Banner – Widget és az F5!
A különböző operációs rendszerek, és azoknak különböző verziói nem egyformán frissítik egy-egy oldalt a megnyitáskor. Nem szeretnék belemenni a számítástechnika rejtelmeibe – nem is értek hozzá, biztos ezért bízták ezt a nemes feladatot a számítástechnika rejtelmeiben jártas szerkesztőtársaim egy e témában analfabétára, azaz rám -, legyen elég annyi, hogy a gépek sok mindent maguk is tárolnak, hogy gyorsabb legyen az indulás, a megnyitás. Eme gyorsan változó világban vannak akik gépén a frissebb verzió, fejlettebb operációs rendszer fut, melyekkel sok dolgunk nincs, hiszen ők frissítik magukat folyamatosan, a régebbieknél pedig egy egyszerű gombnyomással, a klaviatúra legfelső sorában található “f5″ billentyűvel lehet elérni.
Tovább olvasom
Dukon Béla: 45

Dukon Béla
Még nem volt 18 éves, amikor Vincze Géza bedobta a mélyvízbe a balszélsőt. 1984. júniusában a Videoton ellen mutatkozott be az élvonalban.
Aztán a következő két idényben ismét csak egy mérkőzés jutott számára az élvonalban. 1986 őszétől vált a csapat alapemberévé. Három éven át rendre a kezdőcsapatban kapott helyet, a válogatott keretbe is meghívást kapott. Tovább olvasom
“Mit mesél egy régi sportlap, mit mesél?” – 34. hét
Katona Sándor, Albert Flórián, Rákosi Gyula, Novák Dezső, Szűcs Lajos Tovább olvasom
A Fradi naptára, augusztus 28.
Évfordulók:
45 éve született Dukon Béla
66 éve hunyt el Schaffer Alfréd
Mérkőzéseink ezen a napon:
1910. Millenáris, Ferencváros – KAOE: 3-0, egyéb hazai díjmérkőzés
1921. Koppenhága, Boldklubben ’67 – Ferencváros: 3-3, nemzetközi barátságos
1927. Debrecen, Bocskai – Ferencváros: 0-3, NB1 Tovább olvasom
2011.VIII.27. NB II., Ferencváros II. – Soproni Vasutas: 2-0
Második mérkőzését is megnyerte második csapatunk a Nyugati csoportban. Zsivóczky és Peszmeg góljaival 2-0-ra vertük az újonc Soproni Vasutas együttesét. Tovább olvasom
Az utolsó Vasas – Fradi következik a Puskás stadionban
160. alkalommal mérkőznek meg a csapatok az élvonalban. Először az átkeresztelt, Puskás Ferenc nevét viselő stadionban, egyben utoljára a Népstadionban. Fókuszban a Népstadionban rendezett bajnoki mérkőzések. Tovább olvasom
Kubatov Gábor nehéz helyzetben
Ankétot tartott a múlt héten az Albert-stadionban az FTC. Ez azon ritka alkalmak egyike, amikor Kubatov Gábor tájékoztatást ad a Ferencváros pillanatnyi helyzetéről.
2011. március: „Senki nem úszhatja meg a felelősségrevonást”
2011. augusztus: Senkit nem vonnak felelősségre…
Ennek kapcsán sok szurkoló keresett minket. Szinte mindegyik azt kérdezte: mi történt Kubatov Gáborral, hogy mást mond, mint eddig? Akadt aki számonkérte tőlünk, miért tettünk többször is hitet az FTC-vezér mellett, miközben szerintük nála is elkezdődött a ködösítés, a mellébeszélés. Elmondtuk: változatlanul hiszünk Kubatov Gábor tisztességében Tovább olvasom
Hány áldozatot követelnek még a Fradi-kamuk?
A hegyek megint egeret szültek.
A Fradi, amit húsz éve mindenkori potentátok próbálnak megmenteni, ugyanott tart, ahol annakidején.
Sehol.
Rossz a módszer.
Pedig ez a megmentés is ígéretesen kezdődött.
Egy tehetséges, tisztességes és a Fradi iránt elkötelezett emberre, Kubatov Gáborra bízták a klubot, aki idén márciusban már ki is állt a világ elé és kijelentette: a Fradi megújulásának a rend a feltétele, és a korábbi bűnök elkövetői közül SENKI NEM ÚSZHATJA MEG FELELŐSSÉGREVONÁS NÉLKÜL.
És ez a korrekt, tisztességes ember augusztusra eljutott odáig, hogy már esze ágában sincs felelősségre vonást emlegetni. Tovább olvasom
Bircsák Gusztáv
A Szentlőrinci AC-ban, a Postás SE-ben, az MTK-ban és a Ferencvárosban is szereplő labdarúgó átlagos képességű volt. A Kinizsiben 1952-ben szerepelt, ahol 2 gólt szerzett 18 bajnoki mérkőzésen. Később sípmesterként tevékenykedett. A hatvanas évek második felében a FIFA játékvezetőinek soraiba tartozott. Tovább olvasom
A Fradi naptára, augusztus 27.
Évfordulók:
86 éve született Bircsák Gusztáv
Mérkőzéseink ezen a napon:
1983. Üllői út, Ferencváros – Nyíregyháza: 2-1, NB1
1911. Üllői út, Ferencváros – NSC: 4-3, egyéb hazai díjmérkőzés
1924. Bécs, Rapid – Ferencváros: 1-1, nemzetközi barátságos Tovább olvasom
A keménykezű Selymes Tibor is befutó lehet: Lennék az FTC edzője!
Az edző szerint a magyar futball jó, a Fradi jobb lehet.
Négy esztendeje távolodott el a magyar futballtól Selymes Tibor: a negyvenhatszoros román válogatott labdarúgó előbb a Haladásban, majd a DVSC-ben szerepelt, később Sopronban edzősködött, azután Nagyszalontára szerződött. Dolgozott a Sportul Studentescnél és az Astra Ploiesti-nél, mostanában pedig hírbe hozták a kolozsvári CFR-rel, a Steauával – és a Ferencvárossal is. Az edzői élet viszontagságairól, egy pofonról, a magyar és a román futball közötti különbségről, valamint a Ferencvárosról beszélgettünk az egykori kitűnőséggel. Tovább olvasom
„Ilyen edző kell nekünk, ilyen edző pompás(?)…”
NOVÁKNAK, NYILASINAK, PINTÉRNEK, CSANKNAK
IS „TAKARODNIA” KELLETT!
Nem ma volt, amikor elkezdtem figyelni a magyar futballcsapatok edzőinek útját, sorsát, pályafutását, sikereiket, holtvágányaikat és kudarcaikat (1958-ban, nyolcévesen már utaztam úgy együtt egy „hót koszos”, jéghideg vasúti kupéban Tatabányától Budapestig egy éppen néhány órával korábban kirúgott futballedzővel, bizonyos Orczifalvy Istvánnal, akit aznap délelőtt a Győrtől küldtek el. Hazafelé tartott, mi, apámmal Tatabányánál csatlakoztunk hozzá, de csak arra emlékszem, hogy az az ember maga volt a világfájdalom…), Tovább olvasom
Üllői úti kapufák előtt – vénnek való vidék
A nyugdíjaséletbe néhány hete félig-meddig már belekóstoló Végh Zoltán múlt vasárnap, a Szombathelyi Haladás (1–2) elleni bajnoki mérkőzésen 40 évesen mutatkozott be a Ferencváros első csapatában. Nem ő az egyetlen hálóőr, akit a zöld-fehérek ilyen éltesen csalogattak vissza a gólvonal elé. Csakhogy Véghgel ellentétben a két előd, Csikós Gyula és Gulyás Géza „vénségére” már nem új (öreg)fiúként érkezett a kilencedik kerületiekhez. Tovább olvasom
A Fradi naptára, augusztus 26.
Mérkőzéseink ezen a napon:
1917. Üllői út, Ferencváros – BAK: 2-1, NB1
1921. Koppenhága, Boldklubben ’93 – Ferencváros: 5-1, nemzetközi barátságos
1923. Megyeri út, UTE – Ferencváros: 0-2, NB1
1928. Hungária krt, Ferencváros – Beogradszki: 6-1, KK Tovább olvasom
2011.VIII.24. Ferencváros – Budaörs: 4-0 (edzőmérkőzés)
A Ferencváros NB II-es csapat ellen már tudott győzni: az élvonalban egyelőre nyeretlen zöldek Oláh, Otten, Tóth Bence és a próbajátékon szereplő finn szélső, Juha Hakola találatával 4-0-ra kiütötték a Budaörsöt, a két csapat szerdai, zárt kapus 2×35 perces edzőmeccsén. Tovább olvasom
A Fradi Ausztráliában III. – Fenyvesi, az “atomszélső”
Első napunk a Hotel Savoyban
Mire megérkeznek a fiúk, kész a szobabeosztás. Mindenki azonnal indulhat lepihenni. Nem kell nagyon biztatgatni senkit a lefekvésre.
Mi ezalatt a csapat programját, étkezését tárgyaljuk meg. Szerencsénk van, mert két évvel ezelőtt a bécsi Rapid ugyanebben a hotelben szállt meg és így a szálló séfje már ismeri a futballista-igényeket. Igaz, hogy csak á la Wien, de ez is jobb, mint az ausztrál konyha. Tovább olvasom
A labdarúgás “íratlan” szabályai: Mesterhármas
A Fradi naptára, augusztus 25.
Mérkőzéseink ezen a napon:
1918. Üllői út, Ferencváros – Kispesti AC: 4-0, NB1
1927. Üllői út, Ferencváros – Wiener AC: 4-2, nemzetközi barátságos
1935. Budafok, Budafok – Ferencváros: 3-10, NB1
1940. Mező u., Gamma – Ferencváros: 2-2, NB1
1956. Szombathely, Szombathelyi Törekvés – Bp. Kinizsi: 2-1, NB1 félbeszakadt
1957. Népstadion, Ferencváros – Komló: 3-1, NB1 Tovább olvasom
Beke Imre
A csatár összesen 10 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 8 gólt lőtt! Ez is kevés volt azonban ahhoz, hogy ha Gyetvai egészséges volt, akkor kiszorítsa őt a kezdőcsapatból…
Az amatőr FTC-ben azonban sokszor játszott és sok gólt szerzett. Tovább olvasom
Bánki Ferenc
1952. augusztusában egyetlen bajnokin lépett pályára a középcsatár. A ’60-as évek elején a belga KAA Gent csapatában rúgta a labdát.
A Fradi naptára, augusztus 24.
Évfordulók:
89 éve született Beke Imre
21 éve született Gold Péter
Mérkőzéseink ezen a napon:
1913. Üllői út, Ferencváros – UTE: 9-0, egyéb hazai díjmérkőzés
1921. Wanne am Rhein, Preussen – Ferencváros: 0-6, nemzetközi barátságos
1924. Bécs, Simmering – Ferencváros: 0-3, nemzetközi barátságos Tovább olvasom
A Fradi naptára, augusztus 23.
Évfordulók:
82 éve született Czibor Zoltán
47 éve született Kajdy György
Mérkőzéseink ezen a napon:
1925. Hungária krt, UTE – Ferencváros: 3-2, MK
1930. Belgrád, Beogradszki – Ferencváros: 0-3, nemzetközi barátságos
1933. Arad, Aradi MTE – Ferencváros: 0-7, nemzetközi barátságos Tovább olvasom






























HOZZÁSZÓLÁSOK