Fotelszurkoló

Feljegyzések a fotelból – Békés döntetlen

Az eltelt hét nem okozott földi boldogságot a magyar labdarúgást szeretők körében. Pedig húsvét közeledtével szerettünk volna hinni a feltámadásban és az újjászületésben. Persze motoszkált bennünk a kétely, a Biblia szerint Jézust egyszer feszítették keresztre, a magyar focit már 1969 óta szinte folyamatosan, melyek után hittünk is a feltámadásban, de ami Jézusnak sikerült a harmadik napon, nekünk immáron 50 éve csak hiú ábránd. A rendszerváltásig még voltak pillanatok, voltunk VB-n és EB-n is, volt mikor a fél világ a lábaink előtt hevert, aztán jött a “tésztás hatos” és mindent kezdhettünk előröl. Azt azért nehéz megemészteni, hogy a gödör egyre csak mélyül, hiába próbálják talicskával hordott aranyrögökkel azt betemetni, az arany úgy tűnik el benne, mint a hatvanas évek közepén Londonban tartó postavonatról. A különbség annyi, hogy az angolok aranyát a Scotland Yard megtalálta, de a miénk meg nyomtalanul eltűnik. Az elhagyott hét meg tovább mélyítette a gödröt, ha nem vigyázunk, lassan a Csendes-óceán mélységeiben találjuk magunkat, bár ha egy kicsit ügyeskedünk, “partraszállhatunk” Új-Zéland vadregényes partjain. Ilyen előzmények után nem volt egy leányálom készülni a 223. derbire, mely a válogatott szenvedésétől függetlenül mégis csak az év mérkőzése, még ha ez a jelző lassanként csak az emlékeinkben él tovább. Akik meg szokták olvasgatni naptárunkat, azok a héten olyan derbikkel futhattak össze a múltból, melyek 80-90 év távlatából is megsimogatják a szívünket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – A szív és az akarat diadala

Tudtuk, hogy nehéz lesz. Tudtuk, hogy a Pinyő-féle gladiátorharc a Fradi ellen mindig megsokszorozza magát, mintha a meccsünk előtt felpumpálná a játékosait, vagy beléjük tömködne néhány kiló adrenalint. Tudtuk azt is, hogy a tél még egy utolsót belénk akar rúgni, az időjósok már a hét elején elénk tárták a fagyos valóságot, melyre mindenki készült, egyedül a magyar labdarúgás irányítói nem olvastak híreket, nekik eddig sem voltak fontosak a szurkolók, ebben olyan túl nagy meglepetést nem kell szimatolni. Ettől még bosszant, hogy “tavasszal” már a második hazai meccsünkön vagyok kénytelen felcserélni az arénát az otthoni fotelommal. Tehetnék fel kérdéseket, folytathatnám is az egyre elhatalmasodó zsörtölődéseimet, de mivel oly mozgalmas és eseménydús 90 perc van mögöttünk, így inkább egyből belecsapok a lecsóba és nem untatom a kedves olvasót egy túltengő prológussal, mely néha csak arra jó, hogy a meccs unalmát próbáljam kitölteni. A jó lecsó ismérve a jó és friss alapanyag, mely elnézve a két csapat összeállítását meg is felelt a kívánatnak, az rendben is van, hogy mi az élen állunk, de az egy kicsit elgondolkodtató, hogy a tömérdek pénzzel kitömött Felcsút, ezzel a játékosállománnyal hogy a fenébe tanyázhat a tabella végén. Ebben meg vastagon benne van Pinyő – ha tetszik neki, ha nem. Ettől még tartottam egy kicsit a meccstől, az utóbbi időkben nem is bírtuk a gyűrődést, utoljára bajnokin két éve győztünk, ami elsőre elég hosszúnak tűnik, de ez inkább egy hatásvadász megjegyzés volt, hiszen azóta csak kétszer találkoztunk (a Felcsútnak volt egy éves másodosztályú fellépése is), de mindkétszer 1-1 lett a vége. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Tonka kés esete a gőzmozdonnyal

Mielőtt bárki azt hinné, hogy irodalom órára tévedt, a fenti cím kizárólag Horváth Ferinek köszönhető és csak a szavak véletlen összjátéka miatt “asszociál” Mikszáth Kálmán egy kissé bulvárosra sikerült regényének címére. Ráadásul a könyvet nem is olvastam, számomra Tóth Mari mindig is Szörényi Éva, Noszty fiú meg Jávor Pál, hiába dolgozták fel többször is a regényt, az 1937-s film maradt meg az emlékezetemben. És ha Horváth Feri nem veszi elő írói munkásságának újabb remek darabját és nem hasonlítja a csapatát egy öngyilkosjelölt forradalmárhoz aki egy késsel támad a felé robogó vonatnak, valószínűleg nekem sem jut eszembe a reggeli kávém ébresztő szürcsölgetése közben. De a Balmaz edzője mindig is remekbe szabott nyilatkozatairól volt híres, ősszel is kinyitotta a bicskáját és oda-oda szúrt a két gólos vezetés ellenére elvesztett mérkőzés után. Akkor egy büntetőt kért számon (ha jól rémlik Paintsil esett egy tetszetőset), még a feleségét is tetemre hívta, mert egy gyertyafényes vacsoránál úgy döntöttek, inkább a gyerekekre költik a pénzt és nem az MLSZ pogácsa-kommandójára. Persze az őszi találkozó nekünk is emlékezetes, a mérkőzésre készülődvén eszembe is jutott, mert bár addig és azóta is játszottunk rosszul (sajnos), de az a balmazi első félidőt nem könnyű feledni. Simán kaphattunk volna egy négyest, a lelkes hazaiak úgy futottak át rajtunk, mintha ők lettek volna a gőzmozdony, mi meg a megrettent forradalmárok, kezünkben a tonka késsel. Ráadásul a múltheti korcsolya versenyt sem nekünk találták ki, el is puskáztuk a lehetőséget a meglógásra, mégis csak jól mutatott volna a 6 pont a tabellán még annak ellenére is, hogy az üldözőnek elmaradt a meccse (nekik fagyos volt a talaj). Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Fagyos vereség

Szegény barátom, az élet nem egy habostorta. Csapásokat adunk és csapásokat kapunk.” Arra nem nagyon számítottam, hogy Virág elvtárs örök érvényű intelme Pelikánnak 7 nap alatt velünk is megtörténik. Egy hete a Groupama Arénában egy tisztességes csapást mértünk a bajnoki címvédőre, mely után olyan hurráoptimizmus lett úrrá rajtunk (bevallom, rajtam is), hogy már azt hittük, hogy Bacsó Péter filmje nem is a Rákosi rendszerről szól, hanem valami kitalált fantazmagória. Pedig nem, és erről szüleink, nagyszüleink sokat tudnának mesélni, bár nem vagyok biztos, hogy ebből a jelen “okostársadalma” túl sokat értene. Ahogy mi sem gondoltuk, hogy egy hét elég ahhoz, hogy visszazuhanjunk a valóságba. Kaptunk egy jó nagy maflást, Virág elvtárs szavaival élve, most bizony csapásokat kaptunk, melytől nem hullottak ki a fogaink mint Pelikán Józsefnek a dunai gátőrnek, de ahhoz egy-két metsző fog távozott, hogy ne díszelegjünk teljes pompával a tabella élén. Ahol még mindig három pont az előnyünk, mely azonban nem a Videoton botlásának, hanem a magyar labdarúgás újabb paródiájának köszönhető. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Havas gólparádé

Talán nem ildomos zsörtölődéssel indítani a tavasz első jegyzetét, mert a végén még én is úgy járok, mint a Párhuzamos Mesékben Janó bácsi, aki addig cseszegette a feleségét, míg egy nap azt vette észre, hogy nem csak a húsleves hiányzik az asztalról, hanem Ági néni is a hitvesi ágyból. Utána meg már hiába írt cifrangos betűkkel egy kockás papírra és tűzte ki a bejárati ajtóra, miszerint csak akkor gyere haza, ha a húsleves tál is veled jön, bizony az még most is ott díszeleg, pedig annak már nyolcvan éve. Én meg reményeim szerint nem szeretnék addig várni, a következő hazai meccsen már ott akarok (nem csak szeretnék) ülni az Arénában. Tegnap is ott lettem volna ha nem szól közbe az MLSZ, a tél, és a tv bizarr hármasa, melyből a telet még nem is tudom hibáztatni, hiszen mégis csak február van és manapság ilyenkor szokott felébredni és támadást indítani a gázszámlák ellen, de vajon a másik kettő szervezetben egyetlen ember sem volt aki szurkolóként tudott volna döntést hozni? Ha tőlünk nyugatabbra, ahol szintén meccs meccset követ a tévékben, februárban tudnak már délután fél kettőtől kezdeni (pedig néhány országban még az időjárás is kedvezőbb), nálunk vajon miért nem? Mert szurkolóbarát a szövetség, vagy egyszerűen csak nem hisznek az időjósoknak? Ha nem a Fradi játszott volna, biza drukkoltam volna a tegnap esti (előre megjósolt) havazásnak, hogy zúduljon annyi a pályára, hogy a labda helyett hólapáttal a kezükben futkározzanak a játékosok, de mivel Böde Daniéknak kellett megszereznie a három pontot, így először is áldottam az eszünket, hogy nem tekertük le a 120 km-t (pedig a mez-sál-bérlet hármas már ki volt készítve), utána meg aggódtam, főleg a harmadik gólunk után, nehogy tényleg a hólapátok kerüljenek reflektorfénybe. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Élen zárjuk az évet!

fotelszurkolo-29Mivel a kereskedelemben dolgozom, vasárnap meg bronzos nap, így ahhoz, hogy időben teljesíteni tudjam a “kötelező” penzumot, reggel már öt órakor kibújtam az ágyból. Ahogy kissé bágyadtan ácsorogtam a kávéfőzőt szuggerálva az járt a fejembe, hogy vajon a játékosok milyen lelkiállapotban léphettek pályára a számunkra oly “kedves” Dózsa stadionban, a Vasas ellen. Vajon mennyi plusz adhatott a Videoton elleni győzelem, és főleg az a tudat, hogy a Haladás megtette azt a szívességet, hogy nem csak minket vert meg, hanem a fő riválisunkat is, ezzel a győzelem azt jelentette volna, hogy három pont előnnyel telelhetünk a tabella élén. Ezt néhány hónappal ezelőtt, amikor 7 ponttal kullogtunk a Videoton mögött, talán a legvérmesebb Fradi szurkolók sem hitték. Köztük voltam én is, hiszen a szezon eleje a legrosszabb rémálmainkat hozta elő, de szerencsére augusztusban olyan játékosok kerültek a keretbe akikkel egy szinte tökéletes 10 meccses szériát produkáltunk. Ez még akkor is igaz, ha több olyan győztes meccsünk is volt, amikor szenvedtünk, küszködtünk, daráltunk, de nyertünk. A hazai meccsekkel általában nem volt gond, de mikor kimozdultunk a Szentélyből és felhúztuk azt a kissé “furcsa” színű idegenbeli mezt, többnyire szenvedtünk…és nyertünk. Ahogy tegnap este is, ezzel igazán széppé téve az évzárást. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Szuper, hú, de szuper!

fotelszurkolo-29Teleregényeket lehetne írni a szurkolók lélektanáról. Akár a Szomszédok, de még a Szabó család is csak jelenthetne, apáról unokára szállna az a megfoghatatlan és megfejthetetlen lélek, mely bennünk él. Menny és pokol lakozik bennünk, olyanok vagyunk mint André a materialista orvos, aki meghal a háborúban, saját elméjének börtönébe kerül, és a bűn, a kín, a gyötrelem, a bánat, a szomorúság, bűntudat, fájdalma égetik a lelkét… Kétségbeesik, reménytelenül küzd egy másik létben. Ebben a szörnyű világban marad mindaddig, amíg rá nem ébred, önmagának kell ezeket a súlyos rabláncokat felégetni, elszakítania. Egy hete a Haladás elleni vereség után mi is keservesen küzdöttünk lelkünk békéjével. Napokon át azt hittük, itt a világ vége, nincs tovább, mindenkinek mennie kell akik ránk hozták azt a gyötrelmet. Emlékeztek? Gyenge, hú, de gyenge – én sem kíméltem a csapatot, ezzel saját lelkemet is bebörtönöztem. Nem kerestem a kiutat, nem kerestem mentséget – szurkolóként nem is tehettem mást. Mert ilyenek vagyunk, mert ilyennek neveltek apáink és ilyennek nevelt a zöld-fehér színek szerelme. Ahogy Villon írta, “ha közeledben vagyok megőrülök, de ha nem vagy a közelemben, attól őrülök meg.” Ezért sem érdekelt szombat délután már az elmúlt napok önsanyargatása, nem érdekelt a zimankó, a ránk váró hideg (nagyon is közeleg a tél) és az a tudat sem tántorított el attól, hogy Laudetur barátommal beüljünk az autóba és elinduljuk a Szentély felé, hogy jelen helyzetünkben talán a Videoton esélyesebbnek látszott. Nem csak mi éreztük ezt, rajtunk kívül közel 10 ezren dacoltak minden ránk szakadt reménytelenséggel, mert mi igenis “Andrék” vagyunk, akik ha kell saját hitükkel is megküzdenek, de ha ott kell lenni, ha segíteni kell a csapatot, akkor még a szibériai zimankó sem tántorít el minket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Gyenge, hú, de gyenge!

fotelszurkolo-29Megérdemeltük. Ha tegnap este valami véletlen folytán a Groupama Aréna lelátóján ülök a barátaimmal, valószínűleg (sőt biztos), a “hú” szócskát más, egy ősrégi mesterség váltotta volna fel, de vasárnap reggel, egy aránylag pihentető alvás után és főleg labdarúgásunk dicsőséges történetét feldolgozó oldalunkon, mégis csak disztingválnom kell magam. Pedig még fortyog bennem a méreg és ha én is tagja lennék a hamarosan induló, újabb celebes agymosásnak (benne Kabáttal – nem a ruhadarabbal, a lilával) most jó hangosan felkiáltanék, hogy az elérjen az Üllői út 129-ig: szurkoló vagyok, ments ki innen! Ne kelljen tovább szenvednem, mert amit mostanság művelünk foci címén, az minden, csak nem szurkoló-barát. Még akkor sem, ha ezzel az alibi-focival sorra gyűjtögettük a három pontokat és mivel a Videoton is imádja eltékozolni a meccseit, volt olyan perc, amikor a tabella élén álltunk úgy, hogy tudtuk, december 2-án hozzánk jönnek és ha győzünk (mert miért is ne győznénk – legfeljebb szenvedve), a Télapótól már három csillagot kérünk karácsonyra. Mint “szemfedős” szurkoló én is beleestem ebbe a kátyúba (a levelet már el is küldtem a fehér szakállásnak), bár láttam és helyenként meg is írtam a csapat semmilyen játékáról a véleményem, de mivel meg volt három pont: puff neki, régen is volt mikor szenvedve győztünk, volt mikor Dalnoki Jenő rárúgta az öltözőre az ajtót és Lakat Károly is tartott néhány “meetinget”, ha Albert Flóri keze túl sokat pihent a derekán. Mielőtt most bárki orvoshoz szaladna segítségért, mert a fotelszurkoló megörült egy kicsit (tegnap azért közel voltam hozzá), az előbbi okfejtés csak egy olcsó hasonlat volt, melyeket a politikusok szoktak mondani, amit a választó elhisz, de most a Fradiról van szó, ezért a kezem inkább kihúzom a biliből, ha már a csapat tegnap este rám csapta az ajtót. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Gól az elején a végén, közte béke és nyugalom

fotelszurkolo-29Két héttel ezelőtt még azt hittük, hogy újra miénk a világ, hogy a nagy összeborulás után és a Loki legyőzésével már sokkal nyugodtabban várhatjuk a Mikulást. A zöld-fehér ajándék fele már a puttonyban pihen, a másik felére van még négy meccsünk, melyből egyik sem ígérkezik sétamenetnek – főleg a Videoton elleni “hatpontos” rangadó -, de a megegyezés adott annyi plusz energiát és erőt, hogy abban reménykedtünk, innentől már egy Big Bad traktor sem tudja leszorítani a csapatot a harmincas kilométerkőig vezető útról. Aztán még fel sem ébredtünk az előző esti kábulatból, vasárnap reggel olyan hírek fogadtak, melyek úgy tarolta le a magyar médiát, hogy attól még az 1997-es Paka-szupertájfun is vigyázzba vágta volna magát. A hírkavalkád azóta is tart, egyre bővülnek a rendőrségi dossziék, naponta rúgják ránk az ajtót, nehogy gyorsan felejtsünk, hogy örökre belénk égessék – ilyen borzadály még egyszer nem fordulhat elő egy labdarúgó mérkőzésen! Erre persze nincs garancia és hiába is hisszük azt, hogy “a Vizsgálat lezárult, felejtsük el!” után újra tisztán ébredhetünk, ez bizony örökké belénk fog ivódni és sokáig skarlát betűként fog éktelenkedni rajtunk. Ezek után nem maradt más, mint a puttonyból kilopott Mikulás ajándék “második részét” bezsebelni és nem engedni a behemót traktornak, hogy leszorítson minket az útról és a paksi elágazásnál nehogy rossz irányba forduljunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – A Sas leszállt

fotelszurkolo-29Egy gyors mozdulat és lekerül a Sas fejéről a takaró sapka. Szemei előtt kitárul a világ, kicsit aggódva néz körül az Aréna zöld-fehérbe öltözött forgatagában, keresi a gazdáját, szeretné már hallani a hívó hangot, látja a pálya közepén a dobogót, rajta a csalogató falatokkal. Indulni kéne, de szárnyai mintha megmerevedtek volna. Túl sok az ismeretlen arc, túl erős a hangorkán, mintha az arénán átlibbenő szellő sem hozná felé a jeleket. Kell egy kis noszogatás, mintha a gazda közeledne, csak el kéne indulni, neki itt feladata van, körbe kell szállni, köszönteni kell a szurkolókat, éltetni a Ferencvárost. Nem szabad megijedni, mert a félelem úgyis utolér. De ha szembeszállunk vele, akkor mi használhatjuk a félelmet, ahogy a madarak teszik a vadonban rájuk zúduló viharral: szembefordulnak vele és fölébe emelkednek. Most neki is ezt kell tennie. Már érzékeli a pódiumot, már a csőrébe érzi a friss hús illatát, de mintha megtorpanna, mintha elveszne az Aréna zsibongó őrületében. Átrepül a pódium felett, a gazdája aggódva követi, kiterjeszti hatalmas szárnyait, már élvezi a repülést, élvezi, hogy ennyien vagyunk, hogy egyek vagyunk, hogy három év után újra egyesült a család. Ez számára is furcsa érzés, a kapu mögött még soha nem látott ekkora tömeget. Ekkor gondol egy merészet, fittyet hány a hús bódító szagára, neki most nem itt kell landolnia, megcélozza a kapufa keresztlécét, ha most labda lehetne a “vinklibe” csapódna, de az legyen Varga Roli és Böde Dani dolga. Fenséges tekintettel ül a kapufán, nem Cukicot akarja utánozni, de onnan szép a világ, onnan látni a zöld-fehérbe öltözött tömeget. A Sas leszállt…a Tábor visszatért. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 07.19. 19:00 EL selejtező Maccabi Tel-Aviv – FTC (TV: M4)
Következik: 07.22. 17:30 FTC- DVTK (TV:?)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák