Muzeális lapszemle: MK Döntő, 1993.VI.23. Ferencváros – Haladás 1:1 (Tizenegyesekkel 5:3)
Dráma két felvonásban. Tegnap ezzel a mondattal kezdtük az 1992/93-as magyar kupadöntő első mérkőzésének felvezetését. Tovább olvasom
1993.VI.19. Nyíregyháza – Ferencváros 1:2
A hazai szurkolók abban reménykedtek, hogy az immár másodosztályú csapat szépen búcsúzik az NB I-től. Az első félidőben csalódtak, hiszen a Ferencváros félgőzzel is fölényben volt. Szünet után nagyot változott a játék képe, egymás után vezették a hazaiak szemrevaló akcióikat, ám csak a szépítésre futotta erejükből, igaz a zöld-fehérek sem jeleskedtek a helyzetkihasználásban. Így meglepetés nélkül ért véget a találkozó, amelyen külön öröm, hogy a vendégszurkolók sportszerűen viselkedtek és különösebb probléma nélkül távoztak a stadionból.
Tovább olvasom
1993.VI.9. Ferencváros – Videoton 2:0
A Ferencváros még matematikai eséllyel pályázik az NB I. bajnoki cimére. Az unalmas első félidő után a Ferencváros megemberelte magát a második félidőben, és a kétgólos győzelemmel megérdemelten szerezte meg a fontos két pontot. Tovább olvasom
1993.VI.5. Vác – Ferencváros 1:3
A Vác játéka nagy csalódást okozott. A nagy tét alaposan rányomta bélyegét a hazaiak teljesítményére. Amig a Ferencváros nyugodtan, felszabadultan, tetszetősen játszott, Bánfiék enerváltan futballoztak. Talán a nagy meleg miatt…? Tény: a zöld fehérek ismét jó formába lendültek. Elképzelhető, lesz még esélyük a bajnoki cím megszerzésére. Teljesítményük mindenképpen biztató a Magyar Kupa döntő junius 23-i visszavágójára, amikor a Haladással küzdenek meg ujra.
Tovább olvasom
Muzeális lapszemle: MK Döntő, 1993.VI.2. Haladás – Ferencváros 1:1
Ha röviden és tömören akarnám jellemezni az 1992/93-as szezon magyar kupa döntőjét, ezzel az irodalmi megfogalmazással tudnám a legjobban érzékeltetni az összecsapást. Ha dráma, akkor önkéntelenül is először a görög drámák, majd Shakespeare, Bertold Brecht és Madách Imre jut az eszünkbe, de ha megnézzük a dráma meghatározását, és ha szurkolóként részesei lehettünk a kupadöntőnek, akkor Beckett abszurd drámái is finom kis babazsúrnak hatnak csupán. Tovább olvasom
1993.V.22. Ferencváros – Vasas 1:1
A Ferencváros újabb pontot vesztett el otthonában, gyenge játékát látva mindez nem meglepetés. A Vasas viszont továbbra is nyeretlen a tavaszi fordulók során. Tovább olvasom
1993.V.19. MK, Ferencváros – MTK 1:0
Összességében a játék felfogásában és akaratában lényeges változást mutató Ferencváros a bajnoki fiaskó után a Magyar Kupa döntőjével vigasztalódhat. Tíz emberre fogyatkozva is végig veszélyesek voltak a vendégek kapujára, és győzelmük megérdemelt. Tovább olvasom
1993.V.16. MTK – Ferencváros 4:3
Az MTK az első félidőben nagyszerű játékkal akkora előnyt szerzett az FTC-vel szemben, amekkorát a vendégek a második félidőben már nem tudtak ledolgozni. A zöld-fehérek sorozatban harmadik veresége azt jelenti, hogy valószínűleg elbúcsúzhatnak bajnoki címüktől.
Tovább olvasom
1993.V.12. Békéscsaba – Ferencváros 2:1
Az első félidőben egyértelműen a Békéscsaba akarata érvényesült a játéktéren, a fradisták kiábránditó teljesitményt nyujtottak. Támadójátékuk kritikája, hogy az első lövést a 40. percben küldték a csabai kapura. A második félidőben viszont változott a játék képe. A nagyot javult fővárosiak fölényben voltak, helyzeteket is kidolgoztak, de a határtalan lelkesedéssel küzdő csabaiak Horváth kapussal az élen megakadályozták őket az egyenlitő gól megszerzésében, sikerük megérdemelt. Tovább olvasom
1993.V.8. Ferencváros – BVSC 0:2
A Ferencváros gyenge, széteső, szervezetlen játéka ellen a BVSC nem szép, de hasznos taktikával szerzett megérdemelt győzelmet. Tovább olvasom
1993.V.5. MK, MTK – Ferencváros 1:1
Az MTK az első félidőben és a fordulás utáni percekben egyértelműen jobb volt ellenfelénél, és megérdemelten szerezte meg a vezetést. Az elkeseredett FTC-támadások mégis egyenlítő gólt eredményeztek, így az Üllői úti visszavágóra maradtak a Magyar Kupa-elődöntőjének sorsdöntő pillanatai. Tovább olvasom
1993.V.2. Diósgyőr – Ferencváros 0:4
A kiesés ellen hadakozó diósgyőriek elszántan kezdtek, lendületük azonban csak félórányi ellenállást tett lehetővé. A bajnok ritmusváltásaival valósággal felőrölte sokat hibázó ellenfelét. Tovább olvasom
1993.IV.21. Ferencváros – Veszprém 1:0
Harmatos első félidő után izgalmasabb második félidőben szerezte meg otthonában a két pontot a Ferencváros. A második félidő mezőnyfölénye egyértelművé tette a zöld-fehérek győzelmét. Tovább olvasom
1993.IV.18. Győri ETO – Ferencváros 4:2
A győriek 4:0-ig jobban játszottak a bajnokcsapatnál, amely csak a nagy hazai előny után nyújtott elfogadhatót és szépített a vereségen. Tovább olvasom
1993.IV.10. Ferencváros – Siófok 2:1
A sokszor provokativ módon fellépő Siófok ugyan mindent megpróbált, ami erejéből telt, de a lendületes, s különösen a második félidőben jól is játszó hazaiak ellen még ugy sem boldogult, hogy egy félidőnyi emberelőnyt élvezett. A gyakori szikrázó jelenetek előidézéséért birálható Piller játékvezető is, aki feltünően későn kezdte el megtorolni a megengedett határokat tullépő belemenéseket. Erénytelensége nagyban közrejátszott abban, hogy mindvégig a kelleténél feszültebb hangulat uralkodott a gyepen. Tovább olvasom
1993.IV.7. MK, Ferencváros – Pécsi MSC 3:1
Négy között a Ferencváros. Tovább olvasom
1993.IV.3. Pécsi MSC – Ferencváros 0:1
A második félidőre feljavult PMSC-Fordan ellen a Ferencváros győzelme szerencsésnek mondható. Tovább olvasom
1993.III.24. Ferencváros – UTE 3:0
Közepes iramú, eseménytelen mérkőzésen Cantona kiállítása vette el az újpestiek esélyét. A Ferencváros biztosan nyert.
Tovább olvasom
1993.III.20. Ferencváros – Kispest-Honvéd 1:0
Nagyon úgy festett, hogy a Kispest – tudatában annak, hogy az éllovas Vác megbotlott Veszprémben – beéri egy nyugalmas idegenbeli pontszerzéssel. Csaknem 70 percen keresztül kiviláglott, nem is lehet különös gondja a piros-fekete gárdának, mert a ferencvárosiak mind több alapvető technikai hibát követtek el. Egy jól sikerült kombináció azonban gólt hozott, majd az utolsó negyedóra szinvonalas, parázs csatával szórakoztatta a nézőket. A ferencvárosiak ebben a bajnokságban az ősz után másodszor is legyőzték a Kispestet, a zöld-fehérek négypontos rangadót nyertek ezuttal. Bár a játékosok egyéni képzettsége tekintetében mindenképpen a kispesti a jobb csapat, ezuttal az acélos akarat hazai diadalra vezetett. Tovább olvasom
1993.III.16. MK, Pécsi MSC – Ferencváros 0:2
Harmadszorra lejátszották a PMSC Fordan – Ferencváros kupamérkőzést. Tovább olvasom






















HOZZÁSZÓLÁSOK