Fotelszurkoló

Feljegyzések a fotelból – “Válámi ván, dé ném áz igázi”

fotelszurkolo-29A Magyar Labdarúgó Szövetség és a “királyi” tévék (lassan már megszámolni sem lehet annyi van belőlük, de egyik sem “királyi”) ismét hitet tettek a bajnoki mérkőzések láthatósága érdekében. A szombati hat bajnokiból a minden bizonnyal nézőcsúcsot hozó Gyirmót-Mezőkövesd és a egy fokkal feszültebbnek mondható DVTK-Videoton összecsapást tűzték a tévé képernyőjére, miközben a Bozsik-stadionban egy “ősi” rangadót játszottak és természetesen ott van még a Fradi meccse is, amit valószínűleg sokkal többen néznének mint az egész NB I-t összeadva, de mivel a tévének teljesen mindegy a nézettség (bár egy-egy válogatott és derbi után imádnak dicsekedni vele), így ismét száműzve lettünk a képernyőről. Mivel nem először fordult már elő és az előrejelzések nem csak a tél közeledtével riogatnak, hanem újabb Fradi-meccs “képtelenségével”, így már meg sem kéne lepődni. Attól még háboroghatok, és fogok is minden alkalommal, mert ettől tényleg eldurran az agyam. Lassan van egy tucat állami csatorna, hozzá szintén egy tucat “vajnavizió”, ahol inkább angol bajnokit adnak mint magyar mérkőzést, ráadásul az újonc rangadóval egyidőben a Manchester City-Everton megy – vajon ki az a elvetemült tévénéző aki ilyen összehasonlításban az M4-re kapcsol? És akkor még nem beszéltünk a többi (nem állami befolyású) sporttévéről, melyek szintén konkurenciát jelentenek. Sport 1: Veszprém BL-kézimeccs, Sport 2: spanyol bajnoki Atlético Madriddal. Ezzel szemben áll egy DVTK-Videoton, ahol azon kívül, hogy mikor rúgják ki Horváth Ferit, vagy mikor táltosodnak meg a borsodiak (szerencsére ez következett be) más tétje nem nagyon van. Nézője sem lesz a képernyőkön keresztül, de ez valójában senkit sem érdekel. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Flúgos futam

fotelszurkolo-29Az a tény, hogy legszívesebben egy “ha” kezdetű mondattal indítanám a 218. derbi fotelos jegyzetét, egy kicsit előre is vetíti, hogy az önfeledt örömködés helyett magyarázkodás és számos kritikai megjegyzés fog osztályrészként jutni. Kezdjük feltételes módban, mert ha a 89. percben Kassai kartárs nem érvényteleníti Djuricin gólját (a lelátóról szabályosnak tűnt), akkor a tegnap esti flúgos futam olyan véget ér, mely után Merci Berci, Mafla Rómeo és Mitugrász is elgondolkozott volna azon, hogy újra a rajtvonalra álljon Joseph Barbera és William Hanna örökzöld rajzfilmjében. Ráadásul a derbik története sokkal régebbre nyúlik vissza mint sokunk kedvenc rajzfilmhősei és amíg tudtuk azt, hogy Gézengúz Guszti hiába mesterkedik Mardellel a többi autó tönkretételére, a derbik legendája annyi és annyi “flúgos futamot” adott a labdarúgás szerelmeseinek, hogy ha egyenként felidéznénk őket, évekig tartana a nosztalgiázás. Az elmúlt években számos “száraz” és egyhangú Fradi-Újpest után a tegnap esti olyan hullámvasútra ültette fel a szurkolókat, hogy abba sokkal jobban beleszédültünk, mint azok akik felmerészkedtek a kínai üveghídra, miközben alattuk több száz méteres szakadék tátongott. Kétgólos dózsa vezetésnél mi a szakadék szélén egyensúlyoztunk, és ha a lilák tényleg elhiszik, hogy győzhetnek, csak meg kellett volna érinteni bennünket és máris zuhanunk. Ehelyett talpra álltunk, egyenlítettünk majd jött a nagy “ha”, melyhez sajnos Kassai párosult és nem az önfeledt örömködés. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Kibrusztolt döntetlen

fotelszurkolo-29Szokásomat sutba vágva a mérkőzés előtt elkerült a feszültség, nem volt gyomorgörcs, képzeletben sem játszottam le az előttünk álló 90 percet (melyeket mindig meg is nyertünk). Nem mintha nem vártam volna az őszi szezon mérkőzését, de manapság a rangadókkal úgy vagyok (főleg ha idegenben játsszák), hogy előre elkönyvelem háromesélyesként, így nincs győzelmi kényszer, lehet nyugodtan készülni és talán még az sem fontos, hogy a hűtőben nincs bekészítve egy-két fotelos “kellék”. Ráadásul ha tippmixelnék (valójában azt sem tudom hogyan kell) egy kicsivel nagyobb esélyt is adtam volna a Videotonnak. Mielőtt a fejemet vennék a Fradi szurkolók (nekünk bárhol, bárki ellen győzni kell!) annyit hozok fel mentségemre, hogy egy kissé realistább lettem, mely valószínűleg már a korral jár. Meg aztán ha jól belegondolunk, a Videoton jobban igazolt (legalábbis úgy tűnik), néhány meccsel többet botladozott a nemzetközi porondon, és végre nekik is sikerült egy olyan edzőt szerződtetni aki azon kívül, hogy tudja hogyan kell leülni a kispadra, talán még a focihoz is ért. Plusz a kezdeti botladozást egy remek sorozat követte, mi meg elég hullámvasutast játszottunk az elmúlt hetekben, amit tetézett a sérüléshullám és az sem tett jót, hogy az EB-t megjárt játékosok kifacsavart citromként érkeztek vissza az Üllői útra. Lassan rendeződni látszik a helyzet, a Lokit simán kipipáltuk, de Ramírez önmagát pipálta ki, így várható volt, hogy Thomas Doll változtatni kényszerül a győztes csapaton. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Visszatértünk

fotelszurkolo-29Annak ellenére, hogy egy hete, az MTK elleni kiábrándító játék után legszívesebben nyugdíjaztam volna magam, már a kissé komorra sikeredett jegyzetem után szerkesztőtársam kommentjében “üzent”, hogy szó nem lehet itt lazsálásról, a Loki ellen ott a helyünk a lelátón. Punktum, nincs apelláta, ha kell a hajamnál fogva ráncigál fel. Azt persze nem tudta, hogy hétfőn az első utam a fodrászhoz vezetett… “Súlyosbította” a helyzetet, hogy Laudetur barátomnak családi elfoglaltsága miatt (remélem jól éreztétek magatokat!) egyedül kellett volna felzötykölődnöm a meccsre, ráadásul a késő éjszakai órákban kimondottan utálok vezetni. Az újabb kifogásomra is jött a válasz, – majd nálunk alszol, csapunk egy “görbe” estét és másnap délelőtt landolhatsz Kalocsán. Erre jött a szerdai kupameccs utólagos “hangulata”, mely után a Fradi tábor egységes apátiába zuhant – megjegyzem teljesen jogosan. De már nem volt visszaút, ráadásul a ránk zúduló rosszkedv átcsapott egy “csakazértis” hangulattá, ha az elmúlt két évben tudtunk örömködni a győzelmeknek, akkor igenis a bajban is ki kell állni és segíteni a csapatot a visszatérni a helyes útra. Ezt persze továbbra is gátolja az MLSZ szurkoló barát időpont kijelölése, szó szerint agyament dolog este fél kilenckor meccset rendezni, mely még rá is játszik arra, hogy lehetőleg minél kevesebben menjenek magyar focit nézni. A fanyalgóknak is jól jön, megint lehet címlapon közölni, hogy milyen kevesen voltak a Groupama Arénában. Ez persze nem jelenti azt, hogy csupán az MLSZ a hibás az ötezres nézőszámban, a csapat is tett hozzá néhány lapáttal az elmúlt hetekben. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Kicsordult a pohár

fotelszurkolo-29Tanár úr, én készültem – állt fel révedten Simonyi Béla 7/C osztályos tanuló, miközben megpróbált szimpátiát átplántálni a mindig is mogorva Beke tanár úr felé, de már félúton tudta, hogy ma semmi esélye. Végül is egyetlen mondatot sem írt a Mohácsi vészről, pedig a doga előtt még anyával át is vették a csatát, persze neki könnyű, most megy a kedvenc sorozata Szulejmánról, bár azt soha nem értette, a magyarok miért is kedvelnek egy olyan szultánt, aki minden gond nélkül átmasírozott az országon. – Maga Simonyi egyetlen sort sem írt a Mohácsi csatáról, és mégis felkészült? – förmedt rá Beke tanár úr, akkor már tudta, ennek a próbálkozásnak vége, mégis kicsúszott a száján – Tanár úr, egy ilyen csúfos vereségről mit is lehetne írni? Tegnap este, a hármas bírói sípszó után valami hasonlót éreztem én is. Egy kicsit Simonyi Bélává változtam, révedten meredtem a képernyőre, miközben halottam a “fülesemben” barátaim beszélgetését, de megszólalni sem volt erőm. – Most én inkább át is kapcsolok egy másik csatornára – ennyit sikerült kipréselnem magamból. Nem voltam kíváncsi a levonuló játékosokra, a kék-fehérek örömére és nem érdekelt Thomas Doll magyarázkodása sem. Betelt a pohár, helyesebben inkább kicsordult, az elmúlt hetekben, hónapokban annyira megtelt már, hogy a tegnapi este “maradványa” már nem fért bele. A távkapcsoló után a második gondolatom az volt, hogy kész, ennyi, vége, finita, egy időre talán be kéne fejezve, nyugdíjaznom kéne magam, nyugodtan szürcsölni a kávét a rózsafák alatti padon és mindent, ami zöld-fehér, egy időre elfelejteni. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Mint a mesében

fotelszurkolo-29A mesélés eredete még azokra az időkre vezethető vissza, amikor még nem ismerték az írást az emberek, amikor a mítoszok, a mondák és a legendák rövid történetekben jelentek meg, melyeket vagy elhittek az emberek vagy nem, de szerették őket, mert közel hozta számukra azt a világot, amit nem ismertek. Vagy amitől féltek, amitől rettegtek vagy amiben hittek, vagy hinni szerettek volna. A “mese” ősi magyar kifejezés, a kutatók szerint még az ugor korszakból származik. Azóta természetesen sok víz folyt le a Dunán, a mese idővel a gyerekek napi altatója lett, bár visszagondolva anyám meséire, aki elég nagy fantáziával volt megáldva (ezt biztosan tőle örököltem) és mivel nagyon kevés népmesét ismert, valamint a Grimm vagy Andersen könyvek helyett inkább kenyeret és tejet tett az asztalra, a mesék varázslatos világa dús fantáziájából születtek, melyek ráadásul néha annyira elkalandoztak, hogy mikor látta a szemünkben a rémületet, mosollyal az arcán csak annyit mondott, nyugi fiúk, ez csak a mesében fordul elő. Bár egész életemben hittem neki, de ha a csillagok között tegnap este látta, ahogy égnek emelem a kezem és kitör belőlem “ilyen csak a mesében van!” kiáltás a sokadik kihagyott helyzetünk után, talán ő is átértékeli a több évtizeddel ezelőtti megállapítást. Mert néha a mesék is “hazudnak”, és bár a mesékben még egy farkas gyomrából is van kiút, a valóságban azért nem mindig a jobbik kerekedik felül. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Egy gól és más semmi

fotelszurkolo-29Ha most nótás kedvem lenne, akkor megpróbálnám én is Tolnay Klárit meghódítani, bár nekem messze nincs olyan érdes hangom mint Jávor Pálnak, sőt ha jól belegondolok, általános iskolában az énektanárom azt mondta, hogy “Laci, jobban teszed ha csendben maradsz”. Jelen pillanatban nem csak az énektudásom miatt kéne csendben maradni, nyomni kéne egy Start menü – Leállítást és nem próbálkozni azzal, hogy valami értelmes magyarázatot adjak arra produkcióra amit ma Gyirmóton elkövettünk labdarúgásnak álcázva. A lényeg persze az, hogy megvan a három pont, a Videoton és a Debrecen megint bukott egy nagyot és bár a Vasas nyert (NSO-t idézve ők a magyar Leicester – sicc!) így nem foglaltuk vissza a trónt, de ami késik az úgyis eljön. Legalábbis remélem, mert a BL fiaskó miatt egyedül a harmadik csillag az elfogadható, bár ahhoz az ilyen könnyű és finom (Danone) meccseket kéne játszi könnyedséggel behúzni. Ehelyett most az írás közben azon jár az agyam (ezt Tolnay Klári hozta elő, akiben anno minden férfi szerelmes volt), hogy vajon apám a csillagok között hogyan is élte meg a gyirmóti 90 percet és nem azon, hogy ne felejtsek el egyetlen olyan pillanatot sem, mely örömet szerzett a szurkolóknak. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Góltalanság

fotelszurkolo-29Hosszú volt az út hazáig az augusztusi éjszakában. Autónk a megszokott úton zakatolt, egy-két idegbolond éjszakai gázbajnoktól eltekintve csendben tört utat a ránk boruló sötétségben. Csend és nyugalom honolt az autópályán, de az autóban, Laudetur barátommal már teljesen más lelkiállapotban próbáltunk magyarázatot találni a Vasas elleni vereségre. Utunk elején elhangzottakat most inkább nem idézném, aki jött már haza vesztes mérkőzés után, az tudja, hogy ilyenkor mi játszódik le a szurkolókban és helyenként milyen, nem éppen Shakespeare-i nyelvezet használt mondatokkal vezetik le a feszültséget. Ahhoz, hogy egy kicsit reálisabban értékeljünk, el kellett telnie egy kis időnek, közben lecsúszott az otthonról hozott “hamuba sült pogácsa”, mely az éhségünk csillapítása mellett arra is jó volt, hogy jól neveltként tele szájjal nem beszéltünk – így volt időnk arra, hogy lepörgessük a magunk mögött hagyott 90 percet és megpróbáljuk megfejteni a “titkot”, miszerint hogy a fenébe tudtunk kikapni egy olyan csapattól, akinél alig volt a labda, aki azon kívül, hogy a szigetvári hősökhöz hasonlóan védték a várukat, az ég világon nem csinált semmit? Egy kvízjátékban roppant könnyű lenne a válasz (ők rúgtak két gólt, mi csak egyet), kapnánk is érte egy hangszórót, de az erősítő nélkül semmit sem ér, legfeljebb rápakolhatunk egy vázát és a hangsugárzók helyett mi énekelhetnénk. Az meg ugye nem lenne egy Loreena McKennitt koncertélmény… Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Képtelen X

fotelszurkolo-29Talán a címből is következik, hogy a tegnapi paksi vendégszereplésünkről egy elég képlékeny (írhattam volna erőltetettet is) jegyzet fog születni, hiszen nem csak amiatt nem láttam a mérkőzést mert a tavalyi mikuláshoz hasonlóan nem utaztunk el Paksra és nem csak azért mert a TV éppenséggel mással volt elfoglalva, hanem mert kivételesen nekem is más dolgom volt. Az utóbbira a fotelszurkoló eddigi hét éve alatt még nem került sor, ha jól rémlik egyszer egy fránya vírus döntött ágynak (ki is kaptunk Kaposvárott, 0-1?), de mivel egy Fradi-meccs szent és sérthetetlen (ennek már közel 40 éve), így mindig úgy terveztem a dolgaimat, hogy ha nem otthon játszunk (akkor ugye ott a helyem a lelátón) akkor legalább fél szemmel, de tudjam követni az “aranylábú gyerekek” ténykedését a pályán. Ezt a “kalózos” megoldást tegnap is tudtam volna követni, de a közszolgálati tévé tervező urai inkább egy újabb diósgyőri gyásznapot iktattak a programba. A védelmükben felhozhatom, hogy ezt legalább időben tudtuk, nem úgy Storck kapitány úr legújabb ötletelését, aki a héten felriadva EB-s álmából egy huszáros kardvágással felborította a szurkolók és a családok ünnepi programjait. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Dacos hatos

fotelszurkolo-29Sok minden járt a fejünkben, sok forgatókönyvet átbeszéltünk az úton amíg a ránk szakadt forróság ölelésében gurultunk Laudetur barátommal a Groupama Aréna felé. Nem tagadom, ebben voltak olyan részek, melyeket most nem szívesen idéznék, azok jobban hasonlítottak a görög tragédiákra, ahol a szereplők álarcot viseltek, mellyel egyrészt a jellemvonásaikat emelték ki, másrészt el tudták takarni vele a valódi szereplők nemének kilétét. És ha már néhány szó erejéig beültünk a tragikus “triász” egyik előadására és a múzsák csábítása közben elmerengtünk Arisztotelész gondolatán, miszerint a “tragédia lényege nem az emberek, hanem a tettek és az élet utánzása”. Ezzel a gondolattal már fel is ülhettünk a lelátóra és bár nem Dionüszosz színházának monumentális szépsége tárult elém, de hasonló érzések kerítettek hatalmába, mint mikor Athénban felülhettem a több mint kétezer éves színház “lelátójára”. Talán az sem véletlen, hogy a Ferencvárosi labdarúgás szerelmeseinek az aréna egy mágikus szentély, ahol kizökkenve a hétköznapok mókuskerekéből egy olyan világba csöppensz mely még akkor is lenyűgöző, ha néhány nappal ezelőtt éppenséggel Euripidész Elektrája játszódott le a szemünk előtt. Ezért is vagyok most nehéz helyzetbe, hiszen ahogy a mérkőzés előtt megfogalmazódott az “aulában”, helyrehozni azt, amit a BL búcsú jelentett a szívünkben, szinte lehetetlen vállalkozás…vagy talán mégsem volt az? Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Kiszenvedtük

fotelszurkolo-29Nem volt egyszerű feladat szombat este a tévé elé ülni. A ránk zúduló nyári meleg kirándulásra csábított, egy vízparti pancsolásra, egy jó könyvre a több száz éves fák árnyékában és teljes ellazulásra amikor lehetőség szerint azon kívül, hogy elég hideg-e a sör, másra nem óhajtasz figyelni. Néha bizony nagyon jó dolog teljesen kikapcsolni az agyat, elüldözni minden rossz gondolatot és nem törődni azzal, hogy a héten éppenséggel hol hülyült meg a világ. Nekünk, a Tempó, Fradi! szerkesztőinek szombatra egy kedves, baráti látogatás adta meg az alaphangot. Novák Dezsőné, Erzsike meghívásának tettük eleget Badacsonyban, ahol öt évvel ezelőtt először találkozhattunk Dezső bácsival, először szembesülhettünk a magyar labdarúgás egyik legeredményesebb játékosának, edzőjének csodálatos egyéniségével, vendégszeretetével, akinek körömpörköltjének zamatát még mindig érezzük a szánkban. Dezső bácsi már több mint két éve, a régi játszótársakkal a csillagok között pihen, de kapcsolatunk tovább él, mely nem csak az évente megrendezésre kerülő utánpótlás emléktornában testesül meg, hanem az évenkénti badacsonyi találkozásban is, ahol Dezső bácsi szombathelyi barátaival együtt emlékezünk a Ferencvárosi labdarúgás legendájára. Aki ha szerdán a csillagok között látta a Fradi szenvedését az albán bajnokság második helyezettje ellen, minden bizonnyal nagyon szomorúan konstatálta, hogy a jelen zöld-fehér alakulat olyan messze van attól a csapattól, mely 1995-ben a BL csoportkörében vitézkedett, mint az a bizonyos Makó lovag Jeruzsálemtől (és akkor még finoman fogalmaztunk). Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Tévedések végjátéka

fotelszurkolo-BWNehezen jött álom a szememre. A szomorúság, a méreg, a düh és a csalódás olyan kotyvalékot kavart bennem, hogy azt még a tiszazugi méregkeverő asszonyok is megirigyelhették volna. Pedig ők aztán igazán értették a dolgukat, alaposan megcsappantották a környező falvak férfi (férj) lakosságát, számukra az arzén egyenlő volt a cukorral, miközben elhitették a külvilággal, hogy ők csak áldozatok, egy csúnya férfi világ kárvallottjai, akik nem tehetnek arról, hogy a háborúból visszatért férjek nem a harctéren hullottak, hanem a hitvesi ágyban. A “tévedésekre” persze fényt került, Móricz Zsigmond beszámolóiból tudjuk, hogy több nőt halálra is ítéltek és talán örökre feledésbe merül a közel száz éves történet, ha tegnap este a csapat nem mérgezi meg több ezer Fradista estéjét. Mert amit 120 perc + büntetők alatt láttunk, az maga volt a Shakespeare-i tragédia, mely talán törvényszerűen zúdult is ránk, csak az olyan elvetemült és lelkes szurkoló mint én, ezt nem nagyon akartuk észre venni. A tévedéseket Shakespeare vígjátéknak szánta, az Efezosz-i történéseken már több száz éve nevet és vigad a színházat kedvelők népes tábora, akik ha látták a tegnapi BL-selejtező visszavágónkat, biztosan örökre lemondanak a színházi páholyok előkelő világáról. Arra már gondolni sem merek, mi lenne ha maga Shakespeare Mester ül fel a lelátóra és utána tintába meríti híres pennáját (III. Richárd egyből gyerekeknek szóló darabbá szelídülne). Ismerve Móricz vitriolos jegyzeteit, ha neki kellene most a számítógép elé ülve leírni a mérkőzés utáni érzéseit, hát…az sem lenne egy babazsúr. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Kezdésnek nem volt rossz

fotelszurkolo-29Egy hét alatt, amíg “nápolyi bádogviskóra” hasonlított a lakásom, úgy éreztem magam mint Tom Hanks, amikor a Csendes-óceán békésen hömpölygő hullámai közé “landolt” a repülőgépe, majd egyedüli túlélőként egy lakatlan szigeten, Robinson Crusoe-ként próbálta túlélni a természet és az egyedüllét csapásait. Biztosan van már negyven éve, hogy olvastam a film alapját képező Defoe regényt és már akkor is az izgalmas cselekményen túl fiatal kamaszként főleg az foglalkoztatott, hogyan lehet túlélni úgy, hogy nincsen tévé és az akkoriban divatos kazettás magnóból (tudják, sokan a vállukon cipelték még az utcán is) nem bömböl Richie Blackmore legendás Deep Purple “ódája”, a Child in Time. Manapság meg amikor a nyuggerkor felé lépegető fotelszurkoló közel egy hétig el van zárva a technika vívmányaitól, akkor jön rá, hogy bizony Tom Hanks sem véletlenül “bolondul” meg a film vége felé. Ezért nem láttam a szerdai BL meccsünket és ezért is foglaltam imába a mesteremberek kezét, amikor péntek délután visszaadták a lakásomat. Meg is fogadtam, hogy az elkövetkezendő 50 évben (jó-jó, ebben azért van egy kis túlzás, bár nem lenne rossz) aki kiejti a száján a házfelújítás szót, azt bizony felültetek egy repülőre és kidobom a Csendes-óceán békésnek nem éppen nevezhető hullámai közé. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Kupagyőztes! Kupagyőztes!

fotel-MK-2016Varázslatos este volt. Közeledve a “napfordulóhoz”, talán már tizenegy óra is elmúlt, a lilák táborhelye már üresen kongott, de az aréna zöld-fehérbe öltözött része hol a csapatot éltette, hol megpróbálta túl énekelni Freddy Mercuryt, zengett a “We Are The Champions”, örömtánc és örömkönnyek ölelték körbe az Üllői út 129-et. Mi vagyunk a bajnokok és mi vagyunk a kupagyőztesek! Mi vagyunk a rekordbajnokok, mi vagyunk a Ferencváros! Nehéz megtalálni a szavakat (főleg néhány órai alvás után), frázisokat meg nem akarok pufogtatni, sokan, sokféleképpen éltük meg a tegnap estét, a 22. kupagyőzelmünket. Több mint tízezren voltunk az Arénában (régen látott ennyi nézőt nem válogatott mérkőzésen), plusz több ezren a lilák, akik becsülettel megpróbálták buzdítani a csapatukat, de ez tegnap este kevésnek bizonyult. El is ment a kedvük az egésztől, a lefújás után néhány perccel már araszoltak is hazafele, az éremátadást már csak néhány százan várták meg (a mi “térfelünkön” mindenki a helyén maradt), de amíg a játékosok visszasétáltak a küzdőtérre, már üres székek várták őket. Ennyit ér egy vereség? És mennyit ér egy győzelem? Forintban is sokat, de amit a szurkolóknak adott, azt nem lehet sok nullával az egyes után kifejezni. A boldogságon, a felhőtlen örömön túl úgy zártuk le a 2015/16-s idényt, ahogy egy bajnoknak kell. Nem roppantunk össze, végig a kezünkbe tartottuk a kupát és nem volt olyan pillanat amikor veszélybe került volna és egyetlen lilába öltözött játékos sem tudta kiénekelni a szánkból a finom, omlós sajtot. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Csúcsra járatva

fotelszurkolo-29Vége van, a függöny legördült – volt olyan időszak, nem is olyan régen, amikor Ady búskomor versével zártuk le az adott évadot. A 2015/16-s bajnoki szezonban egyetlen pillanat sem volt, amikor eszembe jutott volna a Finita, amikor attól kellett volna félnünk, hogy megint eltelik egy év és az álmaink köddé válnak. Nem volt komisz darab, nem kellett becsapott poétaként a gép elé ülnöm és a foteles jegyzeteimmel vigasztalni magam, hogy igen, most sem sikerült, de még van reményünk ahhoz, hogy méltók legyünk a Ferencvárosi labdarúgás dicsőséges múltjához. Meg van 29., simán, helyenként könnyedén, Böde Dani a gólkirály, ráadásul egy olyan csúcsot is megdöntöttünk, melyről azt hitték (hittük), hogy úgy fog beágyazódni a magyar labdarúgás történetébe, mint az 1931/32-s 100%-os bajnokság. Az 1998/99-es idényben, az Egervári Sándor által dirigált MTK 19 pont előnnyel nyerte a bajnokságot, amit idén Thomas Doll Fradija kettővel megfejelt, ezzel csúcsra járatva a bajnoki címet. Van még egy állomás, egy nagyon fontos állomás, melyen olyan vastagon szedett zöld színnel tehetjük fel az i-re a pontot, hogy gondolataimban örökre száműzhetem Ady önmarcangoló leszámolását a múlt keserű emlékével. Volt részünk benne, kezdve a 2006-s jogtalan kizárással, a pénzügyi csőd kaszáló suhintásával, a hamiskás befektetőkkel és minden egyéb olyan próbálkozással melyek végén komisz poéták voltunk, akik reméltek és szerettek ugyan, de végül csúnyán becsaptak és akitől elvették a jövő reményét. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Egy félidő oda, egy félidő ide

fotelszurkolo-29Tanulságos volt a 217. bajnoki derbi. Ma reggel könnyű helyzetben vagyok, kint szakad az eső, az előbb mintha a fűtés termosztátja is kattant volna, a kávé is forró, így van idő nyugodtan hátradőlni és átgondolni a tegnapi Újpest elleni rangadót, mely magyar viszonylatban kiváló mérkőzést hozott, sőt meg is kockáztatom, hogy a bajnoki szezon legjobb és legélvezetesebb mérkőzését szurkolhattuk végig az Arénában. Ahol a második félidő elejére az eső is megjött, de fel voltunk szerelkezve (most igazuk volt az időjósoknak) és ráadásul a pályán látottak el is vonták a figyelmünket az égi áldástól. A “focijósoknak” meg nem volt igazuk (őszintén megvallva én is közéjük tartoztam), a két csapat nem tartalékolt a kupadöntőre, nem akarta elbújtatni a győztes taktikát. Játszani akartak, győzni, és kiszolgálni a közönséget. Azt persze nem állítom, hogy nem voltak olyan percek amikor legszívesebben elbújtam volna a világ elől, de ez természetes egy olyan szurkolótól, aki nem könnyen emészti meg, hogy vesztésre áll a csapata…főleg a Dózsa ellen. Szerencsére a körülöttem ülő, álló barátaim hamar átlendítettek azon a depresszión amit a második vendég gól okozott és újra átadtam magam a derbi semmivel sem fogható hangulatának. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Solymosi, a döntőbíró

fotelszurkolo-29Nem vagyok jogász, így csak sejtéseim vannak a döntőbíró valódi munkájáról, de úgy rémlik, hogy vitás kérdésekben, még a büntető eljárás előtt lehet igénybe venni és a döntése épp olyan kötelező érvényű a felek számára, mintha bíróság hozná az ítéletet. Ehhez persze egy nagy fokú bizalomra van szükség a felek között, hogy elismerjék a döntőbíró szakértelmét. Mindezen jogi okoskodás után gondolom senkinek sem okozok meglepetést azzal, hogy mai jegyzetemet nem valami bölcsességgel vagy a múlt felidézésével kezdem, hanem egyből fejest ugrunk a lecsóba (remélem a friss paradicsomot és paprikát nem sajnálták ki belőle…no meg van benne egy jó nagy darab házi kolbász is) és úgy lehúzom a keresztvizet Solymosi kartársról, hogy örökre zaciba vágja a sárga lapjait. Amit egy bíró megtehet a foci ellen, azt tegnap este Solymosi végre is hajtotta. Remélem ezt saját tehetetlenségéből fakadóan művelte, bár tegnap azért volt néhány “érdekes” eredmény a bajnokság 31. fordulójában, melytől a Tempó, Fradi! NB I-s tabellája is a fejére állt, szerkesztőtársamnak legalább fél órát kellett küzdeni azon, hogy a Felcsútot a tabellát kezelő program elmozdítsa az utolsó helyről. A bűvészkedésben odáig elment, hogy volt néhány perc amikor a Fradi az utolsó helyen állt (amit néhány “kedves” barátunk örömmel is fogadott volna), de a végén azért sikerült kordában tartania a kissé megbolonduló programot. Még szerencse, hogy a tabella-program nem látta Solymosi áldásos tevékenységét, mert akkor végleg megzavarodott volna. Tovább olvasom

Hírfolyam
OLDALAK
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
Következik: 09.23. 18:00 FTC-DVTK (Stream:m4sport.hu)
FACEBOOK:
HOST:
FOTELSZURKOLÓ