionban nyílt ki ajtó, ahová még nem léphetünk be, de az út felét már megtettük, és csak egy lépés kell és bejutottunk az előszobába. Onnan meg… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Picit megkésve, de annál nagyobb szeretettel

10 éves a “FOTELSZURKOLÓ”

2009. július 31-én egy új sorozat indult oldalunkon, mely a napokban immár tíz éves.

Így pár nap csúszással, de annál nagyobb szeretettel köszönöm minden olvasó nevében, ezt az immár 330 résznél járó egyedi hangvételű beszámolót a Fradi elmúlt évtizedéről LALOLIB szerkesztőtársunknak. A már említett bajnokságot felvezető rész után ma 10 éve, a ZTE elleni bajnokival indult igazából útjára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 09.19.21:00 EL csoportkör Espanyol-FTC (TV:Sport1)
Következik: 09.22.18:00 ZTE-FTC (TV:M4sport)
Következik: MK 09.25. 15:00 Iváncsa-FTC (TV: -)
Következik: 09.29.16:00 FTC-Kisvárda (TV:M4stream)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
FACEBOOK:
HOST