Emlékezetes Fradimeccseim 11., avagy első zöld-fehér bajnokim…

“CSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK.”


1957. márciusára már sokkal kevésbé voltunk optimisták. Az nyilvánvalóvá vált, hogy a Budai-Kocsis-Czibor hármas nem jön vissza, és az is, hogy az első csapat keretéből Henni II, Nemes és Csabai >eltűntek<. Maradt, aki maradt. De így is szépszámmal mentünk ki a kellemes tavaszi időben az első “zöld-fehér” bajnoki meccsre. Mert szép-szép a kupameccs – de a bajnoki az BAJNOKI.

csapatkep_tartalekcsapat_1957

Az előmérkőzésen a tartalékok játszottak, és mint írtam megemlékezésemben, alkalmam volt gyönyörködni Mészáros “Dodó” játékában. Hogy saját magam idézzem:

Valahol a balfedezet helyén Mészáros kapott egy labdát. Mindenki helyezkedni igyekezett, s az ellenfél védői is beljebb húzódtak. Jobbszélsőnk, a kistermetű, de nagyon gyors Láng II ott árválkodott a túloldalon a leshatárnál. Visszanézett, aztán elindult.

– Hova megy? – kérdezték néhányan, de a következő percben megjött a válasz. Mészáros egy csodálatos labdát helyezett eléje, és neki csak be kellett száguldania a szegedi kapuba…

Egyébként a “fakó” a következő összeállításban játszott: Szőke Gy. – Thomann, Kispéter, Hruby – Schléger, Bokréta – Láng II, Láng K., Takács Lajos II, Mészáros J, Novák. (Ez a Novák nem azonos Dezsővel, aki akkor még a Haladásban játszott balösszekötőt. Rajta kívül az első csapatban soha nem játszottak Schléger, Bokréta, Láng II.) Góllövők: Takács 3, Láng II, Mészáros.

Node mindenek ellenére az első csapatot vártuk. Mert ugye, az az igazi. Általános volt a vélemény, hogy “megesszük” a Szegedet, mert pontosan egy hónappal korábban egy sima ötöst kaptak az MNK elődöntőjében. De az óvatosabbak is olyan két-háromgólos győzelmet vártak.

1957. március 17. FTC – SZEAC 3:0(1:0). Üllői út, 20 000 néző.
1221. bajnoki, összesítve 2214. mérkőzés.
FTC: Gulyás – Ombódi, Mátrai, Dalnoki – Gerendás, Dékány dr. – Kertész T., Borsos, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi.
G: Kertész T. 2, Borsos.

Gulyás Géza

Gulyás Géza

Bevezetőül Gulyást köszöntötték. Mint a Népsport írta: “abból az alkalomból, hogy századszor védte csapata kapuját”. A pontossághoz csak annyit, hogy ez Gulyásnak a 100. bajnoki mérkőzése volt. Mert amúgy a 144. (Ez a köszöntés akkoriban csak néhány üdvözlő mondatból állt, tárgyi emléket úgy emlékszem nem kapott.)

Aztán elkezdődött a mérkőzés, és látszott szinte azonnal, hogy a Szeged nem adja olcsón a bőrét. A csatárként nevezett Bánátit és Gátot visszavonták mélyen, a mi csatáraink meg csak tehetetlenkedtek. Hiába, nem volt erőcsatárunk. Megpróbálták körbeadogatni a szegedi védelmet, ám sokra nem jutottak. A végén mindegyik akció elhalt. Igaz, a szegediek meg sem próbálkoztak támadással. Abban reménykedtünk, hogy csak hibázik egyszer valamelyik szegedi.
Aztán úgy negyedóra múlva bekövetkezett. Fenyvesi szögletét Kertész a kapus kezei között fejelte a hálóba. Ekkor reménykedtünk, hogy megindul a gólgyártás. Helyette Dékány megsérült, és a félidő hátralévő bő negyedóráját emberhátrányban játszottuk. (A FIFA csak 1967-ben tette hivatalossá a cserét, nálunk bajnokin 1968 tavaszától lehetett. 1950-1954 között az akkori sportvezetés “saját hatáskörében” engedélyezte, kihíva a FIFA rosszallását.) Ám a Szeged ugyanúgy bunkerfutballt játszott, mint addig.

A második félidőre Dékány visszaállt (sérülése nem volt komoly, a következő fordulóban is játszott), a Szeged pedig elkezdett támadni. A mi részünkről igazi veszélyt csak Fenyvesi jelentett, akit sokszor ketten sem tudtak tartani. A meccs egyre durvább lett, de szerencsére sérülés nem történt.
Aztán a 76-77. percben Fenyvesi jóvoltából eldőlt minden. Elrohant a balszélen – sokadszor – és beadását valósággal odarajzolta Borsos fejére, akinek még csak bólintania sem kellett. A középkezdés után újra elment a balszélen, és ezúttal Kertész volt lábbal a végrehajtó.
Az első épkézláb szegedi támadást a 85. percben láttuk, amiben az is közreműködött, hogy Ombódi bemutatta szokásos hajmeresztő húzásai egyikét. De csak szöglet lett belőle.

Kertész Tamás

Kertész Tamás

Így végülis 3:0-ra győztünk, bár ha valamivel határozottabban csatáraink (és lett volna valódi irányítónk) 6 vagy 8 góllal is győzhettünk volna. A szögletarány 12:1 volt.

A szurkolók jelentős része elégedett volt, hiszen egy háromgólos győzelmet nem kell magyarázni. Ugyanakkor Csanádi Árpád úgy vélekedett, hogy “még sokat kell javítani a csapat játékán”.

A mérkőzés után hamar kiürült a környék. Mert ugyan karhatalmistákat nem láttunk ezúttal, és rendőrt is kevesebbet, mint mostanában – ám tudtuk, hogy a szemben lévő katonai épületben ugrásra készen várakoznak, hátha belénk lehet kötni. De ezt az örömöt nem adtuk meg nekik..

- YSE -

2 Vélemény a cikkhez: Emlékezetes Fradimeccseim 11., avagy első zöld-fehér bajnokim…

Oldal:1
  • Engem általában azok a történetek ragadnak meg, melyek személyes emléken alapulnak és történelmi sorsfordulókhoz kapcsolódnak. A forradalom véres leverése után az első bajnoki mérkőzésen 20 ezer néző! Még abban a kegyetlenül zavaros és ijesztő korban is ennyire fontos volt a foci és a Fradi. Nagyszerű történet, köszönöm Imre bátyám!

  • mjozef22 :

    Azok a pici apró infók -csere 1967-től- kincset érnek.

Oldal:1

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

A velünk élő történelem
OLDALAK
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
NB 1945-1958
NB 1958-1974
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">További címkék</label>
Stadion történet