Könyv (könyvismertető)

A CSAPAT

A CSAPAT 2016_B01

44 év után válogatottunk ismét kijutott a labdarúgó Európa-bajnokságra. Sőt, nemcsak kijutott, hanem csoportelsőként került a legjobb tizenhat közé. Az idáig vezető, hosszú utat járjuk végig kiadványunkban: szerzőink visszatekintenek a hajdani futballsikerekre, és említésre kerülnek a korábbi Eb-tortnáink is.

A rövid történeti áttekintést követően a selejtezőket vesszük górcső alá, majd újraéljük a franciaországi Eb eseményeit is két – egy franciaországból szemlélődő és egy, az eseményeket itthonról figyelő – nézőponton keresztül.

A magyar csapat teljesítménye mellett az Eb minden fontosabb eseményére is kitér ez az olvasmányos, képekkel gazdagon illusztrált kiadvány.

Tovább…

Helyünk a kupanap alatt – X.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01Puskás elrepült a Fradival

A magyar labdarúgás szerelmesei (ha még vannak ilyenek) ha meglátják együtt ezeket a neveket, hogy: Mészáros, Mike, Szusza, Sárosi, Puskás, Lakat, minden bizonnyal értetlenül csóválják a fejüket, legfeljebb tesznek egy bizonytalan kísérletet arra, hogy talán egy válogatott mérkőzésen játszottak így együtt, bár a Sárosi-Puskás kettős valószínűleg mindenkit elbizonytalanítana. Arra sem fogadnának, hogy a fenti összeállítású csatársor valaha is zöld-fehérben futott ki a pályára, hiszen ha Szusza, akkor az Újpest, ha Puskás akkor Honvéd, ha Sárosi akkor meg Ferencváros. Ők hárman az előbb említett egyesületekhez úgy kötődnek mint pók a hálójához, és mégis az előbb említett csatársor nem egy válogatott mérkőzésen lépett a pályára, hanem a Ferencváros zöld-fehér mezében, 1947 nyarán a csapat mexikói túráján. Szusza és Puskás mellett volt még egy „kakukktojás”, Mészáros József, aki erre a túrára még a Kispest játékosaként tartott a Fradival, de egy év múlva már a Ferencváros igazolt játékosa volt, sőt labdarúgó sikereit játékosként, majd edzőként is a Fradiban érte el. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Fradi-kolbász – Mindent bele, avagy Üllői úti történetek az öltöző mélyéről

Fradi-kolbász_borító.inddMegjelent Lakat T. Károly és Fűrész Attila Fradi-kolbász című könyve, amely több száz Üllői úti történeten keresztül bepillantást enged a klub és a csapat mindennapjaiba, az edzések, az utazások és a meccsek kevésbé ismert momentumaiba.

Az időnként humoros, máskor elképesztő anekdoták korabeli dokumentumok, személyes élmények, valamint egykori játékosok, edzők és vezetők visszaemlékezései alapján íródtak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az Aranycsapat elfeledett legendái

borító 12 mm-es gerinccel.inddTóth II József és Várhidi Pál élete

Buzánszky Jenő elhunytával az Aranycsapat utolsó még élő tagja is eltávozott közülünk, így az Aranycsapat már csak az égi futballpályákon ejti ámulatba a közönséget – írták és hangoztatták a média képviselői az Aranycsapat jobbhátvédjének 2015. január 11-én bekövetkezett halála után.

Való igaz, hogy a Londonban világraszóló győzelmet aratott, legendás Aranycsapatunk klasszikus tizenegyének utolsó képviselője is befejezte földi pályafutását. Viszont még ketten élnek azok közül, akik az ötvenes évek utolsó nagy futballsikerének részesei lehettek, akik tagjai voltak a Svájcban világbajnoki ezüstérmet szerzett válogatott keretének.

Tóth II József és Várhidi Pál évekig együtt készült a köztudatban Aranycsapatként emlegetett tizeneggyel, csak apró nüanszokon múlott, hogy őket nem emlegetik a „Mágikus Magyarok” között. Bár szűkebb környezetükben mindkettőjüket nagy tisztelet övezi, de mégsem kapták meg azt a megbecsülést az elmúlt évtizedekben, mint a többi csapattag, amit egyébként ők is kiérdemeltek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Következik: 02.24. 19:30 FTC-Honvéd (TV:M4)
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák