1949/50

Oldal:1

1950.VI.4. Lengyelország – Magyarország 2:5

Tovább olvasom

1950.V.21. ÉDOSZ – Bp. Dózsa 8:1

A tíz, majd kilenc emberrel játszó Dózsa ellen fölényesen győzött az ÉDOSZ

Tovább olvasom

1950.V.14. Ausztria – Magyarország 5:3

Tovább olvasom

1950.IV.30. Magyarország – Csehszlovákia 5:0

Tovább olvasom

Muzeális bajnoki beharangozó: 1950.III.25. ÉDOSZ – Debreceni Lokomotiv 7:1

Igazából fel sem fogható az a fajta érzés, amit 1950-ben a Ferencváros játékosaira kényszerítettek. Az egyik nap még zöld-fehérben, Fradi címerrel a szívük felett, a lelátóról feléjük áradó „Hajrá Fradi” szurkolással kísérve futottak ki a pályára, majd néhány „órával” később, már piros-fehérben, ÉDOSZ feliratú mezben (bár ilyen mezt még nem sikerült fellelnünk) és szinte hallgatag szurkolók között kellett a pályára lépniük. Azt nem tudom, hogy produkált-e már ilyent a világtörténelem, de valószínűleg nem. De az 1950-s évek elején, a hatalmát az 1949-s új „alkotmánnyal” megszilárdító Rákosi diktatúra úgy gondolta, hogy a sikeres múlt minden csiráját el kell törölni. Nem elég csak a politikai ellenfeleket félreállítani, betiltani, börtönbe vetni, de az élet minden területén az elmúlt időszak sikeres embereit félre kell állítani, mert az új hatalomnak új „ideákra” van szüksége, melyek kizárólagosan az ő dicsőségét zengik. 1950-ben, a politikai leszámolások mellé, a rendszer totális támadást indított a kultúra és a sport irányába is. A kultúrát aránylag „könnyű” volt kordában tartani, ott simán be lehetett tiltani írókat, ott simán „máglyára” lehetett vetni könyveket, de a sport és ezen belül is a labdarúgás már nem ígérkezett ilyen könnyű feladatnak. Betiltani még sem lehetett a kor legnépszerűbb szórakozási lehetőségét, ezért inkább más eszközökhöz folyamodtak. Átneveztek, átirányítottak, központosítottak, melynek eredményeként a magyar válogatott néhány év múlva már a világ élvonalába tartozott. De vajon milyen áron? Tovább olvasom

1950.III.19. ÉDOSZ – Postás 3:0

A második félidőben feljavult az ÉDOSZ és biztosan győzött

Tovább olvasom

Muzeális bajnoki beharangozó: 1949.XII.31. Szombathelyi Lokomotiv – Ferencváros 2:7

Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz bevezetőt írnom a mai muzeális bajnoki beharangozóhoz. Adatbázisunkból könnyű lett volna választani, de valahogy a sors úgy akarta, hogy addig keresgéljek, amíg nem találok rá az 1949. december 31-i Szombathely-Ferencváros mérkőzésre. Először még egy 1958-as találkozó bemutatása volt a terv, hiszen akkor a Szombathely hátvédsorában szerepelt egy játékos, aki néhány évvel később a Ferencvárosi labdarúgás egyik legjelentősebb egyénisége lett: Novák Dezső. Kezembe akadt egy 1936-os újság is, és mivel mindig is „vonzódtam” a harmincas évek Ferencvárosához, az akkori 3:2-s győzelemmel végződő összecsapás is esélyes volt a beharangozóra. De a sors nem engedte azt, hogy „könnyebb vizekre” evezzek. Tovább olvasom

1949.XI.20. Magyarország – Svédország 5:0

Tovább olvasom

1949.X.30. Magyarország – Bulgária 5:1

Tovább olvasom

1949.X.19. Sparta – Ferencváros 1:9

Tovább olvasom

1949.X.16. Ausztria – Magyarország 3:4

Tovább olvasom

1949.IX.25. Ferencváros – MTK 1:3

Tovább olvasom

Oldal:1

Egy elfeledett ezüstérem

A velünk élő történelem

OLDALAK

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

NB 1945-1958

NB 1958-1974

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">További címkék</label>

Stadion történet