1991/92

Muzeális bajnoki beharangozó: 1992.VI.20. Diósgyőr – Ferencváros 0:2

Ha azt mondod, Diósgyőr – kapásból vágom rá: 1992. június 20. Egy Fradi érzelmű szurkolónak meg ennyi elég is, valójában az egész muzeális bajnoki beharangozót egyetlen mondattal el lehet intézni. “Azt beszéli már az egész város, bajnok lett a Ferencváros!”. A többinek igazából nincs is értelme, hiszen az egyenlő egy álomutazással. Nem a Seychelles-szigetek kék öbleibe, hanem Diósgyőrbe. Abba a miskolci városrészbe, melynek vára a történelmi időkben a magyar királyok és királynék kedvelt üdülőhelye volt. A Szinva-patak völgyéből felmagasodó szikladombon emelkedő vár amit még Nagy Lajos király alakított át pompás gótikus kastéllyá. 1992. június 20-án a Budapest felől érkező zöld áradat mégsem erre a csodás építményre volt kíváncsi, hanem 11 év után újra bajnoki címet akart ünnepelni, melyhez nem kellett mást tenni, csak a diósgyőri “pokolból” elhozni a győzelmet. Eljutni a 30. fordulóig úgy, hogy a vezető pozícióból várjuk az záró fordulót, felért egy Hitchcock film drámaiságával és feszültségével. Tovább olvasom

1992.VI.13. Ferencváros – Siófok 5:0

A közönség hatalmas tapssal jutalmazta a hazaiakat, akik valóban felejthetetlen játékkal győzték le a Siófokot. A játék képe alapján a gólkülönbség is reális. Tovább olvasom

1992.VI.6. Ferencváros – PMSC 2:0

A Ferencváros végig kezében tartotta az irányítást, de nem játszott igazán jól, így a vártnál nehezebben biztosította be újabb győzelmét. Tovább olvasom

1992.VI.3. VB selejtező, Magyarország – Izland 1:2

Tovább olvasom

1992.V.27. Svédország – Magyarország 2:1

Tovább olvasom

1992.V.23. Veszprém – Ferencváros 0:2

A mérkőzés szinvonala és érdekessége elmaradt a várakozástól. A gyors budapesti gól magabiztossá, egyuttal kényelmessé tette a zöld-fehéreket, akik végül is a papirformának megfelelő biztos győzelmet arattak a náluknál gyengébb hazaiakkal szemben.
Tovább olvasom

1992.V.16. Ferencváros – Tatabánya 3:1

A Ferencváros félgőzzel játszva könnyedén nyert. Kis megerőltetéssel könnyen gólarányt javíthattak volna a zöld-fehérek. A Tatabánya teljesítménye nem érte el – az egyébként sem túl magas – magyar NB I-es színvonalat. Tovább olvasom

1992.V.12. Magyarország – Anglia 0:1

Tovább olvasom

1992.V.8. MTK – Ferencváros 0:2

A Ferencváros folytatta nagyszerü tavaszi menetelését, létfontosságu két ponttal gazdagodott, s lassan ki lehet jelenteni, hogy valóban a bajnoki cim első számu esélyesévé lépett elő. Tovább olvasom

Muzeális bajnoki beharangozó: 1992.V.2. Ferencváros – Újpest 3:2

bajnoki_muzealis_1992Már vasárnap arra gondoltam, hogy orvoshoz kéne fordulnom, bár tudtam, hogy arra a betegségre mely kitört rajtam, nincs orvosság. Legfeljebb kapnék egy gumiszobát néhány nyugtató injekció kíséretében, jobb esetben le kéne dőlnöm a dili-doki díványára és elmesélni az életemet, de annak aztán végképp nem láttam értelmét, hiszen nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a tüneteim miből is fakadnak. Tovább olvasom

1992.IV.29. Ukrajna – Magyarország 1:3

Tovább olvasom

1992.IV.25. Győri ETO – Ferencváros 1:6

Nem volt egy sulycsoportban a két zöld-fehér együttes. A Ferencváros játékban, gyorsaságban, taktikában magasan fölötte állt  a Rábának, amely hazai pályán volt kénytelen elviselni a megalázó vereséget. Tovább olvasom

1992.IV.18. Ferencváros – Videoton 2:0

A helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat végül is nem érdemtelenül tartotta otthon a két bajnoki pontot. Tovább olvasom

1992.IV.11. Kispest-Honvéd – Ferencváros 0:2

Az első félidő első negyedórája, majd a hajrá utolsó 20 perce szórakoztató labdarugást hozott, a köztes időben jobbára taktikai jellegü csatározás folyt, de az is lebilincselte a nézőket. Idegenbeli bravurjukkal a ferencvárosiak egyszeriben a kispestiek elé kerültek, most válik igazán érdekessé a versenyfutás a bajnoki cimért Tovább olvasom

1992.IV.4. Ferencváros – ZTE 7:0

Tovább olvasom

1992.III.28. Haladás – Ferencváros 1:1

Változatos, jó iramú mérkőzésen mind a két csapat tudása legjavát nyújtva osztozkodott a pontokon. Tovább olvasom

1992.III.25. Magyarország – Ausztria 2:1

Tovább olvasom

1992.III.21. Ferencváros – BVSC 1:0

Második félidei jobb játékával a Ferencváros megérdemelten tartotta otthon a két bajnoki pontot. Ekkor már játék is volt a pályán, feledtetve a kritikán aluli első játékrészt. Tovább olvasom

1992.III.18. MK, UTE – Ferencváros 1:0

Ha valamennyi helyzetét kihasználja az UTE, akár négy- vagy ötgólos győzelmet is szerezhetett volna, így 2:1-es összesítéssel lépett tovább. Minden tekintetben felülmúlta az ötlettelen Ferencvárost. Tovább olvasom

1992.III.14. Vasas – Ferencváros 1:1

Kifejezetten élvezetes, jó iramu játékot hozott ez a 90 perc, amelynek első félidejében a Ferencváros óriási fölényben játszott, de nem tudott döntő előnyt szerezni. Igy azután a Vasas egy szerencsés momentummal egyenlitett, de nem nagyon szolgált rá a döntetlenre. Tovább olvasom

1992.III.11. MK, Ferencváros – UTE 1:1

A magyar bajnoki színvonalhoz képest meglepően jó iramu és érdekes találkozón a célratörőbb játékot nyujtó UTE győzelmet érdemelt volna. Jövő szerdán, a Megyeri uti visszavágón a Ferencvárosnak sokkal ötletesebb támadójátékot kell bemutatnia, ha tovább akar jutni. Tovább olvasom

1992.III.7. Ferencváros – Vác 3:1

Nagyobb szív, jobb helyzetfelismerés – ez a ferencvárosi siker két legfőbb összetevője.
Tovább olvasom

1992.III.4. Ferencváros – Veszprém 2:0

A Ferencváros végig fölényben játszott, sikere egy pillanatig sem forgott veszélyben. Tovább olvasom

1992.II.29. MK, Hatvan-DEKO – Ferencváros 2:6

Szombaton újabb mérkőzéseket játszottak a labdarugó Magyar Kupában, az összecsapások tétje a legjobb 16 közé jutás volt. Tovább olvasom

1992.II.22. Ferencváros – Sturm Graz 2:2

Előkészületi találkozón, az Üllői úton a Ferencváros labdarugó csapata az osztrák bajnokság középmezőnyébe tartozó Sturm Graz együttesét fogadta. Tovább olvasom

1991.XII.8. Salvador – Magyarország 1:1

Tovább olvasom

A velünk élő történelem

OLDALAK

HŐSKOR 1901-1926

PROFIZMUS 1927-1945

NB 1945-1958

NB 1958-1974

NB 1975-1986

KÖZELMÚLTUNK 1986-

INFORMÁCIÓK

    E-mail címünk: info@tempofradi.hu

HOST Szolgáltatónk

FOTELSZURKOLÓ

EDZŐINK

MAGYAR VÁLOGATOTT

KATEGÓRIÁK

<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">További címkék</label>

Tempó Fradi!

Stadion történet