1948/49

1948. november 28. – Egy mérkőzés utóélete

NS-19481130-01-19481128
1948. Három évvel voltunk a második világégés után. Bár a Jaltai megállapodás alapján nyilvánvaló volt, hogy Magyarország (mint vesztes oldal) a Szovjetunió megszállási övezetébe fog tartozni, mégis az 1945-s, még demokratikus nemzetgyűlési választások bizakodásra adtak okot. De hiába nyert a Kisgazda-párt óriási többséggel, a hazánkban már akkor “ideiglenesen” itt állomásozó szovjetek kikényszerítették a koalíciós kormányt, mely előre vetítette a történeseket. A szovjet mintára végrehajtott tisztogatás után 1947-ben jött a manipulált kékcédulás választás, az ellenzéki pártok felszámolása, vezetőik bebörtönzése, mely után 1948-ban már létrejött az egypártrendszer, a totális kommunista diktatúra, élén Rákosi Mátyással. A politikai tisztogatásból természetesen a sport sem maradhatott ki. A londoni olimpián a megpróbáltatások ellenére jól szerepeltünk (10 arany), de érezhető volt, hogy a “gonosz szörny” nem csak a politikára, hanem a sportra, benne a labdarúgásra is ráteszi a kezét. Többen el is hagyták az országot, köztük volt Sárosi György, Toldi Géza és Kubala László is. Maga a labdarúgó szövetség is a párt irányítása alá került, a koncepciós perek irányítója, Péter Gábor “elvi” utasításait követve. Ennek esett áldozatul a Ferencváros is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Ferencváros nagy sorozatai II.

Veretlenségi szériák a bajnoki pontvadászatban

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Ferencváros nagy sorozatai I.

Győzelmek, döntetlenek és vereségek bajnoki mérkőzéseken

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az otthon zöld füvén X.

Címlap

Mese a 13 találatról

Géza, a történelem tanár, Vali, a kenyereslány, Bartha doktor, az orvos, és Károly bácsi a pincér különböző okok miatt totóznak. Egyszer közösen töltenek ki egy szelvényt és 12 találatuk lesz (az ötvenes években ez jelentette a főnyereményt). Sokunk számára ismerős a történet, amit Bacsó Péter ötletéből Makk Károly álmodott a filmvászonra néhány hónappal az 56-s forradalom és szabadságharc kitörése előtt.

8 évvel előtte, 1948. november 1-én, az Üllői úton egy másik “mese” zajlott a zöld gyepen. A Fradi álomcsapata eggyel meg is toldotta a lottó főnyereményét és 13 találatot ért el a Győri Vasas ETO ellen. Kocsis és Deák felváltva lőtték a gólokat, mindketten 5-5 gólig jutottak. A mérkőzés elején Kocsis szerzett két gólt, majd utána Deák duplázott, majd újra Kocsis jött két góllal és mivel Deák sem akart lemaradni, ő következett egy duplával. Mire duplázva elértek a mérkőzés végére, már “csak” egy-egy találatra maradt idejük…A “gólverseny” között az ellenfél is lőtt kettőt, igaz a saját kapujukba.

13 lett a vége, egy mesés délutánon, 1948. november 1-én. A bajnokság végén 140 találat (melyből Deák 59-et szerzett), 11 pontos előny és minden idők egyik legjobb Ferencvárosa – amit a hatalom a következő bajnoki szezonban darabjai szedett szét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

OLDALAK
Ranglisták és statisztikák:
Következik: 07.19. 19:00 EL selejtező Maccabi Tel-Aviv – FTC (TV: Duna World)
Következik: 07.22. 17:30 FTC- DVTK (TV:M4 Sport)
VVK 50 – A kupasiker 14 legszebb pillanata
FACEBOOK:
HOST
FOTELSZURKOLÓ
Novák Dezső utánpótlás emléktornák