Fotelszurkoló

Feljegyzések a fotelból – Az álom kapujában

Pedig sokszor megfogadtam már (esküt azért nem tettem rá), hogy nem hivatkozom a történelem ismétlődésére, ezért most el is engedem a világ körforgását a Viasat History számára, én meg nemes egyszerűséggel, a tegnap esti diadallal a szívemben, Rebrov mester ismétli önmagát-ra változtatom a bölcseletet. Tudom, ilyen törvényszerűséget talán nem kéne átfogalmazni, de úgy érzem ma mindent megtehetek, ráadásul még nem is követek el túl nagy bűnt, ha a tegnap esti zseniális (ma még biztos lesz néhány magasztaló jelző) teljesítményt Rebrov “nyakába varrom”. Aki nemes egyszerűséggel a szép emlékek felidézésére fogta a három héttel ezelőtti Celtic elleni győzelemről készült videót, benyomta az okostévéjébe, felkuporogott az ágyra, kezébe talán tollat is fogott, hátha van még olyan tanulsága a meccsnek amit ki kell javítani a Dinamo Zagreb ellen, de ahogy peregtek a percek, hamar rájött, hogy nem elég itt jegyzetelni, a fiúk előtt is le kell még néhányszor vetíteni, majd kiadni a hadiparancsot: mindent úgy kell csinálni, mint Glasgowban. Akár csinálhatnánk egy másolatot is, amit el lehetne küldeni Zágrábba néhány soros üzenettel, miszerint nem szükséges elbuszozni a tengerpartról, a vírus sem akarja nyugdíjazni magát, a forgatókönyv adott, ha tetszik, ha nem, minden menetrendszerűen úgy fog történni mint három hete. Megszerezzük a vezetést, utána nyomtok egy kicsit az izgalom kedvéért, majd a második félidőben jön egy apró termetű csatár, nem Töki, ő most az elsőt készíti “csak” elő, Uzuninak hívják, biztos nem hallottatok még róla, ő nem 20 milliós mint a Ti csatárotok, de úgy fog kirobbanni a lassú védők közül mint ahogy Ti terveztétek a villámlábú Kastratival, a különbség csupán annyi lesz, hogy a Ti hálótokban fog landolni a laszti és nem a miénkben. Utána megpróbáljátok újfent kozmetikázni az eredményt, de véssétek jól a fejetekbe, ez a Fradi már nem ijed meg, nem zavarodik meg ha a benyomják a kapu elé, ezért kár is erőlködni, a BL-playoff a miénk. De ha annyira jönni akartok, hát legyen, de készüljetek fel, az előírások szerint üres stadion fog várni, de kintről több ezer torokból fog zúgni 90 percen át a buzdítás. Nem hangszóróból, élőben fogjátok hallani a szívek dobbanását, mely nem csak a stadion környékén zakatol, hanem át is plántálódik a játékosokba, egy olyan plusz erőt adva, mellyel nem lehet felvenni a versenyt. Ilyen egyszerű lenne a továbbjutásunk? Nem, természetesen nem…vagy talán mégis? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Keretbe zárt ötös

Nehezemre esik, de Danival kell kezdenem. Számomra továbbra is ő az elmúlt évek legjobb Fradi csatára, szimbólum volt éveken át a góljaival, a mentalitásával, a 100 kiló vagyok… kijelentéseivel, de tegnap este számomra túllépett egy határt. Frusztrált volt már az egész 90 perc alatt, Frimpongba annyiszor rúgott bele ahányszor csak találkoztak, Abraham “jószerencséje” abban nyilvánult meg, hogy Dani csak ritkán került kapcsolatba a labdával, így megúszta komolyabb sérülés nélkül, bár volt olyan talpalása amikor csóváltam a fejem, de mikor a védőnk egyik alkalommal úgy szerelte le becsúszva, hogy mindkét lábát használva csente el Danitól a labdát, inkább mosoly ült az arcomon. Ami le is fagyott a mérkőzés utáni nyilatkozatától. Megértem a helyzetüket és voltak is olyan pillanatok a halasztási kérelmük után, amikor én is amellett voltam, hogy talán mégsem kéne pályára lépni, de “lehiggadva” már tudtam, egyszerűen nem volt más választásunk. Zsúfolt a program, szinte az egész csapat válogatott, így a “szünetbeli” pótlás kilőve, plusz szerdán fontos mérkőzés vár a csapatra és reményeink szerint az ősz megint csoportkört hoz. Ilyen flúgos futam közepette, egy nappal a mérkőzés előtt halasztást kérni a paksiaktól…hát, ez inkább volt elterelés, mint valós igény. Egy dolgot ne felejtsünk el, az MLSZ szabályzata értelmében minden csapat vírusfertőzés miatt egy alkalommal kérhet halasztást. Erről is lehetne értekezni, meg az egész bajnoki lebonyolításról a jelenleg vírusveszélyes helyzetben (ezzel is akartam kezdeni a jegyzetet, de Dani “közbeszólt”), de a lényeg az, hogy a paksiak már másfél hete tudják, hogy baj van, de a titkolódzáson túl mást nem lehetett hallani tőlük. Ha józanul átgondolják, akkor fertőzés okozta karantént nem a Fradi ellen használják fel, hanem valamelyik soron következő, számukra pontszerzési eséllyel kecsegtető mérkőzés előtt. De ők inkább húszra húztak még egy lapot, majd mikor a Fradi nemmel válaszolt durcásan huzigálni kezdték a szakállukat. Dani erre tett rá egy lapáttal a mérkőzés végén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – A kiállítás (?!) győzelmet ért

Nem volt könnyű feladat ráhangolódni a ZTE elleni bajnoki mérkőzésre. Ahhoz még túl mélyen élt bennem a szerdai diadal – melyhez hasonlót legutóbb 1995-ben értünk el -, hogy oly gyorsan visszarángassam magam a bajnoki küzdelmekhez. Melyek épp olyan, vagy talán még fontosabbak is, mint a nemzetközi szereplés, hiszen az veti megy az ágyat ahhoz, hogy visszatudjunk térni Európába. A Celtic legyőzése ennek a visszatérésnek volt az egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb) mérföldköve. A tavalyi menetelés talán még észrevétlen maradt, mert bár jó csapatok ellen játszottunk, de a kissé excentrikus európai foci csak akkor kapja fel a fejét, ha a számára is “kedves” csapat hullik el már a kvalifikáció második körében. Ez még akkor is így van, ha a kételkedők (hazai szinten is voltak jó néhányan) szerint a Celtic már nem tündököl a régi fényében. De rázzuk le ezeket a “károgókat”, tőlünk ezt a sikert senki tudja elvenni, ahogy 25 évvel ezelőtt Anderlecht elleni sikert sem, mely egyből BL-csoportkört ért Novák Dezső csapatának. Nekünk ez még egy kissé messze van, de ez főleg a megváltozott és átalakult Európának köszönhető. De most tényleg be kéne tenni a vitrinbe a szerdai győzelmet, utoljára még megcirógatni, újból felidézni Sigér és Tokmac gólját, majd visszatérni a jelenbe, mert vasárnap délután egy sokak által könnyűnek látszó feladatot kellett Rebrov csapatának teljesítenie. Én nem tartoztam a “Celtic után mindenkit legázolunk” kategóriába, éreztem, nem lesz könnyű menet begyűjteni a három pontot a zalai kék-fehérek otthonában. Arra persze én sem számítottam, hogy nem csak a fáradtság és az agyak átprogramozása fog esetleg gondok okozni, hanem egy, a szakmáját elég alacsony szinten űző fekete-kék ruhás “valaki”, aki úgy döntött, majd én visszarángatom a Fradit a nagy magyar valóságba. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – A tökéletes karmester

Soha nem voltam a komolyzene rajongója. Volt olyan időszak, amikor a Pink Floyd, a Queen és a Supertramp körül forgott a világom, akkoriban már a “komoly” jelzőtől is libabőrös lettem, ráadásul a nagyzenekarok előtt az emelvényen toporgó, a közönségnek háttal álló és egy vékony pálcikával kalimpáló és gesztikuláló emberke mindig felvidított. Tán az előtte ücsörgő zenélő csapat nélküle össze-vissza fújná, húzná a hangszerét? Akkor még inkább egy cirkuszi számnak tartottam, eszembe juttatva nagypapám kissé epés megjegyzését a karmester pálcáról, melynek láttán megjegyezte, hogy ezzel inkább egy elefánt fogát kéne piszkálni és nem hadonászni a zenészek előtt, mert a végén még kiszúrja a hegedűs szemét. A kissé degradáló hozzáállásom a komolyzenéhez és főleg a karmesteri pálcához Kocsis Zoltán változtatta meg, aki elsősorban zongoraművész volt, de azt a bizonyos pálcát is zseniálisan vezényelte a zenekar előtt. Emellett remek történeteket is mesélt a zenéről, az irányításról, a technikáról. Ha most egy felkapott karmesteri pálcával “huszárt vágnék”, akkor a cilinderből a nyúl helyett egy kérdés ugrana elő: vajon 1965-ben megnyertük volna a VVK-t Mészáros Dodó nélkül? Majd 1967 és 68-ban dupláztunk volna Lakat tanár úr nélkül, vagy 1995-ben elértünk volna a BL csoportkörbe Novák Dezső nélkül? A kérdés talán költői, de ahogy egy nagyzenekar sem tud igazán maradandót alkotni egy “pálca” nélkül, úgy egy focicsapathoz is kell egy karmester, aki fazont, taktikát ad, aki szinte mérnöki precizitással építi fel az előtte álló 90 percet. Ahogy Szerhij Rebrov tette a tegnapi Celtic meccsünk előtt és alatt. Nekünk most ő a karmesterünk, méltó utódja az előbbi említett ferencvárosi legendás edzőknek. Más kor, más foci, más taktika, de egyben mind a négyen egyformák: ők a labdarúgásunk tökéletes karmesterei. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Ennél több kell, még itthon is

Apuka, mikor indul a bajnokság? – kérdezte egy 10 éves serdülő legény 1968 februárjában, miközben békésen, és egy kicsit unottan ücsörgött a kellemes meleget árasztó cserépkályha peremén. Nem is annyira a foci érdekelte akkor még, várta a kockás papírt amit apa és a bátyó elővett, megrajzolva a kereszttáblát és előre lejátszva a bajnokságot. Abban csak “kibicként” vehetett még részt, bár apa néha-néha megkérdezte: – No öcskös! Fradika-Egyetértés? A 10 éves legény egyből rá is vágta: Erkölcs, Erő, Egyetértés – ekkorra már belenevelték, a három E-t már óvodás korában fújnia kellett, de most beleesett a csapdába, a bátyóka arcára ki is ült a mosoly: – Butuska, apa az eredményre kíváncsi! Négyet rúg a Fradi – vágtam rá ösztönösen, bár azt nem nagyon értettem, hogy az Egyetértés hogyan lehet meg Erkölcs és Erő nélkül. Ezzel el is árultam a “titkot”, a 10 éves fiúcska én voltam a cserépkályha melegébe burkolózva. Ezekben az években, a téli hónapokban mindig előkerült a kockás papír, amin néhány óra alatt lejátszottuk a bajnokságot, és ahol mindig a Fradi lett a bajnok. Persze azokban az években ez nem volt lehetetlen küldetés, 1967 után duplázni tudott Lakat mester legénysége, majd jöttek a hetvenes évek, az “ősi ellenfél” bajnoki sorozata, mely el is söpörte a mi kis játékunkat a kockás papíron megnyert bajnoki címeket. Valójában 1968-s bajnoki szezon (akkor még tavasz/ősz rendszerben folyt a bajnokság) nyitó meccsére nem is emlékszem, megnézhetném az adatbázisban, de mivel idővel számos olyan nyitány maradt meg az emlékeim között, inkább azokkal hangolódtam a 2020/21-s szezon nyitó találkozójára, mely nevében örökrangadó, de Villont idézve: “Hová lett a tavalyi hó?” És nem csak a 20-s, 30-s évek örökrangadói, hanem apám kockás papírja is már csak az emlékekben él. Ráadásul a jelenünk sem biztató, ki tudja mit hoz a holnap, vajon ősszel legalább a bajnoki meccseket felülhetünk a lelátóra, vagy a vírus újból bezárja az életünket? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – “Méltó régi nagy híréhez”

Drámai véget ért a 2019/20-s bajnoki szezon. Nem az elsőség kérdésében, az már réges-rég eldőlt, papíron a Honvéd ellen, de a valóságban azon a bizonyos októberi “Big Mac szendvicshéten”, amikor a Dózsa és a MOL közé egy moszkvai kiruccanás is szorult és amit három győzelemmel adtunk át az utókornak. Onnan már csak “üldözöttek” lettünk, de úgy, mintha egy lajhár akart volna egy gazellát elkapni, ami eleve reménytelen vállalkozás, ráadásul a lajhárnak esze ágában sem lenne üldözőbe venni a szavannák gyorsasági bajnokát és nem csak azért, mert a fáról sincs kedve nagyon lejönni (ahhoz túl kényelmes), hanem mert nem szereti a húst. A Fradi üldözői sem gondolták komolyan, bár a szavak szintjén végig nagyszerűen teljesítettek, a legbelsőbb zugaikban tudták, a gazella még akkor is utolérhetetlen, ha a lajhár egy csoda folytán Simbává változna. Be is gyűjtöttük az újabb bajnoki aranyat, a harmincegyediket, amit egy EL-csoportkörrel ki is díszítettünk. Ezzel a címvédéssel, “méltón régi nagy híréhez” egy újabb aranyoldalt nyitottunk labdarúgásunk dicsőséges történetében. A címvédéssel Szerhij Rebrov a régmúlt legendás edzőink sorába lépett, bizonyítva, hogy a megfontoltság, a munka, a szakmai hozzáértés minden akadályt le tud győzni. Az EL-csoportkörös menetelés ellenére három ponttal többet gyűjtöttünk mint a három csillagos bajnoki címnél. A 13 pontos különbség is megmaradt a MOL előtt, az előző szezonban 23 pontot vertünk a harmadikra, az idén “csak” huszonkettőt. A töltőállomások munkásainak elég frusztráló lehet a különbség, a kétszer 13 nem csak a babonás népeknél okozhat pánikbetegséget. Ettől még a szavak szintjén nagyon lelkesek és valószínűleg az évzáró vacsorán is fűnek fának ígéretet tesznek, hogy majd a következő idényben utolérik a Fradit. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – A homokba dugott fej esete a búcsúzóval

A tények makacs dolgok. Még akkor is, ha sok esetben menekülni próbálunk előle és amikor már nincs más megoldás, nemes egyszerűséggel átvedlünk struccá és olyan mélyen dugjuk a fejüket a homokba, hogy onnan csak egy több tonnás emelővel tudnának kimenekíteni. A hasonlat ismerős, gyakran használjuk is ha nem akarjuk elfogadni a tényeket, de tudnunk kell, hogy a strucc soha nem folyamodna ilyen öngyilkos cselekedetre, hiszen nem egy gyík, aki a nagy hőség ellen bevackolja magát a “hűsítő” homok alá, neki levegőre, életelixírre van szüksége. A struccnak tehát a mondás ellenére van annyi esze és főleg realitás érzéke, hogy kihagyja ezt a lehetőséget, de bennünk emberekben meg van az a képesség, hogy ha képletesen is, de eltoljuk magunktól a tényeket, begubózunk egy magunk által kreált álomvilágba és ott próbáljuk megmagyarázni saját, szerény ketteskére sikerült bizonyítványunkat. Ez persze nem általános, legtöbbünk inkább szembenéz a tényekkel, a realitásokkal még akkor is, ha ez néha kellemetlen. Egy általános intelem szerint az őszinteség nem azt jelenti, hogy mindent kimondunk, amit gondolunk, hanem azt, hogy meggondolunk mindent, amit kimondunk. Ezzel meg egy kis kanyargós úton el is érkeztünk a tegnapi MOL elleni mérkőzéshez, mely nem egy benzinkúton játszódott, hanem a fehérvári stadionban. Ami számunkra inkább edzőmeccs jelleget öltött, az egyetlen értékelhető mozzanat a kezdés előtti sorfalas bevonulás volt. A címvédő előtt tisztelgett a legyőzött sereg. Amit akkor még meg is süvegeltem volna, ha nincs előtte a búcsúzó MOL játékos struccos nyilatkozata és az ajándékként megkapott gólja utáni öntelt ünneplése. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – A bajnokok győzelme

Annak ellenére, hogy néhányszor már megfogadtam, nem írom le többször a történelem ismétlődési képességét, de most mégis “kénytelen” vagyok megszegni a vállalásomat. — Bíró úr, nem én vétkeztem, szerettem volna tartani a fogadalmat, de a történelem játszadozik velem, minden áron bizonyítani akarja, hogy bizony neki van igaza. Ezzel meg nem szabad vitába szállni, a végén még megharagszik és becsukja előttem az ajtaját, kizár 120 év varázslatából. Legfeljebb az ablakon bekukucskálhatok, ahol fel-fel villanhat egy-egy örökké emlékezetes győzelem, bajnoki cím, de az is megeshet, hogy büntetésből megkapom az 1984/85-s bajnoki évet, okítás céljából. Ezt nem tehetné meg velem, ezért inkább ráhagyom az ismétlődés tudományát, ráadásul most éppenséggel igaza is van. Valójában a történelemnek mindig igaza van, legfeljebb vannak olyanok akik szeretnék azt átírni. Ilyen átíró betegségben szenvedők mindig is voltak (még Shakespeare is beleesett ebbe a “hibába”), a jelenben tegnap késő este óta főleg a Megyei úti átfestett kocsmában próbálják minden bánatukat a maradék 10 éves, romló, poshadt tortába fojtani. Megértem a lila szín kedvelőit (vannak még ilyenek?), lassan egy történész csapatot kell fogadniuk annak érdekében, hogy rátaláljanak arra a 90 percre amikor győztesen hagyták el a pályát a Fradi ellen. Frusztráló érzés lehet, amit még tetőz az idei bajnokság három vesztes mérkőzése, melyet a történelem számunkra olyan szép zöldre festett, hogy azt örökre bevéste az emlékeinkbe. A zöld a természet színe, fejlődést, harmóniát, termékenységet jelent. Az emberi szem számára, a legpihentetőbb szín. Számunkra még ennél is több, de ezt a Megyeri csárda lerobbant, ütött-kopott székein búslakodók soha nem fogják megérteni. Lassan eljutnak odáig, hogy kiteszik a városrész kapujára: bármire hajlandók vagyunk, akár elutazunk a világ végére is, de az Üllői út környékére semmi pénzért. És nem csak azért, hogy finoman szólva utálják e szent vidéket, hanem ha meglátják a középkörben Franck Bolit, ijedtükben nem a labda után kezdenek futni, hanem be az öltözőbe, annak is egy kicsinyke, elzárt, intim helyére. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Aranyos címvédés

Labdarúgásunk dicsőséges története egy újabb aranylappal gazdagodik. Ha most egy középkori szerzetes lennék, egy “világtól” elzárt szobában görnyednék egy asztalka fölött, kezemben egy lúdtollal, előttem a pergament és megpróbálnék a legjobb tudásomat elővéve, egy gyönyörűséges 31-s iniciálét festeni, amit a végén arannyal is bevonnék, és csak utána próbálnám összeszedni a bajnoki címvédős gondolataimat. De előtte még egy kicsit elmerengenék a múlton, lapozgatva 120 oldalon, mely telis-tele van bajnoki címekkel, kupagyőzelmekkel, nemzetközi sikerekkel, legendás játékosokkal és edzőkkel. Érdekes dolog az emlékezés. Néha csak felütjük a fényképalbumot vagy a lexikont, rábökünk egy képre egy szóra és máris a célhoz érünk, szabadulni nem nagyon akarunk, mert amit ott látunk és amit ott olvasunk az annyira kedves a szívünknek, hogy legszívesebben örökre ott maradnánk. Biztos vagyok benne, ha majd sok-sok évvel később egy akkori “szerzetes” kezébe veszi a pennát és mielőtt hozzáfogna egy újabb Ferencvárosi aranylap írásához, visszalapoz a 120. oldalhoz, hosszú időre ott is fog ragadni. Most talán még nem is tudatosult bennünk, hogy amit véghezvittünk, amit elértünk, az ténylegesen megérdemli az aranyozott iniciálét. Bajnoki címvédés és Európa Liga csoportkör. Elsőre talán még nem tűnik olyan “bonyolultnak”, de ha jobban elmélyedünk labdarúgásunk 120 éves történetében, olyan adatokra bukkanunk, melyek idővel aranybetűkkel fognak íródni. Tóth-Potya István, Dimény Lajos, dr. Lakat Károly, Novák Dezső – a tegnapi napig ők voltak azon edzőink, akiknek sikerült a bajnoki címvédés. Ehhez, a számunkra éteri magasságokban becsült edzőkhöz “csatlakozott” Szerhij Rebrov. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Gyorsan felejtsük el!

Legszívesebben csupán egy mondatot szentelnék a Kisvárda elleni győzelmünkre. Vagy talán annyit sem, mert a megszerzett három ponton kívül csak frázisokat tudnék pufogtatni, annak meg nincs túl sok értelme. Ráadásul egy olyan góllal nyertünk, amit egy ideig biztosan mutogatni fognak, hiszen kimeríti a paródia összes fogalmát. Ezzel azonban el is tűnt a Paks elleni utolsó 3 perc “szerencsétlensége”, a sors valamiért úgy rendeltetett, hogy amit akkor elvett, most visszaadja. Pedig a kezdő sípszó előtt látva a Kisvárda összeállítását, mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy egy ilyen szerencsés góllal tudjuk csak behúzni a három pontot. Bódog Tamás eleve lemondott a pontszerzés lehetőségéről, hat olyan játékost állított csatasorba, akik eddig alig, vagy egyáltalán nem léptek pályára NB I-s meccsen. Úgy gondolta, a kiesés elleni küzdelemben nem a Fraditól kell pontot csenni, a sorsuk a következő fordulókban fog eldőlni, ezért sziesztára küldte szinte az egész eddigi kezdőjét. Rebrov mester is rotált Szihnyevics és Skvarka foglalta el Zubkov és Boli helyét, lehetőséget adva a két játékosnak, hogy bizonyítsák, “valamilyen” szinten tudják pótolni az alapjátékosokat. Hátul is volt két változás, de azok nem okoztak meglepetést, már többször álltunk fel a Lovre-Blazic-Botka-Civic négyessel. Nyugalmasan is indult a mérkőzés, járattuk a labdát jobbról balra, majd a változatosság kedvéért balról jobbra, hol Lovre, hol Civic próbálta meghúzni a széleket, de ezekről 10-15 perc után már kiderült, hogy teljesen reménytelen vállalkozások. Olyan szenvedés volt nézni, mint ahogy szenvedés írni is róla. Ha jól rémlik talán a negyvenedik perc tájékán találtuk el először a kaput, mely arra volt jó, hogy észrevettük, a várdai kapus is a pályán van. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
BL-PlayOff: 09.23. 21:00, M4Sport
BL-PlayOff: 09.29. 21:00, M4Sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ