Nagy L. naplója: FTC – 1995 november

1995. november 1.

A Real is természetesenaplo_novembern már két napja Budapesten van. A küldöttséget nem akárki vezeti: Ramón Mendoza, a klub elnöke, aki megpróbálja kivezetni a Madridot a pénzügyi válságból. A Margitszigeten szálltak meg, szinte hermetikusan elzárva a világtól. Ettől függetlenül az újságí­róknak és az autogrammgyüjtőknek szinte minden pillanatban rendelkezésükre álltak. Sikerült a Sportnak interjút készí­teni a nagyon szimpatikus elnökkel, aki egyáltalán nem éreztette senkivel, hogy ki is ő tulajdonképpen.:

-Most Amszterdamban kellene lennem ellenfélnézőben, de annyira szép a fővárosuk, hogy inkább ide jöttem. A mérkőzés eredményére soha nem jósolok előre, mert az eredménytől függetlenül itt már nincs könnyű ellenfél. Ráadásul alapelvem, hogy tudásától és eredményességétől függetlenül mindig tisztelni kell az ellenfelet.

-Mi a véleménye az Ajax rágalomhadjáratáról ?

-Mi előí­télet nélkül érkeztünk Magyarországra. Ha a sport oldaláról közelí­tjük meg a kérdést, akkor meg azt kell mondanom, hogy kalapot emelek a Ferencváros előtt, mert a madridi mérkőzésen a súlyos vereség után is volt tartása, morálisan nem esett szét és végig sportszerűen küzdött. Azt hiszem a magyar bajnoknak az csak kisiklás volt.

A fiúk egy gyönyörű albumot kaptak Ramón Mendozától, amit Simon dedikáltatott. Most kaptuk-óriási meglepetésre – a következő ajándékot: Simit az elnök név szerint ismerte ! Talán ez is lehet a magyarázata annak, miért övezi őket tisztelet és megbecsülés az egész világon. Egyébként is az egész mérkőzésnek a felvezetése sokkal barátságosabb volt mint az első hazai CHAMPIONS LEAGUE találkozó előtt.

Sajnos a hollandok undoksága miatt most óvatosnak kell lenni. Ezért az egyesület vezetése külön kiáltványban fordult a szurkolókhoz, melyben könyörgött azért, hogy ne legyen balhé. A felhí­váshoz Simi is hozzátette a saját mondandóját:

Mi játékosok jövőre is szeretnénk a CHAMPIONS LEAGUE-ben szerepelni, de ha balhé lesz, akkor a legrosszabbra számí­thatunk… Kérem, kérjük a srácokat, benneteket, hogy semmilyen támadási lehetőséget ne adjatok, csak tombolva szurkoljatok. Ezúttal sajnos én is csak szurkoló leszek, de a szí­vem a pályán lesz. A lelátón viszont ti vagytok, ne petárdázzatok, semmilyen sértő feliratú zászlót ne lobogtassatok, mert mi szeretnénk jövőre is a CHAMPIONS LEAGUE-ben indulni.

Novák Dezső:

Be kell bizonyí­tanunk, hogy a madridi mérkőzés csak kisiklás volt, és nincs akkora különbség a két csapat között. A fanyalgóknak pedig üzenem, hogy mi legalább eljutottunk idáig.

A fiúknak jó, mert ők, már 17.30-kor elindulhattak a stadionba. Ellentétben velünk. Most sem találtam a helyem, mint a nagy derbik előtt általában. Háromnegyed hatkor telefonáltam az anyunak, hogy jön-e már? Persze már indulni készült, hogy vigyázzon a gyerekekre, hisz Tibike után most Ibolya volt soron. Ő jött velem a Real Madrid elleni mérkőzésre. Végre eljött az indulás pillanata. Persze szakadt az eső. Hónapok óta nem esett, bezzeg most igen. Egy órával a kezdés előtt már jó sokan kint voltak – a lelátók alatt. Persze kezdésre mindenki elfoglalta a helyét. A közéleti személyiségek is, akik megint nagy számban voltak jelen. Valamint az újságí­rók – a gyönyörű sajtóhelyen – akik közül a legmesszebbről, Argentí­nából, az El Grafico embere jött, különös tekintettel a Real három argentinjára, Valdano edzőre, Redondora és Esnaiderre.

A szakadó eső ellenére telt ház, 17795 néző volt jelen. A hangszóróból üvöltött a zene, valamint Arató András, aki hangolta a közönséget. Sajnos a zenék közül most hiányzott az “1492” lélekemelő dallama, pedig én nagyon vártam. A két kapusunk azonban ugyanúgy jött ki, mint az első mérkőzésen. Kettesben, nagy-nagy ováció mellett. Meghajoltak a négy égtáj felé, aztán elkezdték a bemelegí­tést. Mindenképpen meg kell emlékezni Szeiler József emberi nagyságáról, hisz már az egész keret szóhoz jutott a CHAMPIONS LEAGUE-ben kivéve őt, de nem játssza a sértődöttet, hanem segí­ti kapustársát abban, hogy a lehető legjobban felkészüljön az összecsapásra. Nem mindenki lenne erre képes. A csapat egységének megteremtésében ezért nagyon nagy szerepe van, hisz ha nem í­gy viselkedne, ahogy, nagy problémákat okozhatna. Az 1-5 és 1-6-ok után sem szólalt meg a sajtóban társa ellen és maga mellett. Nemsokára a csapat is kijött, aztán a Real is. A bemelegí­tés percei gyorsan elteltek. A csapatok a CHAMPIONS LEAGUE indulóra vonultak be. A kezdőkörben pedig rázták a csillagos zászlót, aminek a közepe a földön maradt, mert nem tudták megemelni a sok ví­z miatt. A közönség a zászlókat feltartotta, úgy ahogy a himnusznál szokás. Nagyon szép látvány volt a csupa zöld-fehér.

De volt egy különleges zászló is. A tábor- közepén állt – merthogy az egész stadion talpon volt a mérkőzés teljes hosszában- a “lengetője”. A zászló felső felében zöld-fehér csí­kozású volt. A két szélen piros-fehér-zöld sávval, az alsó felén pedig az Európa zászló, kék alapon a csillagkörrel. A srácok azt akarták mutatni eszel a különleges zászlóval, hogy mi igenis Európához tartozunk, bárki támad is minket. Sajnos a 2-es szektorban újra fáklyák gyúltak, az egyesület vezetésének könyörgése ellenére.

gomb_bl_logoFerencváros – Real Madrid: 1-1

vezette: Durkin (Joslin, Madgwick) mindhárom angol

FERENCVÁROS: Hajdú -Telek – Kuznyecov, Hrutka – Páling, Nyilas, Albert, Lisztes, Keller – Kuntics, Kopunovics

Real: Buyo – Quique, Alkorta, Sanchis, Soler, – Michel, Redondo, Laudrup, Amavisca, – Esnaider, Raul edző: jorge Valdano

csere: Michel helyett Luis Enrique a 61. percben (meglepő, hogy nem volt kezdő).

Az összeállí­tásból látszik, hogy Zamorano és Hierro nincs, olyannyira, hogy nem is utaztak Budapestre.

Egészen jól kezdtünk, és a játékosokon látszott, ma nem feltartott kézzel indulnak csatába. Kuntics már az ötödik percben meglódult a bal oldalon. Középre adását Páling azonban sajnos “eltörte”. A válasszal nem maradtak adósok a vendégek sem. Raul fantasztikusan kezelt le egy labdát, és 22 méterről rászúrta, alig fölé. A tini korú játékos már most szenzációs, és ezt sajnos nekünk már bizonyí­totta. A csapat jól játszott és ezt egy Hrutka szabadrúgás és egy Kuntics oldalháló is bizonyí­tott, amik nem sokkal kerülték el a kaput.

Helyzet az egyik, majd a másik oldalon. Esnaider 6-7 méterről fejelhetett kapura, de kecsegtető helyzetben hibázott. A mi következő lehetőségünk Kuntics előtt adódott egy jó Páling beadás után, Zorán 5 méterről spiccelt fölé. Jól játszottunk, és a madridiaknak több ziccere már nem volt, legalábbis a szünetig. Ellenben előttünk adódott egy lehetőség, de Kusnyeco későn reagált, í­gy csak a kapust rúgta meg. Lett is nagy tömörülés, de a sárgán kí­vül, melyet Kuzi kapott más nem történt. A védelem jól zárt, és a labdakihozatalaink is rendre sikerültek. A 36. percben aztán minden várakozásunkat felülmúlták a fiúk. Nyilas indult meg a pálya jobb oldalán, előtte Kuntics futott kiugratásra várva. Elek azonban nem neki adta, hanem a bal oldalon a kontrához felzárkózó Albert elé í­velt. A játékszer átszállt a Kuntics által nagyszerűen elhúzott védelem fölött, és egyedül találta Flórit. A közönség elkezdett “emelkedni” ahogy a labda, miután Albert lábát elhagyta. Ugyanis nem lőtte, a mellel maga elé tett labdát, hanem emelte, mert Buyo kifutott, A labda emelkedett, majd elkezdett hullani lefelé. Egy örökkévalóságig tartott az útja. Közeledett a felső léchez, de nem lehetett tudni, bemegy, vagy nem. Eltalálta a léc alsó lapját, és onnan a gólvonal mögé pattant a hosszú saroknál. Egy védő és Kopunovics birkóztak a labda alatt, de beavatkozni egyik sem tudott. Nem is kellett, mert bent volt a vezető gólunk. Alig akartam elhinni, és csak a bí­ró középre mutatásának hittem. Ekkor már mindenki ugrált örömében, hisz vezetünk a világhí­rű Real Madrid ellen.

Nagyon jó volt a tablóra nézni: Ferencváros-Real Madrid 1-0. De még nagyon sok volt hátra, és a vendégek kitűnőek. Ezt gyorsan bizonyí­tandó, először Alkorta bombázott kapura, majd Laudrup rémisztgetett minket, de Keller ha nem is könnyen, de szögletre tisztázott. Mindenki védekezett. Csak a két ék volt elöl, de becsületükre legyen mondva nagyon sokat dolgoztak a mezőnyben. Valahogy elérkezett a szünet, í­gy szusszanhattak a fiúk, hisz ha játékban volt a labda, hogy ne kapjunk gólt, mindenkinek maximumot kellett nyújtania. Ezt az első játékrészben meg is tette a csapat. Leginkább védekeztünk, de nem játszottunk alárendelt szerepet, mert ha megszereztük a bőrt, megpróbáltunk támadni is, leginkább Lisztes vezérletével. Krisztián még a madridiak ellen is képes volt káprázatos cselsorozatokra. Albert egy összefejelésnél megsérült, í­gy a szünet után Nagy Zsolt váltotta fel, aki aztán nagyon sokat dolgozott a középpályán és a védekezésben is, csatár létére. A szünet után a spanyolok, ha lehet még nagyobb sebességre kapcsoltak. A rövid passzos játékot csodálatosan játszották. Laudrup vezérletévei 10 perc alatt három alkalommai is eljutottak helyzetig. Először Nyilas lábáról perdült szögletre, majd Hajdú vetődött lábra és fogta meg a labdát, csak ő tudja hogyan. A harmadik alkalommal Esnaider lőtt a hosszú sarok felé, de kapusunk újra hárí­tott csodálatos reflexszel, amiben biztosan a világ élvonalában van. Egyre jobban beszorultunk és sorra lőhették a szögleteket, de mindig akadt egy láb, fej vagy a test bármely része – kivéve a kezet – ami mentett az utolsó pillanatban. Telek és Keller vezérletével hősiesen védekeztünk, és ha kiszabadultunk is egy-egy pillanatra, leginkább csak a felezővonalig jutottunk.

A 69. percben azt bebizonyí­tottuk, hogy mi is tudunk focizni, egy gyönyörű labdakihozatallal. Keller a tizenhatosunkon belül egy parádés bokamozdulattal emelt Kuznyecov elé, aki egyből megelőzte a rárontó spanyolt. Nyí­lt szí­ni taps volt a jutalom. Egyébként is, a közönség végigtombolta a mérkőzést. Zengett-zúgott a Hajrá-Fradi !

Végül a spanyol nyomás góllá érlelődött. Várható volt, mégis előzmények nélkül született. A vendégek mindvégig kényszerí­tővel próbálkoztak, vagy lefordulással, esetleg egyéni akcióval. Labdabiztonságuk mindhármat lehetővé tette, igen-igen magas fokon, annak ellenére, hogy az eső szakadatlanul ömlött, és a pálya, valamint a labda nagyon csúszott. Aztán egy hosszú átadás után egyenlí­tettek. Alkorta í­velt keresztbe a jobb szélről. A lőtt passz kb. 30-35 métert szállt a levegőben, fejmagasságban. Nem is volt bennem veszélyérzet, és valószí­nűleg a védőinkben sem, mert a hosszú oldalon szinte a semmiből került elő a tini-zseni, Raul és a tehetetlen Hajdú mellett kapásból a hálóba passzolt. A gyorsasága magyar mértékkel szinte hihetetlen. Úgy érkezett az ötösre, hogy senki nem volt mellette, talán nem is lehetett. A spanyolok nagyon örültek és rohantak vissza a kezdéshez, mert nyerni akartak, de ez nem sikerülhetett nekik, mert a kapott góltól nem esett szét a csapat (pedig én ettől féltem), hanem folytatta a biztos védekezést. Arató egyre többször szólí­totta fel a nézőket, hogy lelkesí­tsék a csapatot “Hajrá-Fradi”-val és “Mindent bele” kiáltással. Pedig nem kellett volna, hisz enélkül is zengett az aréna, igaz néha lélegzetvisszafojtva figyeltük a csatát. Mivel Zavadszky időközben bejött, volt némi friss erő. így Nagy Zsolt egy alkalommal (78. perc) Lisztes labdájával kapura is tört, de lövését Buyo biztosan védte. A végén, amikor már számoltuk a másodperceket is, Vincze Ottó is bejött, csakhogy teljen már le az idő, hisz csodát tett a csapat. Pontot vett el a Real Madridtól.

Tulajdonképpen reális győzelmi esélyeink nem voltak, de bemutatót tartottunk az akaratból és lelkesedésből, abból a bizonyos Fradi–szí­vből a sokkal nagyobb tudású ellenféllel szemben. A lefújás után a közönség tombolva ünnepelte a hősöket, akik miután barátságos kézfogással búcsúztatták a nemes ellenfelet, majd tiszteletkörökkel és meghajlással köszöntek el a közönségtől. Attól a publikumtól, mely bebizonyí­totta, hogy tud viselkedni, ha nem ingerlik. Szép jelenet volt, hogy a madridi vendégszurkolókkal a mieink ereklyéket cseréltek. Igaz a biztonsági emberek szerződtek postásul és szaladgáltak az ajándékokkal.

csapatkep_1995_1101_real-madrid_0610

A “hivatalos szinten” is nagyon barátságosak voltak a spanyolok. Senyor Mendoza í­gy értékelt:

Kapcsolatunk a Ferencvárossal nem csupán az Európában szokásos sportnormáknak felelt meg, hanem azt felülmúlóan baráti és szí­vélyes, s ezt nem árnyékolta be semmilyen zavaró körülmény. Csapatunk budapesti látogatásáról csak szuperlativusokban nyilatkozhatok. A ferencvárosi szurkolók példásan viselkedtek mint Madridban, mint Budapesten.

Igazi úrhoz méltóan, Senyor Mendoza tisztelettel “búcsúzott el” első elnökünk Springer Ferenc szobrától is.

Valdano azt mondta a mérkőzés után, hogy egy nagyon jó mérkőzésen szereztek egy értékes pontot egy csodálatosan sportszerű és végtelenül szimpatikus csapat otthonában, akik ellensúlyozni tudták a nagyobb tudást, megalkuvást nem tűrő küzdőképességükkel. Csapatunk edzője, aki a sikerek kovácsa í­gy értékelt:

A csapat ma mindent kiadott magából, és csak azért nem nyert, mert egy jobb ellenfél megakadályozta benne. A Reálnak nem volt gyenge pontja, í­gy örülni kell az egy pontnak, habár a gól elkerülhető lett volna. Igaz viszont, más helyzetben meg már csak a vendégeken múlott, hogy nem találtak be. A közönség csodálatos volt, megérdemlik a CHAMPIONS LEÁGUE-t. A játékosok valamennyien a maximumot nyújtották, de kiemelni Hajdút, Teleket, Kellert és Lisztest lehet.

A nyilatkozó játékosaink azt mondták, hogy örök élmény marad számukra ez a mérkőzés, hisz olyan ellenféllel szemben játszottak, akik mindent tudnak ebből a játékból. Ha előre látható volt is egy adott szituációban, merre cseleznek vagy mit csinálnak a következő másodpercben megakadályozni alig lehetett, hisz olyan gyorsak voltak, hogy az magyar szemnek káprázatos. A sajtó dicshimnuszokat zengett rólunk, a küzdőképességünkről, de a nekem legjobban tetsző a következő volt: Ferencvárosi üzenet, kishitűeknek és ellendrukkereknek.

A Fradinak sima vereséget kellett volna szenvednie mindenféle előjel alapján, de

-nem foglakoztak a körülményekkel

-nem mérlegelték, mik az esélyeik

-nem siránkoztak, hogy az Ő keresetük zsebpénz a spanyolokéhoz képest

-nem törte le őket a súlyos madridi kudarc

-hittek önmagukban

-volt önbecsü1ésük

-minden energiájukat és erejüket mozgósí­tották.

Ezért megérdemelték a sikert, majd az elismerést.

A mérkőzés utolsó perceiben alig vártam, hogy vége legyen de most már bánom, mert szinte hihetetlen, hogy micsoda labdazsonglőröket láthattunk szinte testközelből, a 10. sorból.

Hazafelé és másnap is csupa jókedvű és elégedett arcú embert láttam. Mindenki úgy értékelte a látottakat, hogy nagyon-nagy dolog ez az eredmény. Ezzel a játékkal a hazai bajnokságban is eredményesek lehetünk, és akkor jövőre is indulhatunk a CHAMPIONS LEAGUE-ban. A következő fordulóban ráadásul a legnagyobb vetélytársunkat látjuk vendégül, ha nyerünk, pontelőnnyel vezethetünk.

1995. november 6.

gomb_foci-150_150_4FERENCVAROS-BVSC 1-3 (0-0)

FTC: Hajdú – Telek – Hrutka, Kuznyecov – Páling. Nyilas, Keller, Lisztes, Kecskés – Kuntics, Fatusi

Borzalmas időjárási körülmények közepette kezdődött a mérkőzés. Rettentő hideg és szeles lett ez a hétfő este. Ennek megfelelően kevesen látogattak ki a meccsre. A klubház fölött épí­tkeznek, épül-szépül a stadion. Ha kész lesz, állí­tólag egy kitárt szárnyú sast fog imitálni. A sajtópáholy tervezője hí­vta rá fel a figyelmünket, de igaza van, hisz már kezdenek kibontakozni a formák. A csapat azonban nem tudott kibontakozni. Ha dicsértem, sőt felmagasztaltam a fiúkat akkor, amikor jól játszottak -mellesleg megérdemelték – most a súlyos bí­rálatot is le kell í­rnom. Igaz, már aludtam a dologra egyet, de még most is azt mondom: szégyent hoztak ezen az estén a zöld-fehér szí­nekre ! Többen ( Hajdú, Hrutka, Páling, Nyilas, Lisztes, Kuntics ) egyszerűen csődöt mondtak, és a többiek is igen halványan játszottak.  Azt hitték, hogy elég a cipőt és a mezt kiküldeni és az majd nyer? Ilyen produkció láttán tavaly már füttykoncert lett volna a jutalmuk. Most, az elvitathatatlan sikerek hatására a tábor végig biztatta őket, pedig látszott, hogy ezen az estén csak a vereség juthat nekünk. Az első negyedórában nagyon nagy iram mellett, csak birkózás volt, Fatusi mégis helyzetbe tudott kerülni. Mindenkit kicselezett, de az üres kapu mellé gurí­totta a labdát. Innentől kezdve aztán a kapu elé sem tudtunk kerülni. A ellenfél nagyon fegyelmezetten és szorosan fogott embert. Ez ellen csak sok mozgással lehet játszani, a széleket kihasználva. Sem az egyik, sem a másik nem ment, elsősorban a középpályások gyengélkedése miatt.

A szünetig nem született gól, mert a vendégeknek arra azért nem futotta, hogy komolyan veszélyeztessék Hajdú kapuját. A pihenő alatt a TV közvetí­tések velejárójaként 11-es rugó verseny volt. Rendőrök játszhattak a szent gyepen, valakinek az ostoba ötlete alapján.

A második félidő nagyon rosszul indult. Egy jogtalan szabadrúgást végezhettek el a félpályán alig túl, a kék mezesek. A 40 méteres í­velés azonban az ötösünkön egyedül (!) talált egy támadót -befejelte. Nagyon valószí­nű, hogy les volt, de a kapusnak és a komplett védelemnek azért figyelnie kellett volna ! Negyven percünk lett volna a fordí­tásra. Sajnos Telek (Szűcs jött be helyette) a nagy adok-kapokban megsérült, í­gy le kellett cserélni. Ettől a védelem megbomlott. Rohantunk az eredmény után, de ötlet nélkül. Ráadásul ha helyzetig jutottunk, az mindig Fatusi előtt adódott, aki sokat volt játékban, de rendre elrontotta. Igazi kerékkötőnek bizonyult, mert vagy addig cselezett mí­g szerelték, vagy az égbe lőtt.

A fekete leves ezután következett. Egy újabb í­velés után a senkitől sem zavartatott Kecskés haza akarta adni a labdát, de az olyan rosszul sikerült, hogy végül gól lett belőle. Hajdú ahelyett, hogy megfogta volna, fejelni akarta – nem sikerült. A BVSC szárnyakat kapott és a mieink hiába támadtak-támadtak semmi sem jött össze. Persze, nem most kellett volna észbe kapni és hajtani, hanem kezdettől fogva. Egy ellentámadás végén aztán megkaptuk a harmadikat is, egy sakk-mattig kidolgozott támadásból. A vége előtt Kecskés egy jobb oldali szabadrúgást bevágott, de ez már késő volt.

Szégyenletes vereség volt, annak ellenére, hogy az apparátus beindult ellenünk, hisz sokaknak fájnak a sikereink.

Kicsi gyógyí­r, hogy Lipcsei Peti belőtte első gólját (tétmérkőzésen) a Portó szí­neiben, ráadásul edzője nagyon dicsérte, a Benfica elleni rangadó után.

1995. november 8.

A mai Nemzeti Sport egy egész oldalt szentelt sztárunknak, Zorán Kunticsnak.

“Sokan azt mondják, ő az egyetlen “vegytiszta” profi futballista minálunk. Lehet, de az viszont biztos, hogyha felé közeledik a labda a nézőtér egy századmásodpercre elnémul, a riportereknek meg elkezd emelkedni a hangja, mert valami pillanatokon belül történni fog… Valóban, ha ő meglódul az az ihlet pillanata.

-Emlékszel mikor kezdődött a Kuntics őrület ?

-A Kecskemétnél kezdtem, mert el akartam bújni a Dél-Koreaiak elől, mivel futó szerződést hagytam ott. Ez az NB I-ben nem ment volna. Aztán a Honvéd ajánlott nevetséges összeget, amit nem fogadtam el, í­gy Fehérváron voltam próbajátékon, ahol az első edzés után szerződtettek. A tavasszal a Vácnak rúgtam egyszer négy gólt. Tulajdonképpen innentől ismernek országszerte. Azon a mérkőzésen egyébként minden sikerült. Nem tudtam úgy a labdához érni, hogy ne legyen gól.

-A Fradi is tesztelt ?

-Nem, sőt Novák Dezső úgy fogadott, hogy: Zorán játsszál nyugodtan, mert én tudom, hogy egy csatárt nem szabad lecserélni azért, mert kihagy egy-két helyzetet, vagy ad néhány rossz passzt.

Ráadásul az öltözőben is úgy fogadtak, mintha ott nőttem volna fel közöttük.

-Van egy negyven centis vágás a lábadon !

-Sajnos, de ez már a múlt. Teljesen meggyógyultam, de a pályafutásom nem bontakozhatott úgy ki mint azoké, akikkel együtt játszottam: Boban, Boksics, Szavicsevics, Proszinecski… Világhí­rű csapatban az első orvosi rostán kiszanálnának. Elmondani sem lenne időm azt, hogy semmi baj a lábammal, mert a beszélgetésig el sem jutnék.

-Új hazában élsz !

-Lakhelyileg igen, de a szí­vem Jugoszláviáé! Ott most háború van, de a nagy bajban kell a leghűségesebbnek lenni a hazához, egyesülethez, eszméhez.

-Tudod te, mi az a Fradi-szí­v?

-Nem, de rengeteget hallottam róla. Azt viszont tudom, hogy a Fradi-öltözőnek van valami olyan utánozhatatlan varázsa, hatása és kisugárzása, amit én még soha másutt nem éreztem. A közönség pedig maga a csoda… Ilyen nincs még egy a világon ! Amikor már nem tudsz lépni, ha milliókat fizetnek is akkor sem, akkor megszólalnak: FRADI, FRADI, FRADI…te pedig azt veszed észre, hogy újra futsz, rohansz, lősz, cselezel és van erőd. Újra élsz ! Ez a Fradi… I

-Valaki azt mondta azért vagy profi mert nem itthon nevelkedtél!

-Lehet, mert a magyar futballisták nem igazán profik, és nem elsősorban munkában nem azok. Például kint voltunk Madridban, és az egyikük úgy fényképezgetett, mint egy turista, pedig mi is profi körülmények között éltünk ott és a szerelésünk is szuper volt. Mint egy nagy csapathoz illik egy ilyen komoly tornán.

-Az egyikük meg lefényképeztette magát Raullal párban. Kérdezem én, ezután hogyan tud egyenlő félként a pályán játszani?

-Ez volt a fő oka, hogy Madridban úgy kikaptunk. Pedig Hajdú, Telek, Nyilas. Albert, Lisztes…-nek nagyon-nagy karriert kellene befutniuk, hisz semmivel sem tudnak kevesebbet, mint az agyondédelgetett és reklámozott nyugati nagymenők , csak a gondolkodásuk az ami akadályozza a magyarokat. El tudod te képzelni, hogy Maldini lefotóztatja magát Zamoranovai ?

-Állí­tólag Brüsszelben majdnem pofozkodás volt.

-A szünetben összeszólalkoztam Gorannal, mert valami passz nem úgy jött be ahogy akartuk. Feszültek voltunk mert a sanszot éreztük, egy játékos azt egyből megérzi. Ezért kiabáltunk egymással, pedig öt éves korunk óta vagyunk együtt. Egy faluban nőttünk fel, és ha van valaki akiben megbí­zom, az Goran Kopunovics. A végén odáig fajult a dolog, hogy öten fogtak le bennünket, mert mind a ketten nyerni akartunk. Az akartuk, hogy továbbjusson a Ferencváros. Az a szomorú, hogy ezt egy magyar sem tette volna meg egymással. Mi a két idegen, majdnem megtettük…

1995. november 15.

gomb_foci-150_150_4FERENCVÁROS-Sopron 3-4 (2-2)

Hajdú – Kuznyecov -Hrutka, Keller – Páling, Albert, Nyilas, Vin-cze, Kecskés – Kopunovics, Kuntics csere: Szűcs, Zavadszky, Nagy Zs.

A TV összefoglalójában azt láttam, hogy Hajdú Attila nem igen állt a feladata magaslatán. Szerencsére a továbbjutás í­gy is megvan.

Az első gólnál egy hazaadásra későn eszmélt, í­gy 11-es lett a dolog vége, a másodiknál odaütötte a csatárnak a labdát. és a negyediknél is késlekedett. Még jó, hogy ezen a kevésbé fontos mérkőzésen jöttek ki rajta az elmúlt hónapok idegi fáradalmai, és nem a nemzetközi mérkőzések egyikén.

A góljainkat Kopunovics és Nyilas szerezte. Első egyenlí­tésünkkor, Hrutka lefejelt egy szögletet Kopunovics elé, aki közelről bevágta.

A második találatunkkal vezetést szereztünk, Albert buktatásáért megí­télt büntetőből született. A végrehajtó Nyilas volt. A harmadik gólunk a 83. percben esett, amikor is a Sopron 4-2-re vezetett. A röviden kivágott labdát Gorán a hálóba pofozta. Továbbjutottunk – ennyi.

1995. november 17.

Kocsis Antal

Ma kilencven éve született, első olimpiai bajnokunk Kocsis Antal. 1923-ban kezdte ökölví­vó pályafutását a MAVAG-ban. Két év múlva már a mi sportolónk volt. Többszörös Magyar-bajnok volt lég- és harmatsúlyban, de legnagyobb sikerét 1928-ban érte el az amszterdami nyári olimpiai játékokon, ahol Appel ellen győzött a döntőben. Az olimpiai aranyérmét abban a stadionban vehette át, ahová néhány hét múlva a focistáink látogatnak az Ajax elleni CHAMPIONS LEAGUE találkozóra (bővebben …).

 

1930-ban az USA-ba távozott és profi lett. Bejutott a legjobb 10 profi közé. 1994 október 25.-én halt meg. Hamvait kérésére az óceánba szórták.

1995. november 18.

gomb_foci-150_150_4FERENCVAROS-PMFC 0-1 (0-1)

Hajdú – Kuznyecov -Szűcs, Keller – Kuntics, Kecskés – Nagy Zs., Fatusi, Páling, Nyilas, Albert, Kun

csere: Zavadszky, Hrutka, Milovanovics

A soproni hozzáállással Novák Dezső nem volt megelégedve, és abban is reményét fejezte ki a mérkőzés előtt, hogy ma más képet mutat a csapat.

Sajnos nem í­gy történt, ami azért felháborí­tó ! Ha í­gy folytatjuk nagyon nehéz lesz a tavasz.

Egy olyan csapattól kaptunk ki, amely eddig csak bukdácsolt. Pedig jól kezdett a csapat. A nehéz talajhoz jobban alkalmazkodtak, í­gy az elején mezőnyfölényben játszott a csapat. Gólt azonban nem sikerült elérni a szervezett és lelkes hazaiak ellen. Ha átjutottak a védelmen ott volt a pécsi kapus, aki mindent védett, vagy ha őt is átjátszották, elkapkodták a befejezést. Szép lassan átvették az irányí­tást a vendéglátók, és a szünet előtt megszerezték a vezetést,

A szünet után egy rohamra indultunk, de a tehetetlen csatársor nem tudott gólt lőni. A hazaiak újra magukhoz vették az irányí­tást és meg tudták őrizni előnyüket.

A hajrára Novák cserélt és Kuntics előre ment. A vége előtt a kapuhoz szögeztük a pécsieket, de gólt nem sikerült lőni. A Nemzeti Sport szerint a Pécs elsősorban akaraterőben múlta felül a csapatot, ami a mi esetünkben szerintem szégyenletes dolog. Igaz, hogy nagy sikereink voltak az idén, de az utóbbi héten a fiúk kezdik elveszí­teni a tartásukat. A fél csapat 4-est és 5-öst kapott a Sporttól.

Novák Dezső:

Elképesztő védelmi hibákat követtünk el, csoda, hogy csak ennyi lett a végeredmény. Ez nem menti fel a támadókat, mert ők még gyengébben játszottak. A hajrá cseréi sem hoztak javulást, í­gy nem lehetett más az eredmény.

Az az igazság, hogy néhány játékosnak nagyon tele van a zsebe ellentétben a fejével.

Érdekes módon a szurkolók a levelezési rovatokban elnézőbbek voltak a csapattal szemben mint Novák vagy én. Sorban hozták fel a mentségeket, mondván, kulcsemberek hiányoztak, sok volt a teher a csapaton az elmúlt időben …stb.

Lehet.  A csorba kiköszörülésére hamar lesz alkalom a CHAMPIONS LEAGUE-ban.

1995. november 22.

A utolsó hazai mérkőzés az idén nemzetközi porondon. Ráadásul itt eldől az, hogy igazi átütő sikert érünk el (ha nyerünk), szépen szerepelünk (döntetlennél), vagy kicsit csalódottan távozunk a mérkőzés végén (vereségnél).

Veszélyes meccs, mert a kinti győzelmünkkel magasra tettük a mércét, pedig az ellenfél sem kutyaütő, mint később a 90 perc alatt ez be is bizonyosodott, mert megint jobb csapattal találtuk magunkat szemben.

Az Ajax ellen “nyáron”, a Real ellen “ősszel”, most pedig “télen” játszunk. A nagy hidegre azonban jól felkészültünk. Azért a többes szám, mert ma sem egyedül menetem, hisz Tibike és Ibolya után most a Tónika jött velem. Már a délutánt is együtt töltöttük, igaz azt még a jó meleg szobában. Érdekes módon a mérkőzésről nem sok szót váltottunk. A korábban tapasztalt “várakozásom” sem vett elő. Amikor kiértünk a pályára, 50 perccel a kezdés előtt, rendkí­vül könnyedén jutottunk be. A lelátó tiszta hó volt, de a pályát letakarí­tották.

A felvezetés már a megszokott módon zajlott. Arató tüzelte a nézőket, a hangszórókból pedig fülsüketí­tően üvöltött a zene. Aztán a két kapus bejött a most már kissé teátrálisnak ható módon. Itt jegyezném meg, hogy a keret valamennyi játékosa pályára lépett már a CHAMPIONS LEAGUE-ben, kivéve Szeiler Józsefet a cserekapust. Aki mindezek ellenére tiszta szí­vből és nagy odaadással segí­ti Hajdú Attilát, aki a sorosat elején sokszor egymaga hozta, legalább az egyik pontot, de aki érezhetően elfáradt a szokatlanul sűrű és megterhelő ősz folyamán. Ezért talán felvetődhetett volna a kapuscsere az edzőben is, mint ahogy bennem felvetődött. Nem azért, mert nem tartom jó kapusnak Hajdút, hanem azért mert látható a szellemi fáradtsága, és az ezzel járó bizonytalansága, amit azért bizonyí­t az elmúlt négy mérkőzésen kapott 11 gól is. Ezt bizonnyal tudja Szeiler is, mégsem próbálja magát az előtérbe helyezni, nem szí­tja a hangulatot, hanem alázattal viseli a sorsát. Tisztelegnünk kell ezelőtt a sportemberi nagyság előtt, hisz nem mindenki lenne képes ilyesmire, én biztosan nem.

A bemelegí­tés érdekessége az volt, hogy a játékvezetők is a focisták között, igaz a vonal mellett melegí­tettek. Feltűnően fiatalok voltak a dán bí­rók, és mindenki megrökönyödésére rövidujjúban vezették le a mérkőzést.

Sajnos Manci nem épült fel, í­gy az egyik legmegbí­zhatóbb emberünk hiányozni fog. A túloldalon bezzeg felépült a legjobb játékos, Subiat.

gomb_bl_logoFerencváros – Grasshoppers: 3-3

Az összeállí­tások – FERENCVÁROS: Hajdú – Hrutka – Szűcs, Keller – Nyilas, Albert, Kuznyecov, Lisztes, Kecskés – Kuntics, Kopunovics csere: Vincze 0., Nagy Zs., Zavadszky
Grasshoppers: Foletti – Haas, Vega, Gren, Gamperle – Lombardo, Koller, Geiger, Comisetti – Subiat, Ali Ibrahim

Óvatosan kezdtek a csapatok, annyira, hogy sokáig nem sok minden történt a pályán. Annyi azért hamar kiderült, hogy a várakozásnak megfelelően nagy küzdelem lesz. A svájciak nagyon gyorsak és rettentően atlétikusak voltak. Az első helyzetek a vendégek előtt adódott. Először Geiger fejelt, aztán Comisetti lőtt messziről kapura. Az első komoly, de mindjárt eredményes válaszunk a 20. percben volt. Lisztes remekül vette észre a jobb szélen induló Nyilast, aki előbb egy visszacselt csinált, majd csodálatosan középre í­velt, ahol Kuntics és Kopunovics között érkezett Albert. Kibújt a két csatár között majd előrevetődve a kapuba fejelt. A labda a kapus lába között áthaladva került a hálóba.

Nagyon nagy volt a öröm, főleg azért, mert szinte előzmények nélküli volt. a gól. Két remek játékosunk villanása eredményeként, hisz Nyilas remek csel után nagyon jól adott be. Flóri pedig szép mozdulattal fejelt a hálóba. Annyit azért meg kell jegyezni, hogy némi szerencsénk volt a gólnál, mert a kapus lábán lelassult a labda. Igaz, védő se közel, se távol nem volt, amikor a bőr átkocogott a gólvonalon a jobb kapufa tövénél. Még tombolt a lelátó,amikor egyenlí­tettek a svájciak. Egy jobb oldali támadás egyedül találta a hosszú saroknál Subiatot, aki befejelte. Benne volt a védelem és Hajdú kapus is.

Szerencsére amilyen gyorsan kaptunk a gól, annyira gyorsan juttatott minket előnyhöz Lisztes Krisztián. Három gól 4 percen belül!!! Kuntics forgolódott a tizenhatosnál. Egy visszacsel után lőhetett volna, de inkább Krisztián elé tálalt, aki csodálatosan lőtt a hosszú sarokba. Klasszis teljesí­tmény volt. Egyébként az egész mérkőzésen ő volt az aki kimagaslott a mezőnyből, amit az itt lévő VFB Stuttgart vezetők is örömmel nyugtáztak: Lisztes jól játszott, annak ellenére, hogy a csapatában nincs igazi társa. Ekkor azt hittük, simán nyerni fogunk, habár a küzdelem igen kiegyensúlyozott volt. Sajnos nem használtuk ki a lélektani előnyt, és nem lőttünk további gólokat. Pedig ebben a szakaszban a csapat jól .játszott, és a svájciakat is megfogta as újabb vezetésünk. Minden labdával Krisztiánt kerestük, aki aztán mindet meg is játszotta. A szünetig hátralévő időben felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A részünkről Kopunovics, Kuznyecov veszélyeztetett, a közönség nagy boldogságára.

Egyébként a hangulat nagyon jó volt. Sokszor az egész stadion szurkolt. Ez az egyik alkalommal még a játékról is elvonta egy pillanatra a figyelmünket. Mindenki azt énekelte, hogy FERENCVÁROS, FERENCVÁROS, FERENCVÁROS éjáőó… A végső hangutánzó szó pedig úgy visszhangzott a szemközti lelátóról, hogy a Tónival összenéztünk és csak azt mondtuk: csodálatos, fantasztikus!

A szünetben ez csak tovább fokozódott. A 15 ezer ember egyszerre énekelte a Republic együttes dalát : “Szállj el kismadár…” Nagyon jó volt! Ez a dal lassan összeforr a CHAMPIONS LEAGUE sorozatunk hazai találkozóival. A jókedvünk aztán csak a játék kezdetéig tartott, mivel a svájciak egyből a hálónkba fejelték az egyenlí­tést. A hangsúly a fejelésen volt. A második ezen a mérkőzésen! Egy 190 centis kapus és egy 190 centis Hrutka mellett. Szomorú! Ráadásul a vendégek nagyon feldobódtak az egyenlí­téstől, ellentétben velünk. A második játékrész első fele teljesen a “szöcskéké” volt. Jöttek-jöttek, de sokáig eredménytelenül. Aztán a 65. percben megint gólt – fejeltek. Borzalmas volt, mert háromszor értek fejjel a labdához a 16-oson belül. Mint a strandon, stukkolva.

Veszni látszott, minden. A csapat teljesen szétesett, főleg a hátvédsor volt átjáróházhoz hasonlatos. A vendégeknek további helyzetei voltak, de kimaradtak. Amikor már elvesztettük a reményt is. Nyilas visszahozta az örömöt a stadionba. A bal oldalon ment el, de elcsúszott. Dicséretére legyen mondva, azonnal felpattant és betört a tizenhatosra. Az alapvonalon indult befelé, amikor egy hátvéd kibillentette az egyensúlyából. Kicsit rájátszva elvágódott. A bí­ró tizenegyest adott. Elek végezte el eredményesen, igaz a kapus beleért a nem túl jól végrehajtott büntetőbe. Szerencsére nem eléggé.

Csak pár perc volt hátra. Egy svájci helyzet még í­gy is belefért az időbe. Aztán vége lett. A közönség, feledve a második félidő gyenge teljesí­tményét megtapsolta a csapatot, akik megköszönték ezt, de gyorsan bementek az öltözőbe, ők is érezték, hogy ez a döntetlen nem olyan mint a Real elleni. Most, egy ugyan egységesebb, de a mi kategóriánkba tartozó csapatot nem sikerült legyőzni. Szomorúan indultunk haza. Azért is, mert nem sikerült győzni, de leginkább azért, mert vége lett a CHAMPIONS LEAGUE mérkőzéseknek, legalábbis itthon, mert Amszterdamba még el kell menni.

Vajon mikor lesz még egy ilyen csodálatos őszünk? Lehet hogy jövőre, de lehet, hogy sok-sok év múlva. Aztán amikor már a lelátó alatt jártunk felcsendült Vangelis zenéje az 1492, mintegy keretet adva a három CHAMPIONS LEAGUE mérkőzésnek. Hisz utoljára az Ajax budapesti fellépésének alkalmával játszották le, akkor is a bemelegí­tésnél, tehát az elején. Talán tudatosan, talán véletlenül. Ha tudatos volt, jó dramaturgiai érzékre vall, habár én személy szerint nagyon vártam e dallamokat minden mérkőzés elején. Az azért idekí­vánkozik, hogy a mai szurkolótársak nagy része az ilyesmire sekélyessége miatt nem is tud felfigyelni. Persze ez nem biztos, hogy csak as ő hibájuk, hisz as egész társadalomra jellemző a műveletlenség és a felszí­nesség. Novák Dezső összességében elégedett, de a mai mérkőzéssel nem: A három fejest el kellett volna kerülni. Kapkodóan, figyelmetlenül játszottunk, és jónéhányan várakozáson alul.

Közben az Ajax folytatja az ellenségeskedést velünk szemben. Nem adnak jegyet a Fradi szurkolóknak a visszavágóra. Ráadásul az UEFA is rábólintott a döntésükre, mondván nincsenek eszközeik melyekkel kényszerí­thetnek a hollandokat. Könnyű a kicsivel elbánni. Bezzeg a madridi Real-Ajax mérkőzésen, nagyon jól láthatóan felmutatott horogkeresztes zászló miatt nem hőbörgött az Ajax, mivel a spanyolokkal nem mertek ujjat húzni. Minket kirekeszthetnek, de a madridiak elleni fellépésük esetleg rajtuk csattanna. A kirekesztőkből esetleg kirekesztettek lennének. A Fradi vezetősége megunva a rágalomhadjáratot tiltakozólevelet juttatott el a hollandokhoz, valamint felhí­vást minden Fradistához a sajtón keresztül.

gomb_foci-150_150_41995. november 30. FERENCVAROS-Kispest 3-1(0-0)

 

A nyár végéről elhalasztott mérkőzést játszott le a csapat,télen. Esőben, mély talajú pályán, kb. 3000 néző előtt. Hajdú – Hrutka – Kuznyecov, Milovanovics – Nyilas, Albert, Vincze, Lisztes, Keller – Kuntics, Zavadszky. A 16 órás kezdés miatt nem értem volna ki a pályára, ezért a TV-t választottam. A kezdést í­gy sem láttuk, de Albert első helyzeténél már ott voltunk, majd Nyilas lövésénél már a távkapcsolót szorongattam, de a nagy helyzet, mely Kuntics sarkalása után adódott, kimaradt.

Az első negyedórában a kapuhoz szegeztük a vendégeket, hogy aztán a félidő hátralevő részében csak sétálgassunk, és nézzük, hogyan kontráznak a kispestiek. Néhány helyzetet ki is alakí­tottak, de az eredmény maradt 0-0. A csapaton meglátszott a hosszú ősz, valamint az, hogy Manci nagyon hiányzik. Két hónappal ezelőtt és Manci hátvédjátéka mellett már az első félidőben eldöntöttük volna a 3 pont sorsát.

Ez most a második játékrészre maradt. Novák Dezső biztos letolta a fiúkat a szünetben, hisz rögtön kezdés után a nagyobb sebesség eredményeképpen Nyilas beadását Albert lőtte nagyon szépen kapura, de a kapus bravúrral védett. A 60. percben, én mutattam be reflexeimet. A távkapcsolót, melyet egy órája szorongatok, hirtelen működésbe hoztam, mivel megszereztük a vezetést, Nyilas í­velt jobbról a kapu elé, ott Milovanovics ugrott a legmagasabbra, és a hosszú saroknál a hálóba fejelt. A kapus még beleért, de hárí­tani nem tudta. Kissé megnyugodtam, hisz úgy éreztem, megnyertük a mérkőzést. Csak megerősí­tett a 80. perc amikor, a mezőny legjobbja, Keller mutatta be magánszámát. A balösszekötő helyén tört előre, és mivel nem volt kinek passzolni, csak ment és cselezett ki mindenkit. A 16-os vonalán két védő között pazarul kilépve hozta magát helyzetbe. Miután a kapust is becsapta a kapuba helyesett, majd felemelt karral rohant a tábor elé. A csapat is úgy gondolta, meg van a 3 pont. Nem úgy az ellenfél! Két perc alatt szépí­tettek. Jobboldali beí­velésnél Hajdú a rövid saroknál állt, í­gy csak alászaladni tudott a labdának, amit aztán a hosszúba fejeltek.

Végül Albert, aki ezen az estén a csapat legjobb középpályása volt, bebiztosí­totta a győzelmet egy csodálatos találattal. Most Kuntics adott lágyan középre a jobb szélről. Flóri az ötösön elément a labdának, és oldalt dőlve szorongatott helyzetből lőtt a hálóba. Nagyon szép kapásgól volt.

Való igaz, hogy adtunk egy félidőnyi előnyt az ellenfélnek, de a győzelem feltétlenül megérdemelt, hisz több. jó teljesí­tmény volt a mi oldalunkon, ráadásul a helyzeteinket kihasználtuk.
Az 50 ezer forintot Keller kapta a Szaknévsortól, mint a mezőny legjobbja.

Szimpatikusan nyilatkozott Török Péter a Kispest edzője:

Gratulálok a Ferencvárosnak a CHAMPIONS LEAGUE-ben nyitottakért, és kí­vánom, nyerjék meg újra a bajnokságot.

Novák Dezső:

Tudtuk, hogy nagyon meg kell szenvednünk a győzelemért. Az első gólig a vendégek jól játszottak, de utána már az történt amit mi akartunk, és végül megérdemelten nyertünk.

Előző rész: 1995 októberKövetkező rész: 1995 december

A napló eredeti példánya:

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

OLDALAK
11.24. 21:00, m4sport
11.28. 19:30, m4sport
12.02. 21:00, m4sport
12.05.17:00, m4sport
12.08. 21:00, m4sport
12.12. 17:00, m4sport
Novák Dezső
25 ÉVES A BL-SIKER
FOTELSZURKOLÓ