1938

“Ó kapitány…kapitányom!…” – 2.

lakat-kapitány-2

Az ex-rendőrfőkapitányt megkergette a tömeg

Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de a magyar futballban, a kezdetek kezdetén, egyáltalán nem volt vonzó pozíció a szövetségi kapitányi tisztség. 1901 és 1943 között (néhány kivételtől eltekintve) szinte úgy kellett könyörögni, hogy valaki egyáltalán elvállalja ezt a kétségkívül nem igazán hálás beosztást.

Nem véletlen, hogy az induláskor az úgynevezett kiküldöttek tanácsa (bárki könnyen elképzelheti, micsoda szócsaták lehettek ott) állította össze a nemzeti tizenegyet, ám amikorra a viták a tanácstagok között már szinte az elviselhetetlenségig fokozódtak, ők is rádöbbentek a helyzet tarthatatlanságára és úgy döntöttek: legyen a siker vagy a kudarc egy személyhez kötött, ők a maguk részéről nem kérnek tovább a vereséget követő sajtókritikákból, a szurkolók gyalázkodó megjegyzéseiből, inkább lemondanak az esetleges győzelmek után az elismerésekről is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1938, az ezüstérem pompás ragyogása

Hioszi Tatiosz szerint „szívünkbe láthatatlan papíron, olvashatatlan tintával kerülnek fel az örökkön emlékezetes pillanatok.” Örök igazság ez az ókori görög filozófustól, de felvetődik egy kérdés: vajon ezek a pillanatok hogyan kerülnek szívünk jegyzettömbjébe? És vajon van-e elegendő tárhelyünk, vagy ha lassan kezd túlcsordulni a memória, akkor akaratlanul elindítunk egy tisztítóprogramot, mely a kellemetlen emléket egyszerűen kitörli a rendszerből? Sokan úgy gondolják, a múlt valójában saját élettörténetünk értelmezése. Kiemelünk bizonyos meghatározónak vélt eseményeket, elfelejtünk másokat. De vajon miért is felejtünk? Miért is törlünk olyan eseményeket melyek nélkül a jelenünk is sokkal kevesebb lesz? Hiúság, hazugság vagy talán félelem a szembenézéssel? Nem tudom a választ, de azt igen, hogy 1938 júniusában megrendezésre kerülő III. Labdarúgó-világbajnokságon elért második helyünk az eltelt 75 év alatt a feledés homályába veszett. Az okát nem tudom, de azt igen, hogy azok számára akik a szívükbe zárták a Ferencvárosi labdarúgást, a megszerzett ezüstérem örökké pompásan fog ragyogni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1938, egy elfeledett ezüstérem: Egy kis ijedség után, irány a döntő!

1938. június 16-án csodaszép reggelre ébredt Párizs. Az előtte való napok változékony időjárását verőfényes napsütés váltotta, mintha a nap is a közelgő elődöntőt akarná beragyogni. Mivel az csak késő délután kezdődik, így a Szajnát vette célba, a sugarai szinte belekortyoltak a gyengéden hullámzó folyóba, arra csábítva a kávéházak teraszán bámészkodókat, hogy kövessék a sugarakat egészen a Tulieriák kertjéig. És ha még bírják a lábak, sétáljanak át a Champ-de-Marsra, ahol gyönyörködhetnek a szobrászat, a történelem és kertművészet különleges egyvelegében. De ne sokáig időzzenek, mert lassan már el kell indulni a Parc des Princesre ha nem akarják lekésni a Magyarország-Svédország elődöntőt. Mert ennek a nagyszerű napnak még Párizsban is a világbajnokságról kell szólnia. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1938, egy elfeledett ezüstérem: Feltörtük a svájci reteszt

A Holland-India felett aratott fölényes győzelmünk után Sárosiék kényelmesen dőlhettek hátra a karosszékben, élvezhették a visszatért nyári napsugarakat, írhattak leveleket az itthoniaknak, de felfedezhették Franciaország szépségét is. Volt rá idő és volt is mit elraktározni az emlékek tárházában, hiszen ahol egyszerre található meg a történelem, a kultúra, a természeti szépségek, a divat és a szórakozás, ott nem lehet gond az idővel. Párizsban landoltunk, majd Reims városában győztünk Holland-India ellen, onnan meg irány Lille, a negyeddöntő helyszíne. Nincs nagy távolság a két város között, 200 km az út a belga határ közelében fekvő csodaszép városig. Aki már járt Lille-ben az tudja, hogy a flamand várost a “Napkirály” (XIV. Lajos) foglalta el és csatolta a királyságához. Ahhoz, hogy a város be is hódoljon az új királynak, Lajos komoly építkezésekbe fogott, melyek közül sok még akkor is állt, amikor a magyar válogatott 1938-ban Lille-be érkezett. A kor egyik leghíresebb hadmérnökéről és építészéről, Vauban-ról elnevezett Citadella-t (a gyönyörű bejárati kaput ő is tervezte) vagy a Párizsi-kaput mely a francia behódoltság jelképe, a csapat is megcsodálhatta, de valószínűleg a legtöbb szabad idejüket Lille főterén töltötték, ahová azokban az években már “belopódzott” Párizs hangulatából egy darab. Itt nyugodtan készülhettünk a negyeddöntőre, ahová papírforma szerint a németeknek kellett volna eljutnia, de velük szemben a “svájci retesz” olyan jól működött, hogy a megismételt nyolcaddöntőn 4:2-re kikaptak a Karl Rappan irányította svájci válogatottól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1938, egy elfeledett ezüstérem: Hat gól a nyitányon

Reims, 1938. június 5. A világbajnokság első körének talán “legbiztosabb” mérkőzése Magyarország és a Holland-India között. Már a nevéből adódik, az ellenfelünk az a holland gyarmati ország volt, melyből a második világháborút követően a mai Indonézia kialakult. Azokban az években még egzotikumnak számítottak Európában a maláj emberek, főleg úgy, hogy még focizni is megtanultak és el is jutottak a világbajnokságra, bár a “különlegességükön” kívül másban nem nagyon reménykedhettek. Már annak is örültek, hogy itt lehettek, hogy megcsodálhatták Reims történelmi szépségét, a monumentális katedrálissal ahol a francia történelemben a királyok fejére helyezték a koronát. 1938. június 5-én Sárosi Gyurkáék fejére helyezték a képzeletbeli koronát, hiszen könnyed játékkal nyertünk 6:0-ra a lelkesen és helyenként még jól, bár egy kicsit durván játszó Holland-India ellen. A találkozó előtt egyetlen kérdés foglalkoztatta csupán a szurkolókat, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó Sárosi vállalja-e a játékot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1938, egy elfeledett ezüstérem – Prológus

Franciaország, 1938. június eleje. A kezdődő nyári meleg selymesen öleli át a Champs-Élysées dús fái alatt megpihenő vásárlókat, akik szinte rászabadultak a ruhakölteményeket áruló üzletre, ahol ezekben a napokban “kifordult” magából a divat. A ruhák anyaga a megszokott szürke és kék alapoktól eltérően a világos színekre változott, élénk színű csikózással vegyítve azt. De nem csak a világ leggyönyörűbb sugárútja kelt életre a kezdődő júniusi melegben, hanem a Montmarte is, ahol a Sacré-Coeur előtti lépcsőn a gyönyörű kilátás mellett zenészek és festők népesítik be a teret, ahonnan egész Párizs a lábunk előtt hever, de ahonnan nem lehetett látni azt a helyet, ahol nagyon sokan a nézelődők közül pályára akartak lépni 1938. június 19-én. A Yves-du-Manoir Olimpiai Stadiont Párizs külvárosában építették és már az 1924-s nyári olimpiának is fő helyszíne volt és amit az 1938-s labdarúgó világbajnokságra bővítettek ki 60 ezresre. Tizenöt nemzet játékosai reménykedtek abban, hogy a döntőben őket köszöntik majd, hogy tiszteletükre játsszák el a himnuszokat. De vajon melyik két csapatnak sikerült odáig eljutnia? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

73 éve léptek pályára Sárosiék a világbajnoki döntőben

1938. június 19-én Magyarország és Olaszország csapatai mérkőztek meg a világbajnoki címért.

A magyar csapat világbajnoki keretében 8 ferencvárosi játékos is szerepelt: Háda, Korányi, Lázár, Polgár, Sárosi III., Toldi, Bíró és Sárosi I. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az FTC VB ezüstérmes labdarúgói

az 1938 évi. világbajnokság plakátja

az 1938 évi. világbajnokság plakátja

Az elfeledett ezüstérem.

Míg az Aranycsapat berni ezüstérméről nincs magyar ember, aki ne tudna, addig a tizenhat évvel korábbi, párizsi sikerre már csak a futballt szerető szurkolók egy része emlékezik. Olyan ember aki feltudná sorolni a csapattagok nevét még kevesebb. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Következik: 02.24. 19:30 FTC-Honvéd (TV:M4)
Ranglisták és statisztikák:
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák