Kispéter Mihály

Kispéter Mihály

Magas ter­metű, kitűnő fizikumú labdarúgó volt. Nagyszerűen fejelt és rúgott — főleg bal lábbal. Helyezkedése és szerelési készsége mintaszerűnek bizonyult. Hosszú lábaival rengeteg elérhetetlennek vélt átadást csípett el ellenfelei elől. Lelkesedésben és sportszerűségben példát mutatott társainak. Képességei és kitűnő átlag­teljesítménye, megbízhatósága alapján többször is helye lett volna a legjobb tizenegyben. A mellőzés azonban nem csökkentette akaraterejét.

Fradi-szívű ember, Kinizsi mezben! Mert a klub történetében ilyen is volt… Pedig nem is Fradistának született, szegedi volt, a Móravárosi TE-ben kezdett futballozni, onnan került 1939-ben, 20 évesen Szolnokra.

A MÁV aranycsapatának meghatározó játékosa volt, olyannyira, hogy a magyar válogatottban is helyet kapott. Debreceni kitérő után 1947-ben került a Fradihoz. Hamarosan vezéregyéniség vált belőle. Mindenkibe erőt és bizalmat öntő egyéniség volt, akit feltétlenül elismertek “vezérnek”. Rudas Feri, a korábbi csapatkapitány maga ajánlotta saját helyére, annyira tisztelte Kispéter erényeit. Nemcsak a pályán mutatkozott óriásnak, nemcsak ott tudta pontosan mi a feladata, hanem a pályán kívül is. Nehéz időkben tartotta össze a csapatot, játékostársai szinte babonás hittel tisztelték. A közönség egyik nagy kedvence volt, csupaszív játéka sok hívet szerzett a klubnak. Éveken át tartotta csúcsformáját, a válogatók mégis mellőzték. Soha nem panaszkodott emiatt. Sportszerűen megjegyezte:

- Jobb a másik …

Persze ő is, és mindenki tudta, hogy nem a formájával van a baj. Egyetlen “bűne” az volt, hogy Üllői úton rúgta a labdát.

Mészáros József, az egykori játékostárs így emlékezett rá:

- Amikor csapatunk az ötvenes évek elején nehéz, kieső helyzetbe került, a pályán és a pályán kívül egyaránt erején felül vállalt. Mérkőzésről mérkőzésre ragyogóan játszott. Sorsunk az utolsó, Salgótarján elleni Üllői úti mérkőzésen dőlt el. Miska úgy játszott, mint a tanár, nem egy-két embert, de egy egész csatársort lefogott. Győztünk és az NB I-ben maradtunk. A 90 perc annyira kivette minden energiáját, hogy az öltözőben percekig meg sem tudott szólalni. Ahogy erőt vett magán, felállt és sorba minden játékostársának megköszönte a helytállást. Ő köszönte meg, aki a győzelemért a legtöbbet tette …

Hidegkuti Nándor is rendkívül tisztelte, pedig ellenfelek voltak:

- Én, aki ellenfélként álltam vele szemben – ha lehet azt mondani – kalapot emelve figyeltem azt az iszonyú erőfeszítését, amelyet az ötvenes évek elején folytatott, a nevétől és a kiemelkedő tudású játékosaitól megfosztott Ferencvárosért. Nem engedte, hogy széthulljon a csapat. Szó szoros értelemben pillérként tartotta az egész együttest. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Ferencváros megmaradt az élvonalban, régi rangjában, hírnevében.

1955-ben Bécsben játszotta a Kinizsi a Húsvéti torna döntőjét. A Rapid volt az ellenfél. A bécsiek ostrom alatt tartották a Kinizsi kapuját. Ellenállhatatlanul rohamozott az ellenfél világhírű csatársora, de védelmünk Kispéter vezérletével állta a támadások viharát. Misa szerelt, fejelt, dübörgött jobbra, száguldott balra.

A játék lázában Gulyástól kérdezte, meg:

- Mennyi az eredmény?
- 2-2! Akkor mindent bele!

És a Kinizsi a Honvéd „aranycsapata” előtt megnyerte a Húsvéti tornát!

Távol, a Föld másik felén búcsúzott az Üllői úttól. “Kalács” a Fradi ausztráliai túráján, Newcastle városában a hongkongiak ellen játszott utoljára zöld-fehérben.

Visszavonulása után 1957-től a Ganz-Mávag edzője lett, majd 1963-tól a Bp. Honvéd mestere (a 7:2-es Honvéd sikerrel zárult találkozón már Ő irányította Tichyéket). 1966. január 19-én a tatai edzőtáborban futballozás közben szívroham végzett vele, 47 évesen…

Nagy Béla, Antal Zoltán és Hoffer József írásainak felhasználásával