Fotelszurkoló

Feljegyzések a fotelból – Ezt (is) megérdemeltük!

Most talán az lenne a legjobb, ha kimennék a teraszra és élvezném a februári napsütést. Az legalább simogatna, kezemben egy doboz sörrel gyűjteném magamba az éltető sugarakat és nem kéne magyarázatot találni arra a 90 percre ami lepergett előttünk. A gond az, hogy valójában még keserűséget és haragot sem érzek, és legszívesebb elintézném azzal, hogy megérdemeltük a vereséget mert mindent meg is tettünk annak érdekében, hogy ez így alakuljon. Ráadásul még az első harminc percet leszámítva benne is volt a levegőben, szinte lekopíroztuk a múltheti meccsünket, a különbség csupán annyi, hogy a Debrecen jobban ráérzett a győzelem ízére. Éltek is vele, megérdemelték. Ezzel meg le is zárhatnám az egész “fecsegést”, mert én is válaszokat várok a szakmai stábtól. Nem üres szócséplést, nem semmit mondó magyarázatot. Mert nem ezt ígérték, mert ősszel úton útfélén azt hallgattuk, hogy majd tavasszal látjuk az igazi Rebrovi csapatot. Eddig megkaptuk: háromból egy soványka győzelem, egy döntetlen és egy vereség. Ez meg akkor is kevés, ha az üldöző Videoton eddig megtette a szívességet és többet hibázott mint mi. Este még rátehet egy lapáttal, de jelenleg az sem hozna igazán tűzbe. Pedig ahogy múlnak a percek és ahogy egyre tehetetlenebbül érzem magam, úgy tör rám a keserűség. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Félresikerült ajándék

Reggel úgy pattantak ki a szemeim az ágyból, hogy lasszóval alig tudtam visszaparancsolni őket a helyükre. Olyan voltam mint Garfield, aki kinyitotta ugyan a szemét a jó meleg pléd alól, de mikor eszébe jutott, hogy előző nap nem kapta meg kedvenc óriás BigMac szendvicsét, inkább magára húzta a takarót és megpróbálta egy régi szép emlék (ami nem egy, hanem kettő BigMac a tányérján) kíséretében álomba ringatnia magát. Hét órát mutatott a vekker, vasárnap lévén egyetlen kakukk sem jelezte, hogy fel kéne kelni, kakasok meg már régen nem portyáznak a városban, a szomszéd egy kissé hangosra sikeredett kutyáját sem húzták fel a provokáló macskák, ezek tudatában meg miért is keljek ki az ágyból? A kávé bársonyos illata még csábító lehetne, de ha már kibotorkálok a konyhába és gondosan kiválasztom a reggeli kávékapszulámat (ez már szertartásnak is nevezhető), utána már nincs mentség, teljesíteni kell a napi penzumot és valamit össze kell lapátolni a tegnapi derbiről, amit már csak a neve és a görögtüzek idéznek a múltból. Mert azon kívül láttunk egy tetszetős Fradi gólt, majd a végén egy odaajándékozott Újpest találatot, közte meg hát…de erről inkább egy kicsit később. Most inkább azt kéne eldöntenem, hogy visszavackolok-e az ágyba, és miközben a fejemre húzom a takarót azon morfondírozok, hogy miért is nem örülök legalább annak a tényleg, hogy már 9 ponttal vezetjük a bajnokságot. Végül is leküzdettem az ágy vonzását, talán jobb minél hamarabb túl lenni a dolgon, jöjjön aminek jönnie kell még akkor is, ha valószínűleg a mondókámmal sokan nem fognak egyet érteni. Még az elején bevallom, annak örülnék a legjobban, mert akkor tényleg el kell mennem a látszerészhez egy új szemüveg ürügyén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Sorsszerűség

Egy kis magyarázkodással kéne kezdenem az év első foteles jegyzetét, hiszen eddig nem nagyon fordult elő, hogy ilyen “késedelemmel” kerüljön fel az oldalunkra. Nem tévesztettem dátumot és medve sem vagyok, hogy még téli álmot aludjak, de ha még az is lennék, a népi babona szerint tegnap akkor is ki kellett volna bújnom a vackomból, beleszagolni a levegőbe, kíváncsian leselkedni, hogy vajon lesz-e árnyékom-e vagy sem. A késedelem oka prózai, amit leírni is kedves Fradista szívemnek, hiszen szombaton Tapolcán immáron ötödik alkalommal rendeztük meg a Novák Dezső Utánpótlás Emléktornát, mely nem csak a fociról szól, hanem az emlékezésről. Idén is sokan tették tiszteletüket a tornán, de erről hamarosan úgyis egy bővebb összefoglalóval jelentkezünk. Talán csak annyit, ismét bizonyságot nyert az a régi bölcselet, mely szerint aki nem tiszteli a múltat, az a jelent sem értheti meg. Arról meg végképp nem a Tempó, Fradi! Szerkesztősége tehet, hogy az MLSZ ennyivel előre tolta a bajnoki nyitányt. Ha nem csal az emlékezetem, volt olyan torna (az időpont választásunk mindig Novák Dezső születésnapjához próbál igazodni, aki 80 éve, a mai napon  született), amikor még esett a hó és az NB-s csapatok csak a felkészülési mérkőzéseiket játszották. Mint aki annyira “szereti” a magyar foci irányító testületét, éppenséggel odaszúrhatnék egy-két epés megjegyzést, hogy vajon az MLSZ miért is nem hozzánk igazította a menetrendet, de ettől azért inkább eltekintek. Pedig jó lett volna újra beleszagolni az aréna zöld-fehér illatába, újra találkozni a barátokkal, kiértékelni az igazolásokat és a kezdés előtt tippversenyt rendezni az év első bajnoki tizenegyéről. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Széllel szemben…

Mivel hétfőn munkanap, így már közvetlenül a mérkőzés után leültem a gép elé pedig még dúl bennem a méreg és a keserűség, ami általában soha nem jó tanácsadó. Legszívesebben egyetlen sort sem írnék, legfeljebb egy rossz diákként százszor leírnám egymás után, hogy széllel szemben mi mindent nem lehet csinálni. Mindenki tudja az okát aki látta a mérkőzést. Nem kell szépíteni, nem kell finomkodni, győztek a mészárosok, győzött a vandál foci, melyhez az illetékes urak annak rendje és módja szerint lelkesen asszisztáltak. Talán mégis jobb lenne nem folytatni, aludni kéne rá egyet és majd reggel a gőzölgő kávé simogatása mellett folytatni. Addig hátha kialszom a dühöt, a mérget, a keserűséget. Írtam is egy szolid bevezetőt, egy kicsit berzenkedtem Böde Dani sorsán, de a bírói hármas sípszó után egy jól irányzott deletével a kukába küldtem. Pedig a 5-8-11 számhalmaz bevetésével még a matematikai nem tudásomat is szóba hoztam, belekeverve egy kis számmisztikát. Oldani akartam a feszültséget, hátha lenyugszom, de nem sikerült. Valójában nem is akartam. Elegem van az álszentségből, az udvariasságból, nem gondoltam volna, hogy az igazságérzetem hatvanévesen mondja fel a szolgálatot. Többféleképpen ki is lehet kapni. Lehet rossz játékkal, céltanul, helyzet nélkül – volt rá példa. Meg arra is, hogy nem játszottunk rosszul, helyzetek garmadát dolgoztuk ki, de az ellenfél eggyel többet lőtt. De ami tegnap történt, arra nehéz (vagy talán nagyon is könnyű?) magyarázatot találni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Izgalmas végjáték

Talán még a szurkolók között sem eldöntött tény, hogy vajon milyen taktika vezet egy örömteli győzelemhez. A manapság oly divatos és Rebrov mester által is előszeretettel alkalmazott célfutball, mely nem látványos, nem lehengerlő és főleg nem közönségszórakoztató, de célravezető, vagy a régmúltat idéző, az ellenfélből minden apró szuszt is kipréselő játék. Mely ugyan magába hordozza az ellenfél kontra lehetőségét, de a győzelem íze sokkal zamatosabb. Tudom, a lényeg mindkét esetben a három pont, és a Mezőkövesd elleni győzelem is néhány nap múlva más értelmet fog kapni, de a hármas sípszó után kellett egy nagyot fújtatnom, miközben az egész meccsen azon járt az agyam, hogy vajon most örülnöm kéne vagy bosszankodjak egy nagyot. Győztünk és ha a végét nem nehezítjük meg saját magunknak, talán az egész bevezetés más színezetet kap. Bár már az első félidő után csóválgattam a buksimat, a 20. perc táján inkább felálltam a monitor mellől és percekig szöszmötöltem a kávéfőzővel, vagyis inkább a kávékapszullákat szortíroztam, “ec pec kimehetsz” játékot játszottam, legalább telt az idő. Csészével a kezemben sétáltam vissza a monitor elé, bízva abban, hogy talán már kettővel vezetünk, de nem, olyan érzésem volt, mintha “lefagyott” volna a kép, ugyanazt látom, mint öt perccel ezelőtt. Annak ellenére, hogy a kezdés előtt volt bennem egy kis lelkiismeret furdalás, hogy az év utolsó hazai meccsét nem az arénában szurkolom végig, de utólag már annyira nem bánom. Pedig győztünk, rúgtunk három gólt (igaz kettőt kaptunk is), és az eredmény nem is fejezi ki a két csapat közti különbséget, ráadásul ezzel a győzelemmel élen is búcsúztatjuk az évet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Tükörsima hármas

A múltheti Kisvárda elleni gyengélkedőre sikerült győzelem után tagadhatatlanul voltak bennem kételyek. Egyrészt nagyon nem szerettem volna ha megint feltámad a paksi mumus, bár az inkább az Üllői úton szokott galibákat okozni, másrészt az eddigi Rebrov-korszak ahhoz elég hektikusra sikeredett, hogy az atom tövében nyugodtan lehessen felülni a megújult lelátóra. Már aki ebben a zimankós hidegben vállalkozott erre a nemes feladatra – tisztelet is érte! Arra meg végképp nem számítottam, hogy olyan tükörsima győzelmet aratunk, hogy abban még legkritikusabb “szagértők” sem fognak kivetni valót találni. Pedig ők Maradonát is lepipáló módon brillíroztak a mérkőzést felvezető műsorukban. Először is hosszú percekig próbálták belénk szuggerálni a paksiak pontszerzését, természetesen néhány remekbe szabott Hahn góllal. Egy-két pillanat erejéig még én is meginogtam (ennyit ér egy jól irányzott agymosás), de a szerkesztők gondoskodtak róla, hogy ez egy pillanat alatt váltson át vidám szombati mókává. Először sehogy sem sikerült a Sigér-Nandó kettőst jól felhelyezni a “mágnestáblára”, Sigér lett Nandó, Nandó meg Sigér, majd észrevéve, hogy “sugárzó örömet” csaltak a Fradisták arcára, gyorsan váltottak és közvetlenül a kezdő sípszó előtt Nandóból, aki ugyebár Sígérként kezdte, betetőzve szakmai “szagértésüket” Cserniket fabrikáltak, ezzel egy kis frászt hozva ránk, aggódva, hogy Nandó a bemelegítésnél megsérült. Elsőre persze hihetetlennek is tűnt, mert ha Nandó nem tudott volna a pályára lépni, akkor biztosan Bőle áll a helyére, de arra azért jó volt, hogy a szerencsétlen szerepcsere borzolja az idegeinket. Mely ténylegesen csak addig tartott, amíg nem indult útjára a “gyönyör” és nem tűnt fel a baloldalon Nandó. Mert az előttünk álló/forgó 90 perc olyan tükörsimára sikeredett, hogy ha abban Hamupipőke meglátta volna magát, biztosan nem fut el a Herceg elől és főleg nem veszti el azt a fránya cipellőt és a Hercegnek sem kellett volna körbejárni az egész országot a boldog végkifejlethez. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Gyenge hármas

Egy győztes meccs után ritkán fordult velem elő, hogy perecekig tétován meredjek az üresen tátongó jegyzetfüzetre. Inkább a fordítottja szokott előfordulni, már hazafele “zötykölődve” Laudetur barátommal szinte egymás szavába vágva (nem mintha egyszerű lenne őt “megállítani”) addig örömködünk a közel két órás úton, hogy fejben a jegyzet fele már meg is születik. Ez még akkor is így van, ha szerkesztőtársam, akiért pesti lévén a vidéki “taxi” érkezik, ellentételezés végett bizonyos lapos üveggel vendégel meg, mely egyből vidámabbá teszi az előttünk álló 90 percet. És ha ehhez egy győzelem is párosul, egyből happy a világ, égig is érnek az Üllői úti fák, bár azokat emlegetni a jelenben talán nem kéne, mert oly messze vagyunk a ’95-ös BL csapattól mint anno Makó lovag Jeruzsálemhez. Aki elindult ugyan a “hitetlenek” ellen egy kis keresztes csetepatéra, de már Csanád közelében eltévedt és inkább visszatért az asszonyhoz és a jó meleg kályha tövében elmélkedett a történelem furcsaságain. Nekünk nem furcsaságok jutottak, hanem dicsőségek, még ha ezekből nem is túl sok, de készülve a 2019 februári Novák utánpótlás tornára kezembe akadt egy 1995-s újság, mely azokról az Üllői úti fákról áradozott, melyek a BL csoportkör tiszteletére nőttek az égig. Ehhez képest hol tartunk ma? Készülünk a következő megmérettetésre…a gond az, hogy ezt már évek óta tesszük, eredménytelenül. Miközben a benzinkút, ha nem is BL-t, de egy csoportkört azért abszolvált. Számukra az öröm és a plusz pénzike mellé bajnoki pontvesztések is párosultak, ami egy kissé csillapítja a jogos “féltékenységünket”. Mely azért is fontos, mert a bajnokság kezdete óta sokunk számára egy bizonyos plusz csillag megszerzése sokkal fontosabb mint bármilyen európai csili-vili szereplés…de akkor vajon miért is nosztalgiázom az égig érő Üllői úti fákról? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Rémálom a Rohonci utcában

Freddy Krüger feltámadt. Hollywood hiába nyugdíjazta már évekkel ezelőtt, az öreg ijesztgetős vaskarmú gyilkolászógépet nem olyan egyszerű talonba tenni. Bár megunta a diáklányok zargatását és a maszkmesterek sem voltak hajlandók a továbbiakban ráadni förtelmes külsejét, úgy döntött, hogy átteszi a székhelyét Európa közepébe. Van is itt egy ismerőse, igaz már “magyarosabban” hívják, mint annak idején a film fővárosában, de mégis csak forgatott néhány kultikus történetet. Arra persze nincs magyarázat, hogy 2017 őszén mit is keresett a Haladás stadion avatóján (bár voltak ott diáklányok szép számmal), de tény, olyan mélyen vájta a Fradista szívünkbe a vaskarmait, hogy az bizony a végén a bajnoki címünkbe is került. Akkor még nem Freddy vaskarmaira fogtuk a vereséget, bajszunk alatt talán még kacsintottunk is, végül is nagy örömet szereztünk a stadionavatón és a vereség ellenére még vezettük is a tabellát, bár a végén azért egy kicsit más volt a véleményünk. Mindez persze a kezdő sípszóig nem nagyon befolyásolta a tegnapi napunkat, el is felejtettük a néhány hónappal ezelőtti eseményeket. Újfent vezetjük a tabellát, a Haladás úgyszintén, igaz a másik irányból nézve. A múlt héten jól játszottunk és magabiztosan nyertünk az MTK ellen, a héten nyilatkozott edző, játékos, hogy minden rendben van, tudjuk mit kell játszanunk a győzelemhez, a sérültek is kezdenek javulgatni…vajon mi kell még egy békés, nyugodt szombat esti győzelemhez? Tudnék frázisokat pufogtatni a lendületről, az alázatról, a pontosságról és még a bírókról is, de ennek most tényleg nem látom értelmét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Célfutball

Még ha akarnám is, akkor sem tudnám eltitkolni a mérkőzés előtti kételyeimet. Laudetur barátomat még talán meg tudnám győzni, hogy ne “árulkodjon”, de mivel voltam olyan balga, hogy a Szentélybe lépve aki felém jött, azzal meg is osztottam, hogy bizony tartok egy kicsit az örökrangadótól, utólag, az eredmény tudatában már veszett fejsze nyele lenne a magyarázkodás. Ráadásul egy ideig olyan voltam, mint egy élő reklámtábla, a nyakamba is akaszthattam volna egy tacepaót mely fennkölt hangon hirdeti, hogy itt sétálgat az idő múlásával egyre népesebb zöld-fehér kavalkádjában egy rossz előérzettel felvértezett szurkoló. Egy rövidke idő után már kezdett kellemetlenné válni a helyzetem, volt aki csak mosolygott, volt aki úgy nézett rám, mint “borjú az új kapura”, volt aki lelkesen mutogatott az orvosi autó felé. Ebből a szorult helyzetből meg csak egyféleképpen tudtam kikecmeregni – bedobtam Böde Danit a “mélyvízbe”. Őt mindenki szereti, jöhet ide bárki a nagyvilágból, Dani már olyan helyet foglal el a Fradi történelmében, hogy nem csak a pályán dönt el mérkőzéseket, de már a nevének említése is megoldotta a helyzetemet. A reklámtábla is lekerült a nyakamról és az orvosi autó is arrébb állt, de ha már így belevetettem magam a kételyek kusza és néha teljesen átláthatatlan világába, némi magyarázkodásra mégis csak rákényszerülnék…ha lenne legalább egy olyan ok, mely alá tudná támasztani a bennem szunyókáló kételyeket, de nincs, még utólag, néhány órai alvás után sem tudom megfejteni, hogy tegnap egész nap miért gondoltam azt, hogy nem lesz könnyű dolgunk a 214. örökrangadón. Pedig az volt. Nem volt egy sétamenet, a kék-fehérek nem feltartott kézzel érkeztek (volt játékosunk ennek még hangot is adott az “előzetesben”), mi sem sziporkáztunk a 90 perc alatt, mégis egy könnyed, szinte habkönnyű győzelmen vagyunk túl, izgalmat is csak Andó-Szabó nyújtott néhány félresikerült ítéletével okozott, és persze ott volt még országunk Sanyija is, akit jó néhányszor fogadtunk “kegyeinkbe”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Az érem harmadik oldala

Egy ókori görög filozófus közel 2500 éve már megfejtette a pénzérem “lélektanát”, miszerint minden éremnek két oldala van. Fej vagy írás. Minden dolognak van előnye és van hátránya. Jó és rossz, negatív és pozitív oldala, de mi van akkor, ha az érmét hengernek tekintjük és kíváncsiak vagyunk annak területére? Egyből előtűnik az érem harmadik oldala, mely összeköti a “fejet” és az “írást”, és bár keskeny és nem könnyű talpra állítani, de ha sikerül, talán megértjük, hogy nélküle pénzérménk sem lenne. Ebből a kissé erőltetett gondolatmenetből talán nem is olyan nehéz 2500 évet tovaszállni az időben és megérkezni a Diósgyőr felújított stadionjába, főleg annak tudatában, hogy az a bizonyos harmadik oldal, tegnap estétől minden bizonnyal egyértelmű bizonyosságot nyert. Valószínűleg mindenki tudja mire gondolok, de mielőtt erről értekeznénk, egy kis múltidézéssel kell kezdenem. Most nem megyünk vissza oly távolba mint az érme vizsgálatánál, csupán 26 évet, mely az ember emlékezetében egy villanás, de ha Diósgyőr, akkor számomra és minden bizonnyal sokunk számára egyet jelent 1992. június 20.-val, amikor “azt beszélte már az egész város, bajnok lett a Ferencváros!”. Egy nap, egy mérkőzés mely örökre meghatározta a Ferencvároshoz való viszonyomat. Szombat reggel is ezzel az emlékképpel ébredtem, a kezdő sípszóig többször elém vetültek annak a csodálatos napnak a pillanatai. Amikor elfoglaltuk Miskolc belvárosát, mely órák alatt zöld-fehérbe öltözött, majd a stadion ütött-kopott lelátója mely majdnem leszakadt a harmincezer (!) néző súlyától, majd Wuko első gólja, majd Nyíl “könyörgése”…a bajnoki menet Miskolcról a Szentélyig – lehet ezt feledni? És lehet nem gondolni rá, mikor a csapat ugyanitt lép pályára? Kellemes, nosztalgikus felvezetése volt a mérkőzésnek és sokáig el is feledtette velem azt, hogy a tudatunkban az éremnek csupán két oldala van. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Képzelt riport…

egy Amerikai popfesztiválról – vágnák rá sokan, hiszen a Déry Tibor regényéből készült musical Presser Gábor zenéjével és Adamis Anna dalszövegével a hetvenes és nyolcvanak évek meghatározó műve volt, mely a mai napig szerepel a színházak repertoárjában. “Normális” esetben valószínűleg nem jutott volna az eszembe, hisz annyi év távlatából a darab történetét már nem nagyon tudnám felidézni, bár az elhangzott dalok közül jó néhány még mindig itt cseng a fülembe. Menni kéne…Arra születtem…Valaki mondja meg…Ringasd el magad – van aki nem ismeri ezeket az örökzöld slágereket? Ha már belekezdtem egy teljesen fölösleges címmagyarázatba, valahogy vissza kéne zökkenni a foci világába, bár a magyarázkodást tovább kell folytatnom, mert ma egy speciális fotelszurkoló kerül ki az oldalunkra, kivételesen közvetlenül a felcsúti mérkőzés után. Melynek az eredményét tudni fogom, bár a meccset valószínűleg nem fogom látni. A Tempó, Fradi! közel 10 éves történetében (gyorsan öregszünk!) csak néhány “rendkívüli” esetben maradt el a fotelszurkoló jegyzet, volt mikor szerkesztőtársam próbálta “oltani a tűzet” (kapott is érte) és talán egyszer hasonlóan a mostanihoz, egy “képzelt riport” íródott, nem a mérkőzés után, hanem előtte. Szerencsére most nem az epém mondta fel a szolgálatot és a vírusokat is távol tudtam tartani, de a néhány hónappal előre kalkulált “hosszú hétvégét” nem sikerült úgy szervezni, hogy az ne ütközzön a Fradi felcsúti fellépésével. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Novák Dezső Utánpótlás Emléktornák
OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: MK 02.20. 18:00 FTC-Kisvárda (TV: M4)
Következik: 02.23. 17:00 FTC-Puskás (TV:M4 stream)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FOTELSZURKOLÓ
FACEBOOK:
HOST