Feljegyzések a fotelból – Ennél csak jobb jöhet

Visszagondolva az elmúlt hónapok fotelszurkolós bejegyzéseire meg kellett állapí­tanom, hogy elhagytam a kifakadásokat és a bí­rálatokat. Egy olyan méla belenyugvás lett rajtam úrrá, mintha hitemet vesztettem volna. Pedig nem erről van szó. Rá lehetne fogni a koromra is, hiszen állí­tólag az ember ötvenen túl már higgadtabban szokta fogadni a pofonokat és a lelkesedés is át tud alakulni beletörődéssé. Persze egy kicsit vigyáznom kell a vérnyomásomra és a szí­vem sem már a régi (legalábbis “motor” szinten), de talán még sem az előbbiekben kell keresni a “csendesebb” időszakot. Pedig ennek ellentmond az, hogy bár fotelszurkolóként “hí­resültem” el, de barátommal minden hazai meccsre elzötykölődünk több mint 200 kilométert, bár ebben nagy szerepet játszanak szerkesztőtársaim és szurkolóbarátaim akikkel mindig örömteli a találkozás. Még akkor is, ha hazai pályán mostanság nem nagyon megy a játék, de még a legrosszabb periódusban is el tudtuk intézni azzal, hogy legalább mi találkoztunk. Tudom azt is, hogy a baráti kapcsolatok is fel tudnak értékelődni egy olyan időszakban, amikor nem csak a pályán, de a mindennapos életünk során egyre-másra kapjuk a hatalmas taslikat.

Talán ezért voltam “elképedve” magamtól a múlt héten, amikor Döméhez hasonlóan én is kiborultam a Haladás elleni vereség után. Nem is nagyon emlékszem rá, hogy mikor voltam ilyen “stádiumban”, hogy a lefújás után óráknak kellett eltelnie ahhoz, hogy vissza tudjak térni a rendes kerékvágásba. Aztán eszembe jutott az utolsó nagy kifakadásom mérkőzése, mely szintén a Haladáshoz kötődik, ahol is a Szentélyben szenvedtünk vereséget kiábrándí­tó játékkal. Azóta már Döme az edző és változásokat is fel tudunk fedezni és egészen a Haladás meccsig még bí­ztunk is abban, hogy előre tudunk lépni, de az újabb tasli visszarántott a gödörbe. Oda, ahol nem csak a mélység várt, hanem az újra feltört idegesség is. Mert ha ma nem nyerünk a Vasas ellen, akkor… de ezt inkább nem is folytatom, sőt az előre megí­rt fotelszurkolós jegyzetemet is félreteszem. Ilyen sem volt még eddig, hogy előre í­rjak néhány sort. Egyszerűen kikí­vánkozott belőlem a félelem és nem akartam, hogy ezt bármilyen irányba is befolyásolja a mai mérkőzés eredménye. De most készülődni kell, vár ránk több mint 100 kilométer a Szentélyig.

Pedig ha tudom, hogy valójában mi is vár ránk a Vasas elleni bajnoki mérkőzésen (?), akkor talán el sem indulunk. De akkor nem találkozhattunk volna szerkesztőtársaimmal és akkor nem láthattam volna azokat a „kincseket” melyeket néhány napja kaptunk és melyekről egyelőre a biztonság kedvéért nem í­rhatok semmit, hiszen nincs riasztó a lakásban és „félünk” attól, hogy ha idő előtt kitudódik, akkor a zöld-fehér hí­vők megrohamozzák szerkesztőtársam házát (persze csak akkor, ha még érdekel valakit egyáltalán a Fradi dicsőséges múltjának ereklyéi). A zárójeles kiegészí­tés abban a pillanatban jutott eszembe, amikor Andó-Szabó végett vetett annak a gyötrelemnek, amit szombat délután 22 játékos, plusz a cserék, plusz a három bí­ró rendezett nekünk labdarúgás cí­mén. Van egy í­ratlan alapszabály, mely szerint a győzelmet nem kell megmagyarázni. Őszintén, nem is akarom. Mert nem is lehet.

Egyszer lőttünk kapura (ez talán nem olyan nagy újdonság), volt egy „hasas-fejes” és kaptunk egy ajándék büntetőt, amit igazán nem tudunk elhelyezni a Bí­rók-Ferencváros párharcban, hiszen eddig főleg bennünket sújtottak a tévedéseikkel. De végül is Andó-Szabó megadta azt, amiről többszöri visszanézés után sem tudtam megállapí­tani a jogosságának legkisebb csiráját sem. Pölöskey legalább élni tudott a felkí­nált lehetősséggel. Akkor még reménykedtünk abban, hogy az első félidős borzalmat góllal lezáró csapat a második félidőben majd feltámad és padlóra küldi a piros-kék legényeket. Nem ez történt, sőt simán fordí­thattak volna, ha a három 100%-os ziccerüket értékesí­tik. És vajon hol volt a Fradi? A pályán ott szédelgett 11 zöld-fehér mezt viselő játékos, de igazán senki sem tudta megmondani, hogy vajon mit is akartunk kezdeni a pöttyös lasztival.

Labda volt a pályán (néha több is a kelleténél), de játék az már nem. Folytatódott az a folyamat, mely a Honvéd ellen már csirázott, a Haladás ellen már virágzott, a Vasas ellen meg learatható volt a „termés”. Nem tudom, hogy ennél lehet-e rosszabbul játszani, de kétlem, hogy kibí­rok még egy ilyen szenvedést a Szentély lelátóján. Próbálom megfejteni a titkot, de túl sok értelmes dolog nem jut az eszembe. Az persze szembetűnő, hogy Döme eddigi legnagyobb erénye, hogy ott játszatta a játékosokat ahol a legjobbat tudták kihozni magukból, egyre inkább megdőlni látszik. Jovanovics nem jobbhátvéd, Grúz nem középpályás, Hakola nem balfutó, Kulcsár nem balszélső. Ehhez jön még az, hogy Józsi kispados volt, Abdi meg oda sem fért el. Gondolom ismét a titokzatos sérülés kerí­tette hatalmába, mert bár minden bizonnyal nem könnyen kezelhető játékos, de ha egyszer annyi bizonyí­tási lehetőséget kapna, mint például Kulcsár vagy Pölöskey, lehet, hogy az önbizalma és a lelke is megnyugodna. De nem akarok is egy újabb Abdi ügyet kreálni, hiszen nélküle is gólokkal kellett volna verni ezt a Vasast. Persze ahhoz helyzetek kellenének és még inkább csatárok.

Amikor néhány napja megí­rtam az esedékes muzeális beharangozó lapszemlémet, akkor még nem gondoltam, hogy milyen óriási kontraszt fog „éket verni” a két mérkőzés között. 1982-ben, egy olyan gólzáporos (5:3) mérkőzésen vertük a Vasast, amit a sportújság ötcsillagosra értékelt. Húsz év múlva újra nyertünk, igaz csak 1:0-ra (bár az is három pontot ér), és amit valószí­nűsí­thetően egycsillagosra fognak értékelni… mert ennél rosszabb osztályzatot már nem lehet adni. Egyetlen kis öröm az egészben maga a győzelem, mely nagyon kellett ahhoz, hogy naponta ne egy jó kis adat gyomorgöccsel nézzünk a tabellára.

Annak ellenére, hogy az „Ennél csak jobb jöhet” cí­m magába hordozza remény lehetőségét is, de elsősorban arra a borzalomra utal, amit szombat délután labdarúgás cí­mén végig kellett szenvednünk. Nem volt egy könnyű feladat.

– lalolib –

10 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Ennél csak jobb jöhet bejegyzéshez

  • “Amúgy” nekem is a napi meccs utáni reggelimhez tartozik a “fotelszurkoló”. Szeretem a stí­lusát és a körülményekhez képest higgadt hangvételét. Még akkor is, ha “annyi meccsemlék van”, ahányan láttuk.

  • Kedves “(bal)sorstársaim”!
    Ez a meccs jól illeszkedik az ötlettelen, meccsenkénti 1(!) gólos átlagot SEM produkáló idei csapatról kialakult lesújtó képhez. Rengeteg negatí­v jelzőt elkoptattunk már a reménytelentől a szánalmason át a borzalomig, de valóban elfogytak a jelzők. A 3 pont fontos volt, de még fontosabb lesz az, hogy igazi MINŐSÉGET jelentő igazolásokkal kikerüljünk végre abból az apátiából, amelybe az egész magyar futballal együtt észrevétlenül süllyedt a Ferencváros is.
    Az lehetetlen, hogy az a Fradi, amely Közép-Európa legeredményesebb futballklubjaként tett szert elismertségre világszerte, az eltűnjön a süllyesztőben. Egy minimál minőség alá tilos lenne süllyedni, mert amí­g a siker újabb sikereket generál, addig a lélektelen semmi tovább zülleszt.
    Erkölcs, Erő, Egyetértés.. Vajon hányan vannak tisztában azzal, hogy ez mit is jelent!? Mire kötelez a tradí­ció, a 28 bajnoki cí­m, 20 MK győzelem, VVK siker, Aranylabda, Ezüstcí­pő, KK győzelmek, BL részvétel stb.,stb.. Nagy volt az FTC, lesz-e újra nagy? Ez itt a kérdés!

  • Kedves Balaginho!

    Bár szombaton aránylag hamar hazaértünk (21 óra környékén), de akkor még annyira fel voltam dúlva, hogy úgy éreztem, ha egyből hozzáfogok az í­ráshoz, egy “elgurult gyógyszeres vagdalkozásai” cí­met adhattam volna a jegyzetemnek.
    Inkább vártam másnap hajnalig az í­rással. Jóleső érzéssel töltött el, hogy vártad a fotelszurkoló jegyzetét.

  • Kedves Imre bátyám! Néha jó az “öreg” szem a háznál! Mindenki a lábat figyelte és nem vette észre, hogy Pölöskeyt nem csak lökték kézzel, de fogták is a mezét és húzták visszafelé. Persze a Vasas hátvéd volt olyan gyenge, hogy nem nagyon tudta visszahúzni Pölőt, de ettől a szabálytalanság megtörtént.
    Puhl Sándor talán még sem volt véletlenül annyiszor megválasztva a világ legjobb bí­rójának.
    Az is jó, hogy nem mondhatják, ajándék büntetővel győztünk. Persze ettől még nagyon rosszul játszottunk.

  • Kedves Lalolib!
    Tegnap nem tudtam megvárni az í­rásodat, mert megint nagyon ingerülten értem haza, ezért a véleményemet Karcsi meccsbeszámolójához í­rtam. Azt hiszem, mindenben egyetértettünk ezúttal is.

  • “… annyi meccsemlék van, ahányan látták…” Úgy látszik, csak én figyeltem arra, hogy Pölőt föllökték…

  • szóról szóra egyetértek veled, és én sajnos Lisztesben is nagyot csalódtam, sokkal többet várok tőle, bár szomorú, hogy egy “nyugdí­jasnak” kellene életet lehelni a csapatba!
    A tizenegyes pedig sajnos egyértelműen jogtalan volt, de a 3 pont nagyon kellett, remélem a végén nem ez lesz a döntő. Ki fog itt gólt lőni?…

  • Teljesen egyetértek Veled, hogy végre észre kellene venni a játékosaink “szenvednek” ezeken a posztokon! Az sem mellékes, hogy mi szurkolók is…
    Simic mozgása biztató volt, de Pölöskeyvel tulajdonképpen egyszer sem értették meg egymást. Nagyon szembetűnő volt, pont a 11-es pont magasságában ültem…
    Végre játszott Hakola, de érthetetlen, hogy miért nem középről osztogatta a labdákat, ő képes rá, gyorsan tud ritmust váltani, cselezni, ráadásul kreatí­v is…
    A legjobban engem az bosszantott -- a kritikán aluli játék mellett -- ,hogy a szögletekhez komótosan, sétált oda Junior is, Hakola is, mintha ez az 1-0 milyen remek eredmény lenne és egyáltalán nem lenne sürgős. Sokszor ez volt látható a labdakihozataloknál is. Mindezekből kiindulva, azt hiszem egyértelmű, milyen kérdéseket vet ez fel….!

  • Bentmaradtunk. Ha nyáron nem igazolunk, továbbra is egy szürke csapat leszünk egy nagyon gyenge NB I-ben.

  • Igazad van, ritka pocsék játékkal győztünk. 58 év szurkolói tapasztalata alapján, mondom, kevés ehhez hasonlót láttam. DE győztünk. Ami ilyen pocsék játék mellett ritkán fordult elő. Ám a magam részéről a tizit nem látom annyira ajándéknak, bár az igaz, hogy sokkal egyértelműbbeket sem fújtak be nekünk. Se mostanában, se régebben, se nagyon régen.
    A jövő szempontjából biztató volt a Simic-gyerek mozgása. Ha összeszokik a társakkal, jóval hatékonyabb lesz, és sok örömünk lehet még benne.
    Az előző meccshez nem szóltam hozzá -- nem volt lelkierőm. így utólag megjegyzem, hogy ha 1:1 után nem rohamoznak olyan fejvesztetten a győzelemért, az egy pont még meg lett volna. De amikor láttam a TV-ben, megjegyeztem úgy saját magamnak, hogy ha elvesztik a labdát, ebből még baj lehet…
    Amúgy remélem, hogy a következő falat “emészthetőbb lesz” -- illetve nem a mi torkunkon fog megakadni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

OLDALAK
09.22.20:00 M4 Sport
09.26. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 09.30. 21:00 M4 Sport
10.03. 17:00 m4 Sport
10.16. 17:00 m4 Sport
EL-csoportkör 10.19. 16:30 M4 Sport
Novák Dezső
FOTELSZURKOLÓ