Nyári futballfesztivál – Nemzetközi Torna Siófokon

Három együttes, a házigazda Siófok FC, a Ferencváros és a holland kupagyőztes Fortuna Sittard részvételével került sor szombat este (1999. július 24.) Siófokon a Nyári Futballfesztivál elnevezésű labdarúgótornára, amelyen 45 perces mérkőzéseket vívtak egymással a csapatok. Az eseményre 4 ezer néző látogatott ki, köztük sok Balatonon nyaraló holland szurkoló.

Jack Opgenoord, a Fortuna Sittard technikai igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy szívesen jöttek Magyarországra, hiszen a hétfői elutazásukig ideális körülmények között készülhetnek, és a futballfesztiválon jó ellenfelek vártak rájuk.

Siófok FC-Fortuna Sittard (holland) 0-0, 11-esekkel 4-5

Az első találkozón a Siófok és a holland klub a 45 perc során 0-0-át játszott, végül a vendégek 11-esekkel győztek. A siófokiak két nagy gólszerzési lehetőséget is elszalasztottak: a 7. percben Sallai büntetőből a felső kapufát találta el, majd a 25. percben Lukács lőtt a kapu fölé.

A következő találkozón:

Ferencváros–Siófok 1–0
Siófok, 4.000 néző. V: Ábrahám

FTC: Vámos – Lakos – Szűcs M., Mátyus – Kriston, Zöld, Nagy N., Füzi Á. – Kovács B. – Fülöp Z., Palásthy
Gól: Kovács B. (38.)

Az utolsó találkozón:

Ferencváros–Fortuna Sittard (holland) 0–0
Siófok, 4.000 néző. V: Ábrahám
FTC: Vámos – Nagy N. – Szűcs M., Mátyus – Kriston, Zöld, Kovács B., Füzi Á. – Bócz – Palásthy (Somorjai 36.), Fülöp Z.

A torna végeredménye:

1. Ferencváros 4 pont
2. Fortuna Sittard 3
3. Siófok 1

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Az oldal támogatói:
OLDALAK
Paks – FTC
HŐSKOR 1901-1926
PROFIZMUS 1927-1945
Pethő Zoltán adománya
Felújított emlékezés
NB 1945-1958
NB 1958-1974
Albert album 1941-2011
NB 1975-1986
KÖZELMÚLTUNK 1986-
INFORMÁCIÓK
    E-mail címünk: info@tempofradi.hu
HOST Szolgáltatónk
FOTELSZURKOLÓ
EDZŐINK
MAGYAR VÁLOGATOTT
KATEGÓRIÁK
<label for="taxonomy_dropdown_widget_dropdown_3">CÍMKÉK</label>
Stadion történet
Tempó Fradi!
ARCHÍVUM
NAPTÁR KERESŐ
május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031