Fotelszurkoló

Feljegyzések a fotelból – Kínkeserves, gyötrelmes győzelem

fotelszurkolo-29A mögöttünk elszáguldó hét sem volt eseménymentes. Lassan már azt hiszem, hogy egy újabb Survivor műsor indul, csak nem valamelyik varázslatos lakatlan szigeten, hanem az Üllői 129 környékén. De ha nincs kedvünk szerepelni egy túlélő showban, akkor felülhetnénk valamelyik nevezetes óriáskerékre (mondjuk az londonit kipróbálnám, dacolva a tériszonyommal), ahol egyrészt totál elszédülünk és néhány forgás után már tényleg azt sem tudjuk, hol is vagyunk valójában, másrészt meg a látvány úgy elvarázsol, hogy eszünkbe sem jutna kikászálódni a forgó őrületből. Egy hete a derbi után ezt éreztük a lelátón amikor is örömittasan hittünk a győzelem erejében, hiszen a sok minden csodálatos, de a dózsa elleni diadalnál nincs csodálatosabb (bocsi Szophoklész). Keddig még kitartott az öröm, ráadásul a győzelem mellé még egy rövid üzenetben megküldött ajándékot is kaptunk, miszerint megszületett a kiegyezés (1867 után szabadon), melynek részleteiről szerdán, egy sajtóeseményen kapunk tájékoztatást. Ebbe az ünnepinek látszó eseménybe rondított bele a keddi fiaskó, mely akkora tasliként csattant az arcunkon, hogy azt még Bud Spencer is megirigyelhette volna. Kondás barátunk repkedett az örömtől, Doll a méregtől, fel is vette az igazságosztó szerepét, a szurkoló meg csak állt tétován, meredten és kábultan és halvány f-betűje sem volt, hogy vajon mi is történt megint a csapattal. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – és akkor jött Böde Dani…

fotelszurkolo-2983. perc. Kétségek és remények lengik át a Groupama Arénát. Az indián nyár talán utolsó meleg lehelete fonta körbe a stadiont, miközben a reflektorok fénye pásztázza a zöld gyepet, felettünk egy drón repked, várva a kellő pillanatot, amikor lecsaphat, amikor megörökítheti azokat a pillanatokat, melyekről 7 perccel a mérkőzés vége előtt talán már mindannyian lemondtunk. Tördelem a kezem a lelátón, kapkodom a fejem, hátha valahonnan még kaphatok egy kis biztatást. Reményt nem látok, csak aggódást. Bár zúg a “Hajrá, Fradi!” és a “Mindent bele!”, de már ennek sincs olyan elementáris ereje, hogy a csontokig tudna hatolni. Utolsót szürcsölök a sörös poharamból, de mintha felmorajlana az aréna, szemem a labdát vezető Paintsilre mered aki befele húz, – gyere kicsi, gyere! – szuggerálom, néhány perccel ezelőtt is így indult el és zúgó kapufa lett a vége, de most kiszorítják, ezért az oldalpasszt választja, majd a friss erő, Varga Roli megoldja, ahogy már oly sokszor ebben a szezonban! A lelátó népe is emelkedésnek indul, nem akarunk lemaradni a pillanat varázsáról. Roli befele lép, majd egy váratlan és varázslatos sarkazás Lovre elé, aki lép kettőt, talán fel sem néz, mert tudja, ha pontosan az “ötésfeles” és a büntető közé tudja beívelni a labdát, akkor ott érkeznie kell valakinek…Böde Daninak. Egy örökkévalóságnak tetszik a labda íve, egy lassított felvétel pereg le a szemünk előtt, látóidegeink olyan tartományokba tévednek melyek csak a madarak privilégiuma. Egyszerre látjuk Lovre lendülő lábát, a labda ívét, Böde Dani két védős szorítását, a lilák arcán a rémületet. A szurkolók népe szinte már lebeg az aréna felett, nem érinti a lábunk a betont, már mindenki egymás nyakába, Dani fejéről a labda a lilák hálójába, mennyország közeli érzések fonják körbe a zöld-fehér színek szerelmeseit. A nagy ölelkezéseknek a sapkám az áldozata, olyan ívben repült le a fejemről mint ahogy Dani fejéről a labda. Labda a hálóban, sapkám néhány sorral előrébb, a maradék söröcske az előttem ülök nyakába – de ki törődik ilyen apróságokkal? Az “áldozatok” hátranéznek, mosolyognak, és szinte artikulált hangon kiáltják bele a világba: Ve-ze-tünk! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Ajándékok Felcsútnak

fotelszurkolo-29Tegnap este lefekvés előtt még úgy gondoltam, hogy a szokásos vérnyomáscsökkentő és bétablokkolós turmix valamint egy kiadós alvás után reggel már nem leszek olyan ideges és dühös, hogy én is úgy járjak mint Thomas Doll a felcsúti ajándék büntető után. Őszintén egy kicsit tartottam saját magamtól is, hogy nem tudom féken tartani az indulataimat és olyan mondatokat írok le, melyeket utólag talán meg is bánnék. Tévedés, nem bánnék meg, mert sok mindent utálok, de az igazságtalanságot manapság egyre nehezebben viselem el. Doll is így gondolhatta és bár Máté Csaba szerint “csak” a kulacsot vágta a földhöz (szerintem más is történt, de ezt a “bíró” úgyis bejegyzi a nagykönyvébe), de látszott rajta a mérhetetlen düh és elkeseredés, hogy itt van egy ember, aki 83 percig aránylag jól sípol, aztán gondol egy merészet és befúj egy olyan büntetőt, amin egy bölcsődei foglalkozáson is csak mosolyognak, ott is csak azért, mert a tipegők csak néhány hónapja tanultak meg járni, így az egyensúlyérzékük még nem fejlődött ki tökéletesen. De ezt komolyan venni egy “akadémista” játékosnál? Kapásból nem emlékszem rá, hogy ki esett áldozatul Otigba szorításának, de nem is lényeges. Már csak azért sem, mert előtte hasonló szituért (Botka, Paintsil) nekünk nem fújt büntetőt, a felcsútiaknak meg igen. Talán úgy gondolta a derék sípvadász, hogy a falucska még nem kapott elég ajándékot, ezért ő is lerakott egyet az asztalra. Köszönjük. Nekünk két pontunk, a bajnoki tabella vezetésének elvesztését és valószínűleg egy Doll nélküli derbit jelentett. Meg egy dühöngő és keserű fotelszurkolót, aki ha ott ül a most kivételesen végig világító arénában, bizony olyan szitkokat szórt volna Bognár bíróra, hogy nem csak a stadion zárassák be (oké, azt nem tennék meg soha), de engem is örökre eltiltanának még az írástól is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Idegőrlő győzelem

fotelszurkolo-29Bármennyire is elfogult vagyok a zöld-fehér színnel és az agyam bármennyire is el tud különböztetni a valóságtól, azok az idők már elmúltak, amikor egy mérkőzés előtt semmi idegesség, semmi gyomorgörcs és semmi kétely a napi penzum, amikor úgy ültünk fel a lelátóra, hogy az aznapi 50 milliós kérdés abból állt, vajon hármat vagy ötöt rúgunk-e az aktuális ellenfélnek. Sokak szerint (ők voltak az optimisták királyai) ebben nem volt semmi élvezhető, ültél a padon, vagy a betonlépcsőn, kezedben egy zacskó szotyi, melynek héját olyan éteri magasságokban tudtad a kilőni a szádból, hogy az a legrosszabb esetben is a lelátó szélén landolt. Ha a lendületet még a győzelmi mámor semmivel sem fogható zamatával erősítetted meg, a vonal mellett futkározó zászlós bácsi úgy érezte magát, mint London a német bombázások idején. Tegnap ugyan nem ülhettem fel a lelátóra, Balmazújváros számomra már a világ végén van, sőt bevallom becsülettel, amikor feljutottak, biza ki kellett “gugliznom”, hogy merre is pakolta fel Árpád apánk a térképen. Ezáltal a szotyi is elmaradt, otthon a kényelmes fotelban ülve mégsem illik telebombázni a szőnyeget, de hűtő az van és bár a mai átlag nem nagyon emelkedik 15 fok fölé, azért a kesernyés-édeskés-habzó nedű mégis csak gyöngyözően finom. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a tévé képernyője is lassan faltól falig ér és a magamra terített puha, bolyhos takaró is melegséggel árasztott el, úgy éreztem, remek kis 90 perc előtt állunk, ahol majd jövünk, látunk és győzünk – mindezt evidenciaként, hiszen mégis csak tök utolsó a Balmaz, mi meg száguldunk mint Hamilton és a kezdésig egy pillanatra sem jutott az eszembe, hogy történhet motorhiba és mi is úgy járunk mint Vettel a maláj nagydíjon. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Megtanultunk győzni

fotelszurkolo-29Ha most Bódog Tamás lennék, akkor ezzel az egy mondattal be is fejezhetném a mondókámat. Vagy ha táncos kedvembe lennék, néhány perc erejéig felszaladnék a padlásra (a szaladás azért hatvan fele már egy kissé túlzásnak hat), kinéznék a félrehúzott cserepek között és kikémlelném, hogy vajon az utcán cammognak vagy száguldoznak-e az autók, hiszen onnan, ahogy Rúzsa Magdi énekli: “Fentről most minden más, Édenbe kóstoltál, Egyszer, ha ott voltál, A földre már miért vágynál?”. De hát nem vagyok Bódog Tamás (a Diósgyőr szerencséjére), ráadásul kedvelem is őt, mert új színt hoz a magyar fociba, bár ezeket a hollywoodi hatásvadász akciókat talán felednie kéne. Az ominózus “attrack” már a 15. perc környékén felvételt nyert, amikor egy ártatlannak tűnő (bár Priskinnél ez a mozdulat nem mindig az ártatlanság jele) ütközésnél a diósi védő elterült mint a Nagyalföld, mely az edző szerint “jutalmat” érdemelt volna, hiszen olyan lendülettel rohant fel a lelátóra, hogy először azt hittem, vagy megéhezett (állítólag arra fele van terülj terülj asztalkám), vagy esetleg rátört valami hastáji probléma, vagy egyszerűen csak megrémült a Fradi támadásainak erejétől és Zrinyi Miklósnak képzeli magát…Természetesen egyik állítás sem igaz, főleg az utolsó nem (az elsőben van igazság – bár soha nem ülnék oda), egyszerűen és tömören így akarta jelezni, ha most elmondja a véleményét, a bíró biztosan felküldi a lelátóra. Nem akartam ennyit bíbelődni a vendégek edzőjével, de ahogy már írtam, nagyon tehetséges trénernek tartom és főleg az a fajta játékstílust amit képvisel, nagyon, de nagyon meg kell becsülni! Mert ilyen kulturáltan, célratörően játszó csapat ritkán fordul meg a Groupama-Arénában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Vízválasztó

fotelszurkolo-29A Honvéd elleni rangadó (már csak a múltja miatt is becézhetjük így) előtt, egy nagyszerű és főleg a múlt ismeretében örömteli Vasas-verés után biztos voltam benne, hogy ez a 90 perc sok mindenről fog dönteni. Elsőre talán túl drámainak hangzik, hiszen még az első etap sem ment le a bajnokságban, de délelőtt ránézve a tabellára, ahol a Videoton 7 pont előnnyel kacsintott az őt követőkre, mi meg a középmezőnyben próbáltunk szégyenünkben elbújni a világ elől, biztos voltam benne, olyan vízválasztó lesz az esti mérkőzés, mint amely évmilliók alatt kialakuló Kordillerák, mely kialakította a mai Amerikai kontinenst. A tabellán elfoglalt helyünkön túl arra is választ vártunk, hogy vajon a Vasas elleni K.O. tényleg csak a kiállítás kontójára írható, vagy a friss igazolásokkal ténylegesen elindul valami csapatépítés címén. Erre Thomas Doll még rá is tett egy lapáttal, hiszen Spirovski és Paintsil mellé Blazicot is a kezdőbe jelölte, no meg Lovrét, aki hosszú “vajúdás” után talán rátalált a számára kijelölt posztra. Mindezek fényében az összeállítást látva egyből fejtetőre állt a régi mondás, miszerint a győztes csapaton ne változtass, hiszen a kezdő 5 helyen változott meg. Persze ez sem fedi a teljes igazságot, hiszen a “jogtalan kizárásunk egyik okozója” ellen a második félidőben már hasonló felállásban álltunk másodszor is talpra. Ez is adott egy jókora löketet az önbizalmamnak, ráadásul jelenleg ennél jobb összeállítást én sem tudtam volna kivitelezni (nem mintha értenék hozzá) – kivéve persze a centert, az nálam örökkön örökké Böde Dani, de mivel jelenleg ő sincs csúcsformában és a Vasas ellen Priskin gólt lőtt, így egy kicsinyke fejcsóválás közepette vettem tudomásul a 300. bajnokijára készülő Dani szerepét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Flúgos futam

fotelszurkolo-29Bizonyára még sokan emlékeznek a két zseniális amerikai rajzfilmkészítő, Hanna és Barbera kacagtató sorozatára, a Flúgos futamra, benne Százszorszép Szepire, Dilinger professzorra és főleg Mardel izmokat marcangoló röhögésére, ahol igazi verseny folyt cselszövéssel, átalakuló járművekkel és kiszámíthatatlan végkifejlettel. Még mielőtt bárki is félreértené, semmilyen “áttétet” nem akarok bemagyarázni a tegnapi mérkőzés és a rajzfilmben szereplők között, hiszen az egyik egy autóverseny a másik meg gombfoci (hogy maradjunk a gyerekkorunk kedvenc játékánál), de mikor a mérkőzés záróakkordjaként Varga Roli belőtte az ötödik gólunkat, az öröm mellett úgy éreztem magam, mint Lökös Max (magyar hangja Bodrogi Gyula – csúcs!), aki vöröses járgányán olyan flúgos futamon vesz részt, hogy közben megjárja a poklot, de a fellegeket is, a végén meg Mardel röhög a képembe: „- Megmondtam, hogy lesz ez még jobb is.” A tegnapi kaland természetesen nem a 90. perccel kezdődött, és egy bölcs mondás szerint a történelmet sem lehet visszafelé olvasni, ezért még ha egy kissé nehezemre is esik, vissza kell térnünk szombat délutánhoz. Groupama Aréna, 17 óra, és bár lassan gyülekezünk az agorában, de a büfés lányoknak és fiúknak már van dolguk (hurrá, már van korsó is!). Támasztjuk az asztalt, próbáljuk megfejteni az elmúlt hetek keserveit, próbálunk egy kis reményt sulykolni egymásba, de a végső következtetés általában mindig ugyanaz: ha ma nem nyerünk, akkor végleg kicsordul a pohár. Nincs több “tiki-taki”, nincs több magyarázat, össze kell rakni a csapatot, véget kell vetni a sérüléshullámnak mert egyre kínosabbá kezdett válni az idei bajnoki szezon. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Az áramszünet sem segített

fotelszurkolo-29Csütörtök este szépen fogalmazva véget ért a magyar klubcsapatok európai kalandja. Annak ellenére, hogy Kovács Zoli a mérkőzés után azt nyilatkozta (megszállta a lila köd), hogy a Videoton jobb csapat, a Partizan úgy rohant át a hazaiak védelmén, hogy mire azok feleszméltek, már el is dőlt a továbbjutás. Ezzel meg is mutatta azt, hogy mire van szükség a Videoton legyőzéséhez. Nem kellenek ide sztárjátékosok (ha jól emlékszem a szerbeknél három légiós szerepelt, míg a Vidi kezdőjében heten voltak), csak önbizalom, erőnlét, lendület és tökéletesen megkomponált taktika. Egyszerű játék a foci – mondták már sokan, amit a Partizan játéka ékesen bizonyított is. Oroszlánként kell küzdenünk és akkor meg lehet a három pont – mondta Thomas Doll a héten, melyhez csak annyit tennék hozzá (a Partizan játékát látva), hogy a legtöbb esetben a gazellák gyorsasága sokkal többet ér, mint az oroszlánok éhsége. Ezt levetíthetném a tegnapi közel 3 órásra duzzadt Videoton elleni mérkőzésünkre is, de akkor megsérteném Afrika varázslatos állatvilágát, hiszen tegnap az oroszlánok és a gazellák helyett nyuszikák és őzikék mérték össze erejüket. De hagyjuk el az állatvilágot, azt meghagyom David Attenborough-nak, és térjünk vissza Felcsútra – oda, ahová mostanság nem nagyon szeretünk kirándulni. Három hónappal ezelőtt kaptunk itt egy négyest, ami nem éppen jó ómen, bár egy kicsit reménykedtem abban, hogy a Partizán-effektus hatni fog fog a Videotonra. Fél hét körül már nem gondoltam így… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Nem mondtunk csütörtököt

fotelszurkolo-29Csütörtök reggel miközben a pékárukat rakosgattam a kosaramba egy gyerekkori ismerősöm elővette mélységi tartalékát és a lehető leggúnyosabb hangon szólt hozzám: – Szombaton legalább egy világsztár is fellép a stadionotokban…ja, és még nézők is lesznek – jót vigyorgott a mondókáján, köszönni is elfelejtett, melytől felbuzdulva nekem sem jött ki a számon egy – Üdv, de régen láttalak, hanem lányos zavaromban egyből vissza is támadtam: – Te tudod, hogy ki az a Robbie Williams? Melyik csapatban játszik? – jobb nem jutott eszembe, a cél érdekében még a tudatlanságomat is beáldoztam, melytől nem vártam csodát, de reménykedtem abban, hogy továbbra sem tartozik a foci nagy szerelmesének, így talán nem tud a számunkra oly sok keserűséget okozó napról, amikor is rendszerint “csütörtököt mondunk”. Nem hiszek a babonában, de mikor értesültem róla, hogy a Haladás ellen nem szombaton játszunk, a második gondolatom az volt, hogy miért pont csütörtökön? Ezen a napon sajnos mi a gólöröm helyett csak beragadt ravasz “csittegő” hangját hallottuk – tömören fogalmazva csütörtököt mondtunk (eredetileg az ismert mondás is a régi lőfegyverek csattanását jelölték, ha nem sültek el megfelelően). Az első gondolatomat inkább nem is idézem fel, őszintén egy kicsit rossz néven vettem, hogy Robbie miatt (aki ráadásul nagy focirajongó is) nem tudtam élőben megnézni a meccset. Ez még akkor is így van, ha a Paks elleni mérkőzés után voltak pillanatok, amikor már bérletvágó ollót láttam a kezeim között. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Kicsordult a pohár

fotelszurkolo-29Két évvel ezelőtt számos hazai mérkőzés után szinte fizikai fájdalmat okozott az a tudat, hogy hazaérve már nem lesz időm (és persze erőm sem) a gép elé huppanni és digitális papírra vetni a mérkőzés utáni gondolataimat. Akkor még semmilyen nehézségbe sem ütközött az élménybeszámoló, hiszen általában (sőt inkább mindig) nyertünk, ráadásul lendületes és eredményes játékkal. Sajnos, ahogy múlnak a hónapok, a “Kedves 29.” is felkerül a polcra, elraktározódott az emlékezetünkben és arra vár, hogy jöjjön egy újabb és letaszítsa a trónról. A félő az – főleg ha továbbra is folytatódik az eredménytelenség -, hogy úgy járunk mint VIII. Henrik, aki bár elfogyasztott hat feleséget, de trónörökös híján csak a nyaklózások és a válások maradtak utána (egy trónörökös született ugyan a “harmadiktól”, de ő fiatalon meghalt). Bár adva lenne az alkalom rá, de mégsem akarok a Tudorok életével példálózni és főleg nem a Rózsák háborújával, bár a 29. óta eltelt időszakot egy kis fantasy-val simán rátudnám húzni a jelenünkre, de talán annyira mégsem véres és drámai a helyzet, hogy már az 5. forduló után bárki is Boleyn Anna vagy Howard Katalin sorsára jusson, egyrészt annál azért békésebb vagyok, másrészt talán még maradt bennem minimális kis szikra, mely a reggeli ébredésem után is még megpróbált tűzet csiholni. Ha mindezekről közvetlenül a mérkőzés után értekeztem volna (természetesen a 2 órás autókázás után), már nem vagyok biztos abban, hogy a jegyzet címe nem a “viszontlátásra” német megfelelője lett volna, ami talán Doll közel 4 éves ittléte alatt először csendült fel a lelátón…nem is egyszer, sőt a mérkőzés végén már keserűséggel fűszerezve. A csapat is megkapta az ősi mesterség jelzőt a gyengeség mellé, így együtt a kettő, már több volt mint csalódottság. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 07.22. 17:30 FTC-DVTK (TV: M4)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák