Feljegyzések a fotelból – Gól nélkül nincs győzelem

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Ez a 0:0 nem AZ a 0:0…

    Mert láttam én 0:0-t a Honvéd ellen 1955. március 27-én 100.500 (igen, egyszázezer-ötszáz) néző előtt a Népstadionban (számomra sohasem lesz Puskás Stadion), amikor lenézett Kinizsi a “nagy” Honvéd ellen játszott… (Emlékezetes, 03). Meg én ugyan még nem láttam, de 1953 őszén az Üllői úton is hasonló volt az eredmény, ami mégnagyobb bravúr volt.
    No, de ennyi elég a nosztalgiából. Múlt héten azt í­rtam, hogy minden csapat úgy játszik, ahogyan hagyják. Végülis a H(onvéd – de kár ezért a szép kifejezésért…) úgy játszott, ahogyan hagytuk. Azaz sehogy. Jova Levinek alig volt dolga. Bár hiszen kár volt annyira feltupí­rozni a H. eredményeit, hiszen a két tökutolsó, finoman szólva is rossz idegállapotban lévő csapatnak rúgott két-két gólt, ebből 3 esett 11-esből, egy pedig kapitális védelmi hibából…
    A védelmünkre pedig panasz nem lehet. Döme kitalált valamit, ami láthatóan bevált. 3 középhátvéddel játszunk, ami lehet egy klasszikus WM (3-5-2) felállás alapja, de a két szélső hol szélsőhátvéd, hol szélső csatár. És bí­rják erővel. Tehát 5-2-3 a felállás.
    A Józsi-Busai kettős is megfelelő. Dehát (talán még tetszik emlékezni…) “gól kell a bajnoksághoz”. Ez pedig egyelőre hiánycikk nálunk. Bár szerintem lesz ez jobb is, ám Somalia (úgyis, mint “Soma”) kiesése igen nagy gond jelenleg. A csatáraink é középpályásaink nem mentek rá a besárgult belső H. védőkre, hogy több szabálytalanságot erőltessenek ki. Ehhez még hiányzik náluk a finesz… Remélem, mihamarabb megjön az is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

04.20.17:00 TV:M4Sport
OLDALAK
04.24.20:00 TV:M4Sport MK elődöntő
04.28.17:45 TV:M4Sport
05.05.18:30 TV:M4Sport
Novák Dezső utánpótlás emléktornák
Categories
FOTELSZURKOLÓ