Bár tisztában voltunk azzal, hogy a 2010/11-es bajnokságban elért harmadik helyünk annak is volt köszönhető, hogy az ellenfeleink mindent elkövettek, hogy dobogós helyen végezzünk (akkor és annyiszor kaptak ki ahányszor csak nekünk kellett), mégis optimistán és reménykedve vártuk a 2011/12-es évadot. Ehhez nagyban hozzásegített Dragóner búcsúmérkőzése a Pápa ellen, a közel teltház, a fölényes győzelem és természetesen Dragó búcsúgólja, mely után könnyes szemekkel borultunk egymás nyakába a lelátón. Néhány pillanatra újra felcsillant az igazi Fradizmus, újra egy nagy családban éreztük magunkat. Ezt még az sem tudta beárnyékolni, hogy a bajnokság során két olyan vereséget is szenvedtünk (Újpest 0:6, Videoton 0:5), mely majdnem kikezdte töretlennek hitt rajongásunkat. Volt mibe kapaszkodni, volt miben hinni, hiszen ott álltunk Európa kapujában. Akkor úgy éreztem én is, hogy ezzel zárult le végleg a száműzetésünk és ezzel üzentünk a világnak, hogy igenis még létezünk, még együtt a Fradi család és legyen bármilyen hatalom és szándék, a Ferencváros örök. Tovább olvasom →

Van olyan kedves barátom, akinél néha elszakad a cérna, amikor túlságosan is vehemensen próbálom meggyőzni arról, hogy legalább egyszer jöjjön el egy Fradi meccsre és személyes élje át azokat az élményeket, melyek számunkra oly sok örömteli és boldog perceket szereznek. De mivel nem mondhatni focibarátnak, így néhány perc után már unottan legyint és inkább másra tereli a szót. Néhány napja azonban teljesen váratlanul nem másról kezdett el beszélni, hanem nekem szegezte a kérdést: Mond, soha nem csalódtál úgy a Fradiban, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnt a szerelem? Mivel tudtam, hogy a kérdése nem teljesen a Fradiról szól, megpróbáltam úgy válaszolni rá, hogy közben segítsek is neki, de tudtam, hiába beszélek másról, az agyamban ott motoszkál a feltett kérdés valódi tartalma. Mely számomra sokat jelent és bár belül mindig védekeztem az igazság ellen, de amióta tagja vagyok a Tempó Fradi közösségnek, tudtam, hogy elfog érkezni az idő, amikor 1994 tavaszáról kell írnom és akkor már nem tudom kikerülni a választ. Tovább olvasom →

Vannak évek melyekre nem szívesen emlékezünk. Legszívesebben örökre kitörölnénk az emlékezetünkből, és lehetőség szerint mindent el is követünk annak érdekében, hogy arról az időszakról ne szóljon egyetlen gondolatunk sem. Ez még akkor is így van, ha csupán egyetlen esemény az, mely miatt hajlandóak lennénk naptárat módosítani, sőt még abba is belemennénk, hogy emiatt néhány kellemes emlékünk is a feledés homályába vesszen. Pedig tudnunk kéne, a múltunkat csak teljes valóságában lehet elfogadni és nem lehet benne úgy válogatni, mint egy zöldségesnél. Ráadásul a jelenünket is csak úgy érthetjük meg igazán, ha a múlt legfájóbb emlékeit nem zárjuk el, hanem megmutatjuk és főleg megpróbáljuk megérteni.

Az 1992/93-as bajnoki szezont nem úgy zártuk le, hogy számomra az 1993/94-as bajnokság végkifejlete szinte fizikai fájdalmakat fog majd okozni, sőt közel 20 év távlatából úgy próbálom megérteni, hogy arról értekezek a bevezetőben, hogy vannak évek melyeket ki szeretnénk törölni az „emlékiratainkból”. A ma már legendássá váló bajnoki cím után Nyilasi Tibor vezényelte Fradi a csalódást jelentő harmadik helyet szerezte meg bajnokságban, de vigaszdíjként begyűjtötte a magyar kupát. Tovább olvasom →

Még ennyi év után is nehéz érzelemmentesen visszagondolni 1992-re. Az emlékek tárházában egyszerre villannak fel az öröm, az ünneplés és a borzalom képei. Úgy cikáznak a szemeim előtt, mintha azt akarnák elérni, hogy ne tudjam kiválogatni azokat, melyek oly kedvesek a szívemnek, és melyek még ennyi év után is mosolyt varázsolnak az arcomra. Mert elfelejteni 1992. június 20-át nem lehet, de sajnos szeptember 16-át sem. Tűz és víz, öröm és bánat. Ahogy a diósgyőri ünneplés, úgy a szlovák kommandósok ámokfutása sem törlődik ki soha 1992 emlékezetéből. Talán a barcelonai nyári olimpia játékok 11 aranyérme, az úszók fantasztikus teljesítményével tudta csak tompítani a pozsonyi eseményeket. Tovább olvasom →

A Riói karneválhoz még nem volt szerencsém, de a Velencei karnevált már átélhettem, de ezek meg sem közelítették azt a parádét és hangulatot mely az 1991/92-es bajnoki címünket ünnepelte. Az idők folyamán már legendássá váló diósgyőri menet, majd a Szentélyben tartott „népünnepély” olyan felejthetetlen élménnyé vált azok számára, akik átélték, hogy örökre meghatározta a Fradihoz fűződő viszonyunkat. Ettől a naptól kezdve szinte minden új értelmet kapott, ettől a naptól kezdve elég volt Diósgyőr irányába közlekednünk, szinte minden kilométerkőhöz egy 1992. június 20-i (sokak számára akik „eltévedtek” a forgatagban, már június 21-i) élmény társult.

Néhány hónappal később, egy bajnoki mérkőzés előtt mesélte el a következő történetet az egyik szurkoló. A kocsijuk Mezőkövesdnél lerobbant és a javítás után már csak nagy késéssel tudtak a karaván után menni. Néhány kilométer után egy zöld-fehér sállal integető stopposra lettek figyelmesek és mivel volt hely még az autóban, és egy Fradista egy másik Fradistát nem hagy az útszélen, természetesen felvették. A meglepetés akkor érte őket, amikor néhány perces beszélgetés után kiderült, hogy a stoppoló nem is Fradi szurkoló volt, csak találta a sálat és úgy gondolta, hogy azzal kezd integetni hamarabb célba ér. A „csel” sikerült. Tovább olvasom →

Még szinte el sem kezdtem az 1991 őszi beszámoló írását, már azon járt az agyam, hogy vajon mivel is fogom indítani az 1992 tavaszi nagy menetelést.

Először önkéntelenül egy kínai nagy menetelés jutott az eszembe, de mivel annak semmilyen sportvonzata nem volt (legfeljebb a közel 10 ezer km-es gyaloglás), ráadásul a földrajzi és a politikai távolság is túl nagynak számít, így lehettem erről a kissé erőltetett hasonlatról. Utána egy kedvenc játékom jutott eszembe, mely arról szokott szólni, hogy beleülök H.G.Wells időgépébe és egy képzeletbeli utazásra indulok a történelem évszázadaiban. De mivel ezek az „utazások” főleg az ókori Egyiptom és a Római Birodalom időszakába szoktak vezetni, és semmivel sem köthetők 1992 tavaszához, így erről is hamar letettem. Ráadásul teljesen fölösleges is lenne egy időgépbe ülnöm, hiszen 1992 tavaszának minden pillanatát együtt éltem át a csapattal és azon több százezer Fradi szurkolóval, akiknek egy olyan „csodában” volt részük, melyre már 10 éve vártunk. Tovább olvasom →

1991 nyara forrón köszöntött ránk. Bajnoki szünet lévén a szurkolók vízpartra vagy a hűvösnek vélt szobákba menekültek. Megpróbáltuk legyőzni a hőséget és a Balatoni nyár nyüzsgő kavalkádjában szerettük volna teljesen kikapcsolni az agyunkat és nem gondolni arra, hogy a “szomszédunkban” kitört a háború, hogy 1991 nyarán éppen Vukovár ostromára készültek a szerb szabad milíciák. A rendszerváltás bizsergető fuvallata is messzire szállt és váratlanul csak azon kaptuk magukat, hogy egy puskaporos hordó tetején ülünk és amiről szüleink negyvenhat éve azt gondolták, hogy még egyszer nem fordulhat elő, az egyszer csak belátható közelségbe került. Ezt leginkább a déli határszélén élték meg a legkritikusabban, hiszen a csendes nyári éjszakába sűrűn rondítottak be a tüzérségi lövedékek morajlása. Tovább olvasom →

1992 tavasza óta nincs olyan Ferencvárosi szurkoló, aki egy gyengébb ősz után nem emlegetné fel követendő példaként a Nyilasi csapat akkori parádéját, amikor is 15 mérkőzésből 13 győzelem és 2 döntetlen volt a mérleg, a vége pedig bajnoki cím. Ez a teljesítmény egyfajta fogódzó is szokott lenni az örök optimisták számára (köztük nekem is), melybe mindig bele lehet kapaszkodni, amin mindig el lehet ábrándozni és az esedékes szezonok tavaszi rajtja előtt át lehetett „rendezni” a tabellát. Az álmok mezején jó volt ilyenkor látni, ahogy elterveztük a végét, ahogy a csapatot a tabella élére repítettük még akkor is, ha erre csak matematikai esélyünk volt. Tovább olvasom →

Bobby Davison

Amikor elterveztük, hogy értékelni és összegezni kéne a 2009/2010-es bajnoki szezont, még nem gondoltam, hogy nem egy könnyű feladatra vállalkoztam. Hamar rá kellett jönnöm, a múltról könnyebb írni, hiszen a múltnak van egy örökérvényű jó tulajdonsága, hogy az évek múlásával megszépül és egy olyan tüneményes fiatal lányként jelenik meg szemeink előtt, mint kamaszkorunk legszebb nyarában az első szerelmünk. Tovább olvasom →