Fotelszurkoló

Feljegyzések a fotelból – Vízválasztó

fotelszurkolo-29A Honvéd elleni rangadó (már csak a múltja miatt is becézhetjük így) előtt, egy nagyszerű és főleg a múlt ismeretében örömteli Vasas-verés után biztos voltam benne, hogy ez a 90 perc sok mindenről fog dönteni. Elsőre talán túl drámainak hangzik, hiszen még az első etap sem ment le a bajnokságban, de délelőtt ránézve a tabellára, ahol a Videoton 7 pont előnnyel kacsintott az őt követőkre, mi meg a középmezőnyben próbáltunk szégyenünkben elbújni a világ elől, biztos voltam benne, olyan vízválasztó lesz az esti mérkőzés, mint amely évmilliók alatt kialakuló Kordillerák, mely kialakította a mai Amerikai kontinenst. A tabellán elfoglalt helyünkön túl arra is választ vártunk, hogy vajon a Vasas elleni K.O. tényleg csak a kiállítás kontójára írható, vagy a friss igazolásokkal ténylegesen elindul valami csapatépítés címén. Erre Thomas Doll még rá is tett egy lapáttal, hiszen Spirovski és Paintsil mellé Blazicot is a kezdőbe jelölte, no meg Lovrét, aki hosszú “vajúdás” után talán rátalált a számára kijelölt posztra. Mindezek fényében az összeállítást látva egyből fejtetőre állt a régi mondás, miszerint a győztes csapaton ne változtass, hiszen a kezdő 5 helyen változott meg. Persze ez sem fedi a teljes igazságot, hiszen a “jogtalan kizárásunk egyik okozója” ellen a második félidőben már hasonló felállásban álltunk másodszor is talpra. Ez is adott egy jókora löketet az önbizalmamnak, ráadásul jelenleg ennél jobb összeállítást én sem tudtam volna kivitelezni (nem mintha értenék hozzá) – kivéve persze a centert, az nálam örökkön örökké Böde Dani, de mivel jelenleg ő sincs csúcsformában és a Vasas ellen Priskin gólt lőtt, így egy kicsinyke fejcsóválás közepette vettem tudomásul a 300. bajnokijára készülő Dani szerepét. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Flúgos futam

fotelszurkolo-29Bizonyára még sokan emlékeznek a két zseniális amerikai rajzfilmkészítő, Hanna és Barbera kacagtató sorozatára, a Flúgos futamra, benne Százszorszép Szepire, Dilinger professzorra és főleg Mardel izmokat marcangoló röhögésére, ahol igazi verseny folyt cselszövéssel, átalakuló járművekkel és kiszámíthatatlan végkifejlettel. Még mielőtt bárki is félreértené, semmilyen “áttétet” nem akarok bemagyarázni a tegnapi mérkőzés és a rajzfilmben szereplők között, hiszen az egyik egy autóverseny a másik meg gombfoci (hogy maradjunk a gyerekkorunk kedvenc játékánál), de mikor a mérkőzés záróakkordjaként Varga Roli belőtte az ötödik gólunkat, az öröm mellett úgy éreztem magam, mint Lökös Max (magyar hangja Bodrogi Gyula – csúcs!), aki vöröses járgányán olyan flúgos futamon vesz részt, hogy közben megjárja a poklot, de a fellegeket is, a végén meg Mardel röhög a képembe: „- Megmondtam, hogy lesz ez még jobb is.” A tegnapi kaland természetesen nem a 90. perccel kezdődött, és egy bölcs mondás szerint a történelmet sem lehet visszafelé olvasni, ezért még ha egy kissé nehezemre is esik, vissza kell térnünk szombat délutánhoz. Groupama Aréna, 17 óra, és bár lassan gyülekezünk az agorában, de a büfés lányoknak és fiúknak már van dolguk (hurrá, már van korsó is!). Támasztjuk az asztalt, próbáljuk megfejteni az elmúlt hetek keserveit, próbálunk egy kis reményt sulykolni egymásba, de a végső következtetés általában mindig ugyanaz: ha ma nem nyerünk, akkor végleg kicsordul a pohár. Nincs több “tiki-taki”, nincs több magyarázat, össze kell rakni a csapatot, véget kell vetni a sérüléshullámnak mert egyre kínosabbá kezdett válni az idei bajnoki szezon. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Az áramszünet sem segített

fotelszurkolo-29Csütörtök este szépen fogalmazva véget ért a magyar klubcsapatok európai kalandja. Annak ellenére, hogy Kovács Zoli a mérkőzés után azt nyilatkozta (megszállta a lila köd), hogy a Videoton jobb csapat, a Partizan úgy rohant át a hazaiak védelmén, hogy mire azok feleszméltek, már el is dőlt a továbbjutás. Ezzel meg is mutatta azt, hogy mire van szükség a Videoton legyőzéséhez. Nem kellenek ide sztárjátékosok (ha jól emlékszem a szerbeknél három légiós szerepelt, míg a Vidi kezdőjében heten voltak), csak önbizalom, erőnlét, lendület és tökéletesen megkomponált taktika. Egyszerű játék a foci – mondták már sokan, amit a Partizan játéka ékesen bizonyított is. Oroszlánként kell küzdenünk és akkor meg lehet a három pont – mondta Thomas Doll a héten, melyhez csak annyit tennék hozzá (a Partizan játékát látva), hogy a legtöbb esetben a gazellák gyorsasága sokkal többet ér, mint az oroszlánok éhsége. Ezt levetíthetném a tegnapi közel 3 órásra duzzadt Videoton elleni mérkőzésünkre is, de akkor megsérteném Afrika varázslatos állatvilágát, hiszen tegnap az oroszlánok és a gazellák helyett nyuszikák és őzikék mérték össze erejüket. De hagyjuk el az állatvilágot, azt meghagyom David Attenborough-nak, és térjünk vissza Felcsútra – oda, ahová mostanság nem nagyon szeretünk kirándulni. Három hónappal ezelőtt kaptunk itt egy négyest, ami nem éppen jó ómen, bár egy kicsit reménykedtem abban, hogy a Partizán-effektus hatni fog fog a Videotonra. Fél hét körül már nem gondoltam így… Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Nem mondtunk csütörtököt

fotelszurkolo-29Csütörtök reggel miközben a pékárukat rakosgattam a kosaramba egy gyerekkori ismerősöm elővette mélységi tartalékát és a lehető leggúnyosabb hangon szólt hozzám: – Szombaton legalább egy világsztár is fellép a stadionotokban…ja, és még nézők is lesznek – jót vigyorgott a mondókáján, köszönni is elfelejtett, melytől felbuzdulva nekem sem jött ki a számon egy – Üdv, de régen láttalak, hanem lányos zavaromban egyből vissza is támadtam: – Te tudod, hogy ki az a Robbie Williams? Melyik csapatban játszik? – jobb nem jutott eszembe, a cél érdekében még a tudatlanságomat is beáldoztam, melytől nem vártam csodát, de reménykedtem abban, hogy továbbra sem tartozik a foci nagy szerelmesének, így talán nem tud a számunkra oly sok keserűséget okozó napról, amikor is rendszerint “csütörtököt mondunk”. Nem hiszek a babonában, de mikor értesültem róla, hogy a Haladás ellen nem szombaton játszunk, a második gondolatom az volt, hogy miért pont csütörtökön? Ezen a napon sajnos mi a gólöröm helyett csak beragadt ravasz “csittegő” hangját hallottuk – tömören fogalmazva csütörtököt mondtunk (eredetileg az ismert mondás is a régi lőfegyverek csattanását jelölték, ha nem sültek el megfelelően). Az első gondolatomat inkább nem is idézem fel, őszintén egy kicsit rossz néven vettem, hogy Robbie miatt (aki ráadásul nagy focirajongó is) nem tudtam élőben megnézni a meccset. Ez még akkor is így van, ha a Paks elleni mérkőzés után voltak pillanatok, amikor már bérletvágó ollót láttam a kezeim között. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Kicsordult a pohár

fotelszurkolo-29Két évvel ezelőtt számos hazai mérkőzés után szinte fizikai fájdalmat okozott az a tudat, hogy hazaérve már nem lesz időm (és persze erőm sem) a gép elé huppanni és digitális papírra vetni a mérkőzés utáni gondolataimat. Akkor még semmilyen nehézségbe sem ütközött az élménybeszámoló, hiszen általában (sőt inkább mindig) nyertünk, ráadásul lendületes és eredményes játékkal. Sajnos, ahogy múlnak a hónapok, a “Kedves 29.” is felkerül a polcra, elraktározódott az emlékezetünkben és arra vár, hogy jöjjön egy újabb és letaszítsa a trónról. A félő az – főleg ha továbbra is folytatódik az eredménytelenség -, hogy úgy járunk mint VIII. Henrik, aki bár elfogyasztott hat feleséget, de trónörökös híján csak a nyaklózások és a válások maradtak utána (egy trónörökös született ugyan a “harmadiktól”, de ő fiatalon meghalt). Bár adva lenne az alkalom rá, de mégsem akarok a Tudorok életével példálózni és főleg nem a Rózsák háborújával, bár a 29. óta eltelt időszakot egy kis fantasy-val simán rátudnám húzni a jelenünkre, de talán annyira mégsem véres és drámai a helyzet, hogy már az 5. forduló után bárki is Boleyn Anna vagy Howard Katalin sorsára jusson, egyrészt annál azért békésebb vagyok, másrészt talán még maradt bennem minimális kis szikra, mely a reggeli ébredésem után is még megpróbált tűzet csiholni. Ha mindezekről közvetlenül a mérkőzés után értekeztem volna (természetesen a 2 órás autókázás után), már nem vagyok biztos abban, hogy a jegyzet címe nem a “viszontlátásra” német megfelelője lett volna, ami talán Doll közel 4 éves ittléte alatt először csendült fel a lelátón…nem is egyszer, sőt a mérkőzés végén már keserűséggel fűszerezve. A csapat is megkapta az ősi mesterség jelzőt a gyengeség mellé, így együtt a kettő, már több volt mint csalódottság. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – A semmiért is jár a pont

fotelszurkolo-29Vasárnap reggel, mikor álmosan és az éjszakai hőgutától kissé megroggyantan próbáltam a kávéfőzőmet üzembe helyezni, a gondolataim nem a késő délutáni meccsen jártak. Ahhoz túlságosan ledöntött a ránk szakadt nyári hőség, mely fittyet hányva a hőszigetelésnek és a légkondinak, úgy becsomagolta az egész házat, mintha felakarná adni postán és elküldeni az északi sarkra, hogy még több jégtömb szakadjon le. Az elmém lassan egy katasztrófafilm képkockáit kezdték elém vetíteni, de közben szép lassan elkezdett csordogálni a kávé és már illatától kezdett visszatérni belém az élet. Eltűnt a jégolvadás, a minden ajtót nyitva akció következtében egy kis hűsítő szellő is megérkezett, ennyi meg elég volt ahhoz, hogy a kávé illatától átitatva megpróbáljam átállítani az agyam egy kis ráhangolódásra, mert ma mégis csak meccs nap van, és ha emlékeim visszavisznek 30-40 évet, akkor apám szemben ül velem a kopott konyhaasztalnál, miközben nagymamám főzi a cikória kávét, előtte a friss sportújság (ébredés után az első útja mindig az újságoshoz vezetett) amit általában hangosan és szinte minden mondatnál külön megjegyzéssel olvasott fel. Nem tűrte ha bármi rosszat is írnak a Fradiról, a világ összes ügyvédjét összehívta volna az ellen a gazság ellen amit a legtöbb esetben csak “kiolvasott” az újságok hasábjaiból. A jelenben meg csak szürcsölgetem a kávét, sajnos már apám sem ül velem szemben, újságért sem baktatnék el semmi pénzért, és reggel 8 óra magasságában jobban érdekelt, hogy vajon mikor csap le ránk a közelgő vihar, mint az, hogy vajon ez a vihar elfog-e érni este hatig Debrecenig. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Kiszakadt a gólzsák

fotelszurkolo-29“Lábtörő” Strestík (annak idején még csak a viking harcosokra akasztottak ilyen jelzőket) mondta a mérkőzés előtti napokban, hogy “sokan leírnak bennünket, ne feledjük, az a párharc is 0-0-ról indul” – mely tartalmaz igazságot, főleg ami a két nullát illeti, és utólag már a leírási kulcs alkalmazása is megfelel a számviteli törvény előírásainak, hiszen miközben a lelátón hőgutát kaptunk, a vendégek gólgutától szenvedtek 90 percen át. Régen vártunk erre, kapásból nem is emlékszem rá, hogy mikor nyertünk 5 gólos különbséggel (hatot rúgtunk a DVTK-nak, de kaptunk is kettőt és talán egyszer a Vasast is elpáholtuk 5-1-re) a mérkőzés végén még a napnak is megbocsájtottunk, aki az első félidőt élőben nézte végig, teljes pompájával beterítve a szektorunkat. Szerencsére a második félidőre úgy döntött, hogy lenyugszik egy kicsit, vagy csak átrándult a vizes VB-re egy kis üdítőre, mert az mégis csak katartikus élmény lett volna, ha a szünetben beáll az aréna büféjének sorába egy pohárka sörért, ami a nagy hőség közepette fogyott is rendesen, bár volt olyan is, aki rosszul tippelt, a szünetben lefele jövet a lépcsőn egy szurkolótársam mosolyogva mormolta: csessze meg (más szót használt), most három korsót kell vinnem a srácoknak. Persze a korsó az csak pohár, ráadásul műanyag is, de legalább megtanulta, hogy annyira még sem szabad alábecsülni a jelenlegi Fradit, hogy ne tippeljünk egy félidős hármast a Mezőkövesd ellen…Amit én sem tettem volna, de talán az öregedésem az oka, hogy már elővigyázatosabb vagyok. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Több volt benne

fotelszurkolo-29-296x300_vöröskeresztA csütörtöki kizuhanásunk Európából nem ért váratlanul és túl nagy csalódást sem okozott (talán egy kicsit azért igen), hiszen a magyar labdarúgás már évek óta csak egy helyben toporog, mi nem újítjuk fel a kávéházakat, inkább romos épületeket alakítunk át kocsmáknak. A több 100 éves épületekre még büszkék is lehetünk, hiszen valamikor – főleg a két világháború között – ezek még szépen pompáztak és ékkövei voltak Európának. De idővel lepusztultak és bár mindig ígérgetjük, hogy felújítjuk, renováljuk őket, pedig a falakat lassan csak az emlékek tartják össze. Ettől még a miénk és történjen bármi is, még szeretjük. Sajnos egyre többen fordítanak hátat (nem úgy ahogy a WC ülőke tiltakozók tették) a focinak, egy derbi egy kissé mégis csak visszahoz valamit a régi idők világából…tegyük hozzá gyorsan – nagyon keveset. Kellékei a vasárnap késő délutáni 221. derbinek megvoltak, mindenből volt: voltak nézők, volt szurkolás, volt füstfelhő, volt tiltakozás, volt egymás szidása, volt egy kis bunyó a pályán és volt játék – természetesen mindenből egy kevéske. Gyorsan hozzá kellett tennem a kiegészítést, bár gondoltam arra is, hogy egy kicsit borzolom még a kritikusok idegeit a régmúlt jelzőivel, de hamar rájöttem, hogy a gyerekes csínytevést még talán megbocsájtaná a kedves olvasó, de azt már nehezen, hogy olyan derbik emlékét “feketítem be” , melyekre még a jelenkor szurkolói is emlékeznek. Az emlékezést hagyjuk a Tempó, Fradi! oldalaira, a jelenről meg értekezzünk egy keveset, mert mégis csak ebben élünk és ha nem is vagyunk mindig boldogok az elért eredményektől és játéktól (lásd EL és Felcsút), mégis csak úgy ültem le a 221. elé, hogy történt ami történt, sérült aki sérült, de mégis csak el kéne kapni a lilákat, akiket nem csak a WC ülőke sztori izgatott, de elég nagy mellényt húztak magukra és fennkent állították, most bizony elkapják a Fradit. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Dinamika nélkül nem megy

fotelszurkolo-29-296x300_vöröskeresztA dánok elleni csütörtöki EL-mérkőzés óta kattogott az agyam, nehezen tudtam feldolgozni a történteket. Nem voltam ezzel egyedül, a Felcsút elleni összejövetel előtt az Aréna “agorájában” másról sem lehetett hallani, a szurkolótársaim is még elég magas hőfokon éltek, általános volt a vélemény, a svájci bicska belénk döfte a kést, de ettől még nem kellett volna összeomlani, ha mentálisan erősek vagyunk, max. egy döntetlennel ki kellett volna húzni a második félidőt. Emellett számos helyen elhangzott az is, hogy valójában majd a Felcsút ellen fog kiderülni, hogy az a sokat emlegetett első félidő vajon mennyit is kóstál. Plusz: mennyire bírja a csapat a csütörtök-vasárnapi “tempót”, mely egész Európában természetes és általában semmilyen gondot nem okoz. A megemészthetetlen csütörtök mellett tehát voltak aggályaink és félelmeink is, melyre jött még Pinyő legendás tolódó védekezése (jól szervezett, de kemény és helyenként durva is), valamint az, hogy Felcsút nem csak kisvasutat kapott, de felvásárolták a fél NB1-et is. Annyira nem rendeztem libasorba az új igazolásokat, de nem vagyok biztos abban, hogy van olyan csapat, akitől nem szereztek (vettek) játékost. A pesszimisták okfejtésére jött is a válasz: Pinyő sem akkora ász, hogy néhány hét alatt összerakjon egy raklapnyi játékost…Pedig egy szinten sikerült neki, bár abban azért nem vagyok biztos, hogy ha a dánok elleni első 45 perces arcát mutatja a csapat, akkor is olyan szervezettnek tűntek volna Pinyő legényei. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Az igazságtalanság ára

fotelszurkolo-BW“Ha az igazság nem is szokott győzni, azért minden igazságtalanságon fel kell háborodni, mert ha mindenki vállat von, nem áll meg a lábán a világ.” – régi bölcselet ez, mely még éjfél tájékán sem hagyott nyugodtan pihenni. Csak forgolódtam az ágyban, megpróbáltam kikapcsolni az agyam, megpróbáltam nem lejátszani újra és újra azt a bizonyos 45. percet, de nem sikerült. Belül talán nem is akartam hadakozni ellene, szenvedni akartam, azt akartam érezni, amit a játékosok és a szakmai stáb érezhetett a mérkőzés után. Amit elcsaltak, amit megbocsáthatatlanul elvettek tőlünk. Mert többszöri visszanézés után – az interneten már totál lassítva is megtalálható az eset – még fájóbb az ítélet. A dán langaléta eljátszotta a nagyhalált, testi kontaktus is abban merült ki, hogy a suta lába hozzáért Kochhoz, majd úgy eltaknyolt mint Lady Gaga a Grammy gálán. A svájci bicska meg kinyílt, és halálosan belénk döfött. Nem is egyszer, hanem kétszer. Ahelyett, hogy a langalétát díjazta volna egy sárgával (Lady Gaga is megkapta az esése után a Grammy-díjat), a biztonság kedvéért még egyszer belénk mártotta a kését. Nem vagyok egy szabálykönyv, de úgy tudom, hogy csak nagyon szándékos és durva esetben lehet alkalmazni a kettős büntetés elvét. A svájci sapka másképp gondolta, ezzel meg is pecsételte a sorsunkat. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Kezdőlépés

fotel-ELAki egy héttel ezelőtt, június 23-án megnyitotta a Fradi Naptára rovatunkat, szembesülhetett azzal, hogy az a nap a Ferencvárosi labdarúgás legszebb 24 óráját öleli keretbe. Múltunk dicsőséges, a 29-23-1-2 számsor bármelyik számmisztikában zöld-fehéret jelent, mégis nincs olyan nap, mely egyszerre jelentene bajnoki címet, magyar kupagyőzelmet és a legfényesebben ragyogó VVK diadalt. 1963, 1965, 1993 és 2001 – négy év, egy nap, négy serleg. Vajon lesz még egy ilyen tüneményes napunk? Biztosan nem, de ettől még egyenként lehet növelni a serlegek számát, ahogy azt az elmúlt években meg is tettük. Három kupagyőzelem zsinórban, egy nagyszerű szezon utáni bajnoki cím – ha csak ezeket vesszük górcső alá, akkor talán nem is kéne annyira pesszimistán értékelni a jelenünket. Csak van egy kis bibi, ami bár nem tudja a kukába dobni a megnyert hazai címeket, de beárnyékolni, azt sajnos tudja. Mert az a fejünk homokba rejtése lenne, ha nem emlékeznénk az elmúlt évek nemzetközi kupaszerepléseinek fájó kudarcaira: 2014 Rijeka, 2015: Zeljeznicar. Mindkét évben a második selejtezőkörben mondtunk búcsút annak a sorozatnak, melynek elődjében nyertünk 1965-ben, döntőt játszottunk 1968-ban, elődöntőztünk 1972-ben és bejutottunk a csoportkörbe 2004-ben. Persze igazságtalanok lennénk, ha csak a szépre emlékeznénk, hiszen a hetvenes és a nyolcvanas években is estünk ki már első fordulóban, igaz akkoriban sokkal kevesebb csapat indult, így már az első körben is bolgár, lengyel és holland együttest sodort az utunkba – megálljt is parancsoltak. 2017. június 29-én meg a lett Jelgava csapatát. Vajon melyik utat válasszuk, vajon folytatódni fog az elmúlt évek kudarca, vagy idén sikerül néhány fordulóval Európa kapujába érnünk? Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Vigaszdíj, avagy besöpörtük a századikat

fotelszurkolo-29Vége van. Jó néhány forduló óta várjuk a befejezést. Ahogy Julius Ceaser a híres, hírhedt római hadvezér majd császár mondta mikor elindult légiói élén északra egy kis hódításra, miszerint gyorsan zárjuk le a játékot, mert így gyorsabban tudjuk meg, hogy mit szán nekünk a jövő. Még szombat reggel is úgy éreztem, hogy maga a derbi varázsa is elillant, nem ébredtem gyomorgörccsel, talán volt bennem egy kis gyerekes izgatottság, de az is inkább annak szólt, hogy egy hónapos “kényszerpihető” után újra találkozhatok a barátaimmal az aréna “Agorájában” (ennek még lesz jelentősége). Annak sem szenteltem túl sok időt, hogy ki lesz a bajnok és ki fog kipottyanni, bár mikor elolvastam egyik kedves olvasónk kommentjét a Dózsa elleni Sípszó előtt összeállításunkban, miszerint jobban érdekli a Honvéd-Videoton bajnoki döntő mint a 220. derbi, benne a 100. bajnoki győzelmünk reményével, azért elgondolkoztam, vajon hogyan juthattunk idáig? Vajon mikért illanhatott el 2015/16 varázsa, vajon mikért lettünk egyik napról a másikra “kegyvesztettek”. Egy győztes derbi után természetesen nem most fogom felkutatni az okokat, egyrészt hátra van még egy kupadöntő, mely a tegnap esti győztes játék után már optimistává is tette a zöld-fehér színek szerelmeseit, másrészt történjen bármi, a lila-verés apropóján inkább örömködni van kedvem, mint belemélyedni az elmúlt hónapok sötétedő bugyraiba. És el is jutottunk a szurkolók lélektanához, amit valószínűleg soha nem lehet megfejteni, vagy csak üres frázisok dobálásával lehet magyarázni, hiszen tegnap este is elég volt 90 perc jó játék, és főleg az a tudat, hogy az ősi ellenfél hajtott térdet az arénában, és olyan euforikus hangulat alakult ki a mérkőzés után, mintha a 30. bajnoki címünket ünnepeltük volna. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – K.O.

fotelszurkolo-29A Fradi labdarúgásának kutakodása mellett a történelmet kedvelem legjobban, benne az angol história vérzivataros XV.századával, amit a tankönyvek Rózsák háborújaként oktat és melyről túljutva Shakespeare kissé eltúlzott és a Tudor dinasztia érdekeit szolgáló III. Richárd drámáján, eljutunk ahhoz az alakhoz, akiről kevés szó esik, de az egész valódi “Trónok harcát” befolyásolta: Richard Neville, Warwich grófja, akit már annak idején is Királycsinálónak hívtak, hiszen három akkori király hatalomra kerülésénél segédkezett. A vasárnapi reggeli kávé mellett kell bevallanom, hogy most szívesen írnék a “Kingmaker” (nem kedvelem az idegen kifejezéseket, de valahogy jobban hangzik mint a “csináló” szó) kalandos életéről mint a tegnapi borzalomról amit át kellett élnünk, de azért, hogy ne tűnjek túlságosan is okoskodónak, egy kis magyarázattal mégis tartozom annak tisztázása érdekében, hogy miért is kezdtem a Rózsák háborújával és mire is akarok kilyukadni Warwich grófjának említésével. Ez a kissé erőltetett hasonlat már a felcsúti fellépésünk előtt befészkelődött az agyamba, miután a Honvéd egy ötöst rámolt be a Debrecennek, annak a Lokinak mely a kiesés ellen küzd és melynek nekünk két meccsen nem sikerült egyetlen gólt sem lőnünk. „Hemi papa” legényeinek győzelme meg azt is jelentette, ha mi Felcsúton valami csoda következtében nyerünk, bizony átvesszük a harcias gróf szerepét és mi fogunk a Királycsináló nem éppen fényes páncéljában tündökölni. Sőt, ha kikapunk (ami már az elején sem tűnt annyira csodának), akkor is belebújhatunk a szerepbe, hiszen ebben az esetben a Videotonnak adjuk meg az esélyt arra, hogy a fejükre adják a koronát…amit legyen az a Honvéd vagy a Videoton, tőlünk oroznak el, ami eleve fájdalmas, főleg annak tükrében, ahogy a tegnapi felcsúti 90 percet át kellett élnünk. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Bágyasztó döntetlen

fotelszurkolo-29Ahogy közeledünk a bajnokság befejezéséhez egyre fásultabban érzem magam. Úgy vagyok vele mint a mindennapok taposómalmával, jó lenne kilépni a szinte már robottechnikával működtetett napok egyhangúságából. Jó lenne ha nem kéne foglalkozni a reggeli csörgőóra kalimpálásával, ha nem futtából kéne bekapni a pirítóst és szőrteleníteni torkunkat a forró kávéval, hanem kipihentem megállni a reggelis svédasztal előtt és azon elmélkedni, hogy most jobbról balra, vagy balról jobbra lapátoljam be a finomságokat. Ahogy jó lenne a reggeli dilibogyók helyett egy időkapszulát bekapni és a munkahely helyett elrepülni oda, ahová mindig is vágytunk. Az biztos, hogy az első utam Augusztus császár Rómájába vezetne, ahol már túl lennénk Lepiduson és Antoniuson, nem akarnék én harcolni, csak a kezembe fogni néhány denariust, kimenni a piacra, sétálni az épülő és szépülő Róma utcáin. A második utam már közelebbre vezetne, oda csak 80 évet és 120 km-t kéne megtenni, majd megállni az Üllői út 129 előtt, nem törődni a zuhogó esővel, elvegyülni az urak és a hölgyek tömegében, akik mind-mind azért jöttek, hogy tanúi lehessenek a Ferencváros második KK győzelmének. Innen már a dátum sem lehet kérdéses, 1937. szeptember 12. A mérkőzés kezdése előtt az eső is eláll, a lelátók megteltek, zúgott a Hajrá Fradi!, mindenki idegesen tördelte a kezét, vajon Sárosi vagy Piola fogja eldönteni a döntő első mérkőzését…Szép-szép ez az időutazós álom és bár legszívesebben továbbra is Sárosi dr. három góljáról mesélnék, de a mókuskerék visszarángat a földre, a jelenbe és bármekkora is a két korszak közötti kontraszt, most mégis a tegnapi bágyasztó döntetlenről kell értekeznünk még akkor is, ha jelen pillanatban ehhez nincs túl sok hangulatom. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Kényelmes győzelem

fotelszurkolo-29“A május nap aranyos derűje káprázatosan szép keretet adott a két örök rivális találkozásához. A Hungária-út friss zöldje körül a kopott tribünök már kora délután megnépesedtek s amint a csilingelő villamosok, robogók, tülkölő autók kiértek az MTK sporttelepéhez, egyre-másra ömlött a tavasz eddig legnagyobb s legszínesebb közönsége befelé. A tribünök és állóhelyek után hamarosan megteltek a korzóülések is, sőt a kapuk mögötti karéj szinte a pálya sarkára ült rá, hogy a sarokrúgásokat nem is igen tudták rúgni a szélsők. Ez azonban nem zavarta az egész, ragyogó délután harmóniáját, mely olyan nagy örömet hozott a ferencvárosiaknak.” – mielőtt bárki azt hinné, hogy a két héttel ezelőtti epekövek nem csak a májamat támadták meg hanem az agyi térfogatomat is csökkentették, az előbbi idézetre szombat délelőtt találtam rá, miközben oldalunk hétfői naptárának az anyagát böngésztem. A stílusból nem nehéz kitalálni, hogy a számomra oly kedves (irodalom és sport terén) ’20-as és ’30-as évekig kell visszamennünk, pontosan 1927-ig, amikor is a Ferencváros és a Hungária derbyje még igazi társadalmi eseménynek számított, ráadásul az május 8-i rangadó el is döntötte a bajnoki címet a Fradi számára. Ahogy belemerültem a három oldalas beszámolóba, ahol a mérkőzés minden apró rezdülését megírták, azon morfondíroztam, hogy 90 évvel később vajon milyen élményben lesz részünk a 212. örökrangadón az új Hidegkúti stadionban? Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Elég volt egy félidő (?)

fotelszurkolo-29“Ahogy vonakodva, akadékoskodva végre mégis felkecmergek a lépcsőn, egyszerre mély csüggedéssel eszmélek rá, mi taszít úgy innen.” – Karinthy Frigyes kórházi gondolata ötlött fel, amikor nem éppen saját elhatározásból (annyira azért nem vagyok bátor) én is beléptem megpróbáltatásaim színterére. Annyival könnyebb dolgom volt mint a két világégés közötti magyar irodalom egyik zsenijének, hiszen nekem nem a koponyám körüli bizarr utazást kellett átvészelnem, csupán az epekövek intéztek frontális támadást a szervezetem ellen. Orvosom, aki egyben régi barátom is, jól tudta Fradi iránti vonzalmam, ezért az első vizsgálatok után miközben vészriadót fújt, sanda mosollyal közölte, hogy most gondoljak a ’68-s Liverpool elleni meccsünkre, milyen nyomást kellett kiállnia a védelmünknek és mi lett a vége – győztünk. Mi is győzni is fogunk. Mégis, mikor belenéztem a tükörbe és olyan sárgának láttam magam mint száz szmájli ikont összegyúrva egy korsó angol barna sörrel, egy kissé földhöz csapottnak éreztem magam. Amihez hozzájárult az is, hogy tudtam, bármennyire is gyorsan lettem betáblázva két műtétre, a szombati Gyirmót elleni mérkőzésről lemaradok. Valójában ez inkább önsajnálat volt, ráadásul abban bíztam, hogy a meccsig már túl leszek mindenen és bár nem láthatom a remélt győzelmet, de a technika vívmányainak köszönhetően az “okosomon” legalább követhetem. A győzelem össze is jött (jobban is lettem tőle, bár sokak szerint jobb is, hogy nem láttam), a szerdai kupa góldömpinget már otthon nézhettem és bár megfordult butuska agyamban, hogy ha már kint vagyok, szombaton éppenséggel fel is lehetne zötykölődni az arénáig, de ez tényleg csak kósza ötlet volt, így ma igazi, vérbeli fotelszurkolóként vártam a csapattól, hogy végre kikecmeregjen a saját maga ásott gödörből. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – “Best of” vagy helyettesítés?

fotelszurkolo-29-296x300_vöröskeresztA legjobb műsorszámokból, beszélgetésekből összeválogatott ismétléseket előszeretettel használják a reggeli rádiós műsorok, ha a műsorvezetők szabadságon vannak, vagy más irányú elfoglaltságaik miatt nem tudják hétköznap vezetni az adást. A mi esetünkben ennek az alkalmazása több sebből is vérezne, lévén még is csak egy Fradi-meccs, ami ugye ünnepnap. Ráadásul az eredmény ismerete nélkül kellene legalább két (három) féle hangulatú jegyzet-részlet összeállítás, ami nem is okozhatna nagy gondot, hisz az elmúlt évek hullámvasútján ülve nincs az az eredmény, amire nem találnánk már az előző “Feljegyzésekben” korholó, dicsérő, stb. gondolatokat.

Tovább olvasom

Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 09.23. 18:00 FTC-DVTK (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ